2017. május 16., kedd

107. fejezet

Egyedül ébredek a szobámban. A nap erősen tűz az ablakomon át, egyenesen a szemembe. Megizzadt homlokom letörlöm, és beletúrok csatakos hajamba. Nem húztam el az éjszaka a sötétítőfüggönyt, és most jól meg is járom. Lustán nézek az ágy túl oldalára, ami már üres. Csalódottságot érzek, amiért egyedül kell ébrednem.
Kinyitom az ablakot, hogy friss levegő töltse be a szobát. Kihajolok, és a ház előtt meglátom a bérelt fekete BMV-t. Ki hozhatta haza az autót? És, mikor? Mégis mennyi idő? Mennyit aludtam?

A falra pillantok, amin a pillangós faliórám fél kilencet mutat. Nincs még olyan késő. A mosdóba megyek, kiöblítem a szám, és arcot mosok. Leindulok a lépcsőn. Meg – meg nyikordul egy-egy álmos lépésemnél, és ekkor jövök csak rá, mennyire szeretem ezt a hangot. A nappaliból Áron sziszegős hangja, és autómotor éles zúgása szűrődik ki.
Basszus, ne szívass már! – kiált fel Áron, mire egy másik hang felnevet
Jó lesz kapkodod magad fiacskám. Hozzá szoktál a tragacshoz, ami csak 90-nel döcög! – kacag fel Balu kárörvendő hangon
Vegyél vissza tata, ne szidd a kocsim! – háborog Áron, és hallom, amint a joystick gombjait hevesen nyomkodja.
A konyhába indulok. Édes illat csalogat a konyha felé. Anyu épp a mosogatógépbe pakolja a reggeli szennyest, de a kerek étkező asztalon még ott vannak a reggeli péksütemények, a kakaós pöttyös bögrém, ami minden reggel várt gyerekkoromban, és a rókás tányérom.
Jó reggelt Milla. – mosolyog rám anyu, és puszit nyom a fejemre
Szia anyu. – mormolom, és az asztalhoz ülök.
Mit eszel? – húzza fel kíváncsian szemöldökét, amint megtörli kezét a konyharuhába
Csak egy joghurtot. – mormolom, és felállok, hogy a hűtőhöz sétáljak. Kiveszek egy jogobellát a hűtőből, és visszacammogok. A tányéromon már egy megvajazott,félbevágott zsemle vár, csemegeszalámival a tetején. Elgondolkodóba esek...vajon mit nem értett anyu azon, hogy joghurt? Nem hiszem, hogy félre értette.
A férjed meghagyta, hogy ügyeljek arra, hogy rendesen reggelizz, ha esetleg nem lenne itt.
Ha már a férjemnél tartunk, ő hol is van pontosan? – vonom össze szemöldököm, és elfogadóan leülök a zsemle elé.
Lent van, az alagsorban. Nagyon korán kelt. Azt mondta el kell mennie a kocsiért a reptérre, és vissza akar érni vele, még mielőtt felébrednél. Az öcséd elvitte, aztán haza már ugye külön jöttek.- meséli anyu, és közben leül, és a receptfüzetét kezdi el lapozgatni.
Be mert ülni abba a roncsba? – nevetem el magam hitetlenkedve
Nem értem, miért cikizitek folyton szegényt! Az első autója, és a saját pénzéből vette! Inkább büszkének kellene lennetek rá! – csattan fel anyu, mire lesütöm a szemem, és beleharapok a ropogós zsemlébe.
Ugye, nem kezdesz el most itt sütni! – mondom, mint inkább kérdezem. Nem akarom, hogy avval töltse a fél napját, hogy süssön – főzzön ránk.
Csak valami kis egyszerűre gondoltam. Mégis csak most van itt először Robert. Egyen egy kis hazait.
Anyu, ugye tudod, hogy neki a hazai az a Hot – dog, meg a steak. – nézek rá úgy, mintha anyu legalább megzakkant volna.
Milla, szeretném, ha Robert megismerné a mi ételeinket is. Hátha megszereti. – rántja meg vállát anyu. – Miért baj, hogy etetni akarom a vőmet? A steak már úgy is unalmas, a cupcake meg a palacsinta. Nem is értem hogy bírnak olyan ragacsos szószt ráönteni. Borzalom! A kakaót, és a lekvárt nem ismerik? – háborog anyu, és összecsapja a receptes füzetét
Juharszirup anyu. – kuncogok magamban, és újabb falatot gyűrök le a torkomon. – Na, mit sütsz?
Somlóit. Azt hiszem, azt szeretni fogja. – bólint határozottan, és neki áll a szekrényekben kutatni. Lisztet vesz elő, és mérleget.
Még, hogy valami egyszerűt! – nevetek fel, mire anyu csak megrántja a vállát. – És, mi lesz az ebéd? Segítsek benne? – kérdezem, és felállok a bögrémmel a kezemben, és a tűzhelyhez megyek. A poharamba öntöm a még gőzölgő házi kakaót, és megfújom. Belekortyolok. Hmmm, igen. Olyan, mint régen.
Brassóit sütök majd, a húsleves már a tűzhelyen. – mondja anyu a fejét ide-oda kapkodva. Oda lépek hozzá, és megfogom a tarkóját. Belecsimpaszkodom egyik kezemmel, és magam felé fordítom.
Nem azért jöttünk haza, hogy folyton a konyhába robotolj, és kiszolgálj minket. Szeretném, ha együtt lennénk. – mosolygok rá, és anyu is somolyog a bajsza alatt, és bólogat.
Azért még a somlóit megcsinálom. – kacsint
Javíthatatlan vagy. – mormolom, és a bögrémmel együtt elindulok. – Hol is van Robert, mit mondtál? – lépek vissza a konyhába
Az alagsorban. – veti oda anyu

