2017. június 11., vasárnap

108. fejezet

Robert szemszög:

Kamilla lustán nyúlik el az ágyon. Karján végig húzom ujjbegyeim, amitől bőre libabőrössé válik. Nem reagál rá, így én csak tovább csodálom őt. Nézem, ahogy egy másik világban jár. Nézem, amint testével neveli, dédelgeti a gyermekeim. Sosem gondoltam bele eddig abba, mit is jelent terhesnek lenni. Magadban hordozni valamit. Életben tartani, védelmezni. Létre hozni egy csodát…. Kamilla ezt most átélheti, és bevallom kissé irigylem is érte.

Kamilla szobája semmiben sem különbözik egy átlagos tini szobájától. Tetszik a, meleg színe, és a fehér bútorai, ahogy kontrasztot képeznek. Igazi lányos szoba, amibe azért pár dolog elárulja, hogy a jó kislány mögött meghúzódott a kitörni vágyó tinédzser lány is. Ilyenek például a polcokon megbújó rock CD-k , és a könyvek közé beszúrt poszterek, amik szerintem még pár éve a falain díszelegtek, és egy bekeretezett kép, amin Kamillának rövid, nyakik érő haja volt, fekete bőrdzsekiben ,világos kék farmer nadrágban pózol Jared Letoval. Sosem mondta, hogy gyerek korában rajongott volna érte. Mindenesetre örülök, hogy maradt a nőies vonalnál, és nem egy fekete szerkóba bújtatott, agyon tetovált lány lett belőle. Rock-kal nincs bajom, szeretem a rockot… bizonyos fajtáját. Talán majd egyszer együtt is elmehetnénk egy koncertre.
A polcain jobbára magyar nyelvű könnyeket látok. Felállok, és közelebb lépek. Kezembe veszek egy vékonyabb kötetet, és elolvasom. Pál utcai fiúk. Rejtő Jenő könyvek, Piszkos Fred, Csontbrigád. Különös házasság, egy másik szerzőtől. Aztán tekintetem egy közismert regényre terelődik, a Büszkeség és balítéletre, majd egy fényképalbumra. Halkan, és óvatosan, de annál nagyobb izgatottsággal húzom ki a könyvek közül az albumot. Úgy döntök ezt már nem a szobába nézem meg. A hónom alá fogom a sárga virágos albumot, és halkan kiosonok a szobából. Úgy próbálok lemenni a lépcsőn, hogy az ne nyikorduljon meg, még sem sikerül. Minden második lépésemnél egy-egy keserves nyekkenéssel jajdul fel a fa. De, mivel igyekszem lassan menni, időm is akad arra, hogy észre vegyem, a mellettem lévő falon képek vannak. Családi fotók, aminek legtöbbje gyerekkori képek. Áron, és Kamilla van a 90%-ukon.
Már értem, miért éreztem magam otthon, minjárt az első perctől ebben a házban. Ebből a házból árad a szeretet, a gondoskodás. Cseppet sem hasonlít a Pattinson család egyik rezidenciájára sem. Pedig ez a ház a mi mércénkkel nézve, még nyaralónak sem állná meg a helyét. A maga kis szerény felszereltségével, kis méretével a középkategóriát is éppen eléri, én mégis a legcsodásabb helynek érzem, ahol eddig jártam. Tudom, hogy ez a hely olyan hely, aminek minden kis szegletét emlékek őrzik.
A telefonom rezegni kezd a zsebembe. Kapkodva nyúlok a telefonért, és lehalkítom. Elfordítom a bejárati ajtón a zárat, és kimegyek.
Pattinson! – szólok bele kapkodó hangon
Itt is. – hallom meg apám hangját
Apa! – sóhajtok nagyot a meglepettségtől.
Szia, fiam. – neveti el magát a vonal túloldalán.
Miért hívtál? Túl kockázatos! – rivallok rá, és lecsattogok a lépcsőn
Ne aggódj! Minden rendben! Nyugodtan beszélhetünk. Inkább mesélj, hogy telik a nászút?
Apa...én nem is tudom, hogy mondjam el.
Csak azt ne mondd, hogy máris válni akarsz! – komorodik el hangja
Apa, Kamilla terhes. – nyögöm ki, és a hatódottságtól elszorul a torkom.
Terhes? – kérdez vissza fél percnyi csend után.
Igen. – válaszolok nevetve
Aria, Aria! Nagy szülők leszünk! – ordít apa a másik oldalon
Mama is ott van? De, mégis...
