2015. január 17., szombat

48. fejezet

Sziasztok
 
Elkészültem a kövi résszel.
Köszönöm, az előző fejezethez a kommenteket, mind a háromnak nagyon örültem, és a pipákat is ;) Jól esik a visszajelzésetek!
 
Kamilla szemszöget olvashattok.
Jó olvasást mindenkinek!
XoXo
 
Gyomorgörccsel mentem ma be, dolgozni.  Ami azt illeti az egész reggelem, a gyomrom idegesítő összerándulásával telt. Képtelen voltam enni, vagy bármire koncentrálni. Képtelen voltam, akár csak egy percre is arra figyelni, amit épp csinálni próbáltam.  Csak ő lebegett a gondolataim közt. Ahogy belenéztem a tükörbe… ahogy csészéért nyúltam a polcra… ahogy a zuhany alatt álltam. Csak őt láttam, és a tegnap éjjelt. Minden idegkötegem, egyszerre rándult össze, attól, ahogy felelevenítettem magamban, az érzését. A csókja érzését.  A szavai jelentését.  Egyszerre reagált testem minden kis porcikája.
Hideg volt. Csípős, és csontig hatolóan hideg. De, nem bántam. Szükségem volt rá, hogy végre tisztán láthassak. Mert Robert… Robert teljesen elveszi az eszem.  Akárhogy is tudom az eszemmel, hogy talán most is figyelnek… talán, valaki, épp, azért lépett ki az utcára, mert én is azt tettem. Valaki, csak, azért indult el a mai reggelen, hogy kövessen.  Mégis, tökéletes biztonságban érzem magam, tudván, hogy Robert itt van. Újra itt, van a városban. Mintha, mindig, és mindenhol látna engem. Mintha, képes volna az egész várost irányítani, és engem megvédeni… bármiféle veszélytől.
Korábban, minden alkalommal körülnéztem, mikor kiléptem az utcára. A két férfit kerestem, akik napok óta követtek engem. Most valahogy, mégsem érdekel. Miért van ez? Miért érzem magam nagyobb biztonságban, mint valaha? Miért? Hisz, tegnap szembesültem avval a ténnyel, hogy az életemre akarnak törni. Most mégsem tudok másra gondolni, csak Robertre. A pillanatra, amikor ma meglátom. 
-          Kisasszony! – hallottam meg hátam mögül Oskar hangját, ahogy bekanyarodtam az utca végén lévő sarkon
-          Oskar. – ejtettem ki lepődötten nevét. – Miben segíthetek?
-          Mr. Pattinson küldött, hogy bevigyem a munkahelyére. Kérem, jöjjön velem, és üljön be az autóba. – intett háta mögé, ahol a fekete Infiniti parkolt
-          Sajnálom Oskar, de ebben nem segíthetek. Egyedül akarok lenni. – ráztam meg fejem
-          Kérem, Kisasszony… kérem, jöjjön velem! – nézett rám kiskutya szemekkel Oskar
-          Oskar, a főnökének, épp itt az ideje, hogy észrevegye, engem, nem irányíthat. – mormoltam, és közben folytattam az utat
-          Miss.Pintér, ez csak az ön biztonságát szolgálja. 
-          Teljesen biztonságban vagyok Oskar. Fényes nappal, senki nem fog megtámadni.  – válaszoltam
-          Miss.
-          Nem, Oskar! – nyomatékosítottam. – Ne is próbálkozzon. Nem megyek magával. Viszlát Oskar.
Oskar bólintott, és aztán már nem is követett tovább. Robert valószínűleg teljesen ki lesz akadva, de ez , most a legkevésbé sem érdekel. Tízpercnyi, dühödt baktatás után beértem a munkahelyemre. Jóleső érzéssel töltött el, a meleg levegő, ami, az egész irodaházat betöltötte.
-          Jó reggelt Lea. – erőltettem mosolyt arcomra
-          Végre. – nézett rám Lea kétségbeesve
-          Mi a baj? – vontam össze szemöldököm
-          Ki kell mennem a mosdóba. Kérlek, állj be egy kicsit. – tipródott előttem
