2014. február 23., vasárnap

infó

Sziasztok

Még  a tegnapi nap folyamán kitettem az oldalsávba egy másik oldalt, amin megtekinthetitek a Laure által hirdetett versenyen,elnyert díjat :)

Illetve, pár szóval frissítettem a Diamond 1. részt, talán így kicsit világosabbá válik mindenki számára, mi is ez a rész :D
És, ezer bocs, ha érthetetlen voltam :S

XoXo mindenkinek!!! 

19. fejezet ( Diamond 1 )

Sziasztok!!

Először is , hűha!!! Mennyien reagáltatok az előző fejezethez! Nagyon örültem ennek a számnak :)
Másodjára : Túlléptük a 10.000 oldalszám megjelenítést :P
Extra hosszú részt hoztam , ami ,csak némileg fojtatása az eredeti szálnak. Őszintén szólva kissé félek a reakciótoktól... teljesen más lesz, a megszokottól. :S
Azért remélem, mindenki jól szórakozik :)
Kívánok mindenikek jó olvasást !
XoXo

Milla szemszög:

Szó szerint rohantam, hogy időben felérjek a helyemre. Az óra 07:57-et mutatott.
-          Rohanj! – mosolygott rám Lea
-          Áll még az ebéd? – kérdeztem kissé lihegve, ahogy elhúztam a recepció előtt
-          Természetesen. – kiáltotta felém, én pedig már léptem is be a liftbe

Doboltam a lábammal, miközben a lift panelén lévő számokat próbáltam sürgetni. Mióta magamnak kell megoldanom a bejárást, azóta mindig késésben vagyok. Rohanok a taxira, rohanok a metróra, szó szerint rohanok mindenhova. És magas sarkúban, elég nehéz a kivitelezés…

-          Megint késett! – állt elém Robert dühösen
-          Egy percet. – vontam össze szemöldököm. -  Nyolc óra egy perc volt, hogy ide léptem az asztalomhoz. – válaszoltam értetlenül
-           A P&F-nél nincs tolerancia. – morogta – Ha még egyszer elkésik, kirúgom.

Körbe néztem. Természetesen mindenki minket figyelt, így közelebb léptem hozzá.  Megcsapta orrom édes Armani illata. Hozzá akartam érni, megérinteni arcát, és mélyen magamba szívni finom illatát. Érezni akartam az ölelését, a biztonságot.

-          Azt akarja, hogy elmenjek? – néztem szürke szemeibe
-          Azt akarom, hogy ne késsen el. – sziszegte
-          Miért viselkedik velem így? – vontam össze szemöldököm  
-          Úgy viselkedem önnel, ahogy a többi alkalmazottammal. – válaszolta. – Talán különb elbánást szeretne? – kúszott gonosz mosoly szájára
-          Azt szeretném, ha emberként viselkedne velem. 
-          Végezze a munkáját, és maradjunk ennyiben. – bólintott. – Gyűjtse, ki visszamenőleg az Element forgalmazási adatait.
-          Visszamenőleg… mennyi időre pontosan?
-          Három év.
-          Három? – esett le állam
-          Jó munkát Miss Pintér. – dugta zsebre kezeit, és a lift felé vette az irányt 
Másodpercekig álltam az asztalom előtt, és addig figyeltem őt, míg beszállt a liftbe és, el nem tűnt.
-          Pikkel rád. – emelkedett fel a szomszédos asztal mellől egy fiatal srác, Gregor
-          Igen, észrevettem.  – mormoltam, majd leültem a gépem elé, és megnyitottam az adatbázist
-          Hello Greg.
-          Taylor, milyen volt a szabadság?
-          Minden jól ment, amíg el nem tűnt a tárcám. – válaszolt a másik srác
Érdeklődve fordultam meg, és megdöbbenve vettem észre, hogy az a fiú áll a hátam mögött, aki a múltkor úgy belém trafált. Keresztbe tettem kezeim, és az asztalomnak dőltem. A rézbőrű fiú, csillogó mosollyal mesélt. Világoskék inget viselt, és kék farmert. Jól állt neki a szerelés, laza volt, mégis elegáns.

-          És, felhívtad a központot? – csúszott ki számon az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem

Összevont szemöldökkel fordult felém, és még szélesebb mosoly jelent meg a száján. Automatikusan vigyorogtam rá én is.

-          Nos, igen. – bólintott, és felém sétált. - Megfogadtam a tanácsod, de előtte még azért futottam pár sarkot a taxi után.
-          Eredményes volt a futás, mintha, kicsit izmosabb lennél, mint legutóbb. – vontam össze szemöldököm
-          Nem, nem hiszem. – rázta meg fejét, és magát kezdte el méregetni
-          Mi lenne, ha újra belém rohannál?  - kuncogtam el magam, ugyanis elég vicces ábrázatot öltött magára, miközben izmainak nagyságát vizsgálgatta. – Csak, hogy fel tudjuk mérni a különbséget.  
-          Szívesen rohanok bele ilyen csinos lányokba. – nézett fel rám. – Mióta vagy itt? Nem láttalak eddig az osztályon. Áthelyeztek?
-          Nem, egy hete érkeztem. Mr. Pattinson egyik asszisztense lettem. – mormoltam
-          Tényleg? – vonta össze szemöldökét. – De, te barna vagy. – kuncogta el magát
-          Ugye? – bólogattam nevetve.  – De, nézd csak. – intettem, hogy közelebb jöjjön, és kihúztam az egyik fiókom.
-          Vörös hajfesték? – nevette el magát
-          Fel kell készülni minden eshetőségre. – súgtam oda, s, csak ekkor vettem észre, mennyire közel is van hozzám.
-          Azt hiszem, te csörögsz. – törte meg a közénk telepedő csendet
-          Ó, valóban. – vontam össze szemöldököm, s, csak ekkor tudatosult bennem telefonom fülsiketítő hangja. Zavartan kaptam fel.
-          Azt kértem öntől, hogy flörtöljön? – hallottam meg Robert rideg hangját
-          Én nem, félre… és, hogy? – dadogtam
-          Arra válaszoljon, amit kérdeztem. – sziszegte
-          Nem uram.
-          Akkor húzza vissza a bugyiját, amit ez a szépfiú leolvasztott magáról a fehér mosolyával, és álljon neki dolgozni! – vakkantotta oda, és lecsapta a kagylót
Hidegzuhanyként ért ez a beszélgetés. Körülnéztem, ahogy visszahelyeztem a telefont a helyére. Természetesen az egész szint tele volt kamerákkal… nem is értem, hogy felejthetem el minden alkalommal.
-          Mi a helyzet? – vonta össze szemöldökét Taylor
-          Khm… egy elég ronda letolást kaptam. Azt hiszem, jobb lesz, ha most nekiállok a dolgomnak. – haraptam kínomban alsó ajkamba
-          Rendben, én is megyek. Talán már az enyém is csöng. - mosolygott rám Taylor. – Majd még beszélünk
-          Oké. - bólintottam, és letelepedtem asztalom elé, hogy elkezdjem hihetetlenül izgalmas munkám a számítógép adattárát kutatva


Robert szemszög:

-          Még ilyet! – mordultam fel dühömben. - Nem elég, hogy szinte minden nap késik, még flörtöl is, mikor munkáját kellene csinálnia.

Whiskyt töltöttem egy tiszta kristálypohárba, és aprót kortyoltam bele. Ízlelgettem az italt a számban, és behunyt szemmel fantáziálgattam mindenfélét. Marilyn Monroe egyik dala jutott eszembe. Csengett a fülembe édes, meleg hangja. Újabbat kortyoltam az italomból, és teljesen ellazultam a székemben. Kikerestem a zenelistámon azt a bizonyos dalt, és rányomtam. Kellemes, nem fülsértő hangerőre kapcsoltam, újra ízleltem italom, és behunyt szemmel élveztem a Marilyn fantasztikus hatását, amit rám gyakorolt.Egészen addig, míg elnyomott az álom.


New York füstös utcáin sétáltam. Távolból szirénázó autók hangja hallatszott. Hiába oldották fel az alkoholtilalmat, ez a környék,még hónapok elteltével is ,igen veszélyes volt. Cipőm kopogó hangot hallatott, a kissé ázott köves járdán. Mélyet szívtam a  félig égett Marlboróból. Feltűrtem ballonkabátom gallérját, ahogy megéreztem a hűvös szellőt a tarkómon. Hosszan fújtam ki a füstöt, kiengedtem mindet, ami a tüdőmben volt.  Néptelenek voltak az utcák, sötétek a sikátorok, csak a járdaszélén álló lámpák adtak kis fényt. A klub felé vettem az irányt, ami csak pár sarokra volt tőlem.  Tompán érzékeltem a kiáramló zene lüktető hangját. Furcsa izgalom vett úrrá, lépéseimet mégis a megszokott nyugalommal folytattam.  Ahogy odaértem, utolsót szívtam a szűrőig égett cigarettából, majd a földre dobtam, és eltapostam az égő csikket. Egyre fokozottabbá vált bennem a vágy, hogy szerezzek magamnak egy igazi nőt. Egy nőt, aki tudja, mit csinál. Egy nőt, aki minden vágyam kielégíti. De most minden vadászösztönöm vissza kellett fognom, nem a csajozás miatt jöttem a Napfénybe. Ez most munkáról szól. 
A hely a már jól megszokott, tipikus amerikai bár volt. Kis kerek asztalokkal, vörös bársonyszékekkel körülölelve. A pultban fehér inges fickó várta, hogy kiszolgálhasson végre valakit. A forgalom, jó indulattal is igen gyérnek volt mondható.
A pulthoz sétáltam ledobtam ballonkabátom, és bézs színű kalapom a mellettem lévő bársonyhuzatú székre. A színpadon egy fehér bőrű nő énekelgetett, amolyan lájtos előadásban. Alig vettem észre, annyira élvezte a dolgot.

-          Mit adhatok? - nézett rám álmatagon a csapos, miközben szorgosan törölgette egy nedves ronggyal a mahagóni színű pultot. Látszólag nem mai darab volt a berendezés. Karcos volt, és foltos, de nekem valahogy így tetszett.
-           Egy whiskyt kérek jéggel. - válaszoltam, és felültem a bárszékre. – A legjobbat. - tettem hozzá

A csapos már dobta is bele a jégkockákat az üvegpohár aljába, majd felkapva maga mellől a Jack Daniels-es üveget nyakon borította azokat, a borostyán színű itallal.

-          Nincs valami nagy forgalom. - kezdtem bele a csevegésbe, csak hogy ne legyen olyan fagyos a légkör
-          Fél óra múlva kezdenek majd szivárogni az emberek. Miss Pintér előadására telt házunk szokott lenni.
-          Igazság szerint, pont miatta vagyok most itt. Nem tudja véletlenül, hol beszélhetnék vele? - tettem fel a kérdést, és nagyot kortyoltam az égetett italból.
-          Nem szoktuk kiadni a hölgyek elérhetőségét, vagy a hollétüket. - mormolta a csapos kissé gyanakvó tekintettel. - Ha akar valamit, máshol kell elérnie a hölgyet.
-           Az az igazság, hogy Miss Pintér keresett meg az irodámban. Találkozót kért a titkárnőmtől, de, épp egy ügyön dolgoztam, így  nem tartózkodtam az államokban. Csak, most tudtam felkeresni őt. - válaszoltam, s kíváncsi voltam, miféle reakciót váltok ki az élére vasalt ingű férfiból.
-           Mi maga?  - vonta össze szemöldökét, és egy  pillanatra abbahagyta az időközben elkezdett pohártörölgetést . - Hekus?
-           Magánnyomozó. - válaszoltam, miközben mindkét kezem lefektettem a pultra
-           Kérem, ez egy tisztességes hely, itt nincs, mit nyomozni. - hadart
-            Nyugodjon meg Alfred. - veregettem meg vállát mosolyogva. - Nem maga miatt jöttem
-           Nem emlékszem, hogy elárultam volna a nevem. - vonta össze szemöldökét
-          Ez mellékes, kedves barátom. A lényeg, hogy kíváncsian várom a pillanatot, mikor bemutatja ezt a kedves hölgyeményt, mert, hisz megteszi nekem. Így van, Alfred? - mosolyogtam rá
-           Ne gondolja, hogy megijeszt, hogy tudja a nevem. Engem mindenki ismer, bárki elmondhatta magának. - fenyegetett ujjai mozdulatával
-          Isten őrizz Alfred, nem fenyegetőzöm. - emeltem levegőbe kezeim mentegetőzve. - Én nem vagyok egy erőszakos ember Alfred. A múltkor, mikor a drága felesége... hogy is hívják?- vontam össze szemöldököm elgondolkodást imitálva. - Izabella? Igen, Izabella, nos, miközben teáztunk a meleg hangulatú nappalijukban, neki is épp ezt ecseteltem, hogy mennyire gyűlölöm az erőszakot.

Kedves csapos barátom arca lefagyott, ahogy kiejtettem felesége nevét a számon. A rémületet véltem felfedezni szemeiben, és akkor, már tudtam, nem fog ellenkezni. Bemutatja nekem a féltve őrzött kincsét, Kamillát.
Szépen csendben iszogattam tovább az italom, majd mikor elfogyott, töltettem újdonsült barátommal még egyet, és egy üres asztalhoz ültem, közel a színpadhoz.
Rágyújtottam egy szál cigarettára, és élveztem a nikotin kábító hatását. Mélyen a tüdőmbe szívtam, majd ittam rá egy kortyot a Jack Danielsből, s csak ezután engedtem ki a füstöt testemből. Mire észbe kaptam már szinte mindegyik asztalnál ültek. Nem csak férfiak. Voltak párok, és voltak asztalok, amiknél csak nők ültek. Két szorgos kezű pincérlány segített Alfrednak, aki a pult mögül minden mozdulatomat szemmel tartotta. Csinosak voltak a lányok. Hosszú hajú, vékony testalkatúak. Parfüm illatot árasztottak magukból. Annyira dugni valóak voltak...
Alig bírtam levenni róluk a szemeim, láthatóan ezt észre is vették. Nem titkoltam, nem zavart, hogy a flört két, sőt háromoldalú.Tapsvihar szakította félbe ábrándozásom arról, hogy miként is tenném magamévá őket, külön-külön, és együtt.

A színpadra néztem, ami csak egy nő sziluettjét láttatta a közönséggel. Kecsesen mozgott, úgy közelítette meg az álló mikrofont. A fények lassanként kezdték megvilágítani őt. Először flitteres ruháját, ami úgy ragyogott sudár alakján, mintha a legékesebb gyémántokkal volna kirakva. Magas volt, és gyönyörűen kidolgozott, izmos testű. Besütött haja kontyba volt rendezve, amit fehér toll díszített. Ajkai vörösek voltak, akár a friss vér. Fogai fehéren csillogtak, mint az érintetlen, lehullott hó. Gyönyörű volt. Életemben nem láttam még olyan gyönyörű nőt, mint amilyen ő volt. Bele kezdett egy dalba. Mély búgó hangon, teljes átéléssel. Teljesen magával ragadott a lénye. Barna szemei csillogtak, tekintete szomorúságot tükrözött. A  fiatalságról, és a törékeny szerelemről énekelt. Egy forró  nyárról, a felejthetetlen érzésről. Behunyta szemeit, miközben az észveszejtő szeretkezést mesélte el, egy forró nyári éjszakán, és végig simította testét.
A nő dívaként uralta a színpadot.  Szinte hívogatott  buja testével. Meg akartam dugni… óh, de még menyire meg akartam dugni. Egy órán keresztül énekelt, magával ragadva mindenki figyelmét, aki ebben a lepukkant bárban tartózkodott. Egy órán keresztül ábrándoztunk, mi alattvalók, a színpad előtt, azon, menyire csodás is volna őt közelebbről megismerni. Annyira elérhetetlennek, távolinak tűnt. A műsor végén arra lettem figyelmes, hogy szinte rajongva bámulom őt. Telhetetlennek éreztem magam. Akartam még belőle, hallani, és látni akartam őt.
Ahogy kecses mozdulatokkal sétált le a színpadról, én is felpattantam székemről, és a csaposhoz vettem utam.

