2014. augusztus 27., szerda

41. fejezet

Sziasztok :)

Nagyon örültem annak a sok visszajelzésnek, az előző részhez :) Kaptam is egy kis ihletet, szóval ez a rész kicsit hosszabbra sikeredett.

Hálás vagyok nektek minden sorért :)

Jó olvasást kívánok :)
XoXo


Sötét. Forró, és fülledt. Csak ennyit érzékeltem. És Robert jelenléte… igen. Mintha, különleges erővel bírna a teste. Erőt sugározna. Erőt, és bujaságot, amit még bekötött szemmel is tökéletesen érzékelni. Érzetem, ahogy ujjai végig siklanak kifeszített testemen.  Éreztem, hogy szinte a levegőben húzza őket, mégis, némiképp megérint velük. Borzalmasan vágytam az érintéséért. Éhezett a testem utána, és ezt nehezen sikerült eltitkolnom  előle. Robert belemarkolt kiengedett hajamba, és hátravetette fejem. Felsóhajtottam, a váratlan mozdulattól. Talán egy néma sikoly is elhagyta a torkom.  Megnyalta fülcimpám, és, aztán beleharapott a nyakamba. Mintha elektrosokk érte volna testem. Kéjesen nyögtem fel az érzetre, ami mindent azonnal beindított bennem. Robert falta a nyakam, és nyakszirtem, minden erogén zónát feltárva, ami ez idáig ott lapult meg a bőröm alatt. Kezeivel gyötrelmesen markolászta melleim, ujjaival, pedig mellbimbóim izgatta. Bizseregtem érte. Ó, jaj, annyira vágytam rá! A férfiasságára, a vadságára. Arra, hogy végre a magáévá tegyen. Türelmetlenül toporogni kezdtem a tíz centis, bőr magas sarkúban, amit fel kellett vennem. Nem bírtam parancsolni a testemnek, túlságosan ki volt éhezve rá. Köteleimbe markoltam, ahogy megéreztem gerincem mentén nyelve érintését.

-          Mennyire akarod Kamilla? – búgta, és szorítani kezdte két kezével csípőm. - Mennyire akarod, hogy megdugjalak?
-          Kérlek, csináld! – nyögtem fel
-          Rossz kislány voltál. - morogta fülembe
-          Miért? – sóhajtottam fel leheletétől
-          Az őrületbe kerget a makacsságod. Végtelenül dühít, és…és izgat. Feláll a farkam, ha arra gondolok, hogy velem ellenkezel. És, hogy, most, így láthatlak… kikötözve, megfeszített, meztelen testtel… úgy megdugnálak. – hörögte fülembe
-          Akkor csináld. - remegett meg hangom

Robert ujja csiklóm kezdte el masszírozni. Megremegtek lábaim az intenzív érzéstől, és, úgy mozgattam csípőm, hogy ujjai résemhez kerüljenek.  Csakhogy, ez számára, nem volt benne a játékban.  Nem adta magát olyan könnyen, és ez, már kezdett bosszantóvá válni.

-          Mennyire nedves vagy. – lihegte fülembe
-          Robert, kérlek, ne kínozz tovább! – nyögtem fel
-          Előbb halljam. –válaszolta, majd egy hatalmasat ütött a fenekemre
-          Jaj! – kiáltottam fel a váratlan ütéstől. 
-          A mai nap volt, az utolsó, hogy Hupperttel kettesben voltál. Holnap reggel felhívod, és közlöd vele, hogy befejezed vele a munkát. – morogta állatiasan fülembe
-          Nem tehetem. – ráztam meg fejem. - Csak velem hajlandó dolgozni.
-          Szarok rá. – morogta dühödten, majd újabbat ütött a fenekemre.
-          Robert…- csuklott el hangom ütésétől
-          Gyerünk Kamilla. Szét a lábakat. - búgta fülembe forrón. – Érzed ezt? Szívd be, az illatát!
-          Bőr. - válaszoltam, az ismerős illat érzetére
-          Ha nem engedelmeskedsz, ez csattan, a feszes fenekedre, bébi.

A következő pillanatban pedig már gerincem mentén siklott végig, az, amit az imént még az orrom elé emelt.  Libabőrössé váltam tőle.  Féltem az ütése erejétől, ez mégsem lombozott le. Robert nem engedte, ugyanis ujjai  nem sokkal később már bennem voltak. Elégedettség sóhaja szakadt fel tüdőmből, ahogy végre izgatni kezdett.

-          Az enyém vagy, ugye tudod? – búgta
-          Igen. - válaszoltam kéjesen
-          Akkor engedelmeskedj! – sziszegte fülembe
-          Nem tehetem. Nathan… be akarom bizonyítani, hogy képes vagyok rá! – szorítottam még erősebben köteleim
-          Ó, Kamilla… a leggyönyörűbb dolog lesz téged betörnöm. – válaszolta, és kihúzta belőlem ujjait.
-          Ne! – tiltakoztam kétségbeesve, és, aztán jött az ütés. – Au!- nyöszörögtem, a csípős fájdalom érzetére
-          Az enyém vagy! – csúsztatta ujjait torkomra. - Halljam! – parancsolt rám, hideg, éles hangon
-          A tiéd vagyok! A tiéd vagyok, Robert! – nyögtem fel
-          Ügyes kislány. – súgta fülembe, és megéreztem őt. Kemény volt, és gyors lökés. Felsikoltottam, a váratlan érzetre, amitől szinte megrogytak lábaim. – Tartsd a tested! – ragadta meg hajam hátulról
-          Robert…
-          Hallani akarom! – sziszegte fülembe, és, ahogy megérezte testem apró remegéseit  elhúzódott. - Hallani akarom, hogy beleegyezel.
-          Ne csináld ezt, kérlek! – nyöszörögtem. – Ez fontos nekem. Ne vedd el tőlem! 
-          Te tetted ezt Kamilla! – csapott újabbat fenekemre. - Te tetted azzá! – morogta, és újra belém hatolt. Kegyetlenül hajszolt a végkifejlet felé, hogy aztán a beteljesülés pillanata előtt, újra elváljon tőlem
-          Nem bírom tovább! – sikoltottam el magam.
-          Akkor ne ellenkezz! Felejtsd el Huppertet !  – ordította el magát, és hátra rántotta fejem. – Ne ellenkezz tovább, és megkapod, amire vágysz. -   súgta, és forrón megcsókolt. - Fogadj szót.
-          Rendben. - válaszoltam könnyeimmel küszködve
-          Jó kislány. - hallottam, meleggé szelídült hangját.

Robert megszorította csípőm, és, újra belém hatolt. Párat lökött rajtam, és aztán teljesen darabokra hullattam ölelésében. Képtelen voltam tovább tartani magam. Úgy omlottak össze lábaim, mint, egy rongybabának, miközben, köteleim továbbra is fogságba tartottak engem. Úgy éreztem magam, mintha órákon keresztül kínoztak volna. Talán így is volt… Nem tudom, mennyi ideje álltam előtte, és szenvedtem élvezettel . Robert lehúzta arcomról a selyemanyagot, és kioldotta köteleim. Ölébe kapott, és az ágyra fektetett. Forrón kezdett csókolni. Mozdulatai meglágyultak, és érzékiévé váltak. Csókolta ajkaim, melleim. Végig haladt testem minden porcikáján, míg, megállapodott vénuszdombomnál. Érzékien csókolt odalenn, én pedig, utolsó erőmmel is azon voltam, hogy még egy élvezettel ajándékozzam meg őt. A következő orgazmus, már nem volt olyan elsöprő erejű, mint az előző, de, rengeteg energiát kivett testemből. Úgy érzetem, megolvadnak csontjaim. Képtelen voltam, reagálni Robert szavaira. Zsibbadtam alatta, míg, aztán ő is elélvezett.  Forrón ölelt hosszú percekig, majd leemelt az ágyról. Apró csókokat nyomott arcomra, és ajkaimra. Fogalmam sem volt arról hova is visz engem, de  ezek után, már semmi sem számított. Pihenni akartam. Pihenni, és energiát gyűjteni. Megnyugtatni, a bizsergéstől sajgó ölem.

-          Ez jót fog tenni. – súgta fülembe, és  egy hatalmas kádba tett le

Égett a bőröm, a meleg víztől. Égett, és bizsergett az ütés helye, de, aztán lassacskán hozzá szoktam. Ő is beszállt, én pedig engedtem a fáradtságnak, és, mellkasára döntöttem fejem. Heves szívverése lassanként kezdett nyugodttá válni. Hosszú percekig feküdtünk némaságba burkolózva, miközben a csobogó víz, zsibbasztó hangját hallgattuk. Robert lábujjaival nyomta le a csapot, és, aztán nem maradt más, csak a csend.

-          A te érdekedben tettem. – szakította meg a csendet Robert
-          Elvetted tőlem a célom. – remegett meg hangom
-          Sosem szabadott volna engednem, hogy ez váljon a céloddá. – csókolta meg fejem
-          Miért tartasz tőle ennyire?
-          Ő, egy veszélyes ember Kamilla.
-          Kire nézve veszélyes? Rám, vagy rád nézve? – néztem rá kissé feldúltan
-          Elsősorban rád.
-          Miért?  - néztem fel rá. - Én, azt hiszem, ez sokkal inkább szól rólad, mint rólam.
-          Tény, hogy néha féltékeny vagyok, de, ez…
-          Nem. Nem a féltékenységről van szó. – vágtam szavába. - Hanem rólad, és a vörösről… Veronikáról.
-          Ugyan, hisz, ezt már megbeszéltük. – nevette el magát. – Ő sem volt más, mint a többi nő. Csak egy volt közülük. Nem is értem, miért hozod ezt fel.
-          Robert, a vállalat 70 %- a vörös hajú nőkből áll. A maradék harmincat férfiak, és Nathan közvetlen kollégái teszik ki. Ki ez a nő Robert? És, mit titkolsz előlem? –
-          Bébi, Nathan gyengéi a vörös hajú nők. – mosolygott rám. - És, hidd el, nem titkolok előled semmit. Veronika, csak egy lány volt, akivel együtt voltam egy kis ideig. Ennyi. Nem zárhatnánk le, ezt a felesleges vitát, és készülődhetnénk a bálra?
-          Ahogy akarod. – morogtam dühösen, és kiszálltam a kádból
-          Most meg hova mész? 
-          Jobb szeretek zuhanyozni. – dünnyögtem orrom alatt, és aztán becsaptam magam mögött az ajtót

A vendégszobába trappoltam, víztől csöpögő testtel. Semmi kedvem nem volt elmenni abba a nyavalyás bálba. Sőt. Legszívesebben, most azonnal, bevágódtam volna egy taxiba, és hazamentem volna.  Erre vágytam leginkább, mégis, máshogy cselekedtem. Beszélnem kellett még utoljára Nicolassal. Tudnom kellett azt, amit ő is tud. Ahogy lezuhanyoztam, törölközőbe csavartam magam, és a táskámért indultam. Hallottam, amint Robert kiszáll a kádból, így gyors mozdulatokkal kezdtem sms-t gépelni a telefonomon Nicolasnak.

" Találkoznunk kell! Kamilla"

-          Gyorsabb voltál nálam? - hallottam meg Robert hangját hátam mögül
-          Igen. - válaszoltam két oktávval feljebb, mire telefonom hangos pityegésbe kezdett

" A bálon."

-          Mit csinálsz? - ölelt át Robert hátulról
-          Csak apu írt. - legyintettem. - Neki állok készülődni. - szakadtam el öleléséből, és gyorsan táskámba dobtam a mobilom

A szívem dübörgött, a lebukás izgalmától. Tudom, hogy Robert nagy balhét csinálna, ha megtudná, amire készülök. És, csak reménykedhetek abban, hogy hitt nekem, és nem nézi át a mobilom. 
 Robert által összetrombitált teamnek köszönhetően, egy órán belül el is készültem.  Azt gondoltam, meg fogok nyugodni, mire elindulunk. Azt gondoltam, képes leszek felülkerekedni a bennem rejlő kíváncsiságon, és magam mögött tudom hagyni a dolgokat. De képtelen voltam. Folyton folyvást Nicolas hangja csengett a fülemben. Azok a szavak, amiket az irodájában mondott a délután. Tudnom kell az igazat!  Tudnom kell, mégis, mi történt Veronikával, és Roberttel.

-          Fantasztikusan nézel ki. – nézett végig rajtam Robert, aki már szmokingban feszített előttem.  Egy Vera Wang ruha költeményt viseltem, amire nekem biztosan nem lett volna pénzem. Nem éltem bele magam a ruhába, ami kész művészet volt, mert tudtam, csak pár óráig kölcsönzi a testem.
-          Köszönöm, te is. – bólintottam
-          Szóval, mikor is akartad elárulni? – mosolygott rám
-          Mégis mit? – vontam össze szemöldököm
-          A holnapi programot.  – csúsztatott szét ujjai között két jegyet
-          Kutattál a táskámban?- vontam össze szemöldököm
-          Nem mondanám kutatásnak. Megláttam, mikor a táskádba tetted a telefonodat. Csupán megnéztem. - mosolygott rám
-          Sajnálom, már van kísérőm. – vontam meg vállaim. – Melanieval megyek a koncertre.
-          Ó. – válaszolt lepődötten. – Értem.  – bólintott.
-          Uram, kisasszony? – lépett be a nappaliba Oskar
-          Indulhatunk? – emelte fel karját Robert
-          Igen. - bólintottam, és belekaroltam izmos felsőkarjába
-          Jól vagy? - nézett rám, összeráncolt szemöldökkel, ahogy beültünk az autóba
-          Persze. - bólintottam
-          Feszültnek tűnsz.
-          Csak a bál miatt aggódom. Meg akarok felelni, és félek, túl nagyszabású ez a parti hozzám.
-          Ne csacsiskodj. - mosolygott rám. - Nem lesz semmi gond. - csókolta meg homlokom

Fotósok tömkelege villogtatott a képünkbe, ahogy kiszálltunk a limuzinból. Mintha legalább a vörös szőnyegen  vonultunk volna végig. Robertbe karolva lépkedtem a Nicholas Kirkwood cipőmben, és legbelül azon imádkoztam, nehogy rálépjek hosszú ruhám szegélyére. Robert tökéletes magabiztossággal villantotta meg fehér fogsorát, és kezelt le minden hírességgel. Mindenkihez volt pár kedves szava, és bókja a hölgyek felé. Mintha nem is az az ember sétált volna mellettem, aki 2 órája a kifeszített testem csapdosta.

-          Kisfiam, örülök, hogy látlak. - lépett mellénk egy barna hölgy, széles mosollyal arcán, ahogy besétáltunk az előterembe
-          Mama. Én is örülök. - bólintott, és szolid csókot nyomott homlokára. - Engedd meg, hogy bemutassam neked, a kedvesem. Kamilla Pintér.
-          Nagyon örülök, hogy végre megismerhetem asszonyom. - ráztam kezet Robert édesanyjával
-          Én is nagyon örülök neked Kamilla. Aria vagyok. Nahát, milyen gyönyörű ruhád van! - nézett végig rajtam Aria ámulva
-          Nagyon kedves, köszönöm. Ön is igazán csinos. - mosolyogtam rá, a csupa báj hölgyre
-          Robert, miért nem foglaltok helyet? Nekem be kell néznem a konyhára, de igyekszem vissza.

Robert bólintott, és sokat sejtetően nézett rá. Rob tudta melyik asztal lesz a miénk, nem nézelődött, nem keresgélt az aranyozott szegélyű ültető kártyák között. A kerek asztalok, amiken a legszebb terítékek pihentek, fényűző pompával ragyogtatták be a hatalmas bálterem szélét. Soha nem láttam még ilyen eleganciát, és pontosságot. Minden teríték, és asztali dekoráció a megfelelő szögben állt, egy milliméter eltérés nélkül. Robert kihúzta a székem, én pedig helyet foglaltam. Egy pincér, mintha csak ránk lesett volna, másodpercekkel később mellénk állt, és pezsgővel kínált meg.

-          Édeset. - mormolta Robert, mire a fiatal pincér, máris töltötte kristálypoharunkba a nemes nedűt
-          Köszönöm. - mosolyogtam rá a férfira 

Belekortyoltam a pezsgőbe, aminek ízét, leginkább a mézhez tudnám hasonlítani. Jól esett, és nehéz volt nem felhörpinteni az egész pohárral, hogy aztán újra kérhessek belőle.

-          Boldoggá tettél, hogy elfogadtad a felkérésem. - mosolygott rám Robert
-          Engem pedig az tenne boldoggá, ha már hazafelé tartanánk. - motyogtam idegesen. - Nem érzem magam idevalónak. - vinnyogtam halkan. - Az imént Angelina Jolie sétált el mellettem. Mégis, hogy kellene vele viselkednem?
-          Csak add önmagad. - fogta meg kezem vigyorogva
-          Azt hiszem, az ebben a közegben képtelenség volna, anélkül, hogy ne hoználak téged szégyenbe.
-          Tudod, mi oldhatná ezt a szorongást?
-          Egy üveg whisky? - vontam össze szemöldököm
-          Igen, nos, úgy emlékszem, nem igazán bírod az alkoholt. - rázta meg bohókásan fejét. - Mindig agresszívvá válsz tőle.
-          Mi? - nevettem el magam. - Kikérem magamnak. Én nem vagyok agresszív!
-          Azt hiszem, jobban teszem, ha most inkább igazat adok neked. Még a végén monoklival távozom, és aztán senki nem mossa le rólam, hogy papucs vagyok.
-          Ugyan már. - kuncogtam el magam. - Rád mindent lehetne mondani, de azt, hogy papucs... azt soha. - ráztam meg fejem
-          Ez esetben, szeretném, ha táncolnál velem. 
-          Direkt le akarod égetni magad? - néztem rá értetlenkedve
-          Tudom, mire vagy képes. Máskülönben, miért vettük azt a rengeteg táncórát?
-          Rendben. - sóhajtottam fel, és megadva magam, kezem kezébe tettem

Robert nagyon jól táncolt. Élvezettel fogtam meg izmos vállát, és szívtam be szívdöglesztő illatát, amikor csak tehettem. Tetszett, ahogy magához ölelt, szorosan, és szinte birtokba vett. Tetszett, hogy, csak engem akart, és csak magának akart.

-          Kívánlak. - súgta fülembe
-          Robert... - sóhajtottam nevét, mintha, csak fojtogatna a levegő
-          Ez a ruha...ahányszor  csak rád nézek, összefut a nyál a számban. - morogta, mint valami fenevad, én pedig kezdtem teljesen elveszni benne
-          Kérlek, ne...- nyeltem nagyot. - ne kezd el, ezt most.
-          Akkor csillapítsd a szívverésed...olyan szaporán emelkedik a mellkasod, hogy csak, arra tudok gondolni, mennyire megmarkolnám , azokat a formás melleket.
-          Azt, hiszem... azt hiszem ,ki megyek a mosdóba, és megpróbálom összeszedni magam. - rebegtem felhevülten
-          Jó. - bólintott merev arccal. - Talán rám is rám férne...

Roberttel a mosdónál váltunk el. Komolyan szükségem volt, arra, hogy pár percet külön töltsek tőle, és a szexualitásától. Az arcom lángvörössé vált,és elöntött a forróság.
-          Gondolj, végre valami szörnyűre. Fejezd be, és uralkodj magadon! Legalább most.  - motyogtam magamnak
Egy csapatnyi hölgy tódult be a mosdóba, így jobbnak láttam minél hamarabb távozni. Bepúdereztem az orrom, és szájfényt mázoltam ajkaimra, miközben azt mantráztam magamban, jobb lesz távol maradni Roberttől.
Mivel nem láttam Robertet az előteremben, így jobbnak láttam visszamenni az asztalunkhoz. Kívülállónak éreztem magam. Ócska bizsunak, ezek közt a gyémántok közt. Igyekeztem minél inkább elbújni a tömegben, nehogy bárki is észrevehessen, és, azt gondoltam, ez sikerült is, míg egy kéz meg nem ragadta a karom. Ijedten néztem hátra, hogy kiderítsem, ki gátol meg abban, hogy kvázi láthatatlannak érezzem magam.

-          Kamilla. Nincs sok időnk. - súgta fülembe a tinta fekete hajú férfi
-          Nicolas. Robert...
-          Ne aggódj, rá küldtem az egyik asszisztensem, de, nagyon feszült. Nincs sok időnk. Gyere. - válaszolta Nicolas, szintén hektikus állapotban

Követtem Nicolast, aki kivezetett az épületből. Egy rózsalugasba bújtunk el. Hűvös volt. A bőröm libabőrössé vált, és szó szerint zörögtek a csontjaim. Nicolas hátamra terítette öltönyét, és rám nézett.

-          Sajnálom, hogy így kell találkoznunk. Bujkálunk, mintha bármi rosszat csinálnánk. - mormolta feszülten
-          Vissza kell mondanom az element projektet. - válaszoltam
-          Mi... miért? - dadogta értetlenül. - Hiszen, szinte már piacra dobtuk az árut. Terítjük szét a hálózatokba, és, te, most szállnál ki?
-          Robert nem engedi, hogy együtt dolgozzunk. - sóhajtottam fel. - Azt mondta veszélyes vagy rám nézve.
-          És, ezt te elhiszed?- vonta össze szemöldökét
-          Nem. - ráztam meg fejem. - Azt hiszem, inkább attól tart, amit megtudhatok tőled.
-          Nem veszed észre mit művel veled? Nem látod, hogy teljesen az irányítása alá vont téged? - kérdezte felháborodva.
-          Tudom,tudom.  - bólintottam kínomban.
-          Akkor, hagyd ott. Mondj fel ebbe a kócerájba, és gyere át hozzám dolgozni. Hagyd magad mögött Pattinsont, és légy végre önálló nő.
-          Nicolas, ez nem ennyire egyszerű. - ráztam meg fejem
-          Miért hallom én mindig ugyan ezeket a szavakat, mikor erről a faszkalapról van szó? - kapott dühösen fejéhez, hogy aztán erőtlenül lecsúsztassa tenyereit arcán
-          Miért? Ki mondta még ezt? - vontam össze szemöldököm. - A vörös? Veronika? Mit tudsz róla? Ki ez a nő? Mindenki róla beszél, pedig még, csak a közelben sincs. - estem neki Nicolasnak
-          Nem mondta el? - mosolygott rám
-          Nem mondott ő nekem semmit. - válaszoltam dühösen
-          Addig szállj ki ebből a kapcsolatból, míg teheted Kamilla. Ismerem Pattinsont. Tudom, mivel foglalkozik. Tudom milyen érdekeltségei vannak, és...
-          Mi...miről beszélsz? - néztem rá zavarodottan
-          Kamilla, Pattinson alvilági ember, ezt mindenki tudja. És, tudod Veronika. Ő, és Pattinson együtt voltak. De, valami nem volt tiszta körülöttük. Veronika, szinte áradozott róla. Istenítette, a megszállottjává vált Pattinsonnak. Mindent megtett volna érte, és ez hónapokon keresztül így ment. Aztán egyszerre minden megváltozott. Puff ! Egy csapásra vége volt a rózsaszín ködnek. Veronika zavarttá vált, ingerlékeny, és zárkózott lett. - mesélte el emlékeit
-          Mégis mi történt kettőjük között? - néztem rá ijedten
-          Fogalmam sincs. Csak annyit tudok, hogy Veronika egyszer csak eltűnt. Faggattam Pattinsont, miközben Veronika után kutattam, de semmit nem tudtam meg. Annyit volt hajlandó elárulni, hogy ők már rég szakítottak, és neki fogalma sincs arról, mi történt Veronikával. - folytatta tanácstalanul
-          És, te? - ziháltam a félelemtől, ami időközben teljesen uralma alá vett. - Te, mit gondolsz, mi történt vele?
-          Szerintem Pattinson megölte. - sziszegte dühödten
-          Nem... nem az kizárt. - ráztam meg fejem. - Robert senkit nem bántana.
-          Kamilla. Csak nézz utána, hány ember tűnt el, akik kapcsolatba kerültek Roberttel, vagy a P&F- el. Emberek, akiket többé nem láttak, még a családjaik sem. - ragadta meg karom
-          Nem. Ezek, csak feltételezések. Nincsenek bizonyítékaid. - hátráltam Nicolastól
-          Még nincsenek. De, azon vagyok, hogy kiderítsem az igazságot. És, te segíthetsz nekem. - nézett rám elszántan
-          Most...jobb, ha visszamegyek. - válaszoltam, és lekaptam magamról zakóját, hogy a kezébe nyomhassam
-          Kamilla. Kérlek, csak gondolkodj el azon, amit mondtam neked.
-          Mennem kell. -  zártam le a beszélgetést egy csapásra

Próbáltam megőrizni a nyugalmam. Igyekeztem minden erőm bevetni annak érdekében, hogy ne kapjak hiszti rohamot, és ne csináljak magamból bolondot. Mélyet szívtam az őszi, hűvös levegőből, és felrohanva a lépcsőkön, belevetettem magam a tömegbe. A bálterem, már nem zenétől volt hangos. Női hang uralta a termet.

-          Jól vagy? Hol voltál? - lépett elő a semmiből Robert aggódó tekintettel
-          Nem találtalak, és... gondoltam kimegyek kicsit sétálni. - magyarázkodtam, miközben próbáltam leplezni, a mellkasomban tomboló érzéseket
-          Ebben a hidegben? Le akarsz betegedni? - fogta meg jéggé vált ujjaim
-          Kicsit elgondolkodtam, és észre sem vettem, mennyire hideg van odakint. - erőltettem mosolyt arcomra 
-          Gyere, menjünk be. – fogta meg derekam

A pulpitusnál Robert édesanyja állt, és melegséggel beszélt a gyerekekről, akik miatt, ez az adománygyűjtő est létrejött. Annyira kedvesnek tűnt, annyira ártatlannak… Vajon kit melengetett 26 évig a keblén ez a nő?  Ki az a férfi, aki átölel, és teljesen birtokba vesz?  És, miért van az, hogy, azok után, amit ma hallottam, még mindig megdobban a szívem az érintésétől?



2014. augusztus 19., kedd

40. fejezet

 Sziasztok. 

Elkészült a friss rész. Remélem tetszeni fog, és kapok némi visszajelzést. 

Jó olvasást! 
XoXo


Hideg érzetére ébredtem fel. Fáztam. Melegre vágytam. A testem mégis bizsergett. Mozdulni akartam. Magamra húzni a takarót, és Roberthez bújni, csakhogy mozdulni sem voltam képes. Nehezen voltam képes kinyitni a szemeim. Pár pillanatig azt hittem, csupán a mély alvás miatt vagyok képtelen mozgásra bírni a testem. Egészen addig gondoltam így, míg, meg nem éreztem a szorítást mindkét csuklómon. Szinte kipattantak szemeim, és kezeimre néztem. Mindkét csuklómat vastag kötelek ölelték, olyan szorosan, hogy bármennyire is próbáltam kiszabadítani őket, képtelen voltam.

-          Mi ez? - lihegtem a félelemtől
-          Lazíts. - válaszolta, majd felém emelkedett, hogy láthassam. - Ha tovább rángatod a kezed, ronda lesz.
-          Engedj el! Mit csinálsz? - kérdeztem hisztérikusan
-          Teret engedek a vágyaimnak. - búgta fülembe, miközben keze torkomra szorult
-          Robert, engedj el! Nem bírom a bezártságot, azonnal engedj el! - parancsoltam rá
-          Bízz meg bennem bébi. Élvezni fogod. - válaszolta, és csókolni kezdett
-          Ne. Nem tudom így elengedni magam! Engedj el, kérlek! - könyörögtem neki
-          Ó, Kamilla. Annyira szeretem, mikor így vergődik a tested. - morogta 
-          Robert. Kérlek,kérlek! Azt, mondtad, nem fogsz olyat tenni velem, amit én nem akarok! Hagyd abba! Ezt nem akarom!
-          Az enyém vagy! Engem szolgálsz!  - lehelte fülembe. - Engem szolgál a tested ribanc!- markolt hajamba 
-          Engedj el! - ordítottam el magam, és, egy hatalmasat rúgtam a lába közé

Robert összegörnyedve, szitkozódva szállt le az ágyról. Hallottam, amint kinyílik a fürdő ajtaja, és villanyt kapcsol. Percekig a mosdóban volt, miközben én mindvégig azon voltam, hogy kiszabadítsam a kezeim. Rángattam a kötelet, próbáltam, kicsúsztatni, de minden próbálkozásom felesleges volt. Aztán nem sokkal később megláttam, ahogy engem figyel. Egy olló volt a kezében. Az arca fagyott volt. Szemei pedig dühöt sugároztak. Ajkai elvékonyodtak, szinte összeszorította őket. Mellém lépett. Csak az alsónadrágját láttam, aztán egy pillanattal később, éreztem, amint lazul a szorítás. Elvágta a köteleket, én pedig, ahogy szabaddá váltam, azonnal az ágy másik felére húzódtam, hogy minél távolabb legyek tőle. A ruháimért nyúltam, amik a földön hevertek. Egy heves szeretkezést megelőzően kerültek oda, ami fantasztikus volt. Mintha, egy teljesen más emberrel történt volna. Fel sem foghatom…
 Magamra rántottam a nadrágom, és a pólóm, miközben mindvégig szemmel tartottam Robertet. Éreztem, amint a könnyeim továbbra is csorogtak le az arcomon. Egyszerűen képtelen voltam megnyugodni.

-          Ne menj el. - törte meg a csendet. - Alszom a másik szobában.
-          Haza megyek. - sajtoltam ki magamból a szavakat, és kikerülve az ágyat, és őt, kirohantam a szobából
-          Kérlek, Kamilla!- jött utánam
Nem bírtam, még csak ránézni sem. Az illatától felfordult a gyomrom, egyszerűen rettegtem tőle. Felhúztam a sportcipőm, és megnyomtam a lift gombját.
-          Szólok Oscarnak, és hazavisz.
-          Nem kell. Majd fogok egy taxit.- utasítottam el az ajánlatát
-          Nem engedem, hogy ilyenkor taxiba ülj. Éjjel van Kamilla, kitu...
-          Nem vagy abban a helyzetben, hogy megszabhass nekem bármit is.- vágtam szavába, majd beléptem a liftbe

Mivel a ruháimon kívül mindenem ott hagytam nála, így végül, kénytelen voltam gyalog hazamenni. Nem volt gond, hiszen, csak pár saroknyira laktam tőle. És, még jót is tett, az őszi szellő. Egészen hazáig azon töprengtem, mi a franc üthetett belé? Miért csinálta ezt velem? A csontjaimig hatolt a félelem hűvössége. Alig vártam, hogy hazaérjek, és a saját ágyamba bújhassak. Az éjszakai portás készséges volt. Lehívta a liftet, majd egy megértő pillantással, jó éjszakát kívánt. Sötétre számítottam, mégis, fényben áradt  lakás fogadott.

-          Jaj, de jó, hogy végre hazaértél! - ugrott idegesen nyakamba Melanie
-          Mi a baj? Mi történt? - kérdeztem értetlenül
-          Azt inkább neked kellene elmondanod. Robert már egy órája hívogat, és teljes pánikban van. Azt mondta, eldurvult az éjszaka, te pedig elrohantál. Ott hagytad a táskád, meg a kulcsaid, és teljesen ki van készülve a gondolattól, hogy nem jutsz be a lakásba. De, hol voltál ennyi ideig?- hadarta
-          Gyalog jöttem. És, nem siettem. - sóhajtottam fel
-          De, mégis mi történt?
-          Nem tudom. - ráztam meg fejem. - Azt hiszem, próbált beavatni valami elvetemült szexjátékba.- motyogtam

Mel, egy pohár meleg kakaót nyomott a kezembe. A nappaliban ültünk, takaróba burkolóztunk, és úgy beszélgettünk. Fokozatosan nyertem vissza a nyugalmam, de, ahogy megszólalt Melanie telefonja, azonnal görcsbe rándult a gyomrom.

-          Ő, az. - nézett rám Mel. - Mit mondjak neki?
-          Hogy ne aggódjon, épségben hazaértem. - bólintottam
Mel felvette a telefont, én pedig nagyokat kortyolgattam a kakaóból, és próbáltam elfeledkezni arról, ami történt. Mel motyogva beszélt a telefonba, talán még el is fordult kicsit, hogy ne halljam, amiről beszélnek. De, ez most cseppet sem zavart.
-          Veled akar beszélni. - nézett rám Mel
-          Nem. Nem szeretnék. Ma nem. - ráztam meg fejem.

Kellett egy kis idő, míg feldolgozom ezt az egészet. Míg rá tudok úgy nézni, hogy ne a félelem fogjon el. Addig képtelen volnék tisztán gondolkodni, vagy egy épkézláb mondatot összerakni. Mel, nagyon hevesen kezdett beszélni, de, csupán csak ez jutott el hozzám. Ahogy gesztikulál, a kezeivel hadonász, és az erőteljes hang, amit kiadott magából. Amit mondtam Robertnek...az, hogy szeretem, az igaz volt. És, még most is igaz. Mégis, van egy oldala, amitől félek. Ami rettegéssel tölt el, ha látom, csupán egy szikráját is a szemében. És, ezen az éjjelen, nem csak szikra volt, a teljes állatiasság bújt ki belőle. A tekintete démoni volt. Élvezte, ahogy a kezei között vergődök, és könyörgök neki. Láttam. Láttam, hogy felizgatta, az, ahogy látott engem, és ettől a frász tör ki bennem.Sírva aludtam el a kanapén, és gyűrötten ébredtem fel a telefon csengésére. Égett, és dagadt szemekkel csoszogtam oda az ajtóhoz.

-          Igen? - szóltam bele álmatagon a kaputelefonba
-          Kisasszony, Oskar Wilde keresi önt.
-          Kérem, engedje fel. - motyogtam

Köntösért mentem a fürdőbe, és kinyitottam az ajtót. Oskar, mint mindig, most is fess volt. Makulátlan öltönye úgy állt rajta, mintha vele született volna, a bőrén élt volna. Oskar ,még most is megnyerő volt, úgy vélem, ez fiatal korában még inkább így volt.

-          Kisasszony. - bólintott Oskar. - Köszönöm, hogy fogadott.
-          Jó reggelt Oskar. - mosolyogtam rá
-          Mr. Pattinson megkért, hogy hozzam el önnek a holmiját. Bizonyára szüksége lesz, a személyes holmijára mielőtt elindul a munkába. - nyújtotta a becsomagolt dolgaim
-          Köszönöm, hogy elhozta. - nyújtottam kezem a csomagért. - Bejön egy csésze kávéra? Épp, most akartam lefőzni egy adagot. - tártam ki magam mellett az ajtót
-          Nem akarom feltartani.
-          Nem tart fel. Van még elég időm, hogy elkészüljek.
-          Ez esetben elfogadom. Köszönöm. - mosolygott rám, és belépett a lakásba

Oskarnak mindig lélegzetelállító illata volt. Adott a higiéniára, de, ezt Robert el is várta tőle szerintem. Robertnek is mindig nagyon finom illata volt... Még most is érzem magamon. Szemeimből könnyek kezdtek folyni, amik szinte már égettek.

-          Kisasszony nem akartam felzaklatni.
-          Nem, dehogy. Csak...annyira jó az illata. - sóhajtottam fel, hogy visszaszoríthassam a feltörőben lévő zokogási rohamom
-          Ha, szeretné, én többé nem tisztálkodom. Csak, kérem, ne sírjon.
-          Jaj, ne. Nem erről van szó. - mosolyogtam idétlenül. - Jöjjön, üljön le.
Oskar az egyik bárszékre ült fel. A munkalapra tette a kocsi kulcsait, és aztán várt. Megnyugtatott a jelenléte.
-          Feketén, ha kérhetem. - szólt oda, még mielőtt beönthettem volna a tejet a csészébe
-          És, mondja csak Oskar, mennyire van köze magának az íróhoz?
-          Bevallom... van némi rokoni kapcsolatom vele. - válaszolt, amolyan félszeg módon, miközben ujjaival babrált
-          Szóval maga ír. - bólintottam, és a mosoly már természetesen húzódott fel az arcomra
-          Ír, és angol. - bólintott mosolyogva
-          Sejtettem, hogy nem amerikai.
-          Mégis miből? - vonta fel szemöldökét
-          Az egész lénye, a viselkedése, a kiállása. Nem akarom megbántani Oskar, de....mind, olyan,olyan felsőbbrendű.
-          Igen, sokszor megkaptam ezt már. - nevette el magát Oskar
-          Ezt, most úgy mondja, mintha csak rossz tulajdonsága volna. - néztem rá lepődötten
-          Konok, és akaratos. Nem a legjobb párosítás.
-          Úriember, és előzékeny. - mosolyogtam rá. - Megértem, miért bízik magában annyira Robert.
-          Nagyon kedves kisasszony. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a Pattinson családot maradéktalanul kiszolgáljam.
-          Meséljen róluk kicsit. Robert sosem beszél róluk.
-          Tudja, a Pattinson család, mindig is előkelő vérvonal volt. És, tudja kisasszony, a szokásaik, a habitusuk, ezek alapján formálódott az évek alatt.
-          Tehát sznobok. – bólintottam, mire Oskar elmosolyodott
-          Robert úrfi, évekig igyekezett kitörni ebből az életvitelből. Megpróbálta felvenni a családjával a harcot, átformálni kicsit a szokásokat, feszegetni a határait. Csakhogy, minden próbálkozása hasztalan volt. Az apjával szemben, sosem ért el sikereket. Ő, egy igazán keménykötésű ember volt mindig. Sosem ismerte a tréfát. Viszont igazságos volt, mindig, minden körülmény között. A családjáért tett meg mindent, és, ezt Roberttől is elvárta, még a mai napi is elvárja.
-          A saját képére formálta. – motyogtam elgondolkodva
-         Igen. Amennyire csak képes volt rá. Átadta a Pattinson vállaltot az úrfinak, és minden ügyét, amin valaha is dolgozott. Az úrfinak nem volt választása.
-         Értem. - bólintottam. - És, az édesanyja? 
-         Mrs. Pattinson, pedig, amolyan jó lélek. Rengeteg adománygyűjtő estet szervez meg. Több alapítványt létrehozott, a beteg, és árva gyermekek segítésére. Mindent megtesz, hogy jobbá tegye a létüket. Ez az életcélja, azt hiszem. Jól kijönnek majd, ha megismerik egymást. Ő is ott lesz a bálon ma este.
-         Ó. A bál. - motyogtam magam elé
-         Úgy tudom, hogy elkíséri Mr. Pattinsont.- nézett rám furcsállva 
-         Igen, úgy volt. Csak elég rondán összezördültünk az este, és nem tudom, hogy...
-         Mr. Pattinson, nagyon várja az estét. Napok óta erről beszél, ugye nem akarja cserbenhagyni? 
-         Nem, cserbenhagyni semmiképp. Épp csak azt nem tudom, hogy viszonyuljak hozzá, a tegnapi után. - ráncoltam homlokom 
-         Egy kapcsolatban mindig adódnak problémák. És, ezeket a legkönnyebben úgy tudják leküzdeni, ha nyitottak egymásra, és mindent megbeszélnek egymással, félelmek, és aggodalmak nélkül. Beszéljen az úrfival, kérem. 
-         Azt hiszem kedves Oskar, hogy mint nagyon sok dologban, ebben is igaza van. - sóhajtottam fel. - Nem futhatok el Robert elől, ha problémánk akad. 
-         Ez esetben, én most elindulok. Sok dolgom van még a bál előtt, és önt sem akarom tovább feltartani. - mosolygott rám. - Köszönöm a kávét, igazán jól esett. 
-         Én is köszönöm. - bólintottam 
-         Ugyan mit? 
-         A tanácsot. Szép napot Oskar. 
-         Önnek is kisasszony. - válaszolta, avval távozott 

Oskarral való beszélgetés után sokkal derűlátóbb lettem. Beszélni fogok Roberttel, és nem hagyom, hogy az elmúlt éjszaka kettőnk közé álljon. Így indítottam a napom. Elhatározással, és erőltetett derűlátással, annak reményében, hogy az éjszakát újra békében tölthetjük együtt.  Sűrű napom volt. Még csak gondolni sem volt időm arra, mégis, mit fogok majd Robertnek mondani. Csak túl akartam jutni a pénteki hajtáson, és végre megbeszélni vele a dolgokat, főleg, hogy napközben sikertelenül ugyan, de keresett. A Nicolassal való munka volt, az, ami teljesen elszigetelt a külvilágtól. Vele fejezetem be a napot.  Egy kedves kis kávézóban találkoztunk, majd az irodájába mentünk, hogy aztán az utolsó simításokat is végrehajtsuk a kampánnyal kapcsolatban. 

-         Itt vannak a javítások, amiket kértél.. Ez nem a végleges, még a mai nap tudunk változtatni rajta, ha szeretnél, de szerintem jók lettek. - nyújtottam oda a mappát Nicolasnak 
-         Ez meg mi? - vonta össze szemöldökét gyanakvóan
-         Mire gondolsz? Valami nem stimmel? 
-         Mi történt a csuklóddal? - ragadta meg hevesen kezem, és felhúzta gyapjú, fehér felsőm ujját
-         Megszorította a karkötő. - rántottam el karom kezei közül 
-         Mind a kettőt? - kérdezett vissza vádlón 
-         Már megbocsáss Nicolas, de nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy bármiről is be kelljen neked számolnom. Főleg nem arról...
-         Bántott téged?- nézett rám 
-         Nicolas! 
-         Képes rá. Nem ez volna az első alkalom. - morogta 
-         Mi? Te...te meg miről beszélsz? - néztem rá ijedten 
-         Kamilla, szépen kérlek. - fogta meg mindkét karom. -  Lépj ki ebből a kapcsolatból. Tedd meg, míg nem késő. 
-         Nem bántott. És, tudom, hogy soha nem is tenné. Kérlek, erezd el a karom. - néztem rá határozottan 
-         Nem tudod még mire is képes ő. 
-         Akármire...Nicolas. - lépett be az ajtón Robert. - Akármire képes vagyok, azért, aki az enyém. - folytatta jeges tekintettel. Az arca pedig olyan fagyott volt, mint egy jól megmunkált jégszoboré. Mindig félelemmel töltött el, mikor ilyennek láttam őt. Elérhetetlennek, kimértnek, és félelmetesnek. - Engedd el! - sziszegte Robert, s, csak ekkor vettem észre, hogy  Nicolas, még mindig a karom szorongatja   
-         Bántottad őt? - nézett rá gyilkos tekintettel Nicolas Robertre 
-         Ahhoz, hogy mi folyik, kettőnk között neked igazán semmi közöd sincs. - válaszolt kemény hangon.
-          Nem beszélt neked róla, ugye? – pillantott rám
-          Mégis kiről? – vontam össze szemöldököm
-          A vörösről. Nem mondta el, mi történt, ugye?
-          Fejezd be Nicolas! – sziszegte
-          Nem engedem, hogy Kamillával is azt tedd, amit vele!
-          De, mégis mit? Miről van szó? – néztem a két feldúlt férfira értetlenül
-          Tudod, mi lesz ennek a vége! – mordult rá Robert  Nicolasra.
-          Mi? Mi lesz a vége? – tettem fel Nicolas helyett a kérdést
-          Kamilla, végeztetek? - vetette rám pillantását, ugyanúgy, mint Nicolasra
-         Azt hiszem. - bólintottam. - Később beszélünk. - pillantottam Nicolasra 
-         Hamarabb, mint gondolnád. - bökte oda, mire Robert közelebb lépett a sötét hajú férfihoz, és dühödten morgott rá
-         Fenyegeted? 
-         Ígértem. - mordult vissza Nicolas is, és, azt hiszem, ha nem húzom el Robertet, másodpercekkel később már egymásnak ugrottak volna 

A gyomrom lüktetett, a szívem pedig úgy  kalimpált, amennyire csak képes lehet egy szív verni.   Robert karon fogott, úgy vezetett végig az épületben, egészen az Infiniti ajtajáig. Szó nélkül ültem be a New Yorkban is kitűnő luxusautó hátsó ülésére. Arrébb csúsztam, hogy ő is mellém ülhessen, majd kissé összekucorodtam. 
-          A lakásomra Oskar.- törte meg a csendet Robert jéghideg hangja. Istenem, ilyenkor mennyire távol érzem magam tőle! 

Robert whiskyt töltött a frappánsan elhelyezett mini bárból, majd elővette cigarettás dobozát, és rágyújtott. Ez volt a második alkalom, hogy a társaságomban rágyújtott, és ez most is, felettébb zavart. Némán bámultam ki az ablakon, és néztem a látszólag gondtalan arcokat, amik elhaladtak az autóval párhuzamosan húzódó járdán. Szerettem volna, most a helyükben lenni. Utáltam ezt az érzést. Utáltam, hogy utálok a bőrömben élni. Azt viszont szerettem, hogy hosszú, dús hajam mögé akármikor elbújhattam. Zavartank éreztem magam. Nem értettem semmit abból, amit Nicolas félszavakkal megemlített. Kérdések milliója szóródott szét a fejemben, és borzalmasan nehéz volt megállnom, hogy ne tegyem fel ezeket a kérdéseket Robertnek. A vörös hajú lány. Veronika.  Hosszú ujjú felsőm felhúzódott, ahogy kicsit elengedtem magam, mire, zavartan, de annál diszkrétebben igyekeztem a csuklómon húzódó vörös csíkot elrejteni. Leengedtem az ablakot, hogy  a kocsi utasterét belengő cigaretta füst, könnyebben távozhasson.  Legalább ettől a zavaró tényezőtől meg akartam szabadulni.

-          Zavar? 
-         Igen. - bólintottam, lesütött szemekkel, mire Robert elnyomta a cigarettát, és egy hörpintéssel lehúzta a borostyán színű italt. -  Vissza kell mennem, dolgozni. Van még pár dolog, amit tegnap félbe kellett hagynom. 
-         Elkértelek Foxtól. Nem lesz gond.
-         Nem csinálhatod ezt.- ráztam meg fejem. - Nem kezdheted újra 
-         Az enyém vagy Kamilla. Azt csinálok veled, amit akarok. - válaszolt éles hangon 
-         Oskar. Kérem, álljon meg! 
-         Nem tehetem hölgyem. - nézett együtt érzően Oskar a villapillantóba 
-         Ki akarok szállni!

Robert arcára démoni vigyor ült ki, és ez igazán bosszantott. A Nap már jócskán súrolta a horizontot. Ahogy megállt az autó, és végre kiszállhattam, azonnal menekülőre fogtam. Robert elkapta a karom, és magához rántott. 
-         Hova ilyen sietősen?- lehelte fülembe 
-         Tudod, hogy, amit most követsz el, az emberrablásnak minősül? - sziszegtem fogaim között 
-         Ha tudnád Kamilla hányszor hallottam ezt már? - nézett rám komoly tekintettel 
-         Mit akarsz? - remegett meg hangom 
-         Elmenni a bálba. Veled. 
-         Ahhoz, otthon kellene lennem, hogy készülődhessek. 
-         Mindent meg találsz nálam is, amire szükséged lehet. - mosolygott rám. - Most pedig indulj. - mormolta, és újra megfogta karom, hogy, aztán a lifthez vezethessen.
-         Robert. Kérlek. - rebegtem, miközben őt néztem, egészen, míg fel nem értünk a lakására 
-         Most elmehetnek. Majd szólok, ha szükségem lesz önökre. - szólt oda a négytagú teamnek, akik a nappaliban várakoztak. Mindenki azonnal felpattant, és egy szempillantás alatt eltűnt a lakásból. Ahogy magunk lettünk, Robert megragadott, és a lift melletti falhoz lökött. Kezét fülem mellé tapasztotta, másikkal pedig hátraszorította két kezem. - Na, ide figyelj...- morogta ,egészen ajkaimnak. - Az enyém vagy! Az enyém a tested, a lelked, az egész lényed. - morogta. - Ezt elfogadtad, mikor elkezdtük ezt az egészet. Olyan, mint egy vérszerződés. Örök érvényű, és félbeszakíthatatlan.  Én irányítok. Szükségem van rá! Akarom! És, kúrvára meguntam, hogy te diktálsz! Szerettem a kemény szexet, és akarom, veled is. Úgy akarok elélvezni, hogy szinte szétrobban az agyam, és a farkam, miközben a téged duglak! Meg akarom mutatni neked, hogy más is létezik, a nyálas szexen kívül is. Felsőbb szintre akarom emelni azt, ami kettőnk között van, hogy ájulásig élvezhess. Úgy, mint, mikor az irodámban voltunk. Ezt el kell fogadnod Kamilla. Mert ez is én vagyok. És, nem bírom tovább türtőztetni magam. - morogta, majd megcsókolt 

Az egész lényem beleremegett abba, ahogy viselkedett velem. Abba, ahogy, és amiket mondott. Ziháltam, a bennem feltörő félelem, vágy, és izgalom egyvelegétől. Robert kettétépte pamut felsőm, amiket virágos gombok fogtak össze, és belemarkolva melleimbe erőteljesen szívogatni kezdte azokat. Azt sem tudom, mégis, mikor és, hogy kerültünk a hálószoba ajtajához, de, ahogy észbe kaptam teljesen ledermedt a testem. 

-         Gyere. - húzott Robert 
-         Bántani fogsz?- remegett meg hangom 
-         Csak, ha akarod. - mosolygott rám démoni tekintettel 
-         Nem akarom, hogy fájjon. 
-         Bébi, a fájdalom, nem mindig olyan rossz. Lehet az valami olyannak a kezdete, ami hatalmas élvezettel ér véget. Bízz meg bennem, nem fogom elveszíteni a fejem. 



Azt mondja, bízzak benne… de hogy is tehetném, mikor titkokkal burkolja körül magát. Áttörhetetlennek tűnő, súlyos titkokkal.