2017. március 25., szombat

105. fejezet

Sziasztok, 

Bocsássatok meg, amiért ilyen későn hozom a friss fejezetet ,az ígéretem ellenére. Az a helyzet, hogy most nagyon össze sűrűsödtek a dolgaim, és ez most sajnos egy kis ideig fenn is marad. Türelmeteket kérem, igyekszek majd minél hamarabb frissíteni. 

XoXo

Lills

Ólom súlyként húznak végtagjaim az ágyba. Nehezemre esik kinyitnom a szemem, mégis megteszem. Puha, édes csókok ébresztgetnek, amiknek nem tudok ellenállni. Robert ujjai végig siklanak meztelen testemen, amitől libabőrössé válok.
Jól vagy? – kérdezi Robert alig hallhatóan. Végig méri testem szemeivel, majd rám emeli újra pilláit, és megcsókolja kézfejem.
Jól, csak fáradtan. – mormolom rekedtes hangon. Robert kócos hajára téved tekintetem. Meztelen mellkasa szépen, kényelmesen emelkedik, majd süllyed vissza. Arca és az álla alatti bőrfelület a másnapi borostát viseli. Szemei pedig pajkos boldogságot sugároznak felém. Imádom így látni őt. Robert tenyerébe támasztja fejét, és elégedetten mosolyodik el.
Tetszik, amit látsz?
Határozottan. – bólintok helyeslően, és ujjaimmal megcirógatom mezítelen mellkasát.
Nekem is. – súgja maga elé, és szemével végig mér. – Ez az este… – kuncogja el magát, miközben a fejét rázza. – Olyan rég nem csináltunk ilyet. Annyira hiányzott.
Nekem is. – bólintok. Robert arca komollyá válik. Pajkos pillantása pedig egyszeriben fürkészni kezd.
Mi a baj bébi? – simítja meg arcom hüvelykujjával
Semmi.- rázom meg aprón fejem, és nagyot nyelek, hogy valóban semmissé tudjam tenni a bennem megbújó, fojtogató érzéseket.
Hisz mindjárt sírsz. – vonja össze szemöldökét. Én pedig valóban azon kapom magam, hogy a könnyeimmel küszködök.
Bocsánat. – remeg meg hangom. – Én csak annyira szomorúnak érzem magam. – hüppögöm. Robert derekamra teszi kezét, és magához húz. Jól esik a közelsége. Élvezem a teste forróságát. Mellkasának dugom orrom, és mélyen magamba szívom az illatát.
Nincs miért szomorkodj bébi.


