2015. július 30., csütörtök

69. fejezet

Sziasztok!
Ezer bocss, a késés miatt , sajnos nem tudtam gép elé ülni tegnap.
De, most itt van, szóval olvassátok,és reagáljatok :D
XoXo


Megébredtem. A szemeim úgy pattantak ki az éjjel közepén, mintha napokat aludtam volna. Kipihentnek éreztem magam, pedig alig aludtam 3 óránál többet. Járt az agyam. Reggel az első dolgom az lesz, hogy bemegyek, újdonsült barátomhoz, Wasilijhez. Látnom kell, beszélnem kell vele. Felültem az ágy szélére, és combjaimra könyököltem. Tenyereimbe temettem arcom, mintha a láthatatlan levegő, felérne egy könnyű hűsítő arcmosással. Frank, és Wasilij, honnan ismerték egymást? Frank, vagyis William bérelte fel őt? William...folyton a családjáról beszélt. Az asszony... mondta, de a nevét sosem ejtette ki.  Volt egyáltalán családja ennek az embernek, vagy arról is csak hazudott? Ezernyi kérdés, és találgatás kavargott bennem. Azon kívül, hogy Frank, vagyis William a bará...a menyasszonyom életére tört,és engem is ki akart nyíratni, egy általa felbérelt fazonnal, avval is meg kellett birkóznom,hogy én öltem meg. Életem során, már nem egy embert öltem meg, de a francba is, ő a féltestvérem volt. Ha másként alakult volna, talán még... Felpattantam az ágyról. Képtelen voltam tovább nyugton ülni, és hallgatni a saját hangom, amint épp lehetetlen dolgokat latolgat. Amint felálltam ő rá pillantottam. Kamilla nyugodtan hevert az ágyon, a takaró átfonta mezítelen testét. Gyönyörű volt, és a menyasszonyom volt. Tetszett ez a megnevezés. Ő, a menyasszonyom. Még a gondolatra is idióta vigyor húzódott számra, de ezúttal nem bántam.  Szóval hosszú lesz a napom, mert mindamellett, hogy fejembe vettem, mindent elkövetek, hogy Wasilij beszéljen, szándékomban állt Daniellel is szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat, ha lehet ezt így mondani a mi esetünkben. Megkérem holnap Kamilla kezét, és így vagy úgy, de gyűrűt húzok az ujjára. Jobban örülnék, ha Daniel igent mondana a lánykérésre,- már csak Kamilla miatt is- de, mint tudjuk, cseppet sem vagyok a szíve csücske. Kamilla mocorogni kezdett. Lecsusszant feszes fenekéről a takaró. Akaratlanul is alsó ajkamba haraptam, annak gondolatától, hogy pár órája még a kezeim között volt az a finom kis fenék.  Erős nyilallást éreztem vállamban,és rögtön bevillant,majd beszartam,ahogy felkaptam Kamillát a vállamra. De, büszke voltam magamra, egy szisszenés sem szökött ki ajakim közül, hiszen, akkor hova lenne az imidzsem ? Imponált, az, ahogy kiéhezetten rám vetette magát. Tüzes kis vadmacskát faragok belőle, ez nem kérdés. A fürdőbe sétáltam, mert bár igazán ínyemre volt az elém tárulkozó kép, még egy csepp nyálat sem sikerült összegyűjtenem a számban, annyira ki voltam száradva. Tompított fényt kapcsoltam a fürdőbe, és megnyitottam a csapot. Már-már hangtalanul folyt a víz  csapból. Tenyerem összefogtam, és vizet engedtem bele, hogy a szomjamat csillapítsam. Nem értem, miért ezt a "puritán" megoldást választottam, mikor a nappaliban kacsó,és palackozott víz is volt,most jól esett,hogy bőrömet éri a víz. Megmostam az arcom is, és a tükör előtti, üvegpoharat töltöttem meg a hűsítő folyadékkal. Lekapcsoltam a lámpát, és a szobába indultam, azonban egy pillanatra megtorpantam. Ziháló hang ütötte meg a fülem. Amint beljebb léptem, megláttam mi, vagyis inkább ki adja ki magából, a rémisztő, fuldokló hangot. Kamilla teste görcsösen rángatózott az ágyon, miközben kezei valami láthatatlan dolgot fogtak nyaka körül. A pohár, tompa puffanással esett ki kezemből a szőnyeggel borított padlózatra, én pedig, mint egy kilőtt puskagolyó ugrottam Kamilla mellé. Gyors mozdulattal nyomtam fel az éjjeliszekrényen várakozó lámpát, hogy láthassam Kamilla arcát. Epilepsziás rohamra gyanakodtam, de a szája nem habzott, a pupillái reagáltak a fényre, és nem minden testrésze rángatózott, csupán a lábai, és a törzse, de a kezei, és a feje nem. Olyan volt,mintha...mintha fuldokolna. Mivel epilepszia alatt nem ajánlatos lefogni az alanyt, én sem piszkáltam Kamillát, csak beszéltem hozzá. Közel hajoltam, és beszéltem. Megpróbáltam megnyugtatni, elmondani neki, hogy biztonságban van, és mellette vagyok. Vagy fél perc elteltével ujjai szétnyíltak szorításukból, és úgy ugrott fel az ágyon, mintha épp a tenger mélyéről úszott volna fel. Levegőért kapkodott, szinte már sípolt, ahogy betódult a levegő tüdejébe.- Kamilla. - súgtam nevét,és én is feltérdeltem mellé. Nem volt magánál. Motyogott. Két szót tudtam csupán kivenni. Oscar. Köszönöm. Megfogtam Kamilla vállát,és visszafektettem. Szorosan öleltem magamhoz a lányt,aki úgy aludt,mint a tej. Csupán izzadt teste árulta el,hogy pár perce még kinzó álmok közt vergődött.
*
Felöltözve találtam Kamillára, amint visszaértem a futásból a hotel fittness terméből. Tökéletes alakján egy fekete miniszoknya, és egy fehér blúz feszült.  Táskáját rendezgette épp. Indult valahová, ez tisztán látszott abból, ahogy sürgött forgott a szobában.
  • De korai vagy. - fogtam át csípőjét. - Készülsz valahova? - vontam össze szemöldököm
  • Igen, dolgozni. - bólintott, és felém fordulva, egy gyors puszit nyomott döbbent arcomra
  • Azt gondoltam még pihennél kicsit. - válaszoltam csalódottan, és  megfogva pólóm szegélyét, bele töröltem izzadt cseppjeim homlokomról.
  • Már így is sokat hiányoztam. Rengeteg munka várhat az asztalomon. - mosolygott rám, majd csizmáját kezdte el rendezgetni
  • Én nem tartom jó ötletnek, hogy ma bemenj. Pihenj még pár napot, és majd hétfőn bemész. - ráztam meg fejem
  • De, ma van hétfő. - nevette el magát
  • Jövő héten, vagy utána héten. - válaszoltam egyszerűen, majd lerántottam magamról a nedves pólót és újra felé közelítettem
  • Ugye most csak viccelsz?-  kuncogta el magát, ahogy mellkasomra tette kezét
  • Nem. Tényleg így gondolom. Azok után, ami az éjjel történt, én azt hiszem...
  • Várj, mi történt az éjjel? - nézett rám furcsálló tekintettel,és beharapta alsó ajkát. - Az, ami a kórházba történt? Bántottalak? - tette fel zaklatottan a kérdést
  • Nem emlékszel semmire? - húztam össze szemöldököm
  • Nem,de mondd már mi volt! - parancsolt rám. - Tettem valamit?
  • Nem, dehogy. - érintettem meg arcát tenyeremmel. - Csupán rosszat álmodtál. - erőltettem nyugodt mosolyt arcomra
  • De, akkor miért beszéltél így? Mintha azt akartad volna sugallni, hogy történt valami, valami...
  • Semmi nem történt. - szakítottam félbe, még mielőtt ki is mondaná azt, amit összekombinált  a kis fejében. - Csupán kimerültnek tűnsz, és zaklatottnak. ami természetesen érthető is. Szeretném, ha még pihennél kicsit. A combodnak is bizonyára jól esne, ha...
  • Te bemész dolgozni? - vágott szavamba kissé dühösen, és karjait mellkasa előtt fonta össze
  • Természetesen. - nevettem el magam az abszurd kérdésen.
  • Nos, az, hogy ma bemegyek dolgozni, számomra épp olyan természetes, mint számodra. Ha te bemész, én is bemehetek.
  • Figyelj, és mit szólnál ahhoz, ha körülnéznél a hirdetések között? - öleltem át derekát,és csábító, búgó hangom vetettem be,hogy levegyem lábáról. - Délután, akár meg is látogathatnánk egy- két házat.