-          Ki ez a nő? – tettem fel izgatottan a kérdést Alfrednak
-          Akit, annyira keres, Miss Pintér. – válaszolta, és közelebb hajolt hozzám. -  Bemutatom magának, de előbb látni akarom az igazolványát.

Elővettem zsebemből a tárcám, és a képébe nyomtam azt. Láttam kedves barátom szemeiben a félelmet. Nem magért aggódott, ez számomra is tiszta sor volt. Miss Pintér volt, az, akit úgy féltett, még tőlem is. Csak is a családja volt az, akiért megtette ezt a kockázatot.

-          Itt várjon. – forgatta meg szájában a fogvájót
-          Itt várok. – bólintottam.  Alfred elment, én pedig felhajtottam az utolsó kortyot is, ami még a poharamba maradt.

 Csak pár éve mozogtam a szakmába. Sokak szerint zsarunak nem vagyok elég jó,ezért alapítottam a nyomozó irodát. Apám nyomdokába akartam mindig is lépni. A legjobb zsaru volt az egész városban. A legbecsületesebb, a legjobb orrú kopó, akit valaha is ismertem. Tíz éve, már annak, hogy megölték. Egy este kiszaladtam elé a sarokra, hogy meglepjem. Futottam felé, ahogy megláttam. Kezében szorongatta kabátját, nyakkendőjét lazára húzta, ingujját feltűrte. Csak a munkába viselte el a feszes munkaruhát. Boldog voltam, hogy végre hazaért, mert előzőnap este megígérte, hogy baseballozunk. Csikorgó kerekekkel kanyarodott be az utcába egy sötétkék autó, amiből egy puskacsöve lógott ki. Három golyó találta mellbe, tompa puffanásokkal. Előttem roskadt össze. Én pedig vég nélkül bőgtem, miközben őt szorongattam.

-          Jöjjön velem. – szakította félbe emlékeim feltörését Alfred, miközben szemeivel gyanúsan végigmérte a felénk néző pillantásokat. Kezembe vettem a kabátom, a kalapom, és követtem a melák fazonú férfit.
Női parfüm illata érződött a folyosón, amin végig mentünk. Mintha, csak egy láthatatlan kötél volna, ami a nő felé húz minket. Mahagóni színre festett ajtó előtt álltunk meg. Karcos volt, a festék cseppek látszódtak a fán megszáradva, a pultot juttatta eszembe. Alfred bekopogott, mire vékony, de kellemes női hang szólt ki.

-          Tessék.
-           Kamilla, a nyomozó… - motyogta halkan Alfred, a résnyire nyitott ajtón
-          Engedd be. - válaszolta nyugodtságot erőltetve hangjára. Alfred keserűszájízzel tárta kijjebb az ajtót, hogy be tudjak menni. Kamilla egy kivilágított tükör előtt ült, és vörös ajkát törölgette épp. Gyönyörű volt, a pillantása pedig igéző.
-          Az ajtó előtt leszek. – morogta oda Alfred, mire Kamilla egy apró mosollyal száján, bólintott.
-           Örülök, hogy épségben visszatért New Yorkba, Mr. Pattinson. – pillantott rám, és szemeiből kiolvasva valóban ezt az érzést váltottam ki belőle.
-           Igyekeztem, ahogy tudtam. - bólintottam. – Ahogy megkaptam az üzenetét, felkerestem a lakásán, de, mint látható, nem tartózkodott otthon. – húztam apró mosolyra szám
-          Tehát, nem rég érkezett haza? – nézett rám érdeklődve
-           Igen, a délelőtt folyamán. – helyeseltem
-           Ó, milyen buta is vagyok, kérem, üljön le. – intett a mellette elhelyezkedő székre.
-           Köszönöm. – bólintottam, és kijjebb húztam a széket, hogy leülhessek rá. – Nagyon féltik magát, feltételezem, bajban van. – pillantottam az ajtóra
-           Azt hiszem, igen. –bólintott, és belekezdett a mesélésbe. Én pedig csak figyeltem őt. A félig lemosott sminkével, és a magára öltött félelem leplezésével is annyira keménynek tűnt. –Pár napja az apám felkeresett engem. – nyelt szárazon, és láttam tekintetében, ahogy visszaemlékez.
-          Külön élnek? – vontam fel szemöldököm, miközben serényen jegyzeteltem a kis fekete noteszomba
-          Igen, elköltöztem pár hónapja tőle. – bólintott, és folytatta. – De továbbra is jó viszonyt tartottunk fenn.
-           Értem. – bólintottam. – Felkereste az apja, és mi történt?- késztettem a történet folytatására
-          Nagyon zaklatott volt. Egy bőrönd volt a kezében.
-           Utazó bőrönd?
-           Nem, inkább olyan aktatáskaféle. – rázta meg fejét. – Azt kérte, rejtsem el, és védjem meg a tartalmát. Zaklatott volt. Izzadt, zihált. Félt. – nézett rám szomorúan a lány.
-           Mi volt a táskában? – érdeklődtem
-           Semmi. – rázta meg fejét. – Faggattam, kérdezősködtem, de ő, csak annyit mondott: Ne bízz meg senkiben. Tartsd a gondolataid magadban, és mindig nézz a hátad mögé, ha kilépsz az utcára. Aztán szorosan átölelt, és a fülembe súgta, hogy tudja, mennyire szeretem, de, ne keressem őt. Majd ő jelentkezik. – válaszolta remegő hangon
-           Mikor történt ez Miss Pintér? – vontam össze szemöldököm
-           Egy hónappal ezelőtt. – válaszolta. – Azóta nem hallottam felőle. – remegett meg hangja, és kezébe vette pezsgős poharát, és lehúzta a tartalmát. Remegett a keze. – Egy hete pedig, úgy érzem valaki folyton a nyomomban van. Követnek. Sötét autó áll a lakásom előtt minden nap, és az ablakomat figyeli.
-          Értem. –bólintottam - Sikerült esetleg önnek is megjegyeznie az arcát a férfinak? Feltételezem férfi, aki követi önt.
-          Igen. - bólintott, és leírta a férfi fizimiskáját

A beszélgetés során már csak pár apróbb dolgot osztott meg velem. Apró, de talán annál  lényegesebb dolog.

-          Ígérje meg nekem Mr. Pattinson... - fogta meg karom félve - Ígérje meg nekem, hogy kideríti, mi történik itt.
-          Mindent megteszek, ami erőmtől telik. - bólintottam. - Most pedig engedje meg, hogy haza kísérjem.
A lány némán bólintott, letörölte ajkáról a maradék festéket, és rám nézett.
-          Felöltöznék. – mondta meleg hangon
-          Ó, természetesen. – bólintottam, ahogy észbe kaptam, majd felálltam. - Odakint várom. – tettem hozzá, miközben kalapom ujjaim között forgattam

Alfred morcos tekintettel nézett rám. Igazi melák volt, inkább kidobóként tudtam volna elképzelni, mint csaposként.

-          Még él. – törtem meg a közénk telepedő csendet, mire Alfred válasza, egy mordulás volt csupán.

Miss Pintér hosszú percekig váratott minket, majd félszegen kinyitotta öltözője ajtaját, és bájosan rám mosolygott.

-          Alfred, Mr. Robert hazakísér. Megbízom benne. – tette a nagy mackó mellkasára kezét
-          Én nem bízom benne. De benned igen. – rejtette el Miss Pintér aprócska kezét hatalmas tenyerei közé. – Vigyázz magadra Kicsike.
-          Úgy lesz. – bólintott meleg mosollyal. – Holnap jövök. –bólintott, majd rám nézett. – Indulhatunk.

Készségesen álltam szolgálatára egy ilyen csodás nőnek.  Fejemre húztam kalapom, ahogy kiértünk a bárból. Rágyújtottam egy szál cigarettára, és az ügyön kezdtem el gondolkodni.

-          Van esetleg valami sejtése, hogy mégis mi, vagy inkább ki elől kellett elrejtenie azt a táskát? – néztem a mellettem sétáló hölgyre
-          Az apám jó ember Mr. Pattinson. Mindig is becsülettel kereste meg a pénzét. Sosem volt haragosa. – csattant fel dühösen
-          Nem akartam megbántani az érzelmeit Miss Pintér, mégis, arra kérem, legyen nyitott az apjával kapcsolatban. Nem biztos, hogy minden úgy alakult, az életében, ahogy azt ön gondolja. Gondolja csak végig…
-          Ó, a fenébe is! – mordult fel. – Nem tudom el hinni, hogy zűrös alakokkal állt össze.
-          Pedig jobb lenne, Miss Pintér, mert már ön is nyakig benne van. – fújtam ki tüdőmből a füstöt


Mivel láttam, mennyire felzaklatta a hölgyet, a téma, így jobbnak láttam nem feszegetni a dolgot. Bizonyára kimerült, emiatt ennyire ingerlékeny.  Csendben követtem vagy három sarkon át, míg elérkeztünk a lakásáig.

-          Itt van az autó? – néztem körbe
-          Most nem látom. - rázta meg fejét, és táskájából előhúzta kulcsait
-          Nos, akkor hívom, ha…
-          Kérem… nem jönne fel körülnézni? Megnyugtatna. - válaszolta félve
-          Ahogy kívánja. – bólintottam

A lépcsőn felfelé haladva egyre inkább körül ölelt a veszély érzete. Rácsusszantak ujjaim a bőrtokban pihenő revolveremre, és, ahogy megláttam a felfeszített ajtót, azonnal elő is húztam azt.

-          Állj. – szisszentem fel, és megragadtam Kamilla karját, megállásra kényszerítve evvel

Rémült sóhaj szaladt ki torkán, én pedig helyet cserélve vele, az ajtóhoz lopakodtam. Belestem az ajtón, de, korom sötét volt. Nem hallottam mozgást. Óvatosan fogtam meg a szálkásra tört ajtózárat, és kinyitottam. Nyikorgó hangot hallatott. A szívem dübörgött, az adrenalin száguldott a véremben. Bementem az ajtón, és mindenre felkészülve felkapcsoltam a villanyt. Természetesen fegyverem kibiztosítottam,és készenlétbe helyeztem. Kamilla felsikoltott, ahogy meglátta a lakását. Körbe jártam a lakás minden kis zugát, ami a felismerhetetlenségig fel volt dúlva. Ami mozdítható volt, az a földön landolt. Ruhák, képek, minden, amit értek.

-          Az ékszereim meg vannak. – válaszolta rémült hangon
-          Bárki is volt az, már elment. – sétáltam vissza a könnyeivel küszködő nőhöz . - A táskát keresték. – válaszoltam az értetlen tekintetre. - És, attól félek, meg is találták. – bólintottam
-          Téved. – válaszolta, és határozott léptekkel az ablakhoz sétált
-          Mit csinál? – vontam fel szemöldököm
-          Ez a lakás, a nagyanyámé volt. Mivel rengeteg időt töltöttem nála, ismerem minden kis szegletét. – mormolta, és egy deszkát kezdett feszegetni az ablak alatt. – A szesztilalom ideje alatt csináltatta… - folytatta erőlködő hangon.
-          Had segítsek! – mentem oda hozzá gyermeki izgalommal, mintha csak a szent Grált találnánk meg   
-          Már megvagyok. – válaszolta, és három deszkát dobott odébb. – Nagyon bírta a brandyt a nagyi. – válaszolta kissé derült hangon, majd kihúzta a mélyedésből az aktatáskát
-          Nézzünk bele. – guggoltam le mellé
-          Felesleges, teljesen üres. – rázta meg fejét Kamilla
-          Azért én vetnék egy pillantást rá. – nyújtottam ki kezem. Kamilla vonakodva ugyan, de oda adta
-          Mit keres? – vonta össze szemöldökét
-          Nem hinném, hogy az a valaki, aki így feldúlta a lakását, egy üres bőröndöt keresett volna. Többnek kell itt lennie. – mormoltam, és teljesen belemélyedtem a kutatásba

Minden zsebét végig néztem kétszer is, az illeszkedéseket, a megmunkálását.

-          T. L. – mormoltam magam elé, miközben ujjaim az aranyozott véseten húztam végig
-          Mit mondd?
-          T. L. Ez egy monogram.  Ez egy egyedi készítésű táska. Nézze, milyen aprólékos a kidolgozás. Aranyszállal vegyített szálakkal varrták. Biztosan van benne titkos rekesz.

Ujjaimmal végig tapogattam a kellemes tapintású belső huzatot. Megkopogtattam a falait, természetesen eltérő hangot hallatott a két fal. Kamillára mosolyogtam, aki fagyott arccal nézett vissza rám.

-          Adjon egy kést.


Kamilla felpattant, és a konyhába sietett. Alig vártam, hogy végre megtudhassuk, mit rejt ez a szépség. Talán egy újabb nyomot. 

2014. február 14., péntek

18. fejezet


Sziasztok :)

Örültem az előző rész visszajelzésének :) Köszönöm a sok pipát, amivel megajándékoztatotk, és természetesen Virág, és xyz kommentjét is !

Kíváncsian várom ehhez a részhez is kapcsolódó véleményeteket ;)

Kívánok mindenkinek jó olvasást !
Pussz!

Milla szemszög :

Robert némán állt előttem. Hajába túrt, miközben arca fájdalmassá torzult. Tudtam mit fog mondani. Tudtam, hisz, bár még csak a kilincsét fogtam annak a bizonyos ajtónak, megismertem már annyira, hogy kitaláljam a válaszát. 

-          Arra kér, hogy adjam fel az eddigi életem? – vonta össze szemöldökét
-          Arra kérem, hogy ne játszadozzon többé velem. – válaszoltam, és éreztem, amint szemeimből lehulltak az első könnycseppek
-          Folyton azt kérdezi, képes vagyok e, a szerelemre… képes vagyok e, szeretni – folytatta, s láttam az arcán, hogy vívódik. Küzd magával. Majd egyik pillanatról, a másikra odalépett hozzám, megfogta két kezével a fejem, és mélyen a szemeimbe nézett. – Akkor elárulom önnek… - morogta. –  Nem vagyok képes rá.  Mikor magára nézek, csak… csak egy lukat látok, amibe belemélyeszthetem a farkam. Semmi többet.  Minden, amit mondtam, csak azért volt, hogy megszerezzem. Minden érintés, és csók, csak azért volt, hogy lefeküdjön velem.

A szavai olyanok voltak számomra, mint a legélesebb pengéjű kés, amit újra és újra a szívembe döfnek.  Olyan fájdalom áradt szét a testemben, ami szinte összeroppantott. Robert szürkévé vált írisze mindvégig szemeimbe fúródtak. Élvezte, ahogy a fájdalmam könnyei csak úgy zuhannak szürke világába. 

-          Legyen, ez az utolsó, amit érzek veled kapcsolatban. – válaszoltam – Legyen ez az utolsó, hogy mindig emlékezhessem a magányosságodra, és arra, hogy mennyire elveszett a lelked. – megérintettem enyhén borostás arcát.  – Érzed ezt? Soha, egy nő sem fog így érinteni… érzelemmel. Vággyal és vonzalommal, igen, de érzelemmel soha. – felé közeledtem arcommal, és  megcsókoltam. Gyengéden, beleadva, mindent, amit adott nekem. Visszacsókolt, s ebben a pillanatban, úgy éreztem, ő is érez. Felnyögött, ahogy nyelvünk egymást érintették. Éreztem, amint arca eltorzul, kezei, pedig egyre szorosabban fogják arcom. Örökké érezni akartam ezt. Örökké csókolni őt, és érezni. De tudtam, csak az elmém játszadozik velem.  -  Soha, nem tapasztalsz ilyesfajta csókot az ajkaidon. - súgtam remegő ajkainak, miután elváltam tőlük. -   Mert, mindenkit eltaszítasz magadtól. Mert a szíved szürke, és érzéketlen. Mert, nem engeded, hogy boldogan verjen... –csuklott el hangom egy pillanatra - Veled mentem volna… a világot adtam volna… ezért. – helyeztem kezem szívére. – Dobog, mégis, mintha elromlott volna. Valami elromlott benne. – simítottam meg mellkasát, összevont szemöldökkel. – Annyira könnyen tudtalak volna szeretni Mr. Pattinson.

