2014. február 14., péntek

18. fejezet


Sziasztok :)

Örültem az előző rész visszajelzésének :) Köszönöm a sok pipát, amivel megajándékoztatotk, és természetesen Virág, és xyz kommentjét is !

Kíváncsian várom ehhez a részhez is kapcsolódó véleményeteket ;)

Kívánok mindenkinek jó olvasást !
Pussz!

Milla szemszög :

Robert némán állt előttem. Hajába túrt, miközben arca fájdalmassá torzult. Tudtam mit fog mondani. Tudtam, hisz, bár még csak a kilincsét fogtam annak a bizonyos ajtónak, megismertem már annyira, hogy kitaláljam a válaszát. 

-          Arra kér, hogy adjam fel az eddigi életem? – vonta össze szemöldökét
-          Arra kérem, hogy ne játszadozzon többé velem. – válaszoltam, és éreztem, amint szemeimből lehulltak az első könnycseppek
-          Folyton azt kérdezi, képes vagyok e, a szerelemre… képes vagyok e, szeretni – folytatta, s láttam az arcán, hogy vívódik. Küzd magával. Majd egyik pillanatról, a másikra odalépett hozzám, megfogta két kezével a fejem, és mélyen a szemeimbe nézett. – Akkor elárulom önnek… - morogta. –  Nem vagyok képes rá.  Mikor magára nézek, csak… csak egy lukat látok, amibe belemélyeszthetem a farkam. Semmi többet.  Minden, amit mondtam, csak azért volt, hogy megszerezzem. Minden érintés, és csók, csak azért volt, hogy lefeküdjön velem.

A szavai olyanok voltak számomra, mint a legélesebb pengéjű kés, amit újra és újra a szívembe döfnek.  Olyan fájdalom áradt szét a testemben, ami szinte összeroppantott. Robert szürkévé vált írisze mindvégig szemeimbe fúródtak. Élvezte, ahogy a fájdalmam könnyei csak úgy zuhannak szürke világába. 

-          Legyen, ez az utolsó, amit érzek veled kapcsolatban. – válaszoltam – Legyen ez az utolsó, hogy mindig emlékezhessem a magányosságodra, és arra, hogy mennyire elveszett a lelked. – megérintettem enyhén borostás arcát.  – Érzed ezt? Soha, egy nő sem fog így érinteni… érzelemmel. Vággyal és vonzalommal, igen, de érzelemmel soha. – felé közeledtem arcommal, és  megcsókoltam. Gyengéden, beleadva, mindent, amit adott nekem. Visszacsókolt, s ebben a pillanatban, úgy éreztem, ő is érez. Felnyögött, ahogy nyelvünk egymást érintették. Éreztem, amint arca eltorzul, kezei, pedig egyre szorosabban fogják arcom. Örökké érezni akartam ezt. Örökké csókolni őt, és érezni. De tudtam, csak az elmém játszadozik velem.  -  Soha, nem tapasztalsz ilyesfajta csókot az ajkaidon. - súgtam remegő ajkainak, miután elváltam tőlük. -   Mert, mindenkit eltaszítasz magadtól. Mert a szíved szürke, és érzéketlen. Mert, nem engeded, hogy boldogan verjen... –csuklott el hangom egy pillanatra - Veled mentem volna… a világot adtam volna… ezért. – helyeztem kezem szívére. – Dobog, mégis, mintha elromlott volna. Valami elromlott benne. – simítottam meg mellkasát, összevont szemöldökkel. – Annyira könnyen tudtalak volna szeretni Mr. Pattinson.

A fájdalomtól, szinte eltorzult az arcom. Igyekeztem minden erőmmel azon lenni, hogy ne mutassam teljesen a kínt. Olyan nehéz volt, annyira fárasztó, mintha csak egy hatalmas jéghegyet másztam volna meg. Eltávolodtam tőle, ő elengedett, és az asztalához sétáltam. Kezembe vettem egy ezüstözött golyóstollat, és aláírtam a szerződést.  A fájdalom a legjobb gyógyír a sebezhetőségre. Elfelejtettem mennyire rossz is a kiszolgáltatottság, de, ez többé nem fordul elő. 
Mélyet sóhajtottam, hogy visszanyelhessem, a majdnem kitörő zokogást, majd elsétáltam Mr. Pattinson mellett. Arca továbbra is a megszokott álarcát mutatta.

-          Margaret megmutatja a helyed. – sziszegte, mintha csak megszólalnia is borzalmas kínokkal járna
-          Köszönöm. – motyogtam, majd lenyomtam fényárban úszó irodája ajtajának kilincsét, és kisétáltam

Felemelt fejjel próbáltam Margaret elé vonszolni magam, mégis, mintha lábaim maguktól cselekedtek volna, a WC-be rohantam. Bezártam magam mögött az ajtót, és a mosdó elé roskadtam. Bőgtem, majdnem hogy ordítottam, miközben kezeimmel a márványtál széleit markoltam. Olyan volt ez a húsz perc, amit vele töltöttem, mintha, csak egy tornádó közepébe kerültem volna.  A por, a kövek, és mindenféle hordalékanyag, amit felkavart, mind- mind engem célzott volna meg. Olyan volt ez a húsz perc Mr. Pattinsonnal, mintha, egy hosszú kapcsolat utáni szakítás lenne. Mintha, igazi szerelem lett volna… mintha mind a ketten éreztünk volna.  S, hogy, mind ketten gyászoltuk e a lehetséges jövőt? Csak annyit tudok, én gyászoltam…
*

Robert szemszög:

Forrt bennem a düh. Belülről égetett az, amit velem tett ez a nő. Miért nem tudott egyszerűen elmondani mindenféle baromnak, és kiballagni ebből az irodából? Azt vártam, hogy újra megüt. Eltaszít magától, és kiakad azon, amit erőltetve kipréseltem magamból. Miért nem ezt tette? A legtöbb nő ezt tenné… Törni, zúzni akartam. Kiadni magamból ezt a szavakkal elmondhatatlan dolgot, amit bennem gerjesztett… a szavaival, az érintésével, és a csókjával. Aztán engedtem a késztetésnek, és őrjöngve söpörtem le az asztalról a dolgaim.  Papírlapok repültek a levegőbe, a következő pillanatban pedig már az íróasztali lámpa burája landolt a földön.  Minden, ami mozdítható volt, és a kezem közé került, a földön végezte. Törtem a legmárkásabb italokat, törtem a kristály poharakat, és törtem, ah… a szívem is. 

-          Mr. Pattinson? – hallottam meg Margaret döbbent hangját
-          Kifelé! – ordítottam el magam
-          Uram, Oskar Thompson van itt. – dadogta ijedten
-          Azt mondtam, hogy kifelé! – üvöltöttem

Az íróasztalnak támaszkodva próbáltam összeszedni magam. Folyton azt bizonygattam magamnak, hogy így lesz a legjobb. Az eszem tudta, ezt akarta. Megszabadulni a nyűgtől. Csak az időmet pazaroltam rá, csak a figyelmem vonta el a fontos dolgokról.  De, ahogy szemeim az íróasztalon heverő monitorra tévedtek, az elmém, azonnal a háttérbe szorult. Kezembe vettem az eldőlt monitort, aminek képén, a kamerák képeit láttam.  Biztosan a vagdalkozás közben nyomtam meg a bekapcsoló gombot. A női mosdó felvételén akadt meg a szemem, ami jobb alsó sarokban miniatürizálódott. Tavaly szereltettük fel a tükrök felé a kamerát, persze, senki nem tud róla. Akkor, még viccesnek találtuk Nathannal a dolgot,stírölni a csajokat… Kinagyítottam a képet, és Őt néztem.  A falnak támaszkodott, és keservesen zokogott.

-          Ó, Kamilla. – simítottam meg a képernyőt. – Én édes Kamillám. – nyögtem fel , és az asztalra tettem a monitort

Alsó ajkamba haraptam. Fájdalmat éreztem. Több volt, minden fizikai fájdalomnál, amit bármikor is elszenvedtem életem során. Mélyről jövő, és mindent elborító fájdalom volt. Kihatott, minden érzékszervemre, minden testrészemre. Éreztem a kezeimben, a mellkasomban, a fejbőrömben, a zsigereimben.  Lihegtem a fájdalomtól, ami egyre inkább marta mellkasom.

-          Főnök. – törte meg a csendet Oskar hangja. – Minden rendben? – nézett körbe az irodába
-          Nem Oskar… - ráztam meg fejem. - Semmi nincs rendben. – sóhajtottam mélyet
-          Tudok tenni valamit? – vonta össze szemöldökét, majd nekiállt összeszedni a földön heverő dolgokat
-          Tekerd vissza az időt. – sóhajtottam fel a fájdalomtól
-          A lányka tette ezt, ugye? – emelte fel a földön heverő papírokat
-          Közvetett módon. - bólintottam, majd zsebemből előhúztam a Marlboro dobozát, kikotortam egy szálat a többi közül, és meggyújtottam
-          Megmondtam Főnök. Megmondtam, hogy rosszhatással lesz magára ez a lány.
-          Fogd be a pofád, Oskar, és húzzál el a picsába! – mordultam rá. Oskar tanácstalanul állt előttem. Tudtam mire gondolt. Én hívattam ide még egy órával ezelőtt, és, most azon töri a fejét, hogy a fontosnak ítélt találkozóval mi lesz. – Majd hívlak, ha kellesz!
-          Értettem. – bólintott, és az ajtó felé vette az irányt
-          És, mondd meg annak a vén picsának, hogy mondjon le mindent a mai napra! – folytattam

Mélyet szívtam a cigarettából, és hátra dőltem a bőrszékben. El akartam fojtani a fájdalom éles érzetét. Meg akartam szüntetni, elégetni, felszámolni! Nem akartam érezni, nem akartam, hogy egyáltalán a szívem éltessen.  Egy kibaszott agy akartam lenni. Egy agy, ami gépként cselekszik. Számításokat végez, statisztikát gyűjt, és a szerint cselekszik.  Nincs szükségem az érzésekre. Nincs szükségem arra, ami valaha is meggyengíthet engem. 
 Hosszú ideig csak ültem a székben, és cigarettát szívtam cigarettával. Hullámként csaptak le rám az érzések.  Egyik pillanatban még bizonygattam magamnak, lépésem helyességét, a másikban pedig már összetörve roskadtam hátra székemben.  Egészen addig történt mindez, míg az agyam teljesen kikapcsolt, a belsőmben pedig már csak a légüres tér maradt. A semmi… Csak ültem, és az ablakon bámultam ki, míg el nem szívtam az utolsó cigarettát is,majd felemeltem a telefont, és lenyomtam a gyors tárcsázót.

-          Indulhatsz. – mormoltam a telefonba Oskarnak 

Magamra öltöttem az időközben levetett zakóm, fújtam párat magamra az Armani üvegéből, hogy elnyomjam a nikotin okozta kellemetlen szagot, és elindultam. Üvegcserepek ropogtak a talpam alatt. Whisky száradt hosszan lefolyva a falon, és kellemetlen alkohol bűz járta át az egész helyiséget. 

-          Csináljon valamit az irodával. – mormoltam oda Margaretnek, de még csak ránéznem is megerőltető volt

A hányinger kerülgetett a vén szatyortól. Undor fogott el, ahogy kivillanó melltartópántja, és mély dekoltázsa tárult szemeim elé. Beszálltam a liftbe, és megnyomtam a földszint gombját. Képek villantak be, a hétfőn történtekről. Újra láttam magam előtt, ahogy kezeim között elélvezett. Újra éreztem, amint teste reagált az érintésemre, és csak egy valami járt a fejemben… akarom még! Újra akarom. 

-          Viszlát, Mr. Pattinson. – vigyorgott rám a kis vörös a pult mögül

Biccentésre voltam csak képes. Tovább haladtam az üvegajtó felé, miközben meghallottam Kamilla hangját. Meg akartam állni, ránézni, és megérinteni. Mégsem tettem. Tovább mentem.  Fellélegeztem, ahogy kiléptem az épület ajtaján. El akartam tűnni, még mielőtt a sors újra úgy dönt, hogy Kamillát az utamba keveri. De, a következő pillanatban már kezek szorongatását éreztem meg karomon.

-          Kérem, adna egy kis aprót? – szólított meg egy ocsmány csöves.
-          Takarodj, te nyomorult!  - taszítottam le a földre. Mérhetetlen undor, és gyűlölet tódult fel bennem.  Legszívesebben szétvertem volna a mocskos pofáját. A következő pillanatban pedig már lendült is a kezem a képe felé
-          Ne! – sikoltotta el magát Kamilla

A hangja volt az, ami feloszlatta a fejemre szálló sötétvörös ködöt.  Csak egy centi választott el attól, hogy a férfi helyett őt üssem meg. Kamilla a csavargó mellett térdepelt, és a kezét fogta. Szemeiben fájdalom, és félelem tükröződött.  Majdnem megütöttem… Miért nem vettem észre őt?  Másodpercekig néztünk egymás szemébe. És, a fájdalom, amit sikerült a nikotin kábító erejének köszönhetően kissé csillapítani, most újra feltört bennem.  Zsebembe nyúltam, és minden pénzt, amit ott találtam a földre dobtam a csavargónak.

-          Meg ne lássam itt még egyszer. – vakkantottam oda
A férfi azonnal a pénz után nyúlt, de Kamilla megállította.
-          Ne…ne fogadja el. – motyogta, majd táskájába kezdett kutatni. – Tessék. – helyezte bele retkes kezébe a 100 dollárost. – Kérem, ételt vegyen belőle. – hajtotta be ujjait a csavargónak
-          Isten megáldja ezért. – bólintott hálálkodva a férfi


Kamilla újra rám nézett. Fájdalom csillogott a szemeibe. Muszáj volt elszakítanom tekintetem. Muszáj, volt elmennem… muszáj, volt, mert úgy éreztem megdobban a szívem. 

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon jó lett. Tetszik ahogy az egészet leírtad Robert szemszögéből is. Várom a következő részt.
    Virág♥

    VálaszTörlés