2017. október 8., vasárnap

113. fejezet

Robert újra eltávolodik tőlem. Alig szól egész úton, míg végre haza érünk. Bár a parkolóházban hűvösebb van, így is borzalmas meleg van. Robert azon nyomban mellettem terem, amint kilépek a kocsiból. Szorosan fogja derekam, és rám-rám pillant. Lopva csak, de én is ezt teszem, így látom őt.
Robert megdörzsöli homlokát. Aggódik, és én is aggódom, tekintve a múltamat, mégis igyekszem nem mutatni ezt felé.

Felhívom az Dr. Bishopot. Pihenj le addig. – mormolja, majd arcon csókol, és mobiljáért nyúl
Inkább veled szeretnék lenni Robert. Ne távolodj el tőlem, kérlek. És ne kezdj el feleslegesen bepánikolni.
Nem, nem pánikolok. – rázza meg fejét, és fel-alá járkál.
És, ugye nem is tűnsz el, szétveretni a képed, mint, mikor megtudtad, hogy rákos voltam? – fonom össze mellkasom előtt kezeimet
Nem tudom, hogy tudnám ezt kezelni, bébi. – rázza meg fejét. – Túl sok mindent kell feldolgoznom, ez kezd túl sok lenni. – túr bele két kezével hajába. – Hol a kurva mobilom? – sziszegi, és fejét ide-oda kapkodja. Oda sétálok hozzá, és kiveszem a zsebéből a telefont.
Figyelj rám. – szólok neki halkan, de a tekintete továbbra is cikázik. – Figyelj rám. – fogom közre tenyereimmel arcát, és arra kényszerítem, hogy rám nézzen. – Nem lesz semmi baj! Érted? – nézek mélyen a szemeibe
Nem veszíthetlek el. – válaszol kétségbeesett hangon, és rémült tekintettel néz rám
Nem fogsz elveszíteni, érted!? – kérdezem szigorúbb hangon, mire észhez tér. Némán bólint, és szorosan átölel.
Én ebbe belehalok. Nekem nincs maradásom ezen a világon, ha te... ha te nem vagy mellettem.
Hé, azért még ne temess el.- kuncogom el magam kényszeresen. Elhúzódom tőle, hogy a szemébe nézhessek, és megemelem a fejét. – Holnapra kérünk egy sürgősségi időpontot a nőgyógyászhoz, és megbeszéljük hogyan legyen tovább. Addig is, rendelünk valami olaszosat, és letelepszünk a tv elé. És, nem akarom ma már ezt a témát felhozni. – mosolygok rá, és elindulok a nappali felé
Nem dughatjuk a fejünket  a homokba, bébi! – szól utánam dühösen
Nem dugom. De, remélem nincs ellenedre, hogy nem kezdem el megtervezni a sírkövem, főleg úgy, hogy két gyermek bújik meg a szívem alatt! – csattanok vissza, ő pedig teljesen összetörik.
Most pedig leülök, és megnézem a Menyasszörnyeket! Mert, ma még nem akarok arra gondolni, hogy lehetséges, hogy rákos sejtek burjánznak a testemben! Te meg rendelj valami kaját, mert én is szörny leszek, ha még sokáig kell éheznem! – bökök felé. Robert némán bólint, és a telefonját kezdi el nyomkodni.
Éles fájdalom hasít a tarkómba, és akaratlanul is odakapok. Nem hiányzott más, csak ez! Dühös vagyok! Baromira dühös. Főleg, amiatt, mert tudom, hogy nem vagyok rákos! Tudom, hogy ez csak vaklárma, ami teljesen bepánikoltatta a férjem. Robertnek erős támasznak kellene lennie, most mégsem képes mást tenni, mit nyavalyogni. Nekem nem erre van szükségem. Bekapcsolom a Tlc -t, leülök a kanapéra és hátradőlve nézem a reklámot. Unottan nézem a legújabb légfrissítő reklámot, majd az M&M's két figurája kukkant be a képernyőre. Hűűű, csokoládé! Ez egyre érdekesebbnek tűnik. A kanapé szélére csúszok, és nyálcsorgatva nézek a képernyőre.
A konyhába sétálok, és a szekrénybe kezdek el kutakodni. Kellene egy kis csoki. Minden szekrényt kinyitok a konyhába, de sehol nem találok egy szelet csokoládét sem. Mi a fene? Megvonás van? És, akkor beugrik, hogy nem régiben vettem egy csomag Butterfinger- t. A hálóba megyek, és keresni kezdem. Az egyik táskámba maradt benn, emlékszem, hogy nem vettem ki, csak épp a táska nem ugrik be. Kipakolom az összes táskát. mind a földre zuhan. Sok táskám van, az már biztos, végül egy virágos, tavaszi táskámban találom meg. A földre ülök, és kibontom a csomagot. Nagyon gyorsan, mintha az életem múlna rajta. Ezekben az átkozott percekben így is érzem. Azonnal a számban akartam érezni a csokoládé ízét, és szó szerint, belemarkoltam a zacskóban lévő mámorba. Beletömöm a számba, és hangos hümmögéssel kezdem el rágni.
Már a negyediket eszem, mikor Robert lép be a gardróbba, és felvont szemöldökkel néz rám.
Mit csinálsz?
Ühm, csokit eszem. – motyogom teli szájjal. Robert félmeztelen testére téved a tekintetem, és megállok a rágásban, amint a fél évvel ezelőtti sérülésének hegére terelődik tekintetem. Robert mellém telepszik, egyik kezével magát támasztja, másikat kezét pedig felhúzott térdére helyezte.
Kívánós vagy? – mosolyog rám, én pedig nagyot nyelek, és bólintok.
Azt hiszem.- válaszolok, és megnyalom alsó ajkam. Pár percnyi csend telepedik ránk, és egymást fürkésszük. – Megnyugodtál?
Kezdek. – bólint. – Tudod, amikor ezt szerezted... – nyel nagyot, és a kulcscsontom alá bök. Oda ahol meglőttek. – Azt hittem, örökre elvesztelek. Kész voltam utánad menni Kamilla, és ez máig sem változott.
Ne mondd ezt kérlek. – rázom meg fejem
Meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy sokkal erősebb vagy nálam. Amiken mi keresztül mentünk ez alatt a 1.5 év alatt, az nem mindennapi. Egymásért küzdöttünk minden nap, magunkkal , és a világgal szemben. Nicolas, Frank, a legénybúcsú, a lánybúcsú, a terhesség, az én múltam... ah természetem. Az egész kapcsolatunk nem állt másból csak küzdelmekből... – hadarta el, majd elhalkult egy másodpercre. A földet nézi, és kis idő múlva folytatja - Könnyebben kezeled a dolgokat, és felnőttebbként viselkedsz, mint én bármikor. De, szeretném, ha tudnád, nekem olyan vagy, mint a levegő. És, ez most nem túlzás, nem nagyot mondás. Szeretném, ha tudnád, ez a gyűrű, nem csak papíron köt össze minket.
Robert, kérlek hagyd ezt abba. – remegett meg hangom
Nekem te nem csak egyszerűen fontos vagy, nekem az élet vagy.
Most már nem csak én vagyok Robert. Itt vannak ők is. – simítom meg pocakom. – Rájuk is kell gondolnod.- Robert némán rázza meg fejét. – Mindent megteszek, hogy ez a két kicsi a legnagyobb biztonságban legyen. – nézek Robert szemébe, aki elmosolyodik.
Én is. – bólint. – Ha az téged nem veszélyeztet. – folytatja, és arca teljesen komollyá válik. – Ez a csomó a melledben...
Nem vagyok rákos Robert. – rázom meg fejem.
Honnan tudod ilyen biztosra? – ráncolja homlokát
Csak tudom. Érzem. – bólintok, és rá mosolygok. – Csokit? – nyújtom felé a zacskót, hogy végre témát válthassunk.
Nagyon remélem, hogy igazad van, mert nem tudom, képes vagyok e még ezt is elviselni. – szól halkan, és belenyúl a zacskóba. Ledöbbentenek a szavai. Hol van az én védelmező férjem? Hol van Mr. Pattinson, aki mindennel, és mindenkivel szembe száll, és eltapos mindenkit? Kell nekem… őt akarom! Robert a szájába nyom egy szelet csokoládét, és elréved a tekintete.
Min gondolkodsz? – nézek rá érdeklődve, és én is úgy teszek ahogy ő, veszek egy újabb csokit
Csak vissza emlékszem arra, ahogy viselkedtél, mikor megismerkedtünk. – mosolyodik el, majd egy fél perc elteltével rám néz
Nem értelek. – ráncolom homlokom
Emlékszel, amikor elvittelek a Huppert féle tárgyalásra?
Igen. – bólintok, és várom a folytatást
Az autóba, mikor azt akartam, hogy fog meg a farkam, úgy viselkedtél, mintha sosem fogtál volna még életedben férfi nemi szervet. Azt mondtad nekem, nem volt még senkid, és most pedig.... kiderül, hogy mégis együtt voltál egy fiúval. – ráncolja homlokát, de nem néz rám. Lábai közé néz, lehajtott fejjel, és elhallgat.
Alex sokáig a barátom volt csupán. Évekig nem volt köztünk semmi. – rázom meg fejem, és folytatom. – Aztán azon a jelmezbálon, azon a nyáron, megcsókolt. Nem mondtam el, mert már nem számít. Nem számít, hogy vele mi volt, hisz én téged szeretlek. – kezdek bele a magyarázkodásba
Én is elmondtam neked Veronikát, pedig már évekkel ezelőtt volt. Te is tudni akartad, mégis , hogy várod el, hogy...
Igazad van. – mormolom halkan. – Alex és én titokban jártunk. A szüleim szerették Alexet. Anyu sokáig ábrándozott azon, hogy mi egyszer összeházasodunk, mindig utalgatott rá, hogy nekünk össze kellene jönnünk, és végül így is lett, csak éppen senki nem tudott róla. Vagy talán sejtették...talán így visszagondolva, azt hiszem, ez nyílt titok volt a családunkban. Ahogy az autóban viselkedtem veled, vagy ahogy a kapcsolatunk elején, az nem megjátszás volt Robert. Alexszel én sosem....
Hogy? – vonja össze szemöldöké. Elakad a szavam, és pironkodva sütöm le szemeim. – Az eszemet vesztettem volna, ha nincs köztünk semmi. Hogy bírta?
Mivel titokba tartottuk a kapcsolatunkat , csak nagyon kevés alkalmunk volt arra, hogy együtt legyünk. Alex, ő...
Hozzád ért? – kapja fel a fejét, miközben tekintete jegessé válik
Igen. De, én sosem. – rázom meg fejem, és ebben a pillanatban sajnálat, és rossz érzés üti fel fejét bennem. Alex mindig azt mondta, ő türelmesen vár rám. Addig, amíg felkészültnek érzem magam rá. Cseppet sem hasonlított Robertre, aki vég nélkül hajszolt, és ostromolt.
És élvezted? – szűkíti össze szemeit
Persze. – nevetem el magam. – Szerelmes voltam belé. – bólintok
Jobb volt vele, mint velem? – kérdezi, és mélyen a szemeimbe néz. Fürkész , és a reakciómra kíváncsi. Elkuncogom magam, hátra vetem fejem, annyira mulattat a viselkedése. A következő pillanatban pedig már az arcát látom magam előtt. Feszült komolysággal figyel, és szorosan tapad testemhez. – Válaszolj. – sziszegi, én pedig megbabonázva nézek vissza rá.
Nem hinném, hogy létezik olyan férfi, aki felül tudna múlni. - felelem, és mélyen szemébe nézek. Megnyalom alsó ajkam,és beharapom. Enyhe csokoládé íze van. Robert felmordul, és ajkaimra fókuszál. Ringatni kezdi alsó felét, és oda-oda löki csípőjét az ágyékomhoz. Felnyögök. A szájára vágyok. Bele akarok harapni, finom, húsos ajkába. Felhúzom lábaim, és széjjelebb teszem őket. Robert félre húzza laza sortom, és belém mélyeszti ujját. Erőteljes sóhaj szakad fel torkomból. Robert fürge ujja belülről masszíroz, nekem pedig szó szerint fenn akadnak szemeim az érzéstől.
Nézz rám! – lihegi, és hüvelykujjával csiklóm is masszírozza. – Látni akarom az élvezetet a szemeidben. – hörgi, nekem pedig nagyon nehezemre esik újra kinyitnom a szemem. Visszafojtott hörgések törnek fel torkomból. A testem egyre nehezebbé válik, és egyre közelebb érek az elélvezéshez. Robert azonban egy gyors rántással kihúzza belőlem ujját, én pedig felkapom erre a fejem. Szégyentelenül kapja be tövig ujját, és nyalja le róla nedvességem, miközben elégedetten morog. Elönt a pír, az ölem lüktet érte. Zihálok a vágytól. Mit tesz velem ez a férfi? Feltüzel,éget a tudat, hogy még így is kellek neki. Ilyen szerencsétlenül. Összetörve, bekötözött fejjel, toprongyosan. Mert kellek neki, efelől semmi kétségem. Nem csak kemény férfiasságából érzem, hanem a tekintetéből is, abból, ahogy birtokló testtartásával közre fog. Újra beharapom alsó ajkam, mire Robert felmordul, és elfordítja fejét. Mikor visszafordítja, szemei szinte izzanak. Nyers erő sugárzik belőle. Olyan, mint a megismétlődésünkkor. Amikor a liftben a magáévá tett. Nem szeretkeztünk, de az övé voltam. Teljesen az övé, és azóta is. Minden idegszálam összeugrik, amint vissza emlékszem, ahogy belém hatolt ujjával a liftben. Robert váratlanul a tarkómra teszi a kezét,és egy gyors, mégis óvó mozdulattal a földre fektet. Sajgón vágyok rá. Nehéz volt elengednem a követelőző vágyat, ami megmaradt bennem a repülőgépen történtek után. Kielégületlenül jöttünk haza mind a ketten. És, a helyzet az,hogy mind ketten tudjuk, nem sokáig vagyunk képesek ellenállni egymásnak. Miért volna most másként a helyzet?
Robert feltűri pólóm, és megcsókolja mellem. Bizsergő érzés fut végig bennem, egészen le a csiklómig. Majd az eszemet vesztem tőle. Robert feltérdel, és egy rántással megszabadít alsó ruházatomtól. Lehúzza saját nadrágját is, ami alól kibuggyan férfiassága. Fészkelődni kezdek, ő pedig farkát kezdi el simogatni. Apró mosolyra húzódik szája, és húzogatni kezdi a bőrt rajta. Mutató ujjam csiklómra teszem, és masszírozni kezdem azt. Borzasztóan izgat, ahogy maszturbálni látom, le sem veszem róla a szemem. Csatakossá válok, és majd felrobbanok, úgy kiált testem az orgazmusért. Magamba mélyesztem ujjam, és ott kezdem el izgatni magam. Remeg a testem. Képtelen vagyok kontrollálni magam. Újra visszatérek a csiklómra. Az ujjaim lecsúsznak a kis gombocskáról, annyira be vagyok nedvesedve. Az ujjam egyre gyorsabban mozog, és már nem kell sok az orgazmusig. Robert felém sétál, és fölém térdel. Az arcom elé guggol, én pedig szabad kezemmel a farkáért nyúlok. Felkiált amint magamba fogadom, és ütemesen mozgatni kezdi csípőjét. Eltorzult hangok törnek fel torkából az élvezettől, ami az orgazmus peremére hajít. Robert elhúzódik, amint meghallja nyüszítő hangom, és abban a pillanatban robbanok is. Iszonyat erővel söpör végig rajtam az orgazmus ereje. Állatiasan sikítok fel, és a testem úgy rángatózik, mintha fagyasztókamrába fagyoskodna épp. Megolvad mindenem. A hosszú, erőteljes orgazmus után nem marad más, mint a teljes extázis. Pihenni szeretnék, de Robert nem enged. Újra meglátom a farkát az arcom előtt. Így bekapom. Lustán kezdem el szopni erőteljes férfiasságát. Robert kezei megemelik csípőmet, és szét feszítik combjaim. Felnyögök, amint megérzem puha, forró nyelvét. Lassan nyal, édeskésen kényeztet. Én is így teszek, miközben simogatom fenekét. Érzem, amint farka megrándul a számban, és még inkább megkeményedik. Erőteljesen kezem el szopni. Nyelvemmel izgatom, miközben ritmusosan húzogatom a bőrt. Robert felhördül, és a következő pillanatban megérzem sós, sűrű ondóját a számban.

