2013. december 31., kedd

10. fejezet

Sziasztok

Ezer bocsánat mindenkitől, hogy ennyire megkésve hozom a kövi fejezetet. Cserébe extra hosszú részt hoztam nektek :P

Remélem tetszeni fog mindenkinek,és kapok pár kommentet is.

Jó olvasást, pussz!

Az egész napom készülődéssel telt. Egy felől boldog voltam, hogy végre kapok a sorstól egy esélyt, és talán lesz akkora szerencsém, hogy fel is vegyenek. Másfelől pedig borzalmasan izgultam a koncert miatt.
Épp anyunak küldtem el a hetemet kiveséző mailem, mikor meghallottam, hogy apu beáll a kocsival a garázsba.  Természetesen a levelemben, azt nem részleteztem, hogy apunak új nője van. Amint rákattintottam a küldés gombra, már indultam is le a földszintre. Bedobtam a mikroba a kaját, amit még unalmamban főztem, és elővettem két tányért.
Egy gond volt, csak a tervemben, mégpedig az, hogy apu nem egyedül érkezett. Ahogy csipogni kezdett a mikro, Rachel, és apu jókedvűen léptek be az ajtón. Azonnal alább hagyott a lelkesedésem, mondhatni az arcomra fagyott a mosoly, ahogy megláttam a szerelmes párocskát.   

-          Hello, Milla. – köszönt zavartan apu. – Azt hittem a szobádban vagy…a khm… a lámpa miatt.
-          Ja, igen, leszaladtam, hogy megmelegítsem neked a vacsit, elfelejtettem lekapcsolni. – magyaráztam, miközben próbáltam megbarátkozni Rachel jelenlétével
-          Szia Milla.  – mosolygott rám barátságosan Rachel
-          Szia. – bólintottam
-          Akkor, én nem is zavarok tovább. – mormolta Rachel
-          Nem maradsz itt vacsorára? – fogta meg apu Rachel kezét
-          Nem, hiszem, hogy olyan jó…
-          Persze, ha Millának nincs ellene kifogása. – vágott Rachel szavába apu
-          Nem, kajáljatok csak nyugodtan. – ráztam meg fejem. – Nekem úgy is van egy csomó dolgom. – motyogtam
-          Te, nem eszel velünk? –érdeklődött Rachel
-          Nem, én, nem vagyok éhes. - ráztam meg fejem, pedig rohadtul kongott a gyomrom
-          Nagyon örülnék neki én is. – győzködött apu
-          Oké. – bólintottam, és elővettem még egy tányért
-          Mit főztél? Nagyon jó illata van. – érdeklődött apu
-          Bolognait. Gyors, és finom. – mosolyogtam rá, és az asztalra tettem az ételt
-          Tényleg jó illata van. – bólintott elismerően Rachel
-          Köszönöm.
-          Milyen volt a napod? – érdeklődött apu, miközben a szájába tolt egy adag spagettit
-          Lustultam kicsit.Felhívtak az egyik cégtől, behívtak állásinterjúra. – motyogtam én is teli szájjal
-          Ez remek. Melyik cégről van szó? – folytatta a témát Rachel
-          A P.& F. vállalatról. – bólogattam hevesen
-          Az egy világszerte elismert reklámcég. Ha oda bejutnál, az baromi nagy szó lenne.
-          Igen, tudom. – bólintottam. – Átjött Melanie is. Hozott két jegyet a Green Dayre.
-          És, én erről miért nem tudok? Fel sem hívtál, hogy mit gondolok…- méltatlankodott apu
-          Apu, 24 vagyok, nem kell az engedélyed. – oltottam le
-          Mikor indultok? – támasztotta meg fejét jobb kezével Rachel
-          8-ra jön értem.
-     Fél 8.-  mormolta Rachel 
-      Basszus, már fél 8, és én még sehol nem tartok. – morogtam dühösen. - Bocs, mennem kell készülődni. – pattantam fel a helyemről
-          Milla, örülnék neki, ha a paprika sprayt nem hagynád itthon. – hallottam meg apu kemény hangját a hátam mögül
-          Oké. - sóhajtottam mélyet, és tovább álltam.

Borzalmasan gyorsan röppent el az a fél óra, ami a készülődésemre maradt. Egy szűk famert, fekete toppot, és egy magas sarkút vettem fel. Copfba fogtam a hajam, sötét szemhéjtussal, és vörös rúzzsal pingáltam ki magam. Épp, hogy elkészültem, csöngetett Melanie. A következő percben pedig már az ajtómban állva toporgott.

-          Kész vagy már? – méltatlankodott
-          Persze, mehetünk. – bólintottam, miközben a szerelését mértem végig. Nos, mondhatni azt, hogy Melanie punkosabbra vette a figurát
Kezembe kaptam a bőrkabátom, a táskám, és elindultam Melanie után.
-          Meddig tart ez a koncert? – faggatózott apu, ahogy leértünk
-          Egy órás lesz, de utána úgy is a nyakunkba vesszük a várost. – vonta meg vállait vigyorogva Melanie
-          Te ezt hagyod? – nézett apu Rachelre kissé felháborodva
-          Mit tehetnék?- nevette el magát Rachel. -  Két hónap múlva betölti a tizennyolcat, és 89 % -os lett a bizonyítványa. Nem zárhatom be a négy fal közé. A szabályokat tudja. -
-          Tudom a szabályokat. – bólintott Melanie. – Menjünk már!
-          Ácsi, 11-re itthon leszel.- bökött felém apu
-          Apu, majd jövök. – veregettem meg vállát mosolyogva
-          Khm… oké, csak vigyázz magadra. – mormolta
-          Mindig. – bólintottam, és egy puszit nyomtam az arcára
-          Meg van a paprika spray?
-          A táskámban. – ütögettem meg finoman a fekete bőrtáskám.

Bepattantunk Melanie fasza kis járgányába, és elindultunk, hogy kicsit szabadjára engedjük magunkban a rosszat. Melanie egész úton beszélt, a pasijáról, meg a pasijáról… ja és a pasijáról. De, nem érdekelt, csak arra vágytam, hogy kiszabadulhassak a börtönből, végre büntetlenül ízlelhessem meg a New York-i éjszakát. 

-          Hova is megyünk? – bámultam ki az ablakon
-          A  Madison Square Garden-ben lesz a koncert. Öt perc, és ott vagyunk.  
-          Szuper.- bólintottam, és élveztem, ahogy a lehúzott ablakon keresztül, az arcomba csap a menetszél
-          Egész jól viselted anya közellétét. – törte meg a közénk telepedő csendet Mel
-          Ja, valahogy ki kell jönnöm anyáddal, ha azt akarom, hogy apu boldog legyen. – mormoltam
-          És, akkor, mi most testvérek vagyunk? – vinnyogta izgatottan
-          Na, ott még azért nem tartunk. – legyintettem le

Mel, felkanyarodott a nyolcadik sugárútra. Természetesen a Madison Squar előtt, nem kígyózott, rajongókkal teli sor. De, még, csak jegyszedő gorillák sem álltak a bejáratoknál. Senki, semmi… egy teremtett lélek sem.   

-          Hol vannak az emberek? – vontam fel szemöldököm meglepődve
-          Mennyi az idő? – kutatta idegesen Mel a táskáját
-          Fél 9, azt mondtad 9-kor kezdődik a koncert. Még simán időben vagyunk. – mormoltam
-          Ezt nem hiszem el. – rázta meg fejét dühösen Mel
-          Mutasd a jegyeket. – nyújtottam kezem, mire Mel a kezembe nyomta. – Ezen, egy csomó információ nincs feltűntetve. Csak a banda neve van rajta, meg az ára. De, nincs rajta, a cím, vagy, hogy egyáltalán kinél lehet reklamálni. – mormoltam, miközben a jegyet vizsgáltam
-          Odamegyünk.  Biztos, későn érkeztünk, és már mindenki bement. – válaszolt a fel nem tett kérdésre Mel
-          Mel, rohadtul átvágtak, hagyd a francba, menjünk. – győzködtem
-          Nem, az nem lehet. Az egyik haveromtól vettem a jegyeket. - magyarázta hevesen Mel. -Bemegyek, és megérdeklődöm, hogy mi történt, csak valami félreértésről lehet szó.
 

Melanie kitépte a kezemből a két hamísított jegyet, kiszállt a kocsiból, dühösen becsapta az ajtaját, és eltrappolt, abba a király bakancsba, amit én is kinéztem már magamnak az egyik király kis butikban. Hiába… kezdek rájönni, hogy Mel ízlése nagyon is hasonlít az enyémhez. Miközben azon kezdtem el spanolni magam, hogy ma már rohadtul nem lesz Green Day koncert, Mel telefonja rezgésbe kezdett. Felemeltem a mobilt, amin egy bugyi olvasztó mosolyú, rézbarnabőrű szépfiú mosolygott rám. Egyből elszállt minden dühöm, amint rápillantottam erre a fantasztikus pasira. Újabb megállapítást kellett tennem, nem csak a ruhák terén van egy ízlésünk. Visszadobtam a táskájába a telefont, és hátradöntöttem a fejem. Az élet nagy dolgain kezdtem el agyalni. Az otthoniakon, a sorson, az ittlétemen, és… Roberten. Felizzott bennem az érintése, újra és újra. Hallottam, amint kimondja a nevem… bárcsak, megmentené, ezt az elcseszett estét!

