2014. január 25., szombat

14. fejezet

Sziasztok !

Végre elértem odáig, hogy sikerült megírni a friss részt, és meg is tudom osztani veletek ;)
Remélem, tetszeni fog, és megosztjátok velem a véleményeteket.

Virágnak pedig szívből kívánok boldog szülinapot! Még van hátra pár óra ;)

Jó olvasást mindenkinek!
XoXo


-          Ez tutira jó! Hidd, el ez kell a pasiknak! - kacsintott rám Melanie
-         Nem tudom Mel... ez nekem kicsit sok. - sóhajtottam fel 
-         Figyelj, tudjuk,  hogy a pasikat a farkukon keresztül lehet megfogni, nem? 
-         De. – bólintottam
-         És, itt van ez a két szép, formás cickó, naná, hogy ezekre kell a hangsúlyt helyezni. - győzködött továbbra is Melanie 
-         De, engem ne a testem miatt vegyenek fel. - nyafogtam 
-         Jaj, butuskám! - kuncogta el magát Melanie. -  Hidd el, nem a tested miatt vesznek majd fel. Csak meg kell őket győzni arról, hogy több van a buksidban, mint azt ők képzelik. 
-         De, ez annyira ciki. - fészkalódtam a szűk ingbe, amit Melanie rám tuszkolt. 
-         Egy Gucciban megjelenni sosem ciki.  Ha pasi lennék, nem sokáig bírnám ki, hogy ne ugorjak rád. - igazgatta ingem gallérját 
-         Pont ez az, amit el akarok kerülni. Nem lotyó akarok lenni, hanem egy komoly, és okos lány, aki...
-         Persze, persze, az vagy! Na, gyerünk, bújj bele a cipőidbe, és indulj, még a végén elkésel! - tette elém a szereléshez illő fekete magas sarkút 
-         Te, nem jössz velem? - néztem rá boci szemekkel 
-         Tulajdonképp nincs programom. - vonta meg vállait. - Akkor én is elkísérlek. 

Melanie felkapta rózsaszín Chanel kis táskáját, lófarokba kötötte haját, és megvárta, míg belegyömöszölöm a lábam a számomra ismeretlen márkájú cipőbe. Rémesen éreztem magam, forgott a gyomromban a reggelim, már amit le tudtam gyűrni magamba. Melanie királylányos szobájából kilépve Liam sziluettjét véltem felfedezni.

-         Elmentem! - kiáltotta el magát Mel
-         Hé! - észleltem hátam mögül Liam kisfiús, mégis erőteljes hangját 
-         Mi van? - mordult vissza Melanie 
-         Nem veled akarok beszélni, hanem Millával. - rázta meg fejét a törülközőbe csavart, félig meztelen hímnemű egyed. 
-         Velem? - vontam össze szemöldököm 
-         Csak, meg akarom kérdezni, hogy mi a helyzet otthon? Apáddal sikerült beszélned? - sütött szeméből az aggodalom 
-         Igen. - bólintottam mosollyal arcomon
-         Örülök.
-         Jól van, igyekezz már! El fogsz késni! - sürgetett Mel, és megfogva kezem, a lépcsőn lefelé kezdett húzni 
-         Szia. - intettem idiótán 
-         Szia, és sok sikert! - kiáltotta utánam

Melanie kiriasztotta a minit, majd beülve azonnal elkezdett faggatni. Nem volt számomra meglepő a dolog, hiszen kezdtem már annyira kiismerni ezt a bohókás, és kíváncsi lányt, hogy tudjam, mindig mindenről tudni akar.

-         Ez meg mi volt? – vinnyogta
-         Semmi. Rohadtul összevesztünk apuval. - mormoltam, és lehajtva a napellenzőt, a kis tükörben kezdtem el vizsgálgatni a sminkem. - Túl kúrvás vagyok... - mormoltam 
-         Nem vagy kúrvás ! Miért vesztetek össze? És, Liam,  miért tud róla? És én miért nem? - hadarta kérdéseit levegővétel nélkül 
-         Hatalmas tüdőd van! - néztem rá csodálkozva, miután visszahajtottam a napellenzőt. Észrevetted, hogy mikor beindulsz, van, hogy két percig is képes vagy beszélni anélkül, hogy levegőt vennél?
-         Igen, van amikor, elkezdem, és annyira el akarom mondani, hogy... Milla! - vinnyogta el magát, ahogy észrevette, amint  visszafojtva kuncogok rajta. 
-         Jó, oké. - bólintottam. - Szóval, miután hazaértem apu, kérdőre vont. Elkezdte, hogy lehet, hogy a korom 24, de valójában egy 14 éves szintjén vagyok. És, hogy nem is érti, hogy juthatott eszembe, a sárgaföldig leinni magam, és blablabla. Szobafogságra ítélt, egész életemig, és azt mondta, amíg a házában élek, és a mobil számlámat ő fizeti, addig azt kell csinálnom, amit ő mond. - sóhajtottam nagyot 
-         Ú, ez űber brutál. És, mit csináltál? - vágott szánakozó grimaszt 
-         Felrohantam a szobámba, bezárkóztam, összedobáltam a cuccaim, és megmondtam neki, hogy, akkor elköltözöm. - vontam meg vállaim 
-         És erre ő? - nézett rám tátott szájjal 
-         Először jött avval a dumával, hogy nem tudnék hova menni, és egyáltalán miből is élnék meg. Persze, miután látta, hogy lepereg rólam ez a dolog, már kérlelt, hogy ne menjek el. Ledobtam a bőröndöm, magamhoz vettem a telefonom és a táskám, és elmentem a Melangeba. - folytattam, miközben emlékeimben visszapörgettem az elmúlt nap eseményeit 
-         Nem hiszem el, hogy faterod ennyire gáz. 
-          Hagyjuk. - legyintettem. -  Szóval Liam, jött melózni, meglátta, hogy ott vagyok, és leült dumálni. 
-          Felhívhattál volna, vagy még jobb, feljöhettél volna. 
-          Ja, nem is tudom, miért nem ugrottam be. - vontam meg vállaim, és egyenesen kibámultam az ablakon 
-          Nagyon bánt a dolog, igaz? Hogy nem ért meg... 
-          Igen. - bólintottam. - Mindegy, szóval megbeszéltük a dolgot, most elvileg béke van.

Melanietól szokatlan volt, hogy egész úton sikerült befognia a száját. Talán érezte, hogy nem akarok beszélni vele. Vagy, talán csak ő is fáradt volt még a szombati buli után...mindenesetre, hálás voltam neki, hogy hagyott egy kis időt nekem.  Augusztus 6 , hétfő. Szikrázó napsütés, egyetlen felhő nélküli nap. A tikkasztó hőség szinte arcul csapott, ahogy kiszálltam a légkondicionált autóból. Az aszfalt csak úgy tolta magából a forróságot.

-           Borzalmasan kényelmetlen ez a gönc. - húzkodtam derekamon a ceruzaszoknyám
-          Maradj már! Ne fészkelődj! - sziszegte Melanie 
-          Megfojt ez a ruha. - szűrtem meg fogaim között a szavakat 
-          Gyere már! - mordult rám Mel

Mély levegőt vettem, és megpróbáltam a határozottság minden jellemvonását magamra aggatni. Vállamra helyeztem a táskám, és betipegtem a P&F Company irodaházába.


-          Jó napot kívánok. Kamilla Pintér vagyok, és Mr. Nathan Foxhoz jöttem.
-          Egy pillanat, és máris felszólok neki. - bólintott a recepciós hölgy, akinek minden mozdulata   a tökéletes bájosságot tükrözte. Füléhez emelte a telefon kagylóját, vörös fürtjei a kezét csiklandozták. – Értem. – bólintott mosolyogva, majd letette a kagylót. –Kérem, jöjjenek velem, Mr. Fox egy fontos ügyféllel tárgyal, kéri pár perc türelmüket.
-          Rendben. – bólintottam
-          Addig foglaljanak helyet, itt a társalgóban. Hozhatok egy kis frissítőt?
-          Igen, azt megköszönnénk. – bólintottam
-          Narancslevet, ásványvizet, vagy esetleg kávét?
-          Vizet. – válaszoltuk egyszerre Melanieval

Hihetetlen mennyire egy hullámhosszon pörgünk evvel a lánnyal. Besétáltunk, a „társalgóba”, amit inkább mondanék egy  high tech cuccokkal felszerelt közös irodának. Szabad hozzáférés volt a legütősebb számítástechnikai, és egyéb elektronikai cuccokhoz. Kényelmes pihenőfotelekben helyezkedhettek el a várakozó emberek, de voltak természetesen kanapék is.

-          Köszönjük. – mormoltam, ahogy a recis csajszi letette italainkat az előttünk lévő üvegasztalra, ami tökéletesen beleillett, a „jövő” stílusába.
-          Király ez a hely. –bólogatott Mel ámulva. – Hmmm, de kényelmesek ezek a fotelek. – csusszant bele az egyik hófehér fotelbe
-          Ja. – mormoltam, miközben a melleim igazgattam
-          Hagyd már abba! – csapott kezemre Mel
-          Nem tudom, szorít! – sziszegtem fájdalmasan
-          Nő vagy, ezt ki kell bírnod.
-          Tökéletesen megfelelt volna az egy számmal nagyobb ing is. Teljesen kinn van a cicim. – nyafogtam
-          Nem, abszolút nincs kinn a cicid. hidd el, ebből a szemszögből, csak egy vissza fogott dekoltázst látni.  – igazgatta a pattanásig feszülő ing gallérját
-          Hogy legyek magabiztos, mikor egy kúrvának öltöztetsz? – nyöszörögtem
-          Megmondtam, hogy nem vagy kúrva. Tökéletesen áll rajtad ez a szerelés, simán elmehetnél a Vogueba. – bíztatott
-          Ezt csak azért mondod, mert Gucci van rajtam? – vontam össze szemöldököm
-          Nem, dehogy! Mégis, hogy gondolod?  – méltatlankodott. – Na, most pedig húzd ki magad, és ragaszd magadra a magabiztosság álarcát.  – kezdett bele hátam csipkedésébe
-          Mel, olyan vagyok ebben az ingben, mint egy cövek. Ha akarnám, se tudnám jobban kihúzni magam. – mormoltam szemrehányó stílusban
-          Miss Pintér, Mr. Fox várja önt. – libbent be teljes bájával, és bohókás vörös fürtjeivel a recepciós lány
-          Köszönöm. – pattantam fel a relax fotelből… már amennyire fel lehet pattanni egy relax fotelből.

Az orromon keresztül szívtam be a levegőt, amit apránként a számon engedtem ki.

-          Jó napot, Lana vagyok. – nyújtott kezet egy másik vörös hajú nő.
-          Jó napot, Kamilla. – fogadtam el, a bemutatkozásnak ezt a fajta gesztusát, és határozottan megráztam a kezét
-          Kérem, kövessen. Elkísérem Mr. Fox irodájához. – villantotta rám hófehér mosolyát
-          A másik hölgy? – néztem hátam mögé
-          Ő, nem hagyhatja el a helyét, ezért kísérem fel én Mr. Foxhoz.
-          Értem. - bólintottam

A falban elrejtett liftajtó tárutl elénk, amint elég közel értünk hozzá, hogy érzékelhessen minket. Fantasztikus volt a felszereltsége ennek az épületnek. Rachelnek igaza volt, ha ide bejutnék, az baromira nagy szó lenne. Lehet, hogy vörösre kellett volna festenem a hajam? Úgy látom, ez Mr. Fox gyengepontja, a vörös haj. 

Lana egy üvegfalú iroda előtt állt meg, majd finom óvatossággal nyitott be, és kopogott.

-          Uram, Miss Pintér megérkezett.
-          Persze, fáradjon be. – hallottam meg a markáns hangot
-          Köszönöm. – bólintottam, majd beléptem az üvegbe rejtett dobozkába.

A tökéletesség arculatát tükrözte a hely. Minden letisztult volt, és minimal stílusú. Kevés bútor helyezkedett el a nagyterű szobában.  A hatalmas ablakok Robert Central Parkra néző lakása jutott eszembe, amit kora reggel elárasztott a napfény. Robert…

-          Üdvözlöm Kamilla.- nyújtotta kezét
-          Jó napot, Mr. Fox. – fogadtam el a kéznyújtását, és egy határozott mozdulattal ráztam meg azt
-          Hmm, határozott kézfogás, ez tetszik. - húzta mosolyra száját a velem szemben álló férfi

Mr. Fox, egy fekete bőrű férfi volt. Magas, szikár testű, igazán jó képű férfi, aki a harmincas éveit taposhatta. Manikűrözött körmei, fénylően fehér fogai voltak, amit az ember nem felejt el egykönnyen. Határozott fellépésű, tekintélyt parancsoló férfi. A tárgyaló asztalon képkeretek sorakoztak, tollai egymást követve, sorakoztak, fehér papír terült előtte… majd megölt a kíváncsiság, hogy láthassam, mit tartalmaznak a keretek.

-          Szóval, kedves Kamilla…
-          Milla.- vágtam szavába, mire szinte villámok sokasága cikázott felém. – Bocsánat. –motyogtam
-          Milla, nem tudom, utána nézett e, a cégünknek? – nézett rám kíváncsian
-          Pe… persze. – bólintottam. Francba, miért is nem néztem meg a honlapjukat? Amatőr!
-          Tudna pár dolgot mondani, ami ösztönözte a jelentkezésre?
Hát még, ha jelentkeztem volna… de őszintén szólva, még csak nem is én adtam be ehhez a céghez az önéletrajzom. Jó lenne tudni, ki volt az a jó akaró,… talán Rachel?
-          Miss Pintér? – hallottam meg újra Mr. Fox hangját
-          Igen, khm… nos…
-          Elnézést a késésért Nathan, kicsit nehezen sikerült leráznom Waltert. – szakított félbe egy férfihang.
-          Semmi baj Robert, még az elején járunk. – legyintett visszafogottan Mr. Fox

Még a gyomrom is összerándult, ahogy meghallottam Robert hangját. Minden idegszálammal arra összpontosítottam, hogy remegő lábaimba verjek egy kis életet, és meg tudjak mozdulni. A legtitkosabb gondolataimban sem vártam volna, hogy Mr. Pattinson felbukkan, és mindent tökre tesz.

-          Kedves Milla. – nyomta meg az M betűt a nevem elején. – Kérem, had mutassam be a társam, Mr. Robert Pattinsont.
-          Üdvözlöm, Kamilla. – búgta selymes hangján, és kezét kezembe helyezve, szinte hipnotizálni kezdett. – Örülök, hogy megismerhetem.  
-          Mr. Pattinson…- fúlt el hangom. - Részemről a megtiszteltetés.

Ha nem lennék ennyire dacos, és büszke, most bőgve rohannék ki az irodából. Mi a francot keres itt? Robert, ahogy megfogta kezem, mintha egy pillanatra megállt volna az idő. Rám nézett, mélyen sötétlő íriszembe,- ami minden bizonnyal teljesen elárulta neki mit érzek- és mesélt. Elmesélte, amit tegnap érzett… és, ahogy megnyalta alsó ajkát, azt is, milyen volt csókolni engem.  Édes Intenem, annyira nehéz ellenállnom neki!

-          Esetleg hozott nekünk valamit, amiből megtudhatjuk, mégis merre sodorta az élet ez idáig? – szakította szét Mr. Fox, a körülöttünk lévő láthatatlan buborékot
-          Igen. – bólintottam. – De, azt gondoltam meg lesz még, amit kaptak. – vontam össze szemöldököm tűnődve
-          Nos, az formanyomtatványokat, amiket a beküldéshez ki kell tölteni, nem tartom annyira hitelesnek, mint, amit a jelentkezőktől kapok. Szeretek elbeszélgetni velük, az iskolájukról, munkájukról, és a tapasztalatairól. – válaszolta nemes egyszerűséggel Mr. Fox, és elvette az időközben kikotorászott lapot, amit felé nyújtottam

Visszaültem a székemre, Robert pedig Mr. Fox mellett foglalt helyet. Éreztem, amint kezd felforrósodni a vérem, a közelségétől. Érzem, a tekintetét… a vadász jelenlétét.

-          Ön magyar? – nézett fel rám Mr. Fox
-          Igen. – bólintottam, miközben igyekeztem büszkeséget mutatni. – Magyarországról származom.
-          Merre van Magyarország? – vonta össze szemöldökét Mr. Fox
-          Közép- Euróba.  – adta meg a fekete bőrű férfinak a kielégítő választ Mr. Pattinson
-          Így van. - bólintottam, míg azon voltam, hogy egy cseppet se mutassak a meglepettségemből
-          Corvinus egyetem? – nézett fel újra Mr. Fox
-          Otthon az egyik legjobb egyetemnek számít. Nagyon jó az…
-          Felér a Princetonnal. – vágott szavamba Robert
-          Hmmm…- adta ki válaszként Mr. Fox, és újra visszabújt a papírlap mögé
-          Mit csinál? – tátogtam kissé dühösen
-          Segítek. – tátogta vissza Robert
-          Ne! Hagyja abba! – artikuláltam, gesztikuláltam… kezemmel-lábammal, mindenemmel, csak, hogy leállítsam
-          Nem sorolt fel munkahelyet. – vonta össze szemöldökét Mr, Fox
-          Nos, az az igazság, hogy a gyakorlati munkahelyemen kívül még nem volt munkám. Friss diplomás vagyok, és, most próbálkozom. – magyaráztam
-          Khm… Miss Pintér. – köszörülte meg torkát. – Megnézed? – nyújtotta Robert felé az önéletrajzom
-          Köszönöm. – fogadta el Robert, és ezúttal ő merült el benne
-          Nézze hölgyem. Mi egy tapasztalt, jártas munkatársat keresünk erre a munkára.
-          Nem sok tapasztalatom van, az igaz, de, ha, megnézi a bizonyítványom… a jegyeim, elárulják, hogy mindent tudok a szakmáról. – az asztalra helyeztem a bizonyítványaim, és odacsúsztattam
-          Ezt a céget, még édesapám hozta létre. Családi vállalkozásként indult. Három éve társult be Mr. Pattinson, aki, hogy is mondjam… felvirágoztatta a cégünket.
-          Hát persze…P&F, Pattinson & Fox … - motyogtam magamnak, miközben , mindvégig az előttem ülő Robertet vizsgáltam
-           Azóta vagyunk igazán sikeresek, mióta társtulajdonossá vált.  – mormolta, miközben a keményfedeles könyv mögé bújt
-          Ne túlozz Nathan. – szerénykedett Robert
-          Te is tudod, hogy ez így van. – bólintott határozottan Nathan. – Igen, látom, milyen jól teljesített. – csukta be bizonyítványom Nathan. – Milla, tudja, az, hogy magyar…
-          Magyarországon is van média, reklám, marketing. – vágtam kissé dühösen szavába
-          Van… csak, khm, hogy is mondjam? Az egy teljesen más piac.
-          Nem értem Mr. Fox? Miért volna az én hazámban más a piac? A marketingnek egy célja van, mégpedig az eladás. Eljuttatni az emberekhez az információt. Legyen az Magyarország, legyen az Afrika… vagy éppen az USA.  
-          Nézze hölgyem, én úgy érzem, magának ez nagy falat lenne. – nézett mélyen a szemembe a fekete bőrű férfi
-          Csak azért mert magyar vagyok? Ez diszkrimináció! – pattantam fel dühösen
-          Biztos vagyok abban, hogy Nathan nem így értette. – állt fel Robert is
-          Így van, félreértett. – bólintott mosolyogva Nathan.- Maga túl gyenge ehhez a szakmához. A jegyei tökéletesek, kitűnő a bizonyítványa, mégis, úgy látom, nem…
-          Hajlandó vagyok a legaljáról kezdeni. – mormoltam elszántan. – Bizonyítani akarok, nem csak magának, hanem magamnak is. Tudok küzdeni! – morogtam, miközben, mindvégig Nathan szemébe néztem
-          Igen! Ez hiányzott! Ezt akartam látni! Az elszántságot, és, a vágyat látnia szemében. – csapta össze tenyerét Nathan
-          Ha ad egy esélyt… - mormoltam
-          Mikor tudna kezdeni? – vágott szavamba Robert
-          Akár már holnap. – válaszoltam elszántan, s, csak ekkor vettem észre, hogy az asztalon támaszkodom, mondhatni teljes mellbedobással
-          Szerda, pontban nyolc. Ne késsen el! – válaszolta Robert, miközben, mindvégig a szemeimbe fúrta sötétlő íriszét. - Természetesen, ha neked is megfelel Nathan
-          Kíváncsian várom, az első napot. – állt fel, most már Nathan is a székéből
-          Itt leszek. – ráztam meg felém kinyújtott kezét elszántan
-          Viszont látásra. – nyújtottam kezem Mr. Pattinson felé
-          Kamilla… - fogta meg kezem lágyan, majd szája elé emelte, hogy megcsókolhassa kézfejem.
-          Bocsásson meg, ezt fel kell vennem. – mormolta Nathan, és kiment az irodából

