2017. augusztus 14., hétfő

110. fejezet

Izzadok. Folyik rólam a víz, és még a fejem is hasogat. Zsongássá alakulnak át a nevetések, és a hangok körülöttem. A házba megyek, és vizet engedek a konyhában. Leveszek a polcról egy poharat, és megtöltöm. Megmosom az arcom, kétszer is belemerítem a vízzel telített tenyereimbe. Hangos kacajok ütik meg a fülem. Leginkább Kamilláé. Kinézek az ablakon, és szó szerint szembe találom magam evvel az átkozott félistennel. Mert az igaz, hogy ez a kis hülye gyerek, jól ki van gyúrva... meg a rezes bőre. Bassza meg!
Azon kapom magam, hogy a mosogatótálcát szorongatom. Kamilla, Alex vállára teszi a kezét! Ez meg mégis mit művel?
– Na, mi a helyzet? – vereget vállon egy kéz. Áron az, megismerem a hangját. Rá nézek, és látom, amint hátrahőköl. – Jesszus, ember! Jól vagy?
– Jobban lennék, ha a nővéred nem tapogatná azt az idiótát! – morgom dühösen, és tovább szorítom a mosogatótálcát
– Ember, jobb lenne, ha uralkodnál magadon kicsit. A te érdekedben mondom. Nem lehetsz féltékeny még az élő fára is. Ez már beteges. Oké, jó csaj a nővérem, de azért ennyire nem... – néz rám legalább úgy, mint egy ufóra. – Bezzeg a Liza! – kiált fel, elmélkedve bólogat, és a távolba réved. – Hatalmas mellei vannak, és hosszú fekete haja. És a szeme, ühm, és a feneke. Nagyon formás feneke van. -bólogat elismerően. Most őszintén, ki nem szarja le a Lizát? Kurvára nem érdekel a nője...
– Áron. – mormolom unottan
– Millának nincsenek nagy mellei... bár, olvastam, hogy a kismamáknak megnőnek a cickói. – folytatja, és a kezeit a mellkasa elé teszi, és méregetni kezd, úgy, mintha két mell volna a kezébe. – Nem vetted észre, hogy nőttek volna? – néz rám érdeklődve, majd újra a kezeit stíröli. – A strandon nem vettem észre, hogy változott volna az...
– Áron! – kiabálok rá. – Fogd már be! A te nővéred a világ legjobb nője! És, ha kell, mindenkit megsemmisítek, hogy az enyém maradjon.- morgom, nem...nem is morgom, szó szerint hörgöm. És, azon agyalok, hogy nyírjam ki ezt a ficsúrt.
– Ease öregem! Evvel nem megtartod a csajt, hanem inkább elüldözöd. Megijeszted. Ezt tényleg neked kell magyaráznom? Állítólag te vagy a macsó kettőnk közül, nem? – kérdezi könnyed hangon Áron, amitől egy kicsit észhez térek. Felegyenesedek és mélyet sóhajtok. Áronnak, talán igaza van. De, amint újra kinézek az ablakon, látom, amint Alex, Kamilla derekára teszi a kezét.
– Kinyírom! – morgom orrom alatt, és dühödten, fülemben dübörgő vérrel indulok ki a konyhából. Áron megfogja a karom, és rám néz.
– Nyugodj már le!
– Meg fogta a derekát! – bökök ki az ablakra.
– Figyelj! – mondja Alex, és látom, amint Kamilla elveszi Alex kezét, és felemeli a gyűrűsujját. Alex, némán bólint, és mellkasa köré fonja két karját. – Figyelj, meg kell bíznod Millába, különben ez a házasság nem lesz hosszú életű.
– Én benne megbízom, csak bennük nem....- sziszegem.
– Bennük? – vonja össze szemöldökét értetlenül.
– Az összes férfiban, akinek farka van. – morgom
– Gyere, igyál egy üveg sört, és erőltess mosolyt a képedre. Látod, már keres is téged. – Áron a nyakamba akasztja a kezét, és a kezembe nyom egy üveg, hideg sört.
Áron felemeli a sörös üveget, és az ablak felé mutat. Kamilla a szemeivel keres, és ettől meglágyul a szívem. Kiindulunk a házból. A forró, száraz levegő szó szerint arcon üt. Kamillához indulok. Mosolyra derül, amint meglát.
– Szia bébi. – mormolom, és átölelem. Hajába fúrom orrom, és megcsókolom a nyakán. Bizsereg tőle, tudom. Mindig érzékeny pontja volt a nyaka.
– Merre jártál? – kérdezi, fülembe súgva, és hallom, amint elakad a lélegzete. Összeszorítja combjait, nekem pedig mosolyognom kell.
– Be kellett mennem. Nem érzem túl jól magam. – mormolom, és így is van. A düh, ami elöntötte a fejem odabenn, minden érzést megsemmisített bennem. De, most, hogy lenyugodtam, újra érzem, ahogy kóvályog a fejem.
– Talán sok volt az alkohol? – kérdezi mosolyogva, és hajamba túr
– Nem, nem ittam sokat. – vonom össze szemöldököm, és megrázom a fejem, hogy kitisztítsam a látásom
– Talán megártott a nap. – ráncolja Kamilla is homlokát, és az arcom kezdi fürkészni. – Nem akarsz ledőlni?
– Nem akarlak egyedül hagyni. – rázom meg a fejem, és szorosan derekába csimpaszkodok
– Robert, a családom körében nem vagyok egyedül. – mosolyodik el, és úgy beszél velem, mint egy kisgyerekkel.
– Tudom bébi.
– Menj, dőlj le, mindjárt megyek utánad. – mosolyog rám, és apró puszit nyom ajkamra.
Bólintok, és erőt veszek magamon, hogy mindenkitől könnyes búcsút vegyek. A szomszédok, akikkel szerintem két szót váltottam az este folyamán, kedvesen fogadják a búcsúzásom, és ugyanúgy Balu, és Áron is. Közelebb lépek Mártihoz, aki vizsgálgatni kezd szemeivel, és a homlokomra teszi a kezét.
– Nem tetszel te nekem.- mondja aggódó pillantásokkal, és ebben a percben úgy érzem, jobban aggódik értem az anyósom, mint a saját feleségem. És, ez bosszant.... kurvára bosszant. Mert, amikor rá nézek arra a kurva indiánfőnökre, ugyanazt a mosolyt látom az arcán, mint az imént Kamilláén. De nincs is időm ezen agyalni többet egyelőre, mert Márta a karomon fog, és Kamillához húz.
– Mérjétek meg a lázát. És adj neki egy Algopyrint.
Kamilla rám néz, és kikerekednek a szemei.
– Te, tényleg nem vagy jól.- mondja elhűlve, és kiveszi a kezemben szorongatott sört, amit még a konyhában kaptam Árontól. Egész idáig szorongattam volna? – Azt hittem csak fáradt vagy. – biggyeszti le ajkát, és a ház felé indulunk.
– Te is mész Milla? – hallom meg indián főtörzsünk izgatott szavát,amitől belém áll az ideg. Igen, megy, te baromarcú! A férjével tart! Mert férjnél van!
– Igen. Lefektetem Robertet. Nem érzi jól magát. – fordul meg Kamilla a válla felett.
Cseppet sem elégít ki a válasza. Azt kellett volna mondania, igen, jó éjt. Erre most egy hatalmas kérdőjel ugrándozik előttem. Bassza meg!
Amint beérünk a házba, megcsap a hűvös levegő. Egy pillanatra jól esik, de valóban csak egy pillanatra, mert aztán összeugrik a gyomrom, és futva indulok a mosdó irányába. Még időben érek a wc-hez, és akkorát rókázok bele, mint még életemben soha. Nagyon rég nem voltam beteg, talán utoljára náthás lehettem, még egyetem alatt. Nem tetszik a tudat, hogy Kamilla így lát. Nem tetszik, hogy gyenge, és sebezhetőnek érzem magam...és nem tudom elrejteni a világ elől.
– Ó, te szegény. – motyogja orra alatt Kamilla, és simogatni kezdi a hátam. Vizet tölt, fogkefét készít, én pedig elfogadom. Ráz a hideg, és borzasztó gyengének érzem magam. Nehezen, de sikerül megmosnom a fogam. Kamilla pedig bekísér a hűs, sötét hálóba. Az ágyra dőlők, Kamilla felkapcsolja a villanyt, és lázmérőt dug a hónom alá. Megragadom a kezét, amint elindulni látom.
– Ne menj el. – kérlelem halkan ő pedig angyali mosolyával rám néz.
– Csak ide hozom a gyógyszert, ha szükséged lenne rá, kéznél legyen. – mondja, és megsimogat. Betakar, és még egyszer megsimítja arcom. Belefúrom a fejem a párnába, és éppen vissza is ér, amint sípolni kezd ez a vacak a hónom alatt.
– Ez bizony láz. – mondja, és elhúzza száját. Kezébe veszi a gyógyszert, és felém nyújtja. Engedelmesen beveszem a keserű ízű gyógyszert, és leöblítem két korty vízzel. – Jó fiú. – mosolyodik el, mire én huncut mosolyra húzom a szám. Betakargat újra, és megcsókolja az arcom. – Most pedig aludj.
Bár, minden érintés fájdalmat okoz a bőrömnek, mégis vágyom arra, hogy hozzám érjen.
– Ne menj el! – kérlelem újra, és a párnát szorongatom
– Eszembe sem jutott. – kuncogja el magát, és sziszegve mászik fel az ágyra, és kúszik mellém.
– Fáj a hátad? – kérdezem aggódva
– Semmiség. – mondja, és oda fekszik mellém. Közelebb húzódom hozzá, és a pocakjára teszem a fejem.
– Ugye, nem zavarok srácok? – mormolom hasának, ő pedig kuncogni kezd. Megpuszilom, és befészkelem magam meleg ölelésébe. Kamilla hajammal kezd el babrálni, amit nagyon élvezek. Gyengéden simogat, és szeretget. Sosem kaptam még ilyen szeretetet... ilyen anyai gondoskodást. Finom, meleg érzés. Átölel, beburkol a szeretetével, a kedvességével.
– Ó, szegénykém, te remegsz! – szól halkan, és az ő takaróját is rám húzza. – Így, izzad ki ezt a lázat.
– Köszönöm. – vacogok oda
– Ez természetes Robert, nem kell megköszönnöd. Anyu mindig dúdolgatott nekem, mikor a kemo után nagyon rosszul voltam.
Kamilla dúdolni kezd, és simogatja izzadt fejem. Ellazul a testem, egyre bódultabbnak érzem magam, és Kamilla ölelésében hamar megadom magam az álomnak.