A fájdalomtól, szinte eltorzult az arcom. Igyekeztem minden erőmmel azon lenni, hogy ne mutassam teljesen a kínt. Olyan nehéz volt, annyira fárasztó, mintha csak egy hatalmas jéghegyet másztam volna meg. Eltávolodtam tőle, ő elengedett, és az asztalához sétáltam. Kezembe vettem egy ezüstözött golyóstollat, és aláírtam a szerződést.  A fájdalom a legjobb gyógyír a sebezhetőségre. Elfelejtettem mennyire rossz is a kiszolgáltatottság, de, ez többé nem fordul elő. 
Mélyet sóhajtottam, hogy visszanyelhessem, a majdnem kitörő zokogást, majd elsétáltam Mr. Pattinson mellett. Arca továbbra is a megszokott álarcát mutatta.

-          Margaret megmutatja a helyed. – sziszegte, mintha csak megszólalnia is borzalmas kínokkal járna
-          Köszönöm. – motyogtam, majd lenyomtam fényárban úszó irodája ajtajának kilincsét, és kisétáltam

Felemelt fejjel próbáltam Margaret elé vonszolni magam, mégis, mintha lábaim maguktól cselekedtek volna, a WC-be rohantam. Bezártam magam mögött az ajtót, és a mosdó elé roskadtam. Bőgtem, majdnem hogy ordítottam, miközben kezeimmel a márványtál széleit markoltam. Olyan volt ez a húsz perc, amit vele töltöttem, mintha, csak egy tornádó közepébe kerültem volna.  A por, a kövek, és mindenféle hordalékanyag, amit felkavart, mind- mind engem célzott volna meg. Olyan volt ez a húsz perc Mr. Pattinsonnal, mintha, egy hosszú kapcsolat utáni szakítás lenne. Mintha, igazi szerelem lett volna… mintha mind a ketten éreztünk volna.  S, hogy, mind ketten gyászoltuk e a lehetséges jövőt? Csak annyit tudok, én gyászoltam…
*

Robert szemszög:

Forrt bennem a düh. Belülről égetett az, amit velem tett ez a nő. Miért nem tudott egyszerűen elmondani mindenféle baromnak, és kiballagni ebből az irodából? Azt vártam, hogy újra megüt. Eltaszít magától, és kiakad azon, amit erőltetve kipréseltem magamból. Miért nem ezt tette? A legtöbb nő ezt tenné… Törni, zúzni akartam. Kiadni magamból ezt a szavakkal elmondhatatlan dolgot, amit bennem gerjesztett… a szavaival, az érintésével, és a csókjával. Aztán engedtem a késztetésnek, és őrjöngve söpörtem le az asztalról a dolgaim.  Papírlapok repültek a levegőbe, a következő pillanatban pedig már az íróasztali lámpa burája landolt a földön.  Minden, ami mozdítható volt, és a kezem közé került, a földön végezte. Törtem a legmárkásabb italokat, törtem a kristály poharakat, és törtem, ah… a szívem is. 

-          Mr. Pattinson? – hallottam meg Margaret döbbent hangját
-          Kifelé! – ordítottam el magam
-          Uram, Oskar Thompson van itt. – dadogta ijedten
-          Azt mondtam, hogy kifelé! – üvöltöttem

Az íróasztalnak támaszkodva próbáltam összeszedni magam. Folyton azt bizonygattam magamnak, hogy így lesz a legjobb. Az eszem tudta, ezt akarta. Megszabadulni a nyűgtől. Csak az időmet pazaroltam rá, csak a figyelmem vonta el a fontos dolgokról.  De, ahogy szemeim az íróasztalon heverő monitorra tévedtek, az elmém, azonnal a háttérbe szorult. Kezembe vettem az eldőlt monitort, aminek képén, a kamerák képeit láttam.  Biztosan a vagdalkozás közben nyomtam meg a bekapcsoló gombot. A női mosdó felvételén akadt meg a szemem, ami jobb alsó sarokban miniatürizálódott. Tavaly szereltettük fel a tükrök felé a kamerát, persze, senki nem tud róla. Akkor, még viccesnek találtuk Nathannal a dolgot,stírölni a csajokat… Kinagyítottam a képet, és Őt néztem.  A falnak támaszkodott, és keservesen zokogott.

-          Ó, Kamilla. – simítottam meg a képernyőt. – Én édes Kamillám. – nyögtem fel , és az asztalra tettem a monitort

Alsó ajkamba haraptam. Fájdalmat éreztem. Több volt, minden fizikai fájdalomnál, amit bármikor is elszenvedtem életem során. Mélyről jövő, és mindent elborító fájdalom volt. Kihatott, minden érzékszervemre, minden testrészemre. Éreztem a kezeimben, a mellkasomban, a fejbőrömben, a zsigereimben.  Lihegtem a fájdalomtól, ami egyre inkább marta mellkasom.

-          Főnök. – törte meg a csendet Oskar hangja. – Minden rendben? – nézett körbe az irodába
-          Nem Oskar… - ráztam meg fejem. - Semmi nincs rendben. – sóhajtottam mélyet
-          Tudok tenni valamit? – vonta össze szemöldökét, majd nekiállt összeszedni a földön heverő dolgokat
-          Tekerd vissza az időt. – sóhajtottam fel a fájdalomtól
-          A lányka tette ezt, ugye? – emelte fel a földön heverő papírokat
-          Közvetett módon. - bólintottam, majd zsebemből előhúztam a Marlboro dobozát, kikotortam egy szálat a többi közül, és meggyújtottam
-          Megmondtam Főnök. Megmondtam, hogy rosszhatással lesz magára ez a lány.
-          Fogd be a pofád, Oskar, és húzzál el a picsába! – mordultam rá. Oskar tanácstalanul állt előttem. Tudtam mire gondolt. Én hívattam ide még egy órával ezelőtt, és, most azon töri a fejét, hogy a fontosnak ítélt találkozóval mi lesz. – Majd hívlak, ha kellesz!
-          Értettem. – bólintott, és az ajtó felé vette az irányt
-          És, mondd meg annak a vén picsának, hogy mondjon le mindent a mai napra! – folytattam

Mélyet szívtam a cigarettából, és hátra dőltem a bőrszékben. El akartam fojtani a fájdalom éles érzetét. Meg akartam szüntetni, elégetni, felszámolni! Nem akartam érezni, nem akartam, hogy egyáltalán a szívem éltessen.  Egy kibaszott agy akartam lenni. Egy agy, ami gépként cselekszik. Számításokat végez, statisztikát gyűjt, és a szerint cselekszik.  Nincs szükségem az érzésekre. Nincs szükségem arra, ami valaha is meggyengíthet engem. 
 Hosszú ideig csak ültem a székben, és cigarettát szívtam cigarettával. Hullámként csaptak le rám az érzések.  Egyik pillanatban még bizonygattam magamnak, lépésem helyességét, a másikban pedig már összetörve roskadtam hátra székemben.  Egészen addig történt mindez, míg az agyam teljesen kikapcsolt, a belsőmben pedig már csak a légüres tér maradt. A semmi… Csak ültem, és az ablakon bámultam ki, míg el nem szívtam az utolsó cigarettát is,majd felemeltem a telefont, és lenyomtam a gyors tárcsázót.

-          Indulhatsz. – mormoltam a telefonba Oskarnak 

Magamra öltöttem az időközben levetett zakóm, fújtam párat magamra az Armani üvegéből, hogy elnyomjam a nikotin okozta kellemetlen szagot, és elindultam. Üvegcserepek ropogtak a talpam alatt. Whisky száradt hosszan lefolyva a falon, és kellemetlen alkohol bűz járta át az egész helyiséget. 

-          Csináljon valamit az irodával. – mormoltam oda Margaretnek, de még csak ránéznem is megerőltető volt

A hányinger kerülgetett a vén szatyortól. Undor fogott el, ahogy kivillanó melltartópántja, és mély dekoltázsa tárult szemeim elé. Beszálltam a liftbe, és megnyomtam a földszint gombját. Képek villantak be, a hétfőn történtekről. Újra láttam magam előtt, ahogy kezeim között elélvezett. Újra éreztem, amint teste reagált az érintésemre, és csak egy valami járt a fejemben… akarom még! Újra akarom. 

-          Viszlát, Mr. Pattinson. – vigyorgott rám a kis vörös a pult mögül

Biccentésre voltam csak képes. Tovább haladtam az üvegajtó felé, miközben meghallottam Kamilla hangját. Meg akartam állni, ránézni, és megérinteni. Mégsem tettem. Tovább mentem.  Fellélegeztem, ahogy kiléptem az épület ajtaján. El akartam tűnni, még mielőtt a sors újra úgy dönt, hogy Kamillát az utamba keveri. De, a következő pillanatban már kezek szorongatását éreztem meg karomon.

-          Kérem, adna egy kis aprót? – szólított meg egy ocsmány csöves.
-          Takarodj, te nyomorult!  - taszítottam le a földre. Mérhetetlen undor, és gyűlölet tódult fel bennem.  Legszívesebben szétvertem volna a mocskos pofáját. A következő pillanatban pedig már lendült is a kezem a képe felé
-          Ne! – sikoltotta el magát Kamilla

A hangja volt az, ami feloszlatta a fejemre szálló sötétvörös ködöt.  Csak egy centi választott el attól, hogy a férfi helyett őt üssem meg. Kamilla a csavargó mellett térdepelt, és a kezét fogta. Szemeiben fájdalom, és félelem tükröződött.  Majdnem megütöttem… Miért nem vettem észre őt?  Másodpercekig néztünk egymás szemébe. És, a fájdalom, amit sikerült a nikotin kábító erejének köszönhetően kissé csillapítani, most újra feltört bennem.  Zsebembe nyúltam, és minden pénzt, amit ott találtam a földre dobtam a csavargónak.

-          Meg ne lássam itt még egyszer. – vakkantottam oda
A férfi azonnal a pénz után nyúlt, de Kamilla megállította.
-          Ne…ne fogadja el. – motyogta, majd táskájába kezdett kutatni. – Tessék. – helyezte bele retkes kezébe a 100 dollárost. – Kérem, ételt vegyen belőle. – hajtotta be ujjait a csavargónak
-          Isten megáldja ezért. – bólintott hálálkodva a férfi


Kamilla újra rám nézett. Fájdalom csillogott a szemeibe. Muszáj volt elszakítanom tekintetem. Muszáj, volt elmennem… muszáj, volt, mert úgy éreztem megdobban a szívem. 

2014. február 9., vasárnap

17. fejezet

Sziasztok. 
Siettem a kövi résszel, de, sajnos, csak most sikerült befejeznem. Köszönöm a kommentet, és a piákat. Illetve örömmel köszöntöm a 12. rendszeres olvasót is :*
Remélem tetszeni fog ez a rész, és írtok pár sort a véleményetekről. 
Kívánok mindenkinek jó olvasást ! 
Pussz 


Robert szemei ragyogtak rám. Ajkain kaján mosoly kezdett megjelenni. Nem bírtam megszólalni, még, csak ránéznem is nehezemre esett. Megmarkoltam Chanel táskám, - mintha, csak az segítene abban, hogy biztosabban járjak fehér kis szandálomban- és elindultam, hogy taxit fogjak magamnak. Robert láthatóan jól szórakozott rajtam,és ez iszonyúan fájt.

-          Hova megy Kamilla? - sétált utánam
-          Semmi köze hozzá! - mordultam rá
-          Mi a baja? Mit tettem? - szaporázta lépteit, hogy utolérjen
-          Jól szórakozott? - torpantam meg, és néztem az erőt sugárzó szemeibe
-          Igen, nos, önnel mindig jól szórakozom. - bólintott mosolyogva
-          Velem vagy rajtam? - szűrtem meg fogaim között a szavakat
-          Természetesen önnel. - nézett rám furcsállva. - Mire akar kilyukadni? - vonta össze szemöldökét
-          Remélem jót nevettek Mr. Foxxal, miközben azt nézték a kamera felvételén, mennyire tárulkozom ki önnek. - morogtam. - Taxi! - üvöltöttem el magam, és az autók folyamából egy napsárga gépjármű csatlakozott le.
-          Várjon egy pillanatot!- fogta meg karom. - Maga meg miről beszél?
-          Hazudott nekem Mr. Pattinson. Azt mondta én nem leszek egy közülük. - böktem az étterem felé. - Soha többé nem engedem, hogy megalázzon. - biggyesztettem le ajkaim, és kinyitottam az autó hátsóajtaját
-          Kamilla, várjon! Beszéljük ezt meg. Félreértett valamit.
-          Azt hiszem, most látok csak tisztán. - válaszoltam dühösen, miközben könnyeim szüntelen potyogtak, majd még mielőtt bármit is válaszolhatott volna, beültem a taxiba, és bevágtam az ajtót

Hazáig bőgtem, és folyamatosan ostoroztam magam, amiért engedtem a kísértésnek, és közel engedtem magamhoz Mr. Pattinsont. Nehéz egyáltalán felfognom is, hogy ennyire kikészít a tudat, hogy egy másik nő csókolta, azokat az ajkakat, amiket nem egészen 24 órával ezelőtt, még én csókoltam. Örültem, hogy apu nincs otthon. Nem bírtam volna elviselni, ha még magyarázkodnom is kell az állapotom miatt. Az első utam az ágyamba vezetett. Lerúgtam magamról a szandálom, lehúztam a ruha cipzárját, és hagytam, had csusszanjon le rólam. Kiléptem belőle, és az ágyba bújtam. Sírtam még vagy egy órát, aztán a kimerültségtől teljesen elaludtam. 
*

Hajnalban ébredtem meg. A Nap az égalját rózsaszínre színezte, de a Hold, még látszódott. Hosszú percekig figyeltem, miközben mindvégig Rá gondoltam. Vajon, most egyedül fekszik az ágyában, vagy a szőke nővel? A szemeim szárazak voltak a tegnapi sírástól, kellemetlen volt még kinyitnom is őket. Bevonszoltam magam a zuhanyzóba, és ezúttal a gyorsaságra törekedtem. Míg készülődtem volt elég időm azon gondolkodni, miért is bánkódom. Le kell zárnom Robertet, és csak, mint főnök szabad gondolnom rá. Megacélozom a szívem, és soha többé nem engedek a csábításának.  Egy pasztellszínű kék ruhát választottam az első napomra. Ehhez illő kivágott orrú magas sarkút készítettem ki, és egy kis fehér táskát. Hajam pedig kicsit kócosan hátrakötöttem.

-          Már fenn vagy? – ásított nagyot apu, majd hallottam, ahogy lebaktat a lépcsőn,én is követtem
-          Jó reggelt. – mosolyogtam rá, és nyomtam egy apró puszit arcára
-          Látom jól aludtál. – mosolygott rám, és töltött egy bögre kávét magának
-          Fogjuk rá.  – bólintottam, és én is belekortyoltam a magam kávéjába
-          Hamar lefeküdtél tegnap. – állapította meg
-          Fáradt voltam. – rántottam meg szűkszavúan vállaim

Csendben reggeliztünk meg. Apuval, nagyon ritkán beszélgetünk evés közben. Miközben a poharakat pakoltam a mosogatóba, - persze, csak óvatosan, nehogy összepiszkoljam magam- apu felvetette, hogy az első napomon bevisz a városba. Persze remek ötletnek tartottam, és mivel már a 7-et ütötte az óra, unszolni kezdtem.

-          Kész vagy már? – kiáltottam fel az emeletre
-          Fogat mosok! – mormolta vissza, miközben szájában a fogkefével, kezében az ingével hadakozott
-          Igyekezz! – sürgettem

Kezembe vettem a táskám, a munkahelyre szánt dolgaimat, és, ahogy apu végre menetkész állapotban került, végre elindultunk. Ahogy beültünk az autóba összerándult a gyomrom. Izgultam az első nap miatt. Folyton visszatérő gondolat volt a hajam színe… lehet, hogy mégis be kellett volna festenem vörösre az este.  Idegesen tördeltem ujjaimat, miközben a távolodó Staten Islandet figyeltem.

-          Izgulsz? – nézett rám mosolyogva apu
-          Be vagyok tojva rendesen. – bólintottam visszafojtott lélegzettel
-          Ne aggódj, csak add önmagad. Tegyél meg mindent, ami tőled telhető. És, ha nem elég nekik… hát kapják be! – vonta meg vállait
-          Igyekszem. – vigyorogtam rá, majd meghallottam egy jó kis dalt a rádióban.
-          Hangosítsd fel! – nézett rám izgatottan apu

Felnyomtam a hangerőt, az autó pedig dübörgött a zene erejétől.  30 Seconds To Mars – Closer to the Edge. Imádtam Jared hangját. Egyszerre tudott bársonyossá, és ércessé válni, ha elkiáltotta magát.  Apu és én üvöltöttünk az autóba. Együtt énekeltük a refrént, és hevesen gesztikuláltunk, ahogy pirosra váltott egy-egy lámpa.

-          Igen, ez ellazít. – bólintottam mosolyogva, ahogy vége lett a számnak
-          Kár, hogy kiraktam a cd-t a kocsiból. – motyogta, miközben a pirosra váltott lámpát figyelte
-          Kár, hogy nincs időnk rá, hogy bedughassam az mp4-em. –emeltem ki táskámból a kis szerkezetet
-          Itt volt nálad mindvégig, és nem raktad be? – bosszankodott apu
-          Kiment a fejemből. – vontam meg szórakozottan vállaim. – Tudtad, hogy Jared újra facér? – vetettem fel a témát
-          És, azt tudtad, hogy egy hónap múlva koncertjük lesz New Jerseyben?  - vonta fel szemöldökét sokat tudóképet vágva
-          Elmegyünk rá? Apu… apu kérlek!– kezdtem bele nyaggatásába
-          Milla, ami azt illeti, a mostani… - mormolta lehangoltan
-          Rendben apu, megértem. - sütöttem le szemeim szomorúan. – Maradok az mp4-nél, az mindig kéznél van. 
-          Annyira más vagy, mint az öcséd.  Mindig képes voltál elfogadni a nemet.
-          Valakinek okosnak kellett lennie. - válaszoltam gúnyolódva
-          Tudod, az öcséd sokat komolyodott, amikor kiderült a betegséged. 
-          Kicsi volt még. – motyogtam
-          Te is az voltál.  Kicsi, és törékeny. – simította meg arcom, és leállította az autót
-          Le akarsz hangolni? – erőltettem mosolyt arcomra
-          Nem. Isten őrizz. Örülök, hogy sikerült kicsit megnyugodnod.  – rázta meg fejét
-          Vigyázz magadra az építkezésen.  –öleltem át
-          Legyen szép napod Milla. – puszilt arcon

Kiszálltam az autóból, és feltipegtem a P&F irodaház előtti lépcsőn. Volt még tíz percem nyolcig, így kicsit nyugodtabban léptem át a küszöbét az épületnek. Kihúztam magam, és úgy libbentem oda a most is bájos vörös lányhoz, aki ezúttal is a recepción tartotta a frontot.

-          Jó reggelt, Kamilla Pintér vagyok.
-          Jó reggelt, Kamilla… – emelkedett fel a pult mögül a vörös lány
-          Milla. – legyintettem szórakozottan
-          Milla.  – javított mosolyogva. – Te vagy az új lány. – bökött felém
-          Úgy tűnik, igen. – válaszoltam szórakozottan
-          A nevem Lea Sparks , üdvözöllek nálunk. – nyújtotta barátságosan kezét
-          Köszönöm. – fogadtam el kéznyújtását
-          Már előkészítettem a szerződéseket, és mindjárt leszólok Dr. Hanksnek.  Tessék, olvasd át. – nyomta kezembe a többoldalas papírkupacot. – Nyugodtan menj, és ülj le.

Kezembe vettem a papírtömböt, és besétáltam a társalgóba. Végre kényelmesen helyet foglalhattam a relaxációs fotelbe, és kezembe vettem az anyagot. A szokásos adatok kitöltése. Személyes adatok, családi állapot, és egyéb egészségügyi dolgok.  Többoldalnyi ismertetőt olvastam el, míg megakadt a szemem, a feketével kiemelt asszisztens szón.

-          Ez meg mi? – vontam össze szemöldököm. – Feladatok körébe tartozik: időpont egyeztetés, ügyfelekkel való kapcsolattartás, posta kezelése… kávé készítés? – mormoltam hitetlenkedve 

Ahogy elhagyták az utolsó szavak a szám, azonnal Leához vettem az irányt. Próbáltam türtőztetni magam, de igazán nehezemre esett jó képet vágni ahhoz, amit az imént olvastam.

-          Összecserélted a papírokat szerintem. – erőltettem mosolyt képemre
-          Nem cseréltem.  Reggel itt volt az asztalomon borítékba, amin a te neved állt. Abból vettem ki az imént a papírokat. De, valami gond van? – vonta össze szemöldökét
-          Lea, beszélni szeretnék Mr.Foxxal. Azt hiszem valamit félreértett.
-          Sajnos, ő most házon kívül tartózkodik. – rázta meg fejét
-          És, meddig lesz távol?
-          Elutazott, de, ezt sosem lehet előre tudni. Van, hogy távol van egy hétig is, de, van, hogy már délután felbukkan.  Sosem tudni meddig tart egy –egy tárgyalás. – vonta meg vállait. – De, Mr. Pattinson bent van. És, úgy nézem, most szabad is. – kukkantott rá, a pultba épített monitorra
-          Francba. – szűrtem meg fogaim között. – Nathannal szerettem volna inkább beszélni.
-          Mr. Pattinson , ugyanolyan jogkörrel rendelkezik. Fordulhatsz hozzá is, egész nyugodtan.
-          Merre találom az irodáját?
-          A tizenharmadikon.
-           Oké. – sóhajtottam fel, és a lift irányába indultam meg

A tükörliftbe léptem.  Abba a bizonyos liftbe, amiben tegnapelőtt Mr. Pattinson sarokba szorított. Szemeimmel azonnal a kamera után kutattam, amit a bal felső sarokban persze meg is találtam. Mélyet sóhajtottam, és megpróbáltam nem kétségbeesni. Vajon hányan látták már a felvételt?  Hányan nevettek rajtam, és gúnyoltak ki? Megszégyenülve éreztem magam.  Pillanatok alatt felértem a tizenharmadik emeletre.  

Csend volt. Márvány padló, szürke falak, csillogó ezüst… teljes minimál stílus, épp, mint a lakása. A hatalmas térben egyetlen egy pult helyezkedett el.  Hosszú volt, ezüstös színét, hosszú fénycső tette hívogatóvá. Egy  szőke hölgy pötyögött valamit a gépén, egészen addig, míg észre nem vette, hogy felé tartok.

-          Jó napot, segíthetek valamiben? – mosolygott rám, a jócskán negyvenes éveit taposó nő
-          Igen. Kamilla Pintér vagyok. Mr. Pattinsonnal szeretnék beszélni. – válaszoltam határozottan
-          Megkérdezhetem milyen ügyben? – vonta össze szemöldökét
-          Nos, ez magánügy. – hárítottam. – Beszólna, neki kérem?
-          Mr. Pattinson , nagyon elfoglalt. De, adhatok egy időpontot, ha gondolja… 
-          Nekem azt mondták, hogy most szabad. Nem zavarnám, ha nem lenne fontos.
-          Ha, fontos, hagyjon üzenetet, és, én átadom neki. – válaszolt apró mosollyal száján
-          Élvezi? – nevettem el magam kínomban
-          Nem értem mire gondol kisasszony. – rázta meg fejét
-          Szóljon Mr. Pattinsonnak , különben  jelenetet csinálok. – sziszegtem fogaim között
-          Arra semmi szükség kedves Kamilla. – hallottam meg hátam mögül Robert hangját. – Margaret, miért nem szólt, hogy Miss Pintér itt van? – vonta össze szemöldökét Robert
-          Nos, a hölgy, nem tájékoztatott, arról, mivel kapcsolatban keresi önt. - kezdett bele a magyarázkodásba a pult mögött ülő nő
-          Nem árultam el, hisz, ahhoz önnek semmi köze.  – válaszoltam mérgesen
-          Margaret, Miss Pintér feltétel nélküli bizalmamat élvezi. – válaszolta, mire tekintetem azonnal Robertre fordítottam. Meglepett a válasza
-          Értettem, Mr. Pattinson. – bólintott Margaret.
-          Miss Pintér? – tárta ki karját az irodája felé
-          Köszönöm. – bólintottam

Robert irodája, fényárban úszott. A Nap sugarai teljes erejükkel világították meg a tágas irodát. Olajfestmények lógtak a fehérre festett falakon.  Fehér Kálák díszítették a dohányzó asztalt, amit fehér bőr ülőgarnitúra ölelt. Világos volt, és nyitott. Behunytam szemeim, ahogy a fény melengette arcom. 

Robert fekete öltönyt viselt. Márkás ingének ujja, tökéletes hosszúsággal nyúlt előrébb zakója hosszánál, hogy megmutathassa fekete mandzsettáján lévő arany „P” betűjét.  Nehéz volt látnom őt. Nehéz volt, mert testem akkor is sóvárgott a puszta érintéséért, mikor az eszem tiltakozott.  Robert arca merev volt, kifejezéstelen. Az asztalának dőlt, és engem fürkészett tekintetével. 

-          Sajnálom, hogy evvel kell zavarnom Mr. Pattinson, de, megkaptam a szerződést, és, azt hiszem, valamit félre értettek Mr. Foxxal.
-          Nem hinném. – rázta meg fejét
-          Kávéfőzés, és postakezelés? – kérdeztem vagy két oktávval magasabb hangon
-          Úgy van. - bólintott
-          Én nem erre az állásra jelentkeztem. – emeltem fel az összefogott papírlapokat a levegőbe. – Ami, azt illeti, fogalmam sincs mire jelentkeztem, hiszen, nem is adtam be ehhez a céghez önéletrajzot! – magyaráztam kissé feszülten
-          Ön hétfőn azt mondta, hajlandó a legaljáról kezdeni.  Nálunk ez a legalja. – engedett meg egy apró mosolyt. –  Kávéfőzés, postakezelés, és a főnökkel való ebéd.
-           Én, ennél többre vagyok képes. - morogtam, és az asztalára dobtam a szerződést
-          Máris megfutamodik?
-          Nem szokásom. - ráztam meg fejem. – De, nem alacsonyodom le. - ráztam meg fejem
-          Valóban ez az oka? – emelte fel hangját, ahogy hátat fordítottam neki. – Vagy jobban tart az ebédtől, amit velem kellene eltöltenie? 
-          Nem félek magától. - fordultam vissza
-          És, az érzéseitől? – mormolta
-          Ne keverje ebbe bele az érzéseket. - ráztam meg fejem. - Ha így volna, én most nem lennék itt.
-              Kamilla, beszélnünk kell. – lépett oda hozzám
-              Igen, azért jöttem fel, hogy megbeszéljük, mégis, miért asszisztensként kerülök ide.  –bólintottam
-           Mást is meg kellene beszélnünk nem, gondolja? - tette kezeit derekamra
-           Nincs másról tudomásom. –ráztam meg fejem, és elléptem tőle
-            Ne meneküljön előlem. –fogta meg hátulról karom
-            Meg kellett volna várnom Nathant. –mormoltam magamnak.
-             Kamilla, miről beszélt tegnap? Az éjjel le sem tudtam hunyni a szemem. Maga után akartam menni, megtudni mégis mi zaklatta fel ennyire. – simította végig ujjperceivel meztelen karom
-           Miért nem tette? – remegett meg hangom
-           Nem mehettem.
-            A barátnője miatt, igaz? – csuklott el hangom. – Vagy az éjszakai szórakozó partnere, vagy, mit tudom én, mik is a nők a maga számára.
-           Számomra sosem jelentettek sokat a nők. De, ezt ön pontosan tudja. – nevette el magát gúnyosan
-           Én sem jelentek önnek sokat. – válaszoltam, kissé zihálva
-            Maga más, ezt már mondtam. – súgta fülembe
-           Szavakat… csupán ennyit kapok. Szavakat súg a fülembe, amik édesen hatnak rám. Felborzolják az egész lényem, vágyat gerjesztenek bennem, aztán, a következő pillanatban már egy másik nővel látom csókolózni. Mennyiben vagyok másabb a többi nőnél, mikor ugyanúgy becsap, és megaláz?- fordultam
-           Nem csókolóztam egy nővel sem. – rázta meg fejét. – De, ha így is történt volna, nem vethetné a szememre.
-           Ó, mennyire igaza van. Mi közöm is van magához? – válaszoltam dühösen, és elszakítottam magam kezei puha tapintásától
-           Meg kell értenie Kamilla. – ragadta meg hátulról kezem, és egy rántással magához vont
-          Engedjen el! –szűrtem meg fogaim között a szavakat
-           Én adtam be az önéletrajzát.
-           Mi? – vontam össze szemöldököm. – Miért? 
-          Mert a közelemben akarom tudni. – mordult rám
-          Emiatt kaptam meg az állást? –vontam össze szemöldököm. – Ennyit érek én magának?
-           Egyre többet. – bólintott
-           Szóval, ezt akarta? –ráztam meg fejem. – Mit gondolt? Minden ebédszünetben beszállok abba a liftbe, ön utánam jön, és majd egy csettintésére szétteszem a lábam? –keltem ki magamból
-           Nos, ábrándoztam erről, igen. –bólintott

Azonnal pofon vágtam, ahogy kiejtette az utolsó szót a száján. Az arca ugyanolyan merev volt, mint mikor magára ölti kiszámíthatatlan álarcát. Megszégyenülve éreztem magam. Olcsónak.

-          Másodjára ütött meg Kamilla. – mordult rám
-          Másodjára szégyenített meg. – válaszoltam dühösen
-          Soha, egy nő sem ment ilyen messzire, és ezt még önnek sem nézem el. – vetette rám dühös pillantásait
-          Soha egy férfi sem szégyenített meg, és játszadozott velem.  És, ezt még önnek sem engedem.  – Törölje ki a seggét az asszisztensi állásával. – mordultam rá, és az ajtó felé vettem az irányt
-          Kamilla. – ragadta meg újra karom, még mielőtt lenyomhattam volna irodája kilincsét. – Mit művel velem? – taszított a falhoz, és egész testét, testemhez érintette. Felsóhajtottam, ahogy megéreztem kemény férfiasságát
-          Ne csinálja.  – remegett meg hangom
-          Tudom, hogy ezt akarja, én is ezt akarom, mióta megláttam a gépen. A képembe nevetett, és kigúnyolt.  Pofon vág, és kiabál velem… megőrülök attól, ahogy kacérkodik velem. – morogta, és kezével testem felfedezésére indult
-          Nem dolgozhatok itt…- nyeltem nagyot, ahogy jobb keze szoknyám alá csusszant. – Nem bírom elviselni a közelségét… nem bírom elviselni, hogy más nőkkel ugyanezt műveli.
-          Szexre van szükségem, ezt meg kell értenie. – válaszolta
-          Megértek én mindent Mr. Pattinson, de, ez ügyben, ne számítson a segítségemre. – toltam el kezeit
-          Fogadja el az állást Kamilla. – vonta össze szemöldökét, és szinte fájdalmassá torzult arca
-          Nem tehetem. – ráztam meg fejem
-          Esküszöm önnek, visszafogom magam.
-          Nem érdekel. Nem érdekelnek a feltételei. – nyeltem szárazon
-          Kérem. Látni akarom önt, a közelemben tudni. 
-          Ne alázkodjon meg egy nőnek. – válaszoltam gúnyosan  
-          Maga nem csak egy nő… maga más. Annyira más.  – súgta, és újra közeledni kezdett

-          Nekem több kell ennél! – löktem el magamtól. – Több kell a testiségnél! – taszítottam újra. – Több kell a játszadozásánál! – válaszoltam dühösen. – Adja oda magát nekem teljesen, vagy, hagyjon békén örökre!  Képes erre Mr. Pattinson? – kiáltottam a képébe. – Képes a szerelemre?  Mert ,csak egy esélye van!