2014. december 15., hétfő

46. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a friss részt. Remélem nem lesz nagyon zavaros:) A következő rész majd világosít kicsit a dolgokon ;)
Jó olvasást mindenkinek !
XoXo


Robert szemszög:

 

-          Oda megyek. – mormoltam
-          Nem. Nem mehetsz. – fogta meg vállam Veronika
-          Ezt nem te döntöd el. – sziszegtem
-          Figyelik őt, Robert. – nézett mélyen szemeimbe Veronika
-          Nem érdekel. - ráztam meg fejem, és a hamburgeres bódé felé indultam
-          Teljesen elment az eszed? – ragadta meg karom Veronika, és a sikátor felé húzott
-          Ez nem az én stílusom Veronika.  Egy mozdulattal képes vagyok megölni őket, ezt te is tudod. – morogtam a vörös hajú nőnek, akit a falnak nyomtam
-          Tudom, mire vagy képes. – nyelt nagyot, majd alsó ajkába harapott
-          Akkor, meg miért szarozunk ? – vontam fel szemöldököm
-          Mert csak így úszhatod meg.
-          Látni akarom! Szükségem van rá! – morogtam
-          Ha, most oda mész, és lebuktatod magad, őt is veszélybe sodrod. Mindent el kell majd mondanod neki. Faggatózni fog. Azt kell, hogy higgyék, végleg eltűntél a városból. Azt kell, hogy higgyék, megfutamodtál.
-          Én, sosem futamodom meg! – ragadtam meg vékony torkát dühömben
Láttam, amint szemei fenn akadnak a lánynak. Mellkasa szapora emelkedéséből, és csípője érthetetlen mozgásából, ítélve, ez a mozdulat, cseppet sem félemlítette meg. Sőt. Felizgult.  Úgy nézett rám, a következő pillanatban, mint azokon az éjszakákon. Amikor akármit megtehettünk egymással. Akármit, amit csak kívántunk.  Mintha égető tűz lett volna teste, úgy vonzott magához. Vágytam, hogy azt érezhessem, amit akkor, mikor a magamévá tettem őt.  Farkam merevsége térített észhez. Elengedtem a nő nyakát, és mély levegőt szívtam magamba, hogy kicsit lehiggadjak.
-          Menjünk. - mormoltam, és a kocsi felé indultam  
-          Szereted ezt a lányt? – ült be mellém az autóba Veronika
-          Nem. – mormoltam, majd beindítottam az autót
-          De aggódsz érte.
-          Féltékeny vagy? – nevettem el magam
-          Féltékeny? – ráncolta homlokát
-          Meg volt a lehetőséged. – mormoltam, majd nagyot szívtam a számban lógó cigarettából
-          Rob. – tette combomra kezét, és megszorította, vékonyka ujjaival
-          Hagyj.  Kövessük, kíváncsi vagyok hova megy.
-          Mégis hova menne? Oda, ahova mindig, mikor a bőgés kerülgeti. A lakásodra.
*
-          Szenvedsz. – ült le mellém Veronika
-          Nem szenvedek. – húztam mosolyra szám. – Egész egyszerűen, unom a várakozást.
-          Chopint játszol, egy rozzant zongorán, és Bourbont iszol. A szemeid tükrözik, amit érzel, akárhogy is tagadod. – válaszolt Veronika, majd rágyújtott.
-          Beszélnem kell vele. – mormoltam
-          Nem teheted Robert, ezt te is tudod. Máskülönben, felesleges volt minden. A fotók, a színjáték, a várakozás. Figyelik őt. – fújta ki a füstöt
-          Majd megoldom.
-          Azt hiszi, elhagytad. ÉS, ezt is kell, hogy higgye. Neked pedig el kell felejtened őt, ha életben akarod tartani.  – közeledett felém arcával
-          Azt hiszi, mert te tettél róla! – ordítottam képébe dühösen, és a zongora billentyűire csaptam
-          Közel járunk ahhoz, hogy megtudjuk…
-          Ugyan már! – pattantam fel a zongora elől. – Nem tudunk semmit! És, azért nem tudunk semmit, mert egy rohadt patkányfészekben ülünk egész nap! És, ezt én, most befejeztem!
-          Emlékezz arra az estére, mikor vértől áztatott rongyokba jelentél meg a küszöbömön, és arra kértél, segítsek!
-          De, ez nem segítség! – mormoltam, majd az ajtó felé indultam
-          Életben tartalak… nekem, csak ez a fontos. – válaszolta
-         Tudod, hogy ez nem én vagyok. A bujkálás a te aszalod. – mosolyodtam el
-          Tudom. Te inkább meghalsz, minthogy a hatalmadból veszíts. - bólintott
Némán bólintottam, majd felkapva bőrdzsekim, lenyitottam a kilincset. És, ahogy ezt megtettem, Kamilla iránti vágyam lebegte be testem. 
-          Robert! – szólt utánam Veronika
Csak most vettem észre igazán, mit viselt. Kék szűkített farmerja, és mélyen dekoltált, csipkés topja, korábban teljesen az eszemet vették volna. És, azok a fürtök… azok a tűz piros fürtök. Imádtam beleszippantani dús hajába. Veronika mellkasa hevesen mozgott. Tekintete az enyém követte egészen addig, míg elég bátorságot vett, és oda rohant hozzám. Két kezét arcomra vetette, és megcsókolt. Forrón, hevesen, úgy, ahogy évekkel ezelőtt. Úgy csókolt, ahogy mindig is akartam, hogy csókoljon. Évekig kerestem ezeket az ajkakat. Hosszú éjszakákat töltve, akár több nő társaságában is… csak, hogy megtaláljam, ezeket az ajkakat.
-          Akarlak Robert! Annyira akarlak! – csuklott el hangja, majd újra számra tapasztotta száját
Én pedig egyre távolabb sodródtam a valóságtól. Süllyedtem, a régmúlt emlékei felé, amiket most visszakaptam. Veronika hosszú combjai kezeim közé csusszantak, a következő pillanatban pedig már rántottam is izzó ölét, ágaskodó farkamhoz. Felsóhajtott a lökés érzetétől, és kéjes hullámzásba kezdett teste.
-          Tudom, hogy te is akarod. - súgta fülembe, miközben ujjai hajamba túrtak
Valóban? Valóban én is ezt akarom? Átadni magam a régi vágyaknak, és kiélvezni ennek a nőnek a testét? A nőét, aki az enyém volt, és, aki, végül másnak adta magát?
Végtagjaim automatikus mozgásba kezdtek. A lábaim, a háló felé haladtak, kezeim pedig türelmetlenül vetkőztették a rajtam csimpaszkodó nőt. Veronika zihált és nyögött a vágytól. Mindig is szerettem őt így látni. Vágyakozva vonaglani kezeim között… csak ez volt a célom, akárhányszor szexeltünk. És, most újra, az enyém lehet… ha akarom.  Akarom? Tényleg ezt akarom?
Az ágyra dobtam testét, majd szó szerint lerántottam testéről a nadrágot. Veronika, megragadta az övem, és magához húzott. Megrészegített az illata. Chanel...
Végig futott a bőrömön egy érzés. Minden porcikám beleremegett, és, ahogy újra magamba szívtam Veronika illatát, még a szőr is felállt a hátamon. 
Kamilla hangja csendült fel.
Soha egy nő sem fog így érinteni, érzelemmel „
„Annyira könnyen tudtalak volna szeretni Mr. Pattinson „
-          Elég! – löktem el magamtól Veronika testét
Időt sem adtam arra, hogy megkérdezze, mégis mi történt. Kezembe vettem a kocsi kulcsait, a dzsekimet, és felforrt vérrel, dühösen bevágtam magam mögött az ajtót. Dühöt, és fékezhetetlenséget éreztem. Tövig nyomtam a gázpedált, és New Yorkba indultam. Látnom kell őt! Éreznem kell őt! Nem érdekelt a távolság, vagy a veszélye annak, hogy rám találnak. Sosem volt szokásom bujkálni, nem is értem eddig miért tettem meg. 
Éjjel volt, hogy megérkeztem New Yorkba.  Fáradt voltam, éhes, és kúrvára vágytam Kamillára. Felhúztam bőrdzsekim cipzárját, és miután körülnéztem a környéken, felmentem a lakására. A szívem lüktetett, a gyomrom pedig a torkomban volt. Rég nem éreztem már ezt az érzést. És, tudom, akkor is rohadtul utáltam.  Több perces toporgás után sikerült összeszednem magam, és kopogtatnom, a fehérre mázolt ajtón.  Kamilla gyanútlan arca, elárulta, mennyire nem is számított rám. Egy megnyúlt pólót viselt csupán. Szemei táskásak voltak, kisírtak.  Ahogy meglátott, azonnal visszalökte az ajtót. A lábam, az ajtófélfához tettem, így nem tudta becsukni azt.
-          Tűnj el Robert!
-          Beszélnünk kell! – válaszoltam, és betoltam az ajtót
-          Takarodj a lakásomból, különben kihívom a rendőröket! – fenyegetőzött dühösen
-          Ami, azt illeti, ez az én lakásom. – mormoltam szemöldök ráncolva. – Mr. Peabody.
-          Nem is értem, miért lep meg ez az egész?- fakadt ki
-          Kamilla. – fogtam meg karját
-          Mit akarsz tőlem Robert? Nem aláztál meg még eléggé? – nézett rám könnyes szemekkel
-          A fotók. - sóhajtottam fel
-          Menj el, kérlek. Menj, szívódj fel. Abban úgy is olyan jó vagy.
-          Kamilla, majd két napot vezettem, hogy láthassalak.
-          Nos, felesleges volt. Nem vagyok kíváncsi rád. – távolodott el tőlem
-          Kamilla a fotók, hamisak.
-          Miért csinálod ezt? Miért játszadozol velem? Az embereiddel figyeltetsz, miközben más nővel enyelegsz.
-          Azok nem az én embereim Kamilla. – néztem rá merev arccal
-          Mi? – vonta össze szemöldökét, majd az ablakhoz sietett. -  Akkor mégis kik ezek?
-          Még én sem tudom. – álltam mögé, hogy kinézhessek az ablakon. - Tudták, hogy nem bírom ki nélküled sokáig. – mormoltam orrom alatt
-          Igaza volt Melanienak. Ki kellett volna hívnom a rendőröket. – válaszolta idegesen, majd a telefonhoz ment
-          Nem hívhatod ki a rendőröket.
-          Elmúlt az az idő, hogy megmondd, mit tehetek és mit nem. – nézett rám
-          Nem mondhatom el, miért kellett eltűnnöm. Védeni próbáltalak, de túl gyenge voltam, ahhoz, hogy távol tartsam magam tőled. – fogtam meg arcát két kezemmel. – Nélküled, úgy éreztem, nem vagyok teljes. – préseltem ki magamból a szavakat, majd megcsókoltam. Olyan volt ez a csók, mint valami lélegeztető maszk. Úgy kellett, már… annyira vágytam rá, mint egy doboz Marlboróra, amit képtelen vagyok letenni.  Csak, hogy a következő pillanatban, Kamilla, csattanó keze találta el arcom. Forrt benne a düh, de a szemében láttam, ő is vágyik rám.
-          Mégis mit képzelsz? – förmedt rám
Annyira feltüzelt ez a pofon. A vérem bugyogott érte. A falhoz nyomtam testét, ellenkező kezeit, pedig a fülei mellé feszítettem. 
-          Engedj el! – parancsolt rám
-          Nekem csak te kellesz. – morogtam, és forrón megcsókoltam

2014. december 12., péntek

helyzet jelentés

Sziasztok :)

Gondolom már sokan lemondtatok rólam. Igen csak régen jelentkeztem már, és a friss rész óta is majdnem eltelt egy hónap.
Szeretném elmondani nektek, hogy mi a helyzet velem.
Ugye írtam nektek, hogy egy ideig nem fogok dolgozni járni, úgyhogy lesz időm blogolni. Persze, minden, és mindenki áthúzta a számításaim. Bárányhimlő, és egyéb dolgok, amit írtam is. A múlt héten, egészen pontosan 6-án pedig, egy új kisember csöppent ,az életembe :) Tegnap sikerült hazaérnem a kórházból, és még csak most szokjuk egymást.
Az életem most kicsit kiszámíthatatlan emiatt.
Szeretném az írást tovább csinálni, és fogom is, csak kell egy kis idő, míg belerázódom ebbe az új szerepbe . EZ remélem, pár hét lesz maximum.A friss résszel egyébként már jócskán félbe vagyok, szóval, igyekszem majd felvenni a fonalat.

Szóval köszönöm, a kitartásotokat, és a megértéseteket.

XoXo