Nyúzottan ébredek reggel, és egyedül. Megsimítom a mellettem lévő párnát, de az hideg. Robert már egy ideje fenn van. Lustán nyújtózom egyet, de hamar észhez térek, mikor rájövök a mai nap koránt sem a lustálkodásról fog szólni.
Robert felhívta Dr. Bishopot, akitől kaptunk is egy kora reggeli időpontot. Összerándul a gyomrom, amint a betegségre gondolok, ami évekig meghatározta az életem...és borzasztó érzés belegondolnom abba, hogy talán újra felütötte a fejét a testemben a rák.
A nappaliba sétálok. A tv megy, épp a 7 órási híreket látom, de Robert sehol. Körbe járom a lakást. Bemegyek a konyhába. Frissen főtt kávé illata csábít, ami a pulton gőzölög, és tányéron pirítós szeletek halmozódnak. De Robert sehol. Az irodájába sétálok, aztán az edzőterembe, a vendégszobákba, de Robert sehol. A mobilomért indulok a hálóba. Aggodalom érzése leng körbe. Hol ez a pasi?
Aztán meglátom,amint a terasz függönyét meglebegteti a gyenge szellő. A város zajai nem nagyon hallatszódnak be, még így sem, hogy nyitva az ajtó. Kíváncsian lépek ki a teraszra. Robert a széles kőkerítésen támaszkodik.Jól vagy?kérdezem halkan, nehogy megrémisszem. Robert felém fordul, és bólint.
Jól aludtál?kérdezi aprón mosolyogva
Azt hiszem jobban, mint te.mormolom, és a kezében lévő cigarettára pillantok.
Rá kellett gyújtanom.mormolja, és egy újabb slukkot szív a dohányból
Tudod, hogy nem szeretem, ha dohányzol.ráncolom homlokom, és a teli hamutálra pillantok.
Tudom.bólint, és látom, hogy szégyenli magát.
Mióta vagy fenn?nézek rá újra, majd vissza a hamutálra.
Nem igazán tudtam aludni.mormolja, miután kifújja tüdejéből a nikotint.
Fejezd be kérlek, fél óra múlva indulnunk kell. – vakkantok oda.Tusolj le, és moss fogat, addig nem kapsz puszit, míg dohány szagú vagy.morgom, és visszalépek a lakásba. Robert elkapja csípőm, és magához ránt.
Azt mondtad te nem adsz, de azt nem mondtad, hogy én nem adhatok.feleli pajkosan, és megcsókolgatja nyakszirtem. Bizseregni kezdek tőle.
Ez övön aluli volt.mormolom, mire ő válaszként a fenekemre csap, és elslisszol zuhanyozni.

Peter vezet. Megkértem, hogy tartson velünk,mert úgy látom, Robert képtelen koncentrálni. A lábaival dobol, és hol zavartan cikázik a tekintete, hol pedig csak réved maga elé. A kezét szorítom, és próbálom nyugtatni, de hasztalan. És, az az érzés, rám is kezd kihatni.
Dr. Bishop, jókedvűen köszönt minket. A vizsgálóba küld, és arra kér vegyem le a felsőruházatomat. Robert az ajtónál áll és rám mered, majd bólint és kimegy.
Teljesen kikészült.mormolom a dokinak.Pedig nincs rá oka, ugye doktor úr? Csak a tejmirigyek duzzadtak meg. – mosolyodok el, ő pedig el kezdi tapintani a mellem.

Attól tartok, hogy nagyon is van, hölgyem.néz rám komoly tekintettel félholdas szemüvege mögül az orvos.Ez nagy valószínűséggel daganat kedves Kamilla. De természetesen biztosat, csak az ultrahang, és a biopszia után mondhatok. 