Meg sem hallottam, hogy csörög Nathan telefonja. Minden érzékem, Mr. Pattinson felé irányult. Minden idegszálam összerándult, ahogy megéreztem ajkait kézfejemen. A tegnap reggeli képek villantak be… a vágy, az izzás, amit átéltem vele. Nagyot nyeltem, ahogy újra éreztem számban bőre ízét.

-          Mennem kell. – kaptam ki kezem kezéből, és egyenesen a lift felé vettem az irányt.

Újabb vörös hajú nőt láttam kisétálni az egyik ajtó mögül. Komolyan kezdek azon elgondolkodni, hogy az elvárások című listán szerepelni fog a vörös haj. Idegesen nyomkodni kezdtem a falba épített panelon lévő gombot. A lift szinte hang nélkül érkezett meg, s nyílt ki előttem. Mentőövként éreztem, ahogy becsukódott előttem. Szó szerint fuldokoltam, úgy tűnik, újra előjött a Pattinson szindrómám… megkapaszkodtam a falakra rögzített fém korlát egyikébe, és mély levegőt szívtam magamba. Éreztem, amint a lift lelassít, majd megáll. Szinte szorítottam a hideg anyagot. Teljes izzásba került a testem, ahogy felelevenedett bennem a tegnap emléke.

-          Kamilla. – hallottam meg hátam mögül a nevem, az ismerős selymes hangon

-          Robert. - sóhajtottam fel 

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon jó lett az a rész. Én már az elején is gondoltam hogy Robertnek is köze van a céghez. Már várom a következő részt.
    Nagyon köszönöm szépen ez a tökéletes a napom lezárásához.
    Virág♥

    VálaszTörlés