2016. július 25., hétfő

:)

Sziasztok!

Megkezdődött a mi  nyaralásunk is. Most egy kicsit eltűnök, de ne aggódjatok, hamarosan visszatérek egy új résszel ;)

Jó pihit nektek!

XoXo

2016. július 16., szombat

93. fejezet

Sziasztok.
Meghoztam a friss részt. Sajnos mostanában nem vagyok a helyzet magaslatán, emiatt újra elnézéseteket kérem.
Jó olvasást !
XoXo

Három nap múlva esküvő. Igen, én egyike voltam azoknak a lányoknak, akik már gyermekkorukban eltervezték az esküvőjüket. Volt idő, mikor naplót vezettem a legújabb esküvői trendekről, és szokásokról. Anyu újságjaiból vagdostam ki a képeket, amiket aztán egy sima füzetbe ragasztgattam be. Virágokat rajzoltam a képek köré, és az éppen aktuális titkos szerelmem nevét firkálgattam az oldalra. A füzetet elraktam, és bár most, biztos jókat mosolyognék a tizenöt évvel ezelőtti énem kreálmányain, a füzet mára már nem létezik. Tűzbe dobtam, mikor kiderült, hogy rákos vagyok. És, mivel elég kevés volt az esélyem, hogy nyertesként távozom abból a kegyetlen játékból, úgy gondoltam, véget vetek az álmoknak is. Mi értelme is volna egy szőke hercegről álmodnom, ha úgy is meghalok? És, lám… eltelt egy évtized, és itt vagyok, menyasszonyi katalógust nézegetek, a vőlegényem lakásán.

– Nem kellene ilyen katalógusokat nézegetned. – hallottam meg Robert hangját, aki egy pillanattal később a vállaimra tette kezeit, és finoman masszírozni kezdett.
– Nem fogok elbizonytalanodni. – mosolyodtam el, majd lapoztam egyet a 2016-os nyári esküvői katalógusban. – Csak élvezem még egy kicsit ezt az időszakot.
– Hm...mondd, hogy valami hasonló ruhád lesz. – bökött mutató ujjával az egyik kihívó ruhára Robert. – Ebben igazi dög lennél. – mormolta búján fülembe, amitől elnevettem magam
- Ne is álmodj. - kuncogtam , és tovább lapoztam. Átfutottam szemeimmel az oldalt, majd összefogtam ujjaimmal a lapokat, mutató ujjamat pedig könyvjelzőként használtam. Megfordultam, és Robertre néztem. - Az én ruhám, sokkal inkább..
– Ne! Nem akarom tudni! Az oltárnál akarlak először látni. – Robert szemei tiszta kékségükben csillogtak rám. Arca komoly volt, és eltökélt. Megmosolyogtatott. – Most meg min mosolyogsz?
– Mikor lettél te ilyen szentimentális?
– Még nekem is annyira hihetetlen- rázta meg mosolyogva fejét. – Napról napra. Óráról órára, percről percre formáltál engem, és emiatt örökké szeretni foglak.
– Milla, szívem, indulhatunk? – lépett be a nappaliba anyu. Nehéz volt Robert tekintetétől elszakítanom a sajátomat. Órákig tudtam volna úszni ebben a pillanatban. Elmerülni, és élvezni, amint körül ölel Robert tiszta szerelme. Tetszett, amit mondott. Szerettem a szavakat, amiket kiejtett a száján. – Megzavartalak titeket?
– Ühm, nem. – ráztam meg fejem. – Nem, mehetünk. – néztem anyura , és megcsókoltam Robertet. A dohányzó asztalra tettem a katalógust, és felálltam. – Elhozzuk a ruhámat a szalonból. – feleltem izgatottan.
– Menjetek csak. – bólintott Robert- Én addig lemegyek Londonba, és leegyeztetem a vacsora részleteit.
– De, hisz, már tegnap leegyeztetted.
– Tudod, milyen vagyok. Nem akarok semmi felett átsiklani. – válaszolt, és megfogta a kezem. – Elvégre most találkozom először a családoddal. Jó benyomást akarok tenni rájuk.
– Szerintem, elég lesz, ha rád néznek. – mosolyodtam el, és megcsókoltam.
– Induljunk már! – sürgetett anyu

Egy órával később, a szalonban álltam, és a menyasszonyi ruhát húztam fel. Izgatott érzés kerített hatalmába. Három nap múlva véglegesen az övé leszek. Mrs. Pattinson.

– Igen. – sóhajtottam fel elégedetten, miközben Katrine a ruhám gombolta be a hátamnál
– Jó lett. Teljesen passzol. – mosolygott rám Katrine a tükörbe nézve
– Tökéletes.
– Mutassuk meg a mamának. – biccentett Katrine, majd lesegített az emelvényről. Belekapaszkodtam hosszú ruhámba, nehogy rá lépjek. Imádtam a ruha anyagát. Szerettem ahogy a bőrömhöz ért, és szinte simogatott.
– Ó, Milla! Jaj, de szép vagy! – kapott anyu szája elé. Melanieból is hasonló reakciót váltottam ki, aminek igazán örültem, mert tudtam, az ő véleménye számít igazán. Ha egy zsákvászonba állnék anyu elé, ő akkor is szépnek látna.
– Szóval, mit gondoltok, tetszeni fogok neki? - kérdeztem remegő hangon
– Leesik az álla, ha meglát. – vigyorgott Mel, mint a tejbetök, és közelebb sétált, hogy szemügyre vehesse a ruha apró részleteit. – Kétség kívül Anna Campbell, az egyik leghíresebb tervező, de, azt hiszem, evvel a ruhával, még magán is túl tett.
– Az alsó része tüll, a…
– Igen, igen, látom. – vágott Katrine szavába Mel, és tovább szemlélte, és tapintgatta a ruhám. Hosszú percekig csak nézegette az apró részleteket. A gyöngyöket, kristályokat. – Beleszerettem. – sóhajtotta, végül leült anyu mellé
– Akkor csomagolhatom? – kérdezte Katrine , én pedig elindultam vele, hogy átöltözhessek. A ruhát Peter vette át, én pedig csatlakoztam a lányokhoz.
– Szóval, épp azt ecseteltem Mártának, hogy nem lesz leánybúcsúd, a kiállhatatlan, féltékeny vőlegényed miatt.
– Nem igaz, hisz, ma lesz a lánybúcsúm.- ráncoltam homlokom
– Az egy rohadt pizsama parti lesz. Öt éves koromban voltam a barátnőmnél mozizni, kukoricát enni, és festegetni magam.
– Nem igaz, egyszer velünk is voltál. – válaszoltam viccelődve
– Jaj, hagyjuk már ezt! A lényeg, hogy az, amire készülsz, nem lesz leánybúcsú! Legalább igyuk le magunkat a sárga földig. Vége a szinglisségnek, és te ezt egy mozizással akarod lezárni? – borult ki Mel, majd beült a kocsiba
– Egyszerűen, nem akarom, hogy Robert rosszul érezze magát. Megbeszéltük a múltkor, nekem elég volt az a buli. – rántottam meg vállaim
– Előszőr is, az a buli, nem a te bulid volt! – emelte fel mutató ujját a levegőbe, majd a középsőt mellé. – Másodszor, mégis, mit gondolsz, az ő legénybúcsúja, egy könyvtárban fog történni?
– Teljesen mindegy. Én megbízom Robertben,
– Áh, Istenem! Ne légy, már ilyen puha pöcs! – morgott dühösen
– Nem lehetek puha pöcs, nő vagyok. - nevettem el magam, anyuval együtt.
– Mondj már valamit Márta!
– Én, akármit is terveztek benne vagyok. Legyen az esti mozizás, vagy, lerészegedés egy bárban.
– Oké. - sóhajtott fel Mel megadóan. - Egy feltételem van, a mi lakásunkban legyen.
– Benne vagyok.

Kényeztető masszázst, manikűrt, és pedikűrt vettünk egy szépség szalonba. Teljesen feltöltődtem, a nagy nap előtt. A családom nagy része holnap érkezik egy magángéppel.. Robert családjának van egy birtoka New Londonban, ott fogjuk őket elszállásolni. Alig várom, hogy végre láthassam őket. Magamhoz szoríthassam a nagyit, és a papit. Az unokatestvéreimet, a nagy nénimet. Melegség futott át rajtam,amint rájuk gondoltam. Úgy éreztem, minden tökéletes az életemben. Végre megkapom, amiért annyit szenvedtem az életemben. Teljes boldogság árasztott el.
Melanie, és anyu elmentek még pár butikba, engem pedig Peter vitt haza. Alig vártam, hogy végre átölelhessem Robertet, de nem találtam otthon.

– Nem tudja véletlenül, Mr. Pattinson hol tartózkodik, Peter? – érdeklődtem Petertől, aki épp a ruhám igyekezte elhelyezni a szekrényemben. – Köszönöm, én sosem értem volna fel. – kuncogtam el magam, amint Robert szekrényén csodáltam meg az átlátszó zsákba becsomagolt ruhám.
– Nem kisasszony. Talán a holnap esti vacsorát pontosítja még mindig.
– Igen. Valószínűleg. – bólintottam, majd lerúgtam lábaimról a cipőimet. – Peter, tudja, hogy én nem szoktam ilyet kérni öntől, most mégis szorít az idő.- húztam el a szám
– Csak nyugodtan kisasszony, hallgatom. – bólintott az öltönyös fickó
– Tudja, lenne egy kis csajos összejövetel a lakásunkban. Szeretném megkérni, hogy vásároljon be. Csak valami rágcsát, üdítőt.
– Nem probléma. Alkoholt is…
– Nem, nem alkoholra nem lesz szükség. – vágtam Peter szavába, aki bólintott, majd el is indult, hogy eleget tegyen a kérésemnek. – Ó, és Peter, kérem, reggel átvinné apám házába a menyasszonyi ruhám? Olyan buta vagyok, hisz úgy is ott fogok majd készülődni.
– Ahogy szeretné. – bólintott, majd távozott

Beszéltem még az esküvőszervezőnkkel, és módosítottam még pár részleten. Teljes izgalommal vártam a holnapot, és a holnaputánt. Agyaltam még egy sort azon merre lehet ilyen sokáig Robert, hisz én is órákig voltam el anyuékkal. Felvettem a telefont, majd letettem. Nem akartam a sarkába lihegni, nem akartam idegesítő menyasszony lenni, hisz ,amint Melaninak is mondtam, megbízom benne. És, hogy egy kicsit eltereljem a gondolataim róla, a gardróbba mentem, hogy kiválasszam a másnapi öltözékem a vacsorára. Egy púder színű koktél ruhára esett a választásom, már csak cipőt kellett hozzá találnom.

– Bébi, itt vagy? – hallottam meg Robert hangját
– Igen, itt vagyok. – válaszoltam, és a ruháim közt turkálva keresgéltem a cipőim után. Kezembe akadt egy türkiz magassarkú, aztán egy fekete platform, egy zöld mokaszin, egy fehér saru, de egyik sem volt az igazi.
– Hol vagy? – kacagott Robert
– Itt. – dugtam ki fejem a ruhák közül.
– Én mondtam, hogy átrendeztetem a gardróbot. – fonta össze kezeit mellkasa előtt
– De, minek? Hisz úgy is elköltözünk. Hamarosan. – fújtam egyet, hogy a hajam eltávolítsam a szemeim elől.
– Igen, de, addig is megkönnyítettük volna a dolog. – lépett oda hozzám, majd leguggolt elém. – Mit csinálsz? Szortírozol?
– Nem, cipőt keresek a holnapi ruhámhoz. – mormoltam, majd vissza bújtam a ruhák alá, hogy körül nézhessek. Puha ujjak tapintását éreztem a combomon, amik lassan kúsztak felfelé.
– Bevallom, ez a póz, teljesen beindított.
– Hé, erre most nincs időm. – hessegettem el kezeit, amint kibújtam a ruhák alól, kezemben egy szandállal. És egy nagy sóhaj keretében, fellélegeztem, hogy végre meg van a befutó lábbeli.
– Mi az, hogy nincs időd? – nézett rám tátott szájjal
– Öt perc múlva el kell indulnom a lánybúcsúmra.
– Ez valami hasonló lesz, mint Rachelé? Én megpróbálom magam féken tartani, megígérem. – emelte fel kezeit a levegőbe mentegetőzve
– Ne aggódj, csak nézünk pár filmet, meg… dumálunk. – rántottam meg vállaim kissé lehangoltan. Ebben a percben döbbentem rá, mennyire is szerettem volna, ha nekem is lett volna egy hasonló bulim, mint Rachelnek.
– És, te ezt nem bánod? – vonta fel szemöldökét
– Nem akarok neked rossz érzést okozni. Tudom, hogy a múltkor…
– És, az én legénybúcsúm?- vágott szavamba. – Neked nem számít, hogy nőkkel töltöm az éjszakát? – kérdezte furcsállva
– Megbízom benned. – válaszoltam egyszerűen, majd felálltam, és a kiválasztott ruha alá tettem a szandált. – És, hogy őszinte legyek, nem is gondoltam, hogy… – kezdtem bele a mondatba, majd abba hagytam, amint eszembe jutott, talán nem kellene megemlítenem a dolgot.
– Hogy?
– Hogy, lenne legénybúcsúd. Nem igazán ismerem a barátaid. Ha jobban bele gondolok a szűk családodon kívül senkit nem ismerek. – ráncoltam furcsállva szemöldököm
– Épp emiatt lesz holnap ez a vacsora, hogy mindenki kicsit megismerje egymást az esküvő előtt. – mosolygott rám elégedetten. – És természetesen lesz legénybúcsúm. Épp pár perce beszéltem Mike-kal.
– Mike, a barátod?- kérdeztem, mire bólintott
– Hamarosan megismerheted. És, a vacsora után, elmegyünk kicsit lazítani, ha nem bánod. – kérdezte hivalkodó pillantásokkal együtt. Robert átölelte a lábaim, és magához húzott. Lenéztem rá, ő pedig megcsókolta a combjaim.
– Már mondtam. Megbízom benned. – kuncogtam el magam. Majd lefejtettem lábaimról a kezeit. – Mennem kell. Még szeretnék kicsit előkészülni.
– Hogy vagy képes ellenállni nekem? – támaszkodott meg háta mögött lévő kezein. – Ugye nem múlt el a vonzalmad?
– Ugye nem lágyult meg az agyad? – nevettem el magam – Tudod, hogy kívánlak, és hidd el, nekem is nehéz elindulnom. Egész nap hiányoztál,de mennem kell! Menni akarok!
– Oké. – sóhajtott fel, majd elheveredett a gardrób padlószőnyegén. – Hívj, ha kellek! – mormolta csukott szemmel. Oda osontam hozzá, majd forrón megcsókoltam
– Hmm, ezt már szeretem.
– Szeretlek.
– Szeretlek bébi.



A konyhába mentem, és a mikróba dobtam egy csomag kukoricát. Elővettem a korábban behűtött üdítőket, és töltöttem magamnak egy pohár narancslevet. Bosszankodva néztem fel a falón lógó órára. Nyolc órát beszéltünk meg, az óra számlapján pedig már kilenc is elmúlt. A nappaliba sétáltam, és újra átnéztem a filmlistát. Pár erotikával fűtött filmet, vígjátékot, és horrort raktam ki. Amint megszólalt a mikró, a konyhába mentem, hogy aztán tálba tölthessem a forró kukoricát. Egy újabb adagot raktam be, és elindítottam. A pulton heverő telefonért nyúltam, majd felhívtam Melt, de ugyanúgy, mint anyu, ő sem vette fel. Aggódni kezdtem értük. Újra felnéztem a fali órára, már épp megfordult a fejembe, hogy felhívom Robertet, mikor egyszerűen elsötétedett a lakás. A mikró leállt, a lámpák fényei pedig kialudtak.

– Ez rohadt jó. – mormoltam dühösen. Felkapcsoltam a telefonon a világítást, és gyertyák után kutattam. – Egyre klasszabbul megy ez a lánybúcsú.

Kiszolgáltatottnak éreztem magam a sötétben. Sebezhető voltam, és kezdtem félni. És, ha mindez nem lett volna elég, az ajtón hatalmas dörömbölést hallottam meg. Egy pillanatra megkönnyebbültem, hogy végre megérkeztek anyuék, de, akkor megszólalt a kezemben világító mobil. „ Felszedtük útközben Leát is. Hamarosan ott vagyunk! Mel. „ Azonnal megtorpantam az ajtó előtt, és ,amint újra dübörgött, hátrébb is léptem. A szívem kalapált, remegett minden porcikám. Lassan az ajtó felé indultam, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy a leghalkabban járjak. Elhúztam a kukucskálójuk lemezét, és belenéztem. Sötét volt ott kinn. Kezemmel a láncért nyúltam, hogy megbizonyosodjam benne, tényleg rajta van e, az ajtón, de, nem találtam. Automatikusan fordítottam balra a fejem, hogy megnézhessem, amint, visszafordultam, és a lyukba lestem, újra fény árasztotta el a folyosót, és egy fél perccel később, már a lakást is. Csipogni kezdet a mikró, és újra elindult a búgó hangja. Kukorica szemek pattogtak tompán, én pedig beparázva csak bámultam továbbra is a kukucs lyukon kifelé.

– Na jó, ez nagyon para volt. – súgtam magam elé, majd rákattintottam a zárat, és elforgattam a kilincset, hogy megnyugtassam magam, zárva van az ajtó. Kellett pár perc, mire észhez tértem, és, amint a konyha felé indultam, a folyosóról nevetgélést hallottam. Felismertem a lányok hangját, így kinyitottam az ajtót. Jócskán be voltak állva.

– Kis késésben vagytok, nem gondoljátok? – kérdeztem bosszankodva
– Jól van mami, ne morgolódj már! Csak beugrottunk Leához, ittunk párat, és itt vagyunk. – nevetett Mel, és átölelt. – Pussz, szivi!
– Szia, de jó, hogy eljöttél. - öleltem meg Leát, akit már ezer éve nem láttam
– Mikor jössz vissza dolgozni? Olyan unalmas nélküled minden nap. – biggyesztette le száját Lea, majd megpusziltuk egymást, és beengedtem az ajtón. Anyu jött utoljára. Lesütötte szemeit. Arca kipirultak voltak, és csak úgy áradt belőle a pia szag.
– Na szépen vagyunk. – bólintottam, anyura nézve, aki odabújt, és arcon puszilt. – Bocsáss meg Milla drágám, de, ez a lány… – biccentett Melanirea – egy bulikirálynő.
– Igen, ismerem. – feleltem, majd, anyut is beengedtem. Mielőtt még becsukhattam volna az ajtót magam mögött, újra körül néztem a folyosón. Azt hiszem, nem kicsit gyulladtam be. A lányok kényelembe helyezték magukat, én pedig csak azon agyaltam, hogy tálaljam nekik ezt a furcsa helyzetet, mert el akartam mondai, az egyszer biztos.

– Na, jó, lányok. Egy picit figyeljetek!
– Mi az? Ne aggódj, nem hagyunk ki, neked is hoztunk valamit. – húzogatta szemöldökét kajánul Mel, majd egy papírszatyorból, a kedvenc koktélitalomat húzta elő.
– Nem, nem erről van szó. – ráztam meg fejem, de Mel, már bontotta is az üveget
– Nyugi, nem voltunk olyan sokat, miénk az egész éjszaka! – emelte fel sikítva kezeit Lea, mire anyu is felbuzdult
– Nem, hallgassatok már meg! – parancsoltam rájuk. – Tudod mit, azt hiszem, mégis iszom. – kaptam ki Melanie kezéből idegesen az üveget
– Ez az, induljon a buli! – kiáltott fel anyu, és felpattant a kanapéról. – Férjhez megy a lányom!
Elöntötte testem az édes alkohol zsibbasztó érzése. Összeszorítottam ajkaim, és szemeim, majd a mámoros lányokra néztem.
– Még mielőtt megjöttetek volna… – kezdtem bele a dologba, de a lányok csak csacsogtak, és popcornt dugtak manikűrözött ujjaikkal, a szájukba – figyeljetek már rám! – ordítottam el magam dühösen
– Jól van szívem, ne borulj ki. Figyelünk rád! – szólt nyugtatólag Melanie.
– Oké. Szóval, egy húsz perce, egy eléggé furcsa dolog történt. Épp pattogatott kukoricát készítettem, amikor egyszerre elment az áram. Gyertyák után kutattam, aztán meghallottam egy hatalmas dörömbölést az ajtón. – meséltem még mindig a történtek hatása alatt
– És, ki volt? – kérdezte anyu, már a kanapén ülve.
– Nem tudom. Azt hittem, ti jöttetek meg, de, akkor írtad az sms-t, mikor ki akartam nyitni az ajtót. Oda sétáltam, és akkor újra dörömbölt. Kinéztem a kukucskálón, de a folyosón is korom sötét volt. Aztán nem telt el két perc, és vissza jött az áram, és a folyosón nem volt senki. – meséltem rémülten
– Ú, de gáz. Én tuti összecsináltam volna magam. – harapott alsó ajkába Lea.
– Én is, majdnem, elhiheted. – bólintottam. – Lányok, nekem már nincs is kedvem ehhez az egészhez. – túrtam hajamba fáradtan
– A francokat nincs! Nem hagyom, hogy egy ilyen marhaság keresztül húzza a lánybúcsúdat! – pattant elém dühösen Melanie. – Igenis, jól érezzük magunkat ma! Gondoskodom róla. – kacsintott kajánul, egy hirtelen vigyor keretében
– Isten őrizz! – mormoltam lehangoltan, és, anyu mellé ültem
– Jól fogsz szórakozni, mert Melanie társáságában, senki nem unatkozhat. – rántotta meg vállait Mel. Utáltam, mikor így beindul. Emiatt nem is szerettem , ha iszik. Na tessék, most szenvedhetem végig az éjszakát mű vigyorral a képemen. Lea épp egy poharat fogott meg, mikor megint elment az áram. A lakásban újra teljes volt a sötétség. Felpattantam, és a lányok is nyugtalanságra utaló hangokat adtak ki magukból.
– Mondtam! – nyüszögtem halkan az ijedtségtől
– Mi ez a baromság? – kérdezte dühösen Mel, és az ajtóhoz indult.
– Ki ne nyisd! – sziszegte le anyu Melaniet. – Ilyenkor az a legjobb, ha bezárjuk az ajtót, és… – anyu szavába egy hangos dörömbölés vágott. Mindannyian összerezzentünk. Éreztem, amint a lányok a kanapén kissé megugrottak. Szorosan kapaszkodtam anyu kezeibe.
– Most meghalunk? – kérdezte félve Lea , és éreztem arcát a vállamnak nyomulni
– A francokat halunk meg. – mormolta Melanie dühösen, de, amint egy újabb dörömbölést hallottunk meg, ő is felsikoltott.
– Na jó, én hívom a zsarukat. – mormolta Lea. – Hol a telefon?
– Ott melletted, a kis asztalon. – válaszolt Mel. Hallottam, amint Lea tapogatózva keresi a készüléket, majd, kis idő elteltével hangos nyomkodásába kezdett a vonalmegszakítógombnak.
– Ez süket.
– Elvágták a telefon vezetéket. – kezdett anyu siránkozásba. – Meg fogunk halni! – rikácsolta
– Lányok. – hallottuk meg Melanie halk hangját. – Két férfi van odakinn.
– Van áram a folyosón? – kérdeztem értetlenül. Hisz az elmúlt alkalommal, ott is koromsötét volt.
– Fegyverük van. – folytatta vékony hangon Mel. – Hatalmas fegyverük!- sikoltotta el magát Mel, és a dörömbölés újra kezdődött, és ezúttal nem is maradt abba.
– Keresd a mobilt! – pattantam fel a kanapéról, és én is a telefonom után kutattam, persze vakon. – Keresse mindenki a mobilját, ki kell hívnunk a zsarukat! – nyávogtam, és óvatos tapogatásomat folytattam. A földre ereszkedtem, és úgy araszoltam, nehogy elessek valamiben.- Nem történhet meg ez újra velem. – biggyesztettem le szám. – Férjhez akarok menni! Fel akarom venni a menyasszonyi ruhám! – bőgtem el magam.
– Csss! – csitítgatott Melanie. – Azt hiszem elmentek! – folytatta Mel. Fülelni kezdtem, és valóban nem hallottam már a dörömbölést. – Lea, gyere, kimegyünk!
– Eszedbe ne jusson ! – sziszegtem dühösen
– Szólnunk kell a zsaruknak! Én nem hagyom, hogy csak úgy megfélemlítsenek! – mondta dacosan, és már kattant is a zár. Fény tódult be a sötét szobába, és láttam, amint mindannyian kivonultak a folyosóra
– Lányok! Ne hagyjatok itt!- sziszegtem négykézláb a földön, de, amilyen gyorsan kimentek, olyan gyorsan el is tűntek. – Anyu! – nyávogtam. – Anyuci! Ne hagyj itt te is!

Eltűrtem az arcomba hulló hajzuhatagot, és felpattantam, hogy utánuk fussak. De, amint átléptem a a küszöböt megláttam a két férfit. Fehér mocskos trikót, és farmert viseltek. Arcukat kendő fedte el, fejükön pedig baseball sapka volt. Vállukon pedig rózsaszín selyem szalag futott át, leánybúcsú felirattal. Értetlenül néztem a két férfire, akik felém közeledtek. Frissen fújt kölni illatuk belepte a folyosót. Ismerős illat volt.

– Ez meg mi? – kérdeztem értetlenül, és letöröltem a könnyeim az arcomról
– Egy üzenetet hoztunk Melanietól. – szólalt meg az egyik pasi, majd az ölébe kapott.
– Úristen! – sikoltottam el magam nevetve. – Ez a nő nem normális !
– Aki nekem ellent mondd, az így jár! – válaszolt kaján hangon a férfi, aki az öléből rakott le a nappali kanapéjára. Zene kezdett el dübörögni, mire a lányok is megérkeztek. Színes fények gyúltak fel a lakás különböző pontjáról, megvilágítva a táncoló két férfit.
– Te! Te álnok, kis liba! – mutattam Melaniera, aki visongva jött felém. – Nem hiszed el mennyire megijedtem!
– Ez volt a büntetésed! – dugta ki nyelvét. – Mindannyian benne voltunk.

Anyura néztem vádlón. Árulónak éreztem. Le is teremtettem volna a lábáról, ha az egyik srác, nem közeledett volna. A férfi megfogta kezeim, és mellkasára tette. Végig simítottam idomait a trikón keresztül, miközben a másik elhúzta a dohányzó asztalt, és a lányokat kezdte el szórakoztatni. A velem szemben álló férfi, feltérdelt a lábaim mellett, és csípőjét tekerte. Ledobta baseball sapkáját, kezeimet megragadta, és ruházata alá húzta. Megismertem. Amint levette a sapkát, felismertem őt. Robert volt. Bátran simítottam meg izmos mellkasát, ő pedig mindeközben táncolt. Robert táncának nem sok köze volt a múltkori show-hoz, de, nekem ez többet ért, minden kigyúrt pasinál, és erotikus táncnál. Amint közelebb hajolt hozzám, lehúztam a kendőt arcáról, és megcsókoltam. Izgató volt, amint nyelve cikázott a számban. A zene dübörgött, a sötét szobában fények villództak, és a csókja annyira mámorító volt. Kívántam őt, és, amint ujjai ruhám alá csusszantak, alig bírtam türtőztetni magam.

Kezével közre fogta tekergő csípőm, majd felemelt. A földre fektetett, és szinte szexre hívott a mozdulataival. Csípőjét az enyémhez dörzsölte, merev ágyékát, pedig az enyémhez lökte. Párszor csinálta csupán, de, nem kellett volna sok, hogy elélvezzek. Könnyen emelt fel, hogy aztán forrón csókoljon meg, és együtt táncolhassunk végig az éjszakát.  

2016. július 7., csütörtök

Helyzet

Sziasztok.
Csak szólni szeretnék nektek,  hogy azon vagyok , hogy a héten felkerüljön a fejezet. Tudom, hogy már ki van tőlem a hócipőtök,amiért így érkeznek a fejezetek, de, egyszerűen ki vagyok facsarva lelkileg, és szellemileg is.  Írtam chaten, hogy egy közeli családtagom meghalt, és aztán meg folyton utaznunk kell, és , ha itthon is vagyok, nem sikerül gép elé ülnöm.
Nagyon sajnálom, egy kis időt kérek még tőletek.
Szép hétvégét nektek!
XoXo