-          Máskor, hogy oldod ezt meg? – néztem rá gyanúsan
-          Máskor simán kimegyek. De, most Mr. Fox, egy fontos hívást vár az Element Companytól. Ha, nem veszem fel, kinyír.
-          Oké.- sóhajtottam fel. – De siess! Nathan az én fejem is leszedi, ha nem érek be 10 percen belül. – figyelmeztettem, és beálltam a helyére
-          Sietek! – válaszolta boldogan, és már tipegett is a mosdó felé
Épp a Life, egyik számát lapoztam fel Lea titkos fiókjából, mikor egy ismerős hang rám köszönt.
-          Szervusz… Kamilla.
-          Nicolas. – néztem fel ijedten
Nicolassal nem beszéltem a bál óta, és ez a találkozás, kicsit, most kínos. Feszengett, ez tisztán látszott rajta.  Kiolvasható volt abból, ahogy rám nézett, és, ahogy az ujjaival babrált. Vékony ajkait összeszorította, így egy vonallá váltak. Armani öltönyt viselt, parfümje pedig épp olyan lágy volt, mint a hangja.
-          Új munkakör? – húzta mosolyra száját
-          Nem, csak kisegítem a barátnőm. – válaszoltam félszegen
-          És, a barátnő már itt is van. – csusszant mellém Lea.- Köszönöm, hogy beálltál. – folytatta visszafogottan Lea
-          Nincs mit. Nem volt hívás, ne aggódj. - mosolyogtam rá
-          Köszi. - hálálkodott még egyszer Lea, majd visszaállt a helyére. –  Mr.Huppert, miben segíthetek?
-          Mr. Fox, vár már engem. – válaszolta Nicolas
Az órámra néztem. Már csak pár percem volt, hogy felérjek. Szó nélkül siettem, a lifthez, és megnyomtam a hívó gombot. Türelmetlenül vártam a felvonót, és hálát adtam Istennek, hogy csak a 3-ról kellett visszahívnom.
-          Kamilla, várj! – kiáltott felém Nicolas, és kezével megállította az elhúzódó lift ajtót
-          Valami baj van? – kérdeztem értetlenül
-          Beszélni akarok veled. – nyelt nagyot, majd belépett a liftbe. – Igazából, már napok óta hívlak. – nézett rám, bogár szemeivel
-          Furcsa, nem láttam, hogy hívtál volna. – válaszoltam, szemöldök ráncolva, miközben telefonomért nyúltam
-          Mert, mindig kinyomtam… még mielőtt kicsönghetett volna.
-          Mégis miért? – mosolyogtam rá
-          Azt hiszem, túlságosan is beijedtem. – hadarta a mondatot zavarában
-          Beijedtél? – kuncogtam el magam. – Mitől?
-          El. – sóhajtott mélyet. – El akartalak… akarlak hívni, randizni. – harapott alsó ajkába
-          Nicolas… - ejtettem ki fagyottan nevét
-          Nézd. Tudom, hogy még elég friss ez a Robertes dolog. Elég komoly volt számodra a dolog, és nem akarlak evvel…
-          Te, meg miről beszélsz? – vágtam szavába értetlenül
-          Pattinson. Elment. Mindenki erről beszél a városban, hogy a nőfaló, újra a vadászmezőkön…
-          Szóval, mindenki erről beszél…- motyogtam magam előtt
-          Igen. – bólintott
-          Értem. - bólintottam szomorúan.
-          Szóval, arra gondoltam, megihatnánk egy pohárka bort. Mondjuk, ma. – mosolygott rám Nicolas
A lift ajtaja, elhúzódott. Nicolas, az ajtó elé tette kezét, hogy a szinten tartsa a liftet, én pedig leforrázva álltam, és néztem magam elé. Képtelen voltam egy épkézláb mondatot összerakni. Képtelen voltam másra gondolni, csak arra, hogy Robert újra a szinglik csoportját erősíti… még, akkor is, ha Robert ezt másként mondta nekem. 
-          Nos? Mit mondasz? – nézett rám bizakodó tekintettel
-          Nicol…
-          Huppert. – szakított félbe egy markáns hang
-          Fox. – rázott kezet, régi ismerősként a két férfi
-          Kérlek, ne tartsd fel a hölgyet. Már öt perce az asztalánál kellene ülnie. – mosolygott Nicolasra Nathan. –Nem igaz, Miss. Pintér? – intézte felém fagyos kérdését 
-           De, igen, uram. - bólintottam
-          Hívni foglak. – nézett rám Nicolas
Nagyot nyeltem, és magamban hálát rebegtem, azért, hogy végre elhúzódik a lift ajtaja.  Elegem volt a magánéletemből. El akartam menekülni előle. Dolgozni akartam. Beletemetkezni a munkába. Türelmetlenül nyomtam meg a lift panelén, a 18-as számot. Pár napja egy másik osztályra helyeztek át, most Taylorral dolgozom egy új projekten. Örültem neki, mikor Nathan felkért, segítsek Taylornak. Összeszedtem a gondolataim. A munkára próbáltam összpontosítani. A tükörfalnak dőltem, behunytam szemeim, és igyekeztem a tegnap alkotott tervekre összpontosítani. Ez csupán fél percig tarthatott, nem tovább, ugyanis a lift egyszer csak megállt. Kinyitottam szemeim, de, az ajtó zárva volt. A panel, a tizenhetes számot mutatta. Türelmetlenül nyomkodtam a tizennyolcas számot, de a lift meg sem mozdult.
-          Hallo.- szólaltam meg a vészcsengőt nyomkodva. – Hallo, hal engem valaki? 
-          Igen,  Arnoldo vagyok. – válaszolt, egy markáns férfihang
-          Arnoldo, megállt, a lift. El tudná indítani? – hajoltam közelebb a panelhez
-          Nem látok meghibásodást hölgyem, de, mindjárt kiderítem, mi okozhatja a problémát.
-          Rendben, itt várok. – bólintottam elszántan. – Persze… hova is mehetnék?- nevettem el magam kínomban. – De…Arnoldo, azért siethetne. Nem bírom a bezártságot, könnyen bepánikolok tőle.
-          Igyekszem.
Ahogy kimondtam az utolsó szót, a lift elindult lefelé. Furcsállva néztem rá a kijelzőre, majd újra megnyomtam a csengő gombját.
-          Elindult. A lift, elindult Arnoldo, de nem a jó irányba. – makogtam
-          Nem tudom hölgyem, mi történt. Én nem csináltam semmit.
-          Akkor, mégis, ki irányítja a liftet?  - néztem fel félve a bal felső sarokban megbúvó kamerára
-          Fogalmam sincs. De, ha gondolja, szólhatok…
-          Nem szükséges, köszönöm. – válaszoltam, amint megállt a lift, és kinyílt az ajtaja
Robert állt velem szemben. Két kezét mellkasa előtt összefonva várt. Az arca kemény volt, semmit nem árult el. De, én tisztában voltam az érzésével. Avval, az érzéssel, amit a maszk mögé rejtett.  Mára már tovatűnt a tegnapi borosta. A hétköznapi viseletet leváltotta a legmárkásabb öltöny, és ing. Visszatért a régi Robert Pattinson… már, ami a külsejét illeti.
-          Miss. Pintér. Kérem, jöjjön velem, az irodámba. – tárta ki jobb kezét Robert
-          Sajnálom, Mr. Pattinson, de, Mr. Fox, külön kér…
-          Nem érdekel. – vágott szavamba. – Majd megbeszélem vele. Fáradjon az irodámba.

3 megjegyzés:

  1. Jujj, naon jo lett! Remelem hamar hozod a kovit! <3

    VálaszTörlés
  2. Naon jo lett! Remelem hamar hozod a kovit! <3

    VálaszTörlés
  3. Imádom! Ennyi! :) Robert karaktere fantasztikus, szeretem, hogy ennyire határozott és kemény. A történet lenyűgöz, rengeteg könyvet olvastam már és elmondhatom, hogy mintha egy valódi regényt olvasnék és nem egy fanfictiont. Szóval nagy gratula, maradj hű magadhoz és a gondolataidhoz!! Várom a folytatást :)

    VálaszTörlés