2014. december 15., hétfő

46. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a friss részt. Remélem nem lesz nagyon zavaros:) A következő rész majd világosít kicsit a dolgokon ;)
Jó olvasást mindenkinek !
XoXo


Robert szemszög:

 

-          Oda megyek. – mormoltam
-          Nem. Nem mehetsz. – fogta meg vállam Veronika
-          Ezt nem te döntöd el. – sziszegtem
-          Figyelik őt, Robert. – nézett mélyen szemeimbe Veronika
-          Nem érdekel. - ráztam meg fejem, és a hamburgeres bódé felé indultam
-          Teljesen elment az eszed? – ragadta meg karom Veronika, és a sikátor felé húzott
-          Ez nem az én stílusom Veronika.  Egy mozdulattal képes vagyok megölni őket, ezt te is tudod. – morogtam a vörös hajú nőnek, akit a falnak nyomtam
-          Tudom, mire vagy képes. – nyelt nagyot, majd alsó ajkába harapott
-          Akkor, meg miért szarozunk ? – vontam fel szemöldököm
-          Mert csak így úszhatod meg.
-          Látni akarom! Szükségem van rá! – morogtam
-          Ha, most oda mész, és lebuktatod magad, őt is veszélybe sodrod. Mindent el kell majd mondanod neki. Faggatózni fog. Azt kell, hogy higgyék, végleg eltűntél a városból. Azt kell, hogy higgyék, megfutamodtál.
-          Én, sosem futamodom meg! – ragadtam meg vékony torkát dühömben
Láttam, amint szemei fenn akadnak a lánynak. Mellkasa szapora emelkedéséből, és csípője érthetetlen mozgásából, ítélve, ez a mozdulat, cseppet sem félemlítette meg. Sőt. Felizgult.  Úgy nézett rám, a következő pillanatban, mint azokon az éjszakákon. Amikor akármit megtehettünk egymással. Akármit, amit csak kívántunk.  Mintha égető tűz lett volna teste, úgy vonzott magához. Vágytam, hogy azt érezhessem, amit akkor, mikor a magamévá tettem őt.  Farkam merevsége térített észhez. Elengedtem a nő nyakát, és mély levegőt szívtam magamba, hogy kicsit lehiggadjak.
-          Menjünk. - mormoltam, és a kocsi felé indultam  
-          Szereted ezt a lányt? – ült be mellém az autóba Veronika
-          Nem. – mormoltam, majd beindítottam az autót
-          De aggódsz érte.
-          Féltékeny vagy? – nevettem el magam
-          Féltékeny? – ráncolta homlokát
-          Meg volt a lehetőséged. – mormoltam, majd nagyot szívtam a számban lógó cigarettából
-          Rob. – tette combomra kezét, és megszorította, vékonyka ujjaival
-          Hagyj.  Kövessük, kíváncsi vagyok hova megy.
-          Mégis hova menne? Oda, ahova mindig, mikor a bőgés kerülgeti. A lakásodra.
*
-          Szenvedsz. – ült le mellém Veronika
-          Nem szenvedek. – húztam mosolyra szám. – Egész egyszerűen, unom a várakozást.
-          Chopint játszol, egy rozzant zongorán, és Bourbont iszol. A szemeid tükrözik, amit érzel, akárhogy is tagadod. – válaszolt Veronika, majd rágyújtott.
-          Beszélnem kell vele. – mormoltam
-          Nem teheted Robert, ezt te is tudod. Máskülönben, felesleges volt minden. A fotók, a színjáték, a várakozás. Figyelik őt. – fújta ki a füstöt
-          Majd megoldom.
-          Azt hiszi, elhagytad. ÉS, ezt is kell, hogy higgye. Neked pedig el kell felejtened őt, ha életben akarod tartani.  – közeledett felém arcával
-          Azt hiszi, mert te tettél róla! – ordítottam képébe dühösen, és a zongora billentyűire csaptam
-          Közel járunk ahhoz, hogy megtudjuk…
-          Ugyan már! – pattantam fel a zongora elől. – Nem tudunk semmit! És, azért nem tudunk semmit, mert egy rohadt patkányfészekben ülünk egész nap! És, ezt én, most befejeztem!
-          Emlékezz arra az estére, mikor vértől áztatott rongyokba jelentél meg a küszöbömön, és arra kértél, segítsek!
-          De, ez nem segítség! – mormoltam, majd az ajtó felé indultam
-          Életben tartalak… nekem, csak ez a fontos. – válaszolta
-         Tudod, hogy ez nem én vagyok. A bujkálás a te aszalod. – mosolyodtam el
-          Tudom. Te inkább meghalsz, minthogy a hatalmadból veszíts. - bólintott
Némán bólintottam, majd felkapva bőrdzsekim, lenyitottam a kilincset. És, ahogy ezt megtettem, Kamilla iránti vágyam lebegte be testem. 
-          Robert! – szólt utánam Veronika
Csak most vettem észre igazán, mit viselt. Kék szűkített farmerja, és mélyen dekoltált, csipkés topja, korábban teljesen az eszemet vették volna. És, azok a fürtök… azok a tűz piros fürtök. Imádtam beleszippantani dús hajába. Veronika mellkasa hevesen mozgott. Tekintete az enyém követte egészen addig, míg elég bátorságot vett, és oda rohant hozzám. Két kezét arcomra vetette, és megcsókolt. Forrón, hevesen, úgy, ahogy évekkel ezelőtt. Úgy csókolt, ahogy mindig is akartam, hogy csókoljon. Évekig kerestem ezeket az ajkakat. Hosszú éjszakákat töltve, akár több nő társaságában is… csak, hogy megtaláljam, ezeket az ajkakat.
-          Akarlak Robert! Annyira akarlak! – csuklott el hangja, majd újra számra tapasztotta száját
Én pedig egyre távolabb sodródtam a valóságtól. Süllyedtem, a régmúlt emlékei felé, amiket most visszakaptam. Veronika hosszú combjai kezeim közé csusszantak, a következő pillanatban pedig már rántottam is izzó ölét, ágaskodó farkamhoz. Felsóhajtott a lökés érzetétől, és kéjes hullámzásba kezdett teste.
-          Tudom, hogy te is akarod. - súgta fülembe, miközben ujjai hajamba túrtak
Valóban? Valóban én is ezt akarom? Átadni magam a régi vágyaknak, és kiélvezni ennek a nőnek a testét? A nőét, aki az enyém volt, és, aki, végül másnak adta magát?
Végtagjaim automatikus mozgásba kezdtek. A lábaim, a háló felé haladtak, kezeim pedig türelmetlenül vetkőztették a rajtam csimpaszkodó nőt. Veronika zihált és nyögött a vágytól. Mindig is szerettem őt így látni. Vágyakozva vonaglani kezeim között… csak ez volt a célom, akárhányszor szexeltünk. És, most újra, az enyém lehet… ha akarom.  Akarom? Tényleg ezt akarom?
Az ágyra dobtam testét, majd szó szerint lerántottam testéről a nadrágot. Veronika, megragadta az övem, és magához húzott. Megrészegített az illata. Chanel...
Végig futott a bőrömön egy érzés. Minden porcikám beleremegett, és, ahogy újra magamba szívtam Veronika illatát, még a szőr is felállt a hátamon. 
Kamilla hangja csendült fel.
Soha egy nő sem fog így érinteni, érzelemmel „
„Annyira könnyen tudtalak volna szeretni Mr. Pattinson „
-          Elég! – löktem el magamtól Veronika testét
Időt sem adtam arra, hogy megkérdezze, mégis mi történt. Kezembe vettem a kocsi kulcsait, a dzsekimet, és felforrt vérrel, dühösen bevágtam magam mögött az ajtót. Dühöt, és fékezhetetlenséget éreztem. Tövig nyomtam a gázpedált, és New Yorkba indultam. Látnom kell őt! Éreznem kell őt! Nem érdekelt a távolság, vagy a veszélye annak, hogy rám találnak. Sosem volt szokásom bujkálni, nem is értem eddig miért tettem meg. 
Éjjel volt, hogy megérkeztem New Yorkba.  Fáradt voltam, éhes, és kúrvára vágytam Kamillára. Felhúztam bőrdzsekim cipzárját, és miután körülnéztem a környéken, felmentem a lakására. A szívem lüktetett, a gyomrom pedig a torkomban volt. Rég nem éreztem már ezt az érzést. És, tudom, akkor is rohadtul utáltam.  Több perces toporgás után sikerült összeszednem magam, és kopogtatnom, a fehérre mázolt ajtón.  Kamilla gyanútlan arca, elárulta, mennyire nem is számított rám. Egy megnyúlt pólót viselt csupán. Szemei táskásak voltak, kisírtak.  Ahogy meglátott, azonnal visszalökte az ajtót. A lábam, az ajtófélfához tettem, így nem tudta becsukni azt.
-          Tűnj el Robert!
-          Beszélnünk kell! – válaszoltam, és betoltam az ajtót
-          Takarodj a lakásomból, különben kihívom a rendőröket! – fenyegetőzött dühösen
-          Ami, azt illeti, ez az én lakásom. – mormoltam szemöldök ráncolva. – Mr. Peabody.
-          Nem is értem, miért lep meg ez az egész?- fakadt ki
-          Kamilla. – fogtam meg karját
-          Mit akarsz tőlem Robert? Nem aláztál meg még eléggé? – nézett rám könnyes szemekkel
-          A fotók. - sóhajtottam fel
-          Menj el, kérlek. Menj, szívódj fel. Abban úgy is olyan jó vagy.
-          Kamilla, majd két napot vezettem, hogy láthassalak.
-          Nos, felesleges volt. Nem vagyok kíváncsi rád. – távolodott el tőlem
-          Kamilla a fotók, hamisak.
-          Miért csinálod ezt? Miért játszadozol velem? Az embereiddel figyeltetsz, miközben más nővel enyelegsz.
-          Azok nem az én embereim Kamilla. – néztem rá merev arccal
-          Mi? – vonta össze szemöldökét, majd az ablakhoz sietett. -  Akkor mégis kik ezek?
-          Még én sem tudom. – álltam mögé, hogy kinézhessek az ablakon. - Tudták, hogy nem bírom ki nélküled sokáig. – mormoltam orrom alatt
-          Igaza volt Melanienak. Ki kellett volna hívnom a rendőröket. – válaszolta idegesen, majd a telefonhoz ment
-          Nem hívhatod ki a rendőröket.
-          Elmúlt az az idő, hogy megmondd, mit tehetek és mit nem. – nézett rám
-          Nem mondhatom el, miért kellett eltűnnöm. Védeni próbáltalak, de túl gyenge voltam, ahhoz, hogy távol tartsam magam tőled. – fogtam meg arcát két kezemmel. – Nélküled, úgy éreztem, nem vagyok teljes. – préseltem ki magamból a szavakat, majd megcsókoltam. Olyan volt ez a csók, mint valami lélegeztető maszk. Úgy kellett, már… annyira vágytam rá, mint egy doboz Marlboróra, amit képtelen vagyok letenni.  Csak, hogy a következő pillanatban, Kamilla, csattanó keze találta el arcom. Forrt benne a düh, de a szemében láttam, ő is vágyik rám.
-          Mégis mit képzelsz? – förmedt rám
Annyira feltüzelt ez a pofon. A vérem bugyogott érte. A falhoz nyomtam testét, ellenkező kezeit, pedig a fülei mellé feszítettem. 
-          Engedj el! – parancsolt rám
-          Nekem csak te kellesz. – morogtam, és forrón megcsókoltam

2014. december 12., péntek

helyzet jelentés

Sziasztok :)

Gondolom már sokan lemondtatok rólam. Igen csak régen jelentkeztem már, és a friss rész óta is majdnem eltelt egy hónap.
Szeretném elmondani nektek, hogy mi a helyzet velem.
Ugye írtam nektek, hogy egy ideig nem fogok dolgozni járni, úgyhogy lesz időm blogolni. Persze, minden, és mindenki áthúzta a számításaim. Bárányhimlő, és egyéb dolgok, amit írtam is. A múlt héten, egészen pontosan 6-án pedig, egy új kisember csöppent ,az életembe :) Tegnap sikerült hazaérnem a kórházból, és még csak most szokjuk egymást.
Az életem most kicsit kiszámíthatatlan emiatt.
Szeretném az írást tovább csinálni, és fogom is, csak kell egy kis idő, míg belerázódom ebbe az új szerepbe . EZ remélem, pár hét lesz maximum.A friss résszel egyébként már jócskán félbe vagyok, szóval, igyekszem majd felvenni a fonalat.

Szóval köszönöm, a kitartásotokat, és a megértéseteket.

XoXo

2014. november 17., hétfő

45. fejezet

Sziasztok
Elhoztam a folytatást. Kívánok mindenkinek jó olvasást.
XoXo 


-          Mit csinálsz? – leheltem
-          Magamévá teszlek. Újra, és újra. – mormolta, miközben ködös tekintetét az enyémbe fúrta
-          Robert. – sóhajtottam fel.
-          Érzem… teljesen átnedvesedtél. – búgta, miközben tenyere közé temette testem legsebezhetőbb pontját. – Teljesen átforrósodott a tested.
-          Csak az érintésedre reagál. – súgtam ajkainak
-          Ó, bébi. – hörögte fülembe, majd csípőmre ült
A következő pillanatban szétfeszítette a pár órával ezelőtt felvett világoskék inget. Szinte hullámzott a testem, a gombok pattogásának hallatán. Robert megnyalta alsó ajkát, majd beleharapott.  Végig húzta ujjait melleim között, és felnyögött. Leszállt rólam, és a szekrényéhez sétált.  Meztelen volt. Teljesen. Gyönyörű volt, ahogy az izmait megvilágította a Hold fénye. Mintha csak Isten rajzolta volna le. Mintha, csak Ádámot látnám a Paradicsomban. Izgató volt, minden apró porcikájában. És ő ezt tudta. Tudta, mennyire kívánom őt. Tudta, mennyire sóvárgom a teste után. Láttam a mozdulataiból, a tekintetéből. Az apró mosolyból, amit egy-egy elfeledett percben megengedett magának.
-          Bízol bennem? – súgta fülembe, ahogy visszatért hozzám
-          Igen. – nyaltam meg alsó ajkam 
-          Akkor hunyd be a szemed. - morogta, és a következő pillanatban egy selyemkendőt kötött szemeim elé
-          Mit csinálsz? – sóhajtottam fel
-          A csúcsra juttatlak. – csókolta meg ajkaim, majd mindkét csuklóm megragadta. – Csak egy valamit kérek tőled.
-          Mit? 
-          Ne ellenkezz! Mert én tudom, mire van szüksége a testednek.
 
Robert a következő pillanatban, hideg, csúszós anyagot font mindkét csuklóm köré, majd, azokat az ágy végéhez kötötte.
Robert nyakam kezdte el harapdálni. Bizsergett tőle minden porcikám. Belesajdult, minden idegvégződésem, ami csak is utána vágyakozott. Megharapdálta mellbimbóim, a csípőm, egészen csiklómig. Összerándultam,amint megéreztem őt. Ahogy kegyetlenül belém hatol nyelvével,és az őrjítő orgazmus felé sodor. Nem kellett sokáig csinálnia. Elmém  hamarosan elöntötte a forróság. Ujjaim kétségbeesetten kapaszkodtak a hideg szatén anyagba, ami fogva tartotta kezeim. Nehezen tudtam csak uralkodni testemen. Mintha egy orkán készülne végig söpörni rajtam. Aztán egyszerűen vége lett mindennek... Robert eltávolodott tőlem.
-          Mit csinálsz? - sikoltottam fel a hiánytól
-          Nem érdemelsz kielégülést Kamilla. - búgta fülembe
-          Mi? Miért? - kérdeztem kétségbeesve
-          Ó, bébi... túlságosan jelentéktelen vagy.
-          Ne mondd ezt. Miért csaptál be? - ráztam meg fejem.
-          Már nem vagy számomra izgalmas. Undorodom tőled.
-          Ne, Robert! Kérlek, ne tedd ezt.
Az egyik pillanatban még éreztem, őt. A teste melegét, a jelenlétét. Aztán csak úgy eltűnt, otthagyva engem a testemet gyötrő, kínzó vággyal,   és megszégyenítő szavaival.
Izzadtan, és felizgultan ébredtem fel. A szívem úgy dübörgött mellkasomban, mintha csak egy maratont futottam volna le épp. A testem lüktetett. Érte lüktetett.
Felültem az ágyamra, és hosszú másodpercekig csak bámultam magam elé. Arcom kezeimbe temettem, miközben Melanie idegesítő mondatai játszódtak le bennem újra és újra. Nem lehet, hogy csak ennyi legyen. Nem hihetek a Melanienak, és az apámnak. Tudom, hogy én többet jelentettem Robertnek. Tudom, érzem! Dühösen pattantam fel az ágy széléről, és besétáltam a fürdőszobába. Megnyitottam a csapot, és engedtem, hogy a hideg viz megbénítson.  Megbénítsa a testem, és a gondolataim.
Ködös volt a reggel. Mintha a zuhanyzás, és a céghez érkezésem között csupán egy pillanat reppent volna el. Mintha a körülötte lévő dolgok, csak úgy elfolynának, én pedig csak sodródnék.
Hiányzott Robert. Nélküle nehéz volt a létezés. A tudat, hogy minden szó nélkül lépett ki az életemből, nem fért a fejembe. Hisz tudom milyen. Mindent kimondd, ami zavarja. Ha nem akart volna engem, elmondta volna nekem.
Elmélázva szürcsölgettem a kávém, miközben a monitorom képernyőjére meredtem.
-          Milla. Kérem, jöjjön az irodámba. - lépett mellém Nathan
-          Máris. - bólintottam, majd lerakva a csészét az asztalomra, követtem Nathant
Nathan , és a többi közvetlen viszonyban álló személyek közül senki nem aggódott Robertét. Mindannyian úgy vélték egy váratlan üzlet állhat Robert hirtelen eltűnésének hátterében. De, akkor,miért nem jelentkezik?
-          Itt vannak az element forgalmi kimutatásai. Gondoltam kíváncsi rá. - emelt fel egy mappát Nathan
-          Üm, igen. Köszönöm. - bólintottam, és elvettem a mappát.
-          Milla, tudom, hogy ön és Mr. Pattinson között nem csak munkakapcsolat van. De, ha nem tud a munkájára összpontosítani, és mindent kihozni abból,amit az a szép kis fejecske rejt, még az atya úristen sem menti meg a kirúgástól. - nézett rám határozottan Nathan
-          Nézze, én igyekszem, de...
-          Itt az kevés, ezt maga is pontosan tudja. - vágott szavamba
-          Nathan, tudom, hogy Robert nem tűnne el csak így egyik perről a másikra. - támaszkodtam meg Nathan asztalán mind két kezemmel, hogy közelebb kerülhessek hozzá
-          Nézze Milla. Én nem akarok belefolyni az önök kapcsolatába, de ismerem Robertet. Ha rábukkan egy zsíros üzleti lehetőségre, napokig képes kikapcsolni,és csak arra koncentrálni. Ez esetben is ez történt.
-          Akkor mégis miért nem jelentkezik? Egy e-mail, egy sms, vagy egy hívás... miért nem fér bele az idejébe?
-          Robert nem hétköznapi ember, ezt ön is pontosan jól tudja. Szeret mindent a maga irányítása alá venni, és úgy intézni a dolgokat, ahogy ő azt elképzeli. Ha magányra van szüksége, meg kell adnia neki.
-          Azt hiszem ebben nem értünk egyet Nathan.
-          Nézze. - nevette el magát. - Engem a legkevésbé se érdekel az alkalmazottaim viszonya, addig míg elvégzik a munkájukat.  De, ez az állapot csak addig áll fenn,mig meg vagyok elégedve a teljesítményükkel. Azt javaslom kedves Milla, ha ön képtelen külön választani a munkát a magánéletétől, ne bonyolódjon bele munkahelyi kapcsolatokba. - nézett rám mosolygós tekintettel Nathan
-         Köszönöm a tanácsot. - mormoltam dühösen magam elé. - Van még valami? Találkozóm lenne egy rendőrtiszttel, az ebédszünetemben, és nem szeretnék elkésni.
-          Nem, nincs. - ráncolta össze homlokát. - Milla. - szólt utánam, ahogy elindultam az ajtó irányába.
-          Igen?- néztem vissza vállam felett
-          Kérem, nyugtasson meg, hogy nem keveredett bele valami illegális dologba.
-          Ne aggódjon, semmi ilyesmiről nincs szó. - válaszoltam, majd a mappával a kezemben kiviharoztam Nathan irodájából.
Felháborított Nathan arrogáns viselkedése. De, ezen egy percet sem volt időm agyalni, ugyanis  valóban késésben voltam.
Foster nyomozó hangja csengett a fülembe. Érdekes, megnyugtató hangja volt, és már kíváncsian vártam a vele való találkozást.  Egy kis étteremben találkoztunk, nem messze a cégtől, hogy minél több időnk legyen beszélni. Nem akartam az értékes perceket az utazással tölteni. Mivel csak kétsaroknyira volt az étterem, gyalog indultam el. Melegen öltöztem fel, mert akárhogy is sütött a Nap, már ne, volt annyi ereje sugarainak, hogy a levegőt is felmelegítse. Forest nyomozó, egy közép magas , néger nő volt. Fekete farmert viselt, egy hosszú szárú csizmával, és egy fehér inget. Haja rövidre volt nyírva, mégis, kerekded arca így is nőiessé tette őt.
-          Jó napot Kamilla, Samanta Forest  nyomozó vagyok. - nyújtotta kezét előzékenyen
-          Jó napot, örülök, hogy megismerhetem. - válaszoltam, majd megráztam a kezét. - Rendelt már? - néztem az üres asztalra
-          Még nem, önre vártam. - válaszolt, majd belekortyolt a vízzel teli pohárba. - Örülök, hogy nem az őrsön kell ezt a beszélgetést lefolytatnunk.
-          Én is. - bólintottam, és a keserves vetkőzés után, végre én is helyet foglaltam. - Szóval, mit tudott meg? - kérdeztem azonnal, ahogy magam alá húztam a széket
-          Először is szeretném megkérdezni, mi alapján tette a bejelentést?
-          Mint már az őrsön is elmondtam, napok óta nem sikerült elérnem őt. Nem jött haza, nem hívott, nem jár be dolgozni. Teljesen felszívódott. - magyaráztam Forbsnak
-          Megkérdezhetem, milyen viszonyban áll ön ,és Mr. Pattinson?
-          Munkakapcsolat. - vágtam rá azonnal, majd elhallgattam. Forbs pedig várt. - És a barátnője vagyok. - nyeltem nagyot
-          Kínos önnek ez a kapcsolat, vagy Mr. Pattinsonnak? -  ráncolta homlokát Forbs
-          Nem, dehogy. - ráztam meg fejem, értetlenül
-          Akkor, miért a munkakapcsolatukat említette meg hamarabb, és csak később a személyest?
-          Nézze, sokáig nem tudtuk mi sem, merre is tart ez a dolog kettőnk között. Csak nem rég tettük nyilvánossá a kapcsolatunk.
-          Értem. - bólintott, miközben lesütötte szemeit
-          Most már elárulná, mégis  mit tudott meg? - sürgettem, majd, a következő pillanatban a pincér jelent meg mellettünk,hogy felvegye a rendelésünk
-          Nos, Mr. Pattinson nem tűnt el. - válaszolt egyszerűen Forbs
-          Hol van?
-          Egy Seattle melletti kisvárosban bukkantam rá.
-          Seattle? - ráncoltam homlokom értetlenül
-          Az egyik volt kollégám bukkant a nyomára. Egy kávézóban látta, egy vörös hajú nővel. - folytatta
-          Hogy kivel? - néztem rá Forbsra kikerekedett szemekkel
-          Ismeri ezt a nőt? - vette elő táskájából egy sárga borítékot, amikben képek voltak. Felém  csúsztatott egy fotót, amin Robert, és egy vörös hajú nő volt látható
-          Még sosem láttam. - ráztam meg fejem
-          Ez igen csak érdekes. Ugyanis ő volt, Mr. Pattinson két évvel ezelőtti barátnője, akiről szintén az a hír járta akkoriban, hogy rejtélyes módon eltűnt.
-          Szóval vele van. - motyogtam magam elé, megsemmisülve
-          Igen. - bólintott, majd villájára tűzött pár szem sült krumplit
-          Köszönöm, hogy segített nekem. - motyogtam magam elé
-          Ugyan, ez a dolgom. - bólintott megértően
-          Ha nem haragszik meg, én most... - pattantam fel helyemről
-          Megértem. - bólintott, majd ő is felállt a helyéről
Az  asztalra csúsztattam egy kis pénzt, majd felkapva kabátom, és táskám, kirohantam az étteremből. Forgott velem a világ. A szívem, úgy hasogatott, mintha, azonnal ki akarna tépődni a helyéről. Nem bírtam a tudatot elviselni. Annak a tudatát, hogy az apának, és Melanienak egész idáig igaza volt. Sőt, mindenkinek igaza volt. És, ugyanakkor nehéz volt a gondolattal megbirkózni, hogy Robertnek én csak egy múló szeszély voltam, ahogy Melanie mondaná.