  • Ez jó ötletnek tűnik. - mosolygott rám. - Ebéd szünetben ránézek majd párra. - bólintott mosolyogva
  • A francaba is evvel a makacskodással! - mordultam fel. -  Legalább a mai napon maradj itthon, és pihentesd a lábad.
  • Az én lábamnak kutya baja sincs. Nézd, már egész jól tudok menni! - sétált el a hálószoba ajtajáig, kissé bicegve. - Ellenben a te válladdal, hisz neked egy golyó lyuggatta át a vállad, nekem pedig csak egy karcolásom volt. - rántotta meg vállát, miközben arcára elégedett mosoly jelent meg. Mulattatott a magabiztossága.
  • A karcolás, ami majdnem artériát ért? - ráncoltam homlokom. - Miért csinálod ezt? Nem volt még elég? Nem bizonyítottam már számtalanszor  a.... Hajj, azt akarom,hogy itt maradj a szállodába,és pihenj! Szükséged van rá!
  • Értsd meg, ha itt maradok egyedül, megőrülök. - remegett meg hangja, miközben ujjait tördelte. - Folyton őt látom, az emlékeket. - harapta be alsó ajkát, hogy a fájdalommal leküzdje  feltörő érzelmeit. - Muszáj dolgoznom, muszáj elfoglalnom magam, mert, ha van, akár egy perc is, mikor nem foglalkozom valamivel, az a nap  jut az eszembe.
Ledöbbenve álltam Kamilla előtt. Az éjszakából kiindulva, már sejthető volt, hogy nem múlt el nyomtalanul az a nap, - és itt, most nem a testi sérülésekre gondolok - mégsem gondoltam volna, hogy az egyedüllét ennyire megviseli őt.
  • Rendben. - sóhajtottam fel, majd odasétáltam hozzá, a hálószoba ajtajához, és finom csókot nyomtam ajkaira. - Szeretlek, és, ha te úgy gondolod, ez tenne most jót neked, támogatni foglak.
  • Köszönöm. - bólintott. majd rám nézett.  Láttam barna íriszében a könnycseppeket, amiket nem engedett ki szemeiből.
  • Rendben, készülődj. Elmegyek zuhanyozni. - nyomtam puszit feje búbjára, majd elengedve őt, a fürdőbe mentem. Jól esett a zuhany, a reggeli futás után, teljesen megizzadtam. Miközben arcomba engedtem a meleg víz cseppeket, a Wasilijjel való találkozásomat latolgattam. Már csak egy óra a találkozásig, és a bennem gyülemlő feszültség egyre növekedett. Találkozni avval az emberrel, aki hónapokig figyeltette, és figyelte Kamillát, és, aki meg akart ölni...legszívesebben a szart is kivertem volna belőle, még élveztem is volna.,de, tudtam, odabenn jó kezekben van. Az embereimnek köszönhetően, Wasilij már részesült a cella avató bulin, szóval, remélem, nem ütközünk semmiféle ellenállásba, és kedves barátom, úgy dalol majd, mint a pacsirta.  Sötétkék öltönybe bújtam, amint végeztem a tisztálkodóssal. Hosszú hajamra olajat oszlattam szét, hogy kezelhetőbbé váljon. Jobban szerettem ezt, mint a waxot, vagy zselét, azoktól mindig megkeményedik, és összeragad a hajam. Úgy terveztem, Wasilij után elmegyek és megnyiratkozom. Méltó kinézettel akarok Daniel elé állni, hogy megkérhessem tőle Kamilla kezét. Kamilla amúgy sem szereti a hosszú hajat, jobban kedveli, ha  szabad a tarkóm, és rövid a hajam. Mennyire hétköznapi gondolat, az, hogy megnyiratkozom, a kedvesem kedvéért. Talán, most már végre normális, hétköznapi életünk lehet. Wasilij börtönben van, Frank, vagyis William meghalt, én pedig hamarosan kiválok a maffia köreiből. Veszünk egy hatalmas házat Kamillával, és aztán összeházasodunk. Boldogság érzete töltött el, ezekre a gondolatokra.
  • Indulhatunk? - lépett be a hálóba Kamilla
  • Igen. - fordultam felé, és aztán puha csókot nyomtam rúzsozott ajkaira. – Elviszlek a P&F-be.
  • Na,és te? Te, nem jössz? Vagy be kell menned a Pattinson vállalathoz? - vonta össze szemöldökét
  • Van egy kis dolgom még. - mosolyogtam rá, és meghúztam nyakkendőm.
  • Miféle dolgod van? - kérdezett vissza gyanakodva.
  • El kell intéznem valamit, üzleti ügy, - rántottam meg vállaim, és igyekeztem úgy tenni, mintha semmiség lenne az egész, pedig valójában, még én is remegtem  a dühtől, mind inkább a félelemtől, vagy bármiféle hasonló alantas érzéstől.
  • Ne hazudj nekem,Pattison! - rivallt rám, és egy lépést hátralépett. Dühösen pillantott rám, miközben összeszorította ajkait. - Hova mész? - tette fel éles, csípős hangon a kérdést.
  • Wasilijhez. - sóhajtottam fel. - Nem akartalak felzaklatni. - folytattam, és aztán csak fagyott arcára meredtem. Váratlanul érte a válaszom.
  • Nem akarom, hogy annak az embernek a közelébe menj! - rázta meg fejét kislányosan.
  • Ezt már megbeszéltük, bébi. - motyogtam. - Meg kell tudnunk a részleteket, ahhoz, hogy lezárjuk ezt az egészet, és mindent a hátunk mögött tudhassunk. - folytattam. - Felhívlak, amint végeztem. - húztam apró mosolyra szám.
  • Félek. - sóhajtott fel. Arcára aggodalom ült ki,és tudom, az enyémen ugyanez az ábrázat látható.
  • Most már minden rendbe jön.-simítottam meg arcát. - Wasilij börtönben,Frank pedig meghalt. Senki sem bánthat többé.  - ráztam meg fejem,majd gyengéd csókot nyomtam ajkaira. - Menjünk, ha nem akarsz elkésni.
Kamilla némán bólintott,majd összeszedte magát,és elindultunk a hotel garázsába. Miközben a liftben várakoztunk, felhívtam Petert,hogy elmondjam,nem lesz szükségem a mai nap a szolgálataira. Néma csend telepedett ránk az autóban is, azt hiszem a feszültség mindkettőnk bőre alatt megbújt. A hóvihar nyomai már csak foltokban voltak láthatóak. Fák ágairól csöpögött az olvadó csapadék,amit a Nap oly készségesen melegített. Élveztem,ahogy a  még gyenge sugarak cirógatják bőröm. Tavaszra vágytam már. Szerelmes voltam, napsütés, virágok illata, éledező természet után áhítoztam. Legszívesebben gyalog kísértem volna el Kamillát a P&F-be, de akkor biztosan elkésem a börtönből. A felhajtóra álltam,és Kamilla combjára tettem kezeim. Enyhén megszorítottam finom kis combját,hogy tekintetét magamra vonzzam.Enyhe mosolyt erőltetett arcára, de láttam szemei inkább szomorúságot sugároztak felém.
  • Bébi, úgy csinálsz,mintha háborúba mennék. - nevettem el magam,és hajába túrtam ,hogy tarkóját maszírozhassam.
  • Úgy is érzem. - remegett meg hangja,és boci szemeivel az enyémekbe nézett.
  • Hé,boldognak kellene lenned. - hajoltam közel hozzá. Pisze orrára tévedt tekintetem,ami szinte hívogatta ajkaim egy puszira.- Végre beadtam a derekam, és teljesül az álmod. Feleségül veszlek.
  • Hogy te mekkora... - fújta fel magát döbbent arckifejezéssel,és gyomron legyintett bal kezével. -  Inkább megtisztelve érezhetnéd magad,amiért végre igent mondtam neked. - görbítette fel szája szélét.
  • Milyen igaz. - bólintottam mosolyogva. - A legszerencsésebb idióta vagyok,amiért elnyertem a kezed. - kuncogtam el magam, mire egy újabb ütést éreztem gyomrom tájékán,majd meghallottam Kamilla kuncogását. - Na, ezt már szeretem. Végre nevetsz..- forrón csókoltam meg őt, meg is kívántam kissé. Beharaptam alsó ajkát,és megszívtam, mire ő válaszként felnyögött. Kezdtem megmerevedni, és fejem vörös köd kezdte ellepni. - Ha lenne még egy kis időm, te már rég az ölemben ülnél, úgy mint az éjszaka. -morogtam a vágytól felhevülve. Elhúzódtam tőle. Baromira nehezemre esett, de muszáj volt észhez térnem.. Kívántam a finom kis punciját. Érezni akartam,ahogy körül öleli a farkam,és megfeszül egy-egy lökésre reagálva.
  • Hagyd abba. - súgta fülembe. Bőrömön áram ütésként száguldott végig leleheltének csiklandozása,és ettől csak még inkább megmerevedtem.
  • Ha nem szállsz ki egy percen belül, lehajtok a sötét parkoló házba,és magamévá teszlek.- morogtam felajzva. Kamilla pajkos pillantást vetett rám. Ajkai elhúzódtak,megvillantva fehér fogsorát.
  • Én is kívánlak. - súgta ajkaimnak, majd megcsókolt. Égettek ajkai. Perzselte bőröm ujjainak érintése. - Hívj,ha végeztél. - folytatta,majd hüvelyk ujjával ajkam szélét kezdte el törölgetni. - Csak a menyasszonyod meg ne tudja. - kuncogta el magát,majd kinyitotta az ajtót,beengedve a hűvös levegőt,és kiszállt.
Csúnya, rossz dolgokra gondoltam,hogy  ágaskodó farkamtól egyáltalán ,meg bírjam mozdítani a lábaimat. Hogy kívánhatom ezt a nőt,minden pillanatban ennyire?  
A börtön világ sosem tartozott a kedvenceim közé. Jártam már itt párszor,és ezen kívül az állam több börtönét is sikerült párszor meglátogatnom. Volt ügyfeleket,és üzlet társakat kellett meglátogatnom,akiknek sajnos nem úgy jöttek össze a dolgaik,mint azt tervezték. Szerencsére,én még sosem álltam a rácsok mögött. Ezeknek köszönhetően remek kapcsolatokra tehettem szert,ami most is jól jött. Egy szobába kísért be az egyik rendőr. Csak a szokásos,két szék egy asztal felállás volt a kihallgató szobába, de ez pont elég volt. Gyűlöltem a csevegő szobában lenni. jobb szerettem személyesen, testközelből kihallgatni,szóra bírni beszélgető partnerem,és ez most sem volt másként. Csak pár percet kellett várakoznom,míg végre megérkezett Wasilij. Lassú léptekkel közelítette meg a széket,és úgy ült le,mint egy aranyeres kismama. Arcát ütéstől származó hegek borították, szeme alján lila duzzanat volt.
  • Látom sikerült  barátokra szert tenned. - mosolyogtam rá.Előre hajoltam,alkarom az asztalra tettem. - Mondtam én neked,hogy nem fogod magad sokáig egyedül érezni idebenn. - válaszoltam elégedetten.
  • Ez a te műved! - morogta dühösen,és az asztalra vert öklével.
  • Miből gondolod,hogy bármi közöm is van ahhoz ,ami veled történt? - fontam össze két kezem mellkasom előtt.
  • Hagyjuk a szarakodást! Mit akarsz? - tette fel a kérdést flegmán.
  • Mindent! - hajoltam közel hozzá. - Tudni akarok mindent. William Parkerről, arról, kikkel dolgozott, vagy szövetkezett! Mit akart Kamillától? Mit akart tőlem, az apámtól? Mik voltak a tervei ? - hadartam a számomra már monológgá laposodott kérdéseket.Wasilij arca semmit nem árult el. Egy izom sem rándult meg, kezei egymáson pihentek, lábai úgyszintén. Semmit nem mutatott ,amivel elárulhatott volna bármit is, arról, mi jár a fejében, vagy,hogy a kérdéseim bármit is megmozgattak volna benne. Higgadtan ült székében, és ez rohadtul zavart.
  • Lószart se mondok,míg ki nem viszel innen! - rázta meg fejét makacskodva.
  • Te hülye vagy! - nevettem el magam. - Mégis,hogy hoználak ki?
  • Old meg! - rántotta meg vállait.  Hátradőlt székében,ujjait ,mellkasa előtt kulcsolta össze. Túlságosan is biztonságban érezte magát.Tudta, hogy bármit megtennék , a birtokában lévő információért. Elárultam magam, a viselkedésemmel, a tekintetemmel, a rugózó lábammal,ami azóta nem áll meg, hogy leültem ebbe a tetves székbe. Meg akartam ölni! A kúrva életbe is, legszívesebben átnyúlnék azon az asztalon,  megragadnám a torkát, és addig szorítanám, míg már elkékül a feje. De, nem tehettem, még nem. Terveim között van ez az opció, de, csak miután mindent megtudtam. Le kell nyugodnom, különben mindent elcseszek.Ez egy üzlet. Úgy kell gondolkodnom, mint egy üzlet nyélbeütésénél. Higgadtnak kell lennem. Mosolyt erőltettem arcomra, hátradőltem székemben én is, és bal lábam, a másikra helyeztem.
  • Túl jól érzed magad idebenn. Hányan is vagytok egy cellában? Hárman?  
  • Azt hiszed, evvel szóra bírsz? - kacagott. - Nézz rám!- folytatta, és magára bökött. A düh úgy robbant szét ereimben, mint egy gázbomba. Nem bírtam tovább, evvel a köcsöggel szemben türtőztetni magam. Felugrottam székemből,és torkon ragadtam. Szorítottam a torkát,és azon voltam, hogy minden oxigén foszlányt kipréseljek belőle. Wasilij a szoba tükrözött falára pillantott. - Nem jön senki Wasilij.Lefizettem az őröket, hogy hagyjanak magunkra.
  • Mi...t gondolsz, ha, me...g ölsz, megúszod? - krákogta, miközben kezem alatt vergődött
  • Igen. - nevettem el magam. -És, te is biztos lehetsz abban, hogy egy napot nem ülnék a börtönben  miattad. - folytattam elégedetten. - És,  most jól figyelj, te szarházi! - sziszegtem, és kitáguló pupilláit vizsgálgattam. - Azt hiszed, ezalatt a pár  nap alatt megtapasztaltad a legrosszabbat, csak mert megdugott egy- két strici? Ez csak egy kis ízelítő volt Wasilij. Ha nem beszélsz, életed hátralévő részét,amit ezekben a koszos cellákban töltesz el, úgy megkeserítem, hogy sírva alszol el minden éjjel. - morogtam.- Te leszel .az egész börtön kúrvája. Mindenki ráfanyalodik majd arra csinos ki szőke fejedre,és addig dugják a farkukat a szádba,míg már  nem kapsz levegőt. - morogtam,és tovább fojtogattam. - Igen, így érzed majd magad minden áldott nap. És, akkor ott vannak még a análba dugott pengék, a ... -  Wasilij hevesen bólogatott,még mielőtt igazán bemelegethettem volna. Elengedtem vörösen izzó torkát,amit szinte azonnal felváltott a saját keze. Fulldokolva köhögött,és levegőért kapkodott. Szabad kezével az asztalnak támaszkodott,majd rámpillantott.
  • Beszélsz végre? - kérdeztem meg újra,undorral hangomban.
  • Rendben. - nyelt nagyot. - Elmondok mindent, csak szerezz nekem egy cellát.Egy egy személyes cellát. - lihegte,mire elégedetten bólintottam,és felállítottam a lendülettől eldőlt széket.
  • Vedd úgy,hogy el van intézve. - mentem bele az egyezkedésbe, és közben helyet foglaltam. - Na, akkor, kezdhetnénk az elején. - mosolyogtam rá
  • Nem, nem igy csináljuk. - rázta meg fejét.
  • Az előbb nem tűnt fel, hogy nem a te...
  • Ha elmondok mindent, eszedbe sem jut felmenni az igazgatóhoz,hogy megbeszéld vele a dolgot. Ha,most mindent elmondok, nem lesz semmim, amit akarhatnál tőlem. Állítsd le az embereidet, adj nekem egy cellát,és mindent elmondok ,amit csak akarsz. - bólintott,és mélyen szemeimbe nézett. Őszintén beszélt, ezt láttam rajta, így belementem a dologba.
  • Holnapra mindent elintézek. Délután háromkor itt vagyok nálad, és mindent elmondasz! - nyomatékosítottam, és megragadtam sárga overáljának gallérját,hogy magamhoz ránthassam. - Megértetted? - morogtam,és igyekeztem nem megérezni kellemetlen szagát. - Ha hazudsz, vagy elhallgatsz valamit is, kicsinállak!
  • Minden tiszta. - válaszolta. Mivel azt mondta,amit hallani akartam, megpaskoltam arcát,és az asztal melletti aktatáskámért nyúltam. - Holnap háromkor.


Amint kiléptem a szobából,intettem az őrnek,aki bement Wasilijért. Miután telefonon sikerült megegyeznem az igazgatóval a cella ügyében,rágyújtottam. Úgy kellett ez a cigaretta,mint az égető sebre a jeges víz. Mióta Kamillával vagyok, egyre kevesebbet dohányzom. Valahogy nem gondolok a cigarettára.De,most nagy szükségem volt rá.