2017. szeptember 11., hétfő

112. fejezet

Tompa hangokat hallok. Hasogató fájdalmat érzek a fejemben. Nehéz kinyitnom a szemem, mégis erőt veszek magamon, az egyre felerősödő hangok miatt. Anyu hangja az, és Robertté. Anyu dühös, ordít, és a férjem is az, de ő nem kiabál. Kihallani az élt a hangjából, de türtőzteti magát. Feljebb helyezkedek az ágyon, és sűrűn pislogok, hogy kitisztítsam a elmosdott látásom. Éles fájdalom hasít a tarkómba. Felszisszenek,és kezemmel akarnám masszírozni, de ,amint oda érek,kötést érnek ujjaim. Kórházban vagyok, a fejemen pedig egy kb. 3 centiméteres kötés. Mi történt?
Kórházi pizsama van rajtam, Szent Ferenc kórház felirattal a mellrészén. Értetlenül nézek magam elé. Lehúzom magamról a takarót, és mezítláb indulok ki a két ágyas kórteremből, amiben jelenleg csak én tartózkodok. Egyre erőteljesebben hallom anyu hangját, és Baluét,aki anyut próbálja csitítani.
Elviszem a feleségem ebből a kórháznak titulált mészárszékből, és ezt nem tudod megakadályozni! – sziszegi Robert fagyos hangon
A lányom a legjobb kezekben van itt, velünk, a családjával! – csattan vissza anyu. – Nagyobb biztonságban ,mint veled volt!
Ebből most már elég legyen!- pirít rájuk Balu, visszafojtott, dühös hangon.
Lenyomom a kilincset, és kinyitom az ajtót. Mindenki elhalkul, és rám pillantanak.
Kamilla. -hallom meg Robert aggódó szavát, majd anyu idegeskedő hangját
Mi folyik itt? – kérdezem rekedtes hangon
Elájultál, és...
Majd elárulom én mi történik itt! – csattan fel anyu. – A férjed képtelen vigyázni rád! Úgy tűnik a sértettségét előrébb helyezi, minthogy a feleségére, és a gyerekeire odafigyeljen! De, ennyi volt! Milla itt marad, és én pedig gondját viselem a lányomnak! – ordítja ezúttal már Robert képébe, akinek arca olyan fagyossá válik, hogy látom, egy kanál vízben is képes volna megfojtani az anyámat.
Kamilla haza jön velem, amint azt már mondtam! – sziszegi dühösen
Hol az orvos? – nézek Balura, aki szégyenkezve néz félre, és a fejét rázza közben.
Viziten, de elkísérlek a nővérpulthoz. Ott majd segítenek. – súgja oda nekem
Egyedül szeretnék menni. – ellenkezek, és igyekszek tudomást sem venni a férjemről, és az anyámról, akik szinte ölik egymást.
Balu bólint, és a nővérpult felé bök fejével. A nővérek felé sétálok.
Elnézést, én csak beszélni szeretnék a...
Elkészült a zárójelentése Pattinsonné. – néz rám a nővér hölgy, én pedig majdnem elnevetem magam ettől a megszólítástól. – Hogy érzi magát? – ráncolja homlokát
Jól vagyok. -bólintok.
A doktor úr viziten van, de a ritka erőszakos férjével már megbeszéltek mindent. - mosolyog rám a nővér, amitől elpirulok. Robert megint elérte amit akart. A nővér matatni kezd a pult mögött, miközben fel- fel néz. – Az alacsony vérnyomás is épp olyan veszélyes lehet, mint a magas. Emiatt ájult el, és elég szerencsétlenül, sikerült bevernie a fejét. Össze öltöttük, ha lehet pár napig ne érje víz. Felszívódó varratokat raktunk be, így evvel már nem lesz problémája.
Értem. – bólintok. – A babák, ők...
Jól vannak. – bólint a nővér. – Az orvos bent tartotta volna még holnapig a fejsérülése miatt, de a férje ragaszkodott hozzá, hogy haza vigye.
Értem. – bólintok, és rá nézek. – Ön, mint javasolna? Maradna a helyemben?
Ezt önnek kell eldöntenie. A babák, és ön is jó egészségben vannak, de jobban oda kell magára figyelnie, mert most szerencséje volt, nem biztos, hogy legközelebb is az lesz. Kerülje a hirtelen pozíció váltást, és ha szédül pihenjen, kortyolgasson vizet, egy gyenge kávét megihat, attól nem lesz bajuk a babáknak.
Rendben, köszönöm. – bólintok, és mély levegőt veszek. A családommal kell szembe néznem, és még csak a gondolatára is borzalmasan kimerültnek érzem magam. Tudom mit kell tennem, már akkor tudtam, mikor megkérdeztem a nővért...mégis mennyivel könnyebb lett volna nekiveselkednem ennek az egésznek, ha az ő tanácsára cselekszem. Tudom, mit akarok, mégis most inkább egyedül, halkan elsunnyogva indulnék haza New Yorkba. Anyun újra kezd eluralkodni a féltési mániája, és ettől inkább menekülni van kedvem. Csak haza akarok menni, és bebújni a saját ágyamba.

Milla, drágám! Felelőtlenség volt felkelned! – pirít rám anyu, én pedig rá emelem tekintetem
Jól vagyok anyu. – nézek rá
Nem, nem vagy jól. Nem kell erősnek mutatnod magad...
Jól van, Márta! – csattan fel Robert, és kinyújtja felém a kezét.
Haza akarok menni. – felelem Robert néma kérdésére, ő pedig aprón bólint.
Bálint hozza az autót, aztán ha haza értünk, főzök neked egy pohár, finom kakaót. – szól közbe anyu. Megsimítja a hajam, és a karom simogatja. A szavai reményt sugároznak, de a szemei kétségbeesettek.
Nem, anyu. – rázom meg fejem.- New York az otthonom. Robert az otthonom. – felelek halkan, anyunak pedig könnyek szöknek szemeibe
A bűntudat mondatja veled ezeket a szavakat kislányom. – remeg meg hangja
Kamilla haza jön, kész, fogadd el! – morogja Robert
Elővennéd a ruháimat, kérlek? – nézek Robertre. Ellenkezni akar velem, végül beadja a derekát, és bólint.
Hozom a kocsit. – lép mellém Balu,és arcomra nyom egy puszit. – Csak kíméletesen. – súgja oda, és megpaskolja a vállam, még mielőtt elmenne.
Nem hagyhatsz el megint. – rázza meg fejét, amitől a könnyek az arcára hullanak
Nem hagylak el anyu. – nézek mélyen szemeibe. – Engedned kell, hogy végre éljem az életem. Jól vagyok, boldog vagyok. – mosolygok rá, és érzem, szúróssá válnak a szemeim a gyülekező könnyektől.
Valóban? -ráncolja homlokát. – Én miért nem látom ezt?- kérdezi felháborodva, és karba fonja kezeit. – Bánt téged, és nem figyel rád. Ha nem úgy lenne, ahogy mondom, most nem itt lennénk!
Robert épp a pilótával beszélt, mikor kiszálltam a kocsiból. Épp akkor ébredtem fel, mert elnyomott az álom. Nem tudhatta,hogy rosszul érzem magam anyu. – rázom meg fejem
Miért véded még most is? – néz rám értetlenül
Te, miért támadod folyton? – kérdezek vissza hitetlenül
Én, nem, én nem akarom Milla! Egyszerűen csak támadásba lendülök, amint azt látom, hogy a gyerekemet bántják!
Anyu, most épp a gyereked bántott mást! – súgom oda elkeseredve. – És, ezen nem változtat az a viselkedés, amit most...
Robertnek akkor sem kellett volna így viselkednie, Milla! A mi családunkban ez nem szokás!
Azt hiszem, ezt már megbeszéltük. – sóhajtok fel, és lehunyom szemeim. Robert jelenik meg a kórterem ajtajában, kezeiben a ruháimmal.
Ne menj így el. – fogja meg kezem anyu, és esdeklő tekintettel néz rám. – Ne így menjetek el. Kérlek!
Rendbe kell hoznom Roberttel a dolgokat, könnyebb lesz, ha egyedül vagyunk csak. Megértesz, ugye? – nézek rá, és megfogom, karomon pihenő kezét. Némám bólint, és szemeiből könnyek folynak.- Szeretlek, ugye tudod?
Én is szeretlek. – pityereg, én pedig szorosan ölelem magamhoz.
Bocsáss meg, amiért mindent elszúrtam. – motyogom hajába
Nem, nem kell bocsánatot kérned semmiért.

Robert kemény arccal bámul az aszfaltra. Nehéz gondolatok kavarognak a fejében, és tudom, vádolja magát amiatt, ami történt. A lábára csúsztatom a kezem, aminek hatására fájdalmas grimasz fut át arcán.
Nem te tehetsz róla, ugye tudod? – kérdezem aggódó hangon, de nem válaszol. Leparkol, behúzza a kéziféket, és leállítja az autót.
Maradj itt kérlek, amíg mindent elintézek. – szól hozzám, de még csak rám sem néz.
Úgy érzem a szívem szakad meg ettől a helyzettől. Hozzá akarok érni, szeretni, és szeretve lenni, de ő továbbra is távolságtartó velem.
Hallom, amint felemelkedik a csomagtartó, és kotorásznak az autóban. Tompa férfi hangok szűrődnek be, de nem értem. Valahogy képtelen vagyok odafigyelni. Sírni van kedvem, és nagyon arra koncentrálok, hogy kihúzzam a beszállásig.
Nyílik az ajtóm, és egy kéz simítja meg a vállam. Felnézek, és Robert arcát látom meg...annyira megcsókolnám!
Gyere.-szólít meg meleg hangon, és esküdni mernék rá, hogy mosolygott, de ez nem tart tovább két másodpercnél. A pillantása a fejemre téved, és elszörnyed. Nagyot nyel, és elfordul. Jesszusom, ennyire rosszul nézek ki? Nem néztem tükörbe reggel óta.  Kiszállok az autóból, és én is így teszek. Elfordítom a fejem, mert képtelen vagyok elviselni ezt az elutasítást. Kimászom az autóból, és akaratlanul is meglátom, a hatalmas vértócsát a járdán. Nem friss a ragacsos folyadék, az aszfalt szépen kezdi magába szívni létem éltető elemének kis részét. Elborzaszt a látvány, mégis földbe gyökerezik a lábam. Emlékszem, mennyire rosszul éreztem magam. Emlékszem, hogy szédültem, gyengének éreztem magam, és, hogy elmosódva láttam Robertet,és a pilótát, de többre nem. Éles fájdalom hasít a fejembe, és felszisszenve a kötéshez kapok. Tisztára, mint Harry Potter. De az én történetemben vajon ki lehet Voldemort? Azt hiszem a saját lelkiismeretem. Robertre pillantok,aki szintén megfagyva áll mellettem, és a korábbi baleset helyszínére fókuszál. Azon kezdek el tanakodni, hogy a doki miért enged repülni, hisz mégis csak egy heg van a fejemen... de bízom a döntésében, és nem frusztrálom magam tovább még ezen is. Ez csak három öltés, nem nagy seb, mégis mekkora vértócsát hagytam magam után.
Robert szorítani kezdi a kezem, én pedig felszisszenek.
Menjünk! – szólok oda, és igyekszem nem mutatni, mennyire fájnak a majdnem csak összezúzott ujjaim.

Robert lekezel a személyzettel, és előreenged. A nap már ereszkedik. És, amint felérek a lépcső tetejére megcsodálom a narancs,piros,rózsaszín árnyalatokban úszó égboltot. Egy festő sosem lesz képes így vászonra vinni ezt a csodát.

Jól vagy? – kérdezi mögöttem álló férjem
Nem. – rázom meg a fejem. – De jól leszek. – bólintok, és rá nézek. Robert biccent, én pedig belépek a repülőgép belsejébe.
Üdvözlöm, Mrs. Pattinson, Szandra vagyok. – lép elém egy légiutas-kísérő,és rám mosolyog. Csak egy pillanatra nézek rá a barna, kontyba tűzött hajú nőre. – Hozhatok egy kis frissítőt önnek?
Nem, köszönöm. – rázom meg fejem. – Csak lepihennék. – folytatom, és az irányt, egyenesen a háló felé veszem. Aludni akarok. Átvészelni ezt a hosszú utat valahogy.
Elsötétítem az ablakokat, és felkapcsolom a kislámpát az ágy mellett. Levetem ruháim, és bugyiba bújok be az ágyba. Bekapcsolom a tv-t, és unottan nyomkodni kezdem a távirányítót, míg nem egy ismerős képen áll meg az ujjam. A Barátok közt főcíme az, amit már vagy ezer éve nem láttam, mégis kellemes melegség tölt el, amint fél perccel később meglátom Mikóst. Pár éve még családi programnak számított a Barátok közt. A nappaliba húzódtunk, fürdés és vacsora után, és néztük a Berényi klán szenvedését. Anyu, Balu ölébe fektette lábait, és masszíroztatta őket, mi ketten Áronnal pedig a hatalmas fotelekbe ültünk, vagy épp feküdtünk. Mostanra már fogalmam sincs kik szerepelnek benne, és ez olyan mértékben elszomorít,hogy sírni kezdek. Vajon anyuék még mindig ugyanígy nézik este a műsort, csak éppen nélkülem? Patakokban folynak könnyeim. Tudom, hogy nem emiatt a nyamvadt sorozat miatt van az egész, mégis azt a kérdést hajtogatom magamnak, miért nem ismerem azt a jóképű színészt, aki épp Vili bácsival beszél?
Azt hiszem fáj az elmúlás. Fáj, hogy így alakultak a dolgaim a családommal. Hiányzik a meghittség, a bensőségesség, amit a Pintér család nyújtott nekem. Mégis, ha ez meglenne, most nem ismerném a férjem. Kezem a takaró alatt melegedő pocakomra simul. Mindent megteszek, hogy én is visszaadjam ugyanezt a gyerekeimnek.

Azt hiszem álomba sírtam magam, mert a Barátok közt stáblistája után az első emlékem, hogy Robert megsimítja a vállam, és mellém ül. Napfény süt be az ajtó melletti ablakon. Robert haja kócosan, szexin áll. Feltűrt ujjú inget visel, aminek nyaka hanyagul kigombolva áll. Láttatja mellkasán a szőrt. Beharapom alsó ajkam, a lent érzett bizsergéstől.

Jó reggelt. – súgja halkan, és szemeiben mosolyt látok
Jó reggelt. – válaszolok rekedt hangon. Megköszörülöm torkom, és megemelem a takaróm, hogy jelezzem felé, szeretném, ha mellém bújna. Némán rázza meg fejét, ami arculcsapásként ér.
Robert, kérlek. – súgom oda, de nem reagál. – Sajnálom, érted!? - pattanok fel, és térdemre ereszkedem. – Rondán viselkedtem, tudom! És, annyira bánt, annyira fáj,hogy engedtem a múltamnak közénk férkőznie! – zokogom már, és alig látok a könnyeimtől. – Nagyon szeretlek, kérlek, kérlek bocsáss meg! – kezeimbe temetem arcom, és kiadok magamból mindent, az elmúlt napokból. Robert leveszi kezeim az arcomról, és magához húz. Az ölébe ültet, és végig simítja meztelen, forró testem.
Már rég megbocsátottam. – feleli, és félre néz, majd lesüti szemeit. – Bántottalak téged. Anyádnak igaza volt. A sértettségem miatt nem viseltem gondodat, és ez lett az eredménye.
Nem te vagy a hibás, ne okold magad. – simítottam meg arcát, de ő megfogta kezeimet, és eltaszított magától.
Veszélybe sodortalak titeket, és ezt sosem fogom megbocsátani. – feleli szárazon, és az ágyra ültet. Sírni kezdek, mert borzalmasan fáj az elutasítása.
Nem tehettél ez ellen semmit Robert! -csattanok fel, ő pedig feláll az ágyról. – Akármit tehettél volna, akkor is elájultam volna! Nem miattad voltam rosszul, hanem a terhesség miatt.
Elkaphattalak volna!- ordít felém. – Vagy még jobb lett volna, ha a karomban tartalak, és akkor nincs ez a borzalmas seb a fejeden! És, akkor még hálát adhatok, amiért ennyivel megúsztad! – kap fejéhez hisztérikusan, és fel -alá járkál a szobában. – Baja is eshetett volna a kicsiknek! – csuklik el hangja, és a szája elé kap kezével. – A picsába! – kiált fel. – Az a sok vér! És...és ott terültél el élettelenül Kamilla! A poklot jártam meg! A kibaszott poklot! – folytatja, és hangja teljesen eltorzul. Oda indulok hozzá, és most én hámozom le róla kezeit. Robert sír, az arca teljesen vörössé válik.
Hé, nagyfiú! – súgom oda neki, és megfogom a tarkóját, hogy magamhoz húzzam. – Itt vagyok! Itt vagyok, nincs semmi baj! Mind hárman jól vagyunk, és, most csak ez a fontos. – súgom fülébe. Robert szorosan ölel át. Olyan erővel szorít magához, hogy alig kapok levegőt, de nem akarom megszakítani ezt a pillanatot. Robert elenged, és megragadja két combom. Széttárja lábaim, és felkap. Érzem, amint férfiassága megmerevedik, és szorosan nekem nyomja azt. Felnyögök a kellemes érzéstől, és mohón csókolni kezdem ajkait. Robert felmordul, amint becsípem alsó ajkát fogaim közé. Elválik ajkaimtól, és a nyakam kezdi el csókolni. Nyelve cikázik a nyakszirtem és a nyakam teljes vonalán, amitől mintha apró áramcsapások sújtották volna a testem. Belemarkolok dús hajába, és hátravetem fejem, hogy utat engedjek szájának. Robert beleharap nyakamba, amitől erős bizsergés fut végig rajtam. Felnyögök, és oda dörzsölöm puncim keménységéhez. Robert az ágyhoz sétál, és gyengéden tesz le. Hullámzok a kezei közt, nagyon kívánom. Robert átveti jobb lábát csípőmön, kezeit fülem mellett teszi le. Zihálva veszi a levegőt, és mélyen a szemeimbe néz. Kutat valami után, ez az érzésem attól, ahogy és amilyen hosszan rám néz. Talán kételkedést, vagy fájdalmat keres, de az én szemeimben ugyan nem látni mást csak a vágyat. Tarkójába markolok és magamhoz rántom, hogy, aztán forrón csókolhassam. Majd belefulladok annyira keményen csókolom őt. A fenekébe markolok, és némán utasítom arra, hogy belém hatoljon végre. Robert ellenben meg sem mozdul. Fészkelődni kezdek, ki akarok szabadulni lábai közül, de ő válaszképp szorosabbra húzza lábait, mitől teljesen összezárulnak lábaim. Sajgón lüktetek, de a szorítás, ami enyhén csak, de mégis ingerel, enyhülést hoz.
Ne rosszalkodj. – búgja mosolyogva, és elhúzódik tőlem. Lejjebb halad. Csókolni kezdi kulcscsontom, a mellbimbóim, a melleim között, a köldököm, és az alhasam. Robert megállapodik ott, és aprón csókolgat. Úgy hallom mintha motyogna is valamit, de a fülemben dübörgő vértől nem mernék megesküdni rá. Eltompulnak a külvilág felé az érzékeim. Képtelen vagyok mást érezni, észrevenni, csak Robert csókjait, érintéseit. Robert megcsókolja csiklóm a bugyin keresztül. Megemelem csípőm, és hajába markolok. Félrehúzza bugyim, és belém mélyeszti ujját. Belülről masszíroz, míg kívülről, nyelvével kényeztet. Feljajdulok az intenzív érzéstől, és felsikoltok. Robert gyengéden nyal. Lassan köröz csiklómon. Be-beszívja-amitől még intenzívebb érzést nyújt, miközben belülről masszíroz. Érzem, amint hüvelyem egyre szorosabban szorítja ujját, mintha csak szét akarná roppantani a benne lévő testet. De Robert nem törődik vele. Tudja, hogy ott állok a gyönyör küszöbén. Tovább nyal, kissé gyorsabban, de szépen, fokozatosan gyorsítja nyelvének csapásait, és ujjának masszírozását. Nyüszögő hangok szakadnak ki torkomból, és egy perccel később felkiáltok a hatalmas orgazmustól. Lihegek. Zihálva kapkodok levegő után, de a testem újra követelőzni kezd. Akarom őt. Mindenestül őt akarom. Húzni kezdem. Amint meglátom arcát, csípője köré fonom lábaimat, megemelem csípőmet, és magamba illesztem. Robert felhördül, és mozogni kezd. Gyorsan mozog, de mindvégig figyel arra, nehogy túl mélyre kerüljön bennem. Szívogatja melleim, mitől csiklóm erősen bizsereg. Robertre nézek, aki szomorúan néz vissza rám. Szemeiből olvasva, valahol máshol jár.
Szeretkezz velem! – lihegem.
Azt teszem. – mormolja halkan, és megcsókol
Akkor fejben is itt légy velem. Gyönyört akarok a szemeidben látni. Vadságot, vágyat, féktelenséget, szerelmet... nem ezt.
Én kívánlak. – súgja ajkaimnak. – Szeretek veled szeretkezni. Szeretem érezni, ahogy a finom kis puncid körbe fonja a farkam. – folytatja, és orrával megböki az orrom. – Feltüzel, ahogy a vágytól, a kéjtől hullámzik a tested, és nyögsz.- Robert elhúzódik tőlem. Ketté válunk, amitől sajgón lüktet bensőm. Felül, és magához húz a kezemnél fogva. Ölébe ülök, és újra egyek vagyunk. Lassan kezdek mozogni, és pont a megfelelő mélységig engedem őt magamba.- Élvezem, ahogy édes, kerek melleid rebbennek minden egyes lökésnél. – mosolyodik el, amitől én is mosolygok. Hajába fúrom ujjaim, és megcsókolom. Kezeit melleimre ereszti, és gyúrni kezdi. – Hmmm, észveszejtően kemények, és úgy nézem, szépen nőnek.
Felizgatnak a szavai. Szemeiből eltűnnek a zavaró gondolatok, és újra visszakapom őt.
Csodálatos vagy. – mormolja ajkaimnak, és fenekemre csúsztatja kezeit. Bugyimba akasztja ujját, és kihúzza, ami nagyot csattan, a bőrömön, amint vissza ér. Felsikoltok, és gyorsabban kezdek mozogni. Nevetni kezd, és megmarkolja fenekem, hogy ritmust diktáljon. A gyönyör felé hajszoljuk egymást, miközben csókolva, és ölelve ülünk egymás ölében.
Robert keze újra mellemre tapad, és masszíroz. Imádom őt érezni. Imádom, ahogy a testem reagál rá. Egyek vagyunk, testben, és lélekben. Az én védelmező, drága férjem.
Mi ez? – szakad el ajkaimtól, összevont szemöldökkel
Mi? – lihegem
A jobb melled. – mormolja, és tovább tapogat. De inkább vizsgálódva, mint élvezettel. – Itt van valami.
Mi? Miről beszélsz? – kapok oda a mellem oldalához, és ellököm a kezét
Ez, ez szerintem egy... – Robert nagyot nyel, én pedig keresni kezdem azt a valamit, amit talált. Addig tapogatózom, míg egy kemény csomóhoz nem ér a kezem. Robert arca falfehérré és rémültté válik.
Robert, nincs semmi baj. Gondolom ez természetes, hisz, te is mondtad, hogy sokat nőtt a mellem. Biztosan csak megduzzadtak a nyirokmirigyek.

