2014. szeptember 7., vasárnap

42. fejezet

Hali. 

Meghoztam a kövi részt. Nem sikerült valami terjedelmesre, de, igyekszem a kövi részt hamarabb hozni :) 

Jó olvasást ! 
XoXo

Villámlás, és dörgés ébresztett.  Zaklatott volt a szívverésem. Túlságosan sok minden kavargott a fejemben ahhoz, hogy gond nélkül aludjam végig az éjszakát.  Meg fog valaha is szűnni ez az érzés? Az érzés, amit azóta érzek, hogy megláttam Robert Pattinsont a repülőgépen?   A félelem, és a sóvárgás egyvelege. Mintha az eszemmel tudnám, mit kellene tennem, a szívemen mégis túlságosan erős lenne a szerelmi báj.  Túl erős, ahhoz, hogy lemondjak róla.

Az óra szerint hajnal 05: 32 perc volt, a borsú felhők viszont mindent elsötétítettek. A pirkadat első sugarait, az új nap reményének eljövetelét. Fázósan másztam ki a szatén ágyneműk közül, és, hagytam ott Robertet, aki zavartalanul aludt.  Fél óra múlva ő is felkel. Minden nap pontban hatkor csörög az óra, ő pedig, ha esik, ha fúj, futni megy.

 Köntöst kötöttem magamra, és kimentem a hálószobából. Halk akartam lenni, olyan, mint egy lopakodó macska. A nappaliba mentem.  Percekig néztem ki a hatalmas ablakokon. Vártam egy újabb villámlásra. Vártam, hogy megvilágosodjam. Úgy éreztem magam, mint, aki elfelejtette, mit is akart igazán. Mintha a nyelvemen volna az a bizonyos szó, de képtelen volnék kimondani. Ilyen volt minden gondolatom Roberttel kapcsolatban. Végül elindultam a dolgozószobája felé. A meleg szoba, ami egyetlen menedék volt, ebben a hideg, szürke lakásban.  Keresni kezdtem. Fogalmam sem volt mi után kutatok, és, abban sem voltam biztos, hogy találni akarok bármit is. Egyszerűen csak hajtott valami. A kezeim gondolkodás nélkül mozogtak.

Végig néztem az egész íróasztalát, de nem találtam semmit.  Csak névjegykártyák, levélpapír, és szerződési papírok. Semmi más.  Ösztönösen az ajtóra pillantottam, és a kilincsre, nem akartam, hogy Robert így lásson. Felnyitottam laptopját. Rákattintottam a bejelentkezés ikonra, az pedig minduntalan azt írta ki: „Kérem, írja be a jelszót „.
Vagy egy tucat jelszót megpróbáltam, és, mind hibás volt. Tudom, hogy nagyon sok mindent nem tudok még Robertről, de, ez a pár perc derített fényt arra, mennyire nem ismerem még őt.

-          Te meg mit csinálsz? - hallottam meg Robert gyanakvó hangját az ajtóból.

Úgy állt ott, mint egy felügyelő. Az arca merev volt, mint, mikor minden érzelmét igyekszik elrejteni, a mögé a bizonyos álarc mögé. Tudom, hogy ez esetben is ez történt. És, azt is tudtam, hogy meg kell próbálnom arra összpontosítani, hogy a legkisebb gyanakvást is elhessegessem Robert fejéből.

-          Tudod, rá kellett jönnöm, mennyire nem ismerlek még mindig. - válaszoltam duzzogást színlelve
-          Ezért ülsz az irodámban, és kutakodsz? Nem lenne egyszerűbb megkérdezni, azt, amire kíváncsi vagy? - vonta össze szemöldökét, miközben hangja, jegességgel terjedt felém
-          Anyunak akartam elküldeni egy e-mailt, de egyszerűen képtelen vagyok belépni ebbe a nyamvadt gépbe. - morogtam. - Rémálmom volt, és egyszerűen nem tudtam vissza aludni. - sóhajtottam fel
-          És, mi a helyzet a laptopoddal? - közeledett felém
-          Tetű lassú. - motyogtam. - Unatkozom, de, annyira nem, hogy felbosszantsam magam hajnalok  hajnalán, azon, hogy tíz perc szükséges ahhoz, hogy felálljon az a rohadt gép.
-          Szóval, kellene neked egy laptop. - döntötte hátra a bőrfotelt, amiben épp ültem
-          Egyelőre az is megtenné, ha belépnél nekem, a levelező programodba. - mosolyogtam rá
-          Édes, kicsi Kamilla....- mosolygott rám, és forrón megcsókolt. - Ha mást kaptam volna azon, hogy a gépem igyekszik feltörni... hát annak nagyon nem lett volna jó vége.
-          Ez az állítás nem teljesen állja meg a helyét Mr. Pattinson. Én csak egy...jahj, na, mindegy. Majd megírom, a cégnél. - sóhajtottam fel lemondóan, és felálltam a székből, hogy végre lezárhassuk a témát
-          Hé. - ragadta meg karom, és magához húzott. - Nincs avval gond, ha szeretnél ideülni a gépemhez, de, jobb szeretnék erről tudni.
-          Rendben, sajnálom, ha belemásztam az intim szférádba. - motyogtam. - Nem gondoltam, hogy ez számodra, ennyire...
-          Kamilla. - vágott szavamba. - Ezen a gépen fontos adatok vannak, ha bármi is eltűnik, vagy illetéktelenek kezébe jut, az súlyos milliókba fájhat nekem.
-          Rendben, megértettem. - bólintottam jó kislány módján
-          A jelszavam pedig... - ült le a fotelbe, majd engem is az ölébe ültetett. - a kedvenc virágom neve. Camomile. - folytatta, és bepötyögte a fehér sávba a betűket
Egy pillanat alatt képes volt a gyanakvó szívem megolvasztani. Elbűvölve mosolyogtam rá, az őszinte tekintetű férfira, aki e pillanatban a szemeimbe nézett. Robert Pattinson...képtelen gondolat, hogy bárkit is képes volna bántani.

-          Szeretnéd, hogy egyedül hagyjalak, míg megírod a leveled? - simította meg combom
-          Nem. Maradj. - válaszoltam azonnal, mintha, csak attól tartanék, ha nem vagyok elég gyors, még a végén elillan a székből. - Csak pár sor. - mosolyogtam rá , és aztán már indítottam is a levelező programot , hogy aztán írhassak anyámnak pár megnyugtató sort.

*
Robert hamarosan elindult futni, én pedig nyugodt szívvel tértem vissza az ágyba, hogy végre bepótolhassam az elvesztegetett órát. Percek alatt aludtam el, úgy, mint egy egész napos ugrálásban kifáradt gyermek. Kávé illata ébresztett fel, szinte hívogatott a konyha felé. Álmatagon csoszogtam ki a hideg padlón, miközben köntösömmel hadakoztam. Robert már felöltözve, nézte a napi híreket a tv-ben, ami egy egész falat elfoglalt. A képernyőn Chris Cuomo mosolygott, Robert pedig egy flegma vigyort eresztett felé.

-          Felébredtél? - mosolygott rám Robert
-          Ühüm. - bólintottam, majd mellé telepedtem, hogy úgy bújhassak hozzá, mint egy kismacska
-          Hozattam reggelit. - túrt bele hajzuhatagomba, hogy aztán gyengéden masszírozhassa fejbőröm   
-          Az jó. Éhen halok. - motyogtam álmosan. - De, most még kicsit inkább így maradnék.- fúrtam még jobban arcom feszes hasának

Chris, Steven Sotloffot édesanyjával beszélt. A hangja megremegett, mikor arról a videó üzenetről beszélt, amit Abu Bakr al-Bagdaditnak küldött. Az asszony keserves zokogásba kezdett, nekem pedig szinte fojtogatóvá vált még a légzés is. Robert kikapcsolta a tv-t, és felsóhajtott.

-          Miért kapcsoltad ki? - nézetem fel rá
-          Mert felzaklatott. - simította meg arcom
-          Robert, ezek a tények. Attól, hogy kikapcsoljuk a tv-t, és nem veszünk tudomást róla, ennek az asszonynak továbbra is veszélyben lesz a fia. És, Amerika...
-          Kamilla. Obama megteszi a szükséges intézkedéseket. - fojtotta belém a szót. - Most pedig indulj, mert kihűl a reggelid. - nyomott puszit homlokomra
-          Hogy vagy képes, ilyen nyugodtan ülni, és...
-          Kamilla, az egész napom arról szól szinte, hogy a politikáról cseverészek. Most szeretnék veled lenni. - fogta meg kezem
-          Velem vagy akkor is, ha a politikáról beszélgetünk. Vagy nem tartasz elég okosnak ahhoz, hogy erről beszélgess velem? - ráncoltam össze szemöldököm
-          Mi? Miket beszélsz? - nevette el magát Robert.
-          Hallod, miről beszélek. - motyogtam karba tett kezekkel
-          Nem, nem tartalak butának. Sőt, okos, naprakész nő vagy.
-          Ezt, most csak azért mondod, mert tudod, hogy ezt akarom hallani. - válaszoltam dühösen
-          Már miért mondanám? - forgatta meg szemeit. - Ismersz, tudod, hogy nem rejtem véka alá a véleményem.
-          Most, mégis úgy érzem, hárítasz.
-          Rendben. - sóhajtott. - Beszélgessünk. - fonta össze két kezét mellkasa előtt
-          Már nem akarok. - mormoltam dühösen, ahogy megmordult a gyomrom. - Éhes vagyok. - folytattam, és kimásztam a konyhába
-          Tudod, igazi rémálma vagy a férfiaknak. - jött utánam
-          Ezt, meg, hogy érted? - kérdeztem döbbenten
-          Kivered a hisztit, hogy nem veszlek komolyan, és nem beszélgetek veled a politikáról. És, aztán, ahogy rávenném magam, egyszeriben meggondolod magad. Ronda, hisztis tyúk vagy.
-          Ho...?Mit mondtál? - hebegtem a felháborodottságtól
-          Hogy hisztis tyúk vagy. - közeledett felém
-          Te, meg! Te, meg egy önelégült, arrogáns, pökhendi alak vagy! - böktem mellkason dühömben.

Robert hangos nevetésbe kezdett, én pedig pufogva fordultam el tőle, hogy aztán végre kajába fojthassam a haragom.  Amint sikerült számba tömni egy falat pirítóst, Robert hátulról megölelt. Kezét végig húzta selyem köntösömön, majd combomba markolt.

-          Tudod, milyen nap van ma? – mormolta fülembe
-          Milyen? – mosolyodtam el titkon
-          Szombat. – harapott bele fülcimpámba. - Tehát, az egész nap, csak a miénk. - tűrte el hajam nyakamból, és megcsókolta nyakam
-          Mire készülsz? – sóhajtottam fel, az ölemet elöntött forróságtól
-          Valami igazán jóra. – mormolta és keze már combom között volt
-          Khm… uram. – hallottam meg hátunk mögül egy férfihangot
-          Robert? – ejtettem ki ijedten nevét, és összébb húztam magamon a köntöst
-          Ó, a kúrva életbe! – rántotta el kezét Robert. – Már a kibaszott otthonomban sem lehet egy kis magánéletem?  Mi a faszt akarsz Frank? – ordította el magát, és Frank felé indult
-          Uram, nem zavarnám, ha nem lenne fontos. – válaszolta Frank, és rám nézett

Összehúztam magamon a köntöst. A frász kitört ebben a pillanatban ettől a férfitól. Mintha méregetne a szemeivel. Mintha buja gondoltok villantak volna át az agyában, amint rám nézett.

-          Várj meg az irodába. - intett Robert dühösen
-          Bocsáss meg!- csókolta meg homlokom, ahogy visszalépett hozzám
-          Miért van itt ez az ember? – néztem rá értetlenül
-          Frank feltétlen bizalmamat élvezi. Sajnálom, hogy ilyen helyzetben kellett találkoznotok. Beszélni fogok vele, ez ügyben.
-          Nem akarok még egyszer ilyen szituációba kerülni. Ez annyira megalázó. – csuklott el hangom
-          Tudom. Sajnálom. – bólintott, majd megcsókolt. – Pár perc, és végzünk. Addig öltözz fel.

Némán bólintottam, majd a tányéromra dobtam a kihűlt pirítóst. Ittam egy korty kávét, és a mosogatóba raktam a bögrét. Még az étvágyam is elment. Vívódtam magamban.
Bíznom kellene Robertbe. Elhinnem azt, amint mondd nekem. Nem szabadna engednem, hogy Nicolas, és az elmesél, sztorijai beférkőzzenek a fejembe. Mégis, mintha a lábaim maguktól működtek volna, egyszer csak az iroda felé indultak meg. 

-          Szólj Chang-nek. Ő profi, meg tudja oldani ezt is. Beszélj meg vele egy délutáni találkozót. – hallottam Robert feszült hangját
-          És, mi legyen a lánnyal?
-          Találjátok meg, még mielőtt bármit is kiszivárogtathatna.
-          Értem.

Furcsa érzések kavarogtak bennem. Érzések, amiket nem tudtam hova tenni, beazonosítani.  A háló felé siettem. Nem akartam, hogy Robert észrevegye, hogy hallgatóztam.  Farmerbe bújtam, és egy zöld blúzba. Már csak pár gomb volt vissza, mikor Robert megjelent az ajtóban. Feszült volt. Az arca merev volt.  A tekintete pedig lángolt.

-          Mi történt? – kérdeztem ijedten
-          Céges dolgok. – motyogta, majd kapkodó mozdulatokkal kezdett el öltözni 
-          Ezen túl ez lesz? – vontam össze szemöldököm
-          Mire gondolsz? – kérdezett vissza, de mindeközben még csak a tekintetét sem fordította felém
-          Jön Frank, elvonultok, és céges dolgok címszóval fogod magad és lelépsz?  Azt gondolod, ez nekem elég? – néztem rá, miközben hangomra igyekeztem nyugodtságot erőltetni
-          Feltörték az egyik vállalatom központi rendszerét. Fontos információkat loptak el. – sóhajtott fel türelmetlenül  
-          Tudod, ki tette? – ültem le az ágyra a döbbenettől.  Nem a történtek döbbentettek meg, mind inkább az, hogy beavat, és végre nem titkolózik előttem
-          Az egyik volt alkalmazott. – válaszolta, miközben a tükör előtt egy nyakkendőt fűzött inggallérja köré
-          Szóltál a rendőrségnek?
-          Frank, természetesen őket hívta legelőszőr. Megadta a személyleírást. De, ugye, megérted, ha, most oda megyek.
-          Persze. Ez, természetes. - bólintottam  
-          Hívlak, amint végeztem. – nyomott gyors puszit számra
-          Oké. – bólintottam


Ahogy Robert átlépte a lift küszöbét, abba a fantasztikus öltönybe, ami estén feszült, azonnal a dolgozószobába siettem. Át akartam kutatni a laptopját. Megtudni valamit. Valamit azok közül a dolgok közül, amiket előlem oly nagy erővel próbál titokba tartani. Szó szerint berobbantam az iroda ajtaján, hogy aztán az íróasztal elé vethessem magam. Csak egy bökkenő volt a dologban. A laptop eltűnt.