Amint sikerült lenyugodnom ,beültem a kocsiba, kihajtottam a parkolóból,és az egyik legkedveltebb ékszerészemhez indultam. Armando üzlete egy eldugott kis utcácskában volt,a belvárostól nem messze. Igaz vagy egy órányi utazásba telt ,míg beverekedtem magam az üzletéhez, de megérte. Izgatottan léptem át az üzlet küszöbét. Megnyikordult lábam alatt a lakozott hajópalló,és az ajtó feletti csengő is megcsörrent ,amint benyitottam. Egy ősz hajú öregúr lépett ki a hátsó helyiségből,az ékszerekkel teli üveg pult mögé.Viktoriánus stílusú bútorokkal volt berendezve az üzlet. Kényelmesnek tűnő székekkel,fotelekkel körülvett hatalmas dohányzó asztal felé intett Arnoldó,ahogy meglátott.
  • Robert,mindig örülök,mikor benézel. -veregetett vállon az elegáns ruhájú férfi
  • Én is nagyon örülök,hogy láthatlak Arnoldo. - viszonoztam mosolyát
  • Kérlek, ülj le.- intett a székek felé. - Mesélj, mi járatban vagy?
  • Nos, eljegyzési gyűrűt keresek. - válaszoltam,amint kényelembe helyeztem magam az egyik fotelban.
  • Ó. - nézett rám lepődötten.- Hát újra nősülésre adod a fejed?


2015. július 18., szombat

68. fejezet

Sziasztok!
Gondolom, már ti is úgy vagytok vele, mint én... véééégre !!! Siekrült befejeznem azt a nyamvadt fejezetet. Tudom, most elég sok ideje nem jelentkeztem, de , a helyzet, hogy majdnem minden nap este 10 körül tudtam csak gép elé ülni. :(
A lényeg, hogy most itt van, és a mi még jobb, 11 oldalnyi tömör, gyönyör :D Na, jó, csak viccelek.
Szóval kívánok nektekjó olvasást, és tudjátok, hagyjatok némi nyomocskát magatok után ;)
XoXo
 
-          Rendben, akkor egy óra múlva ott vagyunk érted anyáddal. - mormolta apu, beszélgetésünk végeztével, majd letette a telefont.
 
Vártam már, hogy végre elhagyhassam ezt a helyet, akármennyire is kedvesek voltak velem a nővérek, és orvosok. Akármennyi nyugtatót, és fájdalomcsillapítót adtak, a lelkemben lévő sérüléseket semmi nem tudta velem felejtetni. El akartam merülni a kádamban, és végig csinálni ezt a szertartást újra és újra. Vajon mennyi idő kell, míg végre nem rezzenek össze, ha egy idegen elsétál az ajtóm előtt, és nyugodtan tudok aludni, kínzó rémálmok nélkül?
Halk kopogás szakította félbe sebeim nyalogatását. Minden idegkötegem összeszorult a halk hangra. Éreztem, ahogy testem megugrik, és ijedten pillantanak szemeim a hang irányába.
 
-          Megijesztettelek? Sajnálom, ha…
-          Mostanában szinten mindre így reagálok. - szakítottam félbe a férfit, aki épp a szobám ajtaját támasztotta vállával
-          Bejöhetek?
-          Igen. – bólintottam, és az ágyam melletti székre pillantottam
-          Ezt neked hoztam. Bár, ahogy körülnézek, lehet, nagyobbat kellett volna csináltatnom. - nézett körbe szobámba, a tinta fekete hajú, szürke öltönybe bújt üzletember. 
-          Nem, ez tökéletes, nagyon kedves. – bólintottam, és átvettem a csokorba rendezett vörös rózsákat.
-          Én, én, ahogy megtudtam, mit történt, azonnal jöttem. – nézett rám kiskutya szemekkel. – Nem, dehogy jöttem. - temette arcát kezei közé, majd kis idő múltán rám pillantott sötét íriszével. – Van fogalmad róla hányszor szerettelek volna felhívni és bocsánatot kérni, a viselkedésem miatt? Van fogalmad arról… mennyire nehéz eltöltenem nélküled a napjaim, tudván semmi esélyem arra, hogy legyőzzem ezt a megalomániás férfit? És, mikor meghallottam… amikor meghallottam mit tettek veled, én.én azonnal ide akartam jönni,és elmondani neked, hogy ez az ember…
-          Nicolas, kérlek. – szakítottam félbe halk hangommal. – Nem akarom elölről kezdeni. És nem akarom folytatni. Szeretem Robertet, és ez nem fog megváltozni, soha. – ráztam meg fejem, és az ágyam mellé leülő férfit néztem. – Remélem, nem emiatt jöttél csak, mert, akkor…
-          Látni akartalak. – válaszolt, meg sem hallgatva mondandóm. – Annyira bánt, az, ahogy kikeltem magamból, azon a napon. Annyira sajnálom, kérlek, bocsáss meg nekem. – sütötte le pilláit, és ujjai, ujjaim kutatták, amik testem mellett hevertek. Meleg tapintása jól esett, de, csak, mint emberi közeledés. Egy baráti közeledés.
-          Megbocsátok, ha nem hozzuk fel többé a témát. – bólintottam, mire ő felnézett, és sármos mosollyal díjazott. – Tudom, hogy nem akarsz beszélni a dologról, de, emlékszel bármire is? Megtudtál valamit a támadódról?
-          Frank volt, Robert egyik testőre. Annyit árult el, hogy az igazi neve William Parker, és hogy bosszút esküdött Pattinson ellen. De, ez nem Robert. Nem róla volt szó, tudom. Hisz, tíz évvel lehetett idősebb csupán. – nevettem el magam kínomban
-          Tudod Kamilla, a Pattinson család sosem a becsületéről volt híres. Könnyen lehet, hogy Thomasról van szó. - bólintott. Nicolas térdein támasztotta meg mindkét könyökét, miközben ujjait összefonta. Tincsei, amiket mindig gondosan hajpánt mögé rendezett, ezúttal most hanyagul lógtak arcára.
-          Igen, én is rá gyanakszom. – bólintottam 
-          És, emlékszel még valamire? Arra, hogy lennének e Franknak cinkostársai, vagy, csak egyedül tervelte e ki az egészet? – nézett rám kérdőn
-          Nem sok mindenre emlékszem. Frank elég erősen ütött meg, a falnak ütöttem a fejem, szóval van egy kis amnéziám. De, Wasilij. – bólintottam. – Ő akarta megölni Robertet. – bólintottam. – Elfogták a rendőrök. Robert azt mondta, mindent elkövet, hogy beszédre bírja. Csak azt nem értem, hogy kerülök a képbe én? – vontam össze szemöldököm elgondolkodva. – Hisz nekem semmi közöm nincs Thomashoz. Az, hogy Robertet megölik, és a Pattinson vállalatot a csőd szélére sodorják, még értem, ez logikusnak tűnik, de, mi céljuk volt velem? Miért figyeltettek heteken keresztül? Robertet bármikor megölhették volna, miért vártak ennyi időt, és miért pont akkor kezdtek bele, mikor együtt voltunk?
-          Talán Robert miatt. – rántotta meg vállait Nicolas, és hátradőlt a székben. Fürkésző tekintettel nézett, arcát pedig, mutató, és hüvelykujjával keretezte. – Talán tett valami olyasmit, ami ellenükre volt, és így akartak bosszút állni.
-          Nem hiszem. - ráztam meg fejem. – Mit tehetett volna Frank ellen? Hisz neki dolgozott, jól megfizette. Jó főnöke volt.
-          Nos, talán majd a rendőrök kiderítik. Mit gondolsz, Wasilij beszélni fog?
-          Robert szerint meg lehet törni. –bólintottam
-          Akkor, talán mindenre fény derül. - mosolyodott el Nicolas.- És, ez a kiesés…
-          Csak részleges. – szakítottam félbe. – A doki azt mondta, a sokk miatt is lehet, nem feltétlenül az ütés váltotta ki. Az agyam így akar megvédeni a történtektől, de tudod, éjjel… - csuklott el hangom, és magam elé bámultam 
-          Mi van éjjel? – ráncolta homlokát
-          Minden éjjel vele álmodom. – motyogtam
Ajtónyitódás zökkentett vissza a valóságba. A doktor jött be, mosolygós arckifejezéssel. Hosszú fehér köpenyébe dugta egyik kezét, másikban papírokat fogott. Fekete keretes kocka alakú szemüvege mögül, először Nicolasra pillantott, majd rám. Beletúrt őszülő, fülére lógó hajába, amint kihúzta zsebéből kezét, majd az ágyamhoz lépett.
-          Kedves Milla, örülök, hogy végre jobb színben látom. Megnézném a combját.
-          Akkor, én megyek is. Nem zavarkolódom tovább.
-          Köszönöm a virágokat. – pillantottam fel rá, amint felállt
-          A legkevesebb. Gyógyulgass, még hívlak. – mosolyodott el, és hüvelykujjával megsimította arcom
*
 
-          Készülődsz?- hallottam meg hátam mögül egy meleg hangot. Azt a bizonyos hangot, amit mindig is szerettem. Ami biztonságot nyújtott nekem. Aminek dallama, akármikor izgalomba tudott hozni. Aminek zengése forró vágyat gerjesztett bennem, mindig, mindenhol. Ujjaim lehanyatlottak bőröndöm cipzárjáról, miközben mélyen magamba szívtam Robert édes parfümjének illatát, ami pillanatok alatt belengte a kórházi szobát.
-          Igen. –bólintottam végül, de továbbra is csak azt az üres falat bámultam, amit már 3 napja bámulok. Meg akartam tartani magamnak a magam elé képzelt Robertet. Az általam elképzelt Robertet. A mindig fess, erős, markáns férfit, aki öltönyben, és nyakkendőben is épp oly ellenállhatatlan volt számomra, mint kórházi pizsamában, felkötözött karral. De, nem így akartam látni most őt. Kicsit szerettem volna visszatérni a múltba, és elfelejteni mindent. Egy hét leforgása alatt, láttam, hogy törik szét a gondosan felépített álarca. Hogy hullik a földre, és törik ripityára végleg. Robert lelke, és szerelme végre az enyém volt. De, most nem akartam erre sem emlékezni. Nem akartam azt látni, ahogy az erkélyen áll félmeztelenül, és részegen a nevem ordítja. Nem akartam ezt felidézni, de mégis akaratlanul is fel-felugrottak szemeim előtt a képek. És, a szavak… azok az átkozott szavak, amik akkora terhet raktak vállaimra. Nekem nincs helyem ebben a világban. Csak veled tudok tovább élni. Vajon Robert hogy élte volna túl azt, ha engem megölnek? Még belegondolnom is borzasztó volt… nem,nem! Nem akarom őt gyengének látni. Nem akarom őt összetörtnek látni. Az engem is elgyengít.
-          Bébi. - súgta fülembe, perzselő leheletével, és éreztem ujjai csípőm köré fonódnak. – Hagyd abba. – súgta, és magához húzott. Éreztem teste hőjét. Élveztem a melegségét, hogy végre a közelemben van.
-          Pedig lenne még pár dolog, amit be kellene pakolnom. – erőltettem hangomra egy kis vidámságot. Ahogy mosolyt, vagyis inkább valami vicsort, kényszerítettem magamra, megéreztem a csiklandozó könnycseppet arcomon. Egy elvétett mozdulatnak álcázott legyintéssel letöröltem arcomról a sós cseppet.
-          Tudod, miről beszélek. - mormolta ajkaival nyakamnak, majd maga felé fordított.
-          Ha csak nem a pakolásról van szó, akkor sajnos nem. - színleltem tudatlanságot
-          Hát erről… - mormolta elkomorodott arckifejezéssel, és megemelte jobb karját, hogy hüvelykujjával felitassa a nyakamra szaladt cseppet
-          Ez csak…csak kicsit erősebben dörzsöltem a szemem. – legyintettem
-          Már az első adandó alkalommal megszegtem a fogadalmam. – húzta össze szemöldökét, miközben arcára fájdalmas kép ült ki. - Boldognak akarlak látni, de, de, úgy érzem, nem tudom megadni neked, azt, amire szükséged van. – rázta meg fejét
-        Ne, ne kezd el megint.
-          Pedig igaza van.
-          Apa! – pirítottam rá, a belépő férfira dühösen.
-           Mit keres megint itt? Nem megmondtam, hogy nem akarom a lányom közelében meglátni? – morogta apa dühösen
-          Daniel, meg kell…
-          Nem vagyok kíváncsi magára, sem a mocskos hazugságaira. – sziszegte apu
-          Hagyd abba! – ordítottam el magam dühösen
-          Mégis mit hagyjak abba Milla? A féltésed, ettől az embertől? Mert az sosem fog elmúlni. - rázta meg fejét
-          Soha nem tudnám őt bántani! Ő többet ér az életemnél is…
-          A kisujjadnál is többet ér!
-          Nem akarom a közeledben tudni, egy perccel sem tovább! Szedd a cuccod, és indulj! – parancsolt rám apu
-          Nem! – ráztam meg fejem
-          Mi az, hogy nem? Anyád kint vár a kocsiban, fogd a cuccod, és gyere! – intett hüvelykujjával a kijárat felé
-          Roberttel megyek. - mormoltam, és az öltönyös fickóra pillantottam, aki nem is olyan rég, a derekam ölelte szorosan
-          Még mit nem! Azt gondolod, képes volnék egy percet is kibírni, úgy, hogy tudom evvel az emberrel vagy?
-          Pedig kénytelen leszel, megbarátkozni a dologgal, ugyanis megkérte a kezem, és én igent mondtam. – szegtem fel orrom, de, amint Robert szenvedő képére, és lesütött szemeire tekintettem, minden magabiztosságom tovatűnt
-          Mit…mit csináltál? – nevette el magát apu. – Ezt, hát ezt nem hiszem el. – kapott fejéhez
-          Bébi. – lépett oda hozzám Robert. – Menj haza édesapáddal. Otthon biztonságban leszel, minden rendben lesz veled. – súgta halkan. – Este felhívlak. – simította meg arcom, egy röpke pillanatra, majd kisétált a szobából.
Apu egész hazáig parádézott. Úgy üvöltött velem, mint még talán soha… vagyis egyszer, mikor megtudta, hogy felelőtlenül odaadtam magam Robertnek. Annyira fájt, hogy nem tudja elfogadni őt. És, anyu hiába kelt a védelmünkre, mintha meg sem hallotta volna. Őrült módjára kanyarodott fel a felhajtóra, és fékezett le. Becsapta az ajtót, és kivette a csomagtartóból a bőröndöm.
-          Kiszállsz végre, vagy ahhoz is Mr. Pattinson segítségére van szükséged? – mordult rám a bejárati ajtóból. Kiszálltam az autóból, és apu után mentem.
-          Meglepetés!! – hallottam meg egyszerre Melanie,Rachel, Liam, Áron, és anyu hangját, de, csak egy pillanatra voltam képes rájuk nézni, ugyanis apu folytatta a kocsiban elődadott monológját. – Ha tehetném, örökre a szobádba zárnálak! Szobafogságra ítéllek, életed végéig! – ordította válla felett, miközben bőröndöm hurcolta fel a lépcsőn.
-          Nem ítélhetsz szobafogságra! – fontam kezeim össze mellkasom előtt dühösen. - Jócskán elmúltam már 18, rémlik? – kiáltottam utána a lépcsőfordulóban
-          Mi ez a veszekedés már megint? – lépett mellém méltatlankodva Rachel
-          Mondd csak el!! Mondd csak el! – dühöngött apu lefele jövet a lépcsőn
-          Mit mondj el? – vonta össze szemöldökét Rachel
-          Robert megkérte a kezem. – mosolyogtam Rachelre
-          Ó, ez fantasztikus! – mosolygott, úgy, hogy szinte minden egyes fogát meglehetett volna számolni közben
-          Úristen! Mikor, és hogy, és… - pattogott oda mellém Melanie
-          Fantasztikus? Hogy lenne ez már fantasztikus? Hiszen most teszi tönkre az egész életét! – morgott apu Rachelre. – És, tényleg miért így kellett ezt megtudnom? He? Annyira tökös ez a Pattinson, hogy még csak ide sem tudott jönni, hogy tisztességesen megkérje tőlem a kezed?
-          Ha tudni akarod, szándékában állt eljönni. Pont azon a napon, amelyiken épp meg akartak ölni minket! Bocsáss meg, hogy kissé el volt foglalva avval, hogy megmentse az életem, az övéről nem is beszélve!
-          Hagyjuk ezt abba Daniel. – szólt közbe anyu. – Mind a ketten zaklatottak vagytok. Menjünk, üljünk le az étkezőbe,Melanie, és Áron egész délelőtt a konyhában sürögtek, hogy finom ebéddel várják Millát. Ne rontsuk el ezt a…
-          Csupán azt felejted el kisasszony, hogy miatta akartak megölni! – morogta vérbe forgó szemekkel apu, észre sem véve anyut. Felém közelített, én pedig álltam a közeledő fenyegetést. Nem hátráltam, úgy éreztem avval csak azt bizonyítanám számra, hogy megingatható vagyok.
-          Hogy… hogy mi? Ezt meg honnan veszed? Miből gondolod, hogy ő tehet az egészről?
-          Tudom, amit tudok! Ez a fazon veszélyes rád nézve! – emelte fel a levegőbe mutató ujját, figyelmeztetőileg
-          Apu, aki itt veszélyes rám, az te vagy! – remegett meg hangom, és felkaptam kézi táskám, és kiviharoztam az ajtón 
Zokogva tőrt elő belőlem a düh, és a csalódottság egyvelege. Annyira akartam, hogy az életemben lévő, két legfontosabb férfi elfogadja egymást. De, mégis, hogy, mikor az apám egy kanál vízben is képes volna megfojtani Robertet?  Hogy tudnám elérni, hogy végre leüljenek, és beszéljenek egymással? Ha, csak kiejtem Robert nevét, apu vérnyomása az egekbe szökik.
Még hallottam Melanie hangját, mikor kifordultam az utcából, kezemben a kézitáskámmal, és vállamon a kis fekete Ralph Lauren táskával. Hallottam, amint anyuval vitázik, de, nem fordultam meg. Egyedül akartam lenni, és nyalogatni a sebeim. Anyu cipőjének kopogását hallottam hátam mögül, amik egyre közelítettek felém.
-          Milla. – tette vállamra kezét, mire kénytelen voltam megállni. – Hé.
-          Miért csinálja ezt anyu? – bőgtem el magam, lesütött szemekkel
-          Mert félt. – kuncogta el magát.
-          Hogy vagy képes ezen nevetni? - néztem fel rá fátyolos tekintetemmel
Anyu szőkés-vöröses haja fellibbent a szélben. Hosszú, fekete szövetkabátot viselt, ami tökéletesen kiadta nőies alakját. Ajkait vörös rúzs mintázta, szemét fekete tus tette ellenállhatatlanná. Mosolygott rám, és kiseperte arcomra tapadt hajtincset.
-          Tudod, hányszor viccelődtünk azon, hogyan üldözi majd apád az udvarlókat el mellőled?  Már kicsinek is épp olyan gyönyörű voltál, mint most. És, tudod, amikor megbetegedtél, olyan sokszor gondoltunk arra, hogy bárcsak megismerhetnéd a szerelmet! Nem akartuk, hogy a betegséged miatt az élet bármilyen fontos dolgáról is lemaradj, ezért volt, hogy, mindent, amit szerettél volna elérni, azt lehetővé tettük számodra, még, akkor is, ha ez avval járt, hogy…
-          Apu…
-          Igen. Apádnak borzalmasan nehéz volt. Veled akart lenni minden nap, fel akarta adni a kinti életét, és visszaköltözni, de, ha ezt megtette volna, akkor nem tudtuk volna kifizetni a kezeléseket, és azt a sok…
-          Disneyland, és a delfinkaland. – szakítottam félbe anyut, és éreztem az emlékek láttán legördülnek a könnyek arcomra
-          Drága Kamilla, apád az életét adta volna érted, ahogy most is. És, az, hogy így viselkedik, nem jelent mást csupán a feltétel nélküli szeretetét, a féltését. - mosolygott rám anyu, és letörölte arcomra hulló cseppeket
-          Ó, anyu. – borultam nyakába, és ott áztattam selymes haját, aminek finom, édes illatát, nem tudtam semmi máshoz hasonlítani. Egyszerűen anyu illata volt.
-          Figyelj rám Milla. – tolt el magától finoman, kezeit pedig arcomra helyezte. – Apád és én nagyon szeretünk. Mindig is csupán a te érdekeidet tartottuk szem előtt. Ezt sosem róhatod fel egyikünknek sem. Most pedig menj, vár a lovagod. – mosolygott rám, és az utca végén álló Infinitire pillantott. – Én majd beszélek apáddal. – bólintott, és egy gyors puszit nyomott arcomra
-          Szeretlek. - ejtettem ki halkan a szót, ami annyira elcsépeltnek tűnt ennyi év után, mégis az egyetlen szó volt, amivel most kifejezhettem azt, amit éreztem iránta. Anyu, mosollyal ajkain bólintott, majd az autó felé bökött fejével
Az Infiniti felé siettem. Futni szerettem volna, de a combomon lévő seb, fájt még annyira, hogy bicegni tudjak csak. Persze igyekeztem azt is gyorsan csinálni. Ahogy már csak pár méter választott el a kocsitól, a vezetőoldali ajtó kinyílt. Azt vártam, hogy majd Oscar fog kiszállni a kocsiból, de a mosoly azonnal lehervadt arcomról, amint megláttam az ismeretlen fiatal férfit. Ostobaság volt azt hinnem, hogy a kedves öregúr fog kiszállni a kocsiból, hisz ő még a kórházban lábadozott.
-          Miss. Pintér? – bólintott illedelmesen a szőke, kékszemű férfi. – Hova vihetem? 
-          Mr. Pattinsonhoz.
-          Ahogy kívánja. - bólintott újra, és kinyitotta a hátsó ajtót. – Ezt elvehetem? – pillantott csomagjaimra, és kezét nyújtotta
-         Köszönöm. – motyogtam halkan. – Megkérdezhetem a nevét? – néztem fel
-          Peter. – mosolygott rám diszkréten
-          Köszönöm Peter.
Furcsa izgatottság vett uralma alá. Látni akartam Robertet. Látni, és szeretni. A majd egy órás út alatt mindvégig azok az emlékek ugrottak fel szemeim előtt, amiket az óta gyűjtögetek, mióta felszállt a gépem Prágában. Mióta megláttam Robert, szürke, és elveszett szemeit a gépen. Tudni akartam mi az, amit ez a férfi elrejt, a jól álcázott maszk mögé. És, most, hogy kezd szétnyílni a páncél, és kezdem felfedni titkait, csak még inkább vonz magához.
Amint bekanyarodtunk az ismerős utcára, minden idegszálam megfeszült. Görcsösen markolásztam táskám, bőr szíját. Nehéz volt ide visszatérnem, a helyre, ahol pár napja még az életemért könyörögtem. Peter segített kiszállnom, és a csomagtartóból kivette kézipoggyászom.
-          Köszönöm. – nyúltam a táskáért
-          Szívesen segítek felvinni. – tartotta kezébe táskám továbbra is Peter
-          Menni fog, köszönöm. – bólintottam, és elvettem tőle a táskám
-          Szép napot Miss. Pintér.- biccentett Peter, miközben egyen kalapja simléderét csíptette két ujja közé
-          Önnek is, Peter.
Beszálltam a liftbe, és kulcsot helyeztem a panelbe, hogy a felvonó egyenesen Robert lakására induljon. Pánikszerű tünetek kezdtek megrohamozni. A gyomrom tartalma erősen kikívánkozott, és mindeközben erős szédülés jött rám. Meg kellett kapaszkodnom a kapaszkodóba. Jólesett a fém nyújtotta hidegség. Legszívesebben az arcom is odanyomtam volna, az enyhülés reményében, de arra már nem volt időm. A lift elhúzódott, és Robert lakása tárult elém. Pont arra a helyre esett a legelső pillantásom, ahol Frank a fejemnek szegezte a pisztolyt, és, ahol Robert megölte. A padlóra pillantva már nyoma sincs ennek az egész tragédiának. Csak, hogy az emlékeket nem lehet így eltakarítani. Nem találtak még fel olyan tisztítószert, ami nyom nélkül eltűntetné az ember lelkéből az ilyen keserű emlékeket.
Belépve a tágas előtérbe megláttam őt. Az ablak előtt állt, mint megannyiszor, mikor valami nyomasztotta. Fenekén a szövetnadrág, és csont fehér inge megfeszült hátán, ahogy kezeit nadrágja zsebében pihentette. Pézsmaillat terjengett a levegőben, ami mindig is ő rá emlékeztetett. Kezét kihúzta zsebéből, alkarját homlok magasságba emelte, és az üvegen pihentette. Fejét karjának döntötte. Órákig elnéztem volna őt így. Olyan volt, mint egy reklám, amit újra és újra visszatekernék, mert annyira ámulatba ejt a főszereplője. Keveset láttam arcából, a keze szinte minden részletét eltakarta. Közelebb sétáltam, és meglepetten nyugtáztam, hogy nem hallja, ahogy közeledem felé. Mindazonáltal örültem is neki. Élveztem a látványát ennek a gyönyörű férfinek. Kezem a megfeszült ingbe bújtatott karjára emeltem, és ujjaimmal enyhén megszorítottam azt. Robert megtört arccal nézett fel rám, majd testét felém fordította, és szorosan magához vont. Arcát hajamba fúrta, és nagyot szippantott. Halk morgást hallatott, amit jó jelnek vettem. Olyan volt, mint egy ösztönös reakció, sőt, ez az is volt. Tudom, mert én ugyanezt tettem. Magamba szívtam finom illatát, és ujjaimmal szorosan fogtam őt. Kissé felegyenesedett, hogy rám nézhessen, egyik kezével arcom vonalán simított végig, majd két ujjával államon állapodott meg. Gyengéden csókolta meg ajkaim.  Finoman, szinte, fátyol simogatásaként éreztem.