És, mi van, ha mégsem? – kérdezi alig hallhatóan, és hátára hanyatlik.

2017. augusztus 28., hétfő

111. fejezet

Összeszorul a torkom, ahogy átölelem Balut. Szorítani kezd, és mélyet szippant a hajam illatából. Hallom, amint Robert a cuccaimat viszi ki a házból, és felhüppögök. Nem akartam sírni, most mégis iszonyatosan nagyot kell nyelnem, hogy ne kezdjek el bömbölni, és eláztatni Balu pólójának gallérját.

Nem kell vele menned. – súgja fülembe, és nagyot sóhajt
De igen. – válaszolom halkan. – Ő a férjem, mellette a helyem. Megbántottam őt, én vagyok a hibás. – folytatom szárazon.
Hisz csak táncoltatok. Nem csináltál semmi rosszat. – ráncolja homlokát értetlenül Balu, amint eltol magától
Robert nem érezte jól magát, mellette kellett volna lennem. Úgy érzi, Alexet választottam helyette.
De ez baromság! Mi hívtunk ki téged, csak, amiatt voltál kinn, mert mi kértünk meg rá.
Balu, akkor is mellette kellett volna lennem. Robert azt látta, hogy egy másik férfi karjaiban illegetem magam, miközben ő bent fekszik a szobába betegen. Ez így nem volt helyes. – rázom meg már a fejem, és érzem, amint kibuggyannak a könnyeim.
De, akkor sem ez a megoldás! – sziszegi dühösen
Nem sokára úgy is találkozunk. Skypolunk, meg ilyenek. – vígasztalom, és mosolyt erőltetek az arcomra, majd megsimítom az ő arcát
Oké. – bólint beletörődve Balu, és nehezen ugyan, de elenged. – Jól van, menj csak. Anyád, teljesen ki lesz akadva, hogy búcsú nélkül mentek el. – fúj egyet, és beletúr hajába
Jobb ez így. – bólintok, és letörlöm az újabb könnycseppeket. – Majd telefonon leszerelem. – nevetem el magam
Hát jó. – bólint. – Biztos ne készítsek pár szendvicset az útra? – ráncolja homlokát
Nem, lesz elég étel a repülőn. – rázom meg kedvesen fejem. Mély levegőt veszek. Érzem hátam mögött Robert tekintetét. Rám vár. – Mennem kell. – sóhajtok, és lesütöm szemeim.
Minden rendben lesz. – fogja meg állam Balu, és megemeli az állam, hogy a szemébe nézhessek.
Tudom. – motyogom.
Vigyázz a babákra, és napi beszámolót kérünk. – neveti el magát kényszeresen, mintha valami vicceset mondott volna. De, én nem nevetek. Sőt, legszívesebben csak sírnék. Úgy érzem Robert elszakít a családomtól. Napokra készültem. Együtt töltött , tartalmas időkre, nem pedig két napra, ami ilyen rosszul végződik. Sírni van kedvem ,ezt én csesztem el. Robert megköszörüli a torkát, amitől olyan érzés támad bennem, mintha a kezével noszogatna, és azt mondogatná: – Gyerünk már, gyerünk már! Mennünk kell!
Oké. – bólintok, a néma unszolásra, és gyorsan arcon puszilom Balut, majd gyors ütemben ki vágtázok a házból. Zokogni kezdek. Nehéz az elválás. A falu még csak most kezd éledezni. Korábban keltünk, még csak hajnalodik. Lámpák világítják meg az úttestet, és kellemes szellő hozza a Balaton illatát. Robert kinyitja nekem az ajtót, de egy szót sem szól hozzám. Feszült, az arca merev, és semmit nem lehet róla leolvasni. Balunak bólint, és int, de tudom, most a háta közepére sem kívánja a családom.
Ahogy elhagyjuk a Csopak településtáblát anyu jut eszembe. Teljesen ki volt akadva Robert viselkedésén. Még hallom a hangját, cseng a fülemben.

Ugye, ez most nem volt komoly? – húzza fel szemöldökét anyu. Szemei alatt lévő karikák a fáradtságára utalnak. Az arcán lévő pír pedig a benne lévő dühöt szemléltetik.- Így megalázni a vendégek előtt. – túr bele a hajába, és idegesen fel -alá járkál. – Hogy veszítheti el a kontrollt így egy ember? Chh, nem is értem. – rázza meg fejét, és idegességében pakolni kezdi a használt tányérokat.
Kérlek anyu, ne kezd te is. – súgom magam elé, alig hallhatóan. – Nem kellett volna kimennem. Vele kellett volna maradnom, hisz rosszul érezte magát. És, Alex… provokálta őt.
Akkor sem viselkedhet így. Azt hittem megüti azt a szegény fiút! És, ahogy beszélt veled!!! Na az megbocsájthatatlan! Alex sosem beszélt így veled! Soha nem alázott meg, mások előtt meg pláne!
Anyu, ugye rosszul hallok? – nézek rá dühösen, ő pedig megállítja mozdulatát, és rám néz. – Nem kezdheted el szapulni a férjem, és egy másik férfit dicsérni!
Én nem aka....
Anyu, téged bánt, hogy Roberthez mentem feleségül? – kérdezek vissza rögtön, meg sem hallva a dadogását.
Természetesen nem. – rázza meg fejét, és egy picit megroskadnak vállai. – Csak Alexszel olyan könnyen ment minden. Olyan jók voltatok együtt, simulékonyak...érted!
Roberttel is simulékonyan mennek a dolgok. – válaszolok vissza dacosan, és felszegem az állam. – Csak nem látod, mert...
Igen, pontosan! – vág szavamba anyu. -Nem látom, mert a világ másik felén élsz! Még a nap sem akkor süt rád, mikor rám, és ez olyan nehéz!
Anyu, ezt már megbeszéltük... – fújom ki a levegőt. – Nem Robert miatt élek New Yorkba! -csattanok fel, és, anyu kikerekedett szemeivel találom szemben magam. Fáradtak érzem magam ahhoz, hogy ott folytassuk, ahol 1.5 éve abbahagytuk.
Megyek, lefekszem.mormolom orrom alatt, és megdörzsölöm halántékomat.- Nincs energiám ehhez a veszekedéshez.folytatom, és a szobám irányába indulok.
Jól ismerem Robertet, és a féltési mániáját. Mindig is féltékeny típus volt, és azt hiszem, ez olyan tulajdonsága, amit élete végéig őrizni fog.
Nem mész vissza New Yorkba! – szól utánam. – Neked és a babáknak nyugalomra van szükséged, nem pedig ennek az őrült embernek a kezelhetetlen habitusára. Még az kell nekem, hogy 7000 kilométer távolságból ide csörögjetek, hogy bajotok van. Akkor nekem meg is áll a szívem! Mégis, hogy menjek, segítsek neked, ha ilyen messze vagy? – kérdezi zaklatott hangon. És újra ott tartunk, mint 2 évvel ezelőtt, mikor bejelentettem, apuhoz költözök. Zsarol. Zsarol a féltésével, és irányítani akar. Nagyot nyelek, hogy visszafojtsam a dühömet, és ne csináljak balhét. Csak szabadulni akarok, és a férjemmel lenni.
Anyu, Robert a legodaadóbb férj, akit csak kívánhattam volna.- erőltetek nyugodtságot hangomra.- Szeret minket, és mindent megtesz, hogy semmiben se szenvedjünk hiányt. Az ő ajándéka volt, hogy ide utazzunk, mert kedveskedni akart nekem. Én pedig hátba szúrtam. – válaszolok remegő testtel, és érzem, amint a sírás erősen fojtogatja torkom. Kipislogom a könnyeket a szemeimből, és mély levegőt veszek.- Most pedig, kérlek, engedj lepihenni. – motyogom újra orrom alatt. Anyu odalép hozzám, és átölel.
Milla drágám, tudod, hogy én csak a javadat akarom mindig. Nagyon szeretünk. – folytatja, és homlokon csókol. – Holnap találkozunk. Csinálok valami nagyon finom reggelit. – mosolyog rám, és letörli a könnyeim, amik újra összegyűlnek szemeimben. – Rendben? – bólintok, és a szobám felé bandukolok. Hol lehet Robert? Ugye nem csinál semmi őrültséget? Képtelen vagyok másra gondolni, mint ,hogy kárt okoz valakiben, vagy önmagában, és kimerültségig sírok.

Gyilkos csend telepszik ránk. Robert merev arcáról képtelenség volna bármit is leolvasni, ha nem ismerném már ilyen jól. Robert Pattinson bármikor képes volt magára ölteni álarcát. Tökélyre fejlesztette ezt a képességét, hisz szüksége volt rá mind a magánéletben, mind pedig az üzleti életben. De, előttem mégsem tudta sosem leplezni az érzéseit. A szemeiben úgy olvastam, mintha nyitott könyvek volnának. A legszebb, acélszürke íriszek, amelyek csupa fájdalmat sugároznak. Miután összeházasodtunk, többször láttam őket boldognak, mint bánatosnak...pedig rengeteg fájdalmat láttak már ezek a csodálatos szemek. Robert Pattinson könnyen elhitette a világgal, hogy az élete tökéletes, és boldog, de, csak én jártam a közelében annak a rengeteg szörnyűségnek, amit átélt. Aminek az apjához rengeteg köze van.Thomas Pattinson élete fenekestül felfordult, egy decemberi napon, 19 évvel ezelőtt, amikor is mindkét fiát elvesztette egy szerencsétlen balesetben. Akárhogy is, csak az egyik fia testét temette el, mintha mind a kettőt örök nyugalomra helyezte volna 1998. december 27-én. Attól a naptól kezdve Thomas mindent elkövetett azért, hogy az egyetlen fia életét pokollá tegye. Épp olyanná, mint a sajátja volt...aminek még lánya megérkezése, Annabell sem volt képes enyhülést hozni. A családon belüli erőszak, sosem derült ki. Sosem tudta meg senki, mi rejtőzik a hatalmas villa falai között, aminek még Robert anyja, Aria is képtelen volt véget vetni. Elnyomásban éltek, zsarnokságban, amit Thomas, és az ő megszakad szíve okozott. Aria gyenge nőként mutatkozott be előttem. Olyan nőként, akinek szüksége van az irányításra, útmutatásra, és ez cseppet sem volt vonó tulajdonsága számomra. Ha én Aria helyében lettem volna, elhagytam volna Thomast, és új életet kezdtem volna a gyermekeimmel... persze, hova is menekülhetne, egy védtelen nő, két gyerekkel egy mágnásmogul elől? Érthető a maradása.
Robertnek egészen addig nem volt ereje szembeszállni apjával, míg én be nem léptem az életébe. Csak ezután volt képes kiszállni apja vállalatából, és kiállnia a saját érdekeiért.
Bár Thomas megkeserítette fia életét, Robert mégis meggyászolta a relytéjes körülmények között meghalt Thomas Pattinsont. Érdekes módon soha nem beszéltünk az apjáról, miután meghalt. Tudom, hogy gondol rá, de sosem hozza fel a témát, én pedig nem is merek kezdeményezni ez ügyben.

Nagyot nyelek ,és ránézek. Mereven bámul a szélvédőn kifelé. A gyomrom görcsben, félelem lesz rajtam úrrá.
Beszélhetnénk? – kérdezem száraz hangon
Nem hiszem, hogy tudnék most veled beszélni. – mormolja orra alatt, de mindvégig az útra mered.
Ne csináld ezt, kérlek besz...
Ne! – csattan fel, és a kezét a levegőbe emeli, hogy megállítson. Könnyek gyűlnek szemeimbe az elutasításától.
Sírni kezdek, olyan módon, amit képtelenség volna megállítani. Nem is akarnám. Fél órán keresztül sírok, úgy, mintha nem is akarna abba maradni. Szörnyen érzem magam. Mardos a bűntudat, és a tehetetlenség. Fájdalmat okoztam a férjemnek, és egyúttal magamnak is. Elfordulok tőle, és én is magamba zárkózom. Az ablaknak döntöm a fejem, és összegömbölyödöm az ülésbe. Olyan hossz ez a csend! Fárasztóan, fájdalmasan hosszú.
Állj meg, kérlek. -szólok halkan, amint meglátom az út melletti pihenő táblát. Robert szó nélkül indexel, és sávot váltva elindul a parkoló felé.
Amint megáll az autó, kikapcsolom magam, Robert pedig már ott is van, és nyitja az ajtót. Hogy képes erre? A táskámba kapaszkodok, és egy köszönöm-öt mormolok el az orrom alatt. Robert elkísér a női mosdó felé.
Megyek, veszek valamit enni. Nem reggeliztél. Enned kell! – szól oda a hátam mögül, én pedig a vállam felett ránézek, és bólintok. Fagyos a tekintete, nagyon haragszik rám, és még így is arra figyel, nekem mik a szükségleteim. Úgy hiányzik az érintése! Annyira szeretném magamhoz ölelni, és beszívni az illatát!
Égnek a szemeim a sok sírástól...és belenézve a tükörbe, nem is számítottam másra, mint duzzadt, vörös szemekre, és orra. Borzalmasan festek. Amint végzek a dolgommal, a kocsihoz indulok vissza, de megtorpanok egy percre. Az épület melletti tujához húzódok, és onnan figyelek. Robert kezeiben szendvicsek vannak, és egy üveg víz. Az autó előtt áll, és egy dekoratív, harmincas, vörös nővel beszélget. Végig nézve magamon, a farmer sortomon, és a fehér lenge trikómon, kissé topisnak érzem magam. A nő hangosan felkacag, megfogja Robert karját, nekem pedig feláll a szőr a hátamon. Mintha arcon csaptak volna, úgy érzem magam, amint Robert mosolygós szemei reagálnak a nő nevetésére. Igen, 1:1 az állás. Erőt veszek magamon, kontyba gumizom a hajam a fejem búbjára, a trikómat megcsomózom, hogy a köldököm fölé szorul az anyag, és farmer sortomat pedig a csípőmre tolom. Kiveszem Pilot napszemüvegem, és a szemem elé teszem, majd csókálló, vörös rúzzsal kenem ki a szám. Az iménti topisságot, most a szexisség érzése váltja fel, ami most magabiztosságot is ad számomra. Vállamra dobom barna táskám, és a nadrágom övtartójába akasztom hüvelykujjam. Így közelítem meg őket. Robert tekintete azonnal rám terelődik, és megnyalja alsó ajkát. A korábbi fagyos tekintetét, most a tipikus vadász pillantása váltja fel, amitől mindig benedvesedek. Nem volt ez így most sem másként. Nem torpanok meg, azonnal a férjemhez megyek, és megcsókolom. Forrón, vággyal telve csókolom őt, ő pedig belenyög csókunkba. Megmarkolom pólóját, és magamhoz húzom, ő pedig újra felnyög. Nehezen válok el tőle, de muszáj, mert látni akarom a nő reakcióját.
Minden megvan? – kérdezem búja hangon, mire Robert nyel egyet, és "igennel" válaszol. Rámosolygok, és a nő felé fordulok, majd megemelem a gyűrűsujjamat. Enyhe célzás, hogy házas. A nő mosolyogva bólint, és vissza somfordál piros folswagen bogarához, én pedig, miután Robert kinyitja nekem az autó ajtaját, helyet foglalok az anyósülésen. Robert a kezembe nyomja a szendvicseket, és a vizet, majd becsukja az ajtót.
Nekilátok a szendvics kicsomagolásának, Robert pedig beszáll mellém. Kezei a kormányra markolnak, és fél percig csak ül, és néz ki a szélvédőn. Megnyalja alsó ajkát, és mozgolódni kezd az ülésben, majd ráadja a gyújtást. Beleharapok a szendvicsembe, és hangosan felnyögök. Robertre láthatóan hatással van, de tűrtőzteti magát, majd az út további felét szintén szótlanul tesszük meg. Robert újra elzárkózik előlem. Nem reagál a kezdeményezéseimre, és ez újra szomorúvá tesz. Mire a reptérre érünk kezdem rosszul érezni magam.
A számba nyál gyűlik, hideg verejték borítja el a testem, és szó szerint liftezik a gyomrom.
Rosszul vagy? – kérdezi azon a szörnyű jeges hangján
Ühüm. – nyögöm ki, mert félek elhánynám magam, ha kinyitnám a szám. Lázasan kezdek kutatni a táskámban magnézium után, de nem találok. Nem pótoltam a múltkor elfogyott levelet, és most egy darab sincs nálam.
Robert a reptér előtt húzódik le, én pedig azonnal kinyitom az ajtót, és kiadom magamból a 3/4 órával ezelőtt magamba tömött ételt. Borzalmasan kimerültnek érzem magam. Vagy öt percig állunk félrehúzódva, én pedig csak öklendezem, és hányok.
Robert zsebkendőt nyújt elém, én pedig nehezen megemelve kezem elveszem tőle. Remegek, lihegek, és borzalmasan szédülök.
Vizet iszom, kiöblítem a szám, és becsapom az ajtót magam mellett. Zsong a fejem. A fejtámlának döntöm, és behunyom szemeimet.
Érzem, amint Robert felbőgeti a motort, és az autó szinte nyílként lövi ki magát álló helyzetéből. Aztán már csak azt érzékelem, amint kinyílik az autó. Robert matatni kezd a táskámban, és megszólít.
Megjöttünk. – szólít, én pedig kinyitom elnehezült szemeim. Gyengének érem magam. Remeg a testem. Kikapcsolom az övem, Robert pedig a pilótával beszél. Az útleveleinket egyezteti, én pedig kiszállok, és elindulok. Három lépést teszek meg, míg lassan elsötétül minden, és a földre zuhanok. Érzem, amint a fejem a földre verődik, de csak egy pillanatra érzékelem a fájdalmat.

 


2017. augusztus 14., hétfő

110. fejezet

Izzadok. Folyik rólam a víz, és még a fejem is hasogat. Zsongássá alakulnak át a nevetések, és a hangok körülöttem. A házba megyek, és vizet engedek a konyhában. Leveszek a polcról egy poharat, és megtöltöm. Megmosom az arcom, kétszer is belemerítem a vízzel telített tenyereimbe. Hangos kacajok ütik meg a fülem. Leginkább Kamilláé. Kinézek az ablakon, és szó szerint szembe találom magam evvel az átkozott félistennel. Mert az igaz, hogy ez a kis hülye gyerek, jól ki van gyúrva... meg a rezes bőre. Bassza meg!
Azon kapom magam, hogy a mosogatótálcát szorongatom. Kamilla, Alex vállára teszi a kezét! Ez meg mégis mit művel?
– Na, mi a helyzet? – vereget vállon egy kéz. Áron az, megismerem a hangját. Rá nézek, és látom, amint hátrahőköl. – Jesszus, ember! Jól vagy?
– Jobban lennék, ha a nővéred nem tapogatná azt az idiótát! – morgom dühösen, és tovább szorítom a mosogatótálcát
– Ember, jobb lenne, ha uralkodnál magadon kicsit. A te érdekedben mondom. Nem lehetsz féltékeny még az élő fára is. Ez már beteges. Oké, jó csaj a nővérem, de azért ennyire nem... – néz rám legalább úgy, mint egy ufóra. – Bezzeg a Liza! – kiált fel, elmélkedve bólogat, és a távolba réved. – Hatalmas mellei vannak, és hosszú fekete haja. És a szeme, ühm, és a feneke. Nagyon formás feneke van. -bólogat elismerően. Most őszintén, ki nem szarja le a Lizát? Kurvára nem érdekel a nője...
– Áron. – mormolom unottan
– Millának nincsenek nagy mellei... bár, olvastam, hogy a kismamáknak megnőnek a cickói. – folytatja, és a kezeit a mellkasa elé teszi, és méregetni kezd, úgy, mintha két mell volna a kezébe. – Nem vetted észre, hogy nőttek volna? – néz rám érdeklődve, majd újra a kezeit stíröli. – A strandon nem vettem észre, hogy változott volna az...
– Áron! – kiabálok rá. – Fogd már be! A te nővéred a világ legjobb nője! És, ha kell, mindenkit megsemmisítek, hogy az enyém maradjon.- morgom, nem...nem is morgom, szó szerint hörgöm. És, azon agyalok, hogy nyírjam ki ezt a ficsúrt.
– Ease öregem! Evvel nem megtartod a csajt, hanem inkább elüldözöd. Megijeszted. Ezt tényleg neked kell magyaráznom? Állítólag te vagy a macsó kettőnk közül, nem? – kérdezi könnyed hangon Áron, amitől egy kicsit észhez térek. Felegyenesedek és mélyet sóhajtok. Áronnak, talán igaza van. De, amint újra kinézek az ablakon, látom, amint Alex, Kamilla derekára teszi a kezét.
– Kinyírom! – morgom orrom alatt, és dühödten, fülemben dübörgő vérrel indulok ki a konyhából. Áron megfogja a karom, és rám néz.
– Nyugodj már le!
– Meg fogta a derekát! – bökök ki az ablakra.
– Figyelj! – mondja Alex, és látom, amint Kamilla elveszi Alex kezét, és felemeli a gyűrűsujját. Alex, némán bólint, és mellkasa köré fonja két karját. – Figyelj, meg kell bíznod Millába, különben ez a házasság nem lesz hosszú életű.
– Én benne megbízom, csak bennük nem....- sziszegem.
– Bennük? – vonja össze szemöldökét értetlenül.
– Az összes férfiban, akinek farka van. – morgom
– Gyere, igyál egy üveg sört, és erőltess mosolyt a képedre. Látod, már keres is téged. – Áron a nyakamba akasztja a kezét, és a kezembe nyom egy üveg, hideg sört.
Áron felemeli a sörös üveget, és az ablak felé mutat. Kamilla a szemeivel keres, és ettől meglágyul a szívem. Kiindulunk a házból. A forró, száraz levegő szó szerint arcon üt. Kamillához indulok. Mosolyra derül, amint meglát.
– Szia bébi. – mormolom, és átölelem. Hajába fúrom orrom, és megcsókolom a nyakán. Bizsereg tőle, tudom. Mindig érzékeny pontja volt a nyaka.
– Merre jártál? – kérdezi, fülembe súgva, és hallom, amint elakad a lélegzete. Összeszorítja combjait, nekem pedig mosolyognom kell.
– Be kellett mennem. Nem érzem túl jól magam. – mormolom, és így is van. A düh, ami elöntötte a fejem odabenn, minden érzést megsemmisített bennem. De, most, hogy lenyugodtam, újra érzem, ahogy kóvályog a fejem.
– Talán sok volt az alkohol? – kérdezi mosolyogva, és hajamba túr
– Nem, nem ittam sokat. – vonom össze szemöldököm, és megrázom a fejem, hogy kitisztítsam a látásom
– Talán megártott a nap. – ráncolja Kamilla is homlokát, és az arcom kezdi fürkészni. – Nem akarsz ledőlni?
– Nem akarlak egyedül hagyni. – rázom meg a fejem, és szorosan derekába csimpaszkodok
– Robert, a családom körében nem vagyok egyedül. – mosolyodik el, és úgy beszél velem, mint egy kisgyerekkel.
– Tudom bébi.
– Menj, dőlj le, mindjárt megyek utánad. – mosolyog rám, és apró puszit nyom ajkamra.
Bólintok, és erőt veszek magamon, hogy mindenkitől könnyes búcsút vegyek. A szomszédok, akikkel szerintem két szót váltottam az este folyamán, kedvesen fogadják a búcsúzásom, és ugyanúgy Balu, és Áron is. Közelebb lépek Mártihoz, aki vizsgálgatni kezd szemeivel, és a homlokomra teszi a kezét.
– Nem tetszel te nekem.- mondja aggódó pillantásokkal, és ebben a percben úgy érzem, jobban aggódik értem az anyósom, mint a saját feleségem. És, ez bosszant.... kurvára bosszant. Mert, amikor rá nézek arra a kurva indiánfőnökre, ugyanazt a mosolyt látom az arcán, mint az imént Kamilláén. De nincs is időm ezen agyalni többet egyelőre, mert Márta a karomon fog, és Kamillához húz.
– Mérjétek meg a lázát. És adj neki egy Algopyrint.
Kamilla rám néz, és kikerekednek a szemei.
– Te, tényleg nem vagy jól.- mondja elhűlve, és kiveszi a kezemben szorongatott sört, amit még a konyhában kaptam Árontól. Egész idáig szorongattam volna? – Azt hittem csak fáradt vagy. – biggyeszti le ajkát, és a ház felé indulunk.
– Te is mész Milla? – hallom meg indián főtörzsünk izgatott szavát,amitől belém áll az ideg. Igen, megy, te baromarcú! A férjével tart! Mert férjnél van!
– Igen. Lefektetem Robertet. Nem érzi jól magát. – fordul meg Kamilla a válla felett.
Cseppet sem elégít ki a válasza. Azt kellett volna mondania, igen, jó éjt. Erre most egy hatalmas kérdőjel ugrándozik előttem. Bassza meg!
Amint beérünk a házba, megcsap a hűvös levegő. Egy pillanatra jól esik, de valóban csak egy pillanatra, mert aztán összeugrik a gyomrom, és futva indulok a mosdó irányába. Még időben érek a wc-hez, és akkorát rókázok bele, mint még életemben soha. Nagyon rég nem voltam beteg, talán utoljára náthás lehettem, még egyetem alatt. Nem tetszik a tudat, hogy Kamilla így lát. Nem tetszik, hogy gyenge, és sebezhetőnek érzem magam...és nem tudom elrejteni a világ elől.
– Ó, te szegény. – motyogja orra alatt Kamilla, és simogatni kezdi a hátam. Vizet tölt, fogkefét készít, én pedig elfogadom. Ráz a hideg, és borzasztó gyengének érzem magam. Nehezen, de sikerül megmosnom a fogam. Kamilla pedig bekísér a hűs, sötét hálóba. Az ágyra dőlők, Kamilla felkapcsolja a villanyt, és lázmérőt dug a hónom alá. Megragadom a kezét, amint elindulni látom.
– Ne menj el. – kérlelem halkan ő pedig angyali mosolyával rám néz.
– Csak ide hozom a gyógyszert, ha szükséged lenne rá, kéznél legyen. – mondja, és megsimogat. Betakar, és még egyszer megsimítja arcom. Belefúrom a fejem a párnába, és éppen vissza is ér, amint sípolni kezd ez a vacak a hónom alatt.
– Ez bizony láz. – mondja, és elhúzza száját. Kezébe veszi a gyógyszert, és felém nyújtja. Engedelmesen beveszem a keserű ízű gyógyszert, és leöblítem két korty vízzel. – Jó fiú. – mosolyodik el, mire én huncut mosolyra húzom a szám. Betakargat újra, és megcsókolja az arcom. – Most pedig aludj.
Bár, minden érintés fájdalmat okoz a bőrömnek, mégis vágyom arra, hogy hozzám érjen.
– Ne menj el! – kérlelem újra, és a párnát szorongatom
– Eszembe sem jutott. – kuncogja el magát, és sziszegve mászik fel az ágyra, és kúszik mellém.
– Fáj a hátad? – kérdezem aggódva
– Semmiség. – mondja, és oda fekszik mellém. Közelebb húzódom hozzá, és a pocakjára teszem a fejem.
– Ugye, nem zavarok srácok? – mormolom hasának, ő pedig kuncogni kezd. Megpuszilom, és befészkelem magam meleg ölelésébe. Kamilla hajammal kezd el babrálni, amit nagyon élvezek. Gyengéden simogat, és szeretget. Sosem kaptam még ilyen szeretetet... ilyen anyai gondoskodást. Finom, meleg érzés. Átölel, beburkol a szeretetével, a kedvességével.
– Ó, szegénykém, te remegsz! – szól halkan, és az ő takaróját is rám húzza. – Így, izzad ki ezt a lázat.
– Köszönöm. – vacogok oda
– Ez természetes Robert, nem kell megköszönnöd. Anyu mindig dúdolgatott nekem, mikor a kemo után nagyon rosszul voltam.
Kamilla dúdolni kezd, és simogatja izzadt fejem. Ellazul a testem, egyre bódultabbnak érzem magam, és Kamilla ölelésében hamar megadom magam az álomnak.


Rémálomból ébredek. A súlya még mindig itt nyomja a mellkasom, mégsem vagyok képes felidézni már azt, ami ennyire felzaklatott. Felülök az ágyon, és lelököm magamról a takarókat. Izzadok, dől rólam a víz, és zihálva veszem a levegőt. Kamillára nézek, magam mellé, de ő sehol. Aggódva indulok ki a szobából, és a külső hangok egyre inkább felerősödnek. Hideg vízzel mosom le az arcom és a felsőtestem. Jól esik a hideg víz, felfrissít.
Oda kinn, már sötét van. Nem is tudom hány órára járhat az idő. Késő van az biztos, mégis még hangos kacajoktól zeng az udvar. Kamilla kint van... azzal a kibaszott törzsfőnökkel. Miért nem velem van? Miért nem velem alszik az ágyban?
Óvatosan megyek ki. Fülledt meleg van még mindig, de legalább már a nap nem tűz. A terasz, fényfüzérekkel van kivilágítva, a falon pedig egy fehér ponyva lóg. Filmet néznek, és nagyokat kacarásznak. A videón épp kedvenc torzsfőnökünk, és drága feleségem táncolnak. Kamillán fekete tánccipő, és egy tűzpiros ruha van. A haja kontyba tűzve, ajkai vörösre rúzsozva. Eszméletlenül dögös, és szexi, szinte már megmerevedek. Az arca még jóval fiatalabb a filmen, több éves lehet már ez a videó. Mégis, megdermedek, amint látom, hogy a pasas Kamilla melle között húzza el a kezét.
– Jesszus! – neveti el magát Kamilla, és lejjebb csúszik a székében. Eltakarja az arcát, mintha szégyellné a dolgot, és ez azért hízelgő.
– Két hétig tanultuk be ezt a mozdulatot. – emlékszik vissza törzsfőnök, és a ponyva felé bök. Alex Kamilla derekát fogja, és Kamilla elengedi magát. Kecses mozdulattal emelkedik vissza Alex elé, és összesimulva vele, a csípőjét kezdi el mozgatni.
– Két hét veled, és egy velem! – kacag fel Balu. – Milla, drágám nem akarlak megsérteni, de, úgy mozogtál mint egy darab fa. – folytatja Balu, és megpaskolja Kamilla lapockáját
– Inkább, mint egy csípőprotézises. – szól hozzá értelmesen Áron, és legszívesebben tarkón vágnám, amiért így beszél a nejemmel. Bár, az igaz, Kamillának semmi ritmus érzéke nincs.
Emlékszem, mikor a nagy táncolásában, beleakadt a cipzárba a haja. Akaratlanul is kuncognom kell.
Kamilla szoknyája virágként pörög körülötte, amint Alex pörgeti. Kamilla Alex combjára teszi kezét. Alex pedig végig húzza kezét rajta. Ó, hogy beverném a képét!
– Na, jó! Elég most már a savazásból. – legyintgeti le őket Kamilla. – Mindenki tudja, hogy nincs érzékem a tánchoz. Nem is akartam elvállalni. Viszont, amit egyszer megtanulok, azt életem végig képes vagyok felidézni.
– És, ez volt az én szerencsém, hogy Margó 8 hétig gipszben volt. – mosolyog Kamillára Alex.


Megütöm. Annyira szétbüntetném a fejét! Minden erőmet össze kell szednem, hogy ne menjek oda. Figyelj!cseng fülemben Áron szava. Igen, így teszek. Figyelek, és meglátjuk Kamilla hogy reagál indián barátunk közeledésére.
Alex megsimítja Kamilla felkarját, Kamilla viszont nem reagál, csak a videót nézi. Miért nem húzódik el tőle?


– Fogadjunk nem tudnád már eltáncolni. – kezd Áron Kamilla ugratásába, és bökdösni kezdi Alex könyökét. Cinkostársként viselkednek, miközben Kamilla összeszűkített szemekkel nézi őket.
– Ne menj bele! – súgom magam elé. – Kérlek, kérlek, ne menj bele.
– Na, hagyjatok! – legyint nevetve Kamilla, és a szélében kezd el mocorogni. Zavarban van. - Anyu, védj meg tőlük. – nyafog Kamilla, és Márti kezéhez bújik.
– Milla drágám, ami igaz, az igaz. Fantasztikusak voltatok azon az iskolai záróeseményen. Nem is emlékszem már pontosan mi volt a neve. – ráncolja homlokát
– Ez csak egy sima záróvizsga volt. Alexnek Margó lett volna a párja, de eltörte a lábát. - válaszol Kamilla, és anyjához bújik továbbra is
– Nekem még megvan a dal a telefonomon. – mosolyog Alex.
– Nem fogok veled Mambót táncolni Alex. – nevet fel Kamilla, és hevesen rázza a fejét
– Ne menj bele...- motyogom újra, és közelebb lépek. De, meghallom a zenét, mire Alex a vászon elé lép, és feltűri gallérját. Hátra fésüli haját mindkét kezével, és vigyorogva Kamillára néz, majd mutató ujjával hívni kezdi. Kamilla vonakodik kicsit. Alex észrevesz. Minden idegszálam megfeszül, és megrázom a fejem. – Ne csináld! – figyelmeztetem, magam előtt sziszegve. Alex viszont vigyorogva elkapja Kamilla kezét, és magához rántja. A zene ütemesen beindul, ők pedig összeolvadva kezdenek el andalogni. Kamillának igaza volt. Ahogy beindult a zene, úgy mozognak együtt, mintha évek óta táncolnának már. Kamilla mosolyog, és nevet, miközben Alex arca ruganyos gumiként mozog az arcán, és próbált macsós képet vágni a dologhoz.
A féltékenység nem elég pontos megnevezése annak, amit ezekben a percekben érzek. Látom, ahogy Kamilla derekára simul Alex keze, és ezt mindenki élvezi Az anyósom, az apósom, a sógorom... és senki nem gondol bele abba, hogy ez cseppet sem helyén való. Kamilla már házas nő, és terhes. Az én babáimat várja, a kurva életbe!
Eltiprom ezt a kis pondrót! E felől már semmi kétség! Az törzsfőnök, elszívhatja az utolsó pipáját, mert ma kést döfök a tollába!
Morogva indulok feléjük. Megegyengetem az arcát ennek a szarházinak! Meg kell ütnöm!
Megkerülöm a székeket, és egyenesen Alex felé iramodok.
– Hé, hé, öreg! – kiált utánam Áron, és elkapja a kezem. Visszafog, a vendégek pedig mind felpattannak székükből. Nehezen tudom türtőztetni magam. Remeg a testem, és izzik a bőröm. Dübörög a vér a fülembe. Kamilla pedig riadtan áll Alex elé.
– Vedd le róla a kezed! – morgom, miközben mindvégig Alexre nézek
– Robert, nem történt semmi, kérlek, állj le.- néz rám riadtan Kamilla, de én nem bírom levenni a szemem Alexról.
– Mondtam, hogy ne csináld! – sziszegem, és a korábbi beszélgetésünkre emlékeztetem, amikor Kamilla elment zuhanyozni. Kamilla hátra fordul, és Alexet nézi. – Korrekt voltam veled, el mondtam, mire számíthatsz, ha ezt csinálod – ordítom Alex képébe, akinek szeme sem rebben.
– Robert , esküszöm semmi nem történt, higgadj le! – csitít Kamilla, és arcomra teszi a kezét. Jeges pillantással nézek rá, ő pedig tudja, hogy messzire ment.
– Ne érj hozzám. – sziszegem halkan, úgy, hogy csak ő hallja meg. Megrántom a karom, hogy megszabaduljak kullancs sógoromtól, és Kamilla szemébe nézek. – Jól érezted magad? Hm? Jó volt a hátam mögött flörtölgetni?
– Robert, nyugodj le, nem csinált semmi rosszat! – szól közbe Balu dühösen
– Ne szólj bele! – intem le, de még csak rá sem nézek
– Remélem kiélvezted az utolsó estéd Magyarországon. Holnap reggel indulunk haza! – sziszegem, és Kamilla könnyes szemeire meredek
Dúvadként vonulok be a házba, és felkapom a kocsikulcsot. El kell húznom innen, mert tudom, nem állok jót magamért. Elárulva érzem magam. Becsapva. És, ezt kurvára nem kezelem jól. A gázba taposok, amint bevágom magam mögött az ajtót, és megyek. Fogalmam sincs merre, egyszerűen el kell tűnnöm, és le kell higgadnom. Ez a kis köcsög, nem tudja kivel húzott újat. Világosan elpofáztam neki, hogy Kamilla az enyém. Petert tárcsázom. Harmadik csörgésre veszi fel a telefont.
– Uram? – szól bele aggódó hanggal a telefonba
– Készíttesd elő holnap reggelre a magángépet a budapesti reptérre. Haza megyünk. – morgom, miközben csikorgó kerekekkel állok meg egy útra lépő gyalogos előtt két centire.
– Ésszel! – ordít fel ijedten az ötven körüli férfi, és a motorháztetőre csap. Felbőgetem a motort, hogy végre elhúzzon a picsába, ő pedig a levegőbe emeli a kezét, és káromkodni kezd. Azon kapom magam, hogy kiszállok az autóból, és a férfibe kapaszkodom, és leráncigálom az útról. Méltatlankodva ordít velem, én pedig behúzok neki egyet. Aztán még egyet. És, legszívesebben szétverném az arcát. Nehezemre esik leállni, de végül megteszem, és visszaszállva az autóba, kerekeket csikorgatva elhajtok.
– Uram, minden rendben? – hallom meg Peter hangját újra
– Kurvára nincs rendben semmi, de majd rendben lesz. Teszek róla, hogy rendben legyenek itt a dolgok. – morgom, és behajtok egy utcába.
– Uram, tehetek még valamit?
– Csak varázsold a kibaszott gépet a kurva reptérre! – sziszegek dühösen, és bontom a vonalat


Talán egy órába is beletelik, míg végre lenyugodok annyira, hogy ésszerűen gondolkodjak.
Leállítom a motort, és a tópartra sétálok. Gyenge szellő segít kitisztítani a fejem. Leveszem magamról izzadt pólóm, és leülök egy padra. Kuncogó lányok mennek el előttem. Rövid miniszoknyájukban ringatózik formás fenekük, és a válluk felett nevetve visszafordulnak. Az ujjamon lévő jegygyűrűre pillantok. Égeti az ujjam a karika, amint megmozdul a nadrágomban a farkam.
Térdeimre támasztom kezeimet, és a tenyerembe temetem arcom.
Meg fogom ölni Alexet, és ettől semmi nem tántoríthat el. Nem ma...de hamarosan... Rátette a kezét arra, ami az enyém. Bemocskolta a testét az érintésével, és ezt megmondtam neki, hogy nem tűröm. Kamilla meg csak flörtölt vele...mégis, mit képzelt?
Ott hagyott...alig várta, hogy elaludjak, és ő vissza mehessen hozzá. A nászutunkon.... ezt teszi velem a nászutunkon.
Mindent megtettem érte. Mindent, amit csak el lehet képzelni, ő pedig ezt teszi velem.
– Hát jó... ideje bekeményíteni.
Elcsendesedett a ház, mire vissza értem. Sötét volt, és csak a levegőben terjengő grill illat emlékeztet arra, mi volt itt pár órával ezelőtt. Az ajtó nyitva, a ház viszont már teljes sötétségbe burkolózott. A hálónkba mentem. Kamilla az ágyon feküdt, összegömbölyödve. Párnáját szorosan fogta feje alá, és halkan szuszogott. Felkapcsoltam az éjjeliszekrényen lévő kislámpát, és elővettem a bőröndöket. Igyekeztem nem felébreszteni, nem volt szükségem még egy veszekedésre. Túlságosan kimerült vagyok már ehhez. Össze akarok pakolni, és végre lefeküdni. Gondosan pakolom be a cuccaimat a bőröndbe, majd ugyanígy teszek Kamilláéval is. Mocorogni kezd, de ügyet sem vetek rá, tovább pakolom a fehérneműit.
– Mit csinálsz? – kérdezi álmosan
– Mondtam. Holnap reggel indulunk haza. – mormolom orrom alatt ridegen
– Nem Robert. Nem akarok haza menni. – ül fel az ágyon, és éberebb hanggal beszél hozzám
– Hát, az szívás, mert megyünk. Aludj vissza, hatkor kelünk. – vetem oda, és becipzározom a bőröndöt.
– Ne csináld ezt kérlek. – kezd bele a sírásba. – Ne szakíts el a családomtól.
– A családodtól vagy a pasidtól? – förmedek rá, ő pedig hátrahőköl.
– Te meg miről beszélsz? – vonja össze szemöldökét, és megrázza a fejét.
– Alig vártad, hogy elaludjak, és vissza mehess hozzá, igaz? – sziszegem dühösen, és közben a pipere dolgainkat szedem össze. – Lefeküdtél vele? – kérdezem, és egy pillanatra megállok. A fülembe dübörög a vér, kapkodva veszem a levegőt, és a gyomrom görcsben áll. Remegek a dühtől.
– Nem… nem! Hogy kérdezhetsz ilyet? – kérdezi hitetlenkedve, és feláll az ágyról
– Esküszöm, ha hozzád ért, ha megtudom, hogy megcsókolt, vagy… – minden szót kész kín kipréselnem magamból. Képtelen vagyok Kamillára nézni. Képtelen vagyok másra gondolni, csak arra, hogy ezek ketten összefeküdtek – én megölöm.
– Ne mondd ezt. Kérlek, hagyd ezt abba. – hallom meg törékeny hangját, de most képtelen vagyok megszánni őt.
– Tudod, hogy megteszem. – morgom, még mindig remegve
– Ha egy ujjal is hozzá érsz, én elhagylak Robert! – válaszolja, és hangja egyből fenyegetővé válik
– Miért hazudtál nekem? Ez a kapcsolat nem 1 évről szól!
– Miről beszélsz? Az igazat mondtam neked.
– Hazudtál nekem.
– Az igazat mondtam! 1 évig voltunk együtt, csak…
– Ne folytasd! – szakítom félbe. – Nem akarok még több hazugságot hallani. – mordulok rá, és a bőröndbe vágom a pipere táskát. Kamilla összerezzen, és hatalmas könnycseppek zuhannak le ajkaira. Nem akarok még csak rá nézni sem. Hatalmas a csalódottságom, és ez most nem fog enyhülni, még a sírását nézve sem, ami egyébként mindig szíven üt. Holnap haza megyünk, és minden vissza áll a megszokott dolgok körébe.