Beszéltem vele az esküvő után. Robert, én mindent rendbe hozok. Esküszöm, minden helyre hozok, hogy végre együtt lehessünk.- mama sikoltó, vinnyogó hangját hallom a túloldalról.
Hadd beszéljek vele! – hallom meg mama parancsoló hangját távolról.
Várj, kihangosítalak. Nem bírok anyáddal. -kacag fel apa
Rendben apa. – csuklik el hangom. – felelem, és felemelem a fejem. A nap erősen tűz arcomba, így az előttem lévő meggyfa alá húzódom. – Rendben.
Robert, kisfiam! Úgy örülök, hogy végre hallok felőletek!
Szia mama. Én is örülök nektek.
Azt akarom, hogy az unokám megismerhessen, fiam. -szól közbe apa
Unokák apa. Ketten vannak. – nevetem el magam
Ikrek?
Igen mama. Tegnap végre láttam őket. Olyan csoda szép volt.
Én is látni akarom őket! - nyafog mama
Drágám, most nem mehetünk vissza. Megbeszéltünk.
Kamilla szülei is videón látták őket. Elküldöm, ha biztonságosnak ítéled meg apa.
Persze, még szép! – csattan fel mama, és mivel apám nem szólal meg felindulok a házba
Akkor mama e-mail címére küldöm.
Jaj, de jó!- szólal meg mama, majd bontom a vonalat
Jóleső érzés fut végig bennem. Azt hiszem apám azóta változott meg, mióta úgy döntöttem kiszállok a maffiából. Bárcsak lett volna alkalmam megismerni, az igazi Thomas Pattinsont! Elgondolkodva indulok fel a lépcsőn, és továbbra is halkan közelítem meg a nappalit. Bekapcsolom azt az ősöreg számítógépet, aminek a hangja leginkább a helikopter rotorjára emlékeztet. 8 percet kell várnom mire feláll a rendszer, és eközben bőven van időm feljegyezni a telefonomba, hogy vennem kell nekik egy normális gépet. Nem is értem, hogy voltak képesek ezt használni. Figyelmeztetnem kell magam arra, hogy ezen kár feldühítenem magam. Megnyitom a család mappát, ami tele van képekkel, és videókkal, és miután megnyitom a levelező programom a Firefoxon keresztül, becsatolom az unokák című videót. Mosolyra késztet a videó címe, és büszkeség jár át. Igen, ők az én gyerekeim! Le kell gyűrnöm magamban a vágyat, hogy fel menjek Kamillához, és megcsókolgassam pocakját. Alig várom, hogy végre kezembe vehessem őket. Mellékelve írok még pár sort a nyaralásról, majd elküldöm a mailt.
A képernyő jobb aló sarkába téved pillantásom, 6 óra 10 perc. Túl korán van még a hangosabb tevékenységekhez. Agyalni kezdek, mégis mihez kezdhetnék, amikor beugrik...hisz itt van egy csomó fénykép, és videó. 95' karácsonyi fotó. Kamilla egy hatalmas póni lovat tart a kezében a fa alatt. Felismerem, a szemeiről, az arcának tipikus metszéséről. Aprócska, fehéren világító fogacskáit villogtatja Daniel felé, akit alig ismerek fel. A mindig sportosan elegáns férfi, ezen a képen bő szárú farmer nadrágot, egy zöld Fila pólót, és egy farmer dzsekit visel. Haja hátrazselézve, aminek a látványától, még a hideg is kiráz. Daniel nem sokat változott az évek során. Több, mint 20 év alatt csupán csak a haja lett rövidebb, és a szeme körüli szarkalábak jöttek elő. Kíváncsian kattintok tovább, amin már Mártát látom, a haja szőke, göndör, királykék dzsörzé ruhát visel. Azt gyanítom Áront tarthatja a karjában, aki egy förtelmes, fodros fehér pólyába bugyolálva alszik. Márta épp Kamillára néz, aki tipegve igyekszik, szatén fehér ruhácskájában anyja felé. A következő kép egy tanulmányi kirándulás letett, a képen Áron osztályával, olyan tíz éves lehet rajta. Elmélyülten lapozgatok a képek között. Könnyedén képzelem el magam ebben a családban, még úgy is, hogy a képek, össze -vissza vannak időrendileg. Precíz ember lévén, elég nehezen viselem az ilyen baklövéseket. Szívem szerint átrendeztetném az összes fotót, a megfelelő mappába, de ki tudja mennyi van, ami rengeteg időbe telhet. Úgy érzem, ezek a fotók láttán, kicsit közelebb kerültem Kamilla családjához, akik immáron már az enyémek is. És, igen, a következő kattintással, mi kerülünk a képernyőre. Az eljegyzésről készült fotó. Na, és ez, hogy kerül ide? Elkuncogom magam az abszurditásán a dolognak, és tovább lapozok. Kamilla édes kis arcán állok meg egy percre, amin gyönyörűen virul a kamerára. 7-8 éves lehet a képen, Balu nyakában ül.
A következő kép szinte a húsomba mar. Elakad még a lélegzetem is attól, ahogy Kamillát látom. Az előző édes, egészségtől kicsattanó pofija a múlté. Az arca sovány lett, a korábbi dús, szinte fekete hajból pedig, már csak alig-alig lóg ki pár tincs a fejbőréből. Lesokkol a látványa. Kamilla tízen pár éves lehet ezen a fotón, jócskán a tinédzser évei elején járhat. Tovább akarok lapozni, mégsem bírom lenyomni az egér billentyűjét. Kamilla ágya mellett egy infúziós állvány áll. Egy fehér nyuszit szorít magához. Percekig ülök a gép előtt, és lesokkolva nézem gyerekkori beteg énjét. Kikészülök a látványtól,mélyeket sóhajtók, hogy megszabaduljak a fojtogató érzéstől, végül tovább kattintok. Egy videót következik. Kamilla már valamivel idősebb lehet, nem tudom még csak megsaccolni sem a teste állapotából. Fejbőrét, rövid, ritkás haj fedi, még mindig nagyon vékonyka, de az arca élettel teli. Kíváncsian indítom el a videót, ami egy karácsonyi emléket örökít meg.
Szóval úgy gondolod, jól viselkedtél az idén? – kérdezi Balu a videó mögül. Kamilla hevesen bólint, beharapja alsó ajkát, és vigyorog. – Mit gondolsz a Jézuska meghozta az ajándékod?
Balu, nem írtam levelet a Jézuskának! Tizenhét vagyok, tudom, hogy mennek a dolgok! – korholja le Kamilla Balut.
Persze, ti tinédzserek azt gondoljátok, már mindent tudtok a világról...pedig még ott a tojáshéj a seggeteken, jól mondom, Márti? – válaszol Balu, és a kamera képernyője a Balu mellett ülő Mártára terelődik
Ne húzd már szegény idegeit! – legyint nevetve Márta, és a kamera újra Kamillára irányul. Kamilla felnyúl a levegőbe, és egy poharat vesz el valakitől. A következő másodpercben Áron ül le Kamilla mellé. Áront kölyökképű, vagány gyereknek látom, nem sokat változott, a méreteit leszámítva.
Na, megkaptad már? -sóhajt fel unottan Áron, és a hajába túr. Kamilla némán rázza meg fejét, és nagyot kortyol a pohárban lévő italból. – Nem eshetnénk már túl rajta? Éhen halok! – fúj egyet, elszörnyedő arccal, és lehajtja fejét. A következő pillanatban egy piros szalaggal átkötött boríték jelenik meg a képernyőn, amint Kamilla felé közeledik. Kamilla maga mellé teszi a poharat, és a térdére ül. Izgatottan kapja ki a kézből a borítékot, és már bontja is. Kamilla heves mozdulatai megdermednek, amint belenéz a borítékba. A kamera Mártára irányul, akinek könnyek folynak arcáról, és épp oly feszülten figyeli lányát ott, mint én itt a képernyő előtt. Kamilla zokogni kezd, és anyja nyakába borul.
Köszönöm. Annyira köszönöm! – bömböli, és szorosan csüng anyja nyakán. Áron kacsint egyet Balura, és feltételezem, Balu is így tesz, és látszik, az ajándék beszerzésében ő is nyakig benne volt.
Szóval, mit is kaptál?- kérdezi Balu, mire Kamilla elengedi anyját, és a kamera elé térdel.
A legklasszabb ajándékot, amit ember csak kaphat! Három 30 Second To Mars koncertjegyet. – csúsztatja szét a jegyeket a kamera előtt.
Űber brutál! – kiált fel Balu
Egy a baj, hogy még fél évet várnom kell a nagy napra. – húzza el száját, és ezzel a képpel lesz vége a videónak. Tovább kattintva már korább felvételek vannak. 5-6 évvel ezelőttiek. Végig lapozgatom a képeket. Kamilla szinte mindegyiken egyre jobb színben van. Képek vannak a diplomaosztójáról. Meg kell hagyni, nagyon jól állt neki a talár. Talán be kellene szereznem egyet. Gimis ballagás, osztálykirándulás, nyaralás. Több tucat képet lapozok át, mire újra jön egy videó. Kamilla egy fekete bőrkabátban van, és egy kék farmerban. Házi videó, de még így is nagyon jó minőségű. Kamilla a színpadon tűnik fel. Jared abba hagyja az éneklést, és Kamillára néz.
Ezt nem hiszem el, felhívta a színpadra. – szól a kameraman, és ráközelít a színpadra
Végre, hogy itt vagy, bakker, már azt hittem, hogy egyedül kell énekelnem. – kezdd bele a bohóckodásba Jared. Kamilla vállára teszi a kezét, és a szája elé emeli a mikrofont. – Nem tudok énekelni. – válaszol Kamilla, és ő is Jared vállára teszi a kezét.
Nem tudsz énekelni? – kérdez vissza nevetve, mire Kamilla megrázza fejét. – Mi a neved, szép lány?
Milla. – válaszol fülig érő szájjal Kamilla
Milla, ühm. – neveti el magát Jared. – Férjnél vagy? – Kamilla megrázza fejét. – Van fiúd?- Kamilla szintén megrázza fejét, és a kamerázóra pillant. – Akkor leszek az énektanárod.
A tömeg felkacag, Jared gitározni kezd, és a The Kill című számot folytatja. Kamillát magához húzza, amint leveszi a kezét a húrokról, és együtt énekel vele.
Hogy vagytok? – ordít a tömegbe, és tovább énekel, amint a tömeg felvisít. Kamilla fürdik Jared pillantásában, és ölelésében. Az egész szám alatt majd elalél tőle. – Tudod, végig füleltem, amíg énekeltél, és neked tényleg kellene egy kibaszott énektanár. – hangos nevetés a tömeg részéről, Kamilla meg megrántja vállait, és oldalra kinyújtja nyelvét. – Firkantsd fel a számod, egyeztetünk a későbbiekről. – nyújt oda egy tollat, mire Kamilla ledöbbent arccal elveszi a tollat, és az alkarjára ír valamit. A videó véget is ér. Fél percig meredten bámulom a képernyőt, és csak ezután veszem észre, hogy ropog, nyikorog szorításom alatt az egér. Kamilla megadta ennek a seggarcnak a számát! Emlékeztetnem kell magam arra, hogy ez már évekkel ezelőtt történt, és én vagyok a férje. Kamilla rajongása teljesen más indíttatású. De akkor is borzasztóan dühít… miért nem mondta soha?
Kattintok egyet az egérrel, és a következő kép csak tovább fokozza a bennem feltörő féltékenységet. Az indián srác, a képernyőn, nyakában Kamilla ugyanabban a ruhában. Tehát vele volt a koncerten. Annyira dühössé válok, hogy jobbnak találom kikapcsolni a monitort.
De korai vagy megint. – hallom meg Márta hangját.
Márta, észre sem vettelek.- kapom fel tekintetem révületemből, és anyósomra nézek, aki pizsamában áll előttem.
Mit csinálsz? – vonja össze szemöldökét, és a válaszom meg sem várva, újra kérdez. – Kérsz egy kávét?
Igen, köszönöm. – bólintok, és ő már megy is a konyhába. Vele akarok tartani, de képtelen vagyok uralkodni az indulataimon. Kihasználom, míg Márta a konyhába van, és mély levegő vételekkel igyekszem csillapítani indulataimat.
Hosszú kávé, ahogy szereted. – nyújt felém egy bögrét, én pedig hálásan elfogadom.
Elküldtem anyámnak a videót a kicsikről. Nagyon oda volt. – válaszolok az előbbi kérésére, és belekortyolok a forró kávéba.
El tudom képzelni. Én is nagyon vártam már, hogy láthassam a felvételt. Holnap veszek is egy keretet, és beleteszem a fotót róluk. – mosolyog, és az asztalra pillant. – Hát ez? – vonja fel szemöldökét
Ez? – kérdezek vissza hezitálva, de Márta már nem is figyel rám. Elgondolkodva veszi kezébe az albumot, úgy, mintha egy nagyon értékes tárgyat venne a kezébe. Megbabonázva nézi azt, és a kanapéra ül. Én is felállok a számtógép asztaltól, és mellé ülök. – Nagyon rég nem néztem bele ebbe az albumba. – motyogja halkan, és végig simítja előlapját.
Az emberek ritkán veszik elő az albumokat. Nosztalgiáznak, vagy másnak mutatják meg. – rántom meg vállaim
Ez az album sok dolgot rejt, de semmiképp nem olyat, amit nosztalgiázásként venne elő az ember. – remeg meg hangja, amitől teljesen felcsigázza érdeklődésem az albumban lévő dolgok iránt. Erősen szuggerálom Márta kezét, miközben azt mondogatom magamban. Nyisd már ki!
Mi van benne? – kérdezem, és Márta arcára nézek. Sosem láttam még őt szomorúnak. Mindig nagyon jó kedvű, mosolygós nőként emlékszem rá. És, most megijeszt az, amit látok.
Sok évnyi szenvedés. – motyogja, és lassan felemeli az album előlapját.
Kórházi fotók vannak benne. Kamilláról. Az album első lapján dátum van.
2004. április 8.
Kamilla felemelve tartja jobb karját. A hónalján egy nagy dudor van. Az ágya mellett egy fehér köpenyes ember áll, és a daganatot vizsgálja. Kérdőn nézek Mártára.
Hodkin-kór. – válaszolja a néma kérdésemre, és nagyot nyel. – Azt gondoltuk csak megfázott. Folyton fáradt volt, kedvtelen, aztán megfázásos tünetei lettek. influenzára gyanakodtunk, de a harmadik antibiotikumos kúra sem gyógyította meg. A házi orvos már tanácstalan volt, és mi is kezdtünk aggódni érte. Egy este megkért, szárítsam meg a haját, addigra már nagyon gyenge volt. Borzalmasan hosszú haja volt akkoriban, majdnem a fenekéig ért. Beleakadt a haja a hóna alá, és, ahogy kihúztam, megéreztem a csomót. Akkorra már két centis volt. – meséli Márta, és a képet nézi. Furcsa, sosem beszéltünk többször a betegségéről, mint azon az éjszakán. Nem akartam faggatni, de most zavar, hogy nekem ezekről a dolgokról fogalmam sem volt. Minden téren törekszem az alaposságra, miért pont efelett a dolog felett siklottam el? Márta tovább mesélt, és nekem minden egyes emléke a húsomba mart.
Miért készült ez a rengeteg fotó? – vonom össze szemöldököm, és, amint meglátom a következő képet, el kell fordítanom a fejem. Kamilla haja foltokban lógott csupán a fején, olyan volt, mint amit pár perccel ezelőtt láttam, az asztali számítógépen. Szőnyű látványt nyújtott, csontsovány arca, beesett szemei, és a foltokban megmaradt haja. Alig ismertem fel.
Millát csúfolni kezdték az iskolába, az...az állapota miatt.
A férgek. – sziszegem átkozottul dühösen
Ami azt illeti, én nem is akartam iskolába engedni, de a család leszavazott. Nem vertük nagy dobra a dolgot, a tanárai tudtak csak róla, meg egy-két barátja. De, pár hét elteltével Milla szinte minden nap kisírt szemekkel jött haza. Úgy döntöttünk kivesszük az iskolából, és magántanulóként folytatja az évet. De, Milla szerint az nem megoldás lett volna a dolgokra, az egyenlő lett volna a halálos ítéletével. Borzalmasan kiakadt. Ordított velünk, ahogy az ablakon kifért. – neveti el magát keserűen, és össze húzza magát. – Egyességet akart. Ha kivesszük az iskolából, akkor legalább azt engedjük meg neki, hogy elmondhassa az iskolának mi történik vele. Szóval szerveztünk egy estet, ahova meghívtuk a helyi közösséget, bele értve az osztálytársait, és a szüleiket is. A fotókat oda készítettük. Jól sikerült..túl jól. Szóval eleinte csak pár fotó készült, aztán a többit már azért csináltuk, hogy megmutassuk, mivel jár ez a betegség. Iskolákat jártunk, művelődési házakat, és előadásokat tartottunk. Millából rengeteg energiát elszívott. A kemo, az utazás, vizsgálatok... – meséli, és a távolba mered szemeivel. Látja maga előtt a múltat, efelől kétségem sincs. Nekem még csak elképelnem is borzasztó azt, amit elmesél, milyen lehetett átélni? -De, szerencsére hamar visszahúzódott a daganat. Két év múlva már csak kontrollra kellett visszajárnunk. – mosolyodik el, és tovább lapoz, de, még így is csak az album felénél tartunk. Nem értettem a dolgot, hisz happy and lett a sztori vége. Kamilla felépült, mégis, miért van ennyi fotó vissza? Ahogy haladtunk előre az időben, Kamilla orvosnál készült fotóin mindegyiknél egyre jobban, és jobban nézett ki. Vártam, nem kérdezősködtem. Márta percekig elmerült emlékeiben, és nem szólt hozzám. Arcához hajtincsek tapadtak oda, amit sós könnycseppjei tették nedvessé. Mély lélegzetei arról tanúskodtak, hogy nagyon nyomja valami a mellkasát. Azt hiszem, hasonló lehet ahhoz, amit én érzek jelenleg a mellkasomban. Emlékszem, teljesen kiborultam, mikor Kamilla elmesélte, hogy rákos volt. A tény, hogy halálos betegségben szenvedett az a nő, akit az életemnél is jobban szeretek, teljesen kikészített. És, ez...ez az egész, amit csak dióhéjban mesél el nekem az anyósom, már most kezd sok lenni, pedig úgy érzem, csak most jön a java. Márta újra lapozni kezdett.
2011. január. 21.
Kamilla újra kórházi ágyon fekszik, fején hatalmas kötés, amit nem tudok mire vélni. Márta, mintha megérezné értetlenségem, újra mesélni kezd.
Millát felvették a Liszt Ferenc akadémiára. Mindig is nagy rajongással volt a zene iránt, benne van a vérében. – mosolyodik el. – Az apja is gyönyörűen játszik. És így, hogy magán tanuló lett, egye több időt szánt rá. Jól ment neki az egyetem. Két évet csinált végig kitűnő bizonyítvánnyal. A harmadik évet annyira megnyomta, hogy az év végén már a diploma koncertjére készült. Külföldi iskolák, művészek figyeltek fel rá. Richter, Luganszky, csak, hogy pár nevet említsek. Fontos volt az az este mindannyiunk számára. – süti le szemeit Márta. Igen, ezt már hallottam, erről mesélt Kamilla. Elszorul a torkom, alig bírok nyelni. – De, sajnos nem sikerült befejeznie a tanévet. Milla a koncert közben rosszul lett. A Hodkin-kór egyik késői mellék tüneteként, újabb daganat ütötte fel a fejét.
Agydaganat. – vágom rá.
Pontosan. – bólint Márta. – Kómába esett, azon... – Márta nem fejezte be a mondatot. Megnyikordult a lépcső, valaki felébredt. Márta azonnal összecsukta az albumot, és a háta mögötti párna mögé dugta. Megtörölgette arcát, így próbálva elttüntetni a sírás nyomait. Csakhogy a vörös szemeivel nem tud mit kezdeni. Kamilla sétál be a nappaliba. Kócos, hosszú haja hátán lóg, szemhéjai mögül alig lát ki.
Hali. – mondja rekedtes hangon. – Mikor indulunk? Mennyi az idő? – kérdezi álmosan, és az ölembe ül.
Szia bébi. – erőltetek mosolyt arcomra, és megfogom arcát, hogy forrón megcsókolhassam. Jól esik a közelsége. Főleg azután, miután fél órán át életének rémtörténetét hallgattam végig az anyja szájából. Kamilla kucorodni kezd, helyezkedik az ölemben, mint egy kiscica. Szorosan dugja fejét nyakamhoz, és megkérdezi.
Miért kelsz fel mindig olyan korán? Így akarsz bevágódni az anyósnál? – kuncogja el magát
Sajnálom. Ígérem, holnap reggel együtt ébredünk. És, aztán ezentúl minden reggel megvárom, míg felébredsz. – mormolom. Kamilla megsimítja arcom, és megcsókolja nyakam.
Szeretem , Mr. Pattinson.
Én is magát Mrs. Pattinson
Csinálok reggelit, meg pár szendvicset az útra. – beszél magyarul Márta, Kamillának. – Alig várom, hogy végre csobbanhassak a vízbe. – nyújtózkodik ki Márta, majd feláll, és folytatja. – Lent lesznek Zsanették is. Össze hozhatnánk egy kis grillezést is. Úgy is rég találkoztatok. Alex folyton érdeklődik utánad. – mormolja, és a konyha felé indul.
Kamillára pillantok, aki dühösen néz anyja felé…. Remek, most meg egy indiánt kell kiiktatnom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése