2017. szeptember 11., hétfő

112. fejezet

Tompa hangokat hallok. Hasogató fájdalmat érzek a fejemben. Nehéz kinyitnom a szemem, mégis erőt veszek magamon, az egyre felerősödő hangok miatt. Anyu hangja az, és Robertté. Anyu dühös, ordít, és a férjem is az, de ő nem kiabál. Kihallani az élt a hangjából, de türtőzteti magát. Feljebb helyezkedek az ágyon, és sűrűn pislogok, hogy kitisztítsam a elmosdott látásom. Éles fájdalom hasít a tarkómba. Felszisszenek,és kezemmel akarnám masszírozni, de ,amint oda érek,kötést érnek ujjaim. Kórházban vagyok, a fejemen pedig egy kb. 3 centiméteres kötés. Mi történt?
Kórházi pizsama van rajtam, Szent Ferenc kórház felirattal a mellrészén. Értetlenül nézek magam elé. Lehúzom magamról a takarót, és mezítláb indulok ki a két ágyas kórteremből, amiben jelenleg csak én tartózkodok. Egyre erőteljesebben hallom anyu hangját, és Baluét,aki anyut próbálja csitítani.
Elviszem a feleségem ebből a kórháznak titulált mészárszékből, és ezt nem tudod megakadályozni! – sziszegi Robert fagyos hangon
A lányom a legjobb kezekben van itt, velünk, a családjával! – csattan vissza anyu. – Nagyobb biztonságban ,mint veled volt!
Ebből most már elég legyen!- pirít rájuk Balu, visszafojtott, dühös hangon.
Lenyomom a kilincset, és kinyitom az ajtót. Mindenki elhalkul, és rám pillantanak.
Kamilla. -hallom meg Robert aggódó szavát, majd anyu idegeskedő hangját
Mi folyik itt? – kérdezem rekedtes hangon
Elájultál, és...
Majd elárulom én mi történik itt! – csattan fel anyu. – A férjed képtelen vigyázni rád! Úgy tűnik a sértettségét előrébb helyezi, minthogy a feleségére, és a gyerekeire odafigyeljen! De, ennyi volt! Milla itt marad, és én pedig gondját viselem a lányomnak! – ordítja ezúttal már Robert képébe, akinek arca olyan fagyossá válik, hogy látom, egy kanál vízben is képes volna megfojtani az anyámat.
Kamilla haza jön velem, amint azt már mondtam! – sziszegi dühösen
Hol az orvos? – nézek Balura, aki szégyenkezve néz félre, és a fejét rázza közben.
Viziten, de elkísérlek a nővérpulthoz. Ott majd segítenek. – súgja oda nekem
Egyedül szeretnék menni. – ellenkezek, és igyekszek tudomást sem venni a férjemről, és az anyámról, akik szinte ölik egymást.
Balu bólint, és a nővérpult felé bök fejével. A nővérek felé sétálok.
Elnézést, én csak beszélni szeretnék a...
Elkészült a zárójelentése Pattinsonné. – néz rám a nővér hölgy, én pedig majdnem elnevetem magam ettől a megszólítástól. – Hogy érzi magát? – ráncolja homlokát
Jól vagyok. -bólintok.
A doktor úr viziten van, de a ritka erőszakos férjével már megbeszéltek mindent. - mosolyog rám a nővér, amitől elpirulok. Robert megint elérte amit akart. A nővér matatni kezd a pult mögött, miközben fel- fel néz. – Az alacsony vérnyomás is épp olyan veszélyes lehet, mint a magas. Emiatt ájult el, és elég szerencsétlenül, sikerült bevernie a fejét. Össze öltöttük, ha lehet pár napig ne érje víz. Felszívódó varratokat raktunk be, így evvel már nem lesz problémája.
Értem. – bólintok. – A babák, ők...
Jól vannak. – bólint a nővér. – Az orvos bent tartotta volna még holnapig a fejsérülése miatt, de a férje ragaszkodott hozzá, hogy haza vigye.
Értem. – bólintok, és rá nézek. – Ön, mint javasolna? Maradna a helyemben?
Ezt önnek kell eldöntenie. A babák, és ön is jó egészségben vannak, de jobban oda kell magára figyelnie, mert most szerencséje volt, nem biztos, hogy legközelebb is az lesz. Kerülje a hirtelen pozíció váltást, és ha szédül pihenjen, kortyolgasson vizet, egy gyenge kávét megihat, attól nem lesz bajuk a babáknak.
Rendben, köszönöm. – bólintok, és mély levegőt veszek. A családommal kell szembe néznem, és még csak a gondolatára is borzalmasan kimerültnek érzem magam. Tudom mit kell tennem, már akkor tudtam, mikor megkérdeztem a nővért...mégis mennyivel könnyebb lett volna nekiveselkednem ennek az egésznek, ha az ő tanácsára cselekszem. Tudom, mit akarok, mégis most inkább egyedül, halkan elsunnyogva indulnék haza New Yorkba. Anyun újra kezd eluralkodni a féltési mániája, és ettől inkább menekülni van kedvem. Csak haza akarok menni, és bebújni a saját ágyamba.

Milla, drágám! Felelőtlenség volt felkelned! – pirít rám anyu, én pedig rá emelem tekintetem
Jól vagyok anyu. – nézek rá
Nem, nem vagy jól. Nem kell erősnek mutatnod magad...
Jól van, Márta! – csattan fel Robert, és kinyújtja felém a kezét.
Haza akarok menni. – felelem Robert néma kérdésére, ő pedig aprón bólint.
Bálint hozza az autót, aztán ha haza értünk, főzök neked egy pohár, finom kakaót. – szól közbe anyu. Megsimítja a hajam, és a karom simogatja. A szavai reményt sugároznak, de a szemei kétségbeesettek.
Nem, anyu. – rázom meg fejem.- New York az otthonom. Robert az otthonom. – felelek halkan, anyunak pedig könnyek szöknek szemeibe
A bűntudat mondatja veled ezeket a szavakat kislányom. – remeg meg hangja
Kamilla haza jön, kész, fogadd el! – morogja Robert
Elővennéd a ruháimat, kérlek? – nézek Robertre. Ellenkezni akar velem, végül beadja a derekát, és bólint.
Hozom a kocsit. – lép mellém Balu,és arcomra nyom egy puszit. – Csak kíméletesen. – súgja oda, és megpaskolja a vállam, még mielőtt elmenne.
Nem hagyhatsz el megint. – rázza meg fejét, amitől a könnyek az arcára hullanak
Nem hagylak el anyu. – nézek mélyen szemeibe. – Engedned kell, hogy végre éljem az életem. Jól vagyok, boldog vagyok. – mosolygok rá, és érzem, szúróssá válnak a szemeim a gyülekező könnyektől.
Valóban? -ráncolja homlokát. – Én miért nem látom ezt?- kérdezi felháborodva, és karba fonja kezeit. – Bánt téged, és nem figyel rád. Ha nem úgy lenne, ahogy mondom, most nem itt lennénk!
Robert épp a pilótával beszélt, mikor kiszálltam a kocsiból. Épp akkor ébredtem fel, mert elnyomott az álom. Nem tudhatta,hogy rosszul érzem magam anyu. – rázom meg fejem
Miért véded még most is? – néz rám értetlenül
Te, miért támadod folyton? – kérdezek vissza hitetlenül
Én, nem, én nem akarom Milla! Egyszerűen csak támadásba lendülök, amint azt látom, hogy a gyerekemet bántják!
Anyu, most épp a gyereked bántott mást! – súgom oda elkeseredve. – És, ezen nem változtat az a viselkedés, amit most...
Robertnek akkor sem kellett volna így viselkednie, Milla! A mi családunkban ez nem szokás!
Azt hiszem, ezt már megbeszéltük. – sóhajtok fel, és lehunyom szemeim. Robert jelenik meg a kórterem ajtajában, kezeiben a ruháimmal.
Ne menj így el. – fogja meg kezem anyu, és esdeklő tekintettel néz rám. – Ne így menjetek el. Kérlek!
Rendbe kell hoznom Roberttel a dolgokat, könnyebb lesz, ha egyedül vagyunk csak. Megértesz, ugye? – nézek rá, és megfogom, karomon pihenő kezét. Némám bólint, és szemeiből könnyek folynak.- Szeretlek, ugye tudod?
Én is szeretlek. – pityereg, én pedig szorosan ölelem magamhoz.
Bocsáss meg, amiért mindent elszúrtam. – motyogom hajába
Nem, nem kell bocsánatot kérned semmiért.

Robert kemény arccal bámul az aszfaltra. Nehéz gondolatok kavarognak a fejében, és tudom, vádolja magát amiatt, ami történt. A lábára csúsztatom a kezem, aminek hatására fájdalmas grimasz fut át arcán.
Nem te tehetsz róla, ugye tudod? – kérdezem aggódó hangon, de nem válaszol. Leparkol, behúzza a kéziféket, és leállítja az autót.
Maradj itt kérlek, amíg mindent elintézek. – szól hozzám, de még csak rám sem néz.
Úgy érzem a szívem szakad meg ettől a helyzettől. Hozzá akarok érni, szeretni, és szeretve lenni, de ő továbbra is távolságtartó velem.
Hallom, amint felemelkedik a csomagtartó, és kotorásznak az autóban. Tompa férfi hangok szűrődnek be, de nem értem. Valahogy képtelen vagyok odafigyelni. Sírni van kedvem, és nagyon arra koncentrálok, hogy kihúzzam a beszállásig.
Nyílik az ajtóm, és egy kéz simítja meg a vállam. Felnézek, és Robert arcát látom meg...annyira megcsókolnám!
Gyere.-szólít meg meleg hangon, és esküdni mernék rá, hogy mosolygott, de ez nem tart tovább két másodpercnél. A pillantása a fejemre téved, és elszörnyed. Nagyot nyel, és elfordul. Jesszusom, ennyire rosszul nézek ki? Nem néztem tükörbe reggel óta.  Kiszállok az autóból, és én is így teszek. Elfordítom a fejem, mert képtelen vagyok elviselni ezt az elutasítást. Kimászom az autóból, és akaratlanul is meglátom, a hatalmas vértócsát a járdán. Nem friss a ragacsos folyadék, az aszfalt szépen kezdi magába szívni létem éltető elemének kis részét. Elborzaszt a látvány, mégis földbe gyökerezik a lábam. Emlékszem, mennyire rosszul éreztem magam. Emlékszem, hogy szédültem, gyengének éreztem magam, és, hogy elmosódva láttam Robertet,és a pilótát, de többre nem. Éles fájdalom hasít a fejembe, és felszisszenve a kötéshez kapok. Tisztára, mint Harry Potter. De az én történetemben vajon ki lehet Voldemort? Azt hiszem a saját lelkiismeretem. Robertre pillantok,aki szintén megfagyva áll mellettem, és a korábbi baleset helyszínére fókuszál. Azon kezdek el tanakodni, hogy a doki miért enged repülni, hisz mégis csak egy heg van a fejemen... de bízom a döntésében, és nem frusztrálom magam tovább még ezen is. Ez csak három öltés, nem nagy seb, mégis mekkora vértócsát hagytam magam után.
Robert szorítani kezdi a kezem, én pedig felszisszenek.
Menjünk! – szólok oda, és igyekszem nem mutatni, mennyire fájnak a majdnem csak összezúzott ujjaim.

Robert lekezel a személyzettel, és előreenged. A nap már ereszkedik. És, amint felérek a lépcső tetejére megcsodálom a narancs,piros,rózsaszín árnyalatokban úszó égboltot. Egy festő sosem lesz képes így vászonra vinni ezt a csodát.

Jól vagy? – kérdezi mögöttem álló férjem
Nem. – rázom meg a fejem. – De jól leszek. – bólintok, és rá nézek. Robert biccent, én pedig belépek a repülőgép belsejébe.
Üdvözlöm, Mrs. Pattinson, Szandra vagyok. – lép elém egy légiutas-kísérő,és rám mosolyog. Csak egy pillanatra nézek rá a barna, kontyba tűzött hajú nőre. – Hozhatok egy kis frissítőt önnek?
Nem, köszönöm. – rázom meg fejem. – Csak lepihennék. – folytatom, és az irányt, egyenesen a háló felé veszem. Aludni akarok. Átvészelni ezt a hosszú utat valahogy.
Elsötétítem az ablakokat, és felkapcsolom a kislámpát az ágy mellett. Levetem ruháim, és bugyiba bújok be az ágyba. Bekapcsolom a tv-t, és unottan nyomkodni kezdem a távirányítót, míg nem egy ismerős képen áll meg az ujjam. A Barátok közt főcíme az, amit már vagy ezer éve nem láttam, mégis kellemes melegség tölt el, amint fél perccel később meglátom Mikóst. Pár éve még családi programnak számított a Barátok közt. A nappaliba húzódtunk, fürdés és vacsora után, és néztük a Berényi klán szenvedését. Anyu, Balu ölébe fektette lábait, és masszíroztatta őket, mi ketten Áronnal pedig a hatalmas fotelekbe ültünk, vagy épp feküdtünk. Mostanra már fogalmam sincs kik szerepelnek benne, és ez olyan mértékben elszomorít,hogy sírni kezdek. Vajon anyuék még mindig ugyanígy nézik este a műsort, csak éppen nélkülem? Patakokban folynak könnyeim. Tudom, hogy nem emiatt a nyamvadt sorozat miatt van az egész, mégis azt a kérdést hajtogatom magamnak, miért nem ismerem azt a jóképű színészt, aki épp Vili bácsival beszél?
Azt hiszem fáj az elmúlás. Fáj, hogy így alakultak a dolgaim a családommal. Hiányzik a meghittség, a bensőségesség, amit a Pintér család nyújtott nekem. Mégis, ha ez meglenne, most nem ismerném a férjem. Kezem a takaró alatt melegedő pocakomra simul. Mindent megteszek, hogy én is visszaadjam ugyanezt a gyerekeimnek.

Azt hiszem álomba sírtam magam, mert a Barátok közt stáblistája után az első emlékem, hogy Robert megsimítja a vállam, és mellém ül. Napfény süt be az ajtó melletti ablakon. Robert haja kócosan, szexin áll. Feltűrt ujjú inget visel, aminek nyaka hanyagul kigombolva áll. Láttatja mellkasán a szőrt. Beharapom alsó ajkam, a lent érzett bizsergéstől.

Jó reggelt. – súgja halkan, és szemeiben mosolyt látok
Jó reggelt. – válaszolok rekedt hangon. Megköszörülöm torkom, és megemelem a takaróm, hogy jelezzem felé, szeretném, ha mellém bújna. Némán rázza meg fejét, ami arculcsapásként ér.
Robert, kérlek. – súgom oda, de nem reagál. – Sajnálom, érted!? - pattanok fel, és térdemre ereszkedem. – Rondán viselkedtem, tudom! És, annyira bánt, annyira fáj,hogy engedtem a múltamnak közénk férkőznie! – zokogom már, és alig látok a könnyeimtől. – Nagyon szeretlek, kérlek, kérlek bocsáss meg! – kezeimbe temetem arcom, és kiadok magamból mindent, az elmúlt napokból. Robert leveszi kezeim az arcomról, és magához húz. Az ölébe ültet, és végig simítja meztelen, forró testem.
Már rég megbocsátottam. – feleli, és félre néz, majd lesüti szemeit. – Bántottalak téged. Anyádnak igaza volt. A sértettségem miatt nem viseltem gondodat, és ez lett az eredménye.
Nem te vagy a hibás, ne okold magad. – simítottam meg arcát, de ő megfogta kezeimet, és eltaszított magától.
Veszélybe sodortalak titeket, és ezt sosem fogom megbocsátani. – feleli szárazon, és az ágyra ültet. Sírni kezdek, mert borzalmasan fáj az elutasítása.
Nem tehettél ez ellen semmit Robert! -csattanok fel, ő pedig feláll az ágyról. – Akármit tehettél volna, akkor is elájultam volna! Nem miattad voltam rosszul, hanem a terhesség miatt.
Elkaphattalak volna!- ordít felém. – Vagy még jobb lett volna, ha a karomban tartalak, és akkor nincs ez a borzalmas seb a fejeden! És, akkor még hálát adhatok, amiért ennyivel megúsztad! – kap fejéhez hisztérikusan, és fel -alá járkál a szobában. – Baja is eshetett volna a kicsiknek! – csuklik el hangja, és a szája elé kap kezével. – A picsába! – kiált fel. – Az a sok vér! És...és ott terültél el élettelenül Kamilla! A poklot jártam meg! A kibaszott poklot! – folytatja, és hangja teljesen eltorzul. Oda indulok hozzá, és most én hámozom le róla kezeit. Robert sír, az arca teljesen vörössé válik.
Hé, nagyfiú! – súgom oda neki, és megfogom a tarkóját, hogy magamhoz húzzam. – Itt vagyok! Itt vagyok, nincs semmi baj! Mind hárman jól vagyunk, és, most csak ez a fontos. – súgom fülébe. Robert szorosan ölel át. Olyan erővel szorít magához, hogy alig kapok levegőt, de nem akarom megszakítani ezt a pillanatot. Robert elenged, és megragadja két combom. Széttárja lábaim, és felkap. Érzem, amint férfiassága megmerevedik, és szorosan nekem nyomja azt. Felnyögök a kellemes érzéstől, és mohón csókolni kezdem ajkait. Robert felmordul, amint becsípem alsó ajkát fogaim közé. Elválik ajkaimtól, és a nyakam kezdi el csókolni. Nyelve cikázik a nyakszirtem és a nyakam teljes vonalán, amitől mintha apró áramcsapások sújtották volna a testem. Belemarkolok dús hajába, és hátravetem fejem, hogy utat engedjek szájának. Robert beleharap nyakamba, amitől erős bizsergés fut végig rajtam. Felnyögök, és oda dörzsölöm puncim keménységéhez. Robert az ágyhoz sétál, és gyengéden tesz le. Hullámzok a kezei közt, nagyon kívánom. Robert átveti jobb lábát csípőmön, kezeit fülem mellett teszi le. Zihálva veszi a levegőt, és mélyen a szemeimbe néz. Kutat valami után, ez az érzésem attól, ahogy és amilyen hosszan rám néz. Talán kételkedést, vagy fájdalmat keres, de az én szemeimben ugyan nem látni mást csak a vágyat. Tarkójába markolok és magamhoz rántom, hogy, aztán forrón csókolhassam. Majd belefulladok annyira keményen csókolom őt. A fenekébe markolok, és némán utasítom arra, hogy belém hatoljon végre. Robert ellenben meg sem mozdul. Fészkelődni kezdek, ki akarok szabadulni lábai közül, de ő válaszképp szorosabbra húzza lábait, mitől teljesen összezárulnak lábaim. Sajgón lüktetek, de a szorítás, ami enyhén csak, de mégis ingerel, enyhülést hoz.
Ne rosszalkodj. – búgja mosolyogva, és elhúzódik tőlem. Lejjebb halad. Csókolni kezdi kulcscsontom, a mellbimbóim, a melleim között, a köldököm, és az alhasam. Robert megállapodik ott, és aprón csókolgat. Úgy hallom mintha motyogna is valamit, de a fülemben dübörgő vértől nem mernék megesküdni rá. Eltompulnak a külvilág felé az érzékeim. Képtelen vagyok mást érezni, észrevenni, csak Robert csókjait, érintéseit. Robert megcsókolja csiklóm a bugyin keresztül. Megemelem csípőm, és hajába markolok. Félrehúzza bugyim, és belém mélyeszti ujját. Belülről masszíroz, míg kívülről, nyelvével kényeztet. Feljajdulok az intenzív érzéstől, és felsikoltok. Robert gyengéden nyal. Lassan köröz csiklómon. Be-beszívja-amitől még intenzívebb érzést nyújt, miközben belülről masszíroz. Érzem, amint hüvelyem egyre szorosabban szorítja ujját, mintha csak szét akarná roppantani a benne lévő testet. De Robert nem törődik vele. Tudja, hogy ott állok a gyönyör küszöbén. Tovább nyal, kissé gyorsabban, de szépen, fokozatosan gyorsítja nyelvének csapásait, és ujjának masszírozását. Nyüszögő hangok szakadnak ki torkomból, és egy perccel később felkiáltok a hatalmas orgazmustól. Lihegek. Zihálva kapkodok levegő után, de a testem újra követelőzni kezd. Akarom őt. Mindenestül őt akarom. Húzni kezdem. Amint meglátom arcát, csípője köré fonom lábaimat, megemelem csípőmet, és magamba illesztem. Robert felhördül, és mozogni kezd. Gyorsan mozog, de mindvégig figyel arra, nehogy túl mélyre kerüljön bennem. Szívogatja melleim, mitől csiklóm erősen bizsereg. Robertre nézek, aki szomorúan néz vissza rám. Szemeiből olvasva, valahol máshol jár.
