2016. május 26., csütörtök

91. fejezet

Sziasztok.
Sikerült megírnom a kövi részt, szóval, jó olvasást nektek ;)
XoXo

Dübörgött a mellkasomban a zene. Fülledt levegő tódult a tüdőmbe. Sikolyoktól volt hangos az épület. Mintha egy drogtól fűtött partira érkeztem volna. Tesztoszteron lebegett a levegőben, amitől a nők szinte megőrültek...amitől kezdtük mi is egy kicsit elveszteni az önuralmunkat. A két rendőrruhába bújtatott férfi a színfalak mögé vezetett minket, egyenesen a függöny mögé. A magasabbik srác Melanihoz közelített, és beszélni kezdett hozzá. Nem értettem semmit abból, amit beszéltek, de, azt láttam, ők nem most látják először egymást. Azt hiszem, Melanie szervezte ezt így. Az egész estét. A bulit, a hangulatot. Mindig is tudtam, hogy Mel leleményes lány, és, most sem hazudtolta meg magát.
Egy pillanatra rám néztek, Mel, és a srác, majd újra beszédbe elegyedtek egymással.

– Lányok! – intett Mel, mire mindannyian köré gyűltünk. – Úgy volt, hogy sikerül most itt megnéznünk az egyik számukat, de, a főnökük átszervezte a dolgot. Szóval, most az lesz, hogy lemegyünk a színpad elé, és majd kicsit később körbe vezetnek minket, megismerjük a többi dögös pasit. – kacsintott kajánul. – Addig is, ne legyetek fukarok. – nyomott mindenki kezébe egy köteg pénzt.
– Király! – sikoltott Kate
– Akkor induljunk is. – legyintett Mel, és terelni kezdte a lányokat. -Már kikértem a koktélokat.
– Hogy kértél piát, hisz el sem mozdultál mellőlünk? – mormoltam értetlenül, inkább magamnak, mint neki, majd követtem én is lányokat.

Az italok tényleg az asztalokon voltak. Láttam, amint a színpad mellett lekúsztunk a lépcsőkön. Kockahasú pincérek jártak az asztalok között. Fekete nadrágot, és egy csokornyakkendőt viseltek csupán. Az asztalunknál áfonyás vodkák sorakoztak. Úgy cuppantunk rá a pohárra, mintha a sivatag közepén egy oázisra leltünk volna. Éreztem, amint az alkohol szétárad az ereimben, és elzsibbasztja az agyam. Kezdtem túl jól érezni magam. A szavak kiejtése egyre kacifántosabbá vált, és amint lement egy- egy elég komoly fellépés, további italok érkeztek az asztalunkra. Annyi pénzt szórtunk a színpadra, és dugtunk a férfiak bugyijába, amennyit nem szégyelltünk. A legjobb helyen ültünk, benne voltunk a sűrűjében. Felajzott, kiéhezett lányokként sikoltoztunk a fellépő pasik után. ÉS, ittunk, ittunk, sosem volt üres a poharunk. Épp kiittam az utolsó kortyot a pohárból, mikor elsötétül a terem. Semmit nem láttunk, amitől fokozódott bennem az izgalom. Evvel nem csak én voltam így, hiszen a lányok, sikoltottak. Miért is ne? Én is sikoltottam teli torokból. Nem sokkal később reflektor fénye gyulladt fel, ami a színpad közepére irányult.

- Ohh, hölgyek! Minden előadás alkalmával lenyűgöztök bennünket, de, ez a mai… ez valahogy, túl tesz mindenen. – dorombolta a mikrofonba egy cowboy ruhába öltözött fickó. – Ilyen szexis, gyönyörű lányokkal ezer éve nem találkoztam. Gyönyörűek vagytok! – sikoltozás vetett véget, a nem kicsit isteni pasi szónoklatának. – Akkor, most jöjjön amire egész este vártatok! Curtis, és George! – ordította a mikrofonba a srác, mire újra elsötétült minden.

Sikoltoztunk, ahogy csak a tüdőnkön kifért. Mély, dübörgő hang vette kezdetét, és újra visszatért a fény a színpadra. A tömeg újra őrjöngni kezdett. Két férfi állt a színpadon. Arcukat kendő fedte, farmert, és trikót viseltek. Táncolni kezdtek. Pár percig táncoltak. Hip hop, vagy utcatánc … talán vegyítve, a lényeg nem az volt, hanem, hogy fantasztikusan csinálták. Az egyik egy szaltóval, levetődött a színpadról, követte a másik is, és egyenest az asztalunkhoz kúsztak. Fűszeres parfüm illat csapta meg az orrom. Melanie kezébe a telefonja, miközben sikoltozva mutogatott Rachel felé. Az egyik férfi felkapta Rachelt székestül, és a színpadra vitte. Rachel sikoltozva nevetett. Az arca rákvörössé vált, de, látszott rajta, hogy élvezi. A másik Kate kezét kapta el, de, Mel rám mutatott.

– Mi? Nem, nem! – ráztam meg fejem. A férfi hozzám hajolt, és a fülembe súgott.
– Ne aggódj, élvezni fogod!

Emelkedtem a székkel, és nem sokkal később Rachel háta mögött ültem. A szívem úgy vert, hogy attól tartottam, a túlzott élvezetben kapok szívrohamot. A pasinak rövid haja volt, talán szőke. Nehéz lett volna megmondani, a fények miatt. Megfogta mindkét csuklóm, és a testére helyezte. Végig ízlelgettem mellkasának izmait, ami tökéletes mértékben volt kidolgozva. Gyönyörű volt a teste. Robertté sosem volt ilyen izmos. Olyan gyorsan mozgott előttem, hogy néha nehéz volt követnem a mozdulatait. Az egyik pillanatban, még a földön kúszott, a combjaim feszítette szét, a másik pillanatban már az arcomban lihegett. Lehúzta a kendőt képéről, és elhúzva mellkasát arcom előtt, a csípőjét táncoltatta meg ölemben. Váltott a zene, és letépték magukról a trikót. Végig simíttatta minden kockáján tenyerem. Váltottak a fények. A székeinket elhúzták, velünk együtt, így, egymás mellé kerültünk. A két férfi a földre döntött minket, és fölénk emelkedtek. Éreztem a testét, ami kissé rám nehezült. A férfiassága egyenesen az arcomba meredt, és én is éreztem az arcát, combjaim között. Talán egy perc sem volt, és már a levegőben lógtam, fejjel lefelé. Combjaim a vállain, kezei a fenekem alatt, én pedig szorosan karoltam derekát. Megfordított, és letett, de a következő pillanatban, a keze a tarkóm alatt volt, és szó szerint ledöntött a lábamról. A hátamon fekve néztem őt, amint hullámzó mozdulatokkal újra rám veti magát, és egy gyors mozdulattal megpördít, hogy aztán a hajamba markolhasson, és úgy is „megdughasson”. Esküszöm, ennek a chippandel számnak a kamaszútra volt az alapja.
Úgy dobált, és mozgatott, mintha húsz kilós volnék csupán. Dagadtak az izmai, és a fények, szó szerint megcsillogtatták a bőrére kiülő izzadságcseppeket. Istenem, annyira szexi volt, hogy a végén ,már nem esett nehezemre, hogy megfogjam egyes testrészeit. A földön térdelve, a csípőjéhez emelte a kezem. Ujjaim nadrágja szélébe csimpaszkodtak. Lihegve vártam a folytatást, de, akkor megláttam Robert amint felbőszülten felénk tart, és aztán csatt! A férfi a földre terült. A sikolyok, ezúttal nem a vágytól voltak hangosak, hanem az riadtságtól. Ijedten néztem a földön heverő férfira, és oda csúsztam hozzá.

– Jól vagy? – kérdeztem remegő hangon, és magam felé fordítottam az arcát. A fiú orra betört, de, még csak segíteni sem tudtam rajta, mert a következő pillanatban Robert vállán lógtam, és egyenest a tömegen át szánkáztam át.
– Tegyél le! – vertem öklömmel a hátát sikoltozva. Miért nem állítja meg senki? Hiszen, épp most rabolt el! – Tegyél le, azt mondtam! – vertem továbbra is a hátát, és, mire újra elordítottam volna magam a földön landoltam. Hűvös levegő csapta meg az arcom. Eddig észre sem vettem, mennyire megizzadtam odabenn.
– Szállj be! – morogta Robert
– Azt lesheted! – vakkantottam oda duzzogva, mire Robert megfogta a karom, és az ajtó elé vont.
– Választhatjuk a nehezebbik utat is. – válaszolt fagyosan
– Nem megyek veled! – nyomatékosítottam, és trappolva elmentem mellette.
– Esküszöm Kamilla, ha nem ülsz be ebbe a kúrva kocsiba, a vállamra fektetlek, és hidd el… kibaszottúl viszket a tenyerem! – sziszegte. Dünnyögve ültem be az autóba. Az ajtóhoz húzódtam, hogy minél nagyobb távolságot biztosítsak kettőnk között. A kerekek csikorogva indultak el. A visszapillantóba láttam, amint Melanie, és Rachel, kiszaladnak a klub ajtaján, és a kocsi után néznek. Könnycsepp szaladt le a szememből, amit gyors mozdulattal töröltem le.
Rá sem akartam nézni Robertre.
Az autó csak úgy szelte a kilométereket. Egyre gyorsabbá vált. Úgy éreztem magam, mint egy playstation játékban, amiben tövig nyomod a gázpedált, és nem érdekelnek a akadályok. Hát Robert is tövig nyomta.

– Hagyd abba! Lassíts már! – bőgtem el magam félelmemben
– Nem tudok! – morogta
– Hagyd abba, félek! – sikoltottam el magam
– Jó volt? – sziszegte, miközben tekintetét hol rám, hol az útra kapta el. – Élvezted, ahogy a fejét a puncidba fúrta? Hogy a farka az arcodba lógott? – kérdezte ridegen
– Te meg miről beszélsz?
– Válaszolj! – ordította el magát
– Ez egy chippamdele show, Robert! – emeltem fel én is hangom. – Ez csak egy erotikától túlfűtött tánc.
– A lószart!
– Befejeznéd? Ez már beteges! Azt mondtad megbízol bennem Robert! Erre, idevágtatsz, és mint, egy ősember leütsz egy férfit, és elrángatsz a barlangodba! Ez a normális viselkedés szerinted? A legénybúcsún mégis mit fogsz csinálni? Kártyázol, és a tőzsdehíreket olvasgatod majd a puncivadász barátaiddal?
– Ez gyenge kifogás kisasszony! Én egy nőhöz sem nyúltam hozzá, mióta együtt vagyunk. – morogta
– Ó, valóban? És, Veronika?
– Hogy jön most ide Veronika? – kérdezte pár oktávval feljebbi hangon
– Erre tőled várom a választ Robert. Hogy jön ide Veronika? Mégis ki ez a nő? Miért bukkan fel folyton az életedben? Én faggatlak vele kapcsolatban? Nekem el kell fogadnom, hogy ő van, és nem tudok róla semmit. Nem tudom, milyen kapcsolatban álltok egymással, mi volt köztetek. Semmit nem tudok róla, csak, hogy komoly múltatok volt, és nagyon úgy tűnik számomra, hogy nem adtátok még fel ezt a dolgot.
– Ezt nem most fogjuk megbeszélni! – sziszegte
– Ó, persze! Ennek, most nincs itt az ideje!- vágtam rá epésen. – Nem a bizalomról van most szó? – förmedtem rá újra
– Arról van szó, hogy az a faszi, majdnem a magáévá tett, ott a színpadon! – ordította el magát. – És, te hagytad.
– Hagytam, mert tudtam, hogy semmi nem fog történni!
– Még élvezted is, igaz? Élvezted, ahogy fogdosott. Fel is izgultál? – kérdezte őrült módon, és, kezével erőszakosan a combom feszítette szét, hogy a ruhám alá nyúlhasson.
– Te megvesztél? – csaptam erősen a kezére. – Mi a francot képzelsz magadról?
– Az enyém vagy, a kúrva életbe is! – taposott a fékbe, én pedig kaptam az alkalmon, és kiszálltam a kocsiból.
– Nem mehetsz el! – kiáltott utánam, és ő is kiszállt a kocsiból
– Ó, dehogyisnem!
– Azt hittem tudod mit vállaltál. Tisztáztuk Kamilla! Ha velem vagy, senki mással nem vagy! Az enyém vagy, mindenféle módon! – trappolt utánam
– A tiéd a szerelmem Robert! De, a gondolataimtól nem foszthatsz meg. A lényemet nem veheted el, nem irányíthatod! – ordítottam a képébe, és megnyomtam a lift gombját. Bele sem gondoltam, hogy az amúgy húsz-huszonöt perces utat, nem egész tíz perc alatt megtettük. Így még félelmetesebbnek hatott az a sebesség, amit Robert diktált az Infinitivel.
– Nem is szándékozom, csupán emlékeztetni akarlak rá, hogy nem egy hétköznapi ember jegyese vagy. Két hét múlva összeházasodunk Kamilla!
– Ó, igen! El is felejtettem, hogy Mr. Pattinson alávetettje vagyok! – feleltem epésen, majd a hálóba trappoltam. A hálóingemért nyúltam, és a köntösömért.
– A fotósokra gondolok, az újságírókra, akik alig várják, hogy… te meg mit csinálsz?- kérdezte döbbent hangnemben
– Kihasználom ezt a két hetet, és őrzöm még egy kicsit a szabad akaratom. – válaszoltam dacosan
– A másik szobában akarsz aludni? – nyelt nagyot
– Ó, elfelejtettem megkérdezni… Pattinson bácsi, ugye megengedi, hogy a másik szobában aludjak? – váltottam gúnyos, kislány hangnemre.
– Nem, ami azt illeti, nem engedem!
– Leszarom. – mormoltam, és elmentem mellette
– Bébi…
– Hagyj békén! – vakkantottam hátam mögé. – És figyelmeztetlek, nagyon sokat ittam!

Becsaptam hátam mögött a vendégszoba ajtaját, és zokogásba törtem ki. Annyira haragudtam rá, hogy legszívesebben törtem-zúztam volna.
Az ágyra vetődtem, és a párnába fúrtam arcom, úgy bőgtem. Sokáig. Aztán, amint sikerült kiadnom magamból dühöm nagy részét , felhívtam Melaniet. Hamar felvette, az volt az érzésem, a telefon mellett ült, és a hívásomra várt.

– Kérlek, mondd, hogy jól vagy, és nem bántott, az az ősbunkó! – hadarta dühösen Mel a telefonba. Jól esett az aggódása , mosolyt csalt az arcomra.
– Nem, dehogy. Sosem bántana. – válaszoltam
– Nos, szerencséje, mert már azon gondolkodtam, hogy kapok el a tökeit holnap, és morzsolom szét őket.
– Annyira sajnálom Mel. Tönkre tettem ezt a remek estét. – remegett meg hangom, mert a sírás újra kezdett feltörni belőlem
– Nem, nem a te hibád. Az idióta, féltékeny, irányítás mániás pasid tehet az egészről. Holnap, úgy beolvasok neki, hogy megemlegeti! Csak kerüljön a kezeim közé! – morogta dühösen
– Ne aggódj, tőlem is kapott egyet s mást. Szóval, a srác… hogy van? – érdeklődtem finomkodó hangon
– Képzelheted, eltört az orra, és avval fenyegetőzik, hogy feljelenti Robertet. A központi kórházban fekszik.
– Azt hiszem illene bemennem hozzá.
– Az őrült pasidnak kellene bemennie. - mormolta Mel, továbbra is dühösen
– Mel, elhoznád holnap a cuccomat, az esküvőre?
– Persze.
– És, kérlek, kérj bocsánatot Racheltől is.
– Ő, nem haragszik. Emiatt ne aggódj. – felelt meleg hangon
– Megyek lefekszem. – mormoltam kimerülten

Kötelességemnek éreztem bocsánatot kérni. Melanie sokat dolgozott azért, hogy ez az este szuper legyen. Ő, és Rachel tökéletes lezárást érdemeltek volna. És, a két srác… csak a munkájukat végezték… szórakoztatták a közönséget.
Visszahelyeztem a kagylót az éjjeli asztalra, és elnyúltam az ágyon. Könnyen jött az álom, de nem tartott sokáig. Mozgolódást éreztem, és pár másodperc múlva kezek öleltek át.

– Menj el. – mormoltam álmosan
– Nem. Nem tudok nélküled aludni. – súgta Robert
– Nem érdekel. – fordultam el jobb oldalamra
– A menyasszonyom volt. Veronika. – folytatta, úgy, mintha kérdeztem volna. Meg kellett fordulnom a hír hallatán. Őszintén szólva, csak egy kérdés jutott eszembe, amint kimondta a menyasszony szót… volt olyan nő, akit szeretett rajtam kívül? Kis féltékenységet is felfedeztem ott legbelül. Azt hiszem, így már minden világos.
– Szóval, nem csak egy név a sok közül. – mormoltam nyugodt hangon
– Azt akartam, hogy az legyen. – bólintott kissé, és láttam, amint elmerül az emlékeibe
– Szóval, még mindig szereted őt. – állapítottam meg halkan, és kezdtem úgy érezni, mintha gyomorszájon vágtak volna. Akaratlanul is a jegygyűrűt mozgattam ujjammal.
– Az egyetlen nő, akit szeretek, az te vagy Kamilla. – kúszott oda hozzám, és ráfeküdt a feje alá gyűrt párnára. Arca pár centire volt csupán az enyémtől. Szemeimbe nézett. Komoly volt. De, nem olyan komoly, mint egy üzleti tárgyaláson. Ez valahogy, olyan mély volt. Érzelmekkel átitatott mélység, és komolyság.
– Miért hazudtál nekem ? Annyiszor rákérdeztem. – vontam össze szemöldököm
– Mert sokáig képtelen voltam lezárni magamban őt.
– Mi történt?
– Ott hagyott az oltárnál. Azt mondta, megijedt a Pattinson névvel járó felelősségtől. És...inkább meglépett. Egy másik faszival.
– Sajnálom. – válaszoltam, és próbáltam elképzelni , milyen borzasztó lehetett neki akkor.
– Én nem. – mosolyodott el aprón. – Most már nem.
– Vajon akkor is találkoztunk volna, ha, összeházasodtok? - tettem fel elmélkedve a kérdést
– Még belegondolni is rossz lenne...hogy akkor a repülőgépen ne találkozzunk. Életem legfantasztikusabb pillanati közé tartozott, mikor megláttalak. Gyönyörű voltál, és pimasz. – jegyezte meg epésen
– Köszönöm. – bólintottam elismerően, mire elnevette magát
– Bébi. – nézett rám újra komoly arckifejezéssel.
– Hm?
– Sajnálom, hogy ennyire elvesztettem az önuralmam.
– Az nem kifejezés! Holnap az első dolgod az lesz, hogy felkeresed a fickót, Melaniet, és Rachelt, és mindenkitől bocsánatot kérsz! – adtam ki az utasítást
– Nem lehet. – rázta meg fejét. – Az első dolgom az lesz, hogy szeretkezzem a menyasszonyommal. – búgta, és felém közeledve lassan megcsókolt
– Nem mondtam, hogy megbocsátok! – húzódtam el tőle
– Kérlek. Olyan szörnyű egyedül feküdni abban a hatalmas ágyban. Nélküled, képtelen vagyok aludni.
– Szerencséd, hogy túl fáradt vagyok, az ellenkezéshez. - motyogtam
– Maradhatok ? – mosolygott rám
– Csak, ha addig simogatsz, míg el nem alszom.
– Gyere ide. – tárta ki jobb karját, én pedig mellkasára feküdtem. Finom volt, meleg, és biztonságos. Robert ujjai cirógatni kezdtek, amitől azonnal libabőrössé váltam. – Itt szereted, igaz? – kérdezte, miközben derekam kényeztette.
– Szeretem, hogy mindent tudsz rólam. – mormoltam, és lehunytam szemeim

– Szeretem, hogy mindent tudok rólad. Szeretem a gondolatát annak, hogy hamarosan a feleségemként ölelhetlek át.  

2016. május 14., szombat

90. fejezet

Sziasztok!
Itt a friss rész. Nagyon nehezen jött össze sajnos, emiatt késtem vele ennyit.

XoXo

Vörös rúzzsal húztam ki ajkaim. Összepréselve kentem szét a krémet rajtuk, majd ujjperceimmel finomítottam a vonalakon. Amint letettem a rúzst a fésülködő asztalra, amit Roberttől kaptam pár napja, a figyelmem apa, és Rachel meghívójára terelődött. Felnyitottam a selyem tapintású lapot, majd a sorokon futtattam végig tekintetem. Furcsa érzések kavarogtak bennem, mikor megkaptuk a meghívót. A sok baromság, ami mostanában történt velünk, valahogy elfeledtette velünk, micsoda szuper dologra is készülünk. Apu holnap megnősül. Emlékszem milyen kiborítónak találtam pusztán a gondolatát is annak, hogy apu, egy másik nővel van együtt. Nehezen akartam elfogadni Rachelt, mégis természeténél fogva nehéz haragudnom rá. Az igazság az, hogy még meg is kedveltem.


  • Szóval, mit gondolsz? Dögös vörös, vagy elegáns fekete? – hallottam meg vékony hangját Melanienak, aki a hátam mögül próbált a tükörben érvényesülni.
  • Még mindig ezen kattogsz? – néztem hátra lepődötten. – Mire ment el az egész napod, ha nem arra hogy kiválaszd a ruhát a lánybúcsúra?
  • Nos elég sok mindent kellett leegyeztetnem még a nagy nap előtt. Beszéltem a beszállítókkal, a pincérekkel, meg kellett néznem az esküvői ruhát, a helyszínt, a dizájnt. – hadarta. – És, még így is aggódom amiatt, hogy kihagytam valamit.
  • Koszorús lányok? – kérdeztem összevont szemöldökkel
  • Ó, te jó ég! – kapott fejéhez azonnal, amitől a ruhák a földre hulltak. – Elfelejtettem elmenni a ruhákért! Most mi lesz? Ilyenkor már biztosan nincsenek ott. – folytatta kétségbe esve
  • Ne aggódj, elhoztam őket. – kuncogtam. – A csokrokkal, és a cipőkkel egyetemben.
  • Akkor, meg miért paráztatsz feleslegesen? – förmedt rám, majd dobbantott egyet a jobb lábával. – Tessék, most mehetek idegesen a lánybúcsúra. – mormolt az orra alatt, majd a ruhákat kezdte össze szedni. A gardróbba sétáltam, és kivettem egy türkizkék ruhát, amit pár napja vásároltam.
  • Azért remélem ez majd felvidít. – nyújtottam oda a vállfán lógó alkalmi ruhát
  • Úr isten! Ez gyönyörű!- tátogta ,visszafojtott hangon – Ez az enyém?
  • Igen. – kuncogtam. – Vedd már fel! – sürgettem
  • Újjj, de cuki vagy! – toporzékolt vinnyogva, és a nyakamba ugrott
  • Te vagy cuki., hogy így állod a sarat. – válaszoltam, és szorosan megöleltem. Halk kopogást hallottam, majd Robert hangját.
  • Bejöhetek? – dugta be fejét az ajtón
  • Persze, addig én, megyek, és felöltözöm a vendégszobában.  - válaszolta izgatottan, széles vigyorral keretezve arcát
  • Siess, tíz perc múlva indulnunk kell!- szóltam Mel után
  • Oké!. -felelt sietősen, és már ott sem volt.
  • Mi a helyzet? – néztem Robertre kérdőn
  • Szóval, lánybúcsú, mi?  - szűrte meg a szavakat fogai közt. Zsebre dugta kezét, majd megrázta fejét.- Nem tetszik ez nekem.
  • Miért nem? – vigyorogtam rá
  • Hova is mentek?- nézett rám kérdőn
  • Úgy tudom, hogy kezdésnek beülünk a Roseba, aztán a Chanellebe megyünk.
  • Azzz...az nem sztriptíz bár? – ráncolta homlokát
  • Ühmm, de. – feleltem nevetve
  • Arra gondoltam, khm, hogy talán elkísérhetnélek benneteket. Tudod, csak, ha esetleg segítségre volna szükségetek. – rántotta meg vállait, miközben próbált úgy tenni, mintha nem érdekelné a dolog.  Oda sétáltam, és megfogtam nyakkendőjét.
  • Ugye bízol bennem Robert? – néztem rá bizakodó tekintettel
  • Hogyne! – vágta rá hirtelen, és átkarolta derekam. – Csak tudod, ha iszol... más vagy. Nem, az a kis szende szűz, akinek most markolászom a fenekét. – búgta
  • Talán amiatt aggódsz, hogy bántalmazni fogok valakit? – kuncogtam el magam.
  • Nem.. nem erre gondoltam.
  • Pedig mindig azt mondod, ha iszom erőszakossá válok.
  • Ó, bárcsak arról lenne szó! – lehelte fülembe, és megnyalta fülcimpám. – Mi lenne, ha inkább velem készülnél fel a holnapi esküvőre?
  • Tényleg felizgatott állapotba akarod, hogy elmenjek itthonról? – válaszoltam hozzá dörgölőzve
  • Mi? Dehogy! – tolt el magától – A legkevésbé sem akarom, hogy csöpögő puncival menj el itthonról. Még valami idióta fasz rád ugrik. – sziszegte. – Akkor, már inkább... – morogta, és szoknyám alá nyúlt. – Lezavarjuk, akkor, kizárhatjuk annak az es...
  • Te meg miről beszélsz?- csaptam rá kezére, mire kihúzta szoknyám alól – A te érdekedben mondom Robert Pattinson, hogy hajlandó vagyok úgy tenni, mintha ez a párbeszéd meg sem történt volna! – folytattam kissé dühösen
  • Igen....igazad van. – köszörülte meg torkát
  • És, most elindulok, mielőtt elkésnénk! – folytattam ridegen, de, amint elléptem mellőle, után nyúlt, és magához rántott
  • Ha hazaértél... kegyetlenül megbaszlak, ezért a pimasz viselkedésért. – búgta fülembe, majd újra megnyalta fülcimpám hegyét
  • Már alig várom, Mr. Pattinson. – sóhajtottam fel, az ölemet elborító bizsergéstől.- Addig is tartsa féken az indulatait, Mr. Pattinson.


Melanien fantasztikusan állt a türkiz ruha. Egy dobozt szorongatott a kezében, amit aztán átadott Peternek.
  • Indulhatunk, hölgyek? – mosolygott sármosan  ránk Peter  
  • Oh, oda nézz! Mindjárt elolvadok. – kuncogta el magát Melanie
  • Igen, indulhatunk.- nevettem  el magam, Melanie reakcióján
A Roseba érve, már teljes izgalomban voltunk. Fülledt levegő csapta meg arcunkat. Kezdett meleg lenni a májusi éjszaka. Élveztem, hogy bőröm érinti a meleg levegő.  Rachel, és a barátnői koktélokkal fogadtak minket. Töménytelen számban érkeztek a piák az asztalunkhoz. Koktélok, rövidek, pezsgő. Komolyan elgondolkodtam azon, mennyi lesz a számlánk. Bár, egy milliárdos menyasszonya vagyok, talán nem kellene ezen aggodalmaskodnom.   Miután összeismerkedtünk Rachel barátnőivel, gördülékenyen ment a beszélgetés.  Andrea, és Kate nagyjából hasonló korúak lehettek, mint Rachel, de Barbie, Rachel kolléganője, már jócskán az ötvenes éveit taposta. Kissé feszengett, ez látszott rajta.
  • Te, Mel. Mi van a dobozban? – kérdezte meg Andrea
  • Ó, igen! – felelt izgatottan. – Eljött az idő, hogy felnyissam a dobozt. Először is, szeretném, ha ezt mind felvennétek! Pólót nem akartam készíttetni, mert hát, akkor, minek a szexis ruci? – vigyorgott, és fel push up-ta a cickóit. Pénisz alakú kitűzőt dobott mindannyiunk elé, amire a lánybúcsú szó volt feliratozva.
  • Ez, egy pénisz? – kérdezte elhűlve  Barbie, s, amint kimondta az utolsó szót, az arca ugyanolyan színűvé vált, mint mély vörösre festett haja
  • Fasz, Barbie! Ez az este, nem a pironkodásról szól. – vigyorgott Mel . – Tedd csak fel, jól fog állni!
  • Nekem tetszik! – szólt közbe kuncogva Rachel , miközben ruhájára tűzte a fasz alakú kitűzőt
  • Akkor, most jöhet a játék. – szólt közbe az izgatott nyüzsgésbe Mel, amitől mindannyian elcsendesedtünk. Mel, kártyákat  húzott elő a dobozból, és megköszörülte a torkát. – Arra kérek mindenkit, hogy húzzon két kártyát. Férj ismereti teszt. Anyu, mindenki feltesz neked egy kérdést, és, ha sikeresen válaszolsz, tovább mehetünk a következő kérdésre, majd körre. Viszont, minden egyes elrontott válasz, egy kortyot jelent valamilyen szeszes italból. Választhatsz is. – mutatott az asztalunkat beterítő italokra.
  • Ezt nekem végig kell hallgatnom? Mégis csak az apámról van szó… –  nyafogtam, vigyort erőltetve arcomra
  • Ne aggódj, semmi olyasmire nem kérdezünk rá. – legyintett Melanie
  • És, honnan tudod, mi a helyes válasz? – kérdezett közbe Rachel
  • Megbeszéltem a kérdéseket Daniellel. – vonta meg vállát egyszerűen Mel
A kérdések mókásak voltak. Olyanok, hogy melyik lábujja a leghosszabb, vagy, hogy mi volt a jele az oviban. Rachel elég sok kérdésre nem tudta a választ, így már elég spicces colt, mire végig értünk a tíz kérdésen.  Ami azt illeti mindannyian kezdtük igen csak jól érezni magunkat.
  • Oké, oké, akkor evvel meg vagyunk. A következő feladatod anyu. – tolt Rachel elé egy cipős dobozt. – Most bekötjük a szemed neked pedig ki kell találnod, milyen tárgyat adunk a kezedbe.
  • Már alig várom! – kuncogta el magát Rach. Bekötöttem a szemét és, felnyitottam a dobozt.
  • Oké anyu, ez lesz a legkönnyebb! – vigyorgott Mel, miközben a kamerát Kate kezébe adta. – Figyelj, adom!
  • Ó, te jó ég! – sikkantott fel Barbie, amint meglátta az első tárgyat. – Ez… ez egy. Ó te jó ég. – kapott szívéhez
  • Barbie, ha elmered árulni, a kezedhez szikszalagozóm. – válaszolt Mel szigorúan
  • Mi az, csak nem egy kígyó?kérdezte gyanakodva Rachel, még mielőtt a kezébe adtuk volna a tárgyat. –  Ofidiofóbiám van.
  • Valami olyasmi. – nevettük el magunkat, és Mel a kezébe adta. Rachel tapogatta, simogatta, mi meg kameráztunk, és nevettünk.
  • Ó, te jó ég! – sikoltotta el magát nevetve. – Ez egy vibrátor.
  • Ügyes! Hiába, tizenkét évig egyedüllét. – kuncogta Mel
  • Jézusom! – sütötte le szemeit Barbie Mel válaszát hallva
  • Jaj, ne már! Ne mondd Barbie, hogy te sosem masztiztál. – bökte oldalba Kate
  • Masz. masz, mi? – kérdezte lepődötten Barbie. Az első gondolatom Robert volt. Ha én szende szűz vagyok számára, mégis, mit mondana Barbiera? Kuncognom kellett amint elképzeltem Robert viselkedését.
  • Oké, menjünk tovább. – mormolta Mel, majd a kezébe adta a következő tárgyat
  • Hm, milyen puha. – mormolta Rach. – Ó, ez könnyű. Bilincs.
  • Ügyes.
  • Megtarthatod. Holnap, a nászéjszakán, biztos tudjátok majd használni  
  • És, az utolsó. – mormolta kíváncsian Mel, majd kiemelt a dobozból egy ostort. – Kamillának, ez könnyű lenne. – nevette el magát.
  • Fogd be! – löktem meg a vállát
  • Oké, ez valami bőr. Jaj, ez tudom mi! Ez olyan, fenyítő, ühm… ostor!
  • Igen! Gratulálok, mindent eltaláltál.
  • Ezt oda adom Barbienak, talán hasznát veszi. – nézett Rachel kajánul Barbiera, aki úgy felfújta magát, mint egy béka
  • Mégis, mihez kezdjek én evvel? Nincs nekem lovam. – rántotta  meg vállát, majd felhajtotta pohara tartalmát
  • Menjünk tovább. Ez az utolsó próbatételed anyu. Fogd! – nyomott Rachel kezébe egy filctollat Mel
  • Rajzolásban nem vagyok jó. – rázta meg fejét Rach
  • Öt férfi számát kell elkérned. – vigyorgott ördögien Mel
  • Az menni fog. – bólintott határozottan, miközben összecsapta kezét. – Add a papírt. – motyogta, és ivott egy kortyot a pezsgőjéből
  • Attól tartok nincs papír. – válaszoltam Mel helyett
  • Megcsinálod rIbi! –  bíztatta Andrea, akit szinte már csak a szék tartott meg
Rachel vadászni indult, én pedig Mel telefonjával nyomon követtem az eseményeket. Nem tartott sokáig megszereznie az öt számot. Az egyik mellé kapott egy nevet, egy címet, ha esetleg, nem jönne össze az esküvő.
Rachel minden feladatot leleményesen végig csinált. Laza volt, szabad szájú, király nő! Kezdtem megérteni, apu miért van annyira oda érte.
  • Anyu, gratulálok, kiálltad a próbákat! Most már férjhez mehetsz.- ölelte meg szorosan Mel Rachelt. Mel, egy hatalmas rózsaszín pénisszel díszített koronát tett  Rach fejére, aminek a hátuljára, egy darab függöny volt felvarrva.
  • Ühm, igen, most már hozzá mehetsz apukámhoz. – szóltam én is közbe kislányosan
  • Jaj, gyertek ide csajok! – kapta el Rach hevesen nyakam, és magához szorított. – Holnap férjhez megyek! – folytatta érzelgősen
  • Igen, és te leszel a legcsodásabb menyasszony! - sikította Kate
  • Mi meg a dögös koszorúslányok! – változtatta el dögösre hangját Barbie, és erős bögyörészésbe kezdett. Elhűlve néztem Barbiet, és azon tűnődtem, vajon mi változhatott meg 20 perc alatt, amitől így ellazult.
Miután felhajtottuk az összes italt, amit az asztalunkon találtunk, vissza ültünk a limóba, és mentünk az est fény pontja felé.  Melanie az egész utat rögzítette. A lányok már teljesen bevadultak. A tetőn lógtak ki, miközben azt ordították, hogy Rachel férjhez megy.  
  • Gyere, még te is kiférsz! – fogta meg kezem Rach
  • Rachel férjhez megy! – sikoltoztam én is a többiekkel
Visítottunk, mint, akiknek teljesen elment az esze. És, valóban úgy éreztem. Fantasztikus volt, ahogy az alkohol teljesen elzsibbasztotta az agyam. Éreztem, ahogy a vérem, egy őrült buli után forr.
  • Ne, szívj bele anyukám! – nyomta elém az égő cigarettát Barbie.
  • Mi ez, ganja? – kérdeztem elhűlve
  • Az hát, na minek gondoltad? – bólintott, és tovább unszolt
  • Pillanat. – böktem rá, majd leléptem az ülésről, és Mel mellé ültem. – Te tudsz róla, hogy Barbie épp egy jointot szív?
  • Persze, én adtam neki. – bólintott, mintha az a legtermészetesebb dolog lenne a világon
  • De, ez drog Mel! – pirítottam rá
  • Ez csak fű! Ne gyulladj már be! Muszáj volt ellazítanom kicsit.
  • Én csak… Gyertek már be! Magatokra vonjátok a figyelmet! – morogtam, miközben a lányok lábaiba csimpaszkodva húzni kezdtem őket. Pár perccel később, egy rendőr autó szirénája szólalt meg,mire az autó félre húzódott, és leállt.
  • A picsába! – sziszegte Mel
  • Mondtam, hogy baj lesz! – estem kétségbe, és Barbie mellé léptem, hogy kivegyem kezéből a füves cigit
  • Ne, ne. Hagyjál már! – csapkodott a levegőbe, miközben erősen szívta a cigit.
  • Add ide! – harcoltam hevesen a cigarettáért
  • Inkább szippants te is. – nevetett kábultan, és a számba nyomta a cigarettát
  • Jó estét hölgyeim! – állt meg előttünk a rendőr
  • Jó estét biztos úr! – vigyorodtam el
  • Jól látom, az egy füves cigi? – bökött Barbie kezében égő cigire
  • Mi, ez?  Dehogy. – legyintettem  
  • Húzódjanak vissza az autóba.  
Lüktetett a gyomrom. Izzadni kezdtem. Egyszeriben úgy éreztem, én vagyok az egyedüli épelméjű az autóban. Vigyázzban ülve próbáltam elhessegetni mindenféle gyanút magamról.  Nem drogoztam. Még csak bele sem szívtam. Egyszerűen csak jól éreztem magam, ez tán nem bűn? Nem akarok börtönbe kerülni. Az ajtó kinyílt, és, egy izomagyú rendőr szállt be a limóba. Nem kellett túlzottan lehajolnia, Melnek valahogy sikerült olyan limót választania, ami ultra magas.
  • Szóval, hölgyek… jól érzem, hogy önök marihuánát fogyasztottak? kérdezte szigorú hangon
  • Nem biztos úr. Mi csak ittunk egy keveset.magyarázkodtam, miközben a többiek kuncogtak. A rendőr odalépett hozzám, egészen közel hajolt, az arcom elé, és egyenesen a szemeimbe nézett.
  • Akkor miért érzem magán, ezt a túlfűtöttséget?morogta fülbemászóan, és esküdni mernék rá, hogy mosolyra húzódott a szája széle. Nem várta meg, hogy válaszoljak, tovább állt, Rachelhez lépett. Ez egy… fasz?nézett elhűlve a rendőr
  • Igen, ő a menyasszony.bökött oda Melanie.Lánybúcsún vagyunk.kacsintott
  • Értem.egyenesedett fel a rendőr, és a vállára akasztott rádióhoz nyúlt.Így mindjárt más a helyzet.
  • Most meg mit csinál?kérdeztem idegesen, és nagyot nyeltem
  • Erősítést hívok.bólintott, majd elfordult, és a rádiójába motyogott valamit
  • Lesittelnek! Ezt akartad?sziszegtem dühösen Melanienak, aki csak annyit mondott…
  • Majd elintézem.
A következő pillanatban hangos zene szólalt meg, és mindenféle fény villódzott a limuzinban. A két rendőr fazon jelent meg, a lányok pedig őrült sikításba kezdtek. A két férfi táncolni kezdett, és végre leesett mi is folyik itt. Hátra vetettem a fejem a megkönnyebbüléstől, és én is kiengedtem a gőzt. Sikoltoztunk, és élveztük, ahogy a férfiak izmos testükkel nekünk nyomulnak. Öl táncoltak, simogattak minket. Olyan szexualitást sugároztak magukból, hogy azt hiszem, mindannyiunk részéről mondhatom azt, hogy nehéz volt ellenállnunk. Az egyik levette az ingát, és Rach tarkója mögé tette, majd közel rántotta hullámzó ágyékához, Rach pedig sikítva próbálta túlélni a dolgot. Aztán a következő pillanatban megragadta a kezét, és kihúzta a kocsiból. A másik pasi is így tett Kate-vel. Barbie, Andrea, Mel, és én pedig követtük őket. Amint kiszálltam vettem csak észre, hogy Chanelle bejárata előtt állok.

  • Gyere már! – ragadta meg kezem Mel, és behúzott a női sikolyoktól hangos épületbe