Papucsot húzok, és kinyitom az alagsorba vezető ajtót. Járólapozott lépcsőn megyek le. A lejárót elárasztja az öblítő illata. Az alagsorban van a garázs, a mosókonyha, Balunak egy kis műhelye, egy illemhelyiség, és Áron szerény kis edzőterme.
Robert hangját az edzőteremből hallom. Sziszeg, és hörög, miközben valamit nagyon püföl. Halkan közelítem meg őt. Roberten egy hosszú pamutnadrág van, ami hanyagul lóg a csípőjén. Halkan szól valami spanolós szám, ő pedig üti a bokszzsákot. Kezei fekete bandázzsal vannak körbetekerve. Minden ütésénél megfeszülnek a hátán a lapockáján, az egész felsőtestén az izmok. Izzadság cseppek gurulnak végig mellkasán, és gyöngyöznek a bőrén. Robert sosem volt az izomagyúak csoportjába sorolható ember, de izmos, szálkás...ami ilyen műveleteknél szemet gyönyörködtető látvány.
Percekig nézem őt, mire észre vesz. Az orra hegyéről le esik egy izzadságcsepp. Fúj egyet, és, törölközőért nyúl. Rám néz, pimasz kis mosollyal az arcán. Beharapom alsó ajkam, és igyekszem elfeledkezni arról, amit a combom között érzek. Te jó ég, de bizsergek!