Robert hangja megnyugtat. Édes, selymességgel ölel át. Olyan szorosan bújok hozzá, amennyire csak lehetséges, ő pedig ölel, és simogat. Pillanatok alatt újra álomba merülök.
Azt mondják, az ember ott van otthon, ahol biztonságban, szeretetben érzi magát. Mindegy merre megyünk. Mindegy hány ezer kilométer választ el a lakásunktól, vagy a házunktól, ahol ő, ott az otthonom. A biztonságom. Az életem.
Ínycsiklandó illatok ébresztenek újra. Kávé aromája lengi be a szobát, én pedig mélyen magamba szippantom azt, miközben macskát meghazudtolóan csavarom a testem, és nyújtózkodom. A kedvem sokkal jobb, még úgy is, hogy egyedül fekszem az ágyban. Kipihent vagyok, és friss. Beletúrok kócos hajamba, és kikászálódom az ágyból. A fedélzetre sétálok, és széttárt karokkal engedem, hogy a menet szél adjon egy kis enyhülést felhevült testemnek. A hajó már mozgásban van, tehát elindultunk nyaralásunk végcélja felé. Akárhol is legyen az. Visszalépek a hálóba, és a fésülködő asztal elé tolt székről elveszem Robert tegnapi ingét. Belebújok, és mélyen magamba szippantom finom illatát. Hümm, szeretem. Mezítláb indulok Robert keresésére. Hallom a hangját, amint a kapitánnyal tanácskozik az útvonalról, majd egy perccel később már a Eb-ről tanácskoznak és a csapatok esélyeit latolgatják. Úgy döntök nem zavarom meg őket ebben a roppant izgalmas témában,és tovább megyek a reggeliző asztalhoz. Két tányér helyezkedik el a fehér terítővel fedett kis, kerek asztalon. Gyümölcslé , és kávé várakozik a szemközti oldalon, és egy morzsás tányér, amin vajazó kés pihen. Robert már reggelizett. Megkordul a gyomrom , amint ránézek a pirítósokra,így helyet foglalok Robert helyén. Gyorsan megvajazom, és azonnal bele is harapok a még langyos kenyérszeletbe. A pillantásom a vezérlő kabin felé terelődik. Robert alakja tisztán kirajzolódik. A szemöldököm fölé teszem kezem, hogy a nap ne süssön a szemembe, és jól láthassam férjem. Ráfókuszálok, és végre jól kivehetően látom őt. Rám mosolyog és integet. Vissza intek neki, és újra bele harapok a pirítósba. Belekortyolok a narancslébe, de ,amint megérzem számban a rostokat elkap a hányinger. Azonnal öklendezni kezdek, és ágyúgolyóként lövök ki a hálószobánk wc kagylója felé. Éppen csak beérek, és elengedem a szám, hogy aztán a wc elé rogyva szépen belehányhassak. Mikor már úgy érzem, minden kiürült belőlem, mélyet szippantok, és megérezve hányásom, és a wc kagyló szagát újabb adagot adok ki magamból. Dübörgő hangokat hallok a szoba felől, és, amint a kagylóba köpök , letépek egy adag vécépapírt, megtörlöm a szám, és az ajtó felé nézek. Az egész esemény, nem tartott 5 percnél tovább, mégis, úgy kimerültem, mintha legalább két órát edzettem volna.
Robert aggódó tekintetével találom szemben magam, aki megrázza a fejét.
Ez nem normális bébi! Mondhatsz akármit ez nem normális. – morogja orra alatt, és megsimítja a hátam. Rányomok a tartály gombjára, és felegyenesedem. Robert a vállam kezdi el masszírozni.
Csak a narancs. Szerintem megbuggyant a napon. – válaszolok erőtlen hangon
Azért nem ártana egy teljes kivizsgálás. – erősködik tovább
Nem régiben voltam kivizsgáláson. A balesetkor. – válaszolok a tükörben nézve őt, majd a fogkefémért nyúlok, és fogkrémet nyomok rá. – Minden rendben. – fojtatom, és a számba veszem a hűs ízű fogkrémet.
Jézus, eszembe se juttasd azt a napot. – rázza meg fejét. Tulajdonképp örülök is neki, hogy nem forszírozza a témát, és vadul kezdem el sikálni a fogam. – Jobban vagy? – néz rám a tükörbe, én pedig némán bólintok. Robert már épp kilép a szobából, nekem pedig enyhül a görcs a gyomromban, mikor a szobából még vissza szól. – Tudod, még mindig nem mutattad meg a leletet.
