2015. június 26., péntek

66. fejezet

Sziasztok,
itt a kövi fejezet, kíváncsian várom a véleményeteket :)
Jó olvasást kívánok!
XoXo
 
 
-          Így ni. Holnap reggel is ránézek. - mosolygott rám az éjszakás nővér. - Hozhatok fájdalomcsillapítót, ha szeretné.
-            Nem kérek. - ráztam meg fejem. Bár borzalmasan fájt a vállam, úgy éreztem, ez a legkevesebb, ami kijár. Az előttem ülő nővér összeszedte a kötöző anyag maradékait, és a véráztatta kötszert egy sárga kukába dobta, amin a "veszélyes hulladék" felirat állt. Hosszú, vékonyszálú barna hajából barack illat szállt. A szeme színét nem tudtam megállapítani, gyenge fényt kapcsolt a szobámba, mikor bejött, hogy átkötözze a sebem. Talán kék lehetetett. Vastag ajkai voltak, és szép, napbarnított bőre. Vékony testalkata volt, de mindkét karja izmos, látszott, hogy sportol.
Visszadőltem az ágyamra, és néztem, ahogy gyors mozdulatokkal dolgozik. Végül odajött, és közel hajolt hozzám. Meglepett a bátorsága. Párnám kezdte el igazgatni, miközben szemei mindvégig az enyéim kutatták. Elnyíltak szájfényezett ajkai, és hófehér fogait rám villantva elmosolyodott.
-          Mindennel meg van elégedve Mr. Pattinson?- kérdezte búgó hangján
-          Teljes mértékben. – bólintottam
-           Biztosan nagyon fájhatott, amikor ezt szerezte. - biggyesztette le drámaian ajkait, miközben mutató ujjával, megsimította lilára duzzadt arcom
-           Nem volt kellemes, de én, a barátnőm miatt jobban aggódtam. - válaszoltam, és megfogva csuklóját, eltoltam magamtól.
-          Ó, igen. - állt fel csalódottan, és mosolyt erőltetett szájára. - Ő, már pihen. - bólintott, azzal az ajtó felé vette az irányt
-          Ez megnyugtató. - válaszoltam mosolyogva
-          Jó éjt, Mr. Pattinson. És, tudja, akármikor a szolgálatára állok. Bármiben. - folytatta, és alsó ajkába harapott
-          Ezt jó tudni. - bólintottam - Észben tartom.
A kis nővérke, aki a húszas évei elején járhatott csupán, kisétált a szobámból, és nem maradt más utána, csupán a barack illat, és a csend.
Robert, Robert, Robert. Ez a lány tálcán kínálta fel magát, te pedig gondolkodás nélkül lökted el magadtól. Basszus, régen egy percet sem gondolkodtam volna, hogy lerántsam róla a bugyit, és jól megdugjam. Egy újabb bizonyíték arra, mennyire beleszerettem Kamillába. Milyen rég szexeltünk. Milyen rég is? 3 napja. De, mintha 3 év telt volna el. Behunytam szemeim, és elképzeltem feszes testét, amint ívbe feszül az orgazmustól. A pokolba is, de kívánom! Teljesen megkeményedtem tőle. Lüktetett a farkam azért az édes kis punciért. Aztán egy pillanat, és szertefoszlott minden ábrándom. Az agyam lázadni kezdett a képtelen szituáció ellen, és borzasztó képeket kevert emlékeim közé. Felültem az ágyamon, és mélyet lélegezve, hajamba túrtam.
-          Le kell állnod!- szűrődtek ki fogaim közt a szavak
És, akkor, mint valami mentsvár, telefonom rezgésbe kezdett, én pedig úgy kaptam fel a mobilt az éjjeli szekrényről, mintha csak víz lenne a pokoli forróságban. Anyám képe villogott a képernyőn.
-          Szia, mama. - mormoltam a telefon
-          Kisfiam! Drága kisfiam, ugye jól vagy? - hallottam meg siránkozó hangját
-          Jól vagyok.
-          A hajnali géppel repülünk haza Barcelonából, és azonnal megyünk be hozzád.
-          A Szent Luke-ban vagyok. - mormoltam
-          Rendben. Mit vigyünk, mire van szükséged?