Rémálomból ébredek. A súlya még mindig itt nyomja a mellkasom, mégsem vagyok képes felidézni már azt, ami ennyire felzaklatott. Felülök az ágyon, és lelököm magamról a takarókat. Izzadok, dől rólam a víz, és zihálva veszem a levegőt. Kamillára nézek, magam mellé, de ő sehol. Aggódva indulok ki a szobából, és a külső hangok egyre inkább felerősödnek. Hideg vízzel mosom le az arcom és a felsőtestem. Jól esik a hideg víz, felfrissít.
Oda kinn, már sötét van. Nem is tudom hány órára járhat az idő. Késő van az biztos, mégis még hangos kacajoktól zeng az udvar. Kamilla kint van... azzal a kibaszott törzsfőnökkel. Miért nem velem van? Miért nem velem alszik az ágyban?
Óvatosan megyek ki. Fülledt meleg van még mindig, de legalább már a nap nem tűz. A terasz, fényfüzérekkel van kivilágítva, a falon pedig egy fehér ponyva lóg. Filmet néznek, és nagyokat kacarásznak. A videón épp kedvenc torzsfőnökünk, és drága feleségem táncolnak. Kamillán fekete tánccipő, és egy tűzpiros ruha van. A haja kontyba tűzve, ajkai vörösre rúzsozva. Eszméletlenül dögös, és szexi, szinte már megmerevedek. Az arca még jóval fiatalabb a filmen, több éves lehet már ez a videó. Mégis, megdermedek, amint látom, hogy a pasas Kamilla melle között húzza el a kezét.
– Jesszus! – neveti el magát Kamilla, és lejjebb csúszik a székében. Eltakarja az arcát, mintha szégyellné a dolgot, és ez azért hízelgő.
– Két hétig tanultuk be ezt a mozdulatot. – emlékszik vissza törzsfőnök, és a ponyva felé bök. Alex Kamilla derekát fogja, és Kamilla elengedi magát. Kecses mozdulattal emelkedik vissza Alex elé, és összesimulva vele, a csípőjét kezdi el mozgatni.
– Két hét veled, és egy velem! – kacag fel Balu. – Milla, drágám nem akarlak megsérteni, de, úgy mozogtál mint egy darab fa. – folytatja Balu, és megpaskolja Kamilla lapockáját
– Inkább, mint egy csípőprotézises. – szól hozzá értelmesen Áron, és legszívesebben tarkón vágnám, amiért így beszél a nejemmel. Bár, az igaz, Kamillának semmi ritmus érzéke nincs.
Emlékszem, mikor a nagy táncolásában, beleakadt a cipzárba a haja. Akaratlanul is kuncognom kell.
Kamilla szoknyája virágként pörög körülötte, amint Alex pörgeti. Kamilla Alex combjára teszi kezét. Alex pedig végig húzza kezét rajta. Ó, hogy beverném a képét!
– Na, jó! Elég most már a savazásból. – legyintgeti le őket Kamilla. – Mindenki tudja, hogy nincs érzékem a tánchoz. Nem is akartam elvállalni. Viszont, amit egyszer megtanulok, azt életem végig képes vagyok felidézni.
– És, ez volt az én szerencsém, hogy Margó 8 hétig gipszben volt. – mosolyog Kamillára Alex.


Megütöm. Annyira szétbüntetném a fejét! Minden erőmet össze kell szednem, hogy ne menjek oda. Figyelj!cseng fülemben Áron szava. Igen, így teszek. Figyelek, és meglátjuk Kamilla hogy reagál indián barátunk közeledésére.
Alex megsimítja Kamilla felkarját, Kamilla viszont nem reagál, csak a videót nézi. Miért nem húzódik el tőle?


– Fogadjunk nem tudnád már eltáncolni. – kezd Áron Kamilla ugratásába, és bökdösni kezdi Alex könyökét. Cinkostársként viselkednek, miközben Kamilla összeszűkített szemekkel nézi őket.
– Ne menj bele! – súgom magam elé. – Kérlek, kérlek, ne menj bele.
– Na, hagyjatok! – legyint nevetve Kamilla, és a szélében kezd el mocorogni. Zavarban van. - Anyu, védj meg tőlük. – nyafog Kamilla, és Márti kezéhez bújik.
– Milla drágám, ami igaz, az igaz. Fantasztikusak voltatok azon az iskolai záróeseményen. Nem is emlékszem már pontosan mi volt a neve. – ráncolja homlokát
– Ez csak egy sima záróvizsga volt. Alexnek Margó lett volna a párja, de eltörte a lábát. - válaszol Kamilla, és anyjához bújik továbbra is
– Nekem még megvan a dal a telefonomon. – mosolyog Alex.
– Nem fogok veled Mambót táncolni Alex. – nevet fel Kamilla, és hevesen rázza a fejét
– Ne menj bele...- motyogom újra, és közelebb lépek. De, meghallom a zenét, mire Alex a vászon elé lép, és feltűri gallérját. Hátra fésüli haját mindkét kezével, és vigyorogva Kamillára néz, majd mutató ujjával hívni kezdi. Kamilla vonakodik kicsit. Alex észrevesz. Minden idegszálam megfeszül, és megrázom a fejem. – Ne csináld! – figyelmeztetem, magam előtt sziszegve. Alex viszont vigyorogva elkapja Kamilla kezét, és magához rántja. A zene ütemesen beindul, ők pedig összeolvadva kezdenek el andalogni. Kamillának igaza volt. Ahogy beindult a zene, úgy mozognak együtt, mintha évek óta táncolnának már. Kamilla mosolyog, és nevet, miközben Alex arca ruganyos gumiként mozog az arcán, és próbált macsós képet vágni a dologhoz.
A féltékenység nem elég pontos megnevezése annak, amit ezekben a percekben érzek. Látom, ahogy Kamilla derekára simul Alex keze, és ezt mindenki élvezi Az anyósom, az apósom, a sógorom... és senki nem gondol bele abba, hogy ez cseppet sem helyén való. Kamilla már házas nő, és terhes. Az én babáimat várja, a kurva életbe!
Eltiprom ezt a kis pondrót! E felől már semmi kétség! Az törzsfőnök, elszívhatja az utolsó pipáját, mert ma kést döfök a tollába!
Morogva indulok feléjük. Megegyengetem az arcát ennek a szarházinak! Meg kell ütnöm!
Megkerülöm a székeket, és egyenesen Alex felé iramodok.
– Hé, hé, öreg! – kiált utánam Áron, és elkapja a kezem. Visszafog, a vendégek pedig mind felpattannak székükből. Nehezen tudom türtőztetni magam. Remeg a testem, és izzik a bőröm. Dübörög a vér a fülembe. Kamilla pedig riadtan áll Alex elé.
– Vedd le róla a kezed! – morgom, miközben mindvégig Alexre nézek
– Robert, nem történt semmi, kérlek, állj le.- néz rám riadtan Kamilla, de én nem bírom levenni a szemem Alexról.
– Mondtam, hogy ne csináld! – sziszegem, és a korábbi beszélgetésünkre emlékeztetem, amikor Kamilla elment zuhanyozni. Kamilla hátra fordul, és Alexet nézi. – Korrekt voltam veled, el mondtam, mire számíthatsz, ha ezt csinálod – ordítom Alex képébe, akinek szeme sem rebben.
– Robert , esküszöm semmi nem történt, higgadj le! – csitít Kamilla, és arcomra teszi a kezét. Jeges pillantással nézek rá, ő pedig tudja, hogy messzire ment.
– Ne érj hozzám. – sziszegem halkan, úgy, hogy csak ő hallja meg. Megrántom a karom, hogy megszabaduljak kullancs sógoromtól, és Kamilla szemébe nézek. – Jól érezted magad? Hm? Jó volt a hátam mögött flörtölgetni?
– Robert, nyugodj le, nem csinált semmi rosszat! – szól közbe Balu dühösen
– Ne szólj bele! – intem le, de még csak rá sem nézek
– Remélem kiélvezted az utolsó estéd Magyarországon. Holnap reggel indulunk haza! – sziszegem, és Kamilla könnyes szemeire meredek
Dúvadként vonulok be a házba, és felkapom a kocsikulcsot. El kell húznom innen, mert tudom, nem állok jót magamért. Elárulva érzem magam. Becsapva. És, ezt kurvára nem kezelem jól. A gázba taposok, amint bevágom magam mögött az ajtót, és megyek. Fogalmam sincs merre, egyszerűen el kell tűnnöm, és le kell higgadnom. Ez a kis köcsög, nem tudja kivel húzott újat. Világosan elpofáztam neki, hogy Kamilla az enyém. Petert tárcsázom. Harmadik csörgésre veszi fel a telefont.
– Uram? – szól bele aggódó hanggal a telefonba
– Készíttesd elő holnap reggelre a magángépet a budapesti reptérre. Haza megyünk. – morgom, miközben csikorgó kerekekkel állok meg egy útra lépő gyalogos előtt két centire.
– Ésszel! – ordít fel ijedten az ötven körüli férfi, és a motorháztetőre csap. Felbőgetem a motort, hogy végre elhúzzon a picsába, ő pedig a levegőbe emeli a kezét, és káromkodni kezd. Azon kapom magam, hogy kiszállok az autóból, és a férfibe kapaszkodom, és leráncigálom az útról. Méltatlankodva ordít velem, én pedig behúzok neki egyet. Aztán még egyet. És, legszívesebben szétverném az arcát. Nehezemre esik leállni, de végül megteszem, és visszaszállva az autóba, kerekeket csikorgatva elhajtok.
– Uram, minden rendben? – hallom meg Peter hangját újra
– Kurvára nincs rendben semmi, de majd rendben lesz. Teszek róla, hogy rendben legyenek itt a dolgok. – morgom, és behajtok egy utcába.
– Uram, tehetek még valamit?
– Csak varázsold a kibaszott gépet a kurva reptérre! – sziszegek dühösen, és bontom a vonalat


Talán egy órába is beletelik, míg végre lenyugodok annyira, hogy ésszerűen gondolkodjak.
Leállítom a motort, és a tópartra sétálok. Gyenge szellő segít kitisztítani a fejem. Leveszem magamról izzadt pólóm, és leülök egy padra. Kuncogó lányok mennek el előttem. Rövid miniszoknyájukban ringatózik formás fenekük, és a válluk felett nevetve visszafordulnak. Az ujjamon lévő jegygyűrűre pillantok. Égeti az ujjam a karika, amint megmozdul a nadrágomban a farkam.
Térdeimre támasztom kezeimet, és a tenyerembe temetem arcom.
Meg fogom ölni Alexet, és ettől semmi nem tántoríthat el. Nem ma...de hamarosan... Rátette a kezét arra, ami az enyém. Bemocskolta a testét az érintésével, és ezt megmondtam neki, hogy nem tűröm. Kamilla meg csak flörtölt vele...mégis, mit képzelt?
Ott hagyott...alig várta, hogy elaludjak, és ő vissza mehessen hozzá. A nászutunkon.... ezt teszi velem a nászutunkon.
Mindent megtettem érte. Mindent, amit csak el lehet képzelni, ő pedig ezt teszi velem.
– Hát jó... ideje bekeményíteni.
Elcsendesedett a ház, mire vissza értem. Sötét volt, és csak a levegőben terjengő grill illat emlékeztet arra, mi volt itt pár órával ezelőtt. Az ajtó nyitva, a ház viszont már teljes sötétségbe burkolózott. A hálónkba mentem. Kamilla az ágyon feküdt, összegömbölyödve. Párnáját szorosan fogta feje alá, és halkan szuszogott. Felkapcsoltam az éjjeliszekrényen lévő kislámpát, és elővettem a bőröndöket. Igyekeztem nem felébreszteni, nem volt szükségem még egy veszekedésre. Túlságosan kimerült vagyok már ehhez. Össze akarok pakolni, és végre lefeküdni. Gondosan pakolom be a cuccaimat a bőröndbe, majd ugyanígy teszek Kamilláéval is. Mocorogni kezd, de ügyet sem vetek rá, tovább pakolom a fehérneműit.
– Mit csinálsz? – kérdezi álmosan
– Mondtam. Holnap reggel indulunk haza. – mormolom orrom alatt ridegen
– Nem Robert. Nem akarok haza menni. – ül fel az ágyon, és éberebb hanggal beszél hozzám
– Hát, az szívás, mert megyünk. Aludj vissza, hatkor kelünk. – vetem oda, és becipzározom a bőröndöt.
– Ne csináld ezt kérlek. – kezd bele a sírásba. – Ne szakíts el a családomtól.
– A családodtól vagy a pasidtól? – förmedek rá, ő pedig hátrahőköl.
– Te meg miről beszélsz? – vonja össze szemöldökét, és megrázza a fejét.
– Alig vártad, hogy elaludjak, és vissza mehess hozzá, igaz? – sziszegem dühösen, és közben a pipere dolgainkat szedem össze. – Lefeküdtél vele? – kérdezem, és egy pillanatra megállok. A fülembe dübörög a vér, kapkodva veszem a levegőt, és a gyomrom görcsben áll. Remegek a dühtől.
– Nem… nem! Hogy kérdezhetsz ilyet? – kérdezi hitetlenkedve, és feláll az ágyról
– Esküszöm, ha hozzád ért, ha megtudom, hogy megcsókolt, vagy… – minden szót kész kín kipréselnem magamból. Képtelen vagyok Kamillára nézni. Képtelen vagyok másra gondolni, csak arra, hogy ezek ketten összefeküdtek – én megölöm.
– Ne mondd ezt. Kérlek, hagyd ezt abba. – hallom meg törékeny hangját, de most képtelen vagyok megszánni őt.
– Tudod, hogy megteszem. – morgom, még mindig remegve
– Ha egy ujjal is hozzá érsz, én elhagylak Robert! – válaszolja, és hangja egyből fenyegetővé válik
– Miért hazudtál nekem? Ez a kapcsolat nem 1 évről szól!
– Miről beszélsz? Az igazat mondtam neked.
– Hazudtál nekem.
– Az igazat mondtam! 1 évig voltunk együtt, csak…
– Ne folytasd! – szakítom félbe. – Nem akarok még több hazugságot hallani. – mordulok rá, és a bőröndbe vágom a pipere táskát. Kamilla összerezzen, és hatalmas könnycseppek zuhannak le ajkaira. Nem akarok még csak rá nézni sem. Hatalmas a csalódottságom, és ez most nem fog enyhülni, még a sírását nézve sem, ami egyébként mindig szíven üt. Holnap haza megyünk, és minden vissza áll a megszokott dolgok körébe.


2017. július 24., hétfő

109. fejezet


Fáradtan cipeltem fel a lépcsőn a táskám. Robert rosszalló pillantásától csak még inkább szégyellem magam. Az előszobába dobom a sporttáskát, és fújok egyet. Megfogom csőtoppom alsó szárát, és lefejtem magamról a csatakos ruhát.

- Te meg mit művelsz? – kérezi fojtott hangon Robert, és kikapja a ruhát a kezemből, majd zavarában elém tartja. Nevetni kezdek rajta.
- Te, mit csinálsz? Itthon vagyok, a családom körében, Robert. – válaszolok kuncogva, majd kikapom kezéből a toppot, és a szobák irányába indulok. Mindenki elfoglalja a saját szobáját, de Robert, még mindig azon aggodalmaskodik, hogy Áron, vagy Balu, melltartóban lát meg.
- Öltözz fel, kérlek! – néz rám megrovó pillantásokkal, de még mielőtt válaszolhatnék, Áron dugja be Robert hóna alatt a fejét. Áron ide oda emelgeti fejét, hogy átlásson Robert hátán.
- Fél óra múlva indulunk, kapd össze magad. Bele váglak a vízbe, hogy csak csattansz! – bólogat vigyorogva, amire a közös strandolásunk emlékei jutnak eszembe. Jókat mulattunk minden alkalommal. Sokszor voltam víz alatt. Hol Balu, hol Áron nyomott le mindig. Aztán minél idősebbek lettünk, annál többen is voltunk. Az utóbbi években már tíz fős társasággal mentünk minden hova. Jó ég, micsoda emlékek!
- Utána pedig az én öklöm csattan az arcodon! – mordul rá Áronra, amitől rosszalló érzés támad bennem. – Kamilla terhes, az kellene még, hogy te itt dobálgasd! – folytatja Robert kioktató hangnemben.
- Mi bajod? Új nekem még ez a babás dolog, nem kell egyből fenyegetőzni. – csattan fel Áron, majd félmeztelen testével odébb áll.
- Igaza van. Miért kell így viselkedned? – ráncolom össze homlokom. Robert becsukja az ajtót, és lejjebb veszi hangerejét.
- Kezd egy kicsit sok lenni nekem.
- Áron?
- Nem, ez az egész. Én vagyok a férjed, az én dolgom, hogy gondoskodjak rólad. Nem bírom mikor valaki beleszól a dolgainkba. Meg sem kérdezte akarunk e menni fürdeni, csak kijelenti, hogy megyünk, és kész.
- Most a reggeli dolog miatt vagy így kiélezve a családomra? Mert anyám nem engedte, hogy felgyere, miközben épp telerókázom a WC-t ? – kérdezek vissza kiakadva, és dühösen hátravetem hosszú hajam
- Az én dolgom lett volna, hogy melletted legyek, mikor rosszul vagy. - mormolja sértődötten.
- Robert, most az anyámra vagy féltékeny? Jól hallom? - kérdezek vissza hitetlenkedve
- Mindenkire féltékeny vagyok, aki kapcsolatba lép veled. Minden percre féltékeny vagyok, amit nélkülem töltesz el, érted?
- Szerintem kicsikét megsütött a nap! – hőkölök hátra, és leveszem a melltartóm. A sporttáskát az ágyra dobom, és kiveszem belőle a bikinim.
- Maradjunk itt, pihenned kellene picit. Nagyon meleg van, még a végén rosszul leszel. – lép hozzám közelebb, én pedig elhúzódom tőle.
- Te maradj csak. Anyu, úgy sem akar jönni, segíthetsz neki.
- Nem fogtál fel abból semmit, amit mondtam neked, igaz? – neveti el magát. – Félre ne érts bébi, szeretem anyád, de most vele akarok lenni a legkevésbé.
- Szar ügy, mert én most lemegyek az öcsémmel, és az apámmal a strandra, és egy fesztelen, kötöttség mentes napot fogok eltölteni vele. Nélküled! – morgom, és belebújok a bikini alsómba, majd a felsőt is felveszem.
- Azt el is felejtheted. Nélkülem nem mész sehova. – fogja meg karom, dühösen.
- Nem te döntöd el hova megyek. A feleséged vagyok, nem a rabszolgád. Engedj el, és gondolkodj egy kicsit azon, hogy viselkedsz, mindjárt a második napon. – sziszegem, és felkapom a táskám. A konyhába igyekszem, és közben igyekszem a nyugodtság minden formáját magamra ölteni. Mély levegőt szívok, és megrázom merev testem, hogy egy picit ellazuljak.
- Anyu, ne fáradj a csomagolással, majd eszünk egy lángost a parton. – legyintek, amint látom, ahogy anyu szendvicsekhez veszi elő a hozzávalókat.

- Biztos, kicsim? Nem lesz túl zsíros a lángos? – vonja össze szemöldökét anyu

- Ne aggódj. Nagy lány vagyok már. – kacsintok, és felveszem a konyhaasztalról a kocsikulcsot. – Kész vagy öcsisajt?- kiáltok be a szobák felé. Nem telik bele egy percbe, Áron, és Balu kilépnek a szobáikból. Mögöttük pedig Robert.
- Robert marad, segít neked anyu. -előzöm meg Robertet, akinek szigorú pillantásait felváltotta a könyörgő kutyakölyök pillantás.
- Jól van. Jól jön a segítség, estére fel tudunk készülni legalább. – kacsint anyu.
A szokásos sütögetős, grillparti, amit anyuék minden évben eljátszanak a szomszédokkal, és a barátaikkal.
- Te fogsz vezetni? – kérdez Robert, amint meglátja a kezemben a slusszkulcsot.
- Terhes vagyok Robert, nem beteg! – csattanok fel dühösen, és kicsattogok tangapapucsomban az udvarra. Megüt a meleg, tényleg brutál forróság van.

A kellemes víz hűti a testem. A fiúk heves fröcskölésbe kezdenek, úgy birkóznak, mintha az életük múlna a dolgon. Kuncogok rajtuk, de Robertnek igaza volt, nem szabad ilyen játékokba belefolynom. Odébb úszom. Szeretem ezt a strandot. Nem iszapos a víz, ami nálam lényegi kérdés, a strand szép, rendezett. Családias. Minden évben lejövünk, bántam volna, ha az idén nem sikerül. A ház, amit még anyu örökölt anyai felmenőitől, régi kőház lévén, kellemes hűvösséget biztosított minden forró, nyári napon.
Gyerekek kacaja, és sikítása ébreszt fel a régi emlékek közül, és elgondolkodóba esem, a mi családunk is ilyen felhőtlen lesz e.
Áron a nevem kiálltja, majd egy labdát dob. Elkapom, és visszadobom nekik. Talán fél órán át játszunk a labdával, mikor megkordul a gyomrom. Palacsintára vágyom.

Nem megyünk ki enni? – kérdezem, és a homlokom fölé teszem kezem, hogy lássam Baluékat
De, rohadt kajás vagyok. – bólint Áron, és elindulunk a partra.

A szellő kellemes langyos, de néha, mikor kicsit nagyobb erővel fújja meg a testem, megremegek. Gyorsan a törülközőbe csavarom magam, és a táskámba nyúlok. Tiszta, száraz pamut alsót veszek fel, a törülköző alatt zsonglőrködve. Áron és Balu három jól megtermett tejfölös, sajtos lángossal érkeznek, és három üveg hideg sört fognak ujjaik közt. Annyi a palacsintának.
Furcsállva nézek a fiúkra, de, nem sok időm van ellenkezni, Áron a kezembe nyomja a lángost.

Burkolj! Etesd a bébiket.
Hú, már nagyon éhes vagyok. – lihegem, és egy gyors mozdulattal beleharapok a tésztába. Földöntúli érzés önti el a testem, amint megérzem a sós tészta, a tejföl, és a sajt ízeit. Elégedetten hümmögünk, még a szemeimet is becsukom. Ismerős sziszegő hangokat hallok, mire kinyitom szemeimet.
Rád is gondoltunk. Alkoholmentes-citromos. – neveti el magát Balu
Gösser! De régen ittam már! – kiáltok fel boldogan, és kikapom a kezéből az üveget. Nagyot kortyolok az üvegből, és élvezem a frissítő, hűvös italt.
Majdnem alkoholost hoztam, de Áron figyelmeztetett, hogy azt már nem ihatsz...vagyis egy darabig.
Igen, de azért pár kortyba nem fogok belehalni. – vonom meg vállaim, és újat harapok.
Te, és, hogyhogy nem jött a férjed?
Hagyjuk most Robertet, ha lehet. – mormolom orrom alatt
Ez a fiú, úgy koslat utánad, mintha nem bírna nélküled levegőt kapni. Nem egészséges.
Tudom. – sóhajtok nagyot, és a lábujjam kezdem el piszkálni
Meg, most mi volt ez a cseszekedése reggel? Nem mondtam semmi rosszat. – kérdezi Áron, a szokásos hangjánál pár oktávval feljebb
Hajjj, nem tudom. Rossz napja van. De, már helyretettem. Az ő családjuk kissé más. Másként nevelkedett, furcsa neki ez a közeg. Ennyi az egész. Majd megszokja.- rántom meg újra vállaim. – De, tényleg, nem akarok róla beszélni. Hagyjuk most őt.
Akkor, mi lenne, ha vissza mennénk a vízbe? – pattan fel Áron, és labdát vesz a kezébe. – Dobálgathatnánk picit.- folytatja, és a fején kezdi el egyensúlyozni a labdát, úgy, mint egy cirkuszi fóka.
Menjetek, én még maradok picit. Amúgy is maradt még lángosom, meg akarom enni.
Aztán jössz?
Persze. Menjetek. – hessegetem el őket, és hasra fordulok, hogy újra neki állhassak enni.

Jóllakottan dőlök vissza a hátamra, és elképzelem magam. Olyan lehetek, mint egy jóllakott anyakoca. Hangosan felkacagok az elképzelt képre, és még percekig jól mulatok magamon. Vissza fekszem a hasamra, és kioldom a fürdőruhám felsőrészét. Emlékszem még múlt héten Robert emiatt rángatott el a vízpartról. Automatikusan nyúlok a bikini száraiért, de, aztán eszembe jut, ő most nincs itt... én pedig nagyon szeretek dacoskodni. Vissza engedem a bikini szárait. Erősen tűz a nap, így a fejemre teszem a strandruhám, és csak azt veszem észre, egyre nehezebben érzékelem a valóságot.

A hideg víz, ami a testemet éri, áramütés szerűen hat rám. Sikoltva ugrok fel, és a hátam mögé nézek. Alex vizes, őrülten szexi testét látom meg. Megismerem... bárhol megismerném a testét. Alex ugyanazt a fürdőnadrágot viseli, amit tavalyelőtt is viselt. Szereti, mert élénk piros színe jól megy rezes barna színű bőréhez. Én is szeretem.

Milla. – vigyorog elvörösödve Alex, és mellkasomra mered. Zavartan pillantok le melleimre, amik szabadon meredeznek. Ijedten teszem őket a helyükre, és elkezdek babrálni a kötözőkkel. Zavartan kapkodom a fejem, vajon ki az aki látott, de szerencsére senki nem ügyel ránk. Olyan ideges vagyok, hogy majd szétvet a düh. A hülye dacoskodásom miatt, ilyen hülye helyzetbe hozom magam. Hülye, hülye, hülye! Rohadtul pipa vagyok magamra, és még azt a rohadt fürdőruhát sem vagyok képes bekötni.
Hadd segítsek! – szól lágy hangon. Abba hagyom a babrálást, és előre engedem a kezeim. Hüvös kezei jól esnek forró, húzódó bőrömnek.
Tudod, hogy nem szeretem, mikor ezt csinálod. – motyogom orrom alatt, és érzem, amint meghúzza a zsinórokat a hátamon. Felszisszenek a szorítástól, de csak nagyon halkan. Jól le éghetett a hátam. Alex elém guggol, és a szemembe néz.
Tudod, hogy imádom, mikor sikoltasz. – mosolyog sokat sejtetően, és eszembe jut, miket szokott velem művelni. Bár, sosem feküdtem le Alexszel, azért elég jól működött a szexuális életünk. Belepirulok, elönti a forróság az arcom. Olyan hihetetlen, hogy megtettem azokat a dolgokat Alexszel.
Ha nem lennél leégve, még a végén azt hinném, hogy elpirultál. – mosolyog rám, és össze tapadt hajam eltűri arcomból.
Ne légy ilyen magabiztos. – mosolyodok el, és lesütöm a szemem.
Hol voltál ilyen sokáig? És, miért nem szóltál, hogy haza jöttél?
Tudod, hol voltam Alex. És, én, azt hittem, ezt már megbeszéltük. Te szakítottál velem, te akartad, hogy vége legyen.
Csak, mert tudtam, hogy képtelen leszek megtartani téged úgy, hogy 7000 km távolság van köztünk. Neked pedig menned kellett. Nem volt maradásod.
Tudod, hogy kibírtam volna Alex. Nem okoztam volna fájdalmat neked.
Elég nagy fájdalom volt már az is, hogy elrepültél. – válaszol, és nagyot nyel. Szemei a tájba révednek, látom, amint vissza emlékszik a múltra. Hogy a közösre, vagy csak a saját múltjára? Arról fogalmam sincs, de nem akarom megtudni. Félek attól, amit éreznék, ha megismerném az ő érzéseit. Nagy szerelem volt a miénk, azt hittük életre fog szólni, de valami még sem akarta, hogy együtt maradjunk. Sors, univerzum, Isten. Hívjuk akárhogy is, szétszakított minket egymástól, és Alex ott hagyott, még az utolsó előtti szemeszterkor.
A képben Balu, és Áron jelenik meg. Csurog még a testükről a víz. Balu a strand bejárata fölött lévő órára pillant.
Baszki, anyátok leveszi a fejünket! – mordul fel dühösen Balu, és a fejére csap. – Már otthon kellene lennünk. Pakoljunk, és menjünk.
Te is itt vagy papi? – kurjantja el magát Áron, és belecsap Alex kezébe
Igen, pár perce találtam rá Millára.
Alex, te is jössz, ugye fiam? Sütögetünk picit, iszogatunk. – veregeti meg Alex vállát, Balu
Igen, anyuék már szerintem ott is vannak. – bólint Alex, és feláll mellőlem. A kezét nyújtja, én pedig elfogadom. – Elfutok a cuccomért, mindjárt itt vagyok. – Felhúzom a ruhám, és belelépek a papucsomba. Összeszedjük a törölközőket, és a piknik takarót, de, úgy fáj a vállam, és a hátam, majd bepisilek.
Hát, te meg mit sziszegsz úgy? – kacag fel Áron
Borzalmasan megégtem. – nyafogok, és a táskám automatikusan a vállamra dobom. – Jaj! – nyafogok, és már venném is le a vállamról, mikor Alex leveszi a táskát.
Feljössz, és befújlak anyu csodaszerével.
Áh, nem olyan vészes. Majd otthon lekezelem valamivel.
Biztos? – veregeti meg a hátam Áron, amitől hápogásba török ki, és szinte menekülök az érintésétől.
Te normális vagy? Esküszöm, ha nem fájna ennyire, hogy megemeljem a karom, most olyat behúznék, mint másodikban, hogy még a szemed is lila foltos lett. – mordulok rá, de a három fiú csak hangos kacagásba tör ki. Bosszankodva fújok egyet, és elindulok a kocsi felé.
Hova indulsz baba?- kérdezi Alex. Igen, baba, egy időben az voltam. Babának hívott, mert szerinte olyan az arcom, mint egy porcelán babáé. Szerettem mikor így hívott, valahogy kedves volt nekem. Most is jó érzés árad szét a testemben, ahogy meghallom. Kellemes, nosztalgikus érzés.
A kocsihoz. – nézek rá értetlenül
Előbb felmegyünk hozzánk, és lekezeljük a hátad. Nincs mese. Balra parkolok. – bök a fejével balra, és elindul. Reménykedve nézek Balura, hogy menedékre leljek, de ő helyeslően bólint.
Legalább lesz időd tisztázni a dolgokat. – hajol oda közel hozzám Balu, és duruzsol. - Khm....tudod, a férjeddel, és a babákkal kapcsolatban.
Mélyet sóhajtok a gondolatra. Robert ki lesz akadva. Olyan lesz, mint egy házőrző. Már most ki vagyok tőle. Nincs kedvem egész este azt nézni, hogy a birtoklási vágyát elégíti ki. Oda dobom Balunak a kocsi kulcsot, és én is balra veszem az irányt.