-          Nem hiszem el. Nem hiszem el, hogy átbaszott, csak találjam meg, kiverem a fogait, úgy éljek! – sziszegte dühösen Melanie
-          Na, mi a helyzet? – vontam fel szemöldököm, bár nagyon is tudtam mi a helyzet
-          Igazad volt, átvert, az a kis szarházi. Hamis jegyeket adott el. – morogta dühösen
-          És, akkor, most? Haza megyünk? – sóhajtottam fel lemondóan
-          Nem. Most jön a B terv. – húzta kaján vigyorra száját Melanie
-          Gondoskodó kezeidre bízom magam. – dőltem hátra a Miniben, ahogy Mel hátraengedte a Mini tetejét

Melanie felnyomta a hangerőt, és úgy száguldott a város szívétől egyre messzebb. Fantasztikus volt, szabadnak éreztem magam. Fogalmam sem volt arról merre is járhatunk New York bűnös, és sötét utcáin, csak egy érdekelt, minél többet felejtsek, és magam mögött hagyhassam a múltam.

-          Jut eszembe csörgött a mobilod.

Mel, lejjebb vette a hangerőt, kezébe vette a telefont, és vezetés közben azt kezdte el nyomkodni. Tipikus, szőke plázapicsa volt abban a pózban, amiben ezt a két műveletet igyekezett megvalósítani. Ügyes, gyorsan mozgó ujjacskájának köszönhetően, fél pillanat múlva, már a fülén volt a telefon, és a pasijának ecsetelte, mennyire ki van akadva, azon, hogy átverték. Kuncogtam, ahogy ezt előadta, idegesítően aranyos volt.  Azt hiszem, ezt csípik benne a pasik.  Melanie , miután kidumálta magát , lelassított,majd párhuzamosan leparkolt egy épület mellett. Felhúzta a Mini tetejét,  és kiszállt, persze, én is azt tettem.

-          Disco? – vontam fel szemöldököm izgatottan
-          Disco. Nagyon állat ez a hely. Ide, nem engednek be akárkit, ide, csak az elit jár.
-          És, téged beengednek ide? – kérdeztem lepődötten
-          Beengednének, ha elmúltam volna már 18. ami, már, csak pár hónap, szóval nem tudom, mit szívóznak. Na, mindegy a lényeg, hogy nem engednek be, és pont, emiatt fogunk mi belógni. – vicsorgott rám, azokkal a fénylő fogakkal
-          Nem, nem fogunk. – ráztam meg fejem
-          Ó, dehogyisnem! – bólogatott hevesen.
-          Szeva bébi. – közelített a disco felől egy fiatal férfi

Azonnal a táskámban lévő paprika sprayart nyúltam. A fickótól, még a hideg is kirázott. Pont olyan volt, akit még fényes nappal is elkerülnék. Vékony volt, szálkásan izmos. Sötét inget viselt, farmerral. Dél –amerikainak tűnt, a bőre színe alapján.

-          Damian, örülök, hogy újra találkozunk. – borult Damien nyakába Melanie
-          Ismered a tagot? – nyeltem szárazan
-          Persze, Damien, itt melózik. – bólintott mosolyogva Mel
-          Jönnétek bulizni, he? – vigyorgott rá  Melaniera kajánul a férfi, miközben a szemeit le sem vette a melleiről
-          Be tudsz vinni? – mosolygott rá Mel
-          Gyertek. – bólintott, és már indult is

Egy sikátor sötétségében tűnt el a férfi. Borzalmas félelem tört rám. A szívem a torkomban dobogott. Minden pánikjelzőm villogott, amim csak volt. Veszélyesnek tűnt ez a Damien. Egy ideig egy helyben álltam, a paprika sprayt el sem engedtem, amit időközben már a markomban szorongattam.

-          Gyere már! – sziszegte türelmetlenül Mel
-          Nem kellene utána mennünk. – ráztam meg fejem
-          Ugyan már, ne parázz! Damien jó fej. – legyintett le, majd ő is eltűnt a sötétben
-          Melanie! Azonnal állj meg! – sziszegtem dühösen

Melanie, persze, nem állt meg. A sötét teljesen elnyelte.  Hatalmas levegőt vettem, a következő pillanatban pedig már a sikátor sötét nyalábjai simították lábaim.  Az épületből kiömlő zajok, kezdték elfeledtetni velem, a félelmet, egyre beljebb sétáltam, egészen addig, míg fényt nem kezdtem el látni. Mel már az ajtóban várt.