-          1-2 váltó holmi jól jönne.
-          Délelőtt megyek.
-          Szia, mama. - köszöntem el tőle. Jól esett hallani a hangját, és legalább kizökkentett, abból a képtelen helyzetből, hogy ilyen körülmények között is a szexre gondoljak. Visszatettem a telefont az éjjeliszekrényre, és megpróbáltam pihenni, de folyvást csak Kamillán járt az eszem. Hiányzott. Magam mellett akartam tudni. Szeretgetni, csókolgatni. Biztonságot nyújtani számára.
A mellettem lévő szekrényen pihent meg tekintetem, és arra a könyvre tévedt, amit, még a nap folyamán kaptam az egyik nővértől. Valami romantikus-scifi. Unottan belelapoztam, és elkezdtem olvasni az előszót. Rég volt már, hogy mást is elolvastam tendereken, és szerződéseken kívül, pedig mindig is szerette olvasni. Kényelembe helyeztem magam, és az ágy feletti lámpa fényének beálltása után, komolyabban nekileselkedtem a könyvnek. Furamód, csak úgy faltam az írónő szavait, úgy éreztem azonnal meg akarom tudni mi, történik a két szerelmessel, és, ha letenném, sem bírnám ki, hogy ne a történeten kattogjon az agyam. Órák teltek el, míg egyre inkább beleolvastam magam az éjszakába. A kórház már teljesen elcsendesedett, csak a saját, belsőhangomat hallottam, amik ajkaim helyett kiejtették a szavakat. Jó érzés volt, hogy el tudok menekülni a gondolatok elől. Hogy a saját elcseszett életem sutba dobhatom, - hacsak pár órára is, míg kiolvasom, ezt a könyvet,és azonosulhatok a főszereplővel,aki,legalább úgy félti kedvesét,mint én Kamillát. Az utolsó fejezet első mondatába kezdtem, mikor nyugtalanító hang szűrődött be szobám ajtaján. Keserves sikongatás, aminek szörnyű dallama, már beleégett elmémbe.
-         A 104-esbe! - hallottam meg az ajtó előtt elrohanó nővér hangját
Ledobtam kezeimből a könyvet, és szinte feltéptem az ajtó kilincsét. A szobába indultam, ahol Kamilla feküdt. Keserves sikongatás, és dulakodás hangjai hallatszódtak ki a folyosóra. Félelem fogott el. Őrült féltés, és félelem. Kamilla hangja volt az, ezt már akkor tudtam, mikor meghallottam a hangot, a szobámban.
-          Mi történt? - néztem az ajtó előtt álló feketeöltönyös férfire
-          Fogalmam sincs. Egyszer csak bekattant, és teljesen kikelt magából.
-          Szállj le rólam! Nem akarok meghalni!- üvöltötte Kamilla, de szinte felismerhetetlenségig eltorzult a hangja. Mintha valami démon szállta volna meg. Szörnyű volt látni így őt. Hosszú haja csatakosan lógott arcába, miközben a nővérrel dulakodott. Lefagytam. Mozdulni sem bírtam, csak néztem, ahogy kikészülve őrjöng, és dulakodik, majd egy rúgással a földre taszít egy ápolót.
-          Robert! Robert! - sikoltozta nevem, ami észhez térített
-          Had próbáljam meg. - mormoltam, és felsegítettem az ápolót
-          Csak magában is kárt okozna, maradjon távol! - mordult rám a doktornő, fecskendővel a kezében
-          Ne, kérem Frank. Nem akarok meghalni. - zokogta Kamilla, én pedig félrelökve az egyik nővért a fejéhez kuporodtam
-          Bébi, itt vagyok. Itt vagyok Kamilla, figyelj rám. - simítottam meg verejtékes arcát, mire a sikoltozás egyszerre abbamaradt, és nem maradt más, csupán ziháló légzése. Lassan kinyitotta szemeit, amiket könny áztatott, és rám nézett.
-          Nyomjuk be neki azt a nyugtatót. - mormolta dühösen a doktornő, mire a következő pillanatban a vénájában éktelenkedő kupakba nyomták a gyógyszert
-          Robert. - ejtette ki nevem sírva, és kezemért nyúlt
-          Itt vagyok bébi. Csak rosszat álmodtál. - súgtam ajkainak
-          Ne hagyj el! - kapta el ruhám, és magához húzott
-          Nem megyek sehova! Pihenj csak. - csókoltam meg homlokát, és hozzá bújtam
Fiókok csapódását hallottam a távolból, mire felnéztem. A nővérek gyanúsan pusmogtak az ajtó előtt, majd rám pillantottak.
-          Mi a baj?- néztem fel. - Csak rosszat álmodott. - magyaráztam. - De, ez normális, hiszen majdnem megölték.
-          Sajnálom Mr. Pattinson, de nem enged...
-          Mi van a kezében? Mit rejteget? - kérdeztem dühösen, és azonnal felpattantam a székből, amin idáig ültem.
-          Csak nem akarjuk, hogy kárt okozzon magában, vagy másban. - emelte fel kezét a közeledő nővér, hogy megnyugtasson
-          Nem fog senkit sem bántani. - ráztam meg fejem
-          Muszáj lekötöznünk. Nem akarjuk, hogy még egyszer előforduljon egy hasonló eset.
-          Maga nem kötöz le senkit! - morogtam rá, és  az ágy végéhez léptem, hogy védjem Kamillát. - Itt maradok vele, nem fog senkit sem bántani.
-          Mr. Pattinson az ön jelenléte, sajnos nem elég biztosíték számunkra. Nem fog fájdalmat érezni, ez csupán elővigyázatosság.
-          Na, idefigyeljen! Ha még egy lépést tesz, én esküszöm, szétbombáztatom ezt a kócerájt! - ordítottam a nőre. - Megteszem, higgye el! De, előbb teszek arról, hogy ne kapjon munkát ebbe a kurva városban! Nemhogy a  városban, de az egész államban! Mehet majd WC-t kefélni feketén!
-          Jobban tenné, ha nem fenyegetőzne! - emelte fel orrát sértődötten a nővér
-          Maga pedig jobban tenné, ha elhinné, nem a levegőbe beszélek, kivinné a seggét, a szobából, és végre békén hagyna minket! - sziszegtem. - Itt maradok vele, és biztosíthatom, nem lesz semmi probléma. - lihegtem a dühtől, ami szétterjedt bennem
-          Rendben, de, ha bármi...
-          Nincs ha, és nincs bármi! - szakítottam félbe
-          A maga felelőssége! - morogta a nővér, és kiment a szobából
Remegtem a dühtől. Legszívesebben a hajánál fogva rángattam volna ki ezt a nőt a szobából.
-          Ne légy rá dühös. - hallottam meg hátam mögül Kamilla gyenge hangját
-          Bébi. - néztem hátra Kamillára, aki erőtlenül olvadt szét az ágyon. - Azt hittem, a nyugtató...
-          Még nem ütött ki teljesen. - motyogta
-          Megijesztettél. - súgtam, és az  ágyára ültem
-          Annyira valóságos volt. - vékonyodott el hangja
-          Hé, itt vagyok. - simítottam meg arcát, mire ő arrébb csúszott. Felfeküdtem az ágyra. - Gyere ide!- mormoltam, és mellkasomra húztam fejét, kezét hasamra tette, én pedig megcsókoltam feje búbját
-          Ne hagyj el! Ne hagyj el!
-          Nem,nem ,soha! Soha nem hagylak el! - ráztam meg fejem, és kézfején köröket írtam le mutatóujjammal
-          Akkor se, ha...
-          Ha? - sürgettem meg a kábán kiejtett szavakat
-          Ha apu, a fejed veszi?
-          Ha sárkánnyal érkezik, sem tántorodom. - kuncogtam el magam. - Nem választhat el a féltése tőled. De most aludj.
Kamilla nem válaszolt, a nyugtató megtette hatását. Szorosan öleltem, elernyedt testét, és mélyen magamba szívtam a vanília, és izzadság illatának keverékét. Nem érdekelt, hogy a kicseppenő nyála, és izzadt teste nedvesít. Nem érdekelt, hogy úgy néz ki, mint egy rossz horrorfilm szereplője. Csak az volt fontos, hogy a karjaimban tarthatom, és érezhetem a teste melegét. Szeretem őt. Akkor is, mikor egy kemény, gyönyörű szex istennő, és, akkor is, mikor törékeny, bűzlő, szenvedő nő. És ez a gondolat tetszett nekem.  Nagyon is tetszett.
Kamilla:
Virágok illata ébresztett fel. Kábultan, még homályosan láttam, amint kinyitottam szemeim. Percekig csak pislogtam magam előtt, és fókuszálni próbáltam a mellettem álló növényekre. Fejem alá gyűrtem párnám, és megdörzsöltem a szemeim, mert egy idő után már bosszantott, hogy nem látok rendesen. Karnis tompa hangja, és a beáramló fény végleg kiverte az álmot szemeimből.
-          Jó reggelt, Miss. Pintér! - csengett fülembe egy dallamos hang
Felültem ágyamon, és a szobát kémleltem. Rossz érzés telepedett rám, ahogy észrevettem, csak ketten tartózkodunk a szobába. A nővér, és én.
-          Nem rég ment el. A szülei most érkeztek meg. - válaszolt kérdésemre a csilingelő hang, mintha csak olvasna a gondolataim közt. -  De, korán felébredt, vagy talán nem is aludt. Átkérette magát a szomszédos szobába, hogy közelebb legyenek egymáshoz. Mindenesetre, a maga pasija, minden nő vágya. - kuncogta el magát a fiatal nővér
A fiatal lány, aki körülbelül annyi idős volt, mint én, folyamatosan szövegelt. Nem hagyott szóhoz jutni, de ebben a pillanatban nem is annyira érdekelt. A szívem majd kirepült az ablakon, amikor elmondta, hogy Robert valóban itt töltötte az éjszakát. Nem hagy el, és, most ez volt a lényeg.  Körbenézve szobámban, több tucat virág várt rám, amit ez idáig észre sem vettem. Hatalmas csokrok, különféle virágokból. Mind gyönyörű volt. A nővér az ágyamra ült, és rám mosolygott a cseresznyés illatú, szájfényes szájával.
-          Átkötözném a lábát.
-          Ó, igen. - bólintottam, és lehúztam magamról a takarót. Büdös voltam. Nagyon büdös.
-          Nem lehetne, hogy előbb lezuhanyozzak?
-          Ami azt illeti, még jót is tenne a sebnek. Nagyon gyengéden tisztítsa meg. Addig én folytatom a munkám. Tíz perc múlva itt vagyok.
-          Rendben. - bólintottam
A tegnapi nap folyamán abszolút nem éreztem fájdalmat a lábamban. Gondolom a helyi érzéstelenítésnek köszönhettem, de most borzalmas, éles fájdalom szúródott combomba. Bicegve léptem be a fürdőbe, és megnyitottam a zuhanyt. Finom, meleg volt a víz, és alig vártam, hogy végre alá állhassak, és lesúroljam magamról az izzadság okozta ragadós érzést.
-          Tudtad, te tudtad, mégis nyugodt szívvel ajánlottad azt az embert?- hallottam meg a falak mögül egy dühös, tompa hangot
-          Mégis mit tehettem volna? Tartoztam ennyivel a családjának.
-          Miattad...ő,majdnem kivégzett mindkettőnket,a miatt,amit az apjával tettél.
A szívem hevesen kezdett verni, amint rájöttem kiket hallok a falakon keresztül. Robert hangját bárhol, bármikor megismerném, és, azt gyanítottam, az apjával beszélt. Fülemet a falhoz tapasztottam, és hallgattam, amikről valószínűleg nekem nem szabadna tudnom.
-          Én nem akarom ezt csinálni tovább. Nem akarok az utódod lenni. Kilépek! Kamillát akarom, és a kettő együtt soha nem működhet.
-          Na, idefigyelj, te szarházi! Mit gondolsz a...
-          Kicsim itt vagy?
Összerezzentem a hang hallatára. Újra visszatértem a zuhanyfülkébe, a falának tapasztottam kezem, és azon kaptam magam, hogy lihegek. Felzaklatott, ahogy Robert, és Thomas dühös hangját hallgattam. Miről beszélhettek ezek odaát?
-          Milla, jól vagy?