Alex már a motorján ül, és a bukósisakkal babrál. Izgatottan ülök fel a mögé. Alex hátra fordul, és megvárja, míg én is felveszem a sisakot, aztán felbőgeti a motort. Olyan izgatottság fut végig rajtam, alig várom, hogy végre elinduljunk. Alex kifordul a Fürdő útra, és végig repeszt rajta. Szélsebesen húzunk el a Stop presszó mellett, ami rengeteg emléket adott az eddigi nyaralásaink során.
Nem egyszer volt hogy anyu dühösen baktatott le a nyaralóból, hogy a hajamnál fogva hazavigyen. Természetesen mire haza értünk már mindketten nevettünk. Mindig elmeséltem neki mindent a társaságról. És, amilyen bohóc bandánk volt, mindig jókat kacagtunk, mire haza értünk. Sosem voltam berúgva. Persze, 1-2 üveg sör lecsúszott, de, mindig tudtam hol a határ. Leginkább amiatt, mert, ha egyszer is részegen állítok haza, a szüleim örök rabságra ítéltek volna, legalább életem végig. Anyutól sosem kaptam meg azt a fajta szabadságot, amit a korombeliek igen. Azt hiszem, ez a betegségemnek tudható be. Az örökké rám akaszkodó anyámtól menekültem Amerikáig, és haza tértem egy ugyanilyen, vagy még talán rosszabb, férjjel. Összeugrott a gyomrom... Jesszus, mit fognak ezek kakaskodni! Talán beszélnem kellene Alexszel, és meg kellene kérnem, hagyja ki ezt a "kerti partit".

Alex a fürdőbe ment, én pedig lefejtettem a felsőtestemről a ruhát, és feltűztem a hajam. Nem sok minden változott azóta, hogy utoljára itt voltam. A ház szinteltolásos. Előtere nincs, azonnal a nappaliba lépünk be. Balra ülőgarnitúra, vele szembeni falnál tévéállvány. Az ülőgarnitúrával párhuzamosan kis barna apácakerítés figyelmeztet a színt különbségre. Három lépcső vezet fel a két szobához, és a fürdőhöz. Jobbra egy háló van, ez a szülei hálója. Előre pedig a konyha. Összességében otthonos kis ház, mindig jól éreztem magam itt.
Az ülőgarnitúrára ülök, amint Alex kilép a fürdőből. Egy ugrással ott terem mellettem.

A bikiniből is kibújhatnál.
Kackac, jó próbálkozás. – válaszolom méltatlankodva
Rengetegszer láttalak már meztelenül. Ami azt illeti, ma is.
Fel se hozd kérlek. Sosem voltam még ilyen kellemetlen szituban. – válaszolom szégyenkezve
Baba, előttem sosem kell szégyenkezned. – válaszol kellemes hangon. – Ez most hideg lesz. – folytatja, és fújni kezdi az aloeverát tartalmazó sprayt. Valóban hideg, és össze is rezzenek, de jól esik.
Alex, nem hívhatsz többé babának. – mormolom halkan
Csak azért mert nem járunk, te még ugyanolyan baba arcú leszel. Emiatt pedig jogom van úgy hívni, hogy baba.
Kérlek, hívj ezentúl Millának.
De, szereted, ha babának hívlak, nem értem miért baj, hogy...
Férjnél vagyok! – vágok szavába, csak, hogy végre túl legyek a nagy bejelentésen
Ó. – hallom meg Alex lepődött hangját. Megfordulok, és szomorúvá vált szemeivel találom magam szemben. – Szóval ezért nem szóltál, hogy itt vagy. – bólint, és az asztalra teszi a sprayt. – És, akkor ő most... ő, most ott van Mártival?
Igen. Itt van ő is Csopakon. – bólintok, és visszahúzom magamra a ruhát.
Fasza. Persze, nem is értem, mit gondoltam.... – rázza meg fejét, és keserűen felnevet. – Olyan idióta vagyok. – kap a fejéhez, és a falnak dönti homlokát. – És ti...- nyel nagyot, és rám néz. – Lefeküdtetek?
Alex... – szólok hozzá halkan. – A férjem.
Elcsesztem...én csesztem el. Most aztán már baszhatom. Én akartam az első lenni neked.
Ne beszélj így, kérlek. – állok fel, és megfogom a vállát. – Te mindig különleges maradsz számomra. Tudod jól. Nagyon szeretlek Alex, és ez sosem fog változni. – motyogom, és átölelem. – De, már más felesége vagyok. – nézek fel rá, lebiggyesztett szájjal. – Olyan férfié, aki, ha megtudja, hogy én most veled vagyok, és ölelgetlek, teljesen ki lesz akadva. – vigyorgok rá, és elengedem.
Igazad van. Menjünk. – bólint, én pedig mosolyogva indulok ki a ház ajtaján. – Várj, ezt vidd magaddal, anyunak úgy is van még belőle.

Három perc alatt felérünk a nyaralóhoz. Természetesen Robert már a kapuban rója a köröket, mint valami házőrző kutya. Leveszem a sisakot, és Alex kezébe nyomom. Robert arca olyan merev, mint a szikla. Dühös, baromira dühös.

Roberthez sétálok, és megcsókolom. Viszonozza a csókot, de, tudom, hogy csak azért, hogy megmutassa, egy pár vagyunk. Különben már a térdén feküdnék, és ő épp a hátsóm püfölné.
Maga mellé húz, én pedig elviselem, bár nehéz türtőztetni magam.

Alex, ő a férjem, Robert Pattinson, Robert, ő a vo...a ühm, a barátom. – dadogok, mint egy idióta. Persze Robert teste csak még merevebbé válik, már, ha képes még ennél is merevebb lenni. Alex előzékenyen kezet nyújt, mire Robert vonakodva ugyan, de viszonozza a gesztust.
Hello. – üdvözli Alex. – Már sokat hallottam rólad. – folytatja, nekem pedig majd leesik az állam. Alex mélyen a szemembe néz, én pedig tudom, ő is érzi a Robertben felgyülemlő féltékenység erejét.
Hello. Ezt örömmel hallom. – rázza meg Alex kezét, és látom, amint szó szerint szorongatja Alex kezét. De, ő állja a sarat, és még mosolyog is mellé. Kuncognom kell, mire ő még nagyobb vigyorra nyitja száját.
És, merre jártatok, így kettecskén? – kérdezi Robert, és kihallom belőle az iróniát.
Millának adtam egy jó kis sparyt a hátára. Csúnyán leégett. – válaszol vissza Alex. Alex olyan jól beszéli az amerikai angolt, hogy fel sem ismerni, hogy valójában magyar. Engem is tanított, nekem viszont még a mai napig kihallani a "tájszólásomat ".
Leégtél bébi? – nézi meg a hátam Robert. – A lábad is elég jól megpirult. Menj, zuhanyozz le, aztán bekenlek vele.
Oké. – válaszolom fellélegezve, és már indulok is. De rossz érzés üti fel a fejét bennem.- Meg lesztek addig? – kérdezek vissza aggódva.
Persze. – vágják rá egyhangúan, én pedig kénytelen vagyok ezt elfogadni.

A zuhany kellemes. Langyoskás hőfoka jól hűti forró bőröm, bár a húzódó érzés továbbra is meg van. Hajat mosok, élvezem, hogy lemoshatom az iszap maradványokat magamról,amit még a víz mosott a melltartómba.
Hosszú percekig állok csak a zuhany alatt, de, aztán eszembe jut, hogy a két fiút nem bölcs dolog magukra hagyni.
Kapkodva zárom el a csapot, kicsavarom a hajamból a vizet, és elhúzom a kabin ajtaját. Roberttel találom szemben magam. Törülközőt szorongat a kezében, és felém nyújtja. Érdekes, a kezemben olyan puhának tűnő törülköző, egy smirglihez hasonlít, amint a hátamhoz ér. Mégis, magam köré csavarom, és óvatosan lehajolok, hogy a hajam egy másik, kisebb törülközőbe csavarhassam. Amint felegyenesedem lehullik rólam a törülköző.

Jól megégtél. – állapítja meg Robert halk hangon.
Elaludtam a parton. – motyogom, és vissza húzom magamra a törülközőt.
Miért nem kented be magad? – kérdezi korholva
Nem akartam sokáig kint maradni, csak elnyomott az álom. – válaszolom
Ha meglesznek a babáink, nem lehetsz ennyire felelőtlen. – mormolja
Ez lesz most? Szapulni fogsz? – kérdezem dühösen
Nem szapullak, csupán figyelmeztettelek, hogy nem viselkedhetsz úgy, mint egy csitri. – mordul vissza, és kezei ökölbe szorulnak.
Á, szóval a csitrisség egyenlő avval, hogy elmegyek fürdőzni a családommal, és picit megkap a nap?
Te is tudod, hogy nem erről van szó.
Hanem? Arról, hogy felmentem negyed órára a barátomhoz?
Ő nem a barátod! Többé már nem! – sziszegi, és esküszöm a szemei szinte kidüllednek.
Tudod Robert, komolyan elgondolkodom azon, hogy neked nem a családommal van a problémád, hanem velem.
Chh, ez meg most mit jelentsen?
Azt jelenti, hogy, ha nem vagy képes normálisan viselkedni, kisétálhatsz az ajtón! Nem vagyok rád kíváncsi! Senki sem kíváncsi így...
Van fogalmad arról min mentem én keresztül a mai nap? – sziszegi dühösen. – Nem elég, hogy egész nap a gyomrom olyan volt, mint egy gombóc, aggódom érted, és, amint a példa is mutatja, meg is volt az okom rá. Nem vigyázol magadra, idegen mögé ülsz fel egy ócska motorra. Még ráadásul, itt hagysz, az anyáddal is. Füvet nyírtam, három órán át! Fát hasogattam, hogy legyen mit tenni a tűzre, ehhez a kurva sütögetéshez. Hólyagos lett a tenyerem! – ordítja, és felém mutatja vízhólyagos tenyerét. – Zöldségeket aprítottam, húst pácoltam. Háromszor vágtam meg magam! – folytatja, és a másik kezét mutatja fel, amin a hüvelyk, a mutató, és a kisujj is be volt kötve. Kipukkant belőlem a kacaj. Olyan aranyos volt, hogy majd felfaltam. Ahogy felmutatta a tenyerét, minden dühöm elszállt. A dühös férfiból, nyafogós kisfiú lett. A könnyeim is hullottak a nevetéstől. Egy pillanattal később pedig megéreztem Robert ajkait. Hevesen csókol, falja ajkaim, miközben nyög. Vágyott már rá, ez hiányzott neki. Emiatt volt ennyire kiállhatatlan. És, talán én is. Felszisszenek az égő érzéstől.

Az enyém vagy! – hörgi fülembe, és már csókolja is nyakam
Igen. – lihegem
Az enyém vagy a kurva életbe. Az én feleségem vagy! – folytatja, és lerántja a törülközőt rólam. Lehúzza a cipzárját, és letolja nadrágját. Egy lökéssel belém hatol, amitől majd elélvezek. Szorosan kapaszkodok nyakába, lábaimat csípőjére szorítom. Aztán mielőtt elélveznék, Robert leáll. A fenekem alá nyúl, és felemel. A padlóra fektet. A hátam fáj,de nem akarok evvel most törődni. Élvezni akarom őt, minket. Robert vissza igazodik, és lassan kezd el mozogni.
Most megbüntetsz? – kérdezem lihegve
Annyira szeretnélek, hogy folyton emlékeztetnem kell magam arra, hogy babát vársz. Így ez most elmarad. Legalábbis, nem így büntetlek meg.- folytatja, és zsivány vigyorra húzza száját. Megkérdezném tőle, mégis mit eszelt ki, de képtelen vagyok megszólalni. Úgy robbanok szét körülötte, hogy felsikoltok. Torkom szakadtából kiáltok fel, mire Robert befogja számat. Elneveti magát, amíg én próbálok észhez térni. Lassú mozgása felgyorsul, és megmerevedik a teste. A fülembe hördül, és liheg. Ő is elélvezett. Pihegve fekszünk egymást ölelve. Robert apró csókokkal kezd el borítani. Gyöngéden simogatja testem.
Rég élveztél már ekkorát. – búgja és közben csiklóm masszírozza
Igen. Nagyon jó voltál. – mosolyodok el, és megcsókolom

Egyre kényelmetlenebbé válik a szőnyeg. Dörzsöli a hátam, mocorogni kezdek.
Mosakodjunk meg, és csatlakozzunk a többiekhez.
Inkább mosakodjunk meg, és bújjunk be az ágyba. – mosolyog rám , miközben tovább masszíroz
Majd, ha elmentek. – tolom el kezét, és felemelve ujját a számba veszem. Érzem, amint férfiassága megmozdul. – Udvariatlanság lenne nem kimenni a többiekhez. Ráadásul, szívesen megkóstolnám amiért ennyit szenvedtél.
Robert nagyot sóhajt, és a szájába veszi mellbimbómat. Nyaldossa, szívogatja, miközben vissza teszi csiklómra ujját.
Kérlek, kérlek, hagyd abba! – nyöszörgöm, és újra összerándul bensőm
Felizgulva akarlak látni az este. Azt akarom, hogy vágyjon, remegjen a farkam után a puncid. És, mikor rád nézek, tudd, hogy csak az enyém vagy. – zihálja, és érzem, amint combomnak nyomja kemény férfiasságát.
Robert síkos ujja tovább masszíroz, én pedig már nagyon közel járok. Felkarjába kapok, és szorosan fogom, a fejem újra zsibbadni kezd, a puncim már teljesen kiéleződött a következő kielégülésre. Alig kapok levegőt az izgalomtól, a légzésem egyre szaporább. És, mielőtt kielégülhetnék, Robert elveszi ujját, és abba hagyja a masszírozást.
Menjünk ki a vendégekhez. – mosolyodik el, én pedig leforrázottan nézek vissza rá. Nagyon fáj oda lenn! Kielégülés után vágyódik minden porcikám. Robert meg fogja a kezem. Remegnek combjaim, össze dörzsölöm őket.
Fejezd be! Ne dörzsöld össze a lábad!
Nem maradhatok így. – nyöszörgöm, és belépek a zuhanykabinba
Ó, dehogyisnem! – búgja, és a nyakamba harap. Mintha áramcsapás ért volna, csak fokozza bennem a vágyat.
Ne, kérlek, ne csináld!- zihálom, csukott szemekkel, és erőtlenül igyekszem eltolni magamtól. Lekerült róla a póló, meztelen, szőrös mellkasának nyomom kezem.
Nem bírom ki, hogy ne érjek hozzád. – mormolja, és tovább nyaldos, és fal. Nekem feszíti csípőjét, miközben kezével fenekem markolássza.
Elégíts ki! Kérlek, nem bírom ki.
A picsába! – hörgi, és megpördít. Hátulról hatol belém. Csak párat lök rajtam, és szó szerint elolvadok a kezei közt a gyönyörtől. A térdeimre roskadok, és a fülkének döntöm zsongó fejem. Nem hallok semmit, csak a zsongást a fülembe. Képtelen vagyok a lélegzésen kívül mást tenni. Mintha kisült volna az agyam.

2017. június 11., vasárnap

108. fejezet

Robert szemszög:

Kamilla lustán nyúlik el az ágyon. Karján végig húzom ujjbegyeim, amitől bőre libabőrössé válik. Nem reagál rá, így én csak tovább csodálom őt. Nézem, ahogy egy másik világban jár. Nézem, amint testével neveli, dédelgeti a gyermekeim. Sosem gondoltam bele eddig abba, mit is jelent terhesnek lenni. Magadban hordozni valamit. Életben tartani, védelmezni. Létre hozni egy csodát…. Kamilla ezt most átélheti, és bevallom kissé irigylem is érte.

Kamilla szobája semmiben sem különbözik egy átlagos tini szobájától. Tetszik a, meleg színe, és a fehér bútorai, ahogy kontrasztot képeznek. Igazi lányos szoba, amibe azért pár dolog elárulja, hogy a jó kislány mögött meghúzódott a kitörni vágyó tinédzser lány is. Ilyenek például a polcokon megbújó rock CD-k , és a könyvek közé beszúrt poszterek, amik szerintem még pár éve a falain díszelegtek, és egy bekeretezett kép, amin Kamillának rövid, nyakik érő haja volt, fekete bőrdzsekiben ,világos kék farmer nadrágban pózol Jared Letoval. Sosem mondta, hogy gyerek korában rajongott volna érte. Mindenesetre örülök, hogy maradt a nőies vonalnál, és nem egy fekete szerkóba bújtatott, agyon tetovált lány lett belőle. Rock-kal nincs bajom, szeretem a rockot… bizonyos fajtáját. Talán majd egyszer együtt is elmehetnénk egy koncertre.
A polcain jobbára magyar nyelvű könnyeket látok. Felállok, és közelebb lépek. Kezembe veszek egy vékonyabb kötetet, és elolvasom. Pál utcai fiúk. Rejtő Jenő könyvek, Piszkos Fred, Csontbrigád. Különös házasság, egy másik szerzőtől. Aztán tekintetem egy közismert regényre terelődik, a Büszkeség és balítéletre, majd egy fényképalbumra. Halkan, és óvatosan, de annál nagyobb izgatottsággal húzom ki a könyvek közül az albumot. Úgy döntök ezt már nem a szobába nézem meg. A hónom alá fogom a sárga virágos albumot, és halkan kiosonok a szobából. Úgy próbálok lemenni a lépcsőn, hogy az ne nyikorduljon meg, még sem sikerül. Minden második lépésemnél egy-egy keserves nyekkenéssel jajdul fel a fa. De, mivel igyekszem lassan menni, időm is akad arra, hogy észre vegyem, a mellettem lévő falon képek vannak. Családi fotók, aminek legtöbbje gyerekkori képek. Áron, és Kamilla van a 90%-ukon.
Már értem, miért éreztem magam otthon, minjárt az első perctől ebben a házban. Ebből a házból árad a szeretet, a gondoskodás. Cseppet sem hasonlít a Pattinson család egyik rezidenciájára sem. Pedig ez a ház a mi mércénkkel nézve, még nyaralónak sem állná meg a helyét. A maga kis szerény felszereltségével, kis méretével a középkategóriát is éppen eléri, én mégis a legcsodásabb helynek érzem, ahol eddig jártam. Tudom, hogy ez a hely olyan hely, aminek minden kis szegletét emlékek őrzik.
A telefonom rezegni kezd a zsebembe. Kapkodva nyúlok a telefonért, és lehalkítom. Elfordítom a bejárati ajtón a zárat, és kimegyek.
Pattinson! – szólok bele kapkodó hangon
Itt is. – hallom meg apám hangját
Apa! – sóhajtok nagyot a meglepettségtől.
Szia, fiam. – neveti el magát a vonal túloldalán.
Miért hívtál? Túl kockázatos! – rivallok rá, és lecsattogok a lépcsőn
Ne aggódj! Minden rendben! Nyugodtan beszélhetünk. Inkább mesélj, hogy telik a nászút?
Apa...én nem is tudom, hogy mondjam el.
Csak azt ne mondd, hogy máris válni akarsz! – komorodik el hangja
Apa, Kamilla terhes. – nyögöm ki, és a hatódottságtól elszorul a torkom.
Terhes? – kérdez vissza fél percnyi csend után.
Igen. – válaszolok nevetve
Aria, Aria! Nagy szülők leszünk! – ordít apa a másik oldalon
Mama is ott van? De, mégis...
Beszéltem vele az esküvő után. Robert, én mindent rendbe hozok. Esküszöm, minden helyre hozok, hogy végre együtt lehessünk.- mama sikoltó, vinnyogó hangját hallom a túloldalról.
Hadd beszéljek vele! – hallom meg mama parancsoló hangját távolról.
Várj, kihangosítalak. Nem bírok anyáddal. -kacag fel apa
Rendben apa. – csuklik el hangom. – felelem, és felemelem a fejem. A nap erősen tűz arcomba, így az előttem lévő meggyfa alá húzódom. – Rendben.
Robert, kisfiam! Úgy örülök, hogy végre hallok felőletek!
Szia mama. Én is örülök nektek.
Azt akarom, hogy az unokám megismerhessen, fiam. -szól közbe apa
Unokák apa. Ketten vannak. – nevetem el magam
Ikrek?
Igen mama. Tegnap végre láttam őket. Olyan csoda szép volt.
Én is látni akarom őket! - nyafog mama
Drágám, most nem mehetünk vissza. Megbeszéltünk.
Kamilla szülei is videón látták őket. Elküldöm, ha biztonságosnak ítéled meg apa.
Persze, még szép! – csattan fel mama, és mivel apám nem szólal meg felindulok a házba
Akkor mama e-mail címére küldöm.
Jaj, de jó!- szólal meg mama, majd bontom a vonalat
Jóleső érzés fut végig bennem. Azt hiszem apám azóta változott meg, mióta úgy döntöttem kiszállok a maffiából. Bárcsak lett volna alkalmam megismerni, az igazi Thomas Pattinsont! Elgondolkodva indulok fel a lépcsőn, és továbbra is halkan közelítem meg a nappalit. Bekapcsolom azt az ősöreg számítógépet, aminek a hangja leginkább a helikopter rotorjára emlékeztet. 8 percet kell várnom mire feláll a rendszer, és eközben bőven van időm feljegyezni a telefonomba, hogy vennem kell nekik egy normális gépet. Nem is értem, hogy voltak képesek ezt használni. Figyelmeztetnem kell magam arra, hogy ezen kár feldühítenem magam. Megnyitom a család mappát, ami tele van képekkel, és videókkal, és miután megnyitom a levelező programom a Firefoxon keresztül, becsatolom az unokák című videót. Mosolyra késztet a videó címe, és büszkeség jár át. Igen, ők az én gyerekeim! Le kell gyűrnöm magamban a vágyat, hogy fel menjek Kamillához, és megcsókolgassam pocakját. Alig várom, hogy végre kezembe vehessem őket. Mellékelve írok még pár sort a nyaralásról, majd elküldöm a mailt.
A képernyő jobb aló sarkába téved pillantásom, 6 óra 10 perc. Túl korán van még a hangosabb tevékenységekhez. Agyalni kezdek, mégis mihez kezdhetnék, amikor beugrik...hisz itt van egy csomó fénykép, és videó. 95' karácsonyi fotó. Kamilla egy hatalmas póni lovat tart a kezében a fa alatt. Felismerem, a szemeiről, az arcának tipikus metszéséről. Aprócska, fehéren világító fogacskáit villogtatja Daniel felé, akit alig ismerek fel. A mindig sportosan elegáns férfi, ezen a képen bő szárú farmer nadrágot, egy zöld Fila pólót, és egy farmer dzsekit visel. Haja hátrazselézve, aminek a látványától, még a hideg is kiráz. Daniel nem sokat változott az évek során. Több, mint 20 év alatt csupán csak a haja lett rövidebb, és a szeme körüli szarkalábak jöttek elő. Kíváncsian kattintok tovább, amin már Mártát látom, a haja szőke, göndör, királykék dzsörzé ruhát visel. Azt gyanítom Áront tarthatja a karjában, aki egy förtelmes, fodros fehér pólyába bugyolálva alszik. Márta épp Kamillára néz, aki tipegve igyekszik, szatén fehér ruhácskájában anyja felé. A következő kép egy tanulmányi kirándulás letett, a képen Áron osztályával, olyan tíz éves lehet rajta. Elmélyülten lapozgatok a képek között. Könnyedén képzelem el magam ebben a családban, még úgy is, hogy a képek, össze -vissza vannak időrendileg. Precíz ember lévén, elég nehezen viselem az ilyen baklövéseket. Szívem szerint átrendeztetném az összes fotót, a megfelelő mappába, de ki tudja mennyi van, ami rengeteg időbe telhet. Úgy érzem, ezek a fotók láttán, kicsit közelebb kerültem Kamilla családjához, akik immáron már az enyémek is. És, igen, a következő kattintással, mi kerülünk a képernyőre. Az eljegyzésről készült fotó. Na, és ez, hogy kerül ide? Elkuncogom magam az abszurditásán a dolognak, és tovább lapozok. Kamilla édes kis arcán állok meg egy percre, amin gyönyörűen virul a kamerára. 7-8 éves lehet a képen, Balu nyakában ül.
A következő kép szinte a húsomba mar. Elakad még a lélegzetem is attól, ahogy Kamillát látom. Az előző édes, egészségtől kicsattanó pofija a múlté. Az arca sovány lett, a korábbi dús, szinte fekete hajból pedig, már csak alig-alig lóg ki pár tincs a fejbőréből. Lesokkol a látványa. Kamilla tízen pár éves lehet ezen a fotón, jócskán a tinédzser évei elején járhat. Tovább akarok lapozni, mégsem bírom lenyomni az egér billentyűjét. Kamilla ágya mellett egy infúziós állvány áll. Egy fehér nyuszit szorít magához. Percekig ülök a gép előtt, és lesokkolva nézem gyerekkori beteg énjét. Kikészülök a látványtól,mélyeket sóhajtók, hogy megszabaduljak a fojtogató érzéstől, végül tovább kattintok. Egy videót következik. Kamilla már valamivel idősebb lehet, nem tudom még csak megsaccolni sem a teste állapotából. Fejbőrét, rövid, ritkás haj fedi, még mindig nagyon vékonyka, de az arca élettel teli. Kíváncsian indítom el a videót, ami egy karácsonyi emléket örökít meg.
Szóval úgy gondolod, jól viselkedtél az idén? – kérdezi Balu a videó mögül. Kamilla hevesen bólint, beharapja alsó ajkát, és vigyorog. – Mit gondolsz a Jézuska meghozta az ajándékod?
Balu, nem írtam levelet a Jézuskának! Tizenhét vagyok, tudom, hogy mennek a dolgok! – korholja le Kamilla Balut.
Persze, ti tinédzserek azt gondoljátok, már mindent tudtok a világról...pedig még ott a tojáshéj a seggeteken, jól mondom, Márti? – válaszol Balu, és a kamera képernyője a Balu mellett ülő Mártára terelődik
Ne húzd már szegény idegeit! – legyint nevetve Márta, és a kamera újra Kamillára irányul. Kamilla felnyúl a levegőbe, és egy poharat vesz el valakitől. A következő másodpercben Áron ül le Kamilla mellé. Áront kölyökképű, vagány gyereknek látom, nem sokat változott, a méreteit leszámítva.
Na, megkaptad már? -sóhajt fel unottan Áron, és a hajába túr. Kamilla némán rázza meg fejét, és nagyot kortyol a pohárban lévő italból. – Nem eshetnénk már túl rajta? Éhen halok! – fúj egyet, elszörnyedő arccal, és lehajtja fejét. A következő pillanatban egy piros szalaggal átkötött boríték jelenik meg a képernyőn, amint Kamilla felé közeledik. Kamilla maga mellé teszi a poharat, és a térdére ül. Izgatottan kapja ki a kézből a borítékot, és már bontja is. Kamilla heves mozdulatai megdermednek, amint belenéz a borítékba. A kamera Mártára irányul, akinek könnyek folynak arcáról, és épp oly feszülten figyeli lányát ott, mint én itt a képernyő előtt. Kamilla zokogni kezd, és anyja nyakába borul.
Köszönöm. Annyira köszönöm! – bömböli, és szorosan csüng anyja nyakán. Áron kacsint egyet Balura, és feltételezem, Balu is így tesz, és látszik, az ajándék beszerzésében ő is nyakig benne volt.
Szóval, mit is kaptál?- kérdezi Balu, mire Kamilla elengedi anyját, és a kamera elé térdel.
A legklasszabb ajándékot, amit ember csak kaphat! Három 30 Second To Mars koncertjegyet. – csúsztatja szét a jegyeket a kamera előtt.
Űber brutál! – kiált fel Balu
Egy a baj, hogy még fél évet várnom kell a nagy napra. – húzza el száját, és ezzel a képpel lesz vége a videónak. Tovább kattintva már korább felvételek vannak. 5-6 évvel ezelőttiek. Végig lapozgatom a képeket. Kamilla szinte mindegyiken egyre jobb színben van. Képek vannak a diplomaosztójáról. Meg kell hagyni, nagyon jól állt neki a talár. Talán be kellene szereznem egyet. Gimis ballagás, osztálykirándulás, nyaralás. Több tucat képet lapozok át, mire újra jön egy videó. Kamilla egy fekete bőrkabátban van, és egy kék farmerban. Házi videó, de még így is nagyon jó minőségű. Kamilla a színpadon tűnik fel. Jared abba hagyja az éneklést, és Kamillára néz.