-          Sokáig tartott, betojás. – jegyezte meg szurkálódva, majd bement az ajtón.

Egy raktárhelyiségben találtam magam, azon keresztül sikerült eljutnunk a célba. A disco lüktetett, mint a dobbanó szív, ami pumpálja az erekbe a vért. A dj, és az emberek egy ütemben pulzáltak.

-          Mit isztok? – lépett mellénk Damien
-          Cosmot. – vágtuk rá egyszerre Melanival, aminek persze kuncogás lett a vége.
-          Két Cosmo rendel. - bólintott Damien, és eltűnt a tömegben

Tovább merészkedtünk a clubban. A legmodernebb stílusú bútorokkal volt berendezve a helyiség. Az asztalok, szinte fénylő oázisokká váltak a sötétben. A pult teljesen kivilágított volt, az abszint jutott eszembe, a neon kék fények miatt.  A pultosokon fehér mellény volt, a felszolgálólányok is hozzájuk igazodó ruhát viseltek. A táncos lányok nyakán hatalmas piton lógott, hátborzongató volt, mégis valahogy felperzselte bennem a tüzet. Melanie azonnal a tömegbe húzott. Végre én is felengedtem, és felhőtlenül táncoltam. Elbódított a zene, és a tömeg is teljesen megrészegített. Összefontunk Melanieval ujjaink, és úgy táncoltunk. A zene igazán jó volt.

-          Igyatok, csajok. – nyomta kezünkbe az italokat Damien
-          Köszi. – mosolyogtam rá, és felhörpintettem az italt  

Fogalmam sem volt arról mennyi ideig is táncoltunk Melanieval. Csak annyit éreztem, hogy egyre inkább pörgök, egyre jobban érzem magam.  Melanie, és Damien egymással flörtölve táncoltak, én pedig úgy döntöttem nem maradok gyertyatartóként tovább. Mivel amúgy is kicsit kifáradtam, leültem az egyik szabad asztalhoz.


-          Mi a helyzet cicus? Gyere, lazulj kicsit. – került a hátam mögé Damien, nem is akárhogy
-          Lazulok. – bólintottam mosolyt erőltetve az arcomra, és bár Damien úgy vigyorgott rám, mint egy hatéves, továbbra is félelmetesnek éreztem a fazont
-          Túl parás vagy, engedd el magad, és élvezd a bulit. – erőlködött tovább, és az asztalra egy apró fehér pirulát tett
-          Nem, kösz. – ráztam meg a fejem, és visszatoltam elé a cuccot.
-          Nem tudod, mit hagysz ki. Ez a világ legjobb cucca. – mormolta. Egyre közelebb hajolt hozzám. A szemeimbe nézett, mélyen, mintha csak hipnotizálni akart volna.  
-          Elég lesz a pia, tökéletesen ellazít. – erőltettem mosolyt az arcomra, miközben igyekeztem kitérni előle. - Melanie, hol van? – néztem körbe, hátha meglátom a tömegben valahol
-          Bent táncol. – rántotta meg vállait, mintha nem is érdekelné, hogy mi van avval a lánnyal, akivel nem egészen két perccel ezelőtt még nagyban táncolt
-          Megyek, megkeresem. – pattantam fel
-          Hova sietsz? – fogta meg karom. – Még meg sem ittad az italod. – emelte fel a poharam
-          Majd megiszom később. – válaszoltam összevont szemöldökkel
-          Csak megmelegedne, hozok nektek még egy cosmot. – állt fel ő is

Engedtem az unszolásnak, és mivel elég jó számba kezdett a dj, gyorsan felhörpintettem az italom.   Damiennek igaza volt, Melanie a tömeg közepén táncolt, méghozzá nem is egyedül. Fiúk vették körbe, ő pedig fürdött a csodálatukba. Csatlakoztam hozzá, és engedtem, hogy magával ragadjanak a vágyaim. A zene a mellkasomban dübörgött, imádtam, minden pillanatát, egészen addig, míg szinte felforrt a vérem.  Kezdett, tényleg magába szippantani a hely, és a Damien által hozott italok száma. Muszáj volt egy pillanatra megállnom.

