2014. április 22., kedd

29. fejezet

Sziasztok !

Meghoztam a folytatást :) Köszönöm az előző fejezethez a sok visszajelzést, nagyon örültem mindegyiknek ;)
Izgatottan várom, ehhez a részhez is a véleményeteket. Annyit szeretnék elárulni ,azoknak,akik a keményebb Robot jobban csípik, már nem kell sokáig várni rá ;)



Az amúgy családias, meleg hangulatú nappali cseppet sem emlékeztetett régi mivoltára. Az engem körbeülő emberek, akiket a szeretteimnek hívok, most vérben forgó szemekkel néztek rám. Úgy, mintha legalább egy gyilkosságot követtem volna el. Idegesen szorongattam a kanapén pihenő párna csücskét, és eltompulva hallgattam az ítélkező szavak áradatát.

-          Mégis, hogy gondoltad, hogy egyik napról a másikra eltűnsz? – esett nekem Melanie
-          Próbáltam én visszafogni, de, nem lehetett. Csak azt hajtogatta, hogy el kell mennie! – folytatta a dühödt hangú beszélgetést Apu
-          Mert, úgy éreztem megszakad a szívem. – magyaráztam sarokba szorítva. – Tudom, nagyon jól, hogy nem találok megnyugvást ebben a városban. Robert nem hagyta volna…
-          Van ám törvény is a világon kislányom! – csattant fel apa
-          Miért nem értitek meg, hogy nem akartam még csak hallani sem felőle? – pattantam fel a kanapéról dühösen 
-          Akkor, mégis miért fordultál vissza? – vonta össze szemöldökét Liam , de hangjában nem volt semmi vádló
-          Mert utánam jött…- sütöttem le szemeim
-          Ó, persze, hisz utánad ment! – kezdett bele kifigurázásomba apu. – Akkor már mindent meg lehet bocsátani.
-          Te, nem tudod, ez mit jelent apa. – vágtam vissza. – Robert sosem tett volna ilyet egy nőért sem.
-          Ez a fiú, meggyalázott téged! Odaadtad magad neki, annak ellenére, amit anyáddal tanítottunk neked! Nem érdemli azt sem, hogy egy levegőt szívjon veled. – morogta apa
-          Daniel, úgy beszélsz, mintha Kamilla nem volna, képes eldönteni kit ítél meg méltónak egy ilyen volumenű dologra. – szólt közbe Rachel
-          Apu, 24 éves vagyok, két hét múlva 25. Nem a felnőtté válásomról van szó. Érett, felnőtt nő vagyok, nem mondhatod meg többé nekem, hogy mit, és kivel tehetek meg. – fakadtam ki
-          Mégis, hogy merészeled ezt a …
-          Azt hiszem, jobb lenne, ha mindenki lenyugodna. - szakította félbe Rachel aput
-          Eldöntheted, hogy része akarsz e lenni az életemnek, vagy sem. – válaszoltam halkan, és felálltam a vallató székből, amit körbevettek a keselyűk
-          Ezt meg, hogy értsem? – vonta össze szemöldökét apu
-          Úgy, hogy el kell fogadnod a döntéseimet, még akkor is, ha azok nem tetszenek. Végre felnőttként kell kezelned, különben…
-          Mégis, hogy kezeljelek felnőttként, mikor ilyen döntéseket hozol? – csattant fel apu
-          Tanulnom kell a hibáimból… nem védhetsz meg mindentől.
-          Nem is akarlak megvédeni mindentől, csak…
-          Csak irányítani akarod az életem. Nekem ebből elegem van! Azt hittem, te nem leszel ugyanolyan, mint anyu, de tévedtem! Rosszabb vagy!  Az egyetlen ember, aki megért engem, az Rachel!
-          Hé!!! – méltatlankodott Melanie
-          És, Melanie. – mormoltam. – Elköltözöm apu. – folytattam
-          Mi az, hogy elköltözöl? – hőkölt hátra
-          Melanieval megbeszéltük, hogy összeköltözünk.  Holnap elmegyünk lakást keresni, és, amint lehet, költözünk.
-          Te erről tudtál? – nézett döbbenten apu Rachelre
-          Tegnap este említette Melanie, hogy szeretne összeköltözni Millával. De, ez még csak említés volt, ne beszéltünk róla konkrétan.
-          Szép! – bólintott dühösen apu. – Van még nekem szavam ebben a családban? – csattant fel, majd felállva székéből, kisétált a nappaliból
-          Lenyugszik, és mindent jobban fog kezelni. - tette vállamra kezét Rachel
-          Bárcsak így lenne! –sóhajtottam fel
-          Miért nem hívtál fel? – lépett mellém Mel.- Legalább nekem elmondhattad volna, hogy mi történt.
-          Ez tűnt a legjobb megoldásnak. - motyogtam. – Elmenni, és vissza sem nézni.
-          És, most mihez kezdesz? – tette fel a nagy kérdést  Liam
-          Oskar a ház előtt vár. – mormoltam. – Roberttel, meg kell beszélnünk pár dolgot.
-          Miért nem ő jött? – nevette el magát gúnyosan Liam. – Félti a vagyont érő mosolyát?
-          Börtönben van.  
-          Talán, ott majd tanul egy kis jó modort. - válaszolta keserűen Liam
-          Liam! Hagyd ezt abba! Csak Millát bántod evvel! – pirított rá Rachel
-          Miért fogod a pártját? – fakadt ki Liam
-           Nem fogom senki pártját! Nem fogunk beleszólni abba, ahogy Milla dönt! Ez nem a te dolgod, vagy Melanié. Ez csak a kettőjük ügye!   - váltott erőteljesebb hangnemre Rachel
-          Csak Millát akarom védeni!
-          De, nem kell! Nem kell, hogy bárki is védjen… magamtól senki nem tud megvédeni! – fakadtam ki
-          De, ettől a féregtől igen.- sziszegte Liam
-          Nincs jogod senki felett ítélkezni Liam. - mormoltam, és felkapva táskám-kitrappoltam a házból 

Hálás voltam, Rachelnek, hogy megvédett. Belegondolva, nem is olyan rossz, mint, amilyennek feltételeztem. Kifejezetten jó fej. Biztos voltam abban, hogy a jövőben még fogom keresni a társaságát. Az egyetlen ember, akit most közel érzek magamhoz, az Rachel.

 Oskar kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, én pedig egy lendülettel be is ültem.  Borzalmasan zavart az, ahogy apu viselkedett, és ezt, azt hiszem, elég nehezen sikerült titokban tartanom. Feldúltnak éreztem magam, megbántottnak, és, csalódottnak.

-          Szabadna megjegyeznem valami személyeset Miss Pintér? – nézett Oskar a visszapillantóba, ahogy kikanyarodtunk az utcából
-          Természetesen Oskar. – bólintottam
-          Mikor mosolyog, sokkal ragyogóbb az arca. - válaszolta
-          Min kellene mosolyognom Oskar? Úgy érzem, az életem romokban hever. – sóhajtottam fel, és éreztem, amint az első könnycsepp lehullik arcomra, amit azonnal letöröltem
-          Mr. Pattinson nagy dolgot tett ma önért, hölgyem. Ennek örülnie kellene.
-          Tudom. – bólintottam. – De, ettől még nem lett semmi sem könnyebb, vagy egyszerűbb. mormoltam
-          Nem értem. – vonta össze szemöldökét Oskar .-  Hisz ezt akarta nem? Hogy elmondja, mit érez maga iránt.
-          Mégis úgy érzem, ez a kapcsolat sosem lesz happy end. – sóhajtottam fel
-          Én hiszek a boldog végben. – bólintott mosollyal arcán az előttem ülő férfi
-          Oskar. – szólítottam meg, pár perc néma csend után
-          Tessék hölgyem? 
-          Mit értett azon, hogy nem ő tehet erről? – néztem magam elé elgondolkodva
-          Mire gondol? – vonta össze szemöldökét
-          A garázsban, a minap. – bólintottam. - Azt mondta nekem, nem az ő hibája.
-          Ezt mondtam volna? - nézett rám zavartan
-          Igen, ezt. - bólintottam
-          Nem is értem, miért. – rántotta meg vállait szórakozottan 
-          Oskar, ilyet nem mondd az ember csak úgy. Ön is okkal mondta ezt nekem. Védeni akarta, másra hárítani azt, amilyen ember Robert. Kinek a hibája, hogy ez lett belőle? Ki tette őt ilyenné?- faggatóztam kíméletlenül
-          Nem… valamit félre érthetett hölgyem. Ennél többet én nem mondhatok. – dadogta Oskar , és ,ahogy a visszapillantó tükrébe nézett, összetalálkozott tekintetünk.
-          Maga fél. – motyogtam döbbenten
-          Mégis mitől félnék? – kérdezte szórakozottan
-          Nem tudom Oskar. – ráztam meg fejem. – Mitől fél? Vagy inkább kitől? - egészítettem ki az előző mondatot
-          Nem félek én semmitől, és senkitől. – rázta meg fejét határozottan
-          Még Mr. Pattinsontól sem?
-          Mr. Pattinsont, már gyerek kora óta ismerem. A családjánál dolgozom, több mint harminc éve. Nincs miért félnem tőle. És, mint már korábban is mondtam önnek, nem rossz ember ő, csak nagyon kevesen ismerik igazán.  
-          Hány éves, ha nem sértem meg…
-          56, Miss.- mosolygott rám
-          Akkor fiatalon került a Pattinson családhoz. – bólintottam
-          Igen, 22 évesen kerültem hozzájuk. Az első, és egyetlen munkahelyem. – bólintott
-          Akkor, bizonyára, nagyon jó munkaerő, Oskar.- mosolyogtam rá
-          Remélem, igen.  Betartottam az aranyszabályokat…
-          Mégpedig?
-          Mindig járj nyitott szemmel. Legyél jó hallgatóság, és teljesítsd a főnököd utasításait.
-          Igen, ezek tényleg sokszor életet menthetnek. – bólintottam mosolyogva
-          Miss. – nézett rám
-          Igen, Oskar?
-          Úgy vélem, nem hölgynek illő hely volna a börtön.  Mr. Pattinson is örülne, ha, nem bilincsbe verve látná őt.
-          Mit tanácsol Oskar? – mosolyogtam rá
-          Elvinném a lakására, ahol megvárhatja őt. Mr. Pattinsonnak nem lenne ellene kifogása.
-          Rendben, akkor vigyen oda. – bólintottam, és kinézve az ablakon láttam, amint Oskar, elkanyarodik a főútról.

Pár szót váltottunk csak ezután Oskarral.  Elgondolkodtatott, amit a szemeiben láttam.  Félt valamitől, vagy valakitől. A tagadása is, csak ezt bizonyítja. Titkol valamit.
Oskar felkísért a lakásba, és úgy búcsúzott el, „Érezze otthon magát Miss.”
Úgy érzem, bárhogy is alakul Roberttel való kapcsolatom, ezt a helyet sosem fogom megszeretni. Ugyanaz a rideg, szürkeség fogadott, mint minden alkalommal. Olyan volt ez a hely, mintha nem akarna magába fogadni senki mást, a tulajdonosán kívül. Mintha, a hidegségével próbálná eltaszítani, kivetni magából az embert. Félve léptem beljebb, és néztem körül. Bár Oskar azt mondta feltételezhetőleg nem marad sokáig, én mégis arra számítottam, nem fél órára hagy magamra. Nem nagyon akartam Robert személyes terében vájkálni, helyet foglaltam a nappaliban, és a Central Park színeit figyeltem, amik lassanként elhalványodottak, elsötétültek. Gondolataimba merültem, és mire feleszméltem, már leragadó pilláimmal küszködtem. Fogalmam sem volt arról, meddig lehettem az álmok mély világában. A lift fémes ajtajának elhúzódására ébredtem fel. Sötét volt.  A szobát, csak a falba épített ledek világították meg. Robert lépett ki a liftből. Feltűrt ingujjak feszültek alkarján, kezében pedig bőrdzsekit markolt. Farmerban, és bakancsban volt, igazán szexi látványt nyújtott. Fáradt, meggyötört arca, ami ez idáig nem fedezett fel, mosolyra húzódott.

-          Hát itt vagy. - hallottam meg meleg hangját
-          Itt vagyok. - bólintottam, és felálltam a kényelmessé vált ülőgarnitúráról. - Jól vagy? 
-          Most már igen. - húzta apró mosolyra száját. - Kamilla, el sem tudom mondani…
-          Csss... - intettem csendre, és felé közeledtem. - Ne szólj semmit, ha nem őszinték szavaid. - mormoltam 
-          Minden feléd való megnyilvánulásom őszinte. Minden szó igaz volt, amit kint a reptéren mondtam. - Robert ledobta kabátját, és kezét felém emelte. Hezitált, végül inkább visszaengedte, teste mellé 
-          Megérinthetsz. - súgtam, és kezét megfogva felemeltem azt 
-          Ó, Kamilla. - mormolta, és hangja olyan volt, mintha kínzó volna számára kiejtenie nevem. - Annyira féltem, hogy elvesztelek. 
-          Most már tudod, hogy nem a levegőbe beszélek Robert. - válaszoltam
-          Nagyon rondán viselkedtem veled. - sóhajtott fel. - Bántottalak, bocsáss meg. 
-          Megbocsátok. - súgtam. - De, ne hidd, hogy az érzelmek, amiket, most megmutatsz nekem, mindent elfeledtetnek. 
-          Tudom. - bólintott, és végre megérintett 
-          Lesznek dolgok, amikre talán soha nem érezzük magunkat felkészültnek. Amiktől tartunk, vagy mindennél jobban félünk megismerni. Egyes lépéseink, megváltoztathatják az életünk. Visszafordíthatatlanul. Talán úgy érezzük, örökre eldobunk valamit. Egy eszmét, egy életvitelt, talán az egész életünket. De, úgy érzem, megéri, mert együtt egészek lehetünk. 
-          Kamilla...megrengetted a világomat. Képtelen vagyok nélküled létezni. –mormolta, miközben kezem kezébe vette

Arcával felém közeledett. Éreztem, hogy minden vágya engem megcsókolni. Érezni, tudni akarja, azt, ahogy én érzek. Mégsem tette. Homlokát homlokomnak döntötte, és mélyen beszívta a levegőt.

-          Csókolj meg. – lihegtem vágyakozva
-          Nem. Ez az este nem erről fog szólni. – motyogta keservesen
-          Érzem, hogy kívánsz… én is…- nyeltem nagyot-én is kívánlak.
-          Emlékszel, mikor pofon vágtál az irodámban? Emlékszel, mit tettem veled?
-          Igen. – ziháltam, mert minden porcikám, erős munkának kellett alávetnem, hogy féken tudjam magam tartani
-          Nekem, ez az egyik legrosszabb büntetés. Úgy kívánlak… annyira akarlak, érezni, hogy fáj. De, meg akarom állni.
-          Én is akarlak…- válaszoltam, és kezem, inge alá fúrtam, hogy megérinthessem feszes hasizmát
-          Meg akarom állni Kamilla, mert soha senkiért nem tettem ezt.
-          Nem kell lefeküdnünk, ahhoz, hogy érezzük egymást. – nyaltam meg alsó ajkam. – Csókolj meg. Kérlek.- folytattam, ahogy hezitálását vettem észre.


Kezét hajamba túrta, és engedett a csábításnak. Életem legélvezetesebb csókja volt.  Gyengéd, és végtelen finom. Minden porcikám bizsergett tőle. Robert megmordult, és egy mozdulattal az ölébe kapott. Dereka köré fontam lábaim, és tarkóját markolászva, folytattuk a csókolózást. A hideg szaténra fektetett, ami ezúttal sötétebb volt a szürkénél, és mellém feküdt. Robert keze ágyékomhoz siklott, és nyomást gyakorolt csiklómra.  Annyira izgatott, annyira akartam, hogy ez a megvonás számomra is épp oly kínzó volt, mint számára. Elvettem kezét , és összekulcsoltam vele ujjaim. Ez az éjszaka, nem arról szólt, hogy bármelyikünk is kielégüljön… ez annál sokkal több volt. 

2014. április 20., vasárnap

Kedves Olvasóim !!!!

Mindenkinek kívánok, sok pihenést ,finom ételeket ;) A lányoknak, jó illatú kölnit, a fiúknak habos sütit, és szépre festett tojásokat :)

Kellemes húsvétot !!!!
XoXo


2014. április 17., csütörtök

28. fejezet

Halihó!!!

Hát végre megérkeztem :) most kicsit tovább tartott a dolog, de, talán megérte várni ;)
Először is, váó!!!!!!  Még mindig megtudtok lepni!!!! :) Nagyon sokan pipáltatok a 27. fejezethez, és ez boldoggá tesz. Látom, hogy olvastok,és többnyire tetszik ,amit csinálok. Boldoggá tesz !!!!
Nagyon sokat jelent nekem a támogatásotok, örülök, hogy itt vagytok :)

Ez a fejezet , kicsit csöpögősebbre , romantikusabbra sikeredett.Mindkét szemszöget olvashatjátok most is, de többségben Robert lesz porondon. Nem tudom, mennyire szeretitek, mikor Robert így kifordul magából, mint ebben a részben, de hát , néha ilyen is kell :D

Nem is húzom az időt tovább. Kívánok mindenkinek jó olvasást!
XoXo


Fel sem fogtam pár pillanatig mi történt. Egy rántást éreztem a derekamnál, aztán a következő pillanatban már Robert hangja zúgott a fülemben. Mintha kábulatból ébredtem volna fel. A szívem a torkomban dobogott, és hosszú másodpercekig csak néztem őt, amint hozzám beszél.

-          Hogy kerülsz ide? - lihegtem, az ijedtségtől
-          Tudnom kellett, hogy jól vagy. - remegett meg hangja
-          Mintha érdekelne, a hogylétem. - néztem egyenesen szemibe
-          Eddig nem tudtam, hogy érdekel. - sütötte le pilláit
-          Jól vagyok. - mormoltam, és takargatni kezdtem meztelen melleim. – Menj el!
-          Ugye, nem akartál semmi butaságot csinálni? - ráncolta össze homlokát, mintha fájdalmát akarná tükrözni
-          Csak ellazultam...próbáltam kitörölni ezt az egészet az emlékezetemből. - magyaráztam. - Ki engedett be? - szegeztem neki a kérdést rideg hangon
-          Nyitva volt az ajtó. - válaszolta, mintha természetes dolog volna, hogy a nyitott ajtó egyenlő, a behívással. - Nem akarlak látni Robert. Menj el. - mormoltam. - Nem is értem, hogy képzelted, hogy csak így benyitsz valakinek a házába.
-          Kamilla. - vonta össze szemöldökét. - Kérlek, engedd, hogy megmagyarázzam.
-          Nem akarom, hogy megmagyarázz bármit is. Ahogy megkaptad, amit akartál, elhajítottál, mint egy leégett cigarettacsikket. Csak egy könnyed kis szórakozás…ez voltam én neked. Most szeretném, ha elmennél, és végre, békén hagynánk egymást. – néztem szemeibe
-          Valami megváltozott Kamilla. Valami megváltozott bennem, és, úgy érzem… - rebegte
-          Megbeszéltük, hogy mi lesz a következménye annak, ha ezt teszed. - vágtam szavába, és tolni kezdtem rám nehezedő testét. - Engedj el! – kértem meg, rideg hangon 

Robert szemeimbe nézett pár pillanatig, majd úgy döntött, eleget tesz a kérésemnek. Kiszállt a kádból, és várt. Vizes ruházata teljesen testére tapadt, amiből csöpögött a víz. Farmer, és póló...még sosem láttam emberi  öltözetben. Más volt most. Fiatalnak tűnt, és csupa érzelemmel volt teli.

-          Fordulj el. - mormoltam, és igyekeztem leplezni az ámulatot, amit teste láttán éreztem.

Robert bólintott, és megfordult. Kiszálltam az időközben majdnem kihűlt vízből, és törölközőért nyúltam. Magamra csavartam azt ,és a kádnak dőltem.

-          Meg kell értened Kamilla, nekem ez az egész még annyira új. - folytatta.
-          Te, akartad, hogy nálad töltsem az éjszakát. Te voltál az, aki szinte rám erőltette ezt az éjszakát. - válaszoltam dühösen
-          Túl közel voltál, túlságosan is belém látsz, és ezt nem bírom elviselni. - túrt bele hajába dühösen. - Vágyom rád, egész nap. - fordult felém, és úgy kezdett bele szavaiba, mintha maga volna a tornádó. - Nem bírom kiverni a fejemből, azt az egészet, ami kettőnk között van. Nem tudom mi ez, nem tudom, miért van. Csak azt tudom, hogy itt van, és bárhogy is kapálózom ellene, nem tudom elnyomni magamban. Mert, nagyobb a fájdalom, a hiány, amit érzek, ha nem vagy velem, mint az elégedettség, amit akkor érzek, mikor eltaszítalak magamtól. - fakadt ki, és olyan szenvedéllyel beszélt, ahogy soha nem láttam még. – Mar, belülről emészt, mintha égető pokol tombolna a testemben nélküled. – szavaira pedig igazi könnyeket csaltak szemeibe
-          Mit gondolsz Robert, mennyi esélyt kapsz még? Már így is hülyét csináltam magamból. Az irodádban, mikor arra kértelek ne játssz velem, azt mondtad, nem vagy képes változtatni az életeden, aztán pár nappal ezelőtt mégis úgy döntöttünk megpróbáljuk. Most, megint csak fájdalmat okozol nekem, mert félsz az érzelmeidtől. Nekem nincs erre szükségem! - hadartam. - Nem engedhetem, hogy újra így bánj velem. - szűrtem meg fogaim között a szavakat
-          Nem foglak bántani, ígérem, hogy...
-          Mitől? Mégis, mitől volna most más a helyzet, mint a legutóbbi két alkalommal? - vágtam szavába, és dühösen léptem közel hozzá. - Nem vagy képes a szeretetre. - morogtam dühösen. - Csak a kegyetlenség, ami élteti a lelked...
-          Mit akarsz? Hogy bizonyítsam be, hogy tévedsz? - fogta meg hajamtól vizes arcom
-          Ne bizonyíts semmit. Nem tudok hinni benned többé.- ráztam meg fejem
-          Nézz a szemembe! - ragadta meg két karom. - Nézz bele, és mondd el, mit látsz! - morogta
-          Nem hiszek többé, abban, amit látok.
-          Soha, senkinek nem könyörögtem eddig. Soha nem szolgáltattam magam ki így egy nőnek sem. Mégis  mit akarsz, mit tegyek? - fakadt ki
-          Robert. Menj el! - vágtam képébe
-          Nem engedem, hogy felmondj. - rázta meg fejét elszántan
-          Nem tudsz ellene tenni. - morogtam
-          Kamilla...- vonta össze szemöldökét, és úgy szorított, mintha attól félne, egy pillanat alatt illannék el kezei közül. - Neked. Adom. Amit. Kívánsz. - préselte ki szavait száján, eltorzult arccal
-          Nem tudsz nekem adni semmit. - remegett meg hangom. – Azt hittem képes vagy rá, de nem. - ráztam meg fejem
-          Képes vagyok rá...engedd, hogy bebizonyítsam. – válaszolta fojtott hangon, majd egy rántással megcsókolt

Forró volt. Nem volt heves, vagy állatias, mégis, olyan erő, és szenvedély volt benne, amit, talán még soha nem éreztem csókjában. Azonnal a karjaiba omlottam volna szívem szerint. Úgy akartam érezni az ölelését, mint pár órával ezelőtt. Vágytam a cirógatására, az érintésére, az egész lényére. Azt kívántam, bárcsak az ő ágyában fekhetnénk, és élvezhetnénk egymást! Ennek ellenére én mégis ellöktem magamtól, és lendületből pofon vágtam. Beszívta alsó ajkát ütésem erejétől, és megmordult.

-          Kiérdemeltem. - bólintott
-          Nem csókolhatsz meg, csak úgy. - morogtam
-          Kérlek, gondold át, amit mondtam. - simította meg mutató ujjával arcom. - Képes vagyok rá. Ne mondj le rólam. - préselte ki a szavakat szájából
-          Menj el. - sóhajtottam fel. - Nem akarlak itt tudni. - ráztam meg fejem

Robert bólintott, majd kis hezitálás után kiment a fürdőszobából.  Becsaptam utána az ajtót, és elengedve fájdalmam, keserves bőgésbe kezdtem. Öklömmel az ajtót vertem, és, úgy sírtam, mint egy kislány.  Utána akartam menni. Megragadni a kezét, és visszarántani. Forrón csókolni, és köré fonni magam. Szeretkezni vele, és elveszni benne. Vele akartam lenni, annak ellenére, ahogy velem bánt. Úgy éreztem ezekben a percekben igazán őszinte volt velem… de, hisz, mindig azt hiszem, hogy őszinte.  Újra, és újra rám tört a sírás, miközben szavai csengtek füleimben. Összekuporodva ültem a kövön, és, átkoztam magam, amiért engedtem magam így becsapni.

-          Milla. – hallottam meg apu hangját. – Kicsikém, mi történt? – kuporodott le mellém apu
-          Apa. – bújtam meleg karjaiba.
-          Mit tett veled? – mormolta, és megpuszilta a homlokom
-          Hazamegyek. Haza kell mennem… Ó, apu! – tőrt fel belőlem, egy újabb velőtrázó bőgéshullám



Robert szemszög:


-          Jó reggelt Mr. Pattinson.- köszönt vidáman Lea, a recepciós lány
-          Miss Pintér, már bent van? - néztem rá, homlok ráncolva
-          Nem, még nem érkezett be.- rázta meg fejét.
-          Nem is telefonált?
-          Nem, nem jelentkezett. Fel...hívjam esetleg? - vonta össze szemöldökét érdeklődve
-          Nem, köszönöm. - ráztam meg fejem, és a lift felé vettem az irányt

Nem jelentkezett még. Nem hívott, és nem üzent. Vége. Érzem, hogy vége. Még mielőtt elkezdődhetett volna. A gondolattól is elszorult a torkom.
Tudnom kell, milyen döntést hozott! Nem bírom ezt a reménytelen helyzetet. Az őrlődést, a vívódást. Képtelen vagyok másra gondolni, csak a csontomig ható sikolyára, amit a fürdőből hallottam, ahogy a lépcső első fokára léptem. Annyira visszafordultam volna… akartam, mégsem tettem meg. Kamillával való kapcsolatom erről szól… az akaratról, ami, aztán a megfutamodásig vezet.  Zsebembe nyúltam, és előhúztam telefonom. Frank nevéhez lapoztam, és hívni kezdtem.

-          Frank. Tudnom kell, hol van a lány. - A lány, így hívtuk mi egymás között Kamillát. Csak így,hisz egy fiatal nő sem szerepelt jelenleg az életemben. - Mit csinál? Mik az előre látható tervei…
-          Az előre látható tervei? – mormolta furcsállva Frank
-          Deríts ki mindent, amit mára tervez. Hova megy, kivel,és mit csinál!  – morogtam, és azonnal bontottam a vonalat

Dühös léptekkel léptem ki a liftből, és indultam Margaret felé. A vörös ruhába öltözött nő, felállt, ahogy észrevett.

-          Miss. Pintér jelentkezett bármilyen formában is önnél? – tettem fel a kérdést dühösen, még mielőtt a szokásos formalitásokba kezdtünk volna
-          Nem, uram. - rázta meg fejét értetlenül Margaret
-          Azonnal szóljon be, ha hall róla valamit. – sziszegtem
-          Mégis mire gondol? – tette fel félszegen a kérdést
-          Mindenre. – ordítottam el magam
-          Értettem. – bólintott

Eltrappoltam a hosszú asztal előtt, és aztán magamra csaptam az irodám ajtaját. Idegbeteg vagyok, mióta ezt az egér-macska játékot játsszuk.  És, hiába kaptam meg az éjjel, azt, amit akartam, nem vagyok elégedett. Talán, mégsem erre volt igazán szükségem.  Talán mégsem a szexről szólt ez az éjszaka. Most először nem csak a testiségről szólt ez az egész.  Most először fordult elő, hogy számomra is jelentett valamit… valami olyan történt, amit még magam sem értek.

-          Elmagyaráznád miért találtam Pintér felmondó levelét az asztalomon? – rontott be Fox az irodába feldúltan.
-          Hát elküldte…- mormoltam lehangoltan
-          El. És, nem egészen öt perce beszéltem Hupperttel, aki, vissza akar lépni a megbízástól, csupán, mert az ügyeskedéseidnek köszönhetően felmondott az a nő, akit kifejezetten kért a projekt lebonyolítására. – dobott elém egy borítékot. – 100.000 dollár Robert…- acsarkodott rám
-          Tudom. – temettem arcom tenyereimbe, kínomba. – Tudom. – mormoltam
-          Megint csak a kibaszott farkad irányított! Hozd helyre, különben esküszöm, kiheréllek!  - ordította képembe Fox, majd épp oly hirtelen távozott, mint, ahogy érkezett

Felmondott. Betartotta az ígéretét. Felállva székemből a szekrényhez sétáltam. Lerúgtam magamról olasz bőrcipőm, kikapcsoltam nadrágom övét, és egy farmert vettem elő. Gyors mozdulattal húztam magamra, a nadrágot, majd léptem bele bakancsomba. Az asztalhoz sétáltam, és kinyitva fiókom, kivettem abból a Honda kulcsát.

-          Törölje az összes megbeszélést. – mormoltam oda Margaretnek
-          Mégis mit mondjak az ügyfeleknek, uram?
-          Találjon ki valamit. - válaszoltam, anélkül, hogy, akár egy szempillantást is vetettem volna rá 
Ahogy a liftbe léptem, telefonom rezegni kezdett. Frank neve villogott a kijelzőn, én pedig görccsel a gyomromban nyomtam rá a zöld gombra.
-          Mit tudtál meg?
-          A lány apja, Daniel, jegyet foglalt egy charterjáratra. Kamilla Pintér névre.
-          Mikor indul a gép, és honnan? – sürgettem 
-          Uram, nem fog…
-          Mikor indul az a kibaszott gép? – ordítottam türelmetlenül 
-          Háromnegyed óra múlva.  A Kennedyről. Ok960 a járat szám. – sóhajtott fel Frank
-          És, én miért csak most tudtam ezt meg?  - ripakodtam rá, így telefonon keresztül
-          Uram, én…
-          Szarok rá a kifogásodra. – morogtam, és, ahogy kinyílt a lift ajtaja, a motorhoz futottam 

Felbőgettem a motort, ahogy elhelyezkedtem rajta, és azonnal a Kennedy reptérre hajtottam. Lüktetett a fülembe a vér. Dübörgött az adrenalin a testemben.  A motor, sikoltó hangja, és a gyorsaság, amivel szeltem az utakat, fokozta bennem a gyomromat szorító érzést. Meg kell állítanom! Nem engedhetem, hogy elmenjen… Egész úton ezen kattogott az agyam. Az amúgy 25 perces utat több mint harminc perc alatt tettem meg. Köszönhetően a két piros lámpának, amit mintha Murphy írt volna meg a nagykönyvben.  Szinte ledobtam a járgányt a parkolóba, és minden erőm beleadtam, a futásba. Az egyik terminálhoz rohantam. 

-          Állítsák meg az Ok 960-as járatot. – lihegtem
-          Jó napot, uram. Miben segíthetek? – mosolygott rám a szőke hajú nő
-          Meg kell állítania a gépet! Azonnal! – parancsoltam rá
-          Esetleges fenyegetésről tud, ami veszélyeztetni az utasok biztonságát? – nézett rám meleg tekintettel
-          Nem, egy… egy lányról van szó. Életbevágóan fontos lenne vele beszélnem. – válaszoltam heves gesztikulálással körítve
-          Ó, értem. - bólintott. – Az utasok épp most szállnak be, és a gép nem sokára felkanyarodik a kifutópályára, már nem tudok semmit tenni. De tudok egy óra múlva induló közvetlen járatot ajánlani, ami Varsóban áll meg.  – mosolygott rám a nő
-          Oda megy? Varsóba megy a gép?- sürgettem
-          Igen. De, sok esetben Varsó, csak átszállási pont. - bólintott
-          Az nekem nem jó. – ráztam meg fejem. – Állítsa meg a gépet! – mordultam rá a nőre
-          Uram, ha továbbra is ilyen viselkedést tanúsít, kénytelen leszek kihívni a…
-          Csessze meg! – legyintettem, és otthagytam, még mielőtt bármit is befejezhetett volna. 

A motorhoz futottam, beindítottam, és tanácstalanul indultam el. Ha, most feladom, többé nem fogok próbálkozni. Hagyom tovább az életem a megszokott, kiszámítható medrében folydogálni, ahogy évek óta teszem. Ha, most nem próbálok meg mindent, valószínűleg, nem találkozom többé vele. Benyelem Fox szarakodását, a 100.000 dollár bukás miatt, aztán berúgva megdugok egy ribancot, vagy, kivégzek egy-két embert.  Mellette máshogy érzem magam. Nem érzem azt a rothadást, amit évek óta cipelek magamban.  A mosolya, olyan, mint a legcsillogóbb gyémánt… mint a legzsírosabb üzlet. És a remény, amint minden alkalommal a szemeibe látok. A remény, hogy jobb emberré tehet engem, a legjobb érzés, amit eddig éreztem. Képes vagyok minderre? A kockázat elemző, minden alkalommal kiakad, mert tudom, hogy sokkal nagyobb rizikót veszek a nyakamba, ha, most utána megyek. A számok szerint, hagynom kellene menni.  Hagynom kellene, hogy továbbra is ugyanúgy folytathassam az életem, ahogy az meg van tervezve. Csak, hogy Kamillát nem érdeklik a számok. Ő csak a szívére hallgat, az érzéseire. Ha nem ezt tenné, soha nem feküdt volna le velem. De, megtette… megtette, mert bár, nem merem magamnak bevallani, ez a lány, érez valamit irántam. És, azt hiszem, ez az érzés kölcsönös. Beleharaptam alsó ajkamba, majd, felbőgetve a motort, a reptér bejáratát vettem célba. Sikoltozó népek futottak el előlem, én pedig le sem lassítva gurultam végig az épületben a kifutók felé.

-          Álljon meg! – ordították felém a kék színű egyenruhások. – Álljon meg, különben lövünk!

Hát lőjenek csak!  Nekem akkor is tovább kell mennem!  Hajt valami. Valami megfékezhetetlen erő, ami egyre visz előrébb. És, tudom, nem lesz megállj, míg célba nem érek. Vagy le nem lőnek. Nem érdekeltek a mögöttem loholó rendőrök, és, a szirénázó autók, ahogy aszfaltot fogtam, teljes lóerővel indultam az egyetlen gép után, amit mozogni láttam. Mintha pisztolyból kilőtt acél golyó lettem volna. Úgy éreztem, gyorsabb vagyok bárminél. Úgy éreztem a világot is legyőzném.   A gép mellé gurultam, és egészen addig gyorsultam, míg már az orra mellé értem. Éreztem a lüktetést a fülemben, és a torkomban. Éreztem a tettvágyat az egész lényemben. Kamillát akartam, és, ha kell, a végtelenig üldözöm ezt a vasmadarat.  A gép lassulni kezdett, én pedig vagy egy kilométerre odébb álltam meg, szembe a géppel. Ahogy leállt a motor, azonnal az ajtaja elé indultam.  Lehúztam fejemről a sisakot, és elhajítottam.  Szirénázó autók gurultak felém, én pedig kezdtem, félni, hogy még csak tudtára sem fogom adni, amit tettem.

-          Kamilla! – ordítottam nevét. - Kamilla!
-          Azonnal feküdjön a földre! – hallottam meg az ideges férfihangot 
-          Kamilla! Beszélnünk kell! – ordítottam újra
-          Feküdjön a földre, különben tüzet nyitunk!
-          Kamilla! – az ajtó kinyílt, és egy értetlen tekintetű légi utaskísérő dugta ki félve fejét. - Pintér! Kamilla Pintér!
-          Emelje kezeit a magasba! – hallottam meg, már közelebbről a férfi hangját, és, ahogy körbenéztem, már körbe voltam véve fegyveres emberekkel 
-          Tedd, amire kérnek! - hallottam meg Kamilla hangját 
-          Kamilla...- ejtettem ki , megkönnyebbülve nevét, és a gép felé indultam
-          Maradjon a helyén! – ordították majdnem képembe
-          Mit csinálsz? Meg akarod öletni magad? – vonta össze szemöldökét bosszúsan Kamilla
-          Ha az kell, ahhoz, hogy maradásra bírjalak… - lihegtem 
-          Mi értelme volna? Ha te halott vagy, én miért maradnék? – rázta meg fejét mosolyogva
-          Tegye a kezét a tarkójára! – parancsoltak rám, én pedig azt tettem, amit mondtak
-          Emlékek…- lihegtem. – Fotókat akarok készíteni veled, hogy emlékezhessek minden időben kettőnkre!  A tárcámban akarom őrizni, és újra átélni a tökéletes pillanatokat.  A naplementéket, a szeretkezéseinket! Béna filmeket nézni, és vigasztalni, ha elbőgöd magad rajtuk.  Nevetni akarok, reményt akarok, hogy végre én is érezhessem, amit te! – hadartam, miközben könnyes szemeibe néztem, így a távolból

Erős kezek szorítottak le a földre. Lenyomva tartották a testem, és a fejem. Megbilincseltek, és felállítottak.

-          Nem engedhetem, hogy elmenj! – kiáltottam fel a gép felé
-          Robert… - harapott alsó ajkába
-          Indulás! – lökött rajtam egyet a mögöttem álló rendőr  

-          Kamilla! – fordultam vissza, hogy még utoljára láthassam 

2014. április 9., szerda

27. fejezet


Sziasztok!

Először is , szeretném megköszönni a kitartásotokat, és a jókívánságokat, amiket a chatben írtatok a hogylétem miatt. Nagyon jól estek a szavaitok :) 
Tudom, hogy már nagyon vártátok a friss fejezetet, de sajnos , nem voltam olyan jól, hogy a gép elé tudjak ülni. 

Másodszorra pedig, nagyon örültem a sok visszajelzésnek az előző részhez. Kérlek, ne fogjátok vissza magatokat, bátran írjatok. Ebből legalább tudom, hogy ti, hogy látjátok a dolgokat. 

Nem is húzom tovább az időt. Mindkét szemszöget olvashatjátok ebben a részben :) 

Kívánok mindenkinek jó olvasást ! 

XoXo 


-          Holnap az asztalodon lesz a felmondásom. – válaszoltam, s, bár rá sem néztem, éreztem, hogy megtorpan hangom hallatára.

És, hogy mégis, mit éreztem ezekben a percekben? Teljes megsemmisülést. A lelkem apró darabokra tört.  Zuhantam a sötét, végtelen univerzumban… nem találtam magam sehol. Álltam a Hold által megvilágított, rideg nappaliban. Szorongattam, a magamra gyűrt hideg szatént, és újra, és újra behunytam szemem, azt remélve, a következő pillanatban felébredek ebből a rossz álomból. Bárhogy is , és bármeddig is próbálkoztam, folyton a kemény valóságban ébredtem tudatomra.
Kisétáltam a hatalmas erkélyre. Hűvös szél kapott bele kibontott hajamba, és lengette meg a körém tekert anyagot. New York tompa zsivaja, még elért hozzám. Bár már jócskán benne voltunk az éjszakában, New York még nyüzsgött. Mélyet szippantottam a hűvös levegőből, és behunytam szemeim. Furcsamód, egyetlen könnycsepp sem szaladt ki belőlük. Nem tudtam sírni, a hatalmas fájdalom, és csalódás ellenére sem.  Talán számítottam rá. Talán legbelül fel voltam készülve arra, hogy ez az éjszaka, csupán egy újabb trófea megszerzését eredményezi. Egy trófeát, és egy értékes dolog elvesztését. Egészen addig álltam kint, míg már teljesen csontomig hatolt a hideg. Remegtem, rázott a fájdalom, és a hideg egyvelege. Csendes léptekkel haladtam a szürke szoba irányában, s, csak reménykedni mertem abban, hogy nem találkozom Roberttel. Felemelt fejjel akartam távozni arról a helyről, ahol teljesen a földbe tiportak. 
Azt hiszem, magamnak is hazudtam, mikor azt mondtam Mr. Pattinsonnak, hogy nincs felettem hatalma. Megpróbáltam meggyőzni önmagam a felől, hogy teljesen a magam ura vagyok, és a döntéseimet én hozom. Most, mégis, odaadtam magam egy férfinek, akit jóformán alig ismerek. Aki teljesen a hatalma alá kerített a vonzalmával, és a szexualitásával. Teljesen irracionális, mégis úgy érzem képes birtokolni engem. Képes a fejembe férkőzni. Képes teljesen elcsábítani, majd könyörtelenül a földbe döngölni

Mennyire idióta voltál Kamilla, mikor azt gondoltad, van benned valami, ami hozzád láncolja ezt a férfit!

A szoba üres volt, mikor beléptem.  Megadta az esélyt arra, hogy a megmaradt méltóságommal hagyjam itt őt. Vagy talán csak gyáva mód, nem mer szemeimbe nézni?
Ledobtam magamról a leplet, és combomra száradt vérfolton húztam végig fehérneműm.  Remegtek lábaim, továbbra is minden porcikám izzott a fájdalomtól. Nem voltam biztos abban, hogy ez a fájdalom teljes mértékben a testemből árad, talán a lelkem az, ami ekkora fájdalmat sugároz ki rám. Beleléptem fekete ruhámba, és lassú mozdulattal magamra húztam azt. Kezembe vettem levéltáskám, és cipőim, majd épp oly csendesen távoztam, mint, ahogy megközelítettem ezt a borzalmas szobát.  Felhívtam a liftet, és beszállva, engedtem, hogy becsukódásával eltüntesse szemeim elől szégyenem tetthelyét.

-          Hölgyem…- hallottam meg Oskar hangját. – Itt parkolok, jöjjön. 
-          Köszönöm Oskar, de nem lesz szükségem önre. – ráztam meg fejem, és beleléptem cipőimbe
-          Mr. Pattinson meghagyta, hogy vigyem önt haza. Nem fogad el…
-          Mr. Pattinson megkapta, amit akart. Többé, nem parancsolhat nekem. – vágtam Oskar szavába
-          Miss… kérem. Jöjjön velem. – nyújtotta kezét
-          Szeretnék egyedül lenni.  Arra kérem, hogy, amit önnek adtam táskát, juttassa el nekem. Ég önnel, Oskar. – mormoltam, és meg nem várva válaszát kiindultam a mélygarázsból
-          Nem olyan rossz ember ő, Miss.!- kiáltotta utánam. – Kérem… ne gyűlölje. – megtorpantam hangjára, és nagyot nyeltem
-          Sajnálat, Oskar.- fordultam vissza. -  Sajnálatot érzek csupán, ez iránt a férfi iránt. Mert, akármit is tett velem, akármennyire is aláz meg, és veszi el a legértékesebb dolgot az életemből, én felállok, és újra merek majd, boldog lenni. – sziszegtem fogaim között dühösen. – De, ő még akkor is az égig érő palotájából, sajnálkozva néz majd minket. Csak, hogy egyedül… magányosan. Mert, mindenkit elmar maga mellől, még azt is, aki igazán tudta volna szeretni. – folytattam, és aztán megéreztem, ahogy arcom benedvesítik a könnyek
-          Nem az ő hibája. – fogta meg két karom kétségbeesve Oskar. – Nem ő tehet minderről. – harapott remegő ajkaiba. – Ne mondjon le róla… kérem.
-          Túl rövid az életem, ahhoz, hogy fájdalommal töltsem meg. – súgtam Oskarnak, és kiszabadulva kezei közül, magam mögött hagytam ezt a szörnyű helyet

Órákba telt, míg hazagyalogoltam, de jól esett. Jól esett kibőgnöm magam. Voltak pillanatok, mikor magam hibáztattam, voltak pillanatok, mikor csak őt. Akárhogy is, ez az egész, a kettőnk műve.  Még égett a nappaliba a lámpa, mikor a ház elé értem. Nem akartam apuval erről az egészről beszélni. Sőt, nem vágytam másra, csak a magányra. Úgy éreztem gyászolnom kell, azt, amit elvesztettem. Azt, ahogy elvesztettem.
Kezembe vettem kulcsom, és babrálni kezdtem a zárral, csak, hogy az nyitva volt még. Összerándult gyomorral vettem tudomásul, hogy apu még nem alszik. Mély levegőt vettem, és beléptem az ajtón.  Mindjárt az előszobában találtam rá a turbékoló párra, apura és Rachelre. Mozdulatukból ítélve, épp indultak. 

-          Milla. – ejtette ki nevem döbbenten apu. - Nem úgy volt, hogy Melanienak segítesz tanulni?
-          De, igen. Csak végeztünk. – mormoltam. – Elmész?
-          Üm, nem.  – motyogta lehangoltan apu, miközben Rachelre pillantott
-          Menj nyugodtan, én úgy is az ágyba dőlve végzem. – legyintettem
-          Biztos? – vonta össze szemöldökét
-          Biztos. - bólintottam.
-          Akkor, holnap találkozunk. – nyomott puszit homlokomra apu
-          Felmennék lefeküdni, ha nem gond.
-          Persze. – bólintott Rachel
-          Várj, csak! – ragadta meg karom apu. - Mi történt? Teljesen kisírtad a szemeid.
-          Csak a fáradtságtól látod kisírtnak. - húztam mosolyra szám. - Jó éjt. – simítottam meg karomon csüngő kezét
-          Jó éjt Milla. – mosolygott Rachel, majd megpróbálta magára vonni apa figyelmét, amit ez esetben nem vettem zokon.

Kimerülve cammogtam fel a lépcsőn. Még hallottam, amint apu azt mondja Rachelnek, „Nem tetszik nekem ez a lány. Valami történt, érzem.” De túlságosan is kimerültem ahhoz, hogy avval foglalkozzam, mit sejtett meg, és mi nem.
Első utam a fürdőmbe vezetett. Meggyújtottam egy tucat gyertyát, bekapcsoltam a hifit, és kellemes hangerőre tekertem le. Forró vízzel töltöttem fel a hatalmas kádam, miközben habfürdőt folyattam bele. Levendula illatút, ami talán segít megnyugodnom. Ledobtam magamról sötét ruhám, kikapcsoltam melltartóm, majd ujjaim bugyim, csipkés szegélyére engedtem.  Pecsétes volt a belső fele. A szégyenem pecsétje. Beültem a forró vízzel teli kádba. A habos víz leoldotta a rászáradt vérfoltot combjaimról. Másodpercekig csak néztem, amint a vér eggyé válik a vízzel, sós könnyeim pedig bele-bele csöppentek levendula illatú fürdőmbe, egészen, míg a víz alá nem merültem.
Bizsergés futott végig áthűlt testemen, a forró víz érzetére. Jól esett. Megnyugtatott. Pár pillanatra elfeledtette velem, a használtság érzetét.  Pár pillanatra nem éreztem magam, megunt rongynak, vagy egy elégett cigaretta csikknek.  Pár pillanatig, újra az a lány voltam, aki büszkén vállalta ártatlanságát. De, aztán pár pillanattal később, már nem maradt más, csak a szégyenkezés. A szégyenérzet, mert egy olyan férfinak adtam oda magam, akinek soha nem kellettem. Engedtem a testiségnek. Engedtem, hogy elvegye az eszem, a vágy, amit iránta éreztem.


Robert szemszög:

Mérhetetlen düh borított el, mikor megláttam Oskart . Szavak nélkül is tudtam, hogy visszautasította a sofőrt. Visszautasított engem.

-          Hol van a lány? – morogtam dühösen
-          Elment, de hisz pontosan ezt akarta. – mormolta szemrehányóan Oskar
-          Azt mondtam vidd haza! Hogy lehetséges, hogy te mégis itt állsz előttem, ő meg valahol az éjszakába egyedül bóklászik? – förmedtem rá
-          Csak, hogy a kisasszonyka nem óhajtott velem tartani. Azt mégsem várhatta el tőlem uram, hogy a kocsiba tuszkoljam. – válaszolta szemérmetlenül Oskar
-          Akár, a hajánál fogva is, a kocsiba kellett volna tuszkolnod. – ragadtam meg dühösen Oskar zakóját
-          Inkább örülnie kellene, hogy megszabadult tőle. Hisz, ő is csak egy nyűg volt. Csak az idejét vesztegette evvel a lánykával. Megkapta, amit akart, még, csak szót sem kellene ejteni róla. – sziszegte izzó tekintettel  Oskar
-          Mégis, miről beszélsz?
-          Többé már nem kell aggódnia e miatt a lány miatt. Úgy is elmegy. - rántotta meg vállait Oskar. – Nem okoz több gondot.
-          Oskar.- vontam össze szemöldököm értetlenül
-          Újra, és újra ezt csinálja uram. Nem volt még elég? Nem fáradt még bele ebbe az egészbe?
-          Hogy mered megkérdőjelezni a döntésemet? – morogtam a képébe
-          Évekig néztem, ahogy pusztítja magát uram. Ahogy könyörtelenül bánik mindenkivel, és saját magával. Mindvégig azt gondoltam, nem lehet kiirtani ezt a keserűséget a lelkéből. Egészen, míg meg nem láttam, ahogy erre a lányra nézett. Ne hagyja elveszni a boldogságot uram.  Harcoljon érte, harcoljon önmagáért.
-          Takarodj a szemem elől. - mormoltam, és elengedtem zakóját

Oskar hezitált pár másodpercig, majd elment. Töltöttem magamnak egy italt, és az iroda felé indultam. Tekintetem a kanapéra terelődött, ahol a táskája hevert. Belekortyoltam a whiskybe, miközben szemeim mindvégig a táskára szegeztem. Percekig bűvöltem azt, képtelen voltam elszakítani tekintetem róla.  Újabbat kortyoltam, és odasétáltam a táskához. Parfümje illatát árasztotta magából. Édes volt, virágillatú. Elhúztam a cipzárt, és belenyúltam.  Selyem köntöst húztam elő belőle. Finom volt, édes, és egy pillanatra őt képzeltem el benne. Hallottam, amint nevet, és, ahogy az élvezettől sóhajt fel. Éreztem számon csókjait, és érintését. Vágytam rá. És, ez, most nem a testiségről szólt.  Nem a szexről.  Csak róla, a lényéről.

Kihullott kezemből, a falatnyi anyag, elmém pedig a pár órával ezelőtt eltöltött idők emlékei rohamozták meg. Éreztem bőre illatát, és, ahogy ritmusosan húzódtak össze izmai az orgazmustól. Soha nem volt még ilyen szexben részem.  Talán még egyszer sem volt ilyen intenzív orgazmusom.  Fantasztikus volt, még akkor is, ha az egész olyan suta, és ügyetlen volt. Újabbat kortyoltam italomból, hogy legyűrjem a bennem feltörő érzelmeket.  Nem akartam érezni. Nem akartam rá vágyni. Nem akartam elfogadni, hogy minden létező porcikám, és gondolatom, ő rá vágyik. Kielégülten elszívni egy szál cigarettát, és lefeküdni… ezt akartam, csak úgy, mint az esetek 99 százalékában.  Dühített a bennem rejlő érthetetlen érzelem. A csontomig hatolt, a gondolata, annak, hogy elmegy. Holnap beadja a felmondását, és talán soha nem látom többé.  
Kínlódva álltam fel a kanapéról, dühömben pedig a falhoz vágtam a majdnem kiürült poharat. Ha, most elindulok, hogy megkeressem, avval felrúgok minden logikus dolgot, amiben eddig hittem. Megszegem az összes előírt szabályt, amit ez az élet követel. Felborítok mindent, amit eddig nehéz munkával szereztem meg.  Minden ujjamra jut nő. Mindent megkaphatok tőlük, amire csak vágyom. 
„ Soha egy nő sem fog így érinteni, érzelemmel” - visszhangoztak szavai fejemben. És, az a csók, az a búcsúcsók… az, mintha mindent felégetett volna bennem. Mintha, mindenem elvesztettem volna abban a pillanatban.  Most is ez lesz? Nem bírok majd ránézni egy nőre sem?  Nem fogom tudni lehunyni a szemeim, anélkül, hogy őt lássam?
Pusztán a létezésével kínoz majd. Annak a tudata, hogy elengedtem őt.  A tudat, hogy ő is épp úgy szenved, mint én. Nem bírok így élni. Dolgozni, és felelősséget vállalni a döntéseimért, ésszerűtlen volna, hiszt egyszerűen képtelen vagyok bármire is odafigyelni. Függök ettől a nőtől, és ez teljesen kiborít. Oskar pedig, még, csak rátett egy lapáttal, az atyai beszédével. Idegesen jártam fel-alá a nappaliba.
Mintha teljesen magától működött volna a kezem, a zsebembe nyúlt, és a Honda kulcsait kezdte morzsolgatni. Döntenem kell, még mielőtt késő lesz, és mindent elvesztek. Megmarkoltam a kulcsot, magamra rántottam egy pólót, sportcipőbe léptem, és felkapva táskáját azonnal elviharoztam. Lefele menet telefonom után kutattam, hogy felhívjam Kamillát. Persze nem vette fel. Egyértelmű, hisz én sem venném fel, ha így elbántak volna velem. Beindítottam a motort, bukósisakot húztam, és Staten Island felé vettem az irányt.

Egész úton avval biztattam magam, hogy nincs még késő. Megbocsátja nekem, azt, ahogy bántam vele.  Képtelen volnék úgy fojtatni az életem, mint eddig. Érzem, tudom, hogy mit akarok… Őt!  Még akkor is, ha az egész életem bolygatja meg. Még akkor is, ha fel kell adnom minden tézist, és hitet, az érzelmekkel kapcsolatban.  Az egész út a találgatásokról szólt. A válaszáról, arról, hogy fog visszautasítani, vagy egyáltalán, hogy fogok a közelébe kerülni.  Olyan volt, mintha percek alatt értem volna egészen a házáig. Mintha időutazó lettem volna, és egy szempillantás alatt a ház elé kerültem volna.  A gyomrom görcsbe rándul, a torkom elszorult. Sosem éreztem még ilyen érzést. Sosem féltem még az elutasítástól. A szobájában égett a villany… otthon van. Még fenn van.
Idegesen tipródtam az ajtaja előtt. Kopogtatásra emeltem a kezem, de meggondoltam magam. Aztán újra próbálkoztam, és újra és újra megfutamodtam.

-          Mi a francot csinálsz? Idióta! Csak kopogj be! – korholtam magam dühösen, és még mielőtt meggondolhattam volna magam kopogtattam

Idegesen várakoztam, de, senki nem jött ajtót nyitni. Csengettem, de, erre sem reagáltak. Lenyomtam a kilincset, az ajtó nyitva volt.

-          Mr. Pintér! Kamilla! – kiáltottam el magam a teljesen üresnek tűnő házban

Egy lélek sem válaszolt. Előhúztam farzsebemből a fegyvert, és elkezdtem átvizsgálni a házat.  A földszint teljesen üres volt, így az emeletre mentem. Kamilla táskáját a lépcső mellé dobtam, és a hálószobákba osontam. Minden üres volt, és békés.  Az utolsó szoba felé tartva hangokat hallottam.  Enyhe fény szűrődött ki a szobából.

-          Kamilla.- mormoltam nevét, de nem válaszolt

Romantikus zene szólt valahonnan, a gyenge fényt, pedig égő gyertyák adták. A fürdőbe lépve csipkés, fekete ruhát láttam meg, ami a kád előtt hevert, mellette pedig egy sötétbarna, csipkés melltartót. Az a ruha, amiben nálam volt. Beljebb léptem a, és, csak ekkor vettem észre őt. A hatalmas fürdőkádba feküdt, teste egészét víz fedte. Elhajítottam a pisztolyt, és azonnal a fürdőkádba ugrottam.  Kapkodva emeltem ki testét a meleg vízből, ő pedig, úgy lélegzett fel, mintha, hosszú percekig fuldoklott volna.

-          Kamilla.- remegett meg hangom. – Mi a francot művelsz? – szorítottam két kezemmel testét

-          Robert. – nézett rám rémülten, miközben levegőért kapkodott