A lelet. Igen, ettől féltem. Hamarosan csak meg kellene neki mutatnom azt a nyavalyás leletet. Kiöblítem a szám, és próbálom húzni az időt.
Igen, majd megkeresem. Most hirtelen azt sem tudom, hova tettem.- hárítok, majd, megtörlöm a szám.
A táskádban van, a rejtett zsebbe. – lép be újra a fürdőbe, zsebébe dugott kezekkel. Az arca mindent elárul, válaszokat akar.
Ó, tényleg? – nézek rá sokkolva. Honnan tudja, hogy ott a lelet? Kutakodott? Hirtelen, az amúgy tágas fürdő, most kezdett összenyomni. Nagyot nyelek, hogy leküzdjem a félelmet, ami kezd úrrá lenni rajtam. Robert határozottan bólint, ajkai pedig vékony vonallá vállnak. Dühös. Nagyon dühös rám.
Szóval?
Igen, mondtam, hogy megmutatom, amint felkészülök rá. – bólintok, és kihúzom magam, hogy határozottabbnak tűnjek
Nem értem, miért titkolózol? Két hete folyton előjön valami. Hol az orrvérzés…
Az a magas vérnyomásom miatt van, ezt már mondtam! – vágok szavába kissé ingerültebben a kelleténél.
És, ez a folytonos hányás? Az egész nászutunk ekörül forog. Minden nap van valami, émelyegsz, vagy hánysz. Ma reggel meg ez a bőgés! Úgy viselkedtél, mintha utoljára látnál! – dörrent rám, én pedig össze rezzenek hangjától. – Beteg vagy? Valami komoly?
Robert, ha vissza gondolsz, nem voltam minden nap rosszul. A narancslé a napon melegedett, borzalmas íze lett, és a rákot sem csípem. Sőt, ami azt illeti nem kedvelem az összes tengeri herkentyűt. Rosszul leszek tőlük. Emiatt van ez az egész! Nem vagyok beteg. – vonom meg vállam.
Miért hazudsz nekem?- rázza meg fejét hitetlenkedve
De, én nem… – Robert a levegőbe emeli kezeit, és belém fojtja a szót. Némán rázza meg fejét, és kisétál a fürdőből. Elkeseredetten ülök a kád szélére, és azon töprengek, mit tévő legyek, mikor újra meglátom az ajtóban. – Hozok B6 vitamint. – mormolja.
A neszesszeremben találsz, a fésülködő asztalon. – bólintok, ő pedig ellöki magát az ajtófélfától, és a szobába indul. Ilyen ő. Gondoskodik rólam, még akkor is, mikor totál mérges rám. Melenget ez az érzés. Édesen, finom a szerelem, amivel dédelget, és vigyáz rám.
Mi ez? – szakít ki ábrándozásomból hideg hangja. Mint egy filmszakadás, úgy ránt vissza a valóságba, dühösen kiejtett szavaival.
Mire gondolsz? – vonom össze szemöldököm, és a kezére fókuszálok, amiben a… Úristen a fogamzásgátló tabletták! – Az nem vitamin. – rázom meg fejem, és próbálom viccesen elterelni a témát.
A kúrva életbe, ne szórakozz velem! – ordítja el magát, én pedig összerezzenek az ijedtségtől, és szinte azonnal elbőgőm magam.
Ne kiabálj velem! – bömbölöm magam elé
Mégis mi a picsa folyik itt Kamilla? – üvölti továbbra is, és a tablettákkal teli levelet kezdi el lobogtatni a levegőbe. Robert szemei szinte vérben forognak. A feje cékla vörössé válik, ajkait vékony vonallá préseli össze. Rá nézni sem merek. – Beszélj hozzám, a kibaszott életbe! Miért nem szeded a tablettákat?
Az a következő havi adag. – motyogom magam elé
És, hol van, amit most szedsz? – sziszegi, és látom, igyekszik visszafojtani mérgét. Legalábbis nem ordít velem. – Nem menstruálsz, tehát szedned kell a tablettákat. Hol vannak?
Tegnap fogyott el az utolsó adag. – rántom meg a vállaim, de továbbra sem nézek a szemeibe. Robert kiviharzik, és pár perccel később kukákkal a kezében tér vissza. A földre borítja a tartalmukat, és kutatni kezd. – Mutasd meg, hol van? – parancsol rám, és úgy kotorász a szemét közt, mint egy mániákus őrült.
Hagyd abba, kérlek! Megijesztesz! – zokogom újra, és kezemmel nem győzöm törölni kibuggyanó könnyeimet.
