2016. december 4., vasárnap

100. fejezet

Édes volt a csókja. Mámorítóan finom. Mintha istenszerű lényt csókoltam volna, és tartottam volna karjaim közt, Kamilla csuklómra fonta ujjait, és leemelte arcáról kezeim. Nem csókoltam őt tovább. Lassan elengedtem ajkait. Kamilla összeszorította őket, és behunyta szemeit. Némán rázta meg fejét, majd kinyitotta szemeit.

Ez, hogy idehoztál engem... sokat jelent nekem Robert. És, a csók. A csókod. – sóhajtott mélyet, és ajkához emelte ujjperceit. – Mindez nem változtat azon, amit tettél, és, ahogy érzek emiatt.
Tudom. – bólintottam lesütött szemekkel. – Hidd el, ez az egész, nem volt előre megtervezve. Tudod, én ezt... – Kamilla számra tapasztotta ujjait, és elhallgattatott
Tudom, mit jelent számodra az öcséd Robert.
Adj egy kis reményt nekem Kamilla. – néztem rá, miközben, a szívem úgy kalimpált, majd megőrültem.
Te mit tennél a helyemben Robert? Mit tennél, ha én ugyanezt tettem volna egy másik férfival?
Beleőrülnék. – súgtam magam elé. – Még csak a gondolatától is beleőrülnék. – néztem fel rá
Ez nem válasz. – rázta meg fejét. – Hisz én is éppen ezt próbálom leküzdeni magamban Robert! Küzdök az eszemmel, és küzdök a szívemmel! Tombolnak bennem az érzések!
Tudom. Tudom. A francba is! – sziszegtem dühösen
Te nem ezt akarod Robert. – sütötte le szemeit, amik alól egy- egy könnycsepp szökött le. -Az éjjel, világossá tetted számomra, hogy te ezt nem akarod. Miért nem mondtad el? Miért nem mondtad, hogy nem akarsz velem élni? Összeházasodni? Hisz megértettem volna!
Sosem akartam még ennyire semmit! Bébi, én csak, megijedtem. Érted?
Nem tudom... – rázta meg fejét, és eltávolodott tőlem. Kezét Thomas sírkövére helyezte, végig simította a sima felületű gránit lapot, majd elment mellettem. A patak mellett sétált. Hosszú egyenes haját meglebegtette a kellemes nyári szellő. Csodaszép volt. Mintha ez a környezet mesebeli lénnyé varázsolta volna őt. Egy gyönyörű, szomorú tündérré.
Kamilla. – ejtettem ki nevét olyan könnyedén, mint a lélegzetvétel. – Higgy nekem, kérlek.
Mennyi esélyt akarsz még Robert? – fordult felém megtorpanva. – Mennyit adjak, hogy aztán újra elszúrhasd?
Csak egyet. Egy esély adj nekem...hogy aztán újra boldogok lehessünk. Tisztáztam magamban a dolgokat Kamilla. Tudom mit akarok.
Én félek, hogy már nem tudom. – rázta meg fejét, amitől úgy kezdtek el potyogni könnyei, mint a megrázott gyümölcsfának. az érett termése. Gyomromig hatolt a fájdalma.

Némán indultunk vissza a házhoz. Mintha minden reményem szétfoszlott volna. Ó, édes Kamillám, hát ennyi? Akkor vége? Örökké várni fogom...

Várni foglak!- szóltam utána, amint a lépcső tetejére ért. Belemarkolt barack színű ruhájába, majd elengedte, de nem fordult felém. – Várni foglak az oltárnál Kamilla! Ha kell minden nap napnyugtakor az oltárunk elé állok. Örökké, a tiéd vagyok Kamilla! Ne felejtsd el!
Az én szívem is örökké a tiéd lesz Robert. Összetörve ugyan... de a tiéd. - mormolta válla felett, majd újra megmarkolta ruhája oldalát, és átlépett a cserjéken.

Olyan volt, mintha a világomból lépett volna ki. Sajgott a szívem. Fizikai fájdalmam volt. Fullasztó volt a légkör. Nehezemre esett még csak a szobámig is eltántorognom. Elveszettnek éreztem magam. Pár méter választott el tőle csupán, mégis, mintha fényévekre lettem volna tőle. Akármennyire is reménykedtem abban, hogy megbocsájt, a beszélgetésünk óta már nem hiszem , hogy Kamilla a feleségem akar lenni.
Eltiporva, megsemmisülve éreztem magam.
Magamra zártam az ajtót, kinyitottam a bárszekrényt és apám harminc éves whiskyjével kezdtem. Beraktam az ipodom a lejátszóba, és engedtem, hogy Kaleo szétüvöltse a falakat. Fél óra alatt sikerült totál eláztatnom magam. Órák estek ki, sőt, mi több, egy egész nap. Az éjszaka közepén tértem magamhoz, hogy az ajtómon dörömbölnek. Nem igazán voltam képes zaklatóimmal foglalkozni, épp elég időm volt feltépni a wc ülőke fedelét, hogy aztán jól tele hányhassam azt.
Robert, kisfiam! – térdelt a padlóra mama, és aggódó tekintettel mustrálta fia állapotát
Mit keresel itt? – kérdeztem két köpés között
Aggódtunk érted. És, mivel már egy órája semmi életjelet nem adsz magadról, megkértem Mike-ot, hogy törje be az ajtót. Mi történt kisfiam? – túrt bele hajamba mama, majd egy puszit nyomott fejem búbjára
Annyira elcsesztem, mama. – remegett meg hangom, és ez már közel sem a hányás miatt volt. AZ eddigi fojtogató érzést, nem bírtam tovább elnyomni. Sírni kezdtem. – Annyira, annyira szeretem. – bömböltem a kagylón támaszkodva
Tudom, tudom édesem. – válaszolt aggódó hangon mama, és magához húzott. Igazi, finom, mama illata volt. Olyan, mint, régen... Emlékezni kezdtem a gyerekkoromra. Amikor esténként bebújt mellém az ágyba, én pedig hozzá dugtam jégcsap lábaim, hogy felmelegítse. Mindig megborzongott, és szorosan magához húzott. A mellkasára feküdtem, ő pedig legendákat mesélve altatott el. Végül apám szakította meg ezt az esti rituálét. Mindig kiparancsolta a szobámból mamát, mondván, elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül aludjak el. Onnantól kezdve mama már nem ölelt meg engem úgy soha. Azt hiszem a valódi ok nem a korom volt, hanem Thomas.
Fura érzés most újra érezni őt. Furán megnyugtató érzés hallani ahogy csitítgat, és az illatával nyugtat.
Minden rendbe jön Robert, majd meglátod.

Fáradtan nyitottam ki, elnehezült szemeim. Napfény tűzött be az ablakon. Átforrósította a levegőt a szobában. Letöröltem megizzadt tincseimet homlokomról, majd felültem az ágyra. Jócskán a délutánban járhattunk már. A zuhany alá tántorogtam, és langyos vizet engedtem. Megborotválkoztam, inget, és farmert húztam.
Már javában ment a sürgés- forgás a birtokon. Sokat nem tettem hozzá a dologhoz , akármennyire is szerettem volna.
Bosszantott, hogy nem én felügyeltem a dolgokat. Ezt is sikerült elcsesznem. A lerészegedést választottam ahelyett, hogy az esküvővel foglalkoztam volna. Felállították a kerek asztalokat, az ösvényt, amin Kamillának kell majd bevonulnia alkonyatkor, apró lámpásokkal rakták ki. A fák koronájába fényfüzéreket húztak. Az oltárt mezei virágok, és fehér rózsák borították, krém színű függönyökkel megtűzdelve. Mindenütt virág, és fényfüzér. A helyszín olyan volt, mint egy kisebb öböl, amit a hatalmas fák öleltek körül. Az asztalokra kristálypoharak érkeztek, és ezüst evőeszközök kerültek a tányérok mellé.
Az egyik virággal felfuttatott kapu elé egy asztal régi képkeretekben, fotók voltak rólunk. A fotók mögé pedig egy kis táblára, szép írással a kérdés… „ Hozzám jössz?
Megint egy másik helyszínen, képkeretek lógtak le egy fa ágáról, aminek törzse, és ágai szintén fényfüzérrel volt felfuttatva.
Pár méterrel arrébb pedig egy megfestett fa képével találtam magam szemközt, aminek a tetején a vendégfa elnevezés szerepelt.
A táncparkett mellett pedig, két hatalmas üveg állt, aljukon a Mr. És a Mrs. Megnevezés. Az üvegek mellett pedig tollak, és pergamenek hevertek.
Úgy láttam minden flottul ment, és egy percig meg is voltam elégedve az esküvőszervezővel, de, amint vissza indultam a házba, vettem csak észre, hogy ez nem az ő érdeme. Mike fülén headset lógott, kezében papírokat szorongatott, és vezényelt. Megmerevedett, amint rám pillantott.
    Szia. – szólt oda szárazon, én pedig egy bólintással elintéztem a köszönést. – Robert, én, én sajnálom. Annyira sajnálom, ami történt. – rázta meg fejét szánakozva
    A legjobb barátom voltál Mike.szűrtem meg fogaim közt a szavakat.
    Csak voltam?- húzta fel szemöldökét, miközben kezét leengedve lógatta a valószínűleg az esküvőmet lebonyolító menetrendet
    Egy barát nem viszi kísértésbe a barátját. Úgy érzem…
    Tudom. – vágott közbe, és levette fejéről a headsetet. – És, hidd el, mindent megpróbáltam. Beszéltem Millával, vagyis, akartam csak. A beszélgetésből annyi lett, hogy az orromra csapta az ajtót, én pedig kiabálva kértem tőle bocsánatot, és megértést.
    Igen, Kamilla elég tüzes tud lenni. – bólintottam, miközben arra a temérdek pofonra gondoltam, amit ez alatt az egy év alatt kaptam. Furcsamód, mosolyt csalt az arcomra.
    El fog jönni?
    Nem tudom. Az az érzésem, hogy ez az egész teljesen felesleges.- néztem körbe. Körülöttem pincérek készítették ki az italokat, és pótolták az elmaradt dolgokat.
    Szeret téged Robert, efelől kétségem sincs. – lépett közelebb Mike
    Igen, csakhogy ezúttal túl messzire mentem. Ezt nem fogja megbocsájtani. Tegnap beszéltünk, és ...és hidd el. Ezúttal nem fog megbocsájtani. – ráztam meg fejem, és éreztem egyre inkább fojtogatnak kétségbeesett érzelmeim
    Ne add fel a reményt, és indulj. Egy óra múlva az oltárnál kell várnod őt.
Gombóccal a torkomban indultam vissza a szobámba. Rá sem ismertem a házra, ami kész káosszá vált. Mártát kerestem a szemeimmel, de, csak az apját láttam,amint épp a lépcsőn igyekszik fel. Szmokingban volt, a haja hátrazselézve. Mély lélegzetet vettem, és utána iramodtam.
Daniel!
Robert. – mormolta nevem, ellenszenvet éreztetve hangjával
Kamilla, ühm, jól van? Tegnap óta nem beszéltem vele, készülődik már?
Nem tudom, én is csak most érkeztem. Késtünk kicsit Rachelel. De, mi baja is lehetne, Robert? Hisz ez az esküvője napja, nem de? – szűkítette össze szemeit, tekintetem fürkészve
De. Biztosan izgatott már. – bólintottam. – Akkor, hamarosan találkozunk. Megyek, én is készülődöm.
Elővettem a szekrényből a szmokingom, és az ingem. Amint belebújtam a nadrágomba nyílt az ajtó, és Áron lépett be, egy fotóssal kísérve. Kínos csend telepedett ránk. A gyomrom liftezett, és igyekeztem lenyelni a torkomban lévő gombócot, de sehogy nem akart lemenni.
Hogy van a kezed? – néztem bekötözött kézfejére.
Zúzódás. – válaszolt ridegen. – Az arcod? – biccentett fejével
Megérdemeltem. – bólintottam
Még tartozom eggyel. A múltkoriért… tudod, amikor azt hitted Milla szeretője vagyok, és kiütöttél.
Igen, igaz. – bólintottam elmosolyodva
Segítsek az inggel? – nézett a vállfán lógó ingre, és elindult felém
Igen, az jó lenne. – néztem rá apró somolyogva
Nem sokkal később megérkeztek a többiek is. Hunter, David, Arnold, és Sean, és utolsónak megérkezett Mike is. Whiskyt kortyolgattunk. Csörögtek a hideg jégkockák a poharamban, ahogy felhajtottam az utolsó kortyot is.
Minden rendben? – néztem Mike -ra
Igen. Az egyetlen kritikus pont… – szívott mélyet Mike – az a menyasszony. – felelte izgatottan, amitől aztán egyszerre néztünk Áronra.
Ne nézettek így rám, nem tudok semmit. – emelte fel kezeit mentegetőzve
Ne csessz ki velünk Áron. Valamit csak mondott… vagy utalt rá, hogy esetleg…
Nem. Nem is beszéltünk rólad, és erről az egészről.
Nos, tíz perc múlva kiderül.


Mama szobájának ajtaján kopogtam be. Gyönyörű volt. Haja kiengedve, arcán a tipikus vörös rúzs, és egy hosszú , lila sifon ruhát viselt. Mintha húsz évet fiatalodott volna egy éjszaka alatt.
Olyan csinos vagy Robert. – ölelt magához mama. – Bárcsak az apád is láthatna!
Igen. Jó lenne, ha itt lehetne köztünk. – mormoltam homlokához nyomva szám. – Te is lélegzetelállító vagy mama.

Hangszerek keltek életre, és izgatott morajló hangok szűrődtek be. Mama belém karolt, elindultunk lefelé a lépcsőn. Büszkén vezettem végig a lápások fényei közt mamát, az első sorig, ahol aztán csókot nyomtam arcára, és az oltárhoz léptem. Az eskető atya mosollyal, és biccentéssel köszöntött, amit én is viszonoztam. Hamarosan megérkezett Mike, bal oldalán Melanieval. Próbáltam kivenni valamit az arcából, de, hosszú évek óta előszőr hagy cserben az emberismeretem. Próbáltam felvenni a szemkontaktust, de még csak rám sem nézett. Nem fog eljönni. Éreztem, amint a kétségbeesés kezd úrrá lenni rajtam. Percek óta álltunk már az oltárnál, mikor Márta megérkezett a párjával, és helyet foglaltak az első sorba. Lehajtott fejjel ültek a fehér székeken, és egymással pusmogtak. Már a vendégek közül is többen, aggodalmas pillantásokat vetettek a kapu fele, ahonnan Kamillát várták.
Nem jön el. – súgtam oda Mike-nak, aki a vállamra tette kezét.
Itt lesz, ne aggódj.
És, amint Mike elhallgatott megláttam őt. A lélegzetem is elállt, amint megpillantottam. Leírhatatlan volt szépsége. Éreztem, amint elérzékenyülök. Tenyerem a szám elé kaptam, nehogy őrült bőgésbe törjek ki a megkönnyebbüléstől.
Haja kontyba volt tűzve, füléről apró gyémántfülbevaló lógott. Nyakában pedig azt a nyakláncot viselte, amit karácsonyra ajándékoztam neki. Azt, amit nem akart elfogadni, és, amit én a lakásom széfjében őriztem. Annabellre pillantottam, aki mosolyogva kacsintott, de képtelen voltam egy pillanatnál tovább időzni Annabellen. Kamillát akartam látni. Kamilla rózsásra festett ajkai apró mosolyra húzódtak, amint közelebb ért hozzám. Hosszú fátyla vállára simult, akár gyönyörű barna hajzuhataga szokott. Daniel , és Kamilla elé léptem. Kamilla arcon csókolta apját, aki vonakodva, és szigorú tekintettel ugyan, de a kezembe adta kezét.
Hát eljöttél. – súgtam oda
Igen. – bólintott, szemeiben pedig könnyek csillogtak.
Annyira gyönyörű vagy. – haraptam remegő alsó ajkamba, hogy megacélozzam azt
Kamilla kezét megfogva az atya elé kísértem őt. Némán hallgattuk az atya beszédét, de, mindvégig egymás kezét fogtuk.


Kedves jegyespár! Eljöttetek ide, hogy az Úr megpecsételje és megszentelje szívetek szeretetét, egyházának szolgája és a hívek közösségének színe előtt. Krisztus Urunk bőséges áldását adja erre a szeretetre. Egy külön szentség kegyelmével gazdagít és erősít meg titeket, hogy kölcsönös örök hűségben vállalni tudjátok a házastársak szent kötelességeit. A házasság szentségének méltósága őszinte szándékot kíván tőletek. Feleljetek ezért az Egyház kérdéseire! Robert, hozzád intézem most kérdésem. Megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss?
Igen.
Ígéred-e, hogy leendő feleségedet tiszteled és szereted, amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?
Ígérem.válaszoltam, minden egyes kérdésére az atyának. Alig vártam, hogy végre Kamillához érhessünk, és végre halhassam, hogy ő is kimondja az igent. Csak erre a pillanatra vártam, és, ha az nem tett volna mindent tönkre, meg is sürgettem volna az atyát kicsit.
Kamilla, hozzád intézem most kérdéseimet. Kérlek, válaszolj őszintén, tisztán érthetően. Ígéred-e, hogy leendő férjedet tiszteled és szereted, amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?
Ígérem.bólintott mosolyogva
Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságotokat?
Elfogadom.

Forrón csókoltam őt, amint végre egymás ujjaira húztuk a gyűrűt. Igen… végre egymáséi lehetünk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése