2017. június 11., vasárnap

108. fejezet

Robert szemszög:

Kamilla lustán nyúlik el az ágyon. Karján végig húzom ujjbegyeim, amitől bőre libabőrössé válik. Nem reagál rá, így én csak tovább csodálom őt. Nézem, ahogy egy másik világban jár. Nézem, amint testével neveli, dédelgeti a gyermekeim. Sosem gondoltam bele eddig abba, mit is jelent terhesnek lenni. Magadban hordozni valamit. Életben tartani, védelmezni. Létre hozni egy csodát…. Kamilla ezt most átélheti, és bevallom kissé irigylem is érte.

Kamilla szobája semmiben sem különbözik egy átlagos tini szobájától. Tetszik a, meleg színe, és a fehér bútorai, ahogy kontrasztot képeznek. Igazi lányos szoba, amibe azért pár dolog elárulja, hogy a jó kislány mögött meghúzódott a kitörni vágyó tinédzser lány is. Ilyenek például a polcokon megbújó rock CD-k , és a könyvek közé beszúrt poszterek, amik szerintem még pár éve a falain díszelegtek, és egy bekeretezett kép, amin Kamillának rövid, nyakik érő haja volt, fekete bőrdzsekiben ,világos kék farmer nadrágban pózol Jared Letoval. Sosem mondta, hogy gyerek korában rajongott volna érte. Mindenesetre örülök, hogy maradt a nőies vonalnál, és nem egy fekete szerkóba bújtatott, agyon tetovált lány lett belőle. Rock-kal nincs bajom, szeretem a rockot… bizonyos fajtáját. Talán majd egyszer együtt is elmehetnénk egy koncertre.
A polcain jobbára magyar nyelvű könnyeket látok. Felállok, és közelebb lépek. Kezembe veszek egy vékonyabb kötetet, és elolvasom. Pál utcai fiúk. Rejtő Jenő könyvek, Piszkos Fred, Csontbrigád. Különös házasság, egy másik szerzőtől. Aztán tekintetem egy közismert regényre terelődik, a Büszkeség és balítéletre, majd egy fényképalbumra. Halkan, és óvatosan, de annál nagyobb izgatottsággal húzom ki a könyvek közül az albumot. Úgy döntök ezt már nem a szobába nézem meg. A hónom alá fogom a sárga virágos albumot, és halkan kiosonok a szobából. Úgy próbálok lemenni a lépcsőn, hogy az ne nyikorduljon meg, még sem sikerül. Minden második lépésemnél egy-egy keserves nyekkenéssel jajdul fel a fa. De, mivel igyekszem lassan menni, időm is akad arra, hogy észre vegyem, a mellettem lévő falon képek vannak. Családi fotók, aminek legtöbbje gyerekkori képek. Áron, és Kamilla van a 90%-ukon.
Már értem, miért éreztem magam otthon, minjárt az első perctől ebben a házban. Ebből a házból árad a szeretet, a gondoskodás. Cseppet sem hasonlít a Pattinson család egyik rezidenciájára sem. Pedig ez a ház a mi mércénkkel nézve, még nyaralónak sem állná meg a helyét. A maga kis szerény felszereltségével, kis méretével a középkategóriát is éppen eléri, én mégis a legcsodásabb helynek érzem, ahol eddig jártam. Tudom, hogy ez a hely olyan hely, aminek minden kis szegletét emlékek őrzik.
A telefonom rezegni kezd a zsebembe. Kapkodva nyúlok a telefonért, és lehalkítom. Elfordítom a bejárati ajtón a zárat, és kimegyek.
Pattinson! – szólok bele kapkodó hangon
Itt is. – hallom meg apám hangját
Apa! – sóhajtok nagyot a meglepettségtől.
Szia, fiam. – neveti el magát a vonal túloldalán.
Miért hívtál? Túl kockázatos! – rivallok rá, és lecsattogok a lépcsőn
Ne aggódj! Minden rendben! Nyugodtan beszélhetünk. Inkább mesélj, hogy telik a nászút?
Apa...én nem is tudom, hogy mondjam el.
Csak azt ne mondd, hogy máris válni akarsz! – komorodik el hangja
Apa, Kamilla terhes. – nyögöm ki, és a hatódottságtól elszorul a torkom.
Terhes? – kérdez vissza fél percnyi csend után.
Igen. – válaszolok nevetve
Aria, Aria! Nagy szülők leszünk! – ordít apa a másik oldalon
Mama is ott van? De, mégis...
Beszéltem vele az esküvő után. Robert, én mindent rendbe hozok. Esküszöm, minden helyre hozok, hogy végre együtt lehessünk.- mama sikoltó, vinnyogó hangját hallom a túloldalról.
Hadd beszéljek vele! – hallom meg mama parancsoló hangját távolról.
Várj, kihangosítalak. Nem bírok anyáddal. -kacag fel apa
Rendben apa. – csuklik el hangom. – felelem, és felemelem a fejem. A nap erősen tűz arcomba, így az előttem lévő meggyfa alá húzódom. – Rendben.
Robert, kisfiam! Úgy örülök, hogy végre hallok felőletek!
Szia mama. Én is örülök nektek.
Azt akarom, hogy az unokám megismerhessen, fiam. -szól közbe apa
Unokák apa. Ketten vannak. – nevetem el magam
Ikrek?
Igen mama. Tegnap végre láttam őket. Olyan csoda szép volt.
Én is látni akarom őket! - nyafog mama
Drágám, most nem mehetünk vissza. Megbeszéltünk.
Kamilla szülei is videón látták őket. Elküldöm, ha biztonságosnak ítéled meg apa.
Persze, még szép! – csattan fel mama, és mivel apám nem szólal meg felindulok a házba
Akkor mama e-mail címére küldöm.
Jaj, de jó!- szólal meg mama, majd bontom a vonalat
Jóleső érzés fut végig bennem. Azt hiszem apám azóta változott meg, mióta úgy döntöttem kiszállok a maffiából. Bárcsak lett volna alkalmam megismerni, az igazi Thomas Pattinsont! Elgondolkodva indulok fel a lépcsőn, és továbbra is halkan közelítem meg a nappalit. Bekapcsolom azt az ősöreg számítógépet, aminek a hangja leginkább a helikopter rotorjára emlékeztet. 8 percet kell várnom mire feláll a rendszer, és eközben bőven van időm feljegyezni a telefonomba, hogy vennem kell nekik egy normális gépet. Nem is értem, hogy voltak képesek ezt használni. Figyelmeztetnem kell magam arra, hogy ezen kár feldühítenem magam. Megnyitom a család mappát, ami tele van képekkel, és videókkal, és miután megnyitom a levelező programom a Firefoxon keresztül, becsatolom az unokák című videót. Mosolyra késztet a videó címe, és büszkeség jár át. Igen, ők az én gyerekeim! Le kell gyűrnöm magamban a vágyat, hogy fel menjek Kamillához, és megcsókolgassam pocakját. Alig várom, hogy végre kezembe vehessem őket. Mellékelve írok még pár sort a nyaralásról, majd elküldöm a mailt.
A képernyő jobb aló sarkába téved pillantásom, 6 óra 10 perc. Túl korán van még a hangosabb tevékenységekhez. Agyalni kezdek, mégis mihez kezdhetnék, amikor beugrik...hisz itt van egy csomó fénykép, és videó. 95' karácsonyi fotó. Kamilla egy hatalmas póni lovat tart a kezében a fa alatt. Felismerem, a szemeiről, az arcának tipikus metszéséről. Aprócska, fehéren világító fogacskáit villogtatja Daniel felé, akit alig ismerek fel. A mindig sportosan elegáns férfi, ezen a képen bő szárú farmer nadrágot, egy zöld Fila pólót, és egy farmer dzsekit visel. Haja hátrazselézve, aminek a látványától, még a hideg is kiráz. Daniel nem sokat változott az évek során. Több, mint 20 év alatt csupán csak a haja lett rövidebb, és a szeme körüli szarkalábak jöttek elő. Kíváncsian kattintok tovább, amin már Mártát látom, a haja szőke, göndör, királykék dzsörzé ruhát visel. Azt gyanítom Áront tarthatja a karjában, aki egy förtelmes, fodros fehér pólyába bugyolálva alszik. Márta épp Kamillára néz, aki tipegve igyekszik, szatén fehér ruhácskájában anyja felé. A következő kép egy tanulmányi kirándulás letett, a képen Áron osztályával, olyan tíz éves lehet rajta. Elmélyülten lapozgatok a képek között. Könnyedén képzelem el magam ebben a családban, még úgy is, hogy a képek, össze -vissza vannak időrendileg. Precíz ember lévén, elég nehezen viselem az ilyen baklövéseket. Szívem szerint átrendeztetném az összes fotót, a megfelelő mappába, de ki tudja mennyi van, ami rengeteg időbe telhet. Úgy érzem, ezek a fotók láttán, kicsit közelebb kerültem Kamilla családjához, akik immáron már az enyémek is. És, igen, a következő kattintással, mi kerülünk a képernyőre. Az eljegyzésről készült fotó. Na, és ez, hogy kerül ide? Elkuncogom magam az abszurditásán a dolognak, és tovább lapozok. Kamilla édes kis arcán állok meg egy percre, amin gyönyörűen virul a kamerára. 7-8 éves lehet a képen, Balu nyakában ül.
A következő kép szinte a húsomba mar. Elakad még a lélegzetem is attól, ahogy Kamillát látom. Az előző édes, egészségtől kicsattanó pofija a múlté. Az arca sovány lett, a korábbi dús, szinte fekete hajból pedig, már csak alig-alig lóg ki pár tincs a fejbőréből. Lesokkol a látványa. Kamilla tízen pár éves lehet ezen a fotón, jócskán a tinédzser évei elején járhat. Tovább akarok lapozni, mégsem bírom lenyomni az egér billentyűjét. Kamilla ágya mellett egy infúziós állvány áll. Egy fehér nyuszit szorít magához. Percekig ülök a gép előtt, és lesokkolva nézem gyerekkori beteg énjét. Kikészülök a látványtól,mélyeket sóhajtók, hogy megszabaduljak a fojtogató érzéstől, végül tovább kattintok. Egy videót következik. Kamilla már valamivel idősebb lehet, nem tudom még csak megsaccolni sem a teste állapotából. Fejbőrét, rövid, ritkás haj fedi, még mindig nagyon vékonyka, de az arca élettel teli. Kíváncsian indítom el a videót, ami egy karácsonyi emléket örökít meg.
Szóval úgy gondolod, jól viselkedtél az idén? – kérdezi Balu a videó mögül. Kamilla hevesen bólint, beharapja alsó ajkát, és vigyorog. – Mit gondolsz a Jézuska meghozta az ajándékod?
Balu, nem írtam levelet a Jézuskának! Tizenhét vagyok, tudom, hogy mennek a dolgok! – korholja le Kamilla Balut.
Persze, ti tinédzserek azt gondoljátok, már mindent tudtok a világról...pedig még ott a tojáshéj a seggeteken, jól mondom, Márti? – válaszol Balu, és a kamera képernyője a Balu mellett ülő Mártára terelődik
Ne húzd már szegény idegeit! – legyint nevetve Márta, és a kamera újra Kamillára irányul. Kamilla felnyúl a levegőbe, és egy poharat vesz el valakitől. A következő másodpercben Áron ül le Kamilla mellé. Áront kölyökképű, vagány gyereknek látom, nem sokat változott, a méreteit leszámítva.
Na, megkaptad már? -sóhajt fel unottan Áron, és a hajába túr. Kamilla némán rázza meg fejét, és nagyot kortyol a pohárban lévő italból. – Nem eshetnénk már túl rajta? Éhen halok! – fúj egyet, elszörnyedő arccal, és lehajtja fejét. A következő pillanatban egy piros szalaggal átkötött boríték jelenik meg a képernyőn, amint Kamilla felé közeledik. Kamilla maga mellé teszi a poharat, és a térdére ül. Izgatottan kapja ki a kézből a borítékot, és már bontja is. Kamilla heves mozdulatai megdermednek, amint belenéz a borítékba. A kamera Mártára irányul, akinek könnyek folynak arcáról, és épp oly feszülten figyeli lányát ott, mint én itt a képernyő előtt. Kamilla zokogni kezd, és anyja nyakába borul.
Köszönöm. Annyira köszönöm! – bömböli, és szorosan csüng anyja nyakán. Áron kacsint egyet Balura, és feltételezem, Balu is így tesz, és látszik, az ajándék beszerzésében ő is nyakig benne volt.
Szóval, mit is kaptál?- kérdezi Balu, mire Kamilla elengedi anyját, és a kamera elé térdel.
A legklasszabb ajándékot, amit ember csak kaphat! Három 30 Second To Mars koncertjegyet. – csúsztatja szét a jegyeket a kamera előtt.
Űber brutál! – kiált fel Balu
Egy a baj, hogy még fél évet várnom kell a nagy napra. – húzza el száját, és ezzel a képpel lesz vége a videónak. Tovább kattintva már korább felvételek vannak. 5-6 évvel ezelőttiek. Végig lapozgatom a képeket. Kamilla szinte mindegyiken egyre jobb színben van. Képek vannak a diplomaosztójáról. Meg kell hagyni, nagyon jól állt neki a talár. Talán be kellene szereznem egyet. Gimis ballagás, osztálykirándulás, nyaralás. Több tucat képet lapozok át, mire újra jön egy videó. Kamilla egy fekete bőrkabátban van, és egy kék farmerban. Házi videó, de még így is nagyon jó minőségű. Kamilla a színpadon tűnik fel. Jared abba hagyja az éneklést, és Kamillára néz.
Ezt nem hiszem el, felhívta a színpadra. – szól a kameraman, és ráközelít a színpadra
Végre, hogy itt vagy, bakker, már azt hittem, hogy egyedül kell énekelnem. – kezdd bele a bohóckodásba Jared. Kamilla vállára teszi a kezét, és a szája elé emeli a mikrofont. – Nem tudok énekelni. – válaszol Kamilla, és ő is Jared vállára teszi a kezét.
Nem tudsz énekelni? – kérdez vissza nevetve, mire Kamilla megrázza fejét. – Mi a neved, szép lány?
Milla. – válaszol fülig érő szájjal Kamilla
Milla, ühm. – neveti el magát Jared. – Férjnél vagy? – Kamilla megrázza fejét. – Van fiúd?- Kamilla szintén megrázza fejét, és a kamerázóra pillant. – Akkor leszek az énektanárod.
A tömeg felkacag, Jared gitározni kezd, és a The Kill című számot folytatja. Kamillát magához húzza, amint leveszi a kezét a húrokról, és együtt énekel vele.
Hogy vagytok? – ordít a tömegbe, és tovább énekel, amint a tömeg felvisít. Kamilla fürdik Jared pillantásában, és ölelésében. Az egész szám alatt majd elalél tőle. – Tudod, végig füleltem, amíg énekeltél, és neked tényleg kellene egy kibaszott énektanár. – hangos nevetés a tömeg részéről, Kamilla meg megrántja vállait, és oldalra kinyújtja nyelvét. – Firkantsd fel a számod, egyeztetünk a későbbiekről. – nyújt oda egy tollat, mire Kamilla ledöbbent arccal elveszi a tollat, és az alkarjára ír valamit. A videó véget is ér. Fél percig meredten bámulom a képernyőt, és csak ezután veszem észre, hogy ropog, nyikorog szorításom alatt az egér. Kamilla megadta ennek a seggarcnak a számát! Emlékeztetnem kell magam arra, hogy ez már évekkel ezelőtt történt, és én vagyok a férje. Kamilla rajongása teljesen más indíttatású. De akkor is borzasztóan dühít… miért nem mondta soha?
Kattintok egyet az egérrel, és a következő kép csak tovább fokozza a bennem feltörő féltékenységet. Az indián srác, a képernyőn, nyakában Kamilla ugyanabban a ruhában. Tehát vele volt a koncerten. Annyira dühössé válok, hogy jobbnak találom kikapcsolni a monitort.
De korai vagy megint. – hallom meg Márta hangját.
Márta, észre sem vettelek.- kapom fel tekintetem révületemből, és anyósomra nézek, aki pizsamában áll előttem.
Mit csinálsz? – vonja össze szemöldökét, és a válaszom meg sem várva, újra kérdez. – Kérsz egy kávét?
Igen, köszönöm. – bólintok, és ő már megy is a konyhába. Vele akarok tartani, de képtelen vagyok uralkodni az indulataimon. Kihasználom, míg Márta a konyhába van, és mély levegő vételekkel igyekszem csillapítani indulataimat.
Hosszú kávé, ahogy szereted. – nyújt felém egy bögrét, én pedig hálásan elfogadom.
Elküldtem anyámnak a videót a kicsikről. Nagyon oda volt. – válaszolok az előbbi kérésére, és belekortyolok a forró kávéba.
El tudom képzelni. Én is nagyon vártam már, hogy láthassam a felvételt. Holnap veszek is egy keretet, és beleteszem a fotót róluk. – mosolyog, és az asztalra pillant. – Hát ez? – vonja fel szemöldökét
Ez? – kérdezek vissza hezitálva, de Márta már nem is figyel rám. Elgondolkodva veszi kezébe az albumot, úgy, mintha egy nagyon értékes tárgyat venne a kezébe. Megbabonázva nézi azt, és a kanapéra ül. Én is felállok a számtógép asztaltól, és mellé ülök. – Nagyon rég nem néztem bele ebbe az albumba. – motyogja halkan, és végig simítja előlapját.
Az emberek ritkán veszik elő az albumokat. Nosztalgiáznak, vagy másnak mutatják meg. – rántom meg vállaim
Ez az album sok dolgot rejt, de semmiképp nem olyat, amit nosztalgiázásként venne elő az ember. – remeg meg hangja, amitől teljesen felcsigázza érdeklődésem az albumban lévő dolgok iránt. Erősen szuggerálom Márta kezét, miközben azt mondogatom magamban. Nyisd már ki!
Mi van benne? – kérdezem, és Márta arcára nézek. Sosem láttam még őt szomorúnak. Mindig nagyon jó kedvű, mosolygós nőként emlékszem rá. És, most megijeszt az, amit látok.
Sok évnyi szenvedés. – motyogja, és lassan felemeli az album előlapját.
Kórházi fotók vannak benne. Kamilláról. Az album első lapján dátum van.
2004. április 8.
Kamilla felemelve tartja jobb karját. A hónalján egy nagy dudor van. Az ágya mellett egy fehér köpenyes ember áll, és a daganatot vizsgálja. Kérdőn nézek Mártára.
Hodkin-kór. – válaszolja a néma kérdésemre, és nagyot nyel. – Azt gondoltuk csak megfázott. Folyton fáradt volt, kedvtelen, aztán megfázásos tünetei lettek. influenzára gyanakodtunk, de a harmadik antibiotikumos kúra sem gyógyította meg. A házi orvos már tanácstalan volt, és mi is kezdtünk aggódni érte. Egy este megkért, szárítsam meg a haját, addigra már nagyon gyenge volt. Borzalmasan hosszú haja volt akkoriban, majdnem a fenekéig ért. Beleakadt a haja a hóna alá, és, ahogy kihúztam, megéreztem a csomót. Akkorra már két centis volt. – meséli Márta, és a képet nézi. Furcsa, sosem beszéltünk többször a betegségéről, mint azon az éjszakán. Nem akartam faggatni, de most zavar, hogy nekem ezekről a dolgokról fogalmam sem volt. Minden téren törekszem az alaposságra, miért pont efelett a dolog felett siklottam el? Márta tovább mesélt, és nekem minden egyes emléke a húsomba mart.
Miért készült ez a rengeteg fotó? – vonom össze szemöldököm, és, amint meglátom a következő képet, el kell fordítanom a fejem. Kamilla haja foltokban lógott csupán a fején, olyan volt, mint amit pár perccel ezelőtt láttam, az asztali számítógépen. Szőnyű látványt nyújtott, csontsovány arca, beesett szemei, és a foltokban megmaradt haja. Alig ismertem fel.
Millát csúfolni kezdték az iskolába, az...az állapota miatt.
A férgek. – sziszegem átkozottul dühösen
Ami azt illeti, én nem is akartam iskolába engedni, de a család leszavazott. Nem vertük nagy dobra a dolgot, a tanárai tudtak csak róla, meg egy-két barátja. De, pár hét elteltével Milla szinte minden nap kisírt szemekkel jött haza. Úgy döntöttünk kivesszük az iskolából, és magántanulóként folytatja az évet. De, Milla szerint az nem megoldás lett volna a dolgokra, az egyenlő lett volna a halálos ítéletével. Borzalmasan kiakadt. Ordított velünk, ahogy az ablakon kifért. – neveti el magát keserűen, és össze húzza magát. – Egyességet akart. Ha kivesszük az iskolából, akkor legalább azt engedjük meg neki, hogy elmondhassa az iskolának mi történik vele. Szóval szerveztünk egy estet, ahova meghívtuk a helyi közösséget, bele értve az osztálytársait, és a szüleiket is. A fotókat oda készítettük. Jól sikerült..túl jól. Szóval eleinte csak pár fotó készült, aztán a többit már azért csináltuk, hogy megmutassuk, mivel jár ez a betegség. Iskolákat jártunk, művelődési házakat, és előadásokat tartottunk. Millából rengeteg energiát elszívott. A kemo, az utazás, vizsgálatok... – meséli, és a távolba mered szemeivel. Látja maga előtt a múltat, efelől kétségem sincs. Nekem még csak elképelnem is borzasztó azt, amit elmesél, milyen lehetett átélni? -De, szerencsére hamar visszahúzódott a daganat. Két év múlva már csak kontrollra kellett visszajárnunk. – mosolyodik el, és tovább lapoz, de, még így is csak az album felénél tartunk. Nem értettem a dolgot, hisz happy and lett a sztori vége. Kamilla felépült, mégis, miért van ennyi fotó vissza? Ahogy haladtunk előre az időben, Kamilla orvosnál készült fotóin mindegyiknél egyre jobban, és jobban nézett ki. Vártam, nem kérdezősködtem. Márta percekig elmerült emlékeiben, és nem szólt hozzám. Arcához hajtincsek tapadtak oda, amit sós könnycseppjei tették nedvessé. Mély lélegzetei arról tanúskodtak, hogy nagyon nyomja valami a mellkasát. Azt hiszem, hasonló lehet ahhoz, amit én érzek jelenleg a mellkasomban. Emlékszem, teljesen kiborultam, mikor Kamilla elmesélte, hogy rákos volt. A tény, hogy halálos betegségben szenvedett az a nő, akit az életemnél is jobban szeretek, teljesen kikészített. És, ez...ez az egész, amit csak dióhéjban mesél el nekem az anyósom, már most kezd sok lenni, pedig úgy érzem, csak most jön a java. Márta újra lapozni kezdett.
2011. január. 21.
Kamilla újra kórházi ágyon fekszik, fején hatalmas kötés, amit nem tudok mire vélni. Márta, mintha megérezné értetlenségem, újra mesélni kezd.
Millát felvették a Liszt Ferenc akadémiára. Mindig is nagy rajongással volt a zene iránt, benne van a vérében. – mosolyodik el. – Az apja is gyönyörűen játszik. És így, hogy magán tanuló lett, egye több időt szánt rá. Jól ment neki az egyetem. Két évet csinált végig kitűnő bizonyítvánnyal. A harmadik évet annyira megnyomta, hogy az év végén már a diploma koncertjére készült. Külföldi iskolák, művészek figyeltek fel rá. Richter, Luganszky, csak, hogy pár nevet említsek. Fontos volt az az este mindannyiunk számára. – süti le szemeit Márta. Igen, ezt már hallottam, erről mesélt Kamilla. Elszorul a torkom, alig bírok nyelni. – De, sajnos nem sikerült befejeznie a tanévet. Milla a koncert közben rosszul lett. A Hodkin-kór egyik késői mellék tüneteként, újabb daganat ütötte fel a fejét.
Agydaganat. – vágom rá.
Pontosan. – bólint Márta. – Kómába esett, azon... – Márta nem fejezte be a mondatot. Megnyikordult a lépcső, valaki felébredt. Márta azonnal összecsukta az albumot, és a háta mögötti párna mögé dugta. Megtörölgette arcát, így próbálva elttüntetni a sírás nyomait. Csakhogy a vörös szemeivel nem tud mit kezdeni. Kamilla sétál be a nappaliba. Kócos, hosszú haja hátán lóg, szemhéjai mögül alig lát ki.
Hali. – mondja rekedtes hangon. – Mikor indulunk? Mennyi az idő? – kérdezi álmosan, és az ölembe ül.
Szia bébi. – erőltetek mosolyt arcomra, és megfogom arcát, hogy forrón megcsókolhassam. Jól esik a közelsége. Főleg azután, miután fél órán át életének rémtörténetét hallgattam végig az anyja szájából. Kamilla kucorodni kezd, helyezkedik az ölemben, mint egy kiscica. Szorosan dugja fejét nyakamhoz, és megkérdezi.
Miért kelsz fel mindig olyan korán? Így akarsz bevágódni az anyósnál? – kuncogja el magát
Sajnálom. Ígérem, holnap reggel együtt ébredünk. És, aztán ezentúl minden reggel megvárom, míg felébredsz. – mormolom. Kamilla megsimítja arcom, és megcsókolja nyakam.
Szeretem , Mr. Pattinson.
Én is magát Mrs. Pattinson
Csinálok reggelit, meg pár szendvicset az útra. – beszél magyarul Márta, Kamillának. – Alig várom, hogy végre csobbanhassak a vízbe. – nyújtózkodik ki Márta, majd feláll, és folytatja. – Lent lesznek Zsanették is. Össze hozhatnánk egy kis grillezést is. Úgy is rég találkoztatok. Alex folyton érdeklődik utánad. – mormolja, és a konyha felé indul.
Kamillára pillantok, aki dühösen néz anyja felé…. Remek, most meg egy indiánt kell kiiktatnom...

2017. május 16., kedd

107. fejezet

Egyedül ébredek a szobámban. A nap erősen tűz az ablakomon át, egyenesen a szemembe. Megizzadt homlokom letörlöm, és beletúrok csatakos hajamba. Nem húztam el az éjszaka a sötétítőfüggönyt, és most jól meg is járom. Lustán nézek az ágy túl oldalára, ami már üres. Csalódottságot érzek, amiért egyedül kell ébrednem.
Kinyitom az ablakot, hogy friss levegő töltse be a szobát. Kihajolok, és a ház előtt meglátom a bérelt fekete BMV-t. Ki hozhatta haza az autót? És, mikor? Mégis mennyi idő? Mennyit aludtam?

A falra pillantok, amin a pillangós faliórám fél kilencet mutat. Nincs még olyan késő. A mosdóba megyek, kiöblítem a szám, és arcot mosok. Leindulok a lépcsőn. Meg – meg nyikordul egy-egy álmos lépésemnél, és ekkor jövök csak rá, mennyire szeretem ezt a hangot. A nappaliból Áron sziszegős hangja, és autómotor éles zúgása szűrődik ki.
Basszus, ne szívass már! – kiált fel Áron, mire egy másik hang felnevet
Jó lesz kapkodod magad fiacskám. Hozzá szoktál a tragacshoz, ami csak 90-nel döcög! – kacag fel Balu kárörvendő hangon
Vegyél vissza tata, ne szidd a kocsim! – háborog Áron, és hallom, amint a joystick gombjait hevesen nyomkodja.
A konyhába indulok. Édes illat csalogat a konyha felé. Anyu épp a mosogatógépbe pakolja a reggeli szennyest, de a kerek étkező asztalon még ott vannak a reggeli péksütemények, a kakaós pöttyös bögrém, ami minden reggel várt gyerekkoromban, és a rókás tányérom.
Jó reggelt Milla. – mosolyog rám anyu, és puszit nyom a fejemre
Szia anyu. – mormolom, és az asztalhoz ülök.
Mit eszel? – húzza fel kíváncsian szemöldökét, amint megtörli kezét a konyharuhába
Csak egy joghurtot. – mormolom, és felállok, hogy a hűtőhöz sétáljak. Kiveszek egy jogobellát a hűtőből, és visszacammogok. A tányéromon már egy megvajazott,félbevágott zsemle vár, csemegeszalámival a tetején. Elgondolkodóba esek...vajon mit nem értett anyu azon, hogy joghurt? Nem hiszem, hogy félre értette.
A férjed meghagyta, hogy ügyeljek arra, hogy rendesen reggelizz, ha esetleg nem lenne itt.
Ha már a férjemnél tartunk, ő hol is van pontosan? – vonom össze szemöldököm, és elfogadóan leülök a zsemle elé.
Lent van, az alagsorban. Nagyon korán kelt. Azt mondta el kell mennie a kocsiért a reptérre, és vissza akar érni vele, még mielőtt felébrednél. Az öcséd elvitte, aztán haza már ugye külön jöttek.- meséli anyu, és közben leül, és a receptfüzetét kezdi el lapozgatni.
Be mert ülni abba a roncsba? – nevetem el magam hitetlenkedve
Nem értem, miért cikizitek folyton szegényt! Az első autója, és a saját pénzéből vette! Inkább büszkének kellene lennetek rá! – csattan fel anyu, mire lesütöm a szemem, és beleharapok a ropogós zsemlébe.
Ugye, nem kezdesz el most itt sütni! – mondom, mint inkább kérdezem. Nem akarom, hogy avval töltse a fél napját, hogy süssön – főzzön ránk.
Csak valami kis egyszerűre gondoltam. Mégis csak most van itt először Robert. Egyen egy kis hazait.
Anyu, ugye tudod, hogy neki a hazai az a Hot – dog, meg a steak. – nézek rá úgy, mintha anyu legalább megzakkant volna.
Milla, szeretném, ha Robert megismerné a mi ételeinket is. Hátha megszereti. – rántja meg vállát anyu. – Miért baj, hogy etetni akarom a vőmet? A steak már úgy is unalmas, a cupcake meg a palacsinta. Nem is értem hogy bírnak olyan ragacsos szószt ráönteni. Borzalom! A kakaót, és a lekvárt nem ismerik? – háborog anyu, és összecsapja a receptes füzetét
Juharszirup anyu. – kuncogok magamban, és újabb falatot gyűrök le a torkomon. – Na, mit sütsz?
Somlóit. Azt hiszem, azt szeretni fogja. – bólint határozottan, és neki áll a szekrényekben kutatni. Lisztet vesz elő, és mérleget.
Még, hogy valami egyszerűt! – nevetek fel, mire anyu csak megrántja a vállát. – És, mi lesz az ebéd? Segítsek benne? – kérdezem, és felállok a bögrémmel a kezemben, és a tűzhelyhez megyek. A poharamba öntöm a még gőzölgő házi kakaót, és megfújom. Belekortyolok. Hmmm, igen. Olyan, mint régen.
Brassóit sütök majd, a húsleves már a tűzhelyen. – mondja anyu a fejét ide-oda kapkodva. Oda lépek hozzá, és megfogom a tarkóját. Belecsimpaszkodom egyik kezemmel, és magam felé fordítom.
Nem azért jöttünk haza, hogy folyton a konyhába robotolj, és kiszolgálj minket. Szeretném, ha együtt lennénk. – mosolygok rá, és anyu is somolyog a bajsza alatt, és bólogat.
Azért még a somlóit megcsinálom. – kacsint
Javíthatatlan vagy. – mormolom, és a bögrémmel együtt elindulok. – Hol is van Robert, mit mondtál? – lépek vissza a konyhába
Az alagsorban. – veti oda anyu

Papucsot húzok, és kinyitom az alagsorba vezető ajtót. Járólapozott lépcsőn megyek le. A lejárót elárasztja az öblítő illata. Az alagsorban van a garázs, a mosókonyha, Balunak egy kis műhelye, egy illemhelyiség, és Áron szerény kis edzőterme.
Robert hangját az edzőteremből hallom. Sziszeg, és hörög, miközben valamit nagyon püföl. Halkan közelítem meg őt. Roberten egy hosszú pamutnadrág van, ami hanyagul lóg a csípőjén. Halkan szól valami spanolós szám, ő pedig üti a bokszzsákot. Kezei fekete bandázzsal vannak körbetekerve. Minden ütésénél megfeszülnek a hátán a lapockáján, az egész felsőtestén az izmok. Izzadság cseppek gurulnak végig mellkasán, és gyöngyöznek a bőrén. Robert sosem volt az izomagyúak csoportjába sorolható ember, de izmos, szálkás...ami ilyen műveleteknél szemet gyönyörködtető látvány.
Percekig nézem őt, mire észre vesz. Az orra hegyéről le esik egy izzadságcsepp. Fúj egyet, és, törölközőért nyúl. Rám néz, pimasz kis mosollyal az arcán. Beharapom alsó ajkam, és igyekszem elfeledkezni arról, amit a combom között érzek. Te jó ég, de bizsergek!

Jó reggelt bébi. – mondja lihegve, és egy gyors puszit nyom a számra.
Jobb lett volna, ha a férjemet az ágyban találom. – vetem oda a dolgot neki.
Dolgom volt. Meg aztán, nem tudtam meddig szándékozol szunyálni. – rántja meg vállát. – Hogy érzed magad? – böki meg orrom orrával.
Jól. – mosolyodom el
Rendesen ettél? – kérdezi, miközben tovább törölgeti magát a törölközővel
Igen, apuci. – bólintok unottan – Szóval, merre jártál? – vonom fel szemöldököm
Elmentem a kocsiért, és kértem időpontot egy nőgyógyásztól. – mosolyog rám, és a vállára dobja a törölközőt.
Mégis kitől? – nézek rá lepődötten, amitől elneveti magát. Hogy a francba képes egy idegen országban így intézkedni?
Majd meglátod, egy órára van időpontunk.- válaszol izgatottan. Lesokkolva állok Robert előtt, és nézek ki a fejemből. – Lezuhanyoznék. – jelenti ki, és a válaszomra vár.
Persze. – bólintok. Tudod hol a fürdő, inkább az emeletre menj, azt kevesebbszer használjuk.
Te, nem jössz? – néz rám furcsállva Robert, amint észre veszi, hogy továbbra is csak állok, és nézek magam elé.
De, mindjárt megyek. – bólintok, majd leülök a mögöttem lévő kis székre.
Mi a baj, bébi? – lép oda elém, és leguggol.
Nem tudom. Csak olyan hirtelen ez az egész. – mormolom magam elé.
Hisz megbeszéltük, hogy, elmegyünk egy nőgyógyászhoz, amint megérkezünk. Mi ezen a meglepő számodra?
Igen, igen, tudom. Csak egyszerűen... – elakad a szavam, mert még megfogalmaznom is nehéz azt a kétségbeesést, és zűrzavart, amit érzek.
Hé, bébi. Te már emészted a dolgot pár hete, képzeld magad a helyembe, én még csak tegnap tudtam meg a dolgot. – neveti el magát, és letérdel elém. Eltűri a hajam, és a szemembe néz. – Remek anya leszel. A legszuperebb, efelől semmi kétségem sincs. – mosolyog rám, nekem pedig könnyek gyűlnek szemeimbe.
Mindenen el tudnám bőgni magam. – mondom már bömbölve, ő pedig mosolyogva von ölelésébe.
Hamarosan elmúlik. – kacag fel. – Ma elmegyünk a dokihoz, hogy végre én is láthassam a gyerekeinket. El sem tudod hinni, mennyire várom már! – mondja izgatottság teli hanggal. – Talán a nemük is kiderül! – folytatja lelkesen
Meglátjuk. – hüppögök, és a könnyeimet törölgetem

Robert karjaiban megnyugszom, és a korábbi érzések most egyszerre nevetségessé válnak. El kell engednem, hogy végre zuhanyozhasson, de úgy csüngök a derekán, mint egy kisgyerek. Meleg biztonságot sugároz a teste, és úgy érzem, ha, elengedem, megszakad ez az érzés. Robert megfogja kezem, és eltol magától. Szó nélkül néz rám, és rám mosolyog.

Tudod te, milyen boldoggá teszel engem?- kérdezi, én meg pironkodva lesütöm szemeim. – Örökre elraboltad a szívem.
Milyen szentimentálisak vagyunk, Mr. Pattinson. – mosolygok rá, és ujjaim ujjaival fűzöm össze.
Ha egy éve azt mondja nekem valaki, hogy feleségül veszlek, és apa leszek, valószínűleg képen röhögöm. – kacagja el magát. – Teljesen megváltoztattál. Mintha, nem is én lennék.
Talán, csak engedted elnyomni a bunkó, egoista énednek, a kedves, figyelmes Robertet.kuncogom el magam, mire ő hangosan, hátravetett fejjel felkacag.

- Gyere, le kell zuhanyoznunk. – nyújtja ki kezét, és feláll. – Bunkó, egoista, – neveti orra alatt, miközben a fejét rázza
Robert húzni kezd magával, én pedig nem ellenkezem, megyek utána. A nappaliban, és a konyhában továbbra sincs változás. Anyu süt, épp a kézi mixerrel dolgozik, Áron, és Balu ujjai pedig továbbra is a joystick billentyűit nyomkodják. Óvatosan lépünk rá a lépcsőre, de a fa még így is megnyikordul a súlyunk alatt. A szobámba indulok, amint felérünk az emeletre, és a szekrényemből két törülközőt veszek elő. Hallom, amint Robert megnyitja a zuhanyt. A törülközőknek, finom Coccolino illatuk van. Képtelen vagyok ellenállni a csábításnak, és az orromhoz emelve a pamut anyagot, mélyet szippantok a kellemes illatból. Robert már a zuhany alatt áll, és az arcát mossa. Nézem pár pillanatig, de hamar észrevesz. Becsukom magam mögött az ajtót, és kulcsra zárom. Nem szeretném, ha anyu, vagy akárki ránk nyitna….még, ha csak zuhanyzunk is. Robert kockáin könnyedén gördülnek le a víz cseppek, és egyszeriben irigység fog el. Én szeretném érinteni őket, de a látvány valahogy csábítóbb, így maradok még egy picit. Beletúr hajába, és felém fordítja fejét. Kész tusfürdő reklám tárul a szemem elé, felnőtt kiadásban. Robert elmosolyodik, és felvonja szemöldökét.

Vetkőzz! – szólít fel, ami kissé magamhoz térít. A mosdóra dobom a törülközőket, és lustán húzom le a pólót magamról, és a földre dobom, majd a nadrággal is ugyanígy teszek. Robert pénisze megmozdul, amint felegyenesedem. Végig mér tekintetével. Alsó ajkába harap, és aztán gyorsan elkapja tekintetét. Összefogom hajam, és a vállaim mögé dobom. Kihúzom magam, és úgy lépek fel a zuhanytálcára.
Megfürdetsz? – kérdezem boci nézést imitálva. Robert bólint.
Hol a pamacs? – kérdezi kutakodva
Nincs pamacs. – harapom be alsó ajkam, nehogy elnevessem magam. – A kezeddel kell csinálnod.

Robert nem válaszol. Megfordulok, és várom, hogy végre hozzám érjen. Hallom, ahogy a tusfürdő flakonja vicces hanggal kiad magából egy adag krémet, majd tompa puffanással a tartóra kerül vissza. És, nem telik el egy másodperc sem, Robert kezei végre megérintenek. Mint egy kapcsoló az ágyékomhoz, olyan az érintése. Sajgón bizsergek odalenn, és mély levegőt szívok be. Robert gyengéden masszírozza vállaim, én pedig hátrébb lépek egy kicsit, hogy érezhessem őt. Keményedni kezd, érzem, és ettől csak még inkább fájok odalenn. Robert ujjai lassan csusszannak le hátamon, egészen fenekem domborulatain, le résemig. Gyengéden tisztít meg, majd elenged, és újra tusfürdőt nyom kezére. Robert felemeli kezeimet, és hónaljam kezdi el tisztítani, aztán melleim. Kemény mellbimbóimat csiklandozza tenyere, amitől akaratlanul is felnyögök. Szappanos keze érzékien csúszik le vénuszdombomon, egészen csiklómig. Belemordul a fülembe, és gyorsan elhúzódik. Remeg a teste, férfiassága pedig szögegyenesen áll. Kapkodva nyúlok tarkójáért, és falom ajkait. Robert combjaim alá nyúl, és felkap. A csempének nyom, csókol. Vadul, élvezettel telve. Kívánom őt. Iszonyatosan. Azt akarom, hogy végre kitöltsön, és végre elveszhessek a gyönyörbe. De arra kell kinyitnom a szemem, hogy Robert a zuhanytálcára tesz, és elhúzódik tőlem.

Mi az, mi a baj? – lihegem értetlenül.
Hagyjuk...hagyjuk ezt most abba. – válaszol elfúló hangon, és kilép a zuhany alól.
Mi történt? Mit tettem? – kérdezem kapkodó hangon, és gyorsan leöblítem magamról a habot
Semmit. Semmit, csak ennek most nincs itt az ideje. – válaszol, de még csak rám sem néz. A töröközővel babrál.
Nem tudtam, hogy időhöz van kötve az, hogy mikor szeretkezünk. – mondom felháborodva, mert még a gondolat is dühítő.
Kamilla, az orvoshoz kell készülnünk. Édesanyádék várnak ránk. Nem… nem foglak most megdugni. – magyarázkodik
Ezek elég gyenge kifogások, ugye, tudod! – csattanok fel, és elzárom a csapot. – Akartad, láttam. Az orvosig még van egy csomó időnk. És anyuék kibírnak még negyed órát nélkülünk. – folytatom, miközben mellé lépek és elveszem a másik törülközőt a mosdószekrényről.
Majd este, ha már csak ketten leszünk. – mosolyog rám, és kedvesen közeledik hozzám, de én hátrébb lépek.
Cseszd meg! – sziszegem, és dühösen kitrappolok, amint kinyitom a fürdőszoba ajtaját. Becsapom magam mögött a szobaajtót, kulcsra zárom és az ágyra dobom magam. Hamarosan halk kopogást hallok.
Bébi, kérlek, ne csináld ezt. – hallom meg Robert hangját az ajtó mögül. Nem válaszolok, ő pedig újra kopog. – Kamilla, nem sértődhetsz meg egy ilyen hülye dolgon. – neveti el magát, és, hangjából kihallani, hogy abszurdnak érzi a dolgot.
Hormonok!- kiáltok ki dühösen
Legalább hadd öltözzek fel. Nem mászkálhatok egy szál farokban. – folytatja, én pedig felperdülök az ágyról, és egy nadrágot veszek ki a szekrényből. Kinyitom az ajtót, és a képébe vágom.
Kamilla….
Hagyj békén. – dörrenek rá, és újra becsapom magam előtt az ajtót.

Szótlanul telik az ebéd. Vagyis csak én nem szólok szinte egy szót sem. Robert továbbra is fesztelenül beszélget a családommal, és ez engem rohadtul kiborít. Szótlanul nyelem le a somlói maradékát, és egy korty vízzel öblítem le. A hajam még kissé vizes alul, ami jól hűti a bőröm ebben a hatalmas melegben. Robert a fali órára pillant. Hamarosan indulnunk kell.

Szóval arra gondoltam, hogy lemehetnénk a csopaki nyaralóba. Mit szólsz? Milla!
Igen, persze. – bólintok, de nem túlzottan érdekel a dolog.
Jól vagy? – kérdezi anyu, én pedig válaszul csak felnézek, és némán bólintok.
Bébi, készülődnöd kellene. – néz rám Robert 
Kész vagyok.- mormolom, mire látom Robert szemeit összeszűkíti
Nem akarnál egy kényelmesebb ruhába bújni?- vonja fel szemöldökét, és nézésével elárulja, ajánlja, hogy átöltözzek.
Meleg van, ez a ruha pedig kényelmes, szellős. – mormolom, és hátralököm a székem, hogy fel tudjak állni. – Köszi anyu, finom volt. Felmegyek, megmosom a fogam.
Jól van Milla.bólint anyu együttérzően

Robert a kocsinak dőlve várakozik. Elalélnék a látványtól, ha nem bosszantana a tény, hogy kielégületlen maradtam. A vállamra teszem táskám, majd újra leveszem, hogy megnézzem, minden papír meg van e, amit az orvos kérhet. Mélyet sóhajtok, hogy a már majdnem pattanásig feszült idegeimen enyhítsek kicsit. Robert kinyitja az ajtót, miközben mormol valamit az orra alatt. Bosszús az öltözködésem miatt, de ez cseppet sem zavar. Sőt, elégedettséggel tölt el a tudat, hogy nem csak én vagyok dühös. A pamut, pánt nélküli combig érő ruhámon, nem fogok változtatni, ha a fene fenét eszik is.
Robert kifarol a ház elöl, és a kórház felé veszi az irányt.
Tikkasztó a forróság, így feljebb húzom a szoknyám, egészen combom tövéig, és legyezni kezdem magam.
Robert puffogva tekeri fel a légkondicionálót. Fázni kezdek, és, bosszantani akarom, így lehúzom az ablakot.
Megy a légkondi. -mormolja oda dühösen, de én úgy teszek, mintha meg se hallanám. Könyökömmel az ablakra támaszkodom, és az utcákat figyelem.
Felhúznád az ablakot? -sziszegi, de erre sem reagálok. – A picsába Kamilla, befejeznéd végre ezt a viselkedést? – ordítja el magát, én pedig összerezzenek, de továbbra sem szólalok meg. Robert szitkozódva hajt tovább, de a korábbi nyugodtsága, tova szállt, és most úgy vezet, mint valami őrült. Félni kezdek mellette, de nem mutatom ki. Tudom, hogy vigyáz ránk….valahol mélyen érzem. Robert egy hirtelen kanyarral letér az útról, és egy sikátorba hajt. Kikapcsolja a biztonsági övemet, majd a sajátját is, és kiugrik a kocsiból. Aztán kinyitja az én ajtómat is, és rám parancsol.
Szállj ki!-dörren rám. A meglepettségtől köpni-nyelni nem tudok – Azt mondtam szállj ki! -morogja, majd meg fogja a kezem és kiszállít a kocsiból. Nem szorít, figyel rám, de iszonyat dühös. Elvetettem a sulykot. Nem kellett volna ennyire kiakadnom. Robert kinyitja a hátsó ajtót, és benoszogat. A kulcshoz hajolva, leállítja a kocsit, amit aztán végképp nem tudok mire vélni. Be hajol a hátsó ajtón, és rám néz.
Menj beljebb! -sziszegi dühösen, én pedig engedelmeskedem neki. – Támaszkodj a hátaddal az ajtónak, jobb lábad tedd az ülésre. – vonakodás nélkül teszem, amit mondd. Talán megijeszt a tudatlanság, vagy inkább az ő reakciója. Robert elhelyezkedik az ülésen, és becsapja maga mögött az ajtót. Feszülten figyelem őt.
Robert a térdemre teszi kezét, úgy helyezkedik el. Most mit csinál? Mégis mire készül? Dühös rám, látom. Az ajkai vékony vonallá préselődtek, az arca kemény. Szaporán veszem a levegőt, és nagyot nyelek. Ez a pozíció cseppet sem kényelmes, még sem merek megmozdulni...vagy akár megszólalni.
Megkértelek, hogy cseréld le ezt a kurva szoknyát. – morogja, szemei pedig izzanak a…a vágytól. Robert fel húzza szoknyám, és megemeli csípőm. A szabadon lévő jobb kezével pedig lerántja a bugyim. Éles érzés fut végig rajtam. Tüzet gyújt sejtjeimben. Robert lehajol, és csiklómra tapasztja ajkait. Felsikoltok az intenzív érzéstől. Mohón fal, egy csepp érzékiség sincs benne. S mire észre veszem, már nem élvezem azt, amit csinál.
Hagyd abba!- parancsolok rá, és kezeimmel igyekszem eltolni magamtól. De nem enged. Mordul egyet, és kezével átfogja csípőm, mint egy éhező gyerek a tányérját. -Nem érted? Hagyd abba, ez nem jó!- erőlködöm tovább, aztán egy szempillantás alatt lelassul. Abba hagyja a könyörtelen szívást, harapdálást, és nyelvével kezd lassan dolgozni. Még feszülten ülök egy percig, és várom a következő lépését, aztán, amint nem változik semmi, vissza dőlök a kényelmetlen ajtónak. Robert érzékeli a dolgot, változtat a tartásán, gyengéden teszi tenyerét csípőmre. Aztán megérzem egyik ujját magamban, ami izgatni kezdi belsőm, és ettől robbanok. Görcsösen kapaszkodom az ülésbe, és felhördülök, ami útjára engedi azt a hatalmas erőt testemben, ami megolvasztja a csontjaim. Robert nyelve nagyon lassan mozog. Gyengéden simogatja pulzáló csiklóm, majd ajkai belső combjaim kezdik el csókolgatni.
Nem bírom ki. Érezni akarlak-csak egy kicsit. – hörgi, és lehúzza nadrágját. Elő bukkan belőle kemény férfiassága, és egy szempillantás alatt belém helyezi. Mindkettőnkből ugyanazt a reakciót váltja ki. Elégedett felkiáltást. Robert lassan mozog, arcáról süt a vágy és a féltés egyvelege. Aztán pár perc múlva szitkozódva húzódik el.
El fogunk késni. – sóhajt mélyet, és behunyja szemeit. Felhúzza nadrágját, és előre nyúl a kesztyűtartóba.
Töröld meg magad. – nyújt oda kezembe egy csomagot. Némán veszem el, és kihúzok egy illatos kendőt. Szégyenkezve kezdem letörölni magamról Robert nyálát. Meg volt. Elélveztem. A testem kielégült, még sem érzem jól magam. Robert vár, aztán, amint felveszem bugyim, gyújtást ad, és sebességbe teszi a kocsit. A hátsó ülésen csatolom be magam. Nem akarok ránézni sem.

Csend telepedik közénk. Furcsa, kénymetlen csend. Miután bejelentkezünk a recepción, Robert átkarolja derekam, de ezt veszem inkább birtoklása kimutatásának, mint kedvességének. Nem távolodom el tőle, de jól sem érzem magam most az ölelésében.
A váróban ülve Robert a telefonjával szöszmötöl, én meg irigykedve bámulom a körülöttünk levő boldog párokat. Majd elsírom magam, mikor nyílik az ajtó, és az asszisztens hölgy szólít. Robert felugrik, és én is felállok.

Jöjjenek beljebb. -tessékel be minket egy idősebb orvos. – Dr. Siklós Pál vagyok. – nyújtja kezét, és szemeivel mosolyog ,fémkeretes szemüvege mögül az orvos
    Jó napot, Pintér Kamilla vagyok. – veszem kezembe az irányítást, és zavartan nézek Robertre, akinek láthatólag nem tetszett a dolog. – A férjemmel beszélt, ha jól tudom.
    Igen, velem beszélt. Üdvözlöm Robert Pattinson vagyok. – veszi át az irányítást Robert, és hatalmas meglepetésemre magyarul beszél. Hallani az akcentusán, hogy nem anyanyelvén beszél, de egyébként jól használja a mondatszerkezetet. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy becsukjam a szám. Mikor, és hol tanult meg Robert magyarul? És, ezt miért nem mondta nekem soha? – A feleségem 8 hetes terhes, és szeretnék egy vizsgálatot.
    Igen, igen, ezt mondta a telefonba. Van bármi papír a terhesség megállapításáról? – néz rám a doki, én pedig kapkodva térek magamhoz révületemből.
    Igen, máris adom.
    Köszönöm. – bólint, és átveszi a papírt, és olvasni kezdi. – Foglaljanak helyet. – mormolja a papírt olvasva.
    Egy lakcím kártyát, és egy tajkártyát kérnék addig. – szól közbe az asszisztens hölgy. Feszengős mosollyal adom át neki a kártyákat.
    Ha jól látom, volt egy citológiai vizsgálat is. Annak mi lett az eredménye?
    Negatív. – bólintok, magamat is megnyugtatva evvel
    Rendben, akkor csinálunk egy ultrahangot. Megnézzük, hogy érzik magukat a babák. – mosolyog ránk az orvos. Robertre nézek, akinek fülig érő mosoly jelenik meg az arcán. – Feküdjön fel. – int az orvos a mellette lévő bézs bőr ágyra. Megteszem, amit kér. – Húzza le a nad... ó, igen, nos akkor kérem húzza fel a szoknyáját. – folytatja zavartan, amint meglátja a ruhám. Na igen, tényleg másba kellett volna jönnöm. Kelletlenül húzom el a szám, de most már nem tudok mit tenni. Még szerencse, hogy normális fehérneműt húztam fel. Robertnek le fagy a mosoly az arcáról. – Van bármi féle kellemetlen tünete?
    - Sokat vérzik az orra, és a reggeli hányinger, hányás is mindennapos. – válaszol Robert helyettem
    Érzékenyebb vagyok az átlagnál. Egyik pillanatban még minden rendben, aztán meg sírok, mint egy kisgyerek. – nézek az orvosra.
    A második trimeszterre javulni fog a dolog. Ne aggódjon. – bólint. – A rosszullétekre szedhet magne B6 -ot, vagy egy kis gyömbér. Az sokaknak segít. Az orrvérzésre pedig párásítson.
    Rendben. – bólintok, és a hasamon lévő kis szerkentyűre téved pillantásom, amit az orvos zselével kent le. Robert a fejem mellett foglal helyet, és megfogja a kezem. Robertre pillantok, akinek megenyhült a tekintete, és, amint a velünk szembeni monitorra nézünk, meglátjuk őket.
    Ó, Istenem! – súgja Robert angolul maga elé. Az orvos méréseket végez, miközben a képernyőn látjuk a szaggatott vonalakat. Súlyukat becsüli, hosszukat mondja, és az asszisztensnek diktál. Meghallgatjuk a szívverésüket, ami olyan gyorsan ver, hogy Robert és én is aggodalmasan nézünk össze. Az orvos megnyugtat minket, hogy minden rendben van, ez normális.
    Csinálunk pár képet is. – mondja mosolyogva az orvos, és a képernyőt szuggerálva kattintgat a gépen.
Robert rám mosolyog, és mélyen a szemembe néz.- Bocsáss meg nekem.- súgja, úgy, hogy csak én hallhassam.
Te is nekem. – mormolom a könnyeimmel küszködve
És, a nemük? – kérdezi az orvostól Robert
Nos, ezt még elég korai volna megállapítani. A 12-13. hétnél próbálkozzunk evvel.



2017. április 20., csütörtök

106. fejezet

Sziasztok!

Jó hír, volt időm a munkahelyemen javítani, így hamarabb befejeztem :)

Kicsit érzelmesebb, kicsit nyálasabb...kinek mi :D
A kövi rész felvezetője ;)

Jó olvasást!
XoXo , Lills

Édes, szívmelengető érzés járja át a szívem, amint Magyarországra érünk. Robert minden mozdulata óvó. Talán még óvóbb, mint ezidáig. Figyeli mit eszem, mennyit emelek, hogy érzem magam, s mindeközben a netet bújja kismamablogokat, és szakkönyveket olvasva. Teljesen beleveti magát a dologba, amit nem is tudok mire vélni, hisz még csak pár órája tudta meg, hogy apa lesz. És, én mindeközben kellemesen szórakozom rajta. Cuki.
Cseppet sem volt meglepő, hogy a reptér előtt egy gyönyörű, fekete jármű vár minket. Robert, és Peter beteszi a bőröndöket a csomagtartóba.
Alkonyodik. A levegő mégis nyár illatot áraszt magából. Olyan illatot, amilyet sehol máshol nem érezni. Sem Amerikában, sem Angliába, vagy másutt a világon. Mihnta a virágoknak, bokroknak, fáknak itt másmilyen lenne az illatuk. Mintha a nap is másként sütne itt. Sokkal fényesebben, illatosabban.
Izgatottság fut át a testem minden porcikáján, amint kikanyarodunk a négyes útra. Lehúzom az ablakot, és kihajolok. Fülig ér a szám, amint belekap hajamba a menetszél. Sosem láttam még ilyen szépnek ezt a várost. A gyerekkori emlékeim idéződnek fel bennem, amint elhaladunk egy-egy épület, park mellett. A Törökugrató Iskola, ahova mindig bicajjal versenyeztünk a barátnőmmel Katával. Áron egy időben ránk akaszkodott, mi pedig folyton elbújtunk valamelyik járda melletti sövénynél, vagy parkoló kocsinál. Persze anyuék csakhamar elkapták a grabancom, és onnantól be kellett várnunk Áront is.
Majd kiugrottam a bőrömből, amint lekanyarodtunk a Rétköziről az Ortaházai utcára. Emlékszem még az aszfaltra festett rajzaimra, amit Áron folyton tönkre tett a cipője talpával. Egyszer nagyon megvertem érte, aztán persze, én kaptam ki a végén.
Bébi, még a végén kiugrasz az ablakon. – kuncogott Robert, miközben ruhámnál fogva húz vissza az utastérbe.
Legszívesebben kiugranék az autóból. – nézek rá nevetve, mire Robert jóízűen elneveti magát. – Mindjárt ott vagyunk, ha jól sejtem.
Igen. Úúúú, ott, nézd ott a házunk! – pattanok fel ültő helyemből, és a szélvédőre mutatva igyekszem Robertnek megmutatni a gyermekkoromat védő bástyát. A hatalmas ház,ami a többi között elég szerénynek mutatkozott, most ékesebbnek hatott számomra, mint bármikor máskor. Barna fakerítésünk továbbra is felújításra szorul, de a rengeteg virágzó fa, és növény kellőképp ellensúlyozza azt. És a két éve szigetelt, és méz-sárgára festett ház is csinosnak hatott a kerítés mögött. A lilaakác illata mindent körbelengett. Alighogy megáll az autó már nyitom is ki az ajtót, és kiugrok , hogy mélyen magamba szívhassam az otthon illatát.
Bébi! – hallom Robert megrovó hangját, de cseppet sem törődöm vele. Itthon vagyok és ez annyira felvillanyoz, hogy nem számít semmi! Benyúlok a kiskapu baloldalához, és leakasztom az öreg kulcsot a szegről. A zárba illesztem, és amint kattan lenyomom a fém kilincset. Ugyanúgy nyikorog, mint kiskoromban. Megragadom Robert kezét, és húzni kezdem őt. Leszaladunk a meredek füves-térköves úton, egészen a ház aljáig. Kacagó hangok ütik meg a fülem. Anyu hangja az. Szinte rakétaként veszem az irányt a hátsó terasz felé. Anyu, Balu, és Áron kint grilleznek az erkélyen. Sült hús, és fűszerek illata száll a levegőben. Megkordul a gyomrom. Megállunk az erkéllyel szemben, és felnézünk.
Anyu! – szólok fel anyunak, aki épp egy poharat emel el a szájától. Egy pillanatig némán néz ránk mindenki, majd felpattannak a kerti bútorokról, és leszaladva a lépcsőn, az ölelésünkbe robbannak
Milla, édes kicsi Millám! – zokog anyu örömében. – Úgy hiányoztál kicsikém!
Te is nekem! – mormolom fülébe, már könnyes szemekkel. Anyut kicsit törékenyebbnek érzem, ahogy átölelem. Szorosan fogom át nyakát, úgy, mint, mikor kicsi voltam. Mélyen beszívom haja illatát,ami a gyöngyvirágos balzsam, és a füst egyvelegét árasztja magából.
Mikor érkeztetek? Ha tudtuk volna, mikor érkeztek, kimentünk volna a reptérre! – néz korholón Robertre anyu
Nem mondtad anyuéknak, mikor jövünk? – nézek Robertre a vállam felett, aki épp Áronnal kezel le.
Meglepetést akartam szerezni. – vonja meg vállait Robert
Hát azt sikerült.- veregeti meg vállát Áron
Még a végén megfojtjátok egymást.- neveti el magát Balu, mire kicsit enyhítek a szorításon
Felnézek Balura, akinek szemei fátyolosak a könnyektől, de kemény férfiként vissza pislogja őket. Enyhe pocakosodó nevelőapámhoz indulok, amint elengedem anyut, és őt is megölelem. Nem visel felsőruházatot, csupán egy bermudát, és egy gumipapucsot, de ezen számomra semmi meglepő nincs, nyáron mindig így öltözködik itthon.
Hiányoztatok. – nevetem el magam, elengedem a nyakát, és Áronnak is köszönök. Szeretem a parfümje illatát, mindig magára fújja a fél üveget, de ilyenkor már jó, mert nem érezni olyan töményen. Áron izmosodott, bár érdekes módon ezt az esküvőnkkor nem vettem észre. Úgy tűnik jobban el voltam foglalva saját magammal, mint a családommal.
Lepirultál. – vigyorog rám Áron, és a fejemre teszi öklét, hogy összeborzolja behajtott ujjaival a hajam. Hadakozni kezdek vele, és ellököm magamtól. Szemem sarkából látom, amint Robert kissé közelebb lép, hogy beleavatkozzon, de gyorsan elkapom Áron nyakát, és a hónom alá szorítom.
Ti már sosem javultok meg? – háborog anyu, és közbelép. – Engedd el az öcsédet, és gyertek egyetek, biztos éhesek vagytok már. – folytatja, és a lépcső felé terel minket.
Hát ő meg kicsoda? – kukucskál ki a ház mögül Balu
Peter, ő Robert jobb keze. – felelem feszengve, és oda sietek Peterhez, aki vigyázzba állva várja a további utasításokat.
Sajnálom Peter, annyira boldog voltam, hogy teljesen megfeledkeztem magáról. – sütöm le szemeim szégyenkezve.
Nem tesz semmit asszonyom. – bólint elnézően, majd a hátam mögé néz. – Uram! – emeli fel fejét, és Robertre néz, aki időközben mellém is ér. Robert gyengéden teszi kezét a derekamra.
Peter, úgy vélem, most pár napig nem lesz szükségünk a szolgálataidra. Hazautazhatsz a családodhoz, ha gondolod vagy kivehetsz egy szobát, apartmant. Viszont, kérlek legyél mindig elérhető.
Köszönöm uram. Ha nem gond, inkább hazautaznék. – bólint Peter
A magángép hazavisz. – bólint Robert
Majd holnap Robert. Már késő van. – válaszolok Peter helyett Robertnek szemrehányóan
Nem, asszonyom. Minél hamarabb mennék, ha nem bánja. Meglepném a menyasszonyom.- vág közbe Peter, még mindig cövek egyenes állásban, de az arcán, fülig érő mosoly nyúlik el.
Ó, hát, ahogy gondolja Peter. – nézek rá lepődötten, majd Robertre, akinek elégedett arcától elönt a pír.
Robert a csomagokért nyúlt, és vigyorogva a bejárat felé indult.
Van bármire szüksége az indulás előtt?
Nem, köszönöm. Én mennék is. – válaszol Peter, és az eddigi fegyelem, most kezd lazulni.
Vidd a kocsit, hagyd a reptéren, majd holnap elmegyek érte. A pótkulcsot vidd. – szól közbe Robert a hátam mögül, és a következő pillanatban már repül is valami a vállam fölött.
Köszönöm, uram. Én, akkor mennék is. Jó pihenést kívánok.
Önnek is, Peter. – szólok előzékenyen, mert kissé bánt, hogy nem marad itt velünk, legalább egy pohár italra.
Ne aggódj, nem vette zokon. – hallom Robert kuncogó hangját
Látom téged cseppet sem érdekel ez a szegény ember.- fordulok felé mérgesen.- Legalább itt marasztaltad volna holnap reggelig. Hogy kipihenje magát, és egyen valamit. – morgom orrom alatt, és megfogom az egyik gurulós bőröndöt.
Bébi, megette volna a fene, ha nem indulhatott volna el. Andreával nem látták egymást már 2 hete. Én is azonnal indultam volna. Nem vesztegetnék egy percet sem. Máskülönben a gépen van étel, mosakodási lehetőség, és ágy. Kényelmes lesz neki, hidd el. – rántja meg vállát jól szórakozva. – Na, mutasd az irányt, asszony. – folytatja pajkos mosollyal. Húzni kezdem a bőröndöt, és, amint a lépcsőhöz érek, megemelem. – Te, meg mi a fenét művelsz? Azonnal rakd le azt a bőröndöt! – csattan rá dühösen, és a fél perccel ezelőtti jókedv szinte azonnal elillan.
Segítek bevinni a cuccokat. – nézek rá értetlenül.
Te, nem cipekedsz. Tedd le, én majd mindent beviszek. Indulj, mutasd az utat! – bólintott a bejárat felé Robert
Hát, ti meg mit csináltok ilyen sokáig? Hol a csávó, aki az előbb itt volt? -vonja össze szemöldökét Áron.
Elment. Haza repül. – mondom lehangoltan, és újra megragadom a bőrönd szárát
Kamilla! – mordul fel Robert, majd Áronra néz. – Kapd meg azt a bőröndöt és segíts becipekedni! -utasítja Robert öcsémet, aki értetlenül néz ránk.
Ugye nem törik le a kezed, ha behozol egy bőröndöt? – nézek rá pöffeszkedve
És, neked? – kapja ki a kezemből a bőröndöt, és további utasításokra vár
Nem mehetnénk be végre? Már tíz perce itt toporgok kezemben a táskákkal! – méltatlankodik Robert, én pedig gyorsan kinyitom az ajtót, és villanyt kapcsolok.
Semmi nem változott. Balra az előszoba szekrény egy nagy tükörrel, jobbra az emeltre vezető fa lépcső. Vörös szőnyeg borítja. Áron az előszobába teszi a bőröndöt, és kimegy még egy adagért.
Gyere, fent vannak a szobák. – intek fejemmel az emelet felé.
A lépcső korlátja, és a fal között nincs olyan nagy hely. Egy ember még kényelmesen közlekedik, de nem megpakolva. Robert, azért megoldotta, de, mire felért az emeletre, látszott, hogy a bánatba kívánja már ezt a cipekedést. Az emeleten három hálószoba, egy fürdő-WC, és egy kisebb előtér van, ahol a számítógép asztal kapott helyet, és vele merőlegesen, a korlát mellett egy hasizomgép. A szobám semmit nem változott. Vagyis csupán csak annyit, hogy rend , és tisztaság van. Gyakran vívta meg anyu a harcát velem, mert semmi kedvem nem volt összepakolni a ruháimat. A szobám egyik fala mentén a pezsgő színű szekrényem áll. Mindig is imádtam. Az aranyozott virággombjai miatt igazán különlegesnek hatott. 12 éves voltam, mikor megkaptam, amitől igazán nagylánynak éreztem magam. Ez az érzés, még most is hatalmába kerít, akárhányszor meglátom. A falam színe vérnarancs színű, az ágyam kerete pedig épp olyan pezsgőszínű, mint a szekrényem. Az ablakom alatt pedig egy szófa várta, minden este, hogy letelepedjek, és ott szövögessem az álmaimat arról, mit fogok tenni, ha végre meggyógyulok. A falaim polcokkal volt tele, amin megannyi könyv roskadozott. A szekrénybe pedig beleépítve az íróasztalom. Felkapcsolom a lámpát, és végig nézem mindegyik fotót, amit a falon találok felragasztva. Családi, és baráti fotók.

Hú, de klassz! – ámul el Robert, amivel kizökkent az emlékek felelevenítésében. Felnézek. Robert az ajtómra bámul, és hosszas percekig csak szemléli az ajtómra festett indiánt. – Te csináltad?
Igen. Ő, Alex. – pirulok el, lesütött szemmel.
Alex? – vonja össze szemöldökét
Igen. Az egyetem szervezett valamelyik évben egy nyári tábort kisiskolások számára. Én voltam az egyik aki a tanárok mellett felügyelőként vett részt. Ott ismertem meg Alexet. Az utolsó este, egy jelmezbált csináltunk. Indiánnak öltözött be.- mosolyodok el, és akaratlanul is arra az estére gondolok. Alex élesen metszett, csontos arca, barna, kerek szemei, és szépen ívelt húsos ajkai elárulják, a felmenői közt valóban voltak indiánok. Izmos hasfa, olajbarna bőrszíne ellenállhatatlanná tette őt. Kedves, érzékeny fiú, olyan, akire a lányok vágynak.
És, mégis miért festetted fel az ajtódra? – nézett rám, majd a festményre zavarodottan.
Mi, jártunk egy-két évig. Abban az időben festettem fel, és, mivel elég jól sikerült, nem szedtem le, miután vége lett a kapcsolatunknak. – válaszolok kelletlenül, mert tudom, elkerülhetetlen, hogy Robert tudomást szerezzen Alexről. De, még mielőtt Robert arcán bármiféle reakciót is láttam volna, Áron rúgta be az ajtót, kezében a további két bőrönddel.
Mi a franc van ezekben, tégla? – sziszegi, majd ledobja a küszöbre a cuccokat. – Gyertek kajálni, anyu már károg. – mormolja Áron.
Mindjárt indulunk. – bólintok.
Kinyitom az egyik szekrényt, és előveszek belőle egy régi, elnyűtt pólót, és egy rövid, pamut nadrágot.
Öltözz át, valami kényelmesbe. – nézek rá Robertre, de továbbra is csak áll és néz, így felnyitom a bőröndjét, és kiveszek belőle egy trikót, és egy bermudát. Az arcába dobom, amitől mosolyogni kezd. Beharapom alsó ajkam, és megfogom ruhám szélét, majd lassan felhúzva, kibújok belőle. Az ágyra dobom a ruhadarabot, és a nadrágom is elkezdem kigombolni.
Nem sokáig lesznek jók rám ezek a ruhák. – biggyesztem le szám, mert érzem , hogy a nadrág kissé megszorította a derekam. – Olyan leszek, akár egy bálna.
Csodaszép vagy, és, ez nem fog változni soha. Mindegy mennyit hízol. – mosolyodik el Robert, amitől majd elolvadok. Robert vonakodva ugyan, de elkezd vetkőzni. Tudom, zavarja, hogy más férfi is volt előtte, de erről nem akarok beszélni.
Nem akarok felesleges vitákba bonyolódni, hisz rég volt már Alex. Most ő van, ez a lényeg.
Most még ezt mondod, de, ha majd 90 kilósan gurulni leszek csak képes, megváltozik a véleményed. Nem leszek már olyan vonzó nagy hassal. – válaszolok, és belebújok a papucsomba. Robert közelebb lép hozzám, és felhúzza a pólóm. Tenyerét alhasamra fekteti, és gyengéden simogatni kezdi.
Anyu nem tudja mit beszél. Ne higgyetek neki. – mosolyog a hasamra nézve, majd felemeli tekintetét, és szemeimbe néz. Az amúgy is hatalmas szerelem, amit eddig éreztem iránta, most valahogy még nagyobbra nő. Már nem Eiffel torony nagyságú … nem. Ma este leginkább a Mount Everestre hasonlít. Hatalmas, és erős. Áhítattal nézek szemeibe, és azt hiszem, pont ugyanezt látom az övéiben. Arcára teszem kezem, és gyengéden megcsókolom.
Annyi szeretlek. – motyogom lehajtott fejjel, és érzem, amint legördülnek a könnycseppek az arcomon
Hé! – mondja, és ujját az állam alá helyezi, hogy rá nézhessek. – Boldognak kellene lenned. Miért sírsz? – kérdezi összevont szemöldökkel
Mert boldog vagyok! – tör ki belőlem a zokogás. – Olyan nagyon boldog vagyok.
Hát téged meg mi lelt? – hallom meg anyu csodálkozó hangját az ajtóból
Hormonok… – legyintett Robert.- Pár hónap múlva elmúlik.
Mi van??? – kérdezi anyu vinnyogó hangon, és belép a szobába. – Milla terhes?
Elhűlve nézek fel Robertre, aki zavarodottan áll karjában tartva. Majd egy fél másodperccel később amolyan, elszóltam magam arckifejezéssel nyugtázza a dolgot. Nevetés tör ki belőlem, és anyu felé fordulok, akinek már könnyben úsznak szemeiben.
Nagymama leszek? – kérdezi sírva, és én határozott bólintással válaszolok neki. - Ó, Jézusom! Ó, Istenkém! – sikítja ujjongva
Kétszeres nagymama! – teszi hozzá Robert nevetve
Anyu másodpercekig fel sem fogja,amit Robert mond, ugyanúgy ugrál örömében. Aztán egy pár perccel később elhallgat, és ránk néz?
Kettő? Ikrek lesznek?- kérdezi halkan
Ikrek? – lép be Balu a szobába, mögötte pedig az öcsém.
Igen. – bólintunk egyszerre Roberttel
Terhes vagy? – kérdezi hitetlenkedve Áron.


A kis szobám, ami évekig csak álmokat dédelgetve látott engem, most egyszerre a csoda helyszínévé vált. Hisz mindannyian az örömtől könnyezve öleltük egymást. Pár éve, még az életben maradásomért imádkoztam minden éjjel az ablak előtt. A ma este sem lesz különb az eddig itt eltöltött estéimnél. Imádkozni fogok, ott az ablakom előtt, de most már nem az én életemért, hanem ezekért a picikért. Két kicsi lényért, akik bennem növekszenek. Akiket Robert adott nekem.