2016. december 25., vasárnap

101. fejezet

Sziasztok

Kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket! Remélem jól telnek a napjaitok, és ehhez én is hozzá tehetek picit.

:)
XoXo , Lills



Mámorító illat lebegett körül minket. Kamillának most más, érdekes , édeskés illata volt. Végig futtattam izmos hátán ujjaim, amitől éreztem, libabőrössé vált.   Fantasztikus érzés volt őt a hitvesemként a kezemben tartani. Büszkeség töltött el,amiért a feleségemként tudhatom őt. Kamilla kiszakadt ölelésemből, amint az egyik kislány, Lora, - Hunter kislánya – átkarolta a lábait, és a szoknyája alá igyekezett bújni. Nevetésre késztetett mindenkit. Kamilla csiklandozni kezdte a kislányt, és magához ölelte. A zenekar, amint befejezte az aktuális dalt, egy számomra ismeretlen gyerek dalba kezdett, amitől minden gyerek táncolni kezdett. Kamilla hol az egyiket, hol a másikat pörgette, egészen, míg már  segítségkérő mosollyal arcán, rám nézett. Furcsa érzés kerített hatalmába. Sosem tudtam bánni a kölykökkel, azt hiszem kissé féltem is tőlük.  Talán még félek is...neki pedig annyira természetesen jön az egész. Olyan idillien szép , hogy már-már hihetetlen. Épp indultam, hogy belevessem magam a sok kis Rómeó közé, és megmentsem a feleségem tőlük, mikor egy ismerős arc suhant át a szemeim előtt. Megtorpantam egy pillanatra, és keresni kezdtem az imént látott arcot, de, a gyerekek szülei a parkettre jöttek, és elvesztettem.