-          Ig, igen jól vagyok. Egy perc, és megyek. - kiáltottam ki a fülkéből
Sampont nyomtam a hajamra, és gyorsan átdörzsöltem vele azt. Kétszer is megismételtem a dolgot, mire elég habosnak éreztem a hajam. Engedtem, had csapódjon bele arcomba a meleg víz, és természeténél fogva leöblítse a hajamról a habot. Vanília illatú tusolózselét nyomtam kezemre, és alaposan átdörzsöltem vele a testem, a lábamra különös figyelmet szentelve. Amint végeztem, törölközőbe csavartam hosszú hajam, megtörölköztem, és a köntösömbe bújtam. Jól esett, hogy van 1-2 holmi, ami az otthont juttatja eszembe.
-          Anyu? - ejtettem ki döbbenten a szót, amit már több ezerszer megtettem életem során
-          Kicsikém. - sétált mellém, és szorosan átölelt. - Ahogy apád  hívott, jöttünk is. Még mindig nem tudom felfogni. - tette remegő ajkaira ujjait, és szemeiben már ott voltak azok az ismerős könnycseppek.
-          Márta! - szólt dühösen Balu anyura. - Millának nem erre van most szüksége, hanem, hogy támogassuk! Hagyd abba a siránkozást!
-          Jól vagyok anyu, tényleg. - simítottam meg arcát, hogy letörölhessem aggodalmának bizonyítékait - Gyertek, üljetek le. - mosolyogtam anyura, és az ágyam felé bicegtem
-          Beszéltünk az orvosoddal, mielőtt bejöttünk hozzád. Azt mondta, ha holnap sem lát fertőzést a combodon, holnap haza is enged.
Anyu, és Balu körül ültek, és beszélni kezdtek hozzám, de, én annyira kívülállónak éreztem magam. Mintha nem is ezen a síkon léteznék. Teljesen máshol jártak a gondolataim. Roberten, és az apján, és azon, amit Frank...vagyis William mondott nekem azon a borzasztó napon. Furcsamód egy pillanatra sem gondolkodtam azon a pár mondaton, amit Frankkal váltottam. Ez az egész, hogy Frank beépült a Pattinson családba, és évekig szerepet játszott, egy előre kitervelt bosszúnak tűnt. És, az, amit mondott, hogy egész életében arra készült, hogy bosszút álljon, azt sem Robertnek szólt, mind inkább az apjának. Mit tehetett Thomas Frankkal, amiért meg akarta ölni a fiát, vagy őt? És, miért mi estünk áldozatául, ennek az átkozott bosszúnak? Kipislogtam szemeimbe gyűlt könnyeket, és szüleim válla felett az ajtóra pillantottam. Robert ott állt, és minket nézett.
Egyszeriben olyan düh száguldott végig bennem, amit eddig nem, vagy csak nagyon ritkán éreztem.
-          Elment? - néztem Robertre dühösen, mire anyuék, lepődötten fordultak meg
-          Ki? - nézett rám értetlenül Robert
-          Az apád! Elment? - morogtam, mire Robert hátralépve, kinézett a folyosóra
Kipattantam az ágyból- már amennyire a combomba szúródó fájdalom engedte- és a folyosóra rohantam. Thomas, és Aria összekarolva sétáltak a folyosón, a kijárat felé.
-          Kamilla. - fogta meg karom egy pillanatra Robert, de kirántottam keze szorításából
-          Thomas! - kiáltottam a folyosó felé rideg hangon, mire felém fordultak
Aria mosolyra húzta száját, de, amint közelebb értem hozzájuk, és meglátta zaklatottságom, a mosoly lehervadt arcáról. Thomas pedig...nos, hát, most már tudom, kitől sajátította el az érzelmek elrejtését Robert.
Ahogy egy lépésnyi távolságnyira értem hozzá, olyan erősen vágtam pofon, amennyire csak képes voltam. Embert még nem ütöttem így meg soha. Thomas megfagyott arca, tűz vörössé változott. Éreztem, amint a levegő megfagyott körülöttünk. Aria szája tátva maradt, az én szívem pedig úgy zakatolt a dühtől, majd szétrobbant.
-          Miért van az, hogy egyes emberek azt képzelik, hogy, kockázat, és következmények nélkül játszadozhatnak a másik életével? - sziszegtem mérgesen