Jó reggelt bébi. – mondja lihegve, és egy gyors puszit nyom a számra.
Jobb lett volna, ha a férjemet az ágyban találom. – vetem oda a dolgot neki.
Dolgom volt. Meg aztán, nem tudtam meddig szándékozol szunyálni. – rántja meg vállát. – Hogy érzed magad? – böki meg orrom orrával.
Jól. – mosolyodom el
Rendesen ettél? – kérdezi, miközben tovább törölgeti magát a törölközővel
Igen, apuci. – bólintok unottan – Szóval, merre jártál? – vonom fel szemöldököm
Elmentem a kocsiért, és kértem időpontot egy nőgyógyásztól. – mosolyog rám, és a vállára dobja a törölközőt.
Mégis kitől? – nézek rá lepődötten, amitől elneveti magát. Hogy a francba képes egy idegen országban így intézkedni?
Majd meglátod, egy órára van időpontunk.- válaszol izgatottan. Lesokkolva állok Robert előtt, és nézek ki a fejemből. – Lezuhanyoznék. – jelenti ki, és a válaszomra vár.
Persze. – bólintok. Tudod hol a fürdő, inkább az emeletre menj, azt kevesebbszer használjuk.
Te, nem jössz? – néz rám furcsállva Robert, amint észre veszi, hogy továbbra is csak állok, és nézek magam elé.
De, mindjárt megyek. – bólintok, majd leülök a mögöttem lévő kis székre.
Mi a baj, bébi? – lép oda elém, és leguggol.
Nem tudom. Csak olyan hirtelen ez az egész. – mormolom magam elé.
Hisz megbeszéltük, hogy, elmegyünk egy nőgyógyászhoz, amint megérkezünk. Mi ezen a meglepő számodra?
Igen, igen, tudom. Csak egyszerűen... – elakad a szavam, mert még megfogalmaznom is nehéz azt a kétségbeesést, és zűrzavart, amit érzek.
Hé, bébi. Te már emészted a dolgot pár hete, képzeld magad a helyembe, én még csak tegnap tudtam meg a dolgot. – neveti el magát, és letérdel elém. Eltűri a hajam, és a szemembe néz. – Remek anya leszel. A legszuperebb, efelől semmi kétségem sincs. – mosolyog rám, nekem pedig könnyek gyűlnek szemeimbe.
Mindenen el tudnám bőgni magam. – mondom már bömbölve, ő pedig mosolyogva von ölelésébe.
Hamarosan elmúlik. – kacag fel. – Ma elmegyünk a dokihoz, hogy végre én is láthassam a gyerekeinket. El sem tudod hinni, mennyire várom már! – mondja izgatottság teli hanggal. – Talán a nemük is kiderül! – folytatja lelkesen
Meglátjuk. – hüppögök, és a könnyeimet törölgetem

Robert karjaiban megnyugszom, és a korábbi érzések most egyszerre nevetségessé válnak. El kell engednem, hogy végre zuhanyozhasson, de úgy csüngök a derekán, mint egy kisgyerek. Meleg biztonságot sugároz a teste, és úgy érzem, ha, elengedem, megszakad ez az érzés. Robert megfogja kezem, és eltol magától. Szó nélkül néz rám, és rám mosolyog.

Tudod te, milyen boldoggá teszel engem?- kérdezi, én meg pironkodva lesütöm szemeim. – Örökre elraboltad a szívem.
Milyen szentimentálisak vagyunk, Mr. Pattinson. – mosolygok rá, és ujjaim ujjaival fűzöm össze.
Ha egy éve azt mondja nekem valaki, hogy feleségül veszlek, és apa leszek, valószínűleg képen röhögöm. – kacagja el magát. – Teljesen megváltoztattál. Mintha, nem is én lennék.
Talán, csak engedted elnyomni a bunkó, egoista énednek, a kedves, figyelmes Robertet.kuncogom el magam, mire ő hangosan, hátravetett fejjel felkacag.

- Gyere, le kell zuhanyoznunk. – nyújtja ki kezét, és feláll. – Bunkó, egoista, – neveti orra alatt, miközben a fejét rázza
Robert húzni kezd magával, én pedig nem ellenkezem, megyek utána. A nappaliban, és a konyhában továbbra sincs változás. Anyu süt, épp a kézi mixerrel dolgozik, Áron, és Balu ujjai pedig továbbra is a joystick billentyűit nyomkodják. Óvatosan lépünk rá a lépcsőre, de a fa még így is megnyikordul a súlyunk alatt. A szobámba indulok, amint felérünk az emeletre, és a szekrényemből két törülközőt veszek elő. Hallom, amint Robert megnyitja a zuhanyt. A törülközőknek, finom Coccolino illatuk van. Képtelen vagyok ellenállni a csábításnak, és az orromhoz emelve a pamut anyagot, mélyet szippantok a kellemes illatból. Robert már a zuhany alatt áll, és az arcát mossa. Nézem pár pillanatig, de hamar észrevesz. Becsukom magam mögött az ajtót, és kulcsra zárom. Nem szeretném, ha anyu, vagy akárki ránk nyitna….még, ha csak zuhanyzunk is. Robert kockáin könnyedén gördülnek le a víz cseppek, és egyszeriben irigység fog el. Én szeretném érinteni őket, de a látvány valahogy csábítóbb, így maradok még egy picit. Beletúr hajába, és felém fordítja fejét. Kész tusfürdő reklám tárul a szemem elé, felnőtt kiadásban. Robert elmosolyodik, és felvonja szemöldökét.

Vetkőzz! – szólít fel, ami kissé magamhoz térít. A mosdóra dobom a törülközőket, és lustán húzom le a pólót magamról, és a földre dobom, majd a nadrággal is ugyanígy teszek. Robert pénisze megmozdul, amint felegyenesedem. Végig mér tekintetével. Alsó ajkába harap, és aztán gyorsan elkapja tekintetét. Összefogom hajam, és a vállaim mögé dobom. Kihúzom magam, és úgy lépek fel a zuhanytálcára.
Megfürdetsz? – kérdezem boci nézést imitálva. Robert bólint.
Hol a pamacs? – kérdezi kutakodva
Nincs pamacs. – harapom be alsó ajkam, nehogy elnevessem magam. – A kezeddel kell csinálnod.

Robert nem válaszol. Megfordulok, és várom, hogy végre hozzám érjen. Hallom, ahogy a tusfürdő flakonja vicces hanggal kiad magából egy adag krémet, majd tompa puffanással a tartóra kerül vissza. És, nem telik el egy másodperc sem, Robert kezei végre megérintenek. Mint egy kapcsoló az ágyékomhoz, olyan az érintése. Sajgón bizsergek odalenn, és mély levegőt szívok be. Robert gyengéden masszírozza vállaim, én pedig hátrébb lépek egy kicsit, hogy érezhessem őt. Keményedni kezd, érzem, és ettől csak még inkább fájok odalenn. Robert ujjai lassan csusszannak le hátamon, egészen fenekem domborulatain, le résemig. Gyengéden tisztít meg, majd elenged, és újra tusfürdőt nyom kezére. Robert felemeli kezeimet, és hónaljam kezdi el tisztítani, aztán melleim. Kemény mellbimbóimat csiklandozza tenyere, amitől akaratlanul is felnyögök. Szappanos keze érzékien csúszik le vénuszdombomon, egészen csiklómig. Belemordul a fülembe, és gyorsan elhúzódik. Remeg a teste, férfiassága pedig szögegyenesen áll. Kapkodva nyúlok tarkójáért, és falom ajkait. Robert combjaim alá nyúl, és felkap. A csempének nyom, csókol. Vadul, élvezettel telve. Kívánom őt. Iszonyatosan. Azt akarom, hogy végre kitöltsön, és végre elveszhessek a gyönyörbe. De arra kell kinyitnom a szemem, hogy Robert a zuhanytálcára tesz, és elhúzódik tőlem.

Mi az, mi a baj? – lihegem értetlenül.
Hagyjuk...hagyjuk ezt most abba. – válaszol elfúló hangon, és kilép a zuhany alól.
Mi történt? Mit tettem? – kérdezem kapkodó hangon, és gyorsan leöblítem magamról a habot
Semmit. Semmit, csak ennek most nincs itt az ideje. – válaszol, de még csak rám sem néz. A töröközővel babrál.
Nem tudtam, hogy időhöz van kötve az, hogy mikor szeretkezünk. – mondom felháborodva, mert még a gondolat is dühítő.
Kamilla, az orvoshoz kell készülnünk. Édesanyádék várnak ránk. Nem… nem foglak most megdugni. – magyarázkodik
Ezek elég gyenge kifogások, ugye, tudod! – csattanok fel, és elzárom a csapot. – Akartad, láttam. Az orvosig még van egy csomó időnk. És anyuék kibírnak még negyed órát nélkülünk. – folytatom, miközben mellé lépek és elveszem a másik törülközőt a mosdószekrényről.
Majd este, ha már csak ketten leszünk. – mosolyog rám, és kedvesen közeledik hozzám, de én hátrébb lépek.
Cseszd meg! – sziszegem, és dühösen kitrappolok, amint kinyitom a fürdőszoba ajtaját. Becsapom magam mögött a szobaajtót, kulcsra zárom és az ágyra dobom magam. Hamarosan halk kopogást hallok.
Bébi, kérlek, ne csináld ezt. – hallom meg Robert hangját az ajtó mögül. Nem válaszolok, ő pedig újra kopog. – Kamilla, nem sértődhetsz meg egy ilyen hülye dolgon. – neveti el magát, és, hangjából kihallani, hogy abszurdnak érzi a dolgot.
Hormonok!- kiáltok ki dühösen
Legalább hadd öltözzek fel. Nem mászkálhatok egy szál farokban. – folytatja, én pedig felperdülök az ágyról, és egy nadrágot veszek ki a szekrényből. Kinyitom az ajtót, és a képébe vágom.
Kamilla….
Hagyj békén. – dörrenek rá, és újra becsapom magam előtt az ajtót.

Szótlanul telik az ebéd. Vagyis csak én nem szólok szinte egy szót sem. Robert továbbra is fesztelenül beszélget a családommal, és ez engem rohadtul kiborít. Szótlanul nyelem le a somlói maradékát, és egy korty vízzel öblítem le. A hajam még kissé vizes alul, ami jól hűti a bőröm ebben a hatalmas melegben. Robert a fali órára pillant. Hamarosan indulnunk kell.

Szóval arra gondoltam, hogy lemehetnénk a csopaki nyaralóba. Mit szólsz? Milla!
Igen, persze. – bólintok, de nem túlzottan érdekel a dolog.
Jól vagy? – kérdezi anyu, én pedig válaszul csak felnézek, és némán bólintok.
Bébi, készülődnöd kellene. – néz rám Robert 
Kész vagyok.- mormolom, mire látom Robert szemeit összeszűkíti
Nem akarnál egy kényelmesebb ruhába bújni?- vonja fel szemöldökét, és nézésével elárulja, ajánlja, hogy átöltözzek.
Meleg van, ez a ruha pedig kényelmes, szellős. – mormolom, és hátralököm a székem, hogy fel tudjak állni. – Köszi anyu, finom volt. Felmegyek, megmosom a fogam.
Jól van Milla.bólint anyu együttérzően