-          Kimegyek a mosdóba. – ordítottam Mel fülébe,
-          Oké, de siess vissza. – bólintott, majd a kezembe nyomta a teli poharát. – Ha még egyet megiszom, azonnal kidobom a taccsot. – válaszolt, a fel nem tett kérdésemre

Nyeltem egy nagyot, hogy erőt vegyek magamon, és  egy húzással felhörpintettem az italt. Nem szabad többet innom, különben, én is rosszul leszek.  Letettem a közeledő tálca egyikére az üres poharat, majd folytattam az utam a mosdó felé. Nehezen verekedtem át magam a tömegen, és, ahogy a mosdó ajtajához értem, kezdtem furcsán érezni magam.  A forróság, ezúttal hullámokban tört rám, a vér a fülemben dübörgött. Azonnal megmostam az arcom, kicsit éreztem magam jobban. Kéztörlőt vettem a kezembe, és vadul törölni kezdtem az izzadságtól elkenődött sminket. Az adrenalin egyre inkább fokozódott bennem. A mosdó kagylóra támaszkodtam, hogy kicsit erőt vegyek magamon, de, ahogy meghallottam a számot, amit a dj felkevert, mintha minden kellemetlenség egy pillanat alatt elmúlt volna. A mosdó kezdett megtelni, így jobbnak láttam visszamenni Melaniehoz. A bódultságnak vége lett, és mintha minden érzékem felerősödött volna. A hangok, a zene lüktetése, a tömeg érintése. Bizseregtem, minden érintéstől. Már elég közel kerültem Melaniehoz, intettünk egymásnak, nyugtázva, hogy épségben visszaértem hozzá. Damien már visszaért Melaniehoz. újra egymásra cuppanva táncoltak, így jobbnak láttam, nem visszamenni. Elég közel voltunk egymáshoz, így csak táncoltam. Élveztem, hogy ennyire fáradhatatlan vagyok, éber, és teljesen át tudom adni magam a zenének. Csatlakozott két fiú hozzám, így már én sem egyedül táncoltam a parketten. Fogalmam sem volt róla mennyi ideig táncoltunk így hárman. Egészen jól ment minden, míg közeledni nem kezdtek, és akkor sem az rémített meg, hogy mást is akarnak puszta táncnál, inkább attól féltem, hogy élvezni fogom a dolgot.  A velem szembeni férfi végre rászánta magát, hogy megcsókoljon, mikor hátulról megragadta a kezem valaki. Felé kaptam a fejem. 

-          Kamilla.  Mit keres maga itt? – vonta össze szemöldökét Robert

Olyan volt az érintése, mintha gyenge áramcsapás rohant volna végig a testemen. Felvillanyozott a látványa, az illata, a látványa. Ellöktem a két oldalamon álló férfit magamtól, egyik sem vehette fel a versenyt Roberttel. A tömeg körülöttünk tombolt, mi pedig mintha burokba kerültünk volna. Csak ketten voltunk egy pillanatig. Elbódított a vágy, a testem magától cselekedett, és aztán, mintha egy csettintéssel kikapcsolták volna az agyam.  Csak az inge alatt megbújó feszes mellkasra tudtam koncentrálni. Könyékig feltűrt ingujja, láttatni engedte az alkarját, érinteni akartam, megnyalni, finom puha ujjait. Csak egy gondolat lebegett előttem… ÉREZNI!

-          Kamilla, jól van? – fogta meg derekam, de a szemei aggodalmat sugalltak

Közel hajoltam hozzá, arcom az arcához engedtem, és mélyen magamba szívtam az Armani illatát. Derekamon pihenő ujjai a bőrömbe vájódtak, éreztem, ahogy megfeszül a teste a közelségemtől. Az ajkamba haraptam a testemben feltörő vágytól. Borzalmasan kívántam Robertet, és ezúttal nem tudtam parancsolni a testemnek. Nyelvem hegyével végig nyaltam lüktető, sós nyakát egészen a fülcimpájáig. Beletúrtam sűrű hajába, és hozzá dörgölőztem.  Robert eltolt magától, és megrázta a fejét.

-          Nézzen rám! – fogta közre arcom.
-          Tudom, hogy kíván. - válaszoltam

Robert szemei elködösödtek, végre engedett a vágyának ő is, és ezúttal mindkét kezével fogott. Éreztem, amint az érzékeim egy pillanat alatt, eltompultak, a zene már nem hatott rám úgy, mint, mikor kijöttem a mosdóból. Kezdtem lelassulni, kezdtem elveszíteni magam.


2013. december 25., szerda

Sziasztok

Már készülőben van a kövi rész, de sajnos erőm nem sok van hozzá. Nem sikerült maradéktalanul kigyógyulnom ,és a láz újra ledöntött a lábáról. Megpróbálom a két ünnep között hozni a kövi részt. Elnézéseteket kérem !

És, most kis karácsonyos téma :)

"Fénylő csillagüzenet, 
kis Jézus megszületett. 
Kicsi karját kitárja, 
hogy befogadd, azt várja. 
Amit hozott teneked, 
békesség és szeretet. 
Nyisd ki hát a szívedet, 
akkor biztos megleled." 


Boldog karácsonyt, mindenkinek!!! 


2013. december 18., szerda

9. fejezet

Sziasztok

Sajnálom, hogy ennyire elhúztam a friss fejezetet, de engem is jól elkapott valami fránya betegség,és most ennek ,és a karácsony előtti munkaláznak a hatása alatt állok. Azt hiszem ez a fejezet nem is sikerült valami erősre, de ezt majd ti úgy is eldöntitek.

Annyit szeretnék elmondani a friss részről még, hogy ez egy felvezető feji lesz, nem lesz esemény dús, de kell, hogy valamiből kibontakozzanak a későbbi események ;)

Kívánok mindenkinek ó olvasást, és kérlek benneteket , hogy írjatok véleményt :)

Lilla


Még a halk kopogás is élesnek tűnt abban a csendben, amiben a fogyatkozó Holdat figyeltem. A sötét égbolton, bölcs királyként magaslott… gyönyörű volt. Robertre gondoltam, a tekintetére. Éreztem a bőrömön az érintését, vágytam utána. Nem vágytam más közelségére, csak az övére, folytatni akartam az éjszakát… vele.  De, apu mindent tönkre tett, egy pillanat alatt.

-          Bejöhetek? – dugta be fejét apu az ajtón.
-          Öltözöm. – mormoltam a fejem lehajtva, és úgy csináltam, mintha tényleg épp öltözködnék
-          Milla, kicsim… - fúlt el egy pillanatra hangja
-          Semmi baj apu. - sóhajtottam fel, de nem tudtam rá nézni. Tovább morzsolgattam a ruhám kis csipkés részét
-          Hogy ne lenne baj? Cserbenhagytalak, és csak magamra gondoltam.  – hallottam, amint beljebb lép a szobámba
-          Önző voltam. Felül kell ezen kerekednem. – mormoltam
-          Nem így kellett volna megtudnod a dolgot. – tette vállamra kezét
-          Azt gondoltam, számítok neked annyira, hogy közöld velem, jársz valakivel. – emeltem tekintetem újra a Holdra
-          Hogy mondhatsz ilyet? – ragadta meg karom, és maga felé fordított. – Nekem mindig is te voltál a legfontosabb az életemben.
-          Voltam?- remegett meg hangom
-          Még vagy is. Mindig is az leszel, te és az öcséd a legfontosabbak, hisz te is tudod.

Apu szemeiben szomorúságot láttam. Meg mernék rá esküdni, hogy ő is ezt látta az én szemeimben. Mintha tényleg igazat mondott volna, mégis túlságosan fájt, hogy így kellett megtudnom, hogy már egy éve barátnője van.

-          Talán jobb lett volna, ha még sem jövök ide. – motyogtam, miközben a könnyeimmel küszködtem
-          Ne, ne mondd ezt! – rázta meg fejét apu, miközben két tenyere arcomra csusszant. –  Örülök, hogy végre visszakaphattalak. Nem akarlak újra elveszíteni téged. Szakítok vele, ha ezt akarod…

Akartam, hogy ne akartam volna? Akármit megtettem volna ebben a pillanatban, hogy minden olyan legyen, mint régen. Aztán egy pillanatra Robert hangja volt, amit hallottam. „ Az apja szereti magát, akkor lenne boldog, ha megpróbálná elfogadni Rachelt
Én a lánya leszek… mindig a lánya leszek. Ezt soha nem szabad elfelejtenem.

-          Nem akarom, hogy szakíts vele. – ráztam meg fejem.  – Az életed részévé akarok válni. Tudni akarom, hogy… hogy semmi sem változott.
-          Nem, Milla. Soha, soha nem változik meg a kettőnk között lévő kapcsolat. – ölelt magához szorosan. – Annyira féltem, hogy elvesztelek. –remegett meg hangja
-          Szeretlek apu. – mormoltam, és a mellkasára helyeztem a fejem.

Hosszú ideig álltunk így, a Hold által megvilágított szobámban. Egészen addig, míg a fáradtság győzedelmeskedett felettem, és pilláim majd leragadtak. Érzetem, amint apuval az ágyamig sétáltunk, és egymás mellé fekve, egymást ölelve teljesen elalszom. Biztonságban éreztem magam. Újra kislánynak éreztem magam.
*
Kibékültünk apuval, reggel mégis úgy ébredtem, mintha, valami hiányzott volna a lelkemből. Mintha valamit elvesztettem volna. Álmosan dörzsöltem mellkasom, majd lassacskán, felkeltem az ágyból. Levetettem magamról a gyűrött estélyit, és az ágyamra dobtam.  Bevánszorogtam a fürdőbe, vizet engedtem, és szó szerint, beledőltem a habos fürdővízbe. A faliórára tévedt a pillantásom, fél kilencet mutatott, apu már rég dolgozik. Mély levegőt vettem, és a víz alá merültem. Egészen addig ott voltam, míg el nem fogyott a levegő a tüdőmből. Általában ezt csinálom, mikor valami nem oké. Veszek egy forró fürdőt, és a víz alá merülök, újra és újra. Valahogy ez ,mindig megnyugtat.  Apával a betegségem alatt kerültünk ennyire szoros kapcsolatba. Elválaszthatatlanok voltunk abban az időszakban. Anyu emiatt féltékeny is volt kicsit, de, ez sosem állhatott kettőnk közé.

Élveztem, ahogy sajgó lábaimból kezd kicsit kiázni a tegnap este szerzett fájdalom. Sampont dörzsöltem hajamba, és egészen addig hagytam rajta, míg teljesen be nem fejeztem a fürdést. Szerettem a samponom illatát, és így valahogy mindig jobban átvette a hajam, a kék ibolya illatát. Kiszállva a kádból megnéztem a talpam, mind a kettőn ronda vérhólyag keletkezett… igaza lett Robertnek. Bosszankodva csavartam törölközőbe hosszú hajam, majd köntösbe bújtam. Lecsoszogtam a földszintre, és, ahogy a lépcső aljára értem, megszólalt a csengő.  Szorosabbra húztam a köntösöm, kibontottam a hajam a turbánomból, és kinyitottam az ajtót.

-          Szia. – mosolygott rám Melanie
-          Hét te? – vontam össze szemöldököm
-          Gondoltam átjövök kicsit dumálni. – rántotta meg vállait vidáman, és még mielőtt behívhattam volna, már bent is volt a házban
-          Fáradj beljebb. – mormoltam, és becsuktam magam mögött az ajtót
-          Ja, ez a küszöbön volt. – nyomott a kezembe egy kis csomagot

Kibontottam a dobozt, amiben egy kártya egy kis tégely, és egy szál sárga rózsa bújt meg.

„   Gyógyír, a finom lábaira. Remélni tudom, csak, hogy legközelebb, végre felülkerekedik a makacsságán, és szót fogad nekem.  R. P.”

Mosolyogva olvastam a kis kártyára felvésett szavakat. A tegnap éjszakára gondoltam, teljesen elmerültem az emlékben. Kezembe vettem a tégelyt,amire szép írott betűvel a csodakenőcs szó volt felrajzolva.

-          Aggódtunk érted. - motyogta lesütött szemekkel Melanie. – Tulajdonképp azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.
-          Ez az egész úgy el van cseszve, ahogy csak lehet. – mosolyogtam rá.
-          Ja. Eléggé. – bólintott. - Gondoltam, csinálhatnánk egy csajos estét, és kezdhetnénk elölről a dolgot. – vett elő farzsebéből két koncert jegyet   
-          Green Day? – kuncogtam el magam
-          Nem bírod a bandát? – húzta el száját Melanie
-          De, ezen nőttem fel. – bólogattam hevesen
-          Király, akkor, nyolcra legyél kész. – csapta össze két kezét Melanie
-          A bátyád is jön? – vontam össze szemöldököm
-          Hm, mondtam már neki, hogy jobban kellene lepleznie a dolgot. Az öltözködése tehet róla, már ezerszer elmondtam, neki, hogy túlzásba viszi a rózsaszínt. Szóval te is észrevetted? – vonta össze szemöldökét Melanie aggódva
-          Mi van? Liam meleg? – esett le az állam
-          Csak ugrattalak. – legyintett nevetve. –  Csajos estéről volt szó, miért jönne a bátyám?
-          Kezdem kicsit unni, hogy mindig hülyét csinálsz belőlem. - mormoltam
-          Nyugi, befejezem. Szóval Liam a barátnőjénél héderezik ma, úgyhogy ez, tényleg csak csajos este lesz.
-          Szuper. – bólintottam. – Már, csak abban reménykedem, hogy hatni fog ez a csodakenőcs. – motyogtam
-          Mire is való ez pontosan? – kapta ki kezemből a tégelyt, miközben fintorgó képet ragasztott a képére
-          A tegnap esti sétám nem volt a legjobb döntés. Vérhólyagos lett a lábam. – magyaráztam neki
-          Úh, undi. – húzta el száját.
-          Jah, az. – válaszoltam kicsit unottan
-           Akkor csak kenegesd, aztán este találkozunk. – dobta kezembe a kenőcsöt. 
-          Oké.- bólintottam, és az ajtóhoz csoszogtam
-          Szia. – intett Melanie, és vigyorogva beült a kocsijába

Hagytam, hogy az ajtó magától csapódjon be, én pedig újra a kezembe vettem a dobozt, és kivettem a rózsát belőle. Rég nem éreztem már úgy igazán a rózsának illatát, nem igazán találni már virágárusnál olyat, ami szép is, és aminek igazán van is illata. De ennek volt, igazán finom illata volt. A konyhába mentem, és egy kispohárba vizet eresztettem, majd beletettem a rövid szárra vágott sárgarózsát. A nappaliba csoszogtam, bekapcsoltam a plazmát, és úgy döntöttem ezt a napot, csak magamra szánom.  Bekentem a lábaim a csodakenőccsel, felpolcoltam, és egészen addig a tv-t bámultam, míg el nem aludtam. Anyu hívása ébresztett fel. A mobilomat elnézve volt pár hívásom tegnap óta. Mélyet sóhajtva nyomtam rá a zöld gombra, és igyekeztem felkészülni a hiszti áradatra.

-          Szia.  – szóltam bele félszegen
-          Milla! Ha még egyszer ezt teszed velem, én felülök a következő gépre, és addig nem nyugszom, míg az őrületbe nem kergetlek az aggódásommal! –rikácsolt
-          Anyu, teljesen igazad van. – helyeseltem
-          Még jó, hogy igazam van! Megígérted, hogy hétfő és péntek. Aludni sem bírok az aggodalomtól. Tudod, hogy engem, nem érdekel az időeltolódás!- folytatta a reklamálást
-          Jól van, vettem! Többé nem fog előfordulni, megígérem. – sóhajtottam mélyet
-          Rendben, most az egyszer megúszod a dolgot, de, több ilyen ne legyen! – figyelmeztetett
-          Inkább mesélj, mi a helyzet? Áron, birtokba vette már a szobámat? – tereltem a témát
-          Nem, dehogy! Nem engedtem neki. Persze, ment a hiszti, de kitartottam. Most megint szerelmes, az új szomszédlányban. - kuncogta el magát anya
-          Hm. Az előző csaját úgy sem bírtad. – mormoltam, de valahogy nehezen tudtam felvenni anyuval a beszélgetést
-          Valami baj van Milla? – érdeklődött gyanakvóan
-          Nem, semmi.  – motyogtam
-          Érzem, hogy baj van, ne kertelj! – parancsolt rám
-          Anyu, csöngettek, majd máskor dumálunk. Szeretlek. – tértem ki a válaszadás elől
-          Milla, ne tedd le. Beszéljük meg!
-          Rendben, megfogjuk, de most mennem kell. Szia. – folytattam a lerázó dumát, majd azonnal bontottam is a vonalat.

Az anyám, sokszor egyenlő egy tornádóval. Sőt, még ezt is tudja fokozni, amikor aggódó anyából hirtelen átcsap elviselhetetlen perszónába.  Persze, mindezt az anyai aggodalomra fogja, de, nekem sokszor megfordult a fejemben, hogy ez valahogy már nem tartozik bele az egészséges aggodalom körébe. Nem akartam elmondani anyunak, hogy apának nője van. Sőt, szívem szerint elfelejtettem volna az egészet. Örültem, hogy sikerült ilyen rövidre fogni ezt a telefonbeszélgetést, délutánra összeszedem magam, és írok egy e-mailt neki.  Megdörzsöltem a szemeim, mire a következő pillanatban, újra csörögni kezdett a mobilom. Azt hittem megint anya hív, fel sem akartam venni a telefonom, de, amint megláttam, hogy nem az ő mosolya villog a képernyőn, rányomtam a zöld gombra.


-          Hallo? – szóltam bele félszegen
-          Hallo, Nathan Fox vagyok, az P. & F. Company-tól. Értesültem róla, hogy, önéletrajzot nyújtott be hozzánk. Aktuális, még az álláskeresés? - szólalt meg a vonal túloldaláról egy markáns férfihang
-          Igen, természetesen. – bólogattam hevesen
-          Rendben, akkor hétfőn, reggel nyolckor várom.
-          Ott leszek. – vágtam rá gondolkodás nélkül
-          Várom. - válaszolta, és egy pillanat múlva, már bontotta is a vonalat


Elgondolkodóba estem egy pillanatra. Abszolút nem rémlik, hogy beadtam volna az önéletrajzom, a P.&F. Company-hoz.