2015. április 9., csütörtök

57. fejezet

Sziasztok !
 
Remélem mindenkinek jól telt a húsvét. :)
 
Nagyon örültem az előző részhe írt véleményeknek, és pipáknak is ;)
Volt egy kis szabad időm,szóval , itt a friss,ropogós fejezet :)
 
XoXo
 
-          Te is így gondolod Milla? – hallottam meg Balu hangját
-          Hm? – néztem fel értetlenül
-          Mi a baj? Egész vacsora alatt nem szóltál egy szót sem.  – simította meg kezem anyu, miközben aggódó tekintetét meresztette rám
-          Biztos, már az ajándékokon jár az esze.  – gúnyolódott Áron, miközben öklét fejem búbján kezdte el súrolni
-          Kopj már le! – löktem el magamtól dühösen. – Még haza sem értem, már fitogtatod az erőd. Én is tanultam ám valamit.
-          Na, ezt hiányoltad ennyire, Márta? – nevette el magát Balu
-          Már két napja itthon vagy, mennyi idő kell neked, hogy megérkezz? – nevette el magát Áron
-          Mekkora bunkó vagy! Nem is értem, hogy voltam képes ezt elfelejteni. – válaszoltam döbbenten
-          Tudod mi a dolgom Milla. – rántotta meg vállait vigyorogva. – A testvéred vagyok, szekálnom kell téged. Edzeni, hogy meg tudd állni a helyed a világban.
-          És, mondd, hány évig kell még ezt kibírnom? – tettem kezem csípőmre
-          Amíg csak élünk.
-          Á, ez jó hír. – mormoltam
-          Gyertek, bontsátok ki az ajándékokat. – intett Balu a fa alól
-          Az idei fa az egyik legnagyobb, amit valaha is vettünk. – nézett fel a fa csúcsára Áron
-          Ez hogy került ide? – emeltem fel a vörös, bársony dobozkát, amit egy aranyszalag fogott át
-          Tegnap találtam, mikor kipakoltam a ruháid. Csak nem Roberttől kaptad? – mosolygott rám anyu
-          De.- bólintottam lehangoltan, és visszatettem a fa alá a dobozt
-          Nyisd már ki! Majd megesz a fene, hogy tudjam, mi van benne. – unszolt anyu, izgatott vigyorral képén
-          Majd máskor. Mos nincs kedvem.
-          Kamilla, nem szép dolog ellentmondani anyádnak. Nyisd ki!
Mélyet sóhajtva, visszanyúltam a dobozért, és ujjaim közé csíptettem az aranyszalagot. Féltem attól, amit ez a doboz tartogat számomra. Tartottam attól, hogy ellágyítja a szívem, ha meglátom, az ajándékát. Hisz tudtam, ha tehetném, azonnal visszamennék hozzá. Az ölébe ülnék, és forrón megcsókolnám őt. Borzalmasan hiányzott. És, a tudat, hogy vége, hogy nem láthatom őt, ha visszamegyek New Yorkba, a szívem szaggatta.
Kinyitva a dobozt, egy kártyát pillantottam meg. Bézs színén a vörös tinta, szavakat formált meg.
„Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk." Ernest Hemingway
Úgy érzem, én megtaláltam.
Boldog karácsonyt Kamilla!
Robert.

 
-          Ó, Istenem! – kapta szája elé anyu kezeit. - Ez gyönyörű!
-          Igen.  Az. – nyeltem nagyot
-          Ezek briliánsok? – vinnyogta anyu
-          Ez a Robert ért az ajándékokhoz. – bólintott elismerően Áron. – Ez a nyaklánc többet ér a kocsimnál.
-           A kocsid egy ócskavas, annál még a bizsu is többet ér, ami az ujjamon van. – mormoltam orrom alatt
-          Ezt vond vissza! – morgolódott sértődötten Áron
-          Ó, kicsim, ezt valahogy viszonoznod kellene.
-          Kamilla nem viszonoz senkinek semmit! – förmedt rá Balu anyura. - Ne vegyen méreg drága ajándékokat, ha viszonzást vár érte.
-          Feleslegesen vitatkoztok ezen. Vissza fogom küldeni. – csuktam be a bársonydobozt, elrejtve azt a csodás, gyémántokkal kirakott, kék tanzanit követ
-          Már, miért adnád? – nézett rám csodálkozva anyu
-          Mert két napja szakítottam vele. – sóhajtottam fel, majd visszatettem a fa alá a dobozt
-          Mégis miért?
-          Nem akarok erről most beszélni. – mormoltam, és kisétáltam a mézeskalácsot árasztó nappaliból
-          De, mi lesz a többi ajándékkal? – szólt utánam anyu
-          Majd kibontom máskor.
A szobám ablakánál üldögéltem, és néztem, ahogy szakad a hó. Évek óta nem láttam havat karácsonykor. Gyönyörűnek kellett volna látnom. Igazinak. Mint ahogy, a családommal való együttlétet is, igazinak kellett volna éreznem.  De nélküle, mintha minden árnyéka volna önmagának. Egy csalóka árnyék.  Úgy érzem elvesztem. Nem találom önmagam. Nem találom a régi énem. Pedig még csak két nap telt el. Két nap, ami évekkel ér fel. Nélküle minden pillanat, hosszú percekben mérhető.
-          Kopp-kopp. - dugta be fejét Balu, az ajtón. – Bejöhetek?
-          Igen. – bólintottam, majd letöröltem arcomról, a sós cseppeket
-           Nem akarok zavarni, felhoztam a mobilod. Már az őrületbe kergeti a családot, ez az idétlen csengőhang.
-          Azt gondoltam SpongyaBob, majd felvidít. – húztam el szám, és elvettem a telefont
-          De, nem tette. – ült le mellém mackósan Balu
-          Nem. – ráztam meg fejem, lesütött szemekkel
-          Mikor valami nyomta a lelked, mindig az ablakban találtam rád. Éjszakákat töltöttél idetelepülve, mikor beteg voltál.
-          Közelebb akartam lenni Istenhez. Azt gondoltam, a csillagokon keresztül figyel engem. És, ha én látom őket, ő is lát engem.
-          És, most is így érzed?
-          Igen. Biztos vagyok benne.
-          Kicsi Milla. – ölelt át szorosan. – Én kicsi Millám. Azt gondoltam, a betegséged után már nem fog ennyire megviselni, ha így látlak. Most mégis…
-          Én is azt gondoltam, hogy, azok az évek után már nem törhet meg senki, és semmi. És, nézd csak, jön egy férfi, és összetör, mint egy csoki mikulást. - húztam mosolyra szám. - De, hidd el, túl leszek rajta. – fogtam meg kezét. – Én csak, csak túl sokat áldoztam ezért a kapcsolatért. Túl sok mindent adtam neki, ahhoz, hogy ezt tegye velem. –haraptam keményen alsó ajkamba
-          Mi történt? – simította meg arcom
-          Teljesen kirekeszt az életéből. Titkolózik, és, most azt hiszem besokalltam.
-          Csak adj neki időt. Ha szeret, amit biztosra veszek egy ilyen ajándék után, akkor el fogja mondani.
-          De, mennyi időt Balu? Mennyi ideig várjak, és hallgassak? – bőgtem el magam. - Szeretem őt. Annyira szeretem, hogy lélegeznem is fáj nélküle. Úgy érzem, belepusztulok. Mintha egy újabb roham jönne rám, de a gyógyszer, ami csillapíthatná a fájdalmakat, túl messze volna.
-          Akkor hívd fel, és beszéld meg vele a dolgokat. – buzdított meleg hangján Balu
-          És, hallgassam újra a kitérő válaszokat? – néztem rá kérdőn
-          Ő, beszélni akar veled. - nézett a mobilomra, ami újra hajókürt hangját adta ki magából - Add meg neki a lehetőséget. – mosolygott rám, és egy apró puszit nyomott homlokomra. – Elmegyek anyád után. Már az ágyban fekszik, és alszik. Kicsit sok volt a puncs. – nevette el magát Balu, és az ajtót közelítette meg. – Jó éjt, Milla.
-          Jó éjt. – mormoltam, majd újra kinéztem az ablakon, hogy tovább nézhessem a hóhullást  
A ház előtt egy ismerős arcot pillantottam meg. Egy pillanatra azt hittem csak képzelődöm, de, ahogy újra, és újra ránéztem a ház felé meredő arcra, felismertem. Csizmát húztam, és lesiettem a lépcsőn. Kezembe vettem a korábban fa alá helyezett dobozt, és kabátot vettem. Összehúztam magamon a kabátot, és kiléptem a ház melegéből. A gyomrom összerándult, minden egyes lépésnél. A szívem a torkomban dobogott, és a bőgés kerülgetett, ahogy magamhoz szorítottam a bársonydobozt.
-          Meg fog fázni, kisasszony.
-          Oskar.- remegett meg hangom, ahogy meghallottam az övét. – Ó, drága Oskar! – öleltem át szorosan, és szinte azonnal záporozni kezdtek könnyeim. – Mit keres maga itt?
-          Mr. Pattinson küldött. Továbbra is biztosítani akarja a biztonságát.
-          Jöjjön, jöjjön be Oskar. – fogtam meg kezét, és a ház felé kezdtem húzni
-          Nem tehetem kisasszony. – rázta meg fejét Oskar
-          Miért nem? – néztem rá csodálkozva
-          Mr. Pattinson nem nézné jó szemmel.
-          Maga a barátom, és én megkérem, mint barátot, tartson velem egy teára, ezen a hideg éjszakán. – válaszoltam határozottan Oskarnak
-          Természetesen, mint a barátja, elfogadom a meghívást. – bólintott alázatosan Oskar
-          Jöjjön. – simítottam meg vállát. – Már bizonyára átfagyott idekinn.
Oskar levetette kabátját, és karjára hajtotta. Beljebb tessékeltem, és hellyel kínáltam. A kandallóban még égett a fa, így a nappali melegséget sugárzott minden szempontból. Teát készítettem Oskarnak, és magamnak, és a nappaliba vittem, egy tálca süteménnyel.
-          Köszönöm, ez, most igazán jól esik. – mosolygott rám Oskar
-          Miét magát küldte?
-          Frank a családjával ünnepel. – válaszolt, majd belekortyolt a forró italba
-          És, a maga családja? Nem hiányolja önt, ilyenkor?
-          Mit gondol, egy ilyen öregember hiányozna a karácsonyi partikról? – nevette el magát
-          Igen. Nekem, most nagyon jól jön egy ilyen öregember társasága. – bólintottam
-          Ez kedves öntől kisasszony. – mosolyodott el
-          Ő, hogy van? – néztem mélyen Oskar szemébe
-          Tartja magát. – bólintott
-          Értem. – sütöttem le szemeim elszomorodva
-          Más válaszra számított?
-          Nem is tudom, mire számítottam. – ráztam meg fejem. – Ez Robert Pattinson, miért változna meg attól, hogy szakítok vele?
-          Úgy gondolja, nem változott? – vonta fel szemöldökét Oskar
-          Minden tette azt mutatja.
-          Mégis, mit vár tőle kisasszony? Egész életében így élt. Kizárta a külvilágot, senkit nem engedett magához közel. Egy valakit kivéve…
-          Veronika.
-          És, ő is átverte. Ezek után, hogy tudna egy csapásra megnyílni?
-          De, mégis meddig várjak Oskar? Hogy bizonyítsam, hogy szeretem? Hogy megbízhat bennem? – fakadtam ki
-          De, kisasszony, hisz most is megfutamodik. Elhagyja őt, amint, akadályba ütközne a kapcsolatuk.
-          Oskar, hogy maradhatnék mellette, mikor még azt is titkolja előlem, hogy van egy húga? Több hónapja vagyunk már együtt, de, mégis miért? Hisz folyton elhallgat előlem mindent. Én nem tudok így élni. Ez a kapcsolat nem őszinte. –r áztam meg fejem
-          Tegye a szívére a kezét, és gondolja végig, Mr. Pattinson, mit éreztet önnel. Most mennem kell. – állt fel. – Köszönöm a teát. Jó éjt.
-          Jó éjt Oskar. – mormoltam orrom alatt . – Várjon egy pillanatra! – pattantam fel én is , és kezembe vettem a dobozt. – Ezt vigye magával. – nyomtam kezébe a bársony dobozba rejtett ékszert
-          Biztos ezt akarja? – nézett rám Oskar
-          Igen.

1 megjegyzés:

  1. IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOMMMM!
    Szegeny Milla. Annyi ketseg gyotri 😔 remelem hamarosan megkonyorulsz rajta! ;) <3

    VálaszTörlés