Ezt nem hiszem el, felhívta a színpadra. – szól a kameraman, és ráközelít a színpadra
Végre, hogy itt vagy, bakker, már azt hittem, hogy egyedül kell énekelnem. – kezdd bele a bohóckodásba Jared. Kamilla vállára teszi a kezét, és a szája elé emeli a mikrofont. – Nem tudok énekelni. – válaszol Kamilla, és ő is Jared vállára teszi a kezét.
Nem tudsz énekelni? – kérdez vissza nevetve, mire Kamilla megrázza fejét. – Mi a neved, szép lány?
Milla. – válaszol fülig érő szájjal Kamilla
Milla, ühm. – neveti el magát Jared. – Férjnél vagy? – Kamilla megrázza fejét. – Van fiúd?- Kamilla szintén megrázza fejét, és a kamerázóra pillant. – Akkor leszek az énektanárod.
A tömeg felkacag, Jared gitározni kezd, és a The Kill című számot folytatja. Kamillát magához húzza, amint leveszi a kezét a húrokról, és együtt énekel vele.
Hogy vagytok? – ordít a tömegbe, és tovább énekel, amint a tömeg felvisít. Kamilla fürdik Jared pillantásában, és ölelésében. Az egész szám alatt majd elalél tőle. – Tudod, végig füleltem, amíg énekeltél, és neked tényleg kellene egy kibaszott énektanár. – hangos nevetés a tömeg részéről, Kamilla meg megrántja vállait, és oldalra kinyújtja nyelvét. – Firkantsd fel a számod, egyeztetünk a későbbiekről. – nyújt oda egy tollat, mire Kamilla ledöbbent arccal elveszi a tollat, és az alkarjára ír valamit. A videó véget is ér. Fél percig meredten bámulom a képernyőt, és csak ezután veszem észre, hogy ropog, nyikorog szorításom alatt az egér. Kamilla megadta ennek a seggarcnak a számát! Emlékeztetnem kell magam arra, hogy ez már évekkel ezelőtt történt, és én vagyok a férje. Kamilla rajongása teljesen más indíttatású. De akkor is borzasztóan dühít… miért nem mondta soha?
Kattintok egyet az egérrel, és a következő kép csak tovább fokozza a bennem feltörő féltékenységet. Az indián srác, a képernyőn, nyakában Kamilla ugyanabban a ruhában. Tehát vele volt a koncerten. Annyira dühössé válok, hogy jobbnak találom kikapcsolni a monitort.
De korai vagy megint. – hallom meg Márta hangját.
Márta, észre sem vettelek.- kapom fel tekintetem révületemből, és anyósomra nézek, aki pizsamában áll előttem.
Mit csinálsz? – vonja össze szemöldökét, és a válaszom meg sem várva, újra kérdez. – Kérsz egy kávét?
Igen, köszönöm. – bólintok, és ő már megy is a konyhába. Vele akarok tartani, de képtelen vagyok uralkodni az indulataimon. Kihasználom, míg Márta a konyhába van, és mély levegő vételekkel igyekszem csillapítani indulataimat.
Hosszú kávé, ahogy szereted. – nyújt felém egy bögrét, én pedig hálásan elfogadom.
Elküldtem anyámnak a videót a kicsikről. Nagyon oda volt. – válaszolok az előbbi kérésére, és belekortyolok a forró kávéba.
El tudom képzelni. Én is nagyon vártam már, hogy láthassam a felvételt. Holnap veszek is egy keretet, és beleteszem a fotót róluk. – mosolyog, és az asztalra pillant. – Hát ez? – vonja fel szemöldökét
Ez? – kérdezek vissza hezitálva, de Márta már nem is figyel rám. Elgondolkodva veszi kezébe az albumot, úgy, mintha egy nagyon értékes tárgyat venne a kezébe. Megbabonázva nézi azt, és a kanapéra ül. Én is felállok a számtógép asztaltól, és mellé ülök. – Nagyon rég nem néztem bele ebbe az albumba. – motyogja halkan, és végig simítja előlapját.
Az emberek ritkán veszik elő az albumokat. Nosztalgiáznak, vagy másnak mutatják meg. – rántom meg vállaim
Ez az album sok dolgot rejt, de semmiképp nem olyat, amit nosztalgiázásként venne elő az ember. – remeg meg hangja, amitől teljesen felcsigázza érdeklődésem az albumban lévő dolgok iránt. Erősen szuggerálom Márta kezét, miközben azt mondogatom magamban. Nyisd már ki!
Mi van benne? – kérdezem, és Márta arcára nézek. Sosem láttam még őt szomorúnak. Mindig nagyon jó kedvű, mosolygós nőként emlékszem rá. És, most megijeszt az, amit látok.
Sok évnyi szenvedés. – motyogja, és lassan felemeli az album előlapját.
Kórházi fotók vannak benne. Kamilláról. Az album első lapján dátum van.
2004. április 8.
Kamilla felemelve tartja jobb karját. A hónalján egy nagy dudor van. Az ágya mellett egy fehér köpenyes ember áll, és a daganatot vizsgálja. Kérdőn nézek Mártára.
Hodkin-kór. – válaszolja a néma kérdésemre, és nagyot nyel. – Azt gondoltuk csak megfázott. Folyton fáradt volt, kedvtelen, aztán megfázásos tünetei lettek. influenzára gyanakodtunk, de a harmadik antibiotikumos kúra sem gyógyította meg. A házi orvos már tanácstalan volt, és mi is kezdtünk aggódni érte. Egy este megkért, szárítsam meg a haját, addigra már nagyon gyenge volt. Borzalmasan hosszú haja volt akkoriban, majdnem a fenekéig ért. Beleakadt a haja a hóna alá, és, ahogy kihúztam, megéreztem a csomót. Akkorra már két centis volt. – meséli Márta, és a képet nézi. Furcsa, sosem beszéltünk többször a betegségéről, mint azon az éjszakán. Nem akartam faggatni, de most zavar, hogy nekem ezekről a dolgokról fogalmam sem volt. Minden téren törekszem az alaposságra, miért pont efelett a dolog felett siklottam el? Márta tovább mesélt, és nekem minden egyes emléke a húsomba mart.
Miért készült ez a rengeteg fotó? – vonom össze szemöldököm, és, amint meglátom a következő képet, el kell fordítanom a fejem. Kamilla haja foltokban lógott csupán a fején, olyan volt, mint amit pár perccel ezelőtt láttam, az asztali számítógépen. Szőnyű látványt nyújtott, csontsovány arca, beesett szemei, és a foltokban megmaradt haja. Alig ismertem fel.
Millát csúfolni kezdték az iskolába, az...az állapota miatt.
A férgek. – sziszegem átkozottul dühösen
Ami azt illeti, én nem is akartam iskolába engedni, de a család leszavazott. Nem vertük nagy dobra a dolgot, a tanárai tudtak csak róla, meg egy-két barátja. De, pár hét elteltével Milla szinte minden nap kisírt szemekkel jött haza. Úgy döntöttünk kivesszük az iskolából, és magántanulóként folytatja az évet. De, Milla szerint az nem megoldás lett volna a dolgokra, az egyenlő lett volna a halálos ítéletével. Borzalmasan kiakadt. Ordított velünk, ahogy az ablakon kifért. – neveti el magát keserűen, és össze húzza magát. – Egyességet akart. Ha kivesszük az iskolából, akkor legalább azt engedjük meg neki, hogy elmondhassa az iskolának mi történik vele. Szóval szerveztünk egy estet, ahova meghívtuk a helyi közösséget, bele értve az osztálytársait, és a szüleiket is. A fotókat oda készítettük. Jól sikerült..túl jól. Szóval eleinte csak pár fotó készült, aztán a többit már azért csináltuk, hogy megmutassuk, mivel jár ez a betegség. Iskolákat jártunk, művelődési házakat, és előadásokat tartottunk. Millából rengeteg energiát elszívott. A kemo, az utazás, vizsgálatok... – meséli, és a távolba mered szemeivel. Látja maga előtt a múltat, efelől kétségem sincs. Nekem még csak elképelnem is borzasztó azt, amit elmesél, milyen lehetett átélni? -De, szerencsére hamar visszahúzódott a daganat. Két év múlva már csak kontrollra kellett visszajárnunk. – mosolyodik el, és tovább lapoz, de, még így is csak az album felénél tartunk. Nem értettem a dolgot, hisz happy and lett a sztori vége. Kamilla felépült, mégis, miért van ennyi fotó vissza? Ahogy haladtunk előre az időben, Kamilla orvosnál készült fotóin mindegyiknél egyre jobban, és jobban nézett ki. Vártam, nem kérdezősködtem. Márta percekig elmerült emlékeiben, és nem szólt hozzám. Arcához hajtincsek tapadtak oda, amit sós könnycseppjei tették nedvessé. Mély lélegzetei arról tanúskodtak, hogy nagyon nyomja valami a mellkasát. Azt hiszem, hasonló lehet ahhoz, amit én érzek jelenleg a mellkasomban. Emlékszem, teljesen kiborultam, mikor Kamilla elmesélte, hogy rákos volt. A tény, hogy halálos betegségben szenvedett az a nő, akit az életemnél is jobban szeretek, teljesen kikészített. És, ez...ez az egész, amit csak dióhéjban mesél el nekem az anyósom, már most kezd sok lenni, pedig úgy érzem, csak most jön a java. Márta újra lapozni kezdett.
2011. január. 21.
Kamilla újra kórházi ágyon fekszik, fején hatalmas kötés, amit nem tudok mire vélni. Márta, mintha megérezné értetlenségem, újra mesélni kezd.
Millát felvették a Liszt Ferenc akadémiára. Mindig is nagy rajongással volt a zene iránt, benne van a vérében. – mosolyodik el. – Az apja is gyönyörűen játszik. És így, hogy magán tanuló lett, egye több időt szánt rá. Jól ment neki az egyetem. Két évet csinált végig kitűnő bizonyítvánnyal. A harmadik évet annyira megnyomta, hogy az év végén már a diploma koncertjére készült. Külföldi iskolák, művészek figyeltek fel rá. Richter, Luganszky, csak, hogy pár nevet említsek. Fontos volt az az este mindannyiunk számára. – süti le szemeit Márta. Igen, ezt már hallottam, erről mesélt Kamilla. Elszorul a torkom, alig bírok nyelni. – De, sajnos nem sikerült befejeznie a tanévet. Milla a koncert közben rosszul lett. A Hodkin-kór egyik késői mellék tüneteként, újabb daganat ütötte fel a fejét.
Agydaganat. – vágom rá.
Pontosan. – bólint Márta. – Kómába esett, azon... – Márta nem fejezte be a mondatot. Megnyikordult a lépcső, valaki felébredt. Márta azonnal összecsukta az albumot, és a háta mögötti párna mögé dugta. Megtörölgette arcát, így próbálva elttüntetni a sírás nyomait. Csakhogy a vörös szemeivel nem tud mit kezdeni. Kamilla sétál be a nappaliba. Kócos, hosszú haja hátán lóg, szemhéjai mögül alig lát ki.
Hali. – mondja rekedtes hangon. – Mikor indulunk? Mennyi az idő? – kérdezi álmosan, és az ölembe ül.
Szia bébi. – erőltetek mosolyt arcomra, és megfogom arcát, hogy forrón megcsókolhassam. Jól esik a közelsége. Főleg azután, miután fél órán át életének rémtörténetét hallgattam végig az anyja szájából. Kamilla kucorodni kezd, helyezkedik az ölemben, mint egy kiscica. Szorosan dugja fejét nyakamhoz, és megkérdezi.
Miért kelsz fel mindig olyan korán? Így akarsz bevágódni az anyósnál? – kuncogja el magát
Sajnálom. Ígérem, holnap reggel együtt ébredünk. És, aztán ezentúl minden reggel megvárom, míg felébredsz. – mormolom. Kamilla megsimítja arcom, és megcsókolja nyakam.
Szeretem , Mr. Pattinson.
Én is magát Mrs. Pattinson
Csinálok reggelit, meg pár szendvicset az útra. – beszél magyarul Márta, Kamillának. – Alig várom, hogy végre csobbanhassak a vízbe. – nyújtózkodik ki Márta, majd feláll, és folytatja. – Lent lesznek Zsanették is. Össze hozhatnánk egy kis grillezést is. Úgy is rég találkoztatok. Alex folyton érdeklődik utánad. – mormolja, és a konyha felé indul.
Kamillára pillantok, aki dühösen néz anyja felé…. Remek, most meg egy indiánt kell kiiktatnom...