Szeretkezz velem! – lihegem.
Azt teszem. – mormolja halkan, és megcsókol
Akkor fejben is itt légy velem. Gyönyört akarok a szemeidben látni. Vadságot, vágyat, féktelenséget, szerelmet... nem ezt.
Én kívánlak. – súgja ajkaimnak. – Szeretek veled szeretkezni. Szeretem érezni, ahogy a finom kis puncid körbe fonja a farkam. – folytatja, és orrával megböki az orrom. – Feltüzel, ahogy a vágytól, a kéjtől hullámzik a tested, és nyögsz.- Robert elhúzódik tőlem. Ketté válunk, amitől sajgón lüktet bensőm. Felül, és magához húz a kezemnél fogva. Ölébe ülök, és újra egyek vagyunk. Lassan kezdek mozogni, és pont a megfelelő mélységig engedem őt magamba.- Élvezem, ahogy édes, kerek melleid rebbennek minden egyes lökésnél. – mosolyodik el, amitől én is mosolygok. Hajába fúrom ujjaim, és megcsókolom. Kezeit melleimre ereszti, és gyúrni kezdi. – Hmmm, észveszejtően kemények, és úgy nézem, szépen nőnek.
Felizgatnak a szavai. Szemeiből eltűnnek a zavaró gondolatok, és újra visszakapom őt.
Csodálatos vagy. – mormolja ajkaimnak, és fenekemre csúsztatja kezeit. Bugyimba akasztja ujját, és kihúzza, ami nagyot csattan, a bőrömön, amint vissza ér. Felsikoltok, és gyorsabban kezdek mozogni. Nevetni kezd, és megmarkolja fenekem, hogy ritmust diktáljon. A gyönyör felé hajszoljuk egymást, miközben csókolva, és ölelve ülünk egymás ölében.
Robert keze újra mellemre tapad, és masszíroz. Imádom őt érezni. Imádom, ahogy a testem reagál rá. Egyek vagyunk, testben, és lélekben. Az én védelmező, drága férjem.
Mi ez? – szakad el ajkaimtól, összevont szemöldökkel
Mi? – lihegem
A jobb melled. – mormolja, és tovább tapogat. De inkább vizsgálódva, mint élvezettel. – Itt van valami.
Mi? Miről beszélsz? – kapok oda a mellem oldalához, és ellököm a kezét
Ez, ez szerintem egy... – Robert nagyot nyel, én pedig keresni kezdem azt a valamit, amit talált. Addig tapogatózom, míg egy kemény csomóhoz nem ér a kezem. Robert arca falfehérré és rémültté válik.
Robert, nincs semmi baj. Gondolom ez természetes, hisz, te is mondtad, hogy sokat nőtt a mellem. Biztosan csak megduzzadtak a nyirokmirigyek.

És, mi van, ha mégsem? – kérdezi alig hallhatóan, és hátára hanyatlik.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Most is szuper rész volt!
    És megint rákhatjuk a kefét!:)
    Köszönöm szépen hogy ezt a részt is olvashattam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tina, én köszönöm,hogy olvastál. Cuki vwgy :) ;*

      Törlés