-          Nem lenne szabad itt lenned. – súgta ajkaimnak
-          Veled akartam lenni. Mindegy hol. – ráztam meg aprón fejem. – Csak tudod, ahogy beléptem, ahogy megláttam…
-          Tudom. – bólintott, és kezét újra arcomra helyezte. Belefúrtam arcom, puha tapintású tenyerébe. - Én sem terveztem tovább itt maradni. – válaszolta, és félre nézett. Követtem tekintetét, ami egy bőröndön állapodott meg. 
-          Akkor mehetünk? – fonta össze ujjait ujjaimmal
-          Igen. – bólintottam apró mosollyal arcomon
Robert kezébe kapta a bőröndöt, és a lifthez sétáltunk. Megnyomta a hívó gombot, és lekapcsolta a panel melletti villanykapcsolókat, teljes sötétségbe burkolva lakását. Beszálltunk a liftbe, és csak néztünk egymásra, szavak nélkül.
-          Szomorú vagy. – súgtam, miközben vékonyra préselt ajkait néztem
-          Cseppet sem. – rázta meg fejét, és rám pillantott. – Holnap eladom a lakást, és aztán keresünk egy olyat, ami mindkettőnk számára megfelel. – bólintott végezetül
-          Mi? – ráncoltam homlokom, és értetlenül néztem rá
 A lift ajtaja időközben elhúzódott, mi pedig kiléptünk a hideg parkolóba. Peter készségesen nyitott ajtót nekünk, és miután bepakolta csomagjainkat a csomagtartóba ő is beült, majd beindította az autót.
-          Hova megyünk? – pillantottam oldalra, hogy láthassam Robertet.
-          Gyere ide. – tárta ki karját, hogy mellkasára fekhessek. - Már foglaltam szobát, az egyik szállodába. - Robert köröket írt le kézfejemen, majd egy apró puszit nyomott fejem búbjára
-          Tökéletes vagy. – súgtam, inkább magamnak, mint neki.
-          A kisujjadig sem érek fel, emlékszel? – kuncogta el magát
Robert ölébe csúsztattam fejem. Odakinn már sötét volt, és az Infinitiben is csak egy-két ledcsík adott fényt. Robert ujjai játszadoztak ujjaimmal, miközben én majdnem elaludtam, annyira élveztem cirógatását. Nem akartam soha többé külön lenni tőle. Vele akartam tölteni az éjszakát, a mait, a holnapit, és életünk hátra lévő részének összes éjszakáját. Szerettem Robert Pattinsont, az ő tökéletlen tökéletességében.
Robert öt csillagos szállodájában értünk véget. Fogalmam sem volt arról, hogy szálloda láncolata is van, bár, mikor megtudtam, nem lepett meg a dolog. Neki valahogy mindenben benne van a keze. Miért pont a szállodaipar tűnne ki? Amint beértünk a szobánkba, Robert kezéből kiestek csomagjaink, és szinte azonnal kezébe kapott. Néma sikoly szökött ki torkomból, a hirtelen jött mozdulatra. Forrón csókolt meg, miközben fenekem masszírozta kezeivel. Szorosan fontam össze lábaim csípőjén. Élveztem az ölelését, a csókjait, az érintését. Vad, állatias mozdulatai azonnal meglágyultak, amint tenyerével bekötözött combomhoz ért. Elszakadt ajkaimtól, miközben arca fájdalmassá torzult.
-          Semmi baj. – simítottam meg arcát, és szomorú szemeibe néztem. Robert letett a földre, és elfordult. – Meddig akarod ezt csinálni? – kérdeztem zihálva. A testemben tombolt a vágy. Kívántam őt. Sajgóan kívántam őt.
-          Fáradt vagyok. – hajtotta le fejét, majd lustán kihúzta nadrágjából, a gondosan betűrt ingét. A háló felé ment, és széttolta az egymásba gördíthető ajtókat.
-          Robert. - mentem utána. – Kérlek, kérlek, ne csináld ezt. – öleltem meg hátulról. Dereka köré fontam két kezem, és szorosan magamhoz húztam. Lüktetett érte mindenem. Annyira ki voltam éhezve rá, hogy már-már könnyek gyűltek szemeimbe a visszautasítástól. 
-          Nem értem miről beszélsz. – mosolyodott el hamiskásan, amint felém fordult válla felett. – Fáradt vagyok, ennyi az egész. – vonta meg vállait, és kezével megsimította arcom.
-          Két perce, még forrón csókoltál. Aztán, amint a combomra tetted a kezed, mintha elvágtak volna minden addigit. - magyaráztam neki észrevételem, de, ez cseppet sem hatotta meg. – Robert, én… kívánlak. – haraptam alsó ajkamba az utolsó szó kiejtése után, és láttam pillantása elidőzött ajkaimon.
-          Pihenned kellene, hosszú volt a mai nap. – puszilta meg homlokom, amint felém fordult.
-          Szeretkezni akarok veled. Kérlek, ne utasíts vissza! – néztem rá könyörgő pillantásokkal. Robert nem szólt, a mosdóba ment. Roppantul bosszantott, hogy tudomást sem óhajt venni arról, mi játszódik le bennem, és benne. – Tudom, hogy te is kívánsz. – rontottam be a fürdőbe, és elkezdtem lefejteni magamról ruhadarabjaim. Robert a mosdónak dőlve nézett, de még csak egy apró izom sem rándult meg arcán. Bugyiban, és melltartóban álltam előtte. Hozzá sétáltam, és megcsókoltam. Szinte faltam ajkait, de alig csókolt vissza, mintha csak egy bábun gyakorolnám a smárolás csínyjét. – Gyerünk, csókolj meg! – ütöttem meg feszes mellkasát.  – Szexelni akarok veled! Vadul! Úgy, mint régen. Azt akarom, hogy kikötözz! Azt akarom, hogy uralkodj rajtam! A régi Pattinsont akarom! – kiabáltam vele, de, ő meg sem rezzent. Kezébe egy póló került, amit fogalmam sincs honnan varázsolt elő, majd a kezembe nyomta. Gyors puszit nyomott számra, és egy apró simítást az arcomra.
-          Az ágyban várlak. - mormolta, és kisétált a fürdőből, magával húzva azt az isteni illatot, amit mindig áraszt magából
A földre hajítottam a pólót, amit kezembe nyomott. Sértettnek, és dühösnek éreztem magam. És, szívem szerint dühösen, bömböltem volna, az ágyban Robert mellett. Toporzékolni lett volna kedvem, de legyűrtem magamban a vágyat, és összeszedtem magam. Térdig érő szoknyám, sötétkék blúzom szedtem össze a földről, és a kézitáskámhoz indultam, ami Robert jóvoltából, már a nappaliban pihent a pamlagon. Elővettem neszesszerem, és a benne lévő ollót vettem kezembe. Tudom, hogy hamarosan elátkozom a pillanatot, mikor ez eszembe jutott, most viszont lángolt a fejem, képtelen voltam ésszerűen gondolkodni. Megmarkoltam szoknyám, és szabdalni kezdtem az ollóval. Erőteljes, gyors mozdulatokkal váltam meg hosszától az egyik kedvenc szoknyámnak, majd belebújtam. Combom közepéig ért a ruhadarab, amit még egy rántással fel is slicceltem oldalán. Belebújtam a blúzba, aminek végét betűrtem, és mell alatt gomboltam csupán be. Végül kiengedtem eddig lófarokba fogott hajam, és beleléptem hosszúszárú csizmámba. Megfogtam kistáskám, és az ajtó felé indultam.
-          Te, meg hova mész... – törte meg a sértődött csendet Robert döbbent hangja. – Így. – nyelt nagyot, és szemeivel végig mért. Robert selyem alsóban állt előttem, csupasz mellkassal. Még ránéznem is olyan kínokkal járt, amik képesek lettek volna akár a bugyim megolvasztására is.
-          Szükségem van rá! Nicolas bizonyára készségesebb lesz. – mormoltam, és meg sem várva reakcióját, lenyomtam a kilincset, és kisiettem a szobából. Csukott ajtón keresztül is hallottam morgását, és szitkozódását, és tudtam, nyert ügyem van. Elégedett mosoly húzódott számra, amint meghallottam az ajtó nyitódását, és Robert dühös lépteit, a vörös szőnyegen. Természetesen eszem ágában sem volt más férfiak társaságát keresni, de valahogy fel kellett élesztenem benne az ösztöneit.
Egy hirtelen rántást éreztem derekamon, mire a következő pillanatban már a vállán csüngtem. Bal vállára fektette, arra, amelyik nem hordozott semmiféle emlékeztetőt, az elmúlt napok eseményiből. Összerándult bennem minden idegszál a hirtelen, dühös mozdulatra. Erősen tartott. Belemarkolt combomba, de, még ez is csak a bennem robbanni kívánó érzéseket erősítette. Belökte az ajtót, és a földre tett. A falnak lökött. Zihálva vettem a levegőt.
-          Az enyém vagy! – morogta, és ujjai torkom köré fonódtak. Ijedten kaptam levegő után, nem számítottam erre a mozdulatra, de végül is tetszett. Robert egy pillanatra elgyengült, arcára a felismerés döbbenete ült ki. – Igen, Mr. Pattinson. – haraptam alsó ajkamba. Robert elmosolyodott, majd forrón megcsókolt. Úgy vágytam csókjára, mint fuldokló, a levegőre. Kezeim füleim mellé tapasztotta, és egy mozdulattal kettétépte blúzom. – Kösd össze a hajad! – parancsolt rám, és egy gumit nyomott kezembe. Engedelmeskedtem neki, és a fejem tetejére gumiztam hosszú hajam.  A nappali közepére húzott. Úgy járt körbe, mint valami vadállat, aki épp prédáját méregeti. Nehéz volt parancsolni a vágyaimnak. Robertre akartam vetni magam, és el sem engedni, de mindeközben élveztem a helyzetet. Élveztem a tűzben égő pillantásait, ami engem is perzselt. A táskájához sétált, és egy nyakkendővel tért vissza. - Vedd le a blúzod! – parancsolta, hideg hangon. Levettem azt, és a földre dobtam a szétszakított anyagot. A hátam mögé sétált, és gerincem vonalát kezdte el cirógatni. Ívbe feszült hátam érintésétől, amitől fejem automatikusan felé siklott. Megrántotta hajam, és a fülembe morgott. – Egyenesedj fel! – Megtettem, amit mondott, és minden erőmmel azon voltam, hogy remegő testem felegyenesedjen. Kipattintotta melltartóm, és lehúzva pántjait vállamon, majd felkaromon, belém harapott. Nem okozott vele fájdalmat, inkább erős bizsergést váltott ki, ami minden porcikámba eljutott. Felsóhajtottam az érzésre. A melltartó a földre zuhant, alig hallható puffanással, majd combomon ujjait éreztem meg. Amit én nem kis munkával szabdaltam szét, azt ő egy rántással elintézte. Szoknyám elnyűtt darabként hullott le bokámra. – Emeld fel a két kezed, a melledig! A két hüvelykujjad érjen össze! – Mellkas magasságig emeltem két kezem egymás mellé, mire ő előre sétált, és a korábban kivett nyakkendőt csuklom köré fogta. Megcsomózta, és megfogva kötelékem magához rántott. Testünk összeért. Éreztem bőrömön forró leheletét, a pillantását, de nem nézhettem rá, csak, ha engedélyt adott rá. – Nézz rám! – mormolta alig hallhatóan, és mutató ujját állam alá tette. –Ha otthon lennénk, a csuklódon, most bőrbilincsek csatjai zörögnének, a kezemben pedig már egy vékony nádpálca lenne. De, most rögtönöznöm kell, mert annyira… hajthatatlan vagy! – sziszegte, és fenekemre ütött. Csattanó hang, és csípő érzés emlékeztetett arra, mi is fog következni. Elfenekel, amiért kihoztam a sodrából. Forró csókot nyomott ajkamra, amiket összeszorítottam ütésének erejétől, majd újra körbe járt. Méregetett, majd ismét megütötte fenekem. Feljajdultam, lábaim, és ölem remegett a sóvárgástól. Hátam mögé sétált, és magához húzott. Ujjait nyakamra tapasztotta, másik kezét szeméremdombomon pihentette, és fülembe súgott. – Mondd csak, kié vagy? – sziszegte. – Az öné, Mr. Pattinson. – nyaltam meg alsó ajkam. Válaszomra ujjai leolvadtak nyakamról és melleim simították végig. – Akkor, mégis, hogy jutott eszedbe felajánlani magad, másnak? – morogta, és újra fenekemre ütött. – Jaj! – rezzentem össze, a váratlan ütéstől. Csípő érzés maradt ujjai után, de, hamar elmúlt. Cseppet sem okozott fájdalmat. – Válaszolj! – morogta. – Mert vágytam magára, Mr. Pattinson. Csak így érhettem el, hogy figyeljen rám. – sóhajtottam fel, és önkénytelenül is hátra hajtottam fejem, hogy mellkasán pihentethessem meg. Robert csókolni kezdte nyakszirtem, miközben kezei testem kényeztették. – Szükségem van a szerelmére. – folytattam remegő hangon. – Szükségem van a biztonságra, amit nyújt, forró ölelésével. Érezni akarom, ahogy csókol. Érezni akarom, ahogy élvez engem.
-          Soha többé nem teheted ezt! – morogta, és újra megütött. Az ütést enyhítő simítás követte. – Megértetted? – morogta fülembe
-          Igen, Mr. Pattinson. – haraptam alsó ajkamba, mire Robert megfogva hajamat összekötő gumit, egy mozdulattal kihúzta azt. Hosszú hajam simította meg vállaim, és hátam.
 
Robert letérdelt elém, belecsimpaszkodott két ujjával bugyim széleibe, és elkezdte húzni a pamut anyagot. Csókolni kezdte combom, majd, ahogy leért bokáimhoz a falatnyi anyag, kiléptetett belőle. Lassan húzta le csizmám cipzárját, és azt is lehúzta lábamról, egyiket a másik után. Amint felállt, hajamba túrt, és forrón csókolni kezdett. Szinte olvadtak csontjaim csókjától. Olyan volt, mint egy mini orgazmus, képtelenség volt betelni vele. Ölébe kapott, és a hálóba vitt. Az ágyra fektetett, kezeim újra füleim mellé hajtotta, és eloldozott.
-          Nincs nálam óvszer. – súgta fülembe, majd mosolyogva rám pillantott. – Nem marad más, mint az orál.
Robert újra megcsókolt, mielőtt még reagálhattam volna bármit is. Testem minden centijét végig csókolta, hol csiklandós, hol bizsergő érzést hagyva maga után. Még a gondolat is, hogy nem egyesülhetek vele… kikészített. Felhúzott gitárhúrként éreztem magam, ami akármikor elpattanhat. Robert ujjai lassanként belém hatoltak, és mozogni kezdtek. Elöntötte elmém az élvezet, teljes átláthatatlanságot hozva magával. Képtelen voltam uralkodni magamon. Úgy kívántam őt, mint még soha. Mintha a gyógyulásom feltétele az volna, hogy szeretkezzem vele. Akartam őt, egészen. Egyszeriben kevésnek éreztem csókját, az izgatását, a cirógatását. Felültem, ellöktem kezét, és az ágyra taszítottam.
-          Mit csinálsz? – nevette el magát, én pedig egy rántással, megszabadítottam őt, vékony, pizsamanadrágjától. Férfiassága, mereven feküdt alhasára. Fölé tornyosultam, és megcsókoltam nedves ajkait.
-          Akarlak. – leheltem ajkainak. Robert fejét rázta, és eltolta arcom arcától.
-          Nem lehet. Nem, nem lehet. – nyelt nagyot.
-          Tudom, hogy kívánsz. – nyávogtam fülébe, miközben jobb kezemmel azon ügyeskedtem, hogy testünk végre összeforrjon. – Úgy kívánsz engem, ahogy én. – sóhajtottam fel, ahogy megéreztem őt magamban. Robert felhördült, és csípőmre tette két kezét.
-          Bébi, kérlek. Nem akarom, hogy megbánd. – sziszegte
-          Szeretkezz velem Robert! – súgtam ajkainak, és csípőm mozgatni kezdtem
Láttam, amint megadja magát vágyainak. Felült, és csókolni kezdett. Falta ajkaim, miközben én rendületlenül mozogtam, hogy ezúttal én juttassam el magunkat a gyönyörbe.  Megsimítottam, a kis tapaszt, ami a golyó okozta heget fedte, és magcsókoltam mellette, az ép bőrt. Robert, megmarkolta melleim, és ajkaival szívogatta azokat. Csiklómba éreztem a lüktetést, amit okozott. Képtelen voltam tovább ellenállni, talán már nem is akartam ellenállni. El akartam olvadni ölelésében. Ívbe feszült hátam, ahogy az orgazmus ereje elöntötte testem. Szorosan húztam magamba Robertet lábaimmal, miközben ő kezeivel tartott, és tovább csókolt. Teljesen elszálltam. Mintha minden agytekervényem megolvadt volna attól, ami kettőnk között történt. Kimerülten hanyatlottam Robert mellkasára, és szívtam be izzadságának, és parfümjének egyvelegét.
-         Sosem fogok betelni evvel. – súgta. – Örökké így akarlak látni. Az élvezettől a karomba omolva, kielégülten.
-          Össze akarsz velem költözni? – néztem fel rá
-          Ha még nem is hivatalosan, de a francba is, a menyasszonyom vagy! Egy napot sem akarok külön tölteni. –mormolta, és újra megcsókolt