–  Hé… mi az? – termett ott előttem Kamilla , és kisimított egy tincset az arcomból.
– Megijedtem picit a kölyköktől. – sütöttem le szemeimet mosollyal álcázva, az iménti elképedt ábrázatom. Kamilla megnyalta alsó ajkát, és beleharapott. Megmozdult a nadrágomban szunnyadó férfiasságom. Csillogó ajkára fókuszáltam csak, és elképzeltem, ahogy egész éjjel csókolom duzzadt, édes ajkait.
– Ugye tudod, hogy most már nem bűn, ha megcsókollak. – kuncogta szemérmesen. – Most már a férjem vagy. – mormolta, és mellkasomhoz bújt. Tetszett a megmozdulása, kezem a fenekére csúsztattam, aztán meglátva apja dühös tekintetét, feljebb húztam ujjaim a derekáig. – Szóval, ha ilyen cukiságokat mondasz, úgy érzem , meg kell, hogy csókoljalak.
A nép a tányérját kezdte el csörömpöltetni, miközben csókot követeltek tőlünk. Nem volt nehéz teljesítenünk a dolgot. Örömmel olvadtam össze Kamillával. Forró szenvedélyes csókjai csak egyre inkább tüzeltek. 
– Türelem Mr. Pattinson...hamarosan megkap. – súgta oda ajkaimnak kipirult arcával
– Nem győzöm kivárni, Mrs. Pattinson. – simítottam meg őt, és egy apró csókot még adtam neki.
–  Szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy a házaspárnak már csak egy órája van a násznéppel, és aztán elindulnak első közös útjukra. – vonta figyelmét magára az esküvőszervező, amit nem is bántam, mert így megmarkolhattam kicsit Kamilla fenekét. –    Kérek mindenkit, hogy, aki még nem tette meg, helyezze a kint látható Mr. és Mrs. Üvegekbe jókívánságaikat, hogy aztán magukkal vihessék őket.
A tekintetem mamára terelődött. Szája kissé lekonyult, ujjaival pedig kapkodva törölgette könnyeit. Elképedve néztem őt, és Kamillához hajoltam. 
– Bocsáss meg egy percre. – súgtam fülébe. Bólintásával útnak eresztett.
Aggódtam mama miatt. Gyors léptekkel közelítettem meg az asztalát, és leültem mellé. Meglepte, ahogy mellé ültem, zavarban volt. 
– Mi a baj mama?
– Ezt meg hogy érted? – mosolygott rám, és úgy csinált, mintha nem értené a kérdésem
– Miért sírsz?
– Ne beszélj már butaságokat kisfiam. Miért sírnék? – legyintett. – Ki vagyok kissé melegedve, ennyi az egész. Az egyik barátod úgy megtáncoltatott, hogy még most is pihegek. – legyezte magát mama, és poharáért nyúlt, hogy kortyolhasson borából.
– Arra a gyerekdalra gondolsz, az imént? – néztem rá megrovó pillantással. – A sminked elkenődött, a szempilláid nedvesek. Miért próbálsz átverni?
– Nincs semmi baj, Robert. Tényleg.- fogta meg kezem, és az imént felvett álarc, amit már olyan jól ismerek, végre eltűnt. Az őszinte nővel ültem szembe. – Tudod, most ébredtem rá, hogy egyedül maradtam. Annabell holnap után vissza utazik Franciaországba, és apád… túlságosan is hozzá szoktam ahhoz, hogy gondoskodjanak rólam. És, most, hogy apád már nincs velünk, és te is elmész...nos, kissé elkeseredtem. – vékonyodott el hangja, majd felkapta az asztalról ruhaszalvétáját, és újra törölgetni kezdte szemeinek sarkát. Megfogtam vékonyka kezeit, és megsimítottam kézfejét.
– Mama, egy hétre megyek csak el. Kamilla és én nagyon szeretünk téged. Akármikor szívesen látunk majd nálunk. És, Annabellel is tarthatod a kapcsolatot skypon. Attól, hogy Kamilla az életembe lépett te nem lettél kevesebb a számomra, sőt, azt hiszem, ő közelebb hozott minket egymáshoz. Tudom, hogy hiányzik apa...akármilyen is volt. És, hidd el, nekünk is hiányzik. Annabell arcán is látom.  De erősnek kell lennünk.
– Igen. – bólintott, és mosolyt erőltetett arcára
– Pattinsonék soha nem adják fel. – mosolyogtam rá, mire elnevette magát.
– Igen, ez igaz. Ha apád látná, hogy így pityergek, biztosan morogna velem, amiért közönség előtt műsorozom. Aztán oda jönne, és szorosan átölelne.
– Khm… elkérhetném ennek a csodás hölgynek a kezét egy tánc erejéig? – lépett oda Mike, és kezét nyújtva mamára pillantott.
– Csak, ha megígéred, hogy a kezeid nem csúsztatod illetéktelen helyekre! – néztem rá dühösen Mikera.
– Hm, nem lesz egyszerű eleget tennem ennek a kérésnek egy ilyen gyönyörű nő esetében, de igyekszem. –  bólintott Mike, majd mamára kacsintott. – Mehetünk hölgyem? – mama rám nézett, majd mosolyogva megrázta fejét.
– Na, menj csak! Érezd jól magad, de tízre haza gyere!  – biccentettem fejemmel Mike felé
– Olyan bolondok vagytok. – kuncogta el magát mama, majd arcon puszilt, és Mike karjába karolva elhagyták az asztalt. Mike vissza fordította fejét, én pedig egy köszönöm-öt eltátogva bólintottam.