Miért hazudsz nekem? – egyenesedik fel, és térdére ül. – Miért hazudsz? – kérdezi halkan, én pedig felnézek rá, de nem tudok mit mondani. – Terhes vagy? – kérdezi sziszegő hangon, én pedig némán bólintok. Robertre mintha mázsás súlyok telepednének, megrökönyödik. Lefagyott arccal néz maga elé, aztán rázni kezdi a fejét. – Ter… terhes vagy? – kérdezi újra, megtört hangon
Igen. – rebegem alig hallhatóan. Robert a fejéhez kap, végig simítja kezével arcát, és kezeit imádkozó pózban, szájához emeli. Behunyja szemeit. Aztán combjaira fekteti tenyereit. – Picsába!- sziszegi, majd feláll, és elordítja magát, amitől újra rémülten ugrok fel. – A picsába! – mondja újra, és magamra hagy.
Becsapja a fülke ajtaját, és aztán minden elcsendesedik. A földre csúszom, és kezeimet alhasamra csúsztatom. Emlékképek zúdulnak elém. Amint látom az ultrahang felvételt, és zsibbadt aggyal igyekszem felfogni, hogy mit magyaráz az orvos. Azt hiszem, még magamnak sem sikerült felfognom, azt ami itt történik. Azt hiszem, még magam elől is titkoltam azt, ami olyan nyilvánvaló. Terhes vagyok, ezen nem változtathatok. Robert gyerekét hordom a szívem alatt. És, mégis, miért baj ez? Miért baj, hogy nekem is időre volt szükségem ahhoz, hogy feldolgozzam ezt a hírt? Hisz az egész életem változtatja meg.
A szemét halomhoz kúszok, és összeszedem a szemétkosárba a kiöntött szemetet. Felállok,amint végzek, megnyitom a zuhanyt, és aztán lassan el kezdem kigombolni az inget. Nehéznek érzek minden mozdulatot. Beletelik egy percbe is míg sikerül megszabadulnom az ingtől. Kinyitom az üvegkabin ajtaját, és a földre rogyok. Hagyom, hogy a víz áztassa remegő testem. Cseppet sem ilyen reakcióra számítottam. Azt hiszem, inkább, amolyan filmbeillő jelenetet képzeltem el, happy enddel. Titkon tartottam attól, hogy Robert így reagál majd, de, mindig képes voltam meggyőzni magam arról, hogy a szerelem, amit irántam érez, majd enyhít a dolgon, és nem fog kiakadni. És, tessék… beigazolódott amitől tartottam. Hosszú ideig ülök összegörnyedve a kövezeten. Végül az elzsibbadt fenekem kényszerít arra, hogy megmozduljak. Felállok, és homlokom a vizes burkolatnak döntöm. Hátam mögül hideg levegő áramlik be, majd egy kéz érinti meg derekam.
Sajnálom. – rebegi fülembe, és arcon csókol. Újra zokogni kezdek, és nem tudom eldönteni, ezek örömkönnyek, vagy még mindig az előző események hatása alatt állok. Robert magához fordít, és kezeit arcomra teszi. – Bocsáss meg! Nagyon szeretlek! – fojtatja, és szájon csókol. Majd izgatottan szakad el számtól, és a hasam elé térdel. Kezét hasamra helyezi, simogatni kezdi, és közel hajol köldökömhöz. – Bocsáss meg, csúnyán viselkedtem a mamival! Nem fordul többet elő, ígérem!
Bocsássatok meg! – kuncogom el magam, és vizes hajába túrok
Hogy? – néz fel rám értetlenül
Ketten vannak. – sütöm le szemérmesen szemeimet egy pillanatra, majd, amint újra Robertre nézek, fagyott arcát látom. Letérdelek elé, és fürkészni kezdem őt. – Jól vagy?
Kettő? – kérdezi újra elhűlve, és végre a szemeimbe néz.
Kettő. – bólintok mosolyogva
Te jó ég! – kap fejéhez, és a távolba réved. – Ez biztos? – néz vissza rám értetlenül.
Nos, a két szívhang, elég meggyőző volt. – bólintok, ő pedig elneveti magát
Hallani akarom! Látni akarom őket! – válaszolja izgatottan, és felállít.
Sajnálom, de még várnod kell 4 hetet a következő vizsgálatig.
Miért? Most mekkorák?
8 hetesek. Még nagyon picikék.
Nem baj, látnom kell őket! Ahogy megérkeztünk, azonnal felkeresünk egy dokit. Jesszus, hogy adjuk ezt be anyádéknak. – kap újra fejéhez.
Nem lesz nehéz dolgunk, csak telefonon értekezünk, esetleg skypon.- vonom meg vállaim

A ma estét már ott töltjük. – mosolyog rám