2014. április 22., kedd

29. fejezet

Sziasztok !

Meghoztam a folytatást :) Köszönöm az előző fejezethez a sok visszajelzést, nagyon örültem mindegyiknek ;)
Izgatottan várom, ehhez a részhez is a véleményeteket. Annyit szeretnék elárulni ,azoknak,akik a keményebb Robot jobban csípik, már nem kell sokáig várni rá ;)



Az amúgy családias, meleg hangulatú nappali cseppet sem emlékeztetett régi mivoltára. Az engem körbeülő emberek, akiket a szeretteimnek hívok, most vérben forgó szemekkel néztek rám. Úgy, mintha legalább egy gyilkosságot követtem volna el. Idegesen szorongattam a kanapén pihenő párna csücskét, és eltompulva hallgattam az ítélkező szavak áradatát.

-          Mégis, hogy gondoltad, hogy egyik napról a másikra eltűnsz? – esett nekem Melanie
-          Próbáltam én visszafogni, de, nem lehetett. Csak azt hajtogatta, hogy el kell mennie! – folytatta a dühödt hangú beszélgetést Apu
-          Mert, úgy éreztem megszakad a szívem. – magyaráztam sarokba szorítva. – Tudom, nagyon jól, hogy nem találok megnyugvást ebben a városban. Robert nem hagyta volna…
-          Van ám törvény is a világon kislányom! – csattant fel apa
-          Miért nem értitek meg, hogy nem akartam még csak hallani sem felőle? – pattantam fel a kanapéról dühösen 
-          Akkor, mégis miért fordultál vissza? – vonta össze szemöldökét Liam , de hangjában nem volt semmi vádló
-          Mert utánam jött…- sütöttem le szemeim
-          Ó, persze, hisz utánad ment! – kezdett bele kifigurázásomba apu. – Akkor már mindent meg lehet bocsátani.
-          Te, nem tudod, ez mit jelent apa. – vágtam vissza. – Robert sosem tett volna ilyet egy nőért sem.
-          Ez a fiú, meggyalázott téged! Odaadtad magad neki, annak ellenére, amit anyáddal tanítottunk neked! Nem érdemli azt sem, hogy egy levegőt szívjon veled. – morogta apa
-          Daniel, úgy beszélsz, mintha Kamilla nem volna, képes eldönteni kit ítél meg méltónak egy ilyen volumenű dologra. – szólt közbe Rachel
-          Apu, 24 éves vagyok, két hét múlva 25. Nem a felnőtté válásomról van szó. Érett, felnőtt nő vagyok, nem mondhatod meg többé nekem, hogy mit, és kivel tehetek meg. – fakadtam ki
-          Mégis, hogy merészeled ezt a …
-          Azt hiszem, jobb lenne, ha mindenki lenyugodna. - szakította félbe Rachel aput
-          Eldöntheted, hogy része akarsz e lenni az életemnek, vagy sem. – válaszoltam halkan, és felálltam a vallató székből, amit körbevettek a keselyűk
-          Ezt meg, hogy értsem? – vonta össze szemöldökét apu
-          Úgy, hogy el kell fogadnod a döntéseimet, még akkor is, ha azok nem tetszenek. Végre felnőttként kell kezelned, különben…
-          Mégis, hogy kezeljelek felnőttként, mikor ilyen döntéseket hozol? – csattant fel apu
-          Tanulnom kell a hibáimból… nem védhetsz meg mindentől.
-          Nem is akarlak megvédeni mindentől, csak…
-          Csak irányítani akarod az életem. Nekem ebből elegem van! Azt hittem, te nem leszel ugyanolyan, mint anyu, de tévedtem! Rosszabb vagy!  Az egyetlen ember, aki megért engem, az Rachel!
-          Hé!!! – méltatlankodott Melanie
-          És, Melanie. – mormoltam. – Elköltözöm apu. – folytattam
-          Mi az, hogy elköltözöl? – hőkölt hátra
-          Melanieval megbeszéltük, hogy összeköltözünk.  Holnap elmegyünk lakást keresni, és, amint lehet, költözünk.
-          Te erről tudtál? – nézett döbbenten apu Rachelre
-          Tegnap este említette Melanie, hogy szeretne összeköltözni Millával. De, ez még csak említés volt, ne beszéltünk róla konkrétan.
-          Szép! – bólintott dühösen apu. – Van még nekem szavam ebben a családban? – csattant fel, majd felállva székéből, kisétált a nappaliból
-          Lenyugszik, és mindent jobban fog kezelni. - tette vállamra kezét Rachel
-          Bárcsak így lenne! –sóhajtottam fel
-          Miért nem hívtál fel? – lépett mellém Mel.- Legalább nekem elmondhattad volna, hogy mi történt.
-          Ez tűnt a legjobb megoldásnak. - motyogtam. – Elmenni, és vissza sem nézni.
-          És, most mihez kezdesz? – tette fel a nagy kérdést  Liam
-          Oskar a ház előtt vár. – mormoltam. – Roberttel, meg kell beszélnünk pár dolgot.
-          Miért nem ő jött? – nevette el magát gúnyosan Liam. – Félti a vagyont érő mosolyát?
-          Börtönben van.  
-          Talán, ott majd tanul egy kis jó modort. - válaszolta keserűen Liam
-          Liam! Hagyd ezt abba! Csak Millát bántod evvel! – pirított rá Rachel
-          Miért fogod a pártját? – fakadt ki Liam
-           Nem fogom senki pártját! Nem fogunk beleszólni abba, ahogy Milla dönt! Ez nem a te dolgod, vagy Melanié. Ez csak a kettőjük ügye!   - váltott erőteljesebb hangnemre Rachel
-          Csak Millát akarom védeni!
-          De, nem kell! Nem kell, hogy bárki is védjen… magamtól senki nem tud megvédeni! – fakadtam ki
-          De, ettől a féregtől igen.- sziszegte Liam
-          Nincs jogod senki felett ítélkezni Liam. - mormoltam, és felkapva táskám-kitrappoltam a házból 

Hálás voltam, Rachelnek, hogy megvédett. Belegondolva, nem is olyan rossz, mint, amilyennek feltételeztem. Kifejezetten jó fej. Biztos voltam abban, hogy a jövőben még fogom keresni a társaságát. Az egyetlen ember, akit most közel érzek magamhoz, az Rachel.

 Oskar kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, én pedig egy lendülettel be is ültem.  Borzalmasan zavart az, ahogy apu viselkedett, és ezt, azt hiszem, elég nehezen sikerült titokban tartanom. Feldúltnak éreztem magam, megbántottnak, és, csalódottnak.

-          Szabadna megjegyeznem valami személyeset Miss Pintér? – nézett Oskar a visszapillantóba, ahogy kikanyarodtunk az utcából
-          Természetesen Oskar. – bólintottam
-          Mikor mosolyog, sokkal ragyogóbb az arca. - válaszolta
-          Min kellene mosolyognom Oskar? Úgy érzem, az életem romokban hever. – sóhajtottam fel, és éreztem, amint az első könnycsepp lehullik arcomra, amit azonnal letöröltem
-          Mr. Pattinson nagy dolgot tett ma önért, hölgyem. Ennek örülnie kellene.
-          Tudom. – bólintottam. – De, ettől még nem lett semmi sem könnyebb, vagy egyszerűbb. mormoltam
-          Nem értem. – vonta össze szemöldökét Oskar .-  Hisz ezt akarta nem? Hogy elmondja, mit érez maga iránt.
-          Mégis úgy érzem, ez a kapcsolat sosem lesz happy end. – sóhajtottam fel
-          Én hiszek a boldog végben. – bólintott mosollyal arcán az előttem ülő férfi
-          Oskar. – szólítottam meg, pár perc néma csend után
-          Tessék hölgyem? 
-          Mit értett azon, hogy nem ő tehet erről? – néztem magam elé elgondolkodva
-          Mire gondol? – vonta össze szemöldökét
-          A garázsban, a minap. – bólintottam. - Azt mondta nekem, nem az ő hibája.
-          Ezt mondtam volna? - nézett rám zavartan
-          Igen, ezt. - bólintottam
-          Nem is értem, miért. – rántotta meg vállait szórakozottan 
-          Oskar, ilyet nem mondd az ember csak úgy. Ön is okkal mondta ezt nekem. Védeni akarta, másra hárítani azt, amilyen ember Robert. Kinek a hibája, hogy ez lett belőle? Ki tette őt ilyenné?- faggatóztam kíméletlenül
-          Nem… valamit félre érthetett hölgyem. Ennél többet én nem mondhatok. – dadogta Oskar , és ,ahogy a visszapillantó tükrébe nézett, összetalálkozott tekintetünk.
-          Maga fél. – motyogtam döbbenten
-          Mégis mitől félnék? – kérdezte szórakozottan
-          Nem tudom Oskar. – ráztam meg fejem. – Mitől fél? Vagy inkább kitől? - egészítettem ki az előző mondatot
-          Nem félek én semmitől, és senkitől. – rázta meg fejét határozottan
-          Még Mr. Pattinsontól sem?
-          Mr. Pattinsont, már gyerek kora óta ismerem. A családjánál dolgozom, több mint harminc éve. Nincs miért félnem tőle. És, mint már korábban is mondtam önnek, nem rossz ember ő, csak nagyon kevesen ismerik igazán.  
-          Hány éves, ha nem sértem meg…
-          56, Miss.- mosolygott rám
-          Akkor fiatalon került a Pattinson családhoz. – bólintottam
-          Igen, 22 évesen kerültem hozzájuk. Az első, és egyetlen munkahelyem. – bólintott
-          Akkor, bizonyára, nagyon jó munkaerő, Oskar.- mosolyogtam rá
-          Remélem, igen.  Betartottam az aranyszabályokat…
-          Mégpedig?
-          Mindig járj nyitott szemmel. Legyél jó hallgatóság, és teljesítsd a főnököd utasításait.
-          Igen, ezek tényleg sokszor életet menthetnek. – bólintottam mosolyogva
-          Miss. – nézett rám
-          Igen, Oskar?
-          Úgy vélem, nem hölgynek illő hely volna a börtön.  Mr. Pattinson is örülne, ha, nem bilincsbe verve látná őt.
-          Mit tanácsol Oskar? – mosolyogtam rá
-          Elvinném a lakására, ahol megvárhatja őt. Mr. Pattinsonnak nem lenne ellene kifogása.
-          Rendben, akkor vigyen oda. – bólintottam, és kinézve az ablakon láttam, amint Oskar, elkanyarodik a főútról.

Pár szót váltottunk csak ezután Oskarral.  Elgondolkodtatott, amit a szemeiben láttam.  Félt valamitől, vagy valakitől. A tagadása is, csak ezt bizonyítja. Titkol valamit.
Oskar felkísért a lakásba, és úgy búcsúzott el, „Érezze otthon magát Miss.”
Úgy érzem, bárhogy is alakul Roberttel való kapcsolatom, ezt a helyet sosem fogom megszeretni. Ugyanaz a rideg, szürkeség fogadott, mint minden alkalommal. Olyan volt ez a hely, mintha nem akarna magába fogadni senki mást, a tulajdonosán kívül. Mintha, a hidegségével próbálná eltaszítani, kivetni magából az embert. Félve léptem beljebb, és néztem körül. Bár Oskar azt mondta feltételezhetőleg nem marad sokáig, én mégis arra számítottam, nem fél órára hagy magamra. Nem nagyon akartam Robert személyes terében vájkálni, helyet foglaltam a nappaliban, és a Central Park színeit figyeltem, amik lassanként elhalványodottak, elsötétültek. Gondolataimba merültem, és mire feleszméltem, már leragadó pilláimmal küszködtem. Fogalmam sem volt arról, meddig lehettem az álmok mély világában. A lift fémes ajtajának elhúzódására ébredtem fel. Sötét volt.  A szobát, csak a falba épített ledek világították meg. Robert lépett ki a liftből. Feltűrt ingujjak feszültek alkarján, kezében pedig bőrdzsekit markolt. Farmerban, és bakancsban volt, igazán szexi látványt nyújtott. Fáradt, meggyötört arca, ami ez idáig nem fedezett fel, mosolyra húzódott.

-          Hát itt vagy. - hallottam meg meleg hangját
-          Itt vagyok. - bólintottam, és felálltam a kényelmessé vált ülőgarnitúráról. - Jól vagy? 
-          Most már igen. - húzta apró mosolyra száját. - Kamilla, el sem tudom mondani…
-          Csss... - intettem csendre, és felé közeledtem. - Ne szólj semmit, ha nem őszinték szavaid. - mormoltam 
-          Minden feléd való megnyilvánulásom őszinte. Minden szó igaz volt, amit kint a reptéren mondtam. - Robert ledobta kabátját, és kezét felém emelte. Hezitált, végül inkább visszaengedte, teste mellé 
-          Megérinthetsz. - súgtam, és kezét megfogva felemeltem azt 
-          Ó, Kamilla. - mormolta, és hangja olyan volt, mintha kínzó volna számára kiejtenie nevem. - Annyira féltem, hogy elvesztelek. 
-          Most már tudod, hogy nem a levegőbe beszélek Robert. - válaszoltam
-          Nagyon rondán viselkedtem veled. - sóhajtott fel. - Bántottalak, bocsáss meg. 
-          Megbocsátok. - súgtam. - De, ne hidd, hogy az érzelmek, amiket, most megmutatsz nekem, mindent elfeledtetnek. 
-          Tudom. - bólintott, és végre megérintett 
-          Lesznek dolgok, amikre talán soha nem érezzük magunkat felkészültnek. Amiktől tartunk, vagy mindennél jobban félünk megismerni. Egyes lépéseink, megváltoztathatják az életünk. Visszafordíthatatlanul. Talán úgy érezzük, örökre eldobunk valamit. Egy eszmét, egy életvitelt, talán az egész életünket. De, úgy érzem, megéri, mert együtt egészek lehetünk. 
-          Kamilla...megrengetted a világomat. Képtelen vagyok nélküled létezni. –mormolta, miközben kezem kezébe vette

Arcával felém közeledett. Éreztem, hogy minden vágya engem megcsókolni. Érezni, tudni akarja, azt, ahogy én érzek. Mégsem tette. Homlokát homlokomnak döntötte, és mélyen beszívta a levegőt.

-          Csókolj meg. – lihegtem vágyakozva
-          Nem. Ez az este nem erről fog szólni. – motyogta keservesen
-          Érzem, hogy kívánsz… én is…- nyeltem nagyot-én is kívánlak.
-          Emlékszel, mikor pofon vágtál az irodámban? Emlékszel, mit tettem veled?
-          Igen. – ziháltam, mert minden porcikám, erős munkának kellett alávetnem, hogy féken tudjam magam tartani
-          Nekem, ez az egyik legrosszabb büntetés. Úgy kívánlak… annyira akarlak, érezni, hogy fáj. De, meg akarom állni.
-          Én is akarlak…- válaszoltam, és kezem, inge alá fúrtam, hogy megérinthessem feszes hasizmát
-          Meg akarom állni Kamilla, mert soha senkiért nem tettem ezt.
-          Nem kell lefeküdnünk, ahhoz, hogy érezzük egymást. – nyaltam meg alsó ajkam. – Csókolj meg. Kérlek.- folytattam, ahogy hezitálását vettem észre.


Kezét hajamba túrta, és engedett a csábításnak. Életem legélvezetesebb csókja volt.  Gyengéd, és végtelen finom. Minden porcikám bizsergett tőle. Robert megmordult, és egy mozdulattal az ölébe kapott. Dereka köré fontam lábaim, és tarkóját markolászva, folytattuk a csókolózást. A hideg szaténra fektetett, ami ezúttal sötétebb volt a szürkénél, és mellém feküdt. Robert keze ágyékomhoz siklott, és nyomást gyakorolt csiklómra.  Annyira izgatott, annyira akartam, hogy ez a megvonás számomra is épp oly kínzó volt, mint számára. Elvettem kezét , és összekulcsoltam vele ujjaim. Ez az éjszaka, nem arról szólt, hogy bármelyikünk is kielégüljön… ez annál sokkal több volt. 

3 megjegyzés:

  1. MÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Először is bocsánat, hogy ilyen későn írok a részhez, de nem volt időm elolvasni. Most, hogy elolvastam még többet akarok. :) El sem tudom mondani mennyire várom már a következő részt. Siess kérlek!
    Virág♥
    Ui.:Imádom Robertnek ezt az oldalát. ♥

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Nagyon tetszett ez a fejezet. Milla apukájától nem is vártam mást, de remélem, hogy azért még meg fog békélni a helyzettel jobb híján. Melanie nagyon aranyos volt, és Rachel is kellemes csalódást okozott. Robert pedig most nagyon aranyos volt a maga módján. Nagyon remélem, hogy most jön egy-két kicsit romantikusabb rész, mert nagyon romantikus hangulatban vagyok mostanában :P
    Puszi Móni

    VálaszTörlés