2016. február 15., hétfő

84. fejezet

Sziasztok!

Itt a friss fejezet!!!

Györgyi, és Jade , bocsássatok meg, hogy itt válaszolok, kissé el voltam csúszva a dolgaimmal, emiatt nem tudtam válaszolni a kommentetekhez.

Jade, igen, több időt töltöttek együtt Veronika, és Robert. Erről tervezek még majd részt írni ;) Örülök, hogy vártál, és, hogy várod, ezt a fejezetet is. REmélem tetszeni fog !

Györgyi, neked pedig itt van a válasz. Két szemszöget is olvashatsz ;) Azt remélem, hogy a következő fejezetet sikerül úgy megírnom, hogy Kamilla, és Rob találkozzanak egymással, ha csak egy pillantásra is :D Na evvel sokat árultam el, igaz ? ;)

Nem is húzom tovább az időt, D, remélem neked is tetszik majd a friss feji !
:*
XoXo



Egy dal zsongott a fülembe folyton. Egy dal, ami az új napról, az új életről szól. Ennek a napnak már az új életemről kellene szólnia. A normálissá vált, jó életről. Az életről, aminek a legfontosabb eleme az a nő, akit épp megpróbál megölni Huppert. Nicolással együtt indultunk az egyetemre. A legjobb barátom volt, az egyetlen, akiben bízhattam. De, annak már több éve. Azóta sok minden megváltozott.

Kamillát nem engedem... őt nem hagyom, hogy elvegye tőlem. Lezárjuk az évek óta húzódó rivalizálást, amit ő kezdett el, miután lediplomáztunk.

Pattanásig feszült bennem minden idegszál. Ahogy Chang az elmúlt nap videó felvételeit vizsgálta, és pörgette vissza egy-egy percre, vagy másodpercre. Minden alkalommal, amikor megállította a felvételt, összeugrott a gyomrom, és újra lüktetni kezdett, amint elindította.. Egy információmorzsa is elegendő lett volna. Egy arc, egy rendszám...bármi. Órák óta nézzük vissza a felvételeket, de semmi.

-          Nyugodtan menjen haza Mr. Pattinson, amint megtudok valamit, hívom- fordult felém Chang
-          Nem. - ráztam meg fejem határozottan
-          Már jó ideje nem pihent uram. - szólt lágy hangon Oskar, aki pár perce ért vissza a kórházból
-          Most nincs itt a pihenés ideje Oskar. Kamillát elrabolták. - morogtam
-          De, annak sincs értelme, hogy itt őrlődik. Pihenjen. Frissebb elmével és testtel, többre megyünk. - bólintott Oskar. Igaza volt, mégis elpocsékolt időnek éreztem volna a pihenést.
-          Bemegyek a kórházba. - határoztam el magam, és a kezemben tartott  kávéspoharat a kukába hajítottam. -  Chang, mennyi van vissza?
-          Úgy egy óra. Már csak a Staten Island-i autók rendszámait kell lefuttatnom. Úgy gondolom, hogy nem hagyta el a szigetet. Ott kell lennie valahol, ha csak nem cserélt kocsit. De, ha meg van az eredeti autó, onnan már vissza tudom keresni. - bólintott Chang
-          Egy óra múlva várom a hívásod. Adj űt minden fontos információt a rendőröknek, zárják le a kikötőket. Ha ott vannak, nem hagyhatják el a szigetet.- bólintottam. - Elindulok Staten Island-re. Bemegyek a kórházba. Bízom a megérzésedben. - válaszoltam, majd egyenest mentem a garázsba

Lassúnak éreztem az időt. Mintha egy filmben épp a lassított bevonulást gyakoroltam volna, miközben az az átkozott szám zakatolt a fülemben. Újra, és újra. Kurvára idegesítő volt. Beszállva a liftbe megcsörrent a mobilom. Kapkodva húztam elő a zsebemből, de, az izgalmam, azonnal eltűnt, amint mamamosolygós arcát megpillantottam. Kínomban alsóajkam  harapdáltam. Felvegyem? És, ha felveszem, mit mondok neki? Nem. Nem veszem fel. Egy mozdulattal kinyomtam a telefont, és visszadugtam a zsebembe. De újra rezegni kezdett. Majd újra, és újra, míg már elviselhetetlenné vált az a kurva telefon. Legszívesebben elhajítottam volna a picsába, de, ez az egyetlen kapocs köztem és, Chang között. Szükségem volt az információra, a reményre, hogy még ma megtalálhatom Kamillát. Kénytelen voltam felvenni a telefont.

-          Mama, nem a legjobbkor hívsz. - mormoltam bele a telefonba
-          Téged sosem hívlak jókor Robert! Hol a fenébe vagytok? Hallottál Kamilláról? És, hol van az apád? És, Seattle? Ott voltatok? Ugye, nem esett bajotok?  - tette fel sorra a dühös kérdéseit
-          New Yorkban vagyok, és igen, hallottam róla. Azon vagyok, hogy előkerítsem Kamillát, a föld alól is. A többit...majd később. Most mennem kell. Kérlek, ne hívj, fontos hívást várok. - mormoltam, majd mielőtt nekiállhatott volna elviselhetetlen sárkányba átmenni, letettem a telefont.

Bosszankodva hajítottam be a telefont az anyósülésre, és csaptam be magam mellett az Infiniti ajtaját. Nem elég, hogy teljesen ki vagyok készülve az apám halála, és Kamilla eltűnése miatt, anyám még tetézi is, ezt a kurva jó napot. Csikorgó kerekekkel kanyarodtam ki a vállalat parkolójából.

A recepción készségesek voltak, eligazítottak Peter, és Daniel szobáját illetően is. Micsoda csoda, hogy egy szobába kerültek. Legalább időt spórolok evvel is.

Liftbe szálltam, és a kettes számot nyomtam meg. Zsebre dugott kézzel vártam a lift érkezését, miközben azon kaptam magam, hogy az egész nap fülemben zsongó dallamot dúdolgatom. Mi a szar? Megráztam fejem, mintha avval kiverhetném belőle a dallamot, és, amint elhúzódott a lift, Peter, és Daniel szobájába indultam. 105--ös.

Két ágyas szoba volt. A szobában pedig öten tartózkodtak. Daniel ágyát körülvették a látogatók. Rachel, Melanie, és Liam, Peter ágyánál pedig a szülei Marta, és Zack állt. Kopogtam az ajtón, és beköszöntem.

-          Jó napot. - bólintottam, és beléptem. Az ajtóhoz közelebbi ágyon Peter feküdt, aki azonnal felült, vagyis, apja segítségével. A többiek pedig...hát finoman szólva meglepődtek azon,hogy látnak.
-          Ó, Mr. Pattinson, csak reméltem, hogy elér önhöz az üzenetem. Azt hittem, már nem.... -
-          Ez, most nem számit. A lényeg, hogy te jól légy. - ráncoltam a homlokom
-          Hogy mered idetolni a mocskos pofád? - mordult fel Daniel, és átverekedte magát Rachelen
-          Daniel fogd vissza magad! - parancsolt rá Rachel. - Feküdj vissza!
Daniel szót fogadott a barátnőjének, és visszafeküdt. Nem lepődtem meg a reakcióján. Erre számítottam, minek után tudom, hogy Daniel lenne a legboldogabb, ha az a golyó, nem a szomszéd fejébe fúródott volna, hanem az enyémbe.
-          Hallottuk mi történt Seattle-ben. - szólt közbe Melanie. - Jól látom, hogy  téged is érintett a dolog?
-          Igen. - bólintottam. - De, most ez nem fontos. - ráztam meg fejem
-          Talán ő robbantotta a bombát is. - morogta oda kelletlenül Daniel.

Annyira felbosszantott. A képébe akartam olvasni, mi történt velem Seattle-be. Azt, hogy  elvesztettem az apám, hogy majdnem megöltek. El akartam mondani neki, hogy én is a poklot jártam meg ebben a két napban, de nem tehettem. Pedig annyira, annyira a képébe dörgöltem volna. Rohadtul felcseszte  az agyam! Mégis, mit gondolt? Mégis mit hisz, hogy én örülök mindennek? Talán én béreltem fel Huppertet, hogy elrabolja Kamillát, és megölje az embereimet? Bassza meg! Éreztem, amint a forró düh elönti az ésszerű felemet, és kezdi átvenni az irányítást, az őrült felem. Túl sok mindent kellene kiadnom magamból. A maffiát, apámat, Kamillát. Azt hiszem, mostanra már kicsit sok volt.  Kész beverem a képét. Amúgy is érik már a dolog pár hónapja. Helyes lesz majd. Nem csak a fején lesz  kötés, hanem az orrán is.

-          Ne foglalkozz vele Robert. Agyrázkódása van, és,és eltűnt a lánya. Aggódik. De, tudom, hogy ez számodra is nagyon nehéz.  - lépett elém Rachel, eltakarva így Danielt.
-          Súlyos veszteség ért engem is. Két emberem halt meg, és egy súlyosan megsérült. És... Kamilla.
-          Nagyon sajnálom uram. - szólt közbe Peter, miközben bűnbánó szemeit meresztette rám.
-          Nem, nem tehetsz róla. - ráztam meg fejem, de őszintén szólva, neki is kitekertem volna a nyakát, amiért elengedte Kamillát. Sőt, Daniel is csessze meg! Ő az apja! hogy nem tudta megvédeni? Hogy a picsába nem tudta megvédeni 4 férfi, akik közül három képzett katona?
-          Huppert megőrült. - folytattam meleg hangon, leplezve érzéseimet
-          Már kiadtak egy nyilvános körözést. - szólt Melanie, szemeit pedig fátyolossá tették a könnyek. – Te. -. szorította össze ajkait. - Te mit gondolsz, Milla él még?
-          Biztos vagyok benne. - bólintottam határozottan, de cseppet sem voltam az. Ha az számomra olyan könnyű volna, én is összeszorított ajkakkal bőgnék. De, siránkozással nem megyünk semmire.
-          Na, idefigyelj, te szarházi! - mordult fel Daniel újra, és ezúttal már előttem állt egy szál lepelben. Daniel szemei vérben forogtak, remegett a dühtől. - Ha a lányomnak bármi baja is esik...én saját kezűleg öllek meg!
-          Daniel! - hajoltam hozzá közel, fagyott arccal. - Utoljára néztem el magának ezt a stílust! – sziszegtem. Összeszorított öklökkel indultam ki a szobából.
-          Peter, amint jobban vagy áthelyeztetlek a Langone Klinikára.. Mr., és Mrs. Wilde. - bólintottam, majd az ajtóban visszafordultam. - Ha...ha Kamillának bármi baja esik. - sziszegtem összeszorított fogakkal - Velem nem lesz többet gondja. Nélküle nem folytatom. - ráztam meg fejem, és még mielőtt bármi mást is összehordhattam volna eltűntem a szemük elől.

Ebben a pillanatban cseppet sem éreztem magam összeszedettnek. Talán most kezdett igazán tudatosulni bennem, hogy Kamilla nincs mellettem. Talán most érzem csak igazán azt, hogy mekkora nagy a baj. Huppert teljesen megőrült, és Kamilla a kezében van.

Amint beszálltam a kocsiba, a mobilom után kutattam, ami mintha megérezte volna, csengeni kezdett. Az ideges mozdulat, ami irányította kezeimet, csak még inkább kapkodóvá vált. A telefont az ülés mögül halásztam elő.

A szívem gyorsabban kalapált, amint megláttam Chang nevét a kijelzőn. Még a levegő is a torkomon szorult.

-          Mondd! - vetettem oda az egyszavas mondatot
-          Megtaláltam őket! - válaszolt izgatottságot sugárzó hanggal Chang

Kamilla szemszög:

Görcsre ébredtem fel. Az alhasam görcsölt, pisilnem kell. Kiszáradt a torkom. Nehéz volt még nyelnem is A gondolataim csak azon jártak merre lehet most Huppert. Pisilnem kell. Milyen abszurd, hisz azon kellene nyavalyognom, hogy meg vagyok kötözve,és hogy bármikor visszatérhet Huppert, Nekem mégsem jár most máson az agyam,minthogy nem akarok magam alá vizelni. Hogy juthatnék ki anélkül, hogy ide kellene hívnom őt?  Félek még a nevét is kimondani. Félek, hogy az előző esti molesztálás, talán ma már tettlegességig fajul.  Bár a nap már felkelt, a gyertyák továbbra is égtek a szobában. Mintha valami ijesztő szentély volnék. Megrángattam a csuklóimat szorongató kötelet, de, azok semmit nem lazultak. Kezdtem igazán kétségbeesni. Próbáltam a kezem az ágy melletti szekrényig elhúzni. Talán sikerülne a kötelet elégetnem. Talán sikerül  annyira kihúznom.

-          Látom felébredtél. - hallottam meg a semmiből Nicolas hangját, mire összerezzentem. Megijesztett a közelsége, és az is, hogy nem vettem észre, hogy itt van. Megborotválkozott, és megfürdött. Jó illata volt, olyan, mint régen. Mosolygott, és mellém térdelt. - El sem hiszed, milyen boldog vagyok, hogy végre melletted ébredhettem reggel. Csodálatos volt az éjszaka. Isteni volt érezni, és csókolni a bőröd. Nem vagy éhes? Hozok pirítóst és, kávét, ha szeretnéd. -  mosolygott továbbra is, mire kissé biccentettem
-          Pisilnem kell. - válaszoltam halkan.
-          Kikötözlek, ha megígéred, hogy jó kislány leszel.

Bólintottam. Nicolas felállt, és a köteleimmel babrált. Égett a bőr, ahogy a kötözés során a bőrömhöz súrlódott, de alig vártam, hogy végre megszabaduljak tőle.

-          A szabályok. - nézett rám határozott tekintettel. Emlékszem, mikor láttam először ilyennek. Amikor kijelentette az ebédmegbeszélésen, hogy továbbra velem akar dolgozni. Tetszett akkor ez a pillantás. Minden nőnek tetszene ez a pillantás. Határozatott, és mindeközben szexi is. Ki hitte volna, hogy e mögött a szexi tekintet mögött ott rejlik egy őrült, skizofrén férfi? - Ha jó kislány leszel, pisi után elmehetsz letusolni. Ha ma nem lesz panasz rád, még a köteleiden is enyhitek. - mosolygott rám
-          Jó leszek. - bólintottam

Nicolas kinyitotta az ajtót, és előre engedett. Kapkodtam a fejem, hogy minél több mindent megfigyelhessek a lakásban.  Egy parkettázott folyosón kísért végig, ami érintette a konyhát és a nappalit. Belém szorult a levegő, amint megláttam a nappali falát. Poszterként függött ezernyi fotóm a falon. A családommal, a munkatársaimmal, Roberttel, Melanieval. Megfigyelt. Mindvégig megfigyelt engem.

-          Ha jól emlékszem pisilned kell. - lökött rajtam egyet, amint lelassítottam

Újra felvettem a tempót. A görcs az alhasamból azonnal felengedett, amint sikerült ürítenem. Miután végeztem, megnyitottam a csapot. Kibújtam az otthoni ruhámból, és megnéztem a víz hőfokát.

-          Hoztam törölközőt, és tiszta ruhát. - hallottam meg Nicolas hangját. Takarni igyekeztem magam, de odajött hozzám, és elvette a ruháim. - Olyan gyönyörű vagy Kamilla, ne takargasd magad.
-          Kérlek, kérlek fordulj el. - remegett meg hangom
-          Ne légy előttem szégyenlős szerelmem. Hisz, végre egymáséi lehetünk, örökre. Már összepakoltam mindent, amire szükséged lesz  Svájcban.
-          Svájcban? - kérdeztem vékony hangon
-          Hát persze, te kis buta. - simított végig arcomon mosolyogva. - Megbeszéltük tegnap, nem emlékszel? Este indul a gépünk.- bólintott, és megcsókolt. Elmegyünk? Elhagyjuk az államokat? Hogy találnak majd így meg? - Tíz perced van. - folytatta, és kiment

A zuhany alá léptem. Bőgni kezdtem. A csempének dőltem, és visszafojtott sikolyaimat próbáltam a csobogó vízzel elfedni.

Azt hiszem Nicolas tovább hagyott fürdeni, mint tíz perc.  Elfogytak a könnyeim, mire végeztem a mosakodással. A törölközőt, amit odakészített magam köré csavartam, de a hajamból csordogált a víz. Ruhát viszont nem találtam, ami megijesztett. Átkutattam a fürdőt, de ruha helyett mást találtam. Az ablakban, a függöny mögött, egy tapétavágó hevert. Lekaptam onnan, és gyors mozdulattal, a törülközőbe csavartam. Alig végeztem, mire Nicolas belépett.

-          Kész a reggeli.
-          Megyek. - válaszoltam,miközben torkom köszörültem meg
-          Minden oké?
-          Igen. - bólintottam. - Csak,  nem találtam a ruhákat.
-          Kint hagytam a szobádban. Ott kényelmesebben át tudsz öltözni.

Az irányt egyből a szobám felé vettem, de Nicolas elkapta a karom. Még a szőr is felállt a karomon,amint megérintett.

-          Gyere, előbb reggelizz. - intett fejével a konyha felé
-          Azt hittem átöltözhetek. - remegett meg hangom
-          Meggondoltam magam. Sokkal étványfokozóbb ez a látvány. És, ki tudja, talán, még a végén lekerül ez a törülköző is.– mosolygott rám, és a konyha felé kezdett húzni. Annak nem biztos, hogy jó vége lenne, ha ez a törülköző szét bomlana. Ha megtalálja a szikét, biztos, hogy visszakötőz az ágyhoz. Műanyag tányér, és műanyag evőeszközökkel volt megterítve az asztal. Valóban volt pirítós, kávé, és még sok más finomság. Megkoldult a gyomrom, amint a felvágottakra pillantottam, és nagyot nyeltem, a kávé illatára is.
-          Egyél. – bólintott mosolyogva Nicolas, és kihúzta a székemet, majd ő is helyet foglalat velem szemben. Kezembe vettem a műanyag kést. Azon kezdtem el töprengni, vajon mennyi mindent lehet tenni egy műanyag késsel.
-          Nehogy kárt okozz magadban. – vigyorodott el, és beleharapott a vajas-lekváros pirítósába