Robert a kocsinak dőlve várakozik. Elalélnék a látványtól, ha nem bosszantana a tény, hogy kielégületlen maradtam. A vállamra teszem táskám, majd újra leveszem, hogy megnézzem, minden papír meg van e, amit az orvos kérhet. Mélyet sóhajtok, hogy a már majdnem pattanásig feszült idegeimen enyhítsek kicsit. Robert kinyitja az ajtót, miközben mormol valamit az orra alatt. Bosszús az öltözködésem miatt, de ez cseppet sem zavar. Sőt, elégedettséggel tölt el a tudat, hogy nem csak én vagyok dühös. A pamut, pánt nélküli combig érő ruhámon, nem fogok változtatni, ha a fene fenét eszik is.
Robert kifarol a ház elöl, és a kórház felé veszi az irányt.
Tikkasztó a forróság, így feljebb húzom a szoknyám, egészen combom tövéig, és legyezni kezdem magam.
Robert puffogva tekeri fel a légkondicionálót. Fázni kezdek, és, bosszantani akarom, így lehúzom az ablakot.
Megy a légkondi. -mormolja oda dühösen, de én úgy teszek, mintha meg se hallanám. Könyökömmel az ablakra támaszkodom, és az utcákat figyelem.
Felhúznád az ablakot? -sziszegi, de erre sem reagálok. – A picsába Kamilla, befejeznéd végre ezt a viselkedést? – ordítja el magát, én pedig összerezzenek, de továbbra sem szólalok meg. Robert szitkozódva hajt tovább, de a korábbi nyugodtsága, tova szállt, és most úgy vezet, mint valami őrült. Félni kezdek mellette, de nem mutatom ki. Tudom, hogy vigyáz ránk….valahol mélyen érzem. Robert egy hirtelen kanyarral letér az útról, és egy sikátorba hajt. Kikapcsolja a biztonsági övemet, majd a sajátját is, és kiugrik a kocsiból. Aztán kinyitja az én ajtómat is, és rám parancsol.
Szállj ki!-dörren rám. A meglepettségtől köpni-nyelni nem tudok – Azt mondtam szállj ki! -morogja, majd meg fogja a kezem és kiszállít a kocsiból. Nem szorít, figyel rám, de iszonyat dühös. Elvetettem a sulykot. Nem kellett volna ennyire kiakadnom. Robert kinyitja a hátsó ajtót, és benoszogat. A kulcshoz hajolva, leállítja a kocsit, amit aztán végképp nem tudok mire vélni. Be hajol a hátsó ajtón, és rám néz.
Menj beljebb! -sziszegi dühösen, én pedig engedelmeskedem neki. – Támaszkodj a hátaddal az ajtónak, jobb lábad tedd az ülésre. – vonakodás nélkül teszem, amit mondd. Talán megijeszt a tudatlanság, vagy inkább az ő reakciója. Robert elhelyezkedik az ülésen, és becsapja maga mögött az ajtót. Feszülten figyelem őt.
Robert a térdemre teszi kezét, úgy helyezkedik el. Most mit csinál? Mégis mire készül? Dühös rám, látom. Az ajkai vékony vonallá préselődtek, az arca kemény. Szaporán veszem a levegőt, és nagyot nyelek. Ez a pozíció cseppet sem kényelmes, még sem merek megmozdulni...vagy akár megszólalni.
Megkértelek, hogy cseréld le ezt a kurva szoknyát. – morogja, szemei pedig izzanak a…a vágytól. Robert fel húzza szoknyám, és megemeli csípőm. A szabadon lévő jobb kezével pedig lerántja a bugyim. Éles érzés fut végig rajtam. Tüzet gyújt sejtjeimben. Robert lehajol, és csiklómra tapasztja ajkait. Felsikoltok az intenzív érzéstől. Mohón fal, egy csepp érzékiség sincs benne. S mire észre veszem, már nem élvezem azt, amit csinál.
Hagyd abba!- parancsolok rá, és kezeimmel igyekszem eltolni magamtól. De nem enged. Mordul egyet, és kezével átfogja csípőm, mint egy éhező gyerek a tányérját. -Nem érted? Hagyd abba, ez nem jó!- erőlködöm tovább, aztán egy szempillantás alatt lelassul. Abba hagyja a könyörtelen szívást, harapdálást, és nyelvével kezd lassan dolgozni. Még feszülten ülök egy percig, és várom a következő lépését, aztán, amint nem változik semmi, vissza dőlök a kényelmetlen ajtónak. Robert érzékeli a dolgot, változtat a tartásán, gyengéden teszi tenyerét csípőmre. Aztán megérzem egyik ujját magamban, ami izgatni kezdi belsőm, és ettől robbanok. Görcsösen kapaszkodom az ülésbe, és felhördülök, ami útjára engedi azt a hatalmas erőt testemben, ami megolvasztja a csontjaim. Robert nyelve nagyon lassan mozog. Gyengéden simogatja pulzáló csiklóm, majd ajkai belső combjaim kezdik el csókolgatni.
Nem bírom ki. Érezni akarlak-csak egy kicsit. – hörgi, és lehúzza nadrágját. Elő bukkan belőle kemény férfiassága, és egy szempillantás alatt belém helyezi. Mindkettőnkből ugyanazt a reakciót váltja ki. Elégedett felkiáltást. Robert lassan mozog, arcáról süt a vágy és a féltés egyvelege. Aztán pár perc múlva szitkozódva húzódik el.
El fogunk késni. – sóhajt mélyet, és behunyja szemeit. Felhúzza nadrágját, és előre nyúl a kesztyűtartóba.
Töröld meg magad. – nyújt oda kezembe egy csomagot. Némán veszem el, és kihúzok egy illatos kendőt. Szégyenkezve kezdem letörölni magamról Robert nyálát. Meg volt. Elélveztem. A testem kielégült, még sem érzem jól magam. Robert vár, aztán, amint felveszem bugyim, gyújtást ad, és sebességbe teszi a kocsit. A hátsó ülésen csatolom be magam. Nem akarok ránézni sem.

Csend telepedik közénk. Furcsa, kénymetlen csend. Miután bejelentkezünk a recepción, Robert átkarolja derekam, de ezt veszem inkább birtoklása kimutatásának, mint kedvességének. Nem távolodom el tőle, de jól sem érzem magam most az ölelésében.
A váróban ülve Robert a telefonjával szöszmötöl, én meg irigykedve bámulom a körülöttünk levő boldog párokat. Majd elsírom magam, mikor nyílik az ajtó, és az asszisztens hölgy szólít. Robert felugrik, és én is felállok.

Jöjjenek beljebb. -tessékel be minket egy idősebb orvos. – Dr. Siklós Pál vagyok. – nyújtja kezét, és szemeivel mosolyog ,fémkeretes szemüvege mögül az orvos
    Jó napot, Pintér Kamilla vagyok. – veszem kezembe az irányítást, és zavartan nézek Robertre, akinek láthatólag nem tetszett a dolog. – A férjemmel beszélt, ha jól tudom.
    Igen, velem beszélt. Üdvözlöm Robert Pattinson vagyok. – veszi át az irányítást Robert, és hatalmas meglepetésemre magyarul beszél. Hallani az akcentusán, hogy nem anyanyelvén beszél, de egyébként jól használja a mondatszerkezetet. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy becsukjam a szám. Mikor, és hol tanult meg Robert magyarul? És, ezt miért nem mondta nekem soha? – A feleségem 8 hetes terhes, és szeretnék egy vizsgálatot.
    Igen, igen, ezt mondta a telefonba. Van bármi papír a terhesség megállapításáról? – néz rám a doki, én pedig kapkodva térek magamhoz révületemből.
    Igen, máris adom.
    Köszönöm. – bólint, és átveszi a papírt, és olvasni kezdi. – Foglaljanak helyet. – mormolja a papírt olvasva.
    Egy lakcím kártyát, és egy tajkártyát kérnék addig. – szól közbe az asszisztens hölgy. Feszengős mosollyal adom át neki a kártyákat.
    Ha jól látom, volt egy citológiai vizsgálat is. Annak mi lett az eredménye?
    Negatív. – bólintok, magamat is megnyugtatva evvel
    Rendben, akkor csinálunk egy ultrahangot. Megnézzük, hogy érzik magukat a babák. – mosolyog ránk az orvos. Robertre nézek, akinek fülig érő mosoly jelenik meg az arcán. – Feküdjön fel. – int az orvos a mellette lévő bézs bőr ágyra. Megteszem, amit kér. – Húzza le a nad... ó, igen, nos akkor kérem húzza fel a szoknyáját. – folytatja zavartan, amint meglátja a ruhám. Na igen, tényleg másba kellett volna jönnöm. Kelletlenül húzom el a szám, de most már nem tudok mit tenni. Még szerencse, hogy normális fehérneműt húztam fel. Robertnek le fagy a mosoly az arcáról. – Van bármi féle kellemetlen tünete?
    - Sokat vérzik az orra, és a reggeli hányinger, hányás is mindennapos. – válaszol Robert helyettem
    Érzékenyebb vagyok az átlagnál. Egyik pillanatban még minden rendben, aztán meg sírok, mint egy kisgyerek. – nézek az orvosra.
    A második trimeszterre javulni fog a dolog. Ne aggódjon. – bólint. – A rosszullétekre szedhet magne B6 -ot, vagy egy kis gyömbér. Az sokaknak segít. Az orrvérzésre pedig párásítson.
    Rendben. – bólintok, és a hasamon lévő kis szerkentyűre téved pillantásom, amit az orvos zselével kent le. Robert a fejem mellett foglal helyet, és megfogja a kezem. Robertre pillantok, akinek megenyhült a tekintete, és, amint a velünk szembeni monitorra nézünk, meglátjuk őket.
    Ó, Istenem! – súgja Robert angolul maga elé. Az orvos méréseket végez, miközben a képernyőn látjuk a szaggatott vonalakat. Súlyukat becsüli, hosszukat mondja, és az asszisztensnek diktál. Meghallgatjuk a szívverésüket, ami olyan gyorsan ver, hogy Robert és én is aggodalmasan nézünk össze. Az orvos megnyugtat minket, hogy minden rendben van, ez normális.
    Csinálunk pár képet is. – mondja mosolyogva az orvos, és a képernyőt szuggerálva kattintgat a gépen.
Robert rám mosolyog, és mélyen a szemembe néz.- Bocsáss meg nekem.- súgja, úgy, hogy csak én hallhassam.
Te is nekem. – mormolom a könnyeimmel küszködve
És, a nemük? – kérdezi az orvostól Robert
Nos, ezt még elég korai volna megállapítani. A 12-13. hétnél próbálkozzunk evvel.