Elvettem egy pohár pezsgőt az egyik közeledő pincértől, és Kamillához igyekeztem. De, amint belekortyoltam a savas italba, újra észre vettem az arcot, amit szinte csak egy pillanatra láttam meg, ugyanúgy, mint a táncparketten tíz perccel ezelőtt. Tudtam, hogy ismerem, tudtam, mégsem akartam elhinni. Főleg amiatt, mert, egy szempillantás alatt eltűnt. Olyan volt, mintha az agyam kreálta kép lett volna. Egy szellem, egy látomás, egy déjà vu...mintha az elmém játszott volna velem. Az egyik asztalra tettem a pezsgőt, és átverekedtem magam a vendégeken. Kerestem őt, de csak sejtetve jelent meg újra, és újra a szemeim előtt, hogy aztán felcsigázva tovább csalogasson egészen ki a kertből. Az ösvényt csak a kis lámpások világították meg, amik egészen a házig adtak fényt. Amint a ház teljes egészében látható volt, már egész alakjában láttam őt hátulról. Futva követtem őt, egészen a házig, az emeleti dolgozó szobáig. Hallottam, amint nyikorogva csukódik résnyire az ajtó, így tudtam, melyik szobában van. Halvány fény szűrődött ki a helyiségből. Megnyálaztam alsó ajkam, majd belöktem az ajtót, és beléptem a szobába. 
– Apám. – szólalt meg a szám, s kis ideig fel sem tűnt, micsoda képtelenség, hisz ő meghalt. Mégis előttem állt, kezében whiskys pohárral.
– Robert. – bólintott, szemei pedig bohó mosolygást sugároztak felém. Azt hiszem, még sosem láttam őt ilyennek. Percekig csak álltam a velem szemben álló alakkal, aki egyre inkább kezdett élővé válni. A mozdulatai, a hangja, az arckifejezése...mind élővé tették őt. Cseppet sem tűnt halottnak. Tehát, emiatt nem találták meg a testét. – Élek, fiam. – bólintott, a fel nem tett kérdésemre.
– Hol voltál? Hogy jutottál ki? – vizsgálgattam őt szemeimmel, hátha találok egy árulkodó jelet. Talán még sem ő az...csupán egy elmaszkírozott ember.
– Ez maradjon az én titkom. Jobb, ha semmiről nem tudsz. El kellett tűnnöm, gondolom ezt megérted. Magamra haragítottam az egész maffiát. És, ami azt illeti, tartok attól is, hogy te is, és a lányok is veszélyben vagytok….
– Ó, igen? Talán nekünk is el kellene játszanunk a halálunkat? – kaptam fejemhez a dühtől, amit egyre erősebben éreztem
– Igazad van. – sóhajtott mélyet
– Eltemettünk téged, apa! Meggyászoltunk téged! Nem jöhetsz ide, csak így! Az esküvőm napján, meg pláne! – sziszegtem mérgesen
– Robert, fiam, kérlek… én nem tönkretenni akartam ezt a napot. Én…
– És, anya? Anya tudja? És, Annabell?
– Még nem, de, úgy tervezem, hogy elviszem őket. Európába megyünk anyáddal, az esküvő után. Foglaltam két jegyet, a két nap múlva induló franciaországi gépre.
– És, miért most? Miért nem tüntetek el akkor, mikor felrobbant az a kurva hotel? Ne… ne is mondj semmit. – emeltem fel kezem a levegőbe, hogy belé fojtsam a szót. – Túl nyilvánvaló lett volna, hogy megrendezted a halálod.
– Pontosan. – bólintott apám, és lesütötte szemét. – Nézd, fiam. Tudom, hogy nem így kellett volna végig csinálnom a dolgokat. De, nem tehettem másként. Meg kellett védjelek titeket. A sajtó, és a rendőrség, épp elég port kavart, hogy kis ideig a figyelem középpontjában legyetek anyátokkal. De, már eltelt annyi idő, hogy aggódjam a maffia bosszúja miatt.
– Kérlek, fiam. Kérlek, bocsáss meg nekem. Nem mondhattam el. Nem bírtad volna végig nézni anyád szenvedését. Nem bízhattam a véletlenre.
– Értem. – bólintottam. A szavait hallgatva, végig gondoltam én mit tettem volna a helyében, és valószínűleg, ugyanezt. Ő jól van, és él, ez a lényeg. Nem ragadhatok meg a múltam fájdalmain. Apám haja talán még őszebb, mint mielőtt eltűnt. Az ing, amit hord, kisebb, mint, amit szokott, és az arca is beesettebb. - Fogytál.
– Igen, khm… lement pár kiló. De, jól vagyok. – bólintott, és a szemei őszinteséget sugároztak.
– Vissza kellene mennem. Kamillának fel fog tűnni, hogy eltűntem. – mormoltam
– Igen. Kamilla, ő, ő, nagyon, khm… nagyon szép. Igazán, jól választottál.
– Biztos, jól vagy? – néztem rá furcsálló tekintettel. – Megváltoztál. Már nem vagy olyan…
– Kemény? – néma bólintással válaszoltam a kérdésre. – Volt időm gondolkodni Robert. Volt időm szembesülni avval a rengeteg szörnyűséggel, amit veled, és a családdal tettem. Csak reménykedni tudok abban, hogy valaha is megbocsájtotok nekem. – vonta össze gondterhelten szemöldökét. – Szeretlek fiam.
– Talán...majd egyszer sikerül. Jó kezdet volt, hogy megmentetted az életem. – bólintottam, és az ajtó irányába fordultam .
– Megölelhetlek, mielőtt újra eltűnök? – szólalt meg apa, hátam mögül. A földbe gyökereztek a lábaim, és, ami eddig távozásra késztetett, most megálljt parancsolt. Azt hiszem, az, amit fél perccel ezelőtt mondott nekem, végre igazán eljutott a tudatomig. Ökölbe szorítottam kezeimet, és alsó ajkamba haraptam. Visszafordítottam fejem a vállam felett, és apámra néztem. Közelebb lépett hozzám, aztán megállt előttem. A vállamra tette kezét, én pedig engedtem a bennem rejlő gyereknek, és a karjába vetettem magam.
– Sosem mondtad még, hogy szeretsz. – mormoltam vállszirtjének.
– Ó, dehogyisnem! Csak sosem engedtem, hogy meghalld.

Hangosan zúgott a helikopter rotorja, ahogy leszállt a ház előtti füves területre. Kamilla az apja nyakát szorongatta, miközben én mamától, és Annabelltől búcsúzkodtam. Kamilla királykék ruhát viselt, haja is leengedve volt. A sminkje árulta csak el, hogy pár órája egy igen fontos eseményen vett részt. Az esküvőnkön. Kamilla kezembe adta az egyik üveget, amiben kis cetlik gördültek egymásra, majd megcsókolta mamát, és Annabellt is. Megfogtam a kezét, és a helikopterre segítettem.  Bekapcsoltam az övét, és a kezébe adtam a fejhallgatót. Én is gyorsan beszálltam mellé, és az ölembe raktam az üveget. 
– Indulhatunk, Mrs. Pattinson?
– Igen! – válaszolt nevetve, mire megpaskoltam a pilóta vállát.

Az éjszaka kissé hűvössé vált. Kamilla libabőrössé vált, amint kiszálltunk a helikopterből. A zakómat ugyan ráterítettem de,  a vékonyka ruhája alatt tökéletesen látszott keményedő mellbimbója. Megnyaltam alsó ajkam. Mikor érezhetem őket végre a számban? Kamilla a haját igyekezett rendbe rakni,amint felléptünk a magángép fedélzetére. 
– Üdvözlöm önöket, Msr. és Mr. Pattinson. Gratulálok önöknek a személyzet nevében. A nevem Gail, én fogom kísérni önöket az út során. Óhajtanak egy pohárka édes pezsgőt?
– Igen, azt hiszem, az most jól esne. – bólintott Kamilla. – Köszönöm Gail.
– Köszönjük Gail, egyenlőre nem lesz szükségünk önre.
– Rendben, csak hívjanak, ha szükség van rám. – mosolygott, a szőke hajú, magas hölgy, aki kék uniformisban feszített velünk szemben.
– Nos, mennyi ideig is leszünk a levegőben, Mr. Pattinson? – vonta fel szemöldökét Kamilla, amint Gail magunkra hagyott. Belekortyolt a pezsgőjébe, és ízlelgetni kezdte.
– Úgy 15 órát.- feleltem, amint az órámra pillantottam. 
– Ez esetben, egy percet sem akarok ön nélkül eltölteni. – válaszolt kajánul, és megragadt a nyakkendőm. Elvettem kezéből a poharat, és a tálcára tettem, amit Gail egy kis asztalra helyezett.
Megcsókoltam Kamillát, és átvettem az irányítást. A karomba vettem, és a hálóba vittem. Lerúgta cipőit, miközben harapdálni kezdtem alsó ajkam. Felmordultam ingerlésére. A földre tettem őt. Hajába túrtam, és megmarkoltam a hajtöveit. Felsóhajtott, és hátra vetette fejét. Szabad volt a nyaka, amit kedvemre ízlelgethettem.  Hány hete is nem szexeltem vele? Egek! Megörülök! Mohón markoltam mellét, ruhája alatt,majd sietősen félresöpörtem a vékonyka anyagot. Érezni akartam a bőrét. Érezni akartam, ahogy újra megkeményedik a mellbimbója a tenyerem alatt. Nem bírtam sokáig. Megfogtam ruháját, és lefejtettem róla. A bugyijával sem szórakoztam, meztelenül akartam őt látni. Letérdeltem, és lehúztam a bugyiját, hosszú combjain. Halkan nyögött fel, amint elkezdtem belsőcombját csókolgatni. A lábai közé bújtam, megfogtam a derekát, és felállva emeltem fel. Mélyet szippantottam mámorító illatából. Kamilla halk sikoly kíséretében kuncogni kezdett. Az ágyra fektettem, felcsúsztattam lábait, és végre megízleltem őt. Ó, mennyire hiányzott már az íze!  Belemélyesztettem ujjam, szűk hüvelyébe, és elmerültem benne. Izgattam forró testét, amitől teljesen kikészültem. Képtelen voltam annyi időt eltölteni odalenn, amennyit szerettem volna. Túl rég nem érezhettem már őt.Kikapcsoltam az övem, és szabaddá tettem magam, hogy hozzá férhessek.  Olyan szűk, és nedves volt, hogy meg kellett állnom, hogy ne élvezzek el azonnal. Kamilla lábaival sürgetett. Húzott magába, én pedig próbáltam csillapítani a majd szétvető erekciómon. Mély levegőt szívtam magamba, és akaratlanul is felmordultam. De, ez csak még inkább tüzelte őt. Hullámzó teste majd megőrjített, és, még az ajkait is harapdálta. Megemeltem csípőjét és még mélyebbre férkőztem. Felsikoltott, markába gyűrte a huzatot, lábait pedig csípőm köré fonta. Felemelkedett, és a tarkóba kapaszkodva magához húzott. Forrón csókolt , szinte falta ajkaimat. Lihegtem, alig bírtam visszatartani az orgazmust, de nem akartam addig elmenni, amíg ő el nem élvezett. 
– Szeded a fogamzásgátlót? – kérdeztem zihálva, de mintha meg sem hallotta volna. – Bébi. – súgtam ajkainak, de, a következő pillanatban éreztem, ahogy hüvelye egyenletesen rándul össze. Közel jár már. Gyorsabban mozogtam forró kis puncijába,  aminek meg is lett az eredménye. Hamarosan görcsbe rándult az egész teste, és mélyről jövő sikollyal omlott össze alattam. Megharaptam alsó ajkát. Kamilla a hajamba túrt, miközben csípőjével igyekezett tempót diktálni. Többet akart. Maga alá    fordított, majd rám ült. Megfogtam csípőjét. Kamilla lábait, lábaim alá helyezte, így még mélyebbre férkőztem. Lassan mozgott eleinte, de, az a lassú mozgás inkább kínzó gyönyör volt.
– Nem bírom sokáig. – ziháltam. – Túl rég voltunk együtt. – sziszegtem, de mintha meg sem hallotta volna. Átvette az irányítást, és szinte hajszolta az orgazmust. Neki sem kellett sok, még így sem, hogy pár perce élvezett el csupán. Képtelen voltam tovább tartani. Csiklóját kezdtem masszírozni, amitől szinte azonnal robbant, és vele együtt én is.
Izzadtan hanyatlott mellkasomra Kamilla. 
- Azt hiszem, jó döntés volt önhöz mennem , Mr. Pattinson. - kuncogta el magát, majd a következő pillanatban már halkan, egyenletesen szuszogott. 

2016. december 4., vasárnap

100. fejezet

Édes volt a csókja. Mámorítóan finom. Mintha istenszerű lényt csókoltam volna, és tartottam volna karjaim közt, Kamilla csuklómra fonta ujjait, és leemelte arcáról kezeim. Nem csókoltam őt tovább. Lassan elengedtem ajkait. Kamilla összeszorította őket, és behunyta szemeit. Némán rázta meg fejét, majd kinyitotta szemeit.

Ez, hogy idehoztál engem... sokat jelent nekem Robert. És, a csók. A csókod. – sóhajtott mélyet, és ajkához emelte ujjperceit. – Mindez nem változtat azon, amit tettél, és, ahogy érzek emiatt.
Tudom. – bólintottam lesütött szemekkel. – Hidd el, ez az egész, nem volt előre megtervezve. Tudod, én ezt... – Kamilla számra tapasztotta ujjait, és elhallgattatott
Tudom, mit jelent számodra az öcséd Robert.
Adj egy kis reményt nekem Kamilla. – néztem rá, miközben, a szívem úgy kalimpált, majd megőrültem.
Te mit tennél a helyemben Robert? Mit tennél, ha én ugyanezt tettem volna egy másik férfival?
Beleőrülnék. – súgtam magam elé. – Még csak a gondolatától is beleőrülnék. – néztem fel rá
Ez nem válasz. – rázta meg fejét. – Hisz én is éppen ezt próbálom leküzdeni magamban Robert! Küzdök az eszemmel, és küzdök a szívemmel! Tombolnak bennem az érzések!
Tudom. Tudom. A francba is! – sziszegtem dühösen
Te nem ezt akarod Robert. – sütötte le szemeit, amik alól egy- egy könnycsepp szökött le. -Az éjjel, világossá tetted számomra, hogy te ezt nem akarod. Miért nem mondtad el? Miért nem mondtad, hogy nem akarsz velem élni? Összeházasodni? Hisz megértettem volna!
Sosem akartam még ennyire semmit! Bébi, én csak, megijedtem. Érted?
Nem tudom... – rázta meg fejét, és eltávolodott tőlem. Kezét Thomas sírkövére helyezte, végig simította a sima felületű gránit lapot, majd elment mellettem. A patak mellett sétált. Hosszú egyenes haját meglebegtette a kellemes nyári szellő. Csodaszép volt. Mintha ez a környezet mesebeli lénnyé varázsolta volna őt. Egy gyönyörű, szomorú tündérré.
Kamilla. – ejtettem ki nevét olyan könnyedén, mint a lélegzetvétel. – Higgy nekem, kérlek.
Mennyi esélyt akarsz még Robert? – fordult felém megtorpanva. – Mennyit adjak, hogy aztán újra elszúrhasd?
Csak egyet. Egy esély adj nekem...hogy aztán újra boldogok lehessünk. Tisztáztam magamban a dolgokat Kamilla. Tudom mit akarok.
Én félek, hogy már nem tudom. – rázta meg fejét, amitől úgy kezdtek el potyogni könnyei, mint a megrázott gyümölcsfának. az érett termése. Gyomromig hatolt a fájdalma.

Némán indultunk vissza a házhoz. Mintha minden reményem szétfoszlott volna. Ó, édes Kamillám, hát ennyi? Akkor vége? Örökké várni fogom...

Várni foglak!- szóltam utána, amint a lépcső tetejére ért. Belemarkolt barack színű ruhájába, majd elengedte, de nem fordult felém. – Várni foglak az oltárnál Kamilla! Ha kell minden nap napnyugtakor az oltárunk elé állok. Örökké, a tiéd vagyok Kamilla! Ne felejtsd el!
Az én szívem is örökké a tiéd lesz Robert. Összetörve ugyan... de a tiéd. - mormolta válla felett, majd újra megmarkolta ruhája oldalát, és átlépett a cserjéken.

Olyan volt, mintha a világomból lépett volna ki. Sajgott a szívem. Fizikai fájdalmam volt. Fullasztó volt a légkör. Nehezemre esett még csak a szobámig is eltántorognom. Elveszettnek éreztem magam. Pár méter választott el tőle csupán, mégis, mintha fényévekre lettem volna tőle. Akármennyire is reménykedtem abban, hogy megbocsájt, a beszélgetésünk óta már nem hiszem , hogy Kamilla a feleségem akar lenni.
Eltiporva, megsemmisülve éreztem magam.
Magamra zártam az ajtót, kinyitottam a bárszekrényt és apám harminc éves whiskyjével kezdtem. Beraktam az ipodom a lejátszóba, és engedtem, hogy Kaleo szétüvöltse a falakat. Fél óra alatt sikerült totál eláztatnom magam. Órák estek ki, sőt, mi több, egy egész nap. Az éjszaka közepén tértem magamhoz, hogy az ajtómon dörömbölnek. Nem igazán voltam képes zaklatóimmal foglalkozni, épp elég időm volt feltépni a wc ülőke fedelét, hogy aztán jól tele hányhassam azt.
Robert, kisfiam! – térdelt a padlóra mama, és aggódó tekintettel mustrálta fia állapotát
Mit keresel itt? – kérdeztem két köpés között
Aggódtunk érted. És, mivel már egy órája semmi életjelet nem adsz magadról, megkértem Mike-ot, hogy törje be az ajtót. Mi történt kisfiam? – túrt bele hajamba mama, majd egy puszit nyomott fejem búbjára
Annyira elcsesztem, mama. – remegett meg hangom, és ez már közel sem a hányás miatt volt. AZ eddigi fojtogató érzést, nem bírtam tovább elnyomni. Sírni kezdtem. – Annyira, annyira szeretem. – bömböltem a kagylón támaszkodva
Tudom, tudom édesem. – válaszolt aggódó hangon mama, és magához húzott. Igazi, finom, mama illata volt. Olyan, mint, régen... Emlékezni kezdtem a gyerekkoromra. Amikor esténként bebújt mellém az ágyba, én pedig hozzá dugtam jégcsap lábaim, hogy felmelegítse. Mindig megborzongott, és szorosan magához húzott. A mellkasára feküdtem, ő pedig legendákat mesélve altatott el. Végül apám szakította meg ezt az esti rituálét. Mindig kiparancsolta a szobámból mamát, mondván, elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül aludjak el. Onnantól kezdve mama már nem ölelt meg engem úgy soha. Azt hiszem a valódi ok nem a korom volt, hanem Thomas.
Fura érzés most újra érezni őt. Furán megnyugtató érzés hallani ahogy csitítgat, és az illatával nyugtat.
Minden rendbe jön Robert, majd meglátod.

Fáradtan nyitottam ki, elnehezült szemeim. Napfény tűzött be az ablakon. Átforrósította a levegőt a szobában. Letöröltem megizzadt tincseimet homlokomról, majd felültem az ágyra. Jócskán a délutánban járhattunk már. A zuhany alá tántorogtam, és langyos vizet engedtem. Megborotválkoztam, inget, és farmert húztam.
Már javában ment a sürgés- forgás a birtokon. Sokat nem tettem hozzá a dologhoz , akármennyire is szerettem volna.
Bosszantott, hogy nem én felügyeltem a dolgokat. Ezt is sikerült elcsesznem. A lerészegedést választottam ahelyett, hogy az esküvővel foglalkoztam volna. Felállították a kerek asztalokat, az ösvényt, amin Kamillának kell majd bevonulnia alkonyatkor, apró lámpásokkal rakták ki. A fák koronájába fényfüzéreket húztak. Az oltárt mezei virágok, és fehér rózsák borították, krém színű függönyökkel megtűzdelve. Mindenütt virág, és fényfüzér. A helyszín olyan volt, mint egy kisebb öböl, amit a hatalmas fák öleltek körül. Az asztalokra kristálypoharak érkeztek, és ezüst evőeszközök kerültek a tányérok mellé.
Az egyik virággal felfuttatott kapu elé egy asztal régi képkeretekben, fotók voltak rólunk. A fotók mögé pedig egy kis táblára, szép írással a kérdés… „ Hozzám jössz?
Megint egy másik helyszínen, képkeretek lógtak le egy fa ágáról, aminek törzse, és ágai szintén fényfüzérrel volt felfuttatva.
Pár méterrel arrébb pedig egy megfestett fa képével találtam magam szemközt, aminek a tetején a vendégfa elnevezés szerepelt.
A táncparkett mellett pedig, két hatalmas üveg állt, aljukon a Mr. És a Mrs. Megnevezés. Az üvegek mellett pedig tollak, és pergamenek hevertek.
Úgy láttam minden flottul ment, és egy percig meg is voltam elégedve az esküvőszervezővel, de, amint vissza indultam a házba, vettem csak észre, hogy ez nem az ő érdeme. Mike fülén headset lógott, kezében papírokat szorongatott, és vezényelt. Megmerevedett, amint rám pillantott.
    Szia. – szólt oda szárazon, én pedig egy bólintással elintéztem a köszönést. – Robert, én, én sajnálom. Annyira sajnálom, ami történt. – rázta meg fejét szánakozva
    A legjobb barátom voltál Mike.szűrtem meg fogaim közt a szavakat.
    Csak voltam?- húzta fel szemöldökét, miközben kezét leengedve lógatta a valószínűleg az esküvőmet lebonyolító menetrendet
    Egy barát nem viszi kísértésbe a barátját. Úgy érzem…
    Tudom. – vágott közbe, és levette fejéről a headsetet. – És, hidd el, mindent megpróbáltam. Beszéltem Millával, vagyis, akartam csak. A beszélgetésből annyi lett, hogy az orromra csapta az ajtót, én pedig kiabálva kértem tőle bocsánatot, és megértést.
    Igen, Kamilla elég tüzes tud lenni. – bólintottam, miközben arra a temérdek pofonra gondoltam, amit ez alatt az egy év alatt kaptam. Furcsamód, mosolyt csalt az arcomra.
    El fog jönni?
    Nem tudom. Az az érzésem, hogy ez az egész teljesen felesleges.- néztem körbe. Körülöttem pincérek készítették ki az italokat, és pótolták az elmaradt dolgokat.
    Szeret téged Robert, efelől kétségem sincs. – lépett közelebb Mike
    Igen, csakhogy ezúttal túl messzire mentem. Ezt nem fogja megbocsájtani. Tegnap beszéltünk, és ...és hidd el. Ezúttal nem fog megbocsájtani. – ráztam meg fejem, és éreztem egyre inkább fojtogatnak kétségbeesett érzelmeim
    Ne add fel a reményt, és indulj. Egy óra múlva az oltárnál kell várnod őt.
Gombóccal a torkomban indultam vissza a szobámba. Rá sem ismertem a házra, ami kész káosszá vált. Mártát kerestem a szemeimmel, de, csak az apját láttam,amint épp a lépcsőn igyekszik fel. Szmokingban volt, a haja hátrazselézve. Mély lélegzetet vettem, és utána iramodtam.
Daniel!
Robert. – mormolta nevem, ellenszenvet éreztetve hangjával
Kamilla, ühm, jól van? Tegnap óta nem beszéltem vele, készülődik már?
Nem tudom, én is csak most érkeztem. Késtünk kicsit Rachelel. De, mi baja is lehetne, Robert? Hisz ez az esküvője napja, nem de? – szűkítette össze szemeit, tekintetem fürkészve
De. Biztosan izgatott már. – bólintottam. – Akkor, hamarosan találkozunk. Megyek, én is készülődöm.
Elővettem a szekrényből a szmokingom, és az ingem. Amint belebújtam a nadrágomba nyílt az ajtó, és Áron lépett be, egy fotóssal kísérve. Kínos csend telepedett ránk. A gyomrom liftezett, és igyekeztem lenyelni a torkomban lévő gombócot, de sehogy nem akart lemenni.
Hogy van a kezed? – néztem bekötözött kézfejére.
Zúzódás. – válaszolt ridegen. – Az arcod? – biccentett fejével
Megérdemeltem. – bólintottam
Még tartozom eggyel. A múltkoriért… tudod, amikor azt hitted Milla szeretője vagyok, és kiütöttél.
Igen, igaz. – bólintottam elmosolyodva
Segítsek az inggel? – nézett a vállfán lógó ingre, és elindult felém
Igen, az jó lenne. – néztem rá apró somolyogva
Nem sokkal később megérkeztek a többiek is. Hunter, David, Arnold, és Sean, és utolsónak megérkezett Mike is. Whiskyt kortyolgattunk. Csörögtek a hideg jégkockák a poharamban, ahogy felhajtottam az utolsó kortyot is.
Minden rendben? – néztem Mike -ra
Igen. Az egyetlen kritikus pont… – szívott mélyet Mike – az a menyasszony. – felelte izgatottan, amitől aztán egyszerre néztünk Áronra.
Ne nézettek így rám, nem tudok semmit. – emelte fel kezeit mentegetőzve
Ne csessz ki velünk Áron. Valamit csak mondott… vagy utalt rá, hogy esetleg…
Nem. Nem is beszéltünk rólad, és erről az egészről.
Nos, tíz perc múlva kiderül.


Mama szobájának ajtaján kopogtam be. Gyönyörű volt. Haja kiengedve, arcán a tipikus vörös rúzs, és egy hosszú , lila sifon ruhát viselt. Mintha húsz évet fiatalodott volna egy éjszaka alatt.
Olyan csinos vagy Robert. – ölelt magához mama. – Bárcsak az apád is láthatna!
Igen. Jó lenne, ha itt lehetne köztünk. – mormoltam homlokához nyomva szám. – Te is lélegzetelállító vagy mama.

Hangszerek keltek életre, és izgatott morajló hangok szűrődtek be. Mama belém karolt, elindultunk lefelé a lépcsőn. Büszkén vezettem végig a lápások fényei közt mamát, az első sorig, ahol aztán csókot nyomtam arcára, és az oltárhoz léptem. Az eskető atya mosollyal, és biccentéssel köszöntött, amit én is viszonoztam. Hamarosan megérkezett Mike, bal oldalán Melanieval. Próbáltam kivenni valamit az arcából, de, hosszú évek óta előszőr hagy cserben az emberismeretem. Próbáltam felvenni a szemkontaktust, de még csak rám sem nézett. Nem fog eljönni. Éreztem, amint a kétségbeesés kezd úrrá lenni rajtam. Percek óta álltunk már az oltárnál, mikor Márta megérkezett a párjával, és helyet foglaltak az első sorba. Lehajtott fejjel ültek a fehér székeken, és egymással pusmogtak. Már a vendégek közül is többen, aggodalmas pillantásokat vetettek a kapu fele, ahonnan Kamillát várták.
Nem jön el. – súgtam oda Mike-nak, aki a vállamra tette kezét.
Itt lesz, ne aggódj.
És, amint Mike elhallgatott megláttam őt. A lélegzetem is elállt, amint megpillantottam. Leírhatatlan volt szépsége. Éreztem, amint elérzékenyülök. Tenyerem a szám elé kaptam, nehogy őrült bőgésbe törjek ki a megkönnyebbüléstől.
Haja kontyba volt tűzve, füléről apró gyémántfülbevaló lógott. Nyakában pedig azt a nyakláncot viselte, amit karácsonyra ajándékoztam neki. Azt, amit nem akart elfogadni, és, amit én a lakásom széfjében őriztem. Annabellre pillantottam, aki mosolyogva kacsintott, de képtelen voltam egy pillanatnál tovább időzni Annabellen. Kamillát akartam látni. Kamilla rózsásra festett ajkai apró mosolyra húzódtak, amint közelebb ért hozzám. Hosszú fátyla vállára simult, akár gyönyörű barna hajzuhataga szokott. Daniel , és Kamilla elé léptem. Kamilla arcon csókolta apját, aki vonakodva, és szigorú tekintettel ugyan, de a kezembe adta kezét.
Hát eljöttél. – súgtam oda
Igen. – bólintott, szemeiben pedig könnyek csillogtak.
Annyira gyönyörű vagy. – haraptam remegő alsó ajkamba, hogy megacélozzam azt
Kamilla kezét megfogva az atya elé kísértem őt. Némán hallgattuk az atya beszédét, de, mindvégig egymás kezét fogtuk.


Kedves jegyespár! Eljöttetek ide, hogy az Úr megpecsételje és megszentelje szívetek szeretetét, egyházának szolgája és a hívek közösségének színe előtt. Krisztus Urunk bőséges áldását adja erre a szeretetre. Egy külön szentség kegyelmével gazdagít és erősít meg titeket, hogy kölcsönös örök hűségben vállalni tudjátok a házastársak szent kötelességeit. A házasság szentségének méltósága őszinte szándékot kíván tőletek. Feleljetek ezért az Egyház kérdéseire! Robert, hozzád intézem most kérdésem. Megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss?
Igen.
Ígéred-e, hogy leendő feleségedet tiszteled és szereted, amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?
Ígérem.válaszoltam, minden egyes kérdésére az atyának. Alig vártam, hogy végre Kamillához érhessünk, és végre halhassam, hogy ő is kimondja az igent. Csak erre a pillanatra vártam, és, ha az nem tett volna mindent tönkre, meg is sürgettem volna az atyát kicsit.
Kamilla, hozzád intézem most kérdéseimet. Kérlek, válaszolj őszintén, tisztán érthetően. Ígéred-e, hogy leendő férjedet tiszteled és szereted, amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?
Ígérem.bólintott mosolyogva
Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságotokat?
Elfogadom.

Forrón csókoltam őt, amint végre egymás ujjaira húztuk a gyűrűt. Igen